Szittya taxis felvidít
2011. január 14. írta: nénike

Szittya taxis felvidít

  A piaci szereplőknek általában nem kifizetődő, ha pártszimpátiájukat mellükre tűzve fennen hirdetik: Macskássy Izoldában utazó NEMZETI galériatulajdonos vagy szocialista nőgyógyász vagyok. Ez alól két szakmacsoport kivétel (a politikus természetesen nem szakma). Vannak a Gréczy Zsolt-szerű bevállalós újságírók, ez nem újdonság. A másik viszont a NEMZETI taxisok.

  A NEMZETI taxisok tíz éve léteznek. Húsz évvel ezelőtt a szoclib taxizás volt a trendi, sztrájkkal, útlezárásokkal. A két csapat között nyilván semmilyen személyi átfedés nincs.

  Az utóbbi évek történései megerősítettek bennünket abban, hogy elősegítsük a magyarok összefogását, egységben tartását. Nem hagyhatjuk e szép hazát még jobban felaprózódni, nem nézhetjük tétlenül, hogy gyermekeink egy bűnözéssel és veszélyekkel teli világban nőjenek fel. Mi lehet esetükben a magyarok egységben tartása? Nem engedik kiszállni az utast?

  A szakma határait feszegető taxis politizálásra utalt búcsúzó interjújában Pősze Lajos, a frakcióból kizárt egykori jobbikos politikus, amikor azt mondta, „a Jobbiktól nem csak az értelmiség, lassan már az érettségizettek is menekülnek”. Akiknek azonban a NEMZETI radikalizmus életforma, keményen dolgoznak, parlamenten belül és kívül.

  Nézzünk be az autóba. NEO FM helyett Hungarica nyilván alap. Nagy Magyarországos taxi embléma, ok. Körúton belül felár, talán. De az, hogy: a lakosságnak szüksége volna egy olyan ügyfélbarát taxis cégre, amely… felvidítja és szórakoztatja őket utazásaik alkalmával, azt azért igencsak kérdéses. Amúgy is ismerjük az összes Kohn bácsis viccet.

  Videó Hun Andika ajánlásával:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr332578272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 19:56:20

@Cuppanj a végére!: a te agyadban felvillano szubjektiv kepek neha elfedik a valosagot...:-)

a melldongeto, nagyrantotthusozo magyarkodas, a nemzeti erzelmek apropenzre valtasa rohejes.
ki is kell gunyolni es ki is kell rohogni.

de ne keverd mar ezt ossze egy bombazassal, plane atommal, okoska..;-)

J.W. Booth 2011.01.14. 19:57:53

Sokféleképpen ki lehet mutatni a hazaszeretetet, vagy tenni az országért.

Lehet jól, rosszul, szépen, csúnyán, magunkban, nyíltan stb.

Ők, szerintem, ostoba módon teszik.

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2011.01.14. 19:58:19

@az igazi Sipi: látod, ez az igazi magyar libsi hozzáállás :D
Te elmondhatod a magadét, oszthatod az észt ész nélkül, de neked senki ne mondja meg, hogy talán más a véleménye az agylövéseideről, hogy mit szívsz, iszol stb.. :)

szánalom.

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.14. 19:59:29

Az a nagyránttonhús valami olyan mint a hollókaja,vagy koszt? Vagymi?
Remélem jókat virulsz a "Munka felszabadít" világröhejen is.

cgbzpf 2011.01.14. 20:01:59

@Cuppanj a végére!:
Te teljesen agyhalott vagy. Valószínűleg te Texas felé járhattál, ott szokás a nagy hazaszeretettel való májerkedés (az egyik oka ugye az észak-dél háborúk óta tartó társadalmi különbségek), de nehogy azt higgyük, hogy az egész Államok white trashek bandája népesíti be. Nézd, annyit kell észrevenni, hogy normális ember nem kiabálja az utcán, hogy "én magyar vagyok, az 1920-ban sajnálatos módon elcsatolt országrészekkel együtt érzem csak teljesnek a hazámat, stb". Az ilyen embereket itt is, ott is kinevetik, hiszen komolytalan viselkedés. Ez a hazaszeretet nevű dolog, nagyon szép, csak meg kell tanulni okosan művelni, hogy ne csináljunk magunkból majmokat.

Abdul_szgd 2011.01.14. 20:02:24

az Igazi Sipi: [i]"egyebkent meg igaza is van, mert ugyanaz a szar propaganda mint 30-40-50 eve, csak a szlogenek masok...

voroscsillag helyett nagyrantotthusos terkep van, szoveccsegbeforcabad helyett szekelyhimnusz..
a nyajbatereles modszere mit sem valtozott..."[/i]

Te nyomorult!

Hogy mered "nagyrantotthusként"' emlegetni Nagy-Magyarországot!?
Tutod hány igaz magyar adta az életét érte?
Tanultál Te történelmet Te idióta!? Tudod mire emlékezünk a nemzeti ünnepeinken? Ők tudod nem a gép előtt huszárkodtak, Ők az életüket adták azért amit Te csak "rántotthúsként" emlegetsz. Normális vagy Te?

A Te korosztályos szocialista betegségedre -hál' Isten- van gyógymód. A tölgyfakoporsó. De várom én azokat a napokat! Örömkönnyek lesznek azok bizony a temetéseken!

Félelmetes hogy ilyen emberek -magyar emberek- léteznek, és szörnyen borzasztó is!

Ismerős ez az idézet? Értelmezd is akkor: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely”
Takarodj, és boldogulj!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:03:24

@maythebetter: nem ertem, hol itt a problema?

igen
oszthatom az eszt annelkul, hogy mas megmondana, hogy en hogy eljem az eletem. ezt hivjak velemenyszabadsagnak.
te is osztahtod az eszt, ahogy osztod is.

nem is szoltam bele, hogy ganajreszegre iszod magad egy nemzeti mumetalbanda koncertjen, vagy nem.

mondasz egy velemenyt, en elmondom a velemenyemet. ennyi. de az nem azt jelenti, hogy meghatarozom, mit tehetsz es mit nem. legfeljebb azt mondom, hogy ocsem, mekkora egy barom vagy...

de en ugyan meg nem tiltom, hogy azt csinalj, amit akarsz. az kellene meg, hogy ugyanolyan eletet elj, mint en, ugyanazt tartsd jonak, amit en, ugyanazt ertekeld, amit en..

el is basznad az erteket az enyemnek rogton...

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:05:01

@az igazi Sipi: Hát akkor te hallgasd a Hava Nagilát a taxiban... én speciel azon röhögök ahogy a sok kaftános bohóc gajdol meg jiddis ramazurit tart a 21. században. Mint egy csapat kretén valami időutazásból.

Mindig röhögök a sok balos bohócon ahogy ezeknek csontig benyalnak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:06:04

@Abdul_szgd: koszonom a demonstraciot..
az altalad lenyomott propagandaszovegben eleg csak a foneveket kicserelni..

mondjuk a "nemzetet" "partra", a "nagy-magyarorszagot" "kommunizmusra", stb, es maris igazam lesz..;-)

a szelsoseges baromnak mind1, hogy milyen eszme menten gyuloljon. neki a gyulolet es az ellensegkep a lenyeg:-)

te pontosan ugyanolyan jo ifjugardista es munkasor lettel volna 40 eve, mint amilyen fasza radikalis vagy most:-)

sisszi 2011.01.14. 20:06:25

nem rossz üzlet. és is azt fogom árulni, amire igény van: veszek kínai fröccsöntött árut, rámázolok egy címert, vagy nagymagyarországot és veszik majd ezerrel.

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:07:05

@az igazi Sipi: Az a probléma, hogy vérlázítóan arrogánsan mondod el a véleményedet,ami ráadásul ostoba és ordít róla milyen tudatlan és érzéketlen egy paraszt vagy. Egy proli kis köcsög vagy te, nem vicces.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.14. 20:07:20

@Hozzá Szóló: Nagy Feró legalább részegen szórakoztató - ha én is az vagyok, méginkább :)

egyébként pl. a Kárpátia legtöbb számáról a Beatrice úttörődal-feldolgozásai jutnak eszembe (zeneileg mármint), ezeket az "alapokat" keverik erős hármasalá helyesírású, fogalmazású szövegekkel - mi kellene több a sikerhez?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:07:25

@Pajszer Művek: nemtomm, mi az a hava nagila, de gondolom valami zsido enek lehet..

az, hogy nem vagyok babonas a zsido vallasra pont ugyanugy ervenyes, mint barmelyik masra, mellesleg:-)

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:08:38

@az igazi Sipi: Te már csak tudod, gondolom apád-anyád benne volt a mozgalomban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:09:40

@Pajszer Művek: szerintem ez abszolut nem problema.

ha nem tetszik, ajanlom figyelmedbe a "Szűrés" gombot.

ez az egyetlen, amit tehetsz ellenem. az ignoracio. mast nem:-)

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2011.01.14. 20:10:16

@az igazi Sipi: nem barátom.
Én nem mondhatok véleményt és ellenvéleményt sem, mert abban a pillanatban leugattál a magad primitív módján. Ha figyelmesen olvastad volna amit írtam, akkor lejött volna, hogy távol állt tőlem, hogy Kárpátia koncertek látogatására akartalak volna rávenni, egyszerűen arra akartam rávilágítani, hogy annak a fikázása, ami nem tetszik, főleg ha zenéről van szó, finoman szólva is buta dolog.
Nyilván nem érdekel, hogy mit gondolsz a világról, ahogy téged sem érdekel, hogy én mit. De mint írtam, itt nem erről beszélgetünk.

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:10:53

@az igazi Sipi: Értem én, csak fura hogy a nagy felvilágosult, értelmiségi ballibek hogy hajbókolnak egy csapat tetűhintás, picisapkás, pizsamás szemmel láthatóan elmezavart csávónak. Olyankor valahogy szépség lesz a másság és a felvilágosodás meg lényegtelen...és persze nagyon fontos a másik tisztelete. Már két rántotthúsozás közben.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:11:07

@Pajszer Művek: nem igazan. apam sosem volt parttag, anyam volt, de kibaxtak a 70es evekben amikor a kolleganoit figyelmeztette, hogy ne higgyenek a munkasor toborzoknak, mert bizony az extra szopas, plane csalad mellett.

val 2011.01.14. 20:11:18

@az igazi Sipi: "Az az egyetlen, amit tehetsz ellenem. az ignoracio. mast nem:-) "

Nono, az, hogy nem vetted még észre magad, az nem jelenti azt, hogy te vagy a f*sz jó oldalán. :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:12:45

@maythebetter: nem vagy a baratom.

ehhez ragaszkodom:-)

az, hogy te paranoid vagy es nem vagy kepes a velemenyt ertelmezni az a te hianyossagod. en ezert nem fogok a szabad velemenyem jogarol lemondani, mert te nem ismered a kulonbseget velemeny es korlatozas kozott..:-)

algi 2011.01.14. 20:13:10

@TaTa86.: Mint magyar ember és hazafi kikérem magamnak, hogy Magyarországot mindenféle jelzős szerkezetekkel és/vagy gúnynevekkel becsméreld. Aki büszke az otthonára/hazájára/nemzetére, annak illik annyit tudnia a földrajzáról, hogy felismerje az országhatárait.

Persze lehet játszani a sértődött dedóst, aki úgy tesz, mintha minden úgy lenne, ahogyan ő akarja (Gyurcsány nem volt miniszterelnök, trianon sose történt meg, Magyarország uralkodója a Szent Korona stb.), de ettől még semmi nem fog megváltozni (Gyurcsány működött miniszterelnökként, Magyarország jelenlegi határain kívül más országok önkormányzatai és hatóságai működnek, a Magyarországra látogató külföldi államelnökök csak mint muzeális tárgyakat látogatják meg a Szent Koronát, nem mint egyenrangú partnert). Amin az ember nem tud változtatni, azt el kell fogadni.

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:14:49

@az igazi Sipi: Nem kell ez a melldöngetős, antikommunista magyarkodás Sipikém, innen már csak egy lépés a rántotthúsos matrica és a Kárpátia koncert.

Gúnyolódj csak mások érzésein inkább, az sokkal jobban áll neked.

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2011.01.14. 20:14:50

@az igazi Sipi: no, látom már, hogy te is csak írni tudsz, olvasni nem annyira.
A magam részéről a parttalan vitát berekesztem.

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.14. 20:15:34

@az igazi Sipi: Azért valahol megértelek. Valami olyasmi lehet ez,mint amikor a vak irígy a látóra,a nyomorék a hosszútávfutóra etc.
Nem is lehet rád haragudni,legfeljebb szánni. :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:15:46

@maythebetter: hat igen..
a helyedben en sem tudnek valaszolni arra amit irtam, ha kovetkezetes szeretnek lenni es nem akarnek bohocot csinalni magambol..:-)

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:17:59

Ez a Sipi igazi balliberális faszláma, aki elfelejtette, hogy kijött a 11.kerületi MSZP székházból és nem a haveri akolmelegben van, ahol sikk ez a "rántotthúsozás" meg a jobbosok szidása. Kicsit elaludtak a fiúk, nem tűnt fel nekik, hogy a Parlament összetétele 80% körül jobboldali...és változott a közhangulat.

Hogy-hogy nem vagy a tüntetésen, Sipike mi lesz most a sajtószabadsággal? Ki fogja megvédeni, ha nem ti, a ti gumilövedékes kvalitásotokkal? :)

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:19:34

@az igazi Sipi: Nálunk egy balos lakik a házban, már reggel seggrészeg, munkanélküli és mindig összehugyozza a ház oldalát. Viva le revolucion!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:20:30

@Pajszer Művek: majd kuldfoldi segitseggel faszra lesz huzva a kormany a torvenyeivel egyutt..:-)

ne aggodj te amiatt. nem kell nekem a 2006os alltokhoz hasonlova valnom hogy elerjem a celjaimat..

nekem mas eszkozeim vannak
civilizaltabbak de joval hatasosabbak:-)

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:20:35

Sipi! Lehet, hogy ismerlek? :))

Kék Szkíta 2011.01.14. 20:20:50

@algi: akkor itt az idő, hogy elfogadd végre azt ,hogy nem vagy magyar.

persze hiheted magad annak, de nem azért különbözik a véleményed, mert szellemileg felsőbbrendű lennél, hanem azért, mert csak egy torz és groteszk részidentitással rendelkezel.

te világpolgár vagy, max "újmagyar".

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.14. 20:23:22

@Kék Szkíta: még, tökéletesen parodizálod a mélymagyarkodó idiótákat :)))

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2011.01.14. 20:24:11

@az igazi Sipi: összekevered a dolgokat kispajtás :)
Arra a zagyvaságra, amit írtál, nincs értelme válaszolni, de minden további marhasággal, amit írsz, csak magad minősíted. Lelked rajta hülyegyerek :)

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:24:52

@az igazi Sipi: Na, hát kijött csak a kultúra a legényből... Itt maximum ti lesztek faszra húzva, már érik az újabb Hunvald ügy, csak most Heller "tiltakozó" Ágika járhat majd 80 évesen bíróságra az 50 milliót érő esszéje miatt...

Vicces, amikor erőlködik a mazsola. :)) Milyen eszközeid vannak neked, Sipike? Kemény hangú levelet írsz az ENSZ-nek? Mehehe. :))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:25:33

@Pajszer Művek: es kepzeld el, en jobbos vagyok..:-)

abszolut hiszek a magantulajdon szentsegeben , a szabad piacban, az egyen szabadsagjogaiban amik az allam fole emelik, stb...:-)

meg veletlenul sem vagyok balos

az hogy pillanatnyilag a jelenlegi kadarista kormany magat jobboldalinak hazudja, meg nem lesz az. a halistenkedes es a nemzetieskedes senkit nem tesz jobboldaliva. a maganyugdij az jobboldaliva tesz. az allampolgar szabadasaga az allam erdekeivel szemben jobboldaliva tesz. az ongondoskodas tamogatasa jobboldaliva tesz. az allam minimalizalasanak igenye jobboldaliva tesz.

lehet, utana kellene nezni kicsit, hogy mi menten szervezodik a jobb- es baloldal a vilagon, nem?;-)

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.14. 20:27:53

@az igazi Sipi: igen, Magyarországon a 'jobbos', meg a 'balos' hajlamos pont az ellenkezőjét jelenteni, mint a gonosz nagyvilágban

a 'liberális', meg a konzervatív' nagyjából stimmel, még ha csak karikatúrái is annak, amit külföldön jelentenek e fogalmak

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:28:28

@maythebetter: mondom, hogy ertem en..

nincs erved es most probalsz karaktergyilkolni. teljesen nyilvanvalo:-)

acidx 2011.01.14. 20:29:12

aljas, alattomos, undorító poszt. gratulálok a "szerzőjének". na az ilyen nem érdemel semmit a hazájától. még levegőt sem.

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2011.01.14. 20:30:34

@az igazi Sipi: mit érnék el vele? A trollok halhatatlanok, mint tudjuk :)

soproni1 2011.01.14. 20:31:38

@az igazi Sipi:

Hello !

Jobboldali ?

Csak a papagájt nevezzük Bodrinak.

Apropó ! Nem tudja valaki, hogy mi történt Budapesten ?

Egész héten családias légkör van az utakon, alig autó.

Mindenki irodában dolgozik ?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:32:49

@maythebetter: rosszul tudod, a trollok sem halhatatlanok..:-)

de koszonom a megerositest, miszerint ervek hianyaban valoban csak szemelyeskedesre telik toled:-)

acidx 2011.01.14. 20:33:17

@sisszi: tudod,az a baj, hogy aki nem a látszat kedvéért vesz NAGYMAGYARORSZÁGOS cuccokat, az nem fogja megvenni a fröccsöntött műanyag szart. pont ez a lényeg.....

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:35:27

@acidx: mar elnezest, de mi masert veszi ha nem a latszat kedveert, azaz KIVUL IS LATSZODJON amit gondol..:-)

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2011.01.14. 20:35:57

@az igazi Sipi: na, még ezt sem tudom jól... tudod mit, legyen neked igazad, ha ettől jobban alszol, de megsúgom ettől nekem sem lesz nyugtalan éjszakám, hogy így leiskoláztál, te nagytudású :D
Tudod, okos enged... :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:37:39

@maythebetter: leiskolazva erzed magad...?:-)

lehetne tobb onbizalmad.

bar..

akkor nem akarnal mindenaron nyajba tartozni. az is igaz:-)

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.14. 20:39:10

@az igazi Sipi:" majd kuldfoldi segitseggel faszra lesz huzva a kormany a torvenyeivel egyutt..:-)"

Azért okosan beszélj,nehogy pár perc múlva rádrúgják az ajtót kedves emberek és kipróbálják rajtad amit említették.
A hülye dumádat már a törvény bünteti!

VoLk&StRoY 2011.01.14. 20:40:17

Az aláfestő zene a szünidei matinék varázsát idézte fel számomra (Tenkes kapitánya). Egyébként ha nem is vagyok egy nagy jobber, de ezek a csókák legalább őszintén nyomják, én nem átallnék beülni egy szittya taxiba:)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:41:27

egyebkent az a barom schmitt most olyat mondott, hogy nekunk mar nem is kell kerni senkitol, hogy megvedjenek minket orbanektol..

Schmitt Pál: Rendet kell csinálni a médiában

* MTI

2011. január 14., péntek 18:51

A köztársasági elnök szerint más uniós országban is rendet kellene tenni a médiában.

koszi paja!

megsporoltad nekunk a bizonyitasat annak, hogy az europai szabadsagjog es a szabad sajto bizony bassza a csorotoket:-)))

soproni1 2011.01.14. 20:42:33

@az igazi Sipi:

Pénzééért ! Az ilyen Sztahanovisták viszik csődbe az országot.

Egyébként a MÁV is minnél többet dolgozik, annál veszteségesebb. Ezért van egy visszatérő rögeszmém, hogy a vasutas sztrájkot a Máv vezetőség is támogatja, hogy prémium feladatként csökkentse a veszteséget.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:43:12

@Cuppanj a végére!: persze, persze..

unios tagallam vagyunk jogharmoniozacios kotelezettseggel:-)

es nem bunteti a torveny. jogomban all nemzetkozi birosaghoz es az uniohoz fordulni ha ugy erzem, jogserelem ert:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:43:57

@soproni1: nem dolgozom

hobbi..
elmentem kicsit edzeni a ceges edzoterembe, aztan ideragadtam a gep ele..:-)

val 2011.01.14. 20:44:14

@az igazi Sipi: Van rád a németeknek egy szavuk: die Nervensaege. :) briliáns

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:47:17

@val: sajnos a nemetem nem annyira jo, hogy ertesem.

de igazabol nem is nagyon vagyok kivancsi ra, hogy mit jelent:-)

csak azt akartam, hogy tudd, nem jott at:-DDD

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.14. 20:47:29

@VoLk&StRoY:

egyébként tényleg korrektek az alapján, amit hallottam róluk, ha meg röhögőgörcsöt kapsz a "nemzeti" rocktól, ne szállj be ;-)

val 2011.01.14. 20:48:54

@az igazi Sipi: Szerencsére másnak azért átjön. Hogy neked nem? Hmmm. Az egyéni szoc. probléma. :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.14. 20:49:00

@algi: Csak tudnám, hogy te kinek/minek akarsz ennyire megfelelni? Mindenesetre remekül csinálod.

Nézd, attól hogy ideiglenesen a hazám 2/3adát idegen nemzetek megszállták, én nem fogom magam idegennek érezni Székelyföldön.

Egyébként a mostani ország csonka. Ez tény, jó lenne elfogadni, akkor is ha naponta elismétled, hogy mindenrendbevan, mindenrendbevan.

Pajszer Művek 2011.01.14. 20:50:05

@az igazi Sipi: Ebben speciel igazad van, nálunk teljesen fordított az értelmezés. A Fidesz egy balközép gyűjtőpárt, a jobbik egy nemzetiszocialista, szélsőséges balos párt kis sovinizmussal, az MSZP egy közép, dél-amerikai Junta, az LMP meg az egyetlen normális centrumban ülő társaság, csakhát elég erőtlenek meg karakter nélküliek.

De nem akarok eltérni attól a tárgytól, hogy te ezzel a rántotthúsozással egy irdatlan nagy paraszt vagy.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:50:11

@val: mondom, hogy nem problema...:-)

nem vagy abban a pozicioban hogy meg tudd renditeni a magamba vetett hitemet, barmit is mondasz, vagy teszel:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:51:49

@Pajszer Művek: persze, hogy az vagyok.

anyam alfoldi parasztlany...:-)

bar en pesten szulettem es soha nem szerettem a fa vegen vasat latni - tudod.. kapa, kasza, aso, gereblye, stb.. - az egyenesseget es becsuletesseget mindig tiszteltem:-)

soproni1 2011.01.14. 20:52:09

@az igazi Sipi:

Edzés közben és utána ne felejts el vizet inni ! Ne buborékosat.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 20:53:03

@Pajszer Művek: egyebkent mar majdnem megtisztelo, hogy en lettem a targya a posztnak, megha le is szarom amit gondolsz rolam:-)

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.14. 20:54:52

@az igazi Sipi: Ilyesmi lehet,amikor öntudatára ébred a szamárkóró.

:D

val 2011.01.14. 20:57:19

@az igazi Sipi:

"na, reszemrol en lepek
tovabbi kellemes pentek estet kivanok..:-) "

Neeee! Ne menj még, egy ország röhög rajtad, ne hagyj minket cserben! :D LLOOOOOOLL

soproni1 2011.01.14. 21:03:20

@TaTa86.:

2 éve eladtam a házam itt Bp-en egy román családnak. Akkor az most román föld ? Kicsesztem az ikerrel, mert osztatlan közös tulajdon.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.14. 21:08:17

@TaTa86.: több az, mint 2/3 (bár kétségtelenül vannak előnyei annak, ha az ember csak egy számot próbál megjegyezni minden helyzetre), szerintem Levédia területét nem számoltad bele

algi 2011.01.14. 21:33:15

@Kék Szkíta: Könnyű egy fiktív, általad összeválogatott nemzetet vallani a magadénak. Én úgy nevezem magamat magyarnak, hogy nem szabom feltételül, hogy ki lehet a magyarság tagja, meg ki nem.

@TaTa86.: Se föci, se töri…? Ha már a megfelelésről van szó, egy biztos: a valóság nem akar megfelelni a vágyaidnak. Még ha azt is akarnám, hogy legyen Magyarországé az egész világ, a tény akkor is tény: nem haderővel tartják maguknál az elcsatolt területeket a szomszédos országok.

Amúgy nem szép dolog, hogy a tények elfogadása miatt ilyen csúnyán ki lettem utálva. Pedig még el se árultam, hogy azt akarom-e, hogy visszacsatolják a területeket vagy sem. Egyébként hogyan akarjátok visszaszerezni a területeket, ha még a nyilvánvaló tényekkel se vagytok tisztában?

kukatr 2011.01.14. 21:34:12

Ha halkan hallgat a sofőr zenét (vagy sehogy), nem kezd el politizálni, és nem ver át, akkor nekem jó. Ezen kívül minden más lényegtelen.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.14. 21:49:14

@algi: Nahát valaki itten két lábon a földön álló, objektív független progresszív értelmiségi. :)

Annyit mondtam, hogy az én hazám Magyarország és nem csak Csonka-Magyarország. Ez egy tény, akkor is ha elfogadod akkor is ha nem.

Akkor is a hazám marad, ha ott románok vagy ufók laknak, akkor is ha jelenleg egy más állam felségterületén van.

frontember876 2011.01.14. 21:59:31

@Ray87ű: jól értem, hogy a hozzászólásod alapján most büszkének kellene lenni egy taxisra, mert felvett egy utast, és elvitte oda pénzért, ahová az utas kérte?

Te teljesen hülye vagy baszdmeg?

frontember876 2011.01.14. 22:10:13

@Joe84: faszfej, a mandiner mióta liberális? faszfej, a mandiner mióta egyenlő az indexszel? Nézd már meg, melyik oldalon vagy (faszfej).

Ez a baj veletek, hogyha valami nem tetszik, akkor rögtön megy a jóleső kis libsi-bibsi, miközben azt sem tudod konkrétan, hogy hol vagy, meg mit olvasol.

Valójában nem a libsi-bibsinek szólsz be, hanem saját magadnak, meg a "konzervatív" oldalnak raksz újabb faszt a szájába azzal, hogy a saját fokozhatatlanul tájékozatlan tahóságodat még büszkén hirdeted is.

Én nem értem télleg. Ti ennyire szerettek szopni?

teszt1234 2011.01.14. 22:31:04

Ez a cikk egy rakás f0s.

DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2011.01.14. 22:55:19

@gloire: tegnap előtt esti infó szerint kb 60-an vannak. Legalábbis ezt mondta a sofőr, amikor kérdeztem. Duplázták az autók számát az elmúlt 8 hónapban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.14. 22:58:36

@val: nem ti vagytok az orszag..
csak egy zajos amde annal jelentektelenebb kisebbseg:-)

hiénaf1 2011.01.14. 23:05:35

@frontember876: A nap legprimitívebb címét elvitted.

Eddig is botrány volt az a stílus, ami ment ma ezen a blogon, de így este, lefekvés előtt bekukkantva te felraktad az i-re a pontot.

frontember876 2011.01.14. 23:06:05

@Pajszer Művek: a kaftános bohóc legalább 6000 éve ugyanazt csinálja, te tanulatlan primó pöcs. Más kérdés, hogy te azért nevetgélsz rajtuk, mert fingod nincs a téged körülvevő világról. Ahogy arról sincs, hogy ő meg valószínű rajtad röhög, csak neki tényleg van is oka rá, ugyanis neki van saját kultúrája, vallása, népe, összetartása, igazi hazája.

Neked meg még azt is megmondják, kit kell utálnod, annyira kibaszott egy üres fasz vagy, hogy magadtól valószínű levegőt sem volnál képes venni. Neki mindene megvan, te meg csak egy irigykedő, gyűlölködő, mutogató ostoba faszjankó vagy, aki lehet, hogy egy Nemzeti Taxiban király, de Bukarestből nézve egy lúzer pöcs, aki mellett elmentünk. Prágábból nézve egy arrogáns pöcs, akinek a segge kilóg, mégis ugat, pedig nincs mire.

Berlinből, Londonból és Madridból nézve egy balkáni szarházi lófaszjóska vagy, aki most hangoskodik, de valójában egy marék centért az anyját megba.

New Yorkból, Sydneyből, és Tokióból pedig annyira jelentéktelen kis fingó vagy, hogy meg sem lehet különböztetni a többi környékbeli fingótól.

Lehet tehát a kaftánoson röhögni, de ő mindenhonnan látszik. A Közel-Keleten kívül előre is köszönnek neki. Te meg még szaros lábtörlőnek is kevés vagy egy európába vezető úton.

Hülyegyerek. Mielőtt olyan kurva nagyra nyílik a szád a "röhögéstől". Most pedig lehet ízlés szerint zsidózni, kinek hogy van kedve. Hadd nevetek most én egy kicsit.

hiénaf1 2011.01.14. 23:27:39

@az igazi Sipi: Te gyúrás után menjél vacsorázni, különben az egész nem ér semmit. :)

Néznivaló kajálás alatt:

www.youtube.com/watch?v=t91tmaGwuCE&feature=player_embedded

Bell & Sebastian 2011.01.15. 00:26:55

@az igazi Sipi:
Na, miért is nincs neked akváriumod?

csi szi 2011.01.15. 13:17:49

@frontember876: Nyugi nem mondok semmit, csak a 6000 év megütötte a szemem. Ez is olyan, mint a 6 millió? Szeretitek inflálni a számokat:)
(Somló még csak 5 ezerről beszélt)
Szerinted biztosan a jiddis nyelv is 6 ezer éves, mekkora idióta vagy te, LOL

Pajszer Művek 2011.01.15. 15:31:48

@frontember876: Hát pont ez a gáz, 6000 év alatt illett volna eljutni a törzsi babonáktól a felvilágosodás utáni szintre.

Röhögni való, hogy az érzelmi intelligneciájuk milyen fejletlen, hogy mennyire hisztérikusan ragaszkodnak a saját babonáikhoz és tetszelegnek a meg nem értett, üldözött zseni szerepében, miközben csak színpadias, erőszakos, mosdatlan bohócok.

Csak azért maradnak ezen a bolygón,mert a nyugati világbűntudatot érez miattuk és elnéz nekik sok mindent és ezért kegyes hozzájuk. Amúgy egy maroknyi pénzimádó, érték és haza nélküli senki... akik KEGYBŐL, a nyugati világ (benne én is) KEGYÉBŐL maradhatnak fent abban a homokozóban.

Nem tudok elmenni a tény mellett, hogy ugye, te nem tudod ki vagyok... Hát amiket ísz, mind a saját gondolatvilágodból eredezteted.... igazából freudi éned kiszólásai, állításaid mind terád, a te világodra, saját magadra vonatkoznak.... Ezért ezt a kis coming outodat nem is kommentelem nagyon, önmagáért beszél annak, aki ért a pszichológiához. ;)

Mondjuk szigorú vagy magaddal az anyád kapcsán, azt hallottam, nem kellett neki egy marék cent,egy sima fröccsért bevállalt egy komplett cigány aszfaltozóbrigádot.

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.15. 16:14:43

Mi az a zsidózni?
Szar lehet,mikor mindenki utál és üldöz.Mióta világ a világ.
Biztosan másban van a hiba.

frontember876 2011.01.15. 19:27:22

@Pajszer Művek: nagy nyomozó vagy, ha kitaláltad, hogy zsidó vagyok, ehhez külön gratulálnék. Én sem tudok elmenni a tény mellett, hogy nem tudom, ki vagy, de legalább abban mindketten biztosak lehetünk, hogy maximálisan le is fosom.

A többi olyan sötétség, amit nem kívánok feloszlatni. Általánosítás, tudatlanságból, műveletlenségből ki sem látszó mérhetetlen arrogancia, nevetségesen bunkó szókincs. Kis cigányozás, kis szokásos útszéli primózás, ennyi.

Végül is ki a faszt érdekel a hőzöngésed, ameddig az a felállás, hogy te a kibaszott hideg utcán tüntetsz ellenem, megfagysz remélhetőleg, olcsó a ruhád, olcsó az egész nyomorult életed, közönséges helyekre jársz közönséges, hozzád hasonlóan tapló "barátokkal", az egész életedet a gyűlölködés, a mocskolódás, az elégedetlenség, a hiányérzet, az irigység és a keserűség tölti ki.

Én meg egy meleg szobában ülök. A szeretteimmel együtt. Ugyan nem ismerlek, de rátenném ennek az ingatlannak az árát arra, hogyha ismernénk egymást, melyikünk lenne irigy melyikünk életkörülményeire... Nem gyűlölök senkit, mert nincs kit. Téged sem, legyen az bármilyen meglepő, téged lenézlek. A kutyára sem haragszom, aki a kocsim kerekét lehugyozza, neki ez az élet. Neked meg ez. Nem haragszom rátok. Hasonlóak vagytok, csak a kutya szeret, nem gyűlöl. Utazunk. Olvasunk. Csendes helyekre járunk. Néha meg hangos helyekre. Szépen élünk. Mindenünk megvan.

Jó zsidózást kívánok!

Pajszer Művek 2011.01.15. 20:58:19

@frontember876: Ne parázzál már,nem bánt senki téged. Túlérzékeny vagy egy kicsit, érezhetően labilis érzelmileg,nemritka felétek ez a bipolaritás.

Ja és jó eséllyel többet keresek, mint kiccssaládod' összesen. ;)

Nyugi már.

ökörpöröly 2011.01.15. 21:28:44

Szánalmas az egész. Ezek miatt ostoba barmok miatt szégyellem, hogy magyarnak születtem.

Waldorf Rolandó 2011.01.16. 02:57:54

hogy egy analógiával éljek, ugye, az ilyen blogok szellemisége késelte meg az egyik dolgozójukat

Maisie MacKenzie 2011.02.08. 10:51:54

Nekem az 1867-1918 közötti időszak (dualizmus) iránt érzett nosztalgiával nincs semmi bajom.

A piros-fehér-zöld "Nagy-Magyarország" is ezt a korszakot jelképezi.

Nem a Mohács előttit, mert akkor még nem létezett a trikolor!

Igaz 1867-1918 között Magyarország társország volt, tehát korrekt lenne a birodalom osztrák felét is ábrázolni, de nem kötelező, ha akarjuk akkor kiemelhetjük a magyar részt, mintha tényleg egy nagy, erős, magyar ország lett volna.

Mondjuk nem volt az, de jó magunkat álltatni. Talán lehetett volna.

Akik erre jönnek a szabadkőművesekkel, meg a zsidókkal, azokból már nem kérek! Sajnos a nemzeti oldalon rengetegen vannak, nem tudnak megállni egy kis egészséges önálltatásnál, nosztalgiázásnál. :-(

A szittya ősőket a dualizmus korában is előszeretettel felemlegették, akkoriban állították az első Turul szobrokat is, divatos volt az elképzelt ősmagyaros viselet. Ezt tótok, svábok, zsidók is hordták, ha magyarosodni akartak.

Lehetne a nemzeti taxi vállalkozás is operett díszlet, időutazás a Monarchia korába, de ne az 1930-es, 40-es évekbe!
süti beállítások módosítása