Kedves olvasónktól kaptuk e levelet, s mivel érdekes a téma, és gyors utánajárásunk alapján a közölt információk is helytállóak, itt most - némileg átszerkesztve - megosztjuk.

***

  Tudja valaki, hogy ki az az An Ik Tai (Ahn Eak-Tai)? Nem? Pedig érdemes megismerkedni a nevével, mert elképzelhető, hogy hamarosan szobra lesz Magyarországon, mégpedig nem is akárhol, hanem a magyar tudomány és kultúra egyik központjának, az Eötvös József Collegiumnak a főbejáratánál. Az Eötvöst talán nem kel bemutatni: az 1895-ben alakult elitképzőben olyan emberek tanultak, mint Benyhe János, Féja Géza, Glatz Ferenc, Kodály Zoltán, Kosáry Domokos, Mályusz Elemér, Szabó Dezső, Szekfű Gyula. A kollégium mai épülete 1910-ben épült a Ménesi úton, így idén ünneplik az épület századik születésnapját.

   Az évfordulóra tervezték An Ik Tai szobrának felavatását, de ez szerencsére egyelőre nem valósult meg, bár az alapkövet 2009 szeptemberében lefektették. Azóta egy háromszögű izé jelzi a szobor leendő helyét. 

***

   Na de ki ki az az An Ik Tai? Ha valaki nem tudja, ne szégyellje magát. Nem túl sok ember tudja. Magyar forrásokban ez az 1941-es híradórészlet található róla „Ekitai Ahn japán karmester hangversenye a Pesti Vigadóban” címmel:
 

  A japán zászló alatt hadonászó ázsiai úr azonban nem japán, hanem koreai: a becsületes neve An Ik Tai, s a mai Phenjanban született 1906-ban. An teljesen középszerű és méltán elfeledett zenész-zeneszerző volt, az egyetlen maradandó dolog, ami a nevéhez kötődik, a mai dél-korai himnusz zenéjének megkomponálása. A mester Koreában nem örvend túl nagy tiszteletnek, mert, hogy finoman fogalmazzunk, nem volt ellenére némi együttműködés Korea japán gyarmatosítóival. Több mint tíz évig a Koreát megszállás alatt tartó Japánban tanult, majd az USA-ba költözött. Itt hol éttermekben, hol nagyobb koncerttermekben zenélt, s elég sok balhéja volt: általában nem fizette a lakásbérleti díjat, a vámosoknak nem volt hajlandó megmutatni a csellóját, koncert közben összeveszett a zenekarral, és földhöz vágta a pálcáját. Végül 1936-ban Japán szövetségeséhez, a náci Németországba költözött, itt írta meg a leendő himnuszt. Később Bécsben, majd Budapesten tanult. 1940-ben visszaköltözött Berlinbe, innen a német megszállás alatt álló Párizsba költözött, ahonnan viszont Párizs elestével mennie kellett - ekkor Franco Spanyolországa fogadta be. Végül 25 év távollét után, 1955-ben tért vissza Dél-Koreába, ott halt meg 1965-ben. A japán-német szálakat ekkoriban nemigen feszegették Koreában - az ekkori koreai elit jelentős része a japánok szárnyai alatt emelkedett fel - de azért Annak az öntudatosabb koreaiak nem bocsátották meg, hogy személyes részvételével nemigen erősítette a koreai ellenállási mozgalmat, sőt, konkrétan az ellenség vendégszeretetét élvezve élt és alkotott. Így aztán a budapesti öntvény a világ első és egyetlen An Ik Tai-szobra lesz.

 ***

  Na de kinek jut eszébe szobrot állítani egy távoli ország nem túl jelentős alkotójának Magyarországon? Konkrétan Szegő Andreának, a Magyar-Koreai Baráti Társaság (hivatalosan: Magyar-Koreai Társaság a Barátságért és Együttműködésért Közhasznú Egyesület) alapító elnök asszonyának, akit korábban az Egyesült Villamosipari Dolgozók Szakszervezete és az MSZOSZ alelnökeként ismerhettünk meg. Szegőnek túl sok köze korábban nem volt Koreához, de a Társaság 2002-es megalapításával megpróbált - sikerrel - fontos tényezővá válni a fejlődő magyar-koreai kapcsolatokban. Az ambiciózus és igen aktív hölgy elnyerte a koreai nagykövetség és a Korea Alapítvány támogatását, még koreai ösztöndíjat is kapott, hogy némi nyelvismeretre tegyen szert. Szegőnek valahogy a tudomására jutott, hogy An Ik Tai annak idején Magyarországon is tanult, ezért megszületett a fejében a szobor ötlete.

  Az 1938-41 között Magyarországon élő Annak annyi köze volt az Eötvös Collegiumhoz, hogy miközben a Zeneakadémián tanult, az Eötvös épületében bérelt magának szobát. A Szegő által indított médiakampány szerint itt született a koreai himnusz - de ez egyszerűen nem igaz, a dal már évekkel korábban kész volt. Ugyanez a téves információ még a kollégium GóJaláb című kiadványában is megjelenik (12. o.):

Tévedés ne essék, ez nem egy szimpla elakadásjelző háromszög. Ez pontosan
és hivatalosan a kijelölt helye annak a zenélő (bizony!) szobornak, amit An Ik
Tai tiszteletére állít a Dél-Koreai Nagykövetség és a Magyar-Koreai Társaság
a Collegiummal karöltve… Ugyanis An, amikor megkomponálta hazájának,
Dél-Koreának nemzeti himnuszát, akkor épp Kodály Zoltán mellett tanult és
élt a mi kis Collegiumunkban.

  Ez utóbbi ismertetésben az is tévesen szerepel, hogy An Kodály mellett tanult és élt volna. Valójában a jóval idősebb Kodály évtizedekkel korábban, még a pesti kollégiumépületben volt kollegista, s An Ik Taijal legföljebb a Zeneakadémián találkozhatott, ha egyáltalán találkoztak.

  A koreai muzsikus Ménesi úti tartózkodásáról egyébként így számol be Nagy Zsombor „Külföldi diákok az Eötvös Collegiumban (1895–1949)” című tanulmányában (ebben a tanulmánykötetben, 92 o.):

Feltehetően ugyancsak kulturális egyezmény az alapja annak a cserének is, mely lehetővé teszi az első japán diák – Ahn Ekitai (1938–1941) zeneszerző, gordonkaművész – érkezését. Ahn nem tanult a Collegiumban, ebből kifolyóan azt csak „pensionak tekinti” – írta az igazgató egy panaszos levélben a minisztériumnak. Sorozatos konfliktusok – a szállásköltség késedelmes kiegyenlítése, késői gyakorlás, a házirend figyelmen kívül hagyása – miatt elveszti ösztöndíját és teljesen önköltséges helyét is megvonják tőle.

  Vagyis An nem volt Eötvös kollegista, és lakóként is leginkább a balhéival hívta fel magára a figyelmet - végül ki is dobták. Most mégis fennáll a veszélye annak, hogy szobrot kap, méghozzá a főbejáratnál.

  Ez úgy történhetett, hogy a jó rábeszélő képességgel rendelkező Szegő elnök asszony rávette az Eötvös kuratóriumát, hogy járuljon hozzá a szoborállításhoz. Ehhez az ELTE korábbi vezetését is sikerült megnyernie. Hogy a tudós testületeket mivel lehetett rávenni a Magyarországon teljességgel ismeretlen, nemzetközileg nem jegyzett, sztárnak Koreában sem számító An világelső szobrának felállítására, az nem ismeretes. Érdekes olvasmány a kollégiumi diákbizottság és hallgatói önkormányzat néhány napja kiadott kommünikéje az ügyben: a hallgatók ahelyett, hogy fellépnének az őket is érintő hülyeség ellen, igyekeznek minden felelősséget elhárítani, miközben tökéletes szervilizmusról is tanúbizonyságot tesznek. Mindesetre e projektet - a főszponzor Szöul városa mellett - 2010 januárjában a XI. kerület is megtámogatta 400 ezer forinttal. Szegő egyébként azt is kérte az önkormányzattól, hogy a Balogh lejtőt a Ménesi úttal összekötő Kollégium lépcső is vegye fel An nevét, de ezt egyelőre elutasították.

***

  És ne higgyük, hogy egy szokványos szoborról van szó. Zsin Judit bronzszobrára An Ik Tai neve mellett magyarul, koreaiul és angolul felkerül a szponzorok listája is, és ami a lényeg: a szobor mellett egy zenélő masina fog állni: ha az ember bedob némi aprópénzt, és megnyom egy gombot, a gép eljátssza a koreai himuszt is tartalmazó komplett szimfóniát. A támogatók azzal érvelnek, hogy az Eötvös bejárata ezzel afféle dél-koreai kultuszhellyé válhat, ahová majd elzarándokolnak a pénzes koreai üzletemberek. Ám An koreai reputációja alapján ez egyáltalán nem biztos, másrészt az sem biztos, hogy jó ötlet dél-koreai üzletemberek zarándokhelyévé változtatni az egyik legnagyobb hagyományú magyar elitképzőt.

  Az Alpár Ignác által tervezett százéves épület legendás bejáratának képét eddig mindenki békén hagyta, az eredeti látványt senki nem akarta megbontani. Csupán egy szolid párkányfelirat található az előkertben, amely a kollégium két 1956-os mártírjára emlékeztet. Az intézmény kiemelkedő diákjainak többségének semmiféle emlékműve nincs a környéken.

 ***

  Kinek jó ez az egész? A koreai szervek örülnek az ötletnek, hiszen ki ne örülne, ha akár egy nem túl jelentős honfitársának is szobrot állítanak egy távoli országban. Más magyar vonatkozású koreai hírességet pedig nem könnyű találni, így nincs rá remény, hogy An Ik Tai helyett valaki másnak valaha is szobra lesz Magyarországon. A budapesti dél-koreai követség büszkén jelentheti haza, hogy szerepe volt az országimázs növelésében, így a kezdeményezés mellé állt. És különösen jól jön a szobor Szegő Andreának és a koreai-magyar társaságnak, hiszen újabb támogatási pénzekre, ösztöndíjakra és kapcsolatokra tehetnek szert a pénzes koreaiaktól - nem csoda, hogy ők nyomják leginkább a projektet.

  És kinek nem jó? Hát mondjuk a magyar tudománynak és kultúrának, illetve az önbecsülésünknek: a Pénzbedobásra Zenélő Ismeretlen Ázsiai Szobra közröhej tárgya lesz, s ismét sikerül jól tökön szúrni magunkat.

  Az utolsó pillanatban az ELTE új vezetése kéthetes moratóriumot rendelt el a szoborállítással kapcsolatban, s van esély, hogy a terv ne valósuljon meg. Azonban a döntéshozókon meglehetősen nagy nyomás van, mert az elhamarkodottan eldöntött projektből nem könnyű kihátrálni. Pedig kisebb presztízsveszteség lenne lemondani a szoborról, mint újabb vicces objektummal gazdagítani a fővárost, szégyent hozva ezzel a nagy elődökre.

***

  A Koreai Köztársaság himnusza egyébként, amelyet a szobor majdan eldalol, így hangzik: