Érzékenység, túlérzékenység és a média
2010. december 28. írta: TuRuL_2k2

Érzékenység, túlérzékenység és a média

  December 17-én, pénteken rendeztünk egy rövid konferenciát a magyar országimázs és a média viszonyáról. Nick Thorpe, a BBC tudósítója arról beszélt, hogy a nemzetközi média nem egyszer indokolatlanul rosszindulatú jelzőket használ az országgal szemben, bizonyos problémákat (elsősorban a szélsőjobb és az antiszemitizmus kérdését) óriásira nagyít, míg sokkal fontosabb gondok az ingerküszöbét sem érik el. Utóbbira az igazságszolgáltatás működését hozta fel példaként, szerinte a magyar mindennapok legnagyobb botránya, hogy több ezren vannak megfosztva a szabadságuktól, anélkül, hogy a bíróság elítélte volna őket, s ez az állapot akár évekig is eltarthat.

  Éppen aznap jelent meg az Economistban a Hungry for power című véleménycikk, melynek szerzője, Adam LeBor szintén előadóink között volt. Amikor friss publicisztikájáról kérdeztük, elmondta, hogy meglepte, mekkora visszhangot keltett itthon, szerinte valós súlyát messze meghaladó jelentőséget tulajdonítottak neki (például az MTI nem csak összefoglalót készített belőle, hanem szó szerint lefordította az egészet, az elejétől a végéig). Szóba került a véleménycikkét illusztráló, ugyancsak előnytelen Orbán-fotó is - mint mondta, neki nincs beleszólása a kép kiválasztásába, az a képszerkesztő dolga, és a konkrét választás ebben az esetben inkább elvett az írás értékéből, semmint hozzáadott volna. (Aki dolgozott már a sajtóban, tudja, hogy a nézők/olvasók mennyivel nagyobb szerkesztői tudatosságot feltételeznek a valóságnál. Egy szerkesztő keze alatt egy nap alatt tucatnyi írás vagy kép fordulhat meg, sokszor az esetlegességen és nem az Ördögi Terven múlik egy-egy anyag sorsa, végső formája.) LeBornak általában is az volt a véleménye, hogy a magyar politikának a helyén kéne kezelnie a külföldi lapvéleményeket, s kellő önbizalommal kiállni saját álláspontja mellett. 

  Nos, csak néhány napnak kellett eltelnie a pénteki konferencia után, hogy erre a kívánatosnál sokkal több lehetősége nyíljon a kormánynak. A korábban is élesen kritizált médiatörvény elfogadása brutális erejű sajtóvisszhangot váltott ki Európa- és világszerte. A totális elutasítás nem is jöhetett volna rosszabbkor: ez adja meg a magyar uniós elnökség alaphangját.

  Lehetett-e számítani ilyen intenzitású reakciókra? Magyarországra a tavaszi választások óta kicsit csodálkozva néztek az EU-ban: Orbánék választási sikerének mértékére nem nagyon van példa a közelmúlt Nyugat-Európájából, így aztán - még ha halványan is, de - adja magát az orosz vagy más ex-szovjet párhuzam. Az azóta eltelt időszak kormányzásának számos lépése feszegette a határokat, s minden kényesebb, hatalomcentralizáló lépés hozzátett valamit a borús képhez. Mégis: a nemzetközi sajtó csak viszonylag visszafogott kritikával kísérte e döntéseket, még a kötelező magánnyugdíjpénztárak de facto megszüntetése sem verte ki teljesen a biztosítékot.

  Bár magam sem gondoltam, hogy ekkora külföldi érdeklődést fog kiváltani, visszagondolva érthető, hogy az új médiaszabályozás elfogadása szabadította el a poklot. Ahogy minden más ipar- vagy éppen művészeti ágat, úgy a médiát is önmaga érdekli a legjobban, a magyarországi médiaszabályozás sokkal inkább értelmezhető és érdekes az európai sajtó számára is, mint például az Állami Számvevőszék elnökének a személye, vagy a Költségvetési Tanács sorsa. Szomorú, de a médiaszabályozásunk hasonló okokból nagyobb botrány a nemzetközi sajtó szemében, mint a szlovákiai magyarok alapvető jogait ért sérelmek az előző ciklusban, vagy éppen az, hogy az SNS kormánypárt lehetett Szlovákiában.

  Érdemes elgondolkozni azon, hogy az ország és a nemzet számára mekkora stratégiai jelentőséggel bír az új médiaszabályozás. Olyan drámai lenne-e, ha a hazai média nem közszolgálati része az eddigi szabályozási keretek között működne tovább? Van-e olyan fontos az új médiatörvény, hogy érdemes legyen beleállni miatta nagy nemzetközi pofonokba, aminek hatására más, valóban fontos kérdésekben jelentősen gyengülhet a magyar érdek képviselete? Aligha, pedig pillanatnyilag jó esélyünk van rá, hogy a magyar uniós elnökség jelentős részben a magyar sajtószabadság vélt vagy valós sérelmeiről szóljon. Ha a határon túli magyarok miatti kiállás okán tekintenek ránk a térség bajkeverőjeként, az ellen nem sokat tehetünk, és nem is szabad meghátrálni miatta, egy médiatörvény miatt azonban felesleges ezt a stigmát magunkra húznunk.

  Még a Világ Legjobb Médiatörvénye sem érne annyit, amekkora szopóágra került miatta Magyarország az EU-elnökség előestéjén, ebben egészen biztos vagyok. Schmitt Pál nagy szolgálatot tehetne a nemzetnek, ha aláírás helyett visszaküldené megfontolásra a törvényt az Országgyűlésnek, az meg szépen elnapolná nyugodtabb időkre vagy egyszerűen kivenné belőle a vitatott szabályozási megoldásokat, például a rádiókra és a televíziókra bevett állami szabályozás kiterjesztését a nyomtatott és az online médiára.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr902534109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyi Béci 2010.12.28. 23:06:43

@Alfőmérnök:
Aham.
Maga aztán érti a dolgokat, látom:))
"maga az albánoknak szurkol"
"maga vízvezetékszerelő"
Két állítás.
Mindegy.

evil overlord (törölt) 2010.12.28. 23:09:38

@Manyi Béci: Minek finomkodjak?
Nem olvasták Machiavellit.

Jó :)

Manyi Béci 2010.12.28. 23:12:55

@tölgy:
:))
Ha holnap, akkor nem.

Manyi Béci 2010.12.28. 23:13:54

@Manyi Béci:
Illetve, de, csak akkor nem a 9 év.

bryan 2010.12.28. 23:15:09

@jotunder:
Applebaum természetesen nem szólt be a Fidesznek, ilyet egy antikommunista sosem tenne, nyilván hiányos az angoltudásod, a Heti Válasz minőségi ismertetőjét olvasva remélem önkritikát gyakorolsz:
hetivalasz.hu/itthon/orban-viktor-tulsagosan-nepszeru-34428/?orderby=novekvo&numPerpage=100&hozzaszolas_oldal=1

Alfőmérnök 2010.12.28. 23:22:23

@Manyi Béci: Kezdem azt hinni, hogy Ön tényleg mégiscsak szép lehet valamennyire, hogy ilyen önbizalma van. :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.28. 23:26:22

@mavo: Becsöppentél egy kicsit belsőbb vitába. No, úgy jártál, mint én, figyelj, ha gondolod. Ha gondolod, hogy érdemes figyelni:) És persze ne add fel :)

tewton 2010.12.28. 23:29:20

@Alfőmérnök:
manyika pl. szebb, mint a műkörmös. bizony!

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.28. 23:31:19

@bryan: Én egy sokkal bátrabb fordítást javasolnék.

Jeopardizing democracy in Hungary

Demokráciát épít Magyarország kiváló kormánya.

But victory wasn't enough for Orban, who used his years out of power to plot his revenge against the journalists who didn't support him

Orbán Viktor számára nem a győzelem a fontos, ő a magyarok miniszterelnöke akar lenni, és szolgálni a hazáját.

The law seems to aim to control not just Hungarian media but media available to Hungarians on the Internet or anywhere - a task that is impossible, as one watchdog points out, but that will require the creation of a massive system of surveillance and control anyway.

A médiatörvény nemcsak igazán európai, de kiválóan porszívózik, megfőzi a vacsorát, és nagyon jó az ágyban.

tewton 2010.12.28. 23:35:07

@jotunder:
"that will require the creation of a massive system of surveillance and control anyway"

no, ha a zorbán tényleg hozzájuthat az echelon magyar vonatkozású állományaihoz, akkor én is aláfészbúkolom a nicknevemet a tiltakozásra.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.28. 23:42:49

@Mihint:

én szeretem, amikor a törzsközönség a blog libsi elhajlóit ekézi. :)

Alfőmérnök 2010.12.28. 23:43:20

@tewton: A szépség nem minden. (Sőt, bölcs emberek szerint hosszútávú kapcsolatokban nem is igen számít.)
Nekem a műkörmössel már voltak közös témáim, Manyikával még nem nagyon. Azt hiszem nagyon szépnek kell ahhoz lennie (a magasság nem számít), hogy jóban legyünk egymással. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.28. 23:44:11

@tewton:

kémkedés, adatgyűjtés =/= cenzúra. fura, mi?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.28. 23:47:20

@jotunder: Ne haragudj:) de van képed ezzel a dologgal ide (vagy bárhová) jönni? Nincs tisztesség rajtatok, hogy valóban a "plebs" a "nép" érdekében vessétek be tudásotok? Vajh, mitől birtokolhatjátok azt, ha nem a többség érdekében? Szóval, ehhez hasonló marhasággal szíveskedsz nem bennünket szerencséltetni, avagy vallj színt.
(ja, nem kétséges, hogy emellett akár kiváló matematikus is lehetsz:))

tewton 2010.12.28. 23:54:03

@mavo:
hélóhéló! én erről beszélek:
"The law seems to aim to control not just Hungarian media but media available to Hungarians on the Internet or anywhere - a task that is impossible, as one watchdog points out, but that will require the creation of a massive system of surveillance and control anyway."

magyarul a viktátornak ki kéne _az amúgy is lehetetlen_ kontrollhoz építenie egy ilyen rendszert. no majd akkor.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.29. 00:06:26

@tewton:

ettől még az echelon rendszer nem cenzúra.

hozzáteszem, feljebb linkeltem, mi a baj az új médiaizével, és korántsem az, amire te terelnéd.

bryan 2010.12.29. 00:09:17

@tewton:
Az internetes blogok egészében foghatatlanok, a professzionális sajtót lehet nagyon könnyen ellehetetleníteni. Esetleg még néhány bloggert is el lehet kapni, de a nagy fogás az a profi sajtó, aminek bevételre és cégszerű működésre van szüksége. Ez van veszélyben, nem a blogok.
Nem is csak a médiatörvény által egyébként, a médiatörvény amolyan jéghegy csúcsa, a hirdetőkön keresztül lehet ezen kívül igazán nagyon sok sajtóterméket ellehetetleníteni. Most a gazdasági szereplők eléggé be vannak fenyítve, valószínűleg nem annyira nehéz le, illetve rábeszélni őket konkrét sajtótermékben hirdetésre/ről.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 00:11:57

@Mihint: Köszönöm !!! Annyira kedves, én igazán nem is tudom. Ma valahogy mindenki szeret. A sármom lenne csak, vagy valami más, valami több ?! Ki tudja, az élet apró titka.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.29. 00:13:22

@jotunder: Azért ne add fel. Tuti menni fog, csak kicsi hiányzik :)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 00:17:19

@tewton: Online médiáról van szó. Nem arról, hogy majd titkosszolgák hada fogja olvasni a levelezésünket. Vicces, hogy nekem kell elmagyarázni, hogy azért itten nem a Nagy Testvér Projektről van szó, csak simán egy rossz és az európai irányelveket sok tekintetben sértő törvényről, amit azért lehetne úgy módosítani, hogy elfogadható legyen. Lásd még, minő meglepi, Turul posztját.

tyto 2010.12.29. 01:03:47

azért ez a mai termés bizonyítja, hogy a tesztoszteron a legütősebb szerek közé tartozik. mindent produkál amit kell (kontrollvesztés, asszociációs zavar, egokiterjesztés, agressziókezelési káosz, stb.stb.) és ingyen van.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 06:50:43

És lőn.

A Mandiner a nyolcadik napon megemlíté a vadiúj médiatörvényt.
.

hacsaturján 2010.12.29. 07:25:14

@simonmondja.:

simikém, ettül maga még sima ballibdroid marad(velem együtt), vagy nem így szokás mondani?

mikénehavóna 2010.12.29. 07:29:10

Ja, persze. Lejáratás. Az EBESZ már szeptemberben közzétette az elemzését, természetesen a kormány nem tette ki az ablakba. Ez itten a bevezető összefoglalás.
www.osce.org/documents/rfm/2010/09/45942_en.pdf
Organization for Security and Co-operation in Europe
Office of the Representative on Freedom of the Media
ANALYSIS AND ASSESSMENT
OF A PACKAGE OF HUNGARIAN LEGISLATION
AND DRAFT LEGISLATION
ON MEDIA AND TELECOMMUNICATIONS
The results can be assessed as (i) on the one had instituting a system for media content
regulation (including Internet- and ICT-delivered media content) going in its sweep and
reach beyond almost anything attempted in democratic countries and beyond the limits of
what is accepted in the international debate as an appropriate and justified approach to
regulating new communication services, and (ii) on the other, as introducing – often in
disregard or violation of the needs of a democratic system of social communication and of
the letter and spirit of international standards - stricter regulation, more pervasive controls
and limitations on freedom of expression.

mikénehavóna 2010.12.29. 07:31:41

Ez a kedvencem a konzervatívan decens törvényből:

""a Média Hatóság részt vesz a Kormány politikájának végrehajtásában." (109. paragrafus)"

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 07:32:44

@hacsaturján:
Szeva Hacsa !
Hol jársz itt, ahol a madár se jár ?
Be kéne nézni majd nyolcadikán, mert lehet, hogy valami szilveszteri poszt is lesz.
De lehet, hogy a szárnyvonalak késnek a hóhelyzet miatt.

hacsaturján 2010.12.29. 07:39:35

@simonmondja.:

háccsak bejárok itten, mint a kísértet európát. nyócadikán buli lesz?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.29. 07:49:46

@hacsaturján: Vagy vízállásjelentés.
De a Mandiner lecsap, mint a vércse a nyolcadik napon.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.29. 07:52:38

Hát, érezzétek otthon magatokat. Buli, az lesz :)

hacsaturján 2010.12.29. 08:05:30

@simonmondja.:

xxxx-edik napja nem tudom, hogyan lett a reakcióból mandiner.

hacsaturján 2010.12.29. 08:07:18

@Mihint:

majd benézek nyócadikán.

szempontpuska 2010.12.29. 09:38:55

@mikénehavóna: Ezzel speciel azért nincs gond, mert az az NMHH-ra vonatkozik. A jogelőd NHH is kormányzati szerv volt, a gond a színfideszes Médiatanáccsal és annak jogköreivel van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.12.29. 12:08:13

@Mihint:
"No, ha belegondol, jelentős "politikai" vagy "gazdasági" irányváltást ilyesmitől nem várhat."

Dehogynem. A mandiner előtt két fő irány állhat.
1. Kormányhű maszlagot nyom a kormányoldal hű híveinek. Ez nem rossz piac, még a legrosszabb időkben is voltak 1 millióan. Azonban lefedik jól bejáratott sajtótermékek, mint például a Magyar Nemzet, HírTV, stb.
2. Elkezd halászni a zavarosban és arra számít, hogy a kiábrándulók közül szerezhet magának olvasótábort. Ez egy kevésbé bejáratott, rizikósabb irány, de egy blognak pont alkalmas. Minta kinálkozik a ballib "kritikai értelmiség" sajtóproduktumaiból, olyan szerkezetű cikkekkel, hogy "szar a kormány, de nincs jobb". Ez a produkció sokkal pontosabb arányérzéket igényel és a mandinereseknek ilyen nem biztos, hogy van. De ha megcsinálják, olyan piachoz jutnak, amit a jobboldali média eddig nem tudott lefedni.

Természetesen a fő irányokon belül még milliónyi hangsúlyvariáció és kombináció lehetséges.

Ha a második utat választják, a szektától meg kell szabadulni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.12.29. 12:25:08

@Tehetetlen Dodó:
"na, ehhez tényleg nem kellenek ilyen törzskommentelők,"

Az Indexnek van a legkiterjedtebb szektája. Viszont sokan vannak, látszatra sokfélék, így sokféle körben hintik, hogy az Index milyen tuti dolog. El is ment tizenvalahány évük, hogy kiépítsék és a sikert mutatja, hogy most mi is itt vagyunk az Index ernyője alatt. Mi, akik elvileg nem is szeretjük az Indexet. De ez persze tökmindegy, ha kattintunk rá naponta néhányszor.

bryan 2010.12.29. 12:52:18

Meg vagyok lepve, tényleg elég sok ilyen eset volt.

www.firstamendmentcenter.org/about.aspx?id=16896

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 12:58:27

Az Európai Néppárt egyik vezető tisztségviselője Elmar Brok erősen bírálta a médiatörvényt.

heima_ 2010.12.29. 13:18:42

@jotunder: ne hazudj már, a poszt minden szavával egyetértek, én se írhattam volna szebben stb. ki ne találd már az ellenkezőjét

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.12.29. 13:22:23

@Google:
maga valószínűleg rossz cikket idézett. ebben semmi bírálat nincsen. keressen másikat! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.12.29. 13:26:34

@Grift:

Muhahaha

"A magyar jogszabályról szólva megállapítja, hogy a közmédiumok átszervezése, egy közös szervezetbe tömörítése nem jelent problémát, "mégha ezáltal mintegy félszáz ember el is veszíti államtitkári fizetését". Sok országban létezik a magyarországihoz hasonló médiahatóság is, regisztrálási és licencadási joggal. "

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.12.29. 13:37:10

Markus Ferber, a CSU Európa-csoportjának vezetője nevetségesnek és felfújtaknak nevezte a médiatörvény elleni támadásokat:

"Doch Orbán und seine Fidesz-Bewegung - wie CDU und CSU Mitglied der Europäischen Volkspartei in EU-Parlament - erhalten allerdings Unterstützung aus der Union. CSU-Europagruppenchef Markus Ferber findet die Angriffe "lächerlich", da werde einiges "aufgebauscht". Gerade die Sozialisten seien "nicht unbefleckt" in dieser Frage - Ferber verwies auf die slowakische Sozialdemokratie, die zeitweise mit einer rechtspopulistischen Partei zusammenarbeitete. "Da hat sich keiner über das aufgeregt, was da verabschiedet wurde."

www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,736506,00.html

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 13:58:51

@Elpet: Csikorog a külügy gépezete. Ezeknek a véleményeknek napokkal ezelőtt ki kellett volna jönniük. :-D

Bloodscalp 2010.12.29. 14:01:43

@Elpet: de ebben lófasz indoklás sincs, pedig kív. lennék miért nevet ezen olyan jót

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 14:09:46

@Elpet: Szó szerint a kormány hivatalos álláspontját idézi a "Minden eleme megtalálható / Az európai médiatörvényekben" versszakig bezáróan. Elolvasta egyáltalán a 180 oldalas törvényt? :-)

És vajon Lázár, Szijjártó, Orbán, Rogán, Cser-Palkovics és Menczer elolvasták? Schmitt el fogja? :-D

eN 2010.12.29. 14:55:44

@Doomhammer: csak azt felejti el, hogy a második út is nagymértékben le van fedve. tótától kezdve a hírszerzőig mindenki idepozicionálta magát, mennyire lesz ebből mogyi számukra? Én most szólok: semennyire. Abban nincs mogyi, hogy a vincentről a 3 elmroggyant idejár trollkodni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.29. 15:13:20

@eN: DH hatalmas marketinges is, ha nem tudná. Simán megéri a 2,5 millás piacot lecserélni egy másfél millásra.
De a magyarországi politikai média nem a mogyiról szól. A reakció eddig sem termelte, hanem vitte. A sorsa sem üzleti döntés lesz.
A reakció lehet egy táborépítés egyik eleme, főleg az olvasótábora értékes. Vinszenték vagy DH és Ulf megnyerése nem nagy üzlet, ezeknek különben is sok gondot fog még okozni a Boldogasszony anyánk szövegének a megtanulása, nem beszélve azokról a kínosan magyarkodó nemzeti ünnepekről.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.29. 15:30:20

@Doomhammer: szvsz. harmadik pontként azért odavehetnénk, hogy kontrasztos és világos értékrendet közvetítve önálló megközelítésekkel álljanak elő. Létszámban pedig nincs nagy variáció, igazából az 1-2 pont szerint is csökkenéssel kell számolni. Ez a "szekta" dolog, ez roppant figyelmes Magától, de nevezzük inkább jósdának:) már nem áll a mandi útjába régóta. Lassanként "fizikailag" sem, ha érti, mire gondolok. Megtisztelő válaszát megköszönve, stb. és lassan elcsendesedve (öregecskedve és szektásodva).
Üdv. Misi

TG69 2010.12.29. 16:11:44

Kormányunk és pártunk állva a nemzetközi összeesküvés minden csapását nem tér el az igazán komoly feladatok elől és a csip-csup ügyek (lsd nyugdíjrendszer, egészségügy stb) helyett az igazán komoly történetekre összpontosít. Bár a média kiegyensúlyozottsága komoly dolog, még szerencse, hogy mindenre kiterjed a Párt széles látóköre. Pl olyat akar korlátozni, amit nem lehet/szokás (internet) még szerencse, hogy nem is mondja el mik a szankcionálás ismérvei. Ügyes 1:1, ehhez a döntetlemhez azért fel kellett venni a kesztyűt.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 16:28:09

@heima_: ???? nem ugy nezett ki. erdekesen tudod ezt megfogalmazni. na mindegy, ezt te tudod jobban, akkor eszerint egyetertunk.

Leskelődő 2010.12.29. 16:40:03

Jó napot kívánok :)
Az 1988 óta Magyarországon élő német Jan Mainka (1999-ben alapította 7 ezer példányban megjelenő, főként a Magyarországon dolgozó német üzletemberek körében népszerű Budapester Zeitungot) véleménye:
"A német újságírót a magyar médiatörvényt kísérő heves reakciók Thilo Sarrazinnak - a német jegybank elnöksége egykori tagjának - a muzulmán bevándorlókat bíráló könyve körüli németországi hisztériára emlékeztetik. A kritikusok ízekre szedték a később bestsellerré vált művet, anélkül, hogy vették volna a fáradságot, hogy elolvassák, vagy egyáltalán a kezükbe vegyék.
Mainka súlyos bírálattal illeti a sajtót is, mondván, hogy miközben a nyolcéves szocialista kormányzás idején teljes volt a sajtószabadság, nem sikerült megakadályozni, hogy a politikai osztály és a hozzá közel álló körök a közérdek kárára gátlástalanul gazdagodjanak, miközben a gondjaikra bízott ország a gazdasági összeomlás szélére jutott."
mti.hu/cikk/2010/12/29/budapesti_nemet_hetilap_kiadoja_a_magyar_mediatorvenyrol-522457

eN 2010.12.29. 17:03:07

@TG69: a nagy kínai tűzfal megvan? vagy a wikileaks eltüntetése az usában?
csak hogy ne beszélj nagyon nagy hülyeségeket.

eN 2010.12.29. 17:04:31

@Leskelődő: és a kuruc is élt és virult, pedig csak az nem tudta, hogy kik üzemeltetik, aki nem akarta tudni.

tewton 2010.12.29. 17:30:35

@Leskelődő:
ez már a magyar MTI híre, vagy még a nemzettől-független-értelmiségi MTI?

Google 2010.12.29. 17:30:56

@eN:

Sőt, megöltek pár cigányembert, a sajtó pedig a füle botját sem mozgatta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.12.29. 17:47:39

@eN:
"csak azt felejti el, hogy a második út is nagymértékben le van fedve. tótától kezdve a hírszerzőig mindenki idepozicionálta magát, mennyire lesz ebből mogyi számukra?"

Ha van közönség, van mogyi. :-) Kérdés, hogy van-e közönség. Van ugye egyfelől a ballib tábor maradéka. Azok megmaradnak a ballib média romjainál, például Tótánál. A második szcenárió azt feltételezi, hogy lesz elegendő fül, akik már nem akarnak kormánymaszlagot hallgatni, de nem is pártolnak át a ballib médiához. Ha lesz elegendő az ilyen olvasóból, lesz piaci rés is. Ha nem lesznek ilyenek, nem lesz közönség se.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.12.29. 17:50:15

@Mihint:
"szvsz. harmadik pontként azért odavehetnénk, hogy kontrasztos és világos értékrendet közvetítve önálló megközelítésekkel álljanak elő. "

Próbálkoztak már ilyennel és a tanulság az, hogy a közönség kormány/ellenzék térben értelmez _mindent_. Tehát az "önálló megközelítést" aszerint értelmeznék, hogy most akkor támadja a kormányt vagy sem.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.29. 18:06:35

@Doomhammer: Ez elég dobozolós megközelítés. Meglehet, hogy a "közönség" alakul esetleg a tartalomtól függően? Most, miután látható, hogy kifejezetten anyagi hasznot "kattintásszámra" lehet hajtani (vannak azért már ennél finomabb mérések is, de hisz tudja), igazán nem sok értelme van a tartalom minőségéről beszélni. Ha ez a cél, ezt gyorsan, hatékonyan meg lehet tenni. Ezt se a hozzászólások, sem egyebek nem befolyásolják. Szerintem.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.29. 18:08:09

@Doomhammer: "Próbálkoztak már ilyennel" igen, és tetszett is. Na dehát, lehet hogy csak a "szektának", igaz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.12.29. 18:10:27

@Mihint:
"igen, és tetszett is."

Már most mire gondol? Én korábbi, "mindentől független" sajtótermékekre gondolok, amelyek némi vergődés után valamely párt holdudvarában végezték. A politikai írások piacát meglepő módon a pártok finanszírozzák.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.12.29. 18:13:58

@Mihint:
Bocsánat, ezt nem értem. Arról beszélünk, hogy lehet a lehető legszélesebb közönséget megcélozni. Ha nettó kormánypropagandát nyom, nem fog tudni a szektán kívül senkit se megcélozni. Azokat viszont sokkal hatékonyabban célozza a Magyar Nemzet pl. Ha a szektán kívüli olvasóközönséget akar, fel kell hagynia a kormánypropagandával. Például olyanokat kell leírnia, hogy a kormány hibázott.

reality 2010.12.29. 18:52:31

@Doomhammer: Senki nem mondta, hogy a blog ne írjon le olyat, hogy a kormány hibázott, csak nem mindegy melyek azok a lépések, amire rámondja, és milyen a megfogalmazás.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 18:57:20

Nem árulják el a Köztársasági Hivatalban, hogy az államfő aláírta-e a médiatörvényt. A nagy vitát és nemzetközi visszhangot is kiváltó jogszabályt december 21-én hajnalban szavazta meg a Parlament. Mivel az Országgyűlés a törvény sürgősségi kihirdetését is támogatta, a köztársasági elnöknek keddig kellett döntést hoznia. Három dolgot tehet: aláírja, visszaküldi a Parlamentnek megfontolásra, vagy előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól. (RTL Klub)

Nem mondja meg. Mert olyanja van. Majd megtudjak. :))))

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.29. 19:51:04

@jotunder: Schmitt kétségbeesetten járkál fel-alá a Sándor-palotában, kezében a telefonnal:

- Mondja már meg valaki, hogy most akkor aláírtam vagy nem?!

tewton 2010.12.29. 19:55:17

@Kettes:
de ne feledjük sólyom lászlót, a láthatatlan alkotmány magyar hangját, aki azt mondta, segíteni fogja az utódját ilyen esetekben. SP és SL már együtt konyakoznak, a jól végzett munka derűjével.

tewton 2010.12.29. 20:35:49

@Elpet:
persze, hogy aláírja. a kérdés az az, hogy őszinte vagy kaján, cinikus vagy bamba kifejezéssel az arcán.

engem érdemben az se zavarna, ha dafke írná alá, csakazértis.

ezek a magyar törvények meg úgyis olyan módosíthatóak meg kijátszhatóak (ezért erősen mosolygok a törvényfetisiszta fácse-csoporton meg a propagandájukon). majd szépen módosítják őket, a hisztipártiak meg megtalálják a megfelelő ügyvédeket maguknak (pl. a kaszinótojásos hülye is az). a normális, netfüggetlen emberek élvezni fogják a plakátmentes kereszteződéseket, a magyar zenét a világzene mellett, és a többi apróságot. és ezek az emberek is kb. pont annyira olvasták a törvényt, mint a 30.000 fő plusz a külföldi tudósítók.

TG69 2010.12.29. 21:11:40

@eN: Te a magyar vizslás fidesztől vársz ilyen szintű leszabályozást? Azért arra kiváncsi leszek milyen nemzetközi összefogással fogják majd leradírozni a színről a magyar blogokat, te nagyon okoska :)

Diocles 2010.12.29. 21:19:56

@Doomhammer:

na jah, a magához hasonló nagyokos marketingszagértők (?) vitték jégre Dávid Ibolyát is, amikor elhitették vele, h voltaképp hatalmas tere van a jobboldalon, minél nagyobbakat rúg a "létező jobboldalba", annál nagyobb.

most ergéék csinálják meg a dávidi történetet kicsiben, a drukkerek is ugyanazok.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.29. 21:23:45

@Doomhammer: Konkrétan a reakció-mandiner múltjára gondoltam, ahol voltak figyelemreméltó kísérletek a "harmadik pont"-ra. Pl. KK&TT "falujáró" postjára, reméltem folytatják, de nem.
Ha csupán a látogatottság/kattintásszám a cél, erre jó, és működő technikák vannak, melyek nincsenek összefüggésben a tartalom minőségével, ámde közvetlen hasznot hoz (SEO és egyebek). Tehát, ha csupán haszonszerzés a cél, a tartalom harmadrendű, ezt próbáltam nyökögni.

TG69 2010.12.29. 21:34:30

@Doomhammer: Én azt látom, hogy a mandiner olyan jobboldali fiatal értelmiségiekből áll, akiknek nincs közvetlen politikai hasznuk abból, hogy nézeteiket közzétegyék, így az 1-es opció fel sem merülhet. És ha nem akarnak úgy járni, mint a ballib oldal, akkor hosszú távon csakis a 2. lehetőség a járható út.

A törzs kommentelők olyanok mint mindenütt a hardcore réteg. Zárkózott, emócionális és a nem várt fejleményekre egyre idegesebb lázadozó réteg. Hülye az, aki túl közel engedi őket magához.

TG69 2010.12.29. 21:39:01

@Elpet: @tewton: Én a bamba vigyorra fogadnék, de Pali bácsitól már az is nagy teljesítmény lenne. Pl az őszinte mosolytól már tovább menne ez, mert jelezne egyfajta elbizonytalanodást :).

TG69 2010.12.29. 21:42:16

@Diocles: Akkor marad a totális seggnyalás, mint egyetlen járható út? Hát ez kicsit vicces :).

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.29. 21:44:02

"A törzs kommentelők olyanok mint mindenütt a hardcore réteg. Zárkózott, emócionális és a nem várt fejleményekre egyre idegesebb lázadozó réteg. Hülye az, aki túl közel engedi őket magához."
Remek! Köszönjük, falunk dísze lesz:)

TG69 2010.12.29. 21:55:00

Itt van pl egy elég rossz hír :
www.portfolio.hu/gazdasag/nem_hevertuk_ki_a_leminositest_tovabb_emelkedhetnek_a_hozamok.143461.html

Ezt törzskommer szinten a következőképpen kell megfogalmazni: a magyar államkötvények hozama örvendetes mértékben növekszi, így a befektetők értékes papírokhoz jutnak általa. Újabb jó pont a magyar gazdpolnak.
?

Diocles 2010.12.29. 21:55:41

@TG69:

Már Dávid Ibolyának is csápoltál, ugye? :)

Nem tudom, h mit kéne csinálniuk, igazából túl van ez ragozva, édesmindegy, h mit írnak a mandineresek, akik netán hajlandóak új DebreczeniJóskává válni, azokat ballib oldalról lehet őket idézgetni egy ideig, aztán majd ők is ráunnak, így megy ez.
A színvonalas kritikákra nagyon is szüksége volna a jobboldalnak (pl. miért nincs, nem lesz lusztrációs törvény, stb.), senki sem ezt vitatta, mindenki azt észrevételezte, h kár hírszerző2-öt csinálni, mert arra ott van az eredeti.

TG69 2010.12.29. 22:05:43

@Diocles: Dávidot becumiztam én is persze, de jó volt legalább egy kis ideig hinni egy magyarországi konzlib párt létezésében. Kicsi is volt sárga is de a mienk :).

Persze fel lehet tenni egymillió kérdést, de hogy a mára mi az adekvát probléma már lassan az is egyfajta kiválasztódás lesz, miközben a média törvény által okozott cirkusz az itt és most van, tehát mint probléma csak annak nem létezik, akinek már nincs sok köze a valósághoz.

A lusztrációs kínról először, mint létezőről kellene diskurálni és miután alaposan megismertük lehetne törvényekbe iktatni a megismerés eredménnyeit. Ha már 89-ben elfelejtettük ezt sebtiben megcsinálni, pedig akkor nem is a komcsik voltak hatalmon.

Pelso.. 2010.12.30. 06:30:40

@Mihint: Fentebb mindössze egy groteszk, pillanatnyi már-már szürreális valóságra próbáltam világítani, -abszolút mellőzve akár kormány-, akár ellenzék szimpatizánsi megközelítést. A posttal semmi problémám, s talán még ötletem is akadna, de minek, a sok millió felesleges ötlet országában?Ugyan, mikor volt tényleges befolyása a jogalkotók számára az emberek ötletelésének.Az "előre NER", -ne szúrja annyira a szemed, a helyzetet parodizálja.
Igen, tudtuk, tudtátok. S itt megálltunk, mint mindenben.
Ott viszont látok apró problémát, hogy szerinted sem ismerjük a kormány valódi célját, -akkor hát semmi közünk hozzá-?, bár következtetni lehet, hogy a törvény milyen lehetőségeket biztosít a jövőben a kormányzatnak, szerintem itt a lényeges pont; lehetőségek és a törvény szabta önkorlátozás aránya, természetesen a mindenkori hatalom vonatkozásában.
Konkrétan itt egy szóval sem állítottam, hogy a kormány hülye (mindegyiket annak tartom), viszont teszi a dolgát, saját értelmezése és érdekei mentén, csak hogy mindezt próbálja eladni mint abszolút többségi, már-már egységes állampolgári akaratként, ez így nem vezet sehova. A mesék helye az óvodában, óvodásoknak.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 12:19:31

@tölgy:

"DH és Ulf megnyerése nem nagy üzlet"

Engem úgysem tudnának megnyerni, örökre megmaradok hardcore teakör fannak!
Már hónapok óta várom az új postot, és titkon remélem, hogy azóta még Régenelnök nevét is megtanultad helyesen leírni.
Nem is tudod milyen örömöt okoznál, ha írnál róla egy monumentális tízsoros postot. Tudod, csak mint amilyenek szoktatok. :)

ui: amúgy mókás, hogy _te_ oktatod a bloggereket arról, hogy hogyan kell _sikeres_ blogot írni. Hogy is van? Nyöhehe?

XDDD

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.30. 13:34:01

Hol a mediatorveny ??? Kozlonyben nincs, az Orszaggyules es az AB nem nyilatkozott.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.30. 15:07:31

@Úlfhéðinn: elakadt a Boldogasszony anyánkkal?
Ha ezt sem képes megtanulni, akkor nemhogy alfahím nem lesz a mandarin pártban, de még a csapatba sem fog beleférni. Már megint.
Pedig mennyi jó és fontos megmondani valója lenne, igaz-e?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 15:25:55

@tölgy:

"még a csapatba sem fog beleférni. Már megint.
Pedig mennyi jó és fontos megmondani valója lenne, igaz-e?"

Már megint? LOL. Ha jól emlékszem te próbálkoztál a postírással a mandin is, igaz-e?
Vajmi kevés sikerrel, tegyük hozzá. :)
Szegény tölgy, sehol sem vagy elég jó...

Amúgy jól megy az új blog eszkábálása?
Nem nagyon? Gondoltam.
Egyszerű az oka: amit ti csináltok, az csak cigánykodás, trógerkedés.
Még a mandis srácok is oktathatnának titeket, hogy a blogolás nem abból áll, hogy pár szektás bohóc félrészegen elkezd klimpírozni.
Mondtam: behúzott farokkal fogtok visszasomfordálni ide. :D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.12.30. 17:08:03

@Úlfhéðinn: öcsi, engem ide hívtak.
Magát meg mindenhonnan csak küldik.
Nyöhehe.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.12.30. 17:26:49

@tölgy:

"öcsi, engem ide hívtak."

1. Nana! Ne tegezz, NE TEGEZZZ!!! :DDD

2. Aztán még próbaidő alatt kibasztak.
Nem ütötted meg a mércét. :)
Így még cikibb. :)

ui: remélem azért pár szem mogyit odavetettek a mandis srácok azért a két posztnak csúfolt valamiért, legalább szánalomból. Ha nem, majd küldök neked egy zacsival, nem venném a szívemre, hogy éhenhalsz itt újév táján.

TG69 2010.12.30. 17:49:39

A bírálatok nemcsak Önt és kormányát, hanem az egész magyar népet érinthetik. Nemcsak örökös külföldi kritikusaink ellenérzéseit válthatjuk ki, hanem elveszíthetjük barátaink támogatását, jóindulatát is. Hazánk történelmének ismeretében könnyen besorolnak bennünket az önkényuralmi rendszerek közé, amit ez az ország és népe nem érdemel meg. Arra nincs időnk, hogy a kormány Európa politikusaival és a médiával hosszú hónapokon keresztül vitatkozva védje meg rendelkezését. A jelen körülmények között egyetlen megoldás kínálkozik: a médiatörvény azonnali visszavonása. Meggyőződésem, hogy ezt a lépést az EU országai és politikusai melegen üdvözölni fogják, és ezért Önt nem elmarasztalásban, hanem elismerésben részesítik.

Tisztelettel

Solymosi Frigyes
akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.30. 19:39:04

@simonmondja.:

Nem olvasol Mandinert. Ami ugye nem baj, csak akkor én a helyedben nem tennék ilyen bombasztikus kijelentéseket.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.12.30. 19:44:43

blog.juditbayer.com/2010/12/27/mi-a-gond-a-m%C3%A9diat%C3%B6rv%C3%A9nnyel.aspx

kiváló, alapos elemzése a törvénynek. lényeglátó, korrekt, célirányos. worth reading.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.31. 06:21:46

Az "előnytelen" Orbánfotóról:
Honnan tudjuk, hogy mi az előnytelen? Lehet, hogy valaki úgy látja ezt a képet mint az erő (power) kifejeződését. Minden izom feszül. Lehet, hogy van akinek ez tetszik... Sőt...
Egyáltalán nem biztos, hogy a médiatörvény ha a hasonlóan erőtől feszülő arcú médiahatóság "előnytelen" lenne. Van aki arra "gerjed" ha azt látja, hogy a hatóság erőt demonstrál.

Mint a szexben. Tényleg van aki az erőszakra gerjed.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.31. 10:01:23

@Pelso..: A "kormányzati kommunikáció"-val kapcsolatos észrevételed teljesen jogos, de azt állítom, hogy igenis volna közünk hozzá. Valóban, "oldalfüggetlenül":) tényleg érdekelne engem is, mik a valódi szándékok, és ezzel összefüggésben miért ilyen módon adják ezt elő? Kénytelen vagyok elvetni a "tökhülyeazorbánmegatöbbi" toposzt, mert nem reális szerintem. Átgondolatlannak tűnő lépéssorozat áll szemben egy jelentős felkészülési idővel + a 2/3 teljes potenciáljával, ez számomra túl nagy disszonancia.

Pelso.. 2010.12.31. 17:57:41

@Mihint: Nemcsak disszonancia. Mélyen elgondolkodtató.
Különben, egyszerűsítsünk; cui prodest?.....
na, BÚÉK.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.12.31. 19:49:07

@Pelso..: ha én azt tudnám:) BÚÉK. Neked is!
süti beállítások módosítása