Az elnyomás arcai
2010. október 21. írta: AgentUngur

Az elnyomás arcai

  Az elnyomásnak – legyen az nemzeti, etnikai, vagy vallási alapú – mindig többféle arca van. Ott van egyrészt a hivatalos, állami elnyomás: nyelvtörvények, ki- és betelepítések, diszkrimináció a felvételikben, az állami karrierben, meghamisított történelem, és még lehetne sorolni. A mai Európában ez a könnyebben kezelhető elnyomás, bár illúzióink ne legyenek, az EU-t vagy a nagyhatalmakat addig nem érdekli a dolog, amíg a konfliktus nem válik látványos országok közötti vagy országon belüli viszállyá.

  A másik a társadalmi elnyomás. Az átfestett vagy levetetett utcanévtáblák, településnevek. Ráböffenés a buszon egy kisgyerekre: ne beszélj magyarul. A verések. Az, hogy egy étteremben még akkor se szolgálnak ki magyarul, ha egyébként van magyar pincér. A hangulat a nyelv és a kultúra körül: ti nem idetartozóak vagytok.

  A mai Szlovákiában az elnyomás mindkét formája jelen van.

  A dunaszerdahelyi eset nem a kivétel, hanem a szabály. Az állami elnyomásról már sokan, sokszor írtak, de a többségi társadalom mindennapi elnyomásáról kevesen. Ostoba álokoskodó szövegeket hallunk, hogy „csak a politikusok csinálják a problémát, magyar-szlovák (stb) jól megvan egymással.” Nem, nem csak a politikusok csinálják a problémát, élezik, az bizonyos, de a probléma ott van a mindennapokban.

  Kedves felvidéki kollégáim közül persze ezzel sokan nem értenének egyet (olyan is van, aki viszont nagyon), ennek okait nem elemezgetném. Saját szemszögükből igazuk van, hogy egy budapesti, aki évente néhány alkalommal odatolja a képét, nem mondjon ilyen markáns véleményt. Erre csak azt tudom mondani: lehet, hogy túlérzékeny vagyok, de szinte kézzel lehet fogni az elnyomás légkörét a Felvidéken, na nem a 99%-os többségű kis magyar falvakban, vagy éppen a hegyi üdülőhelyeken (ahol a pénzünkért cserébe általában nem jár atrocitás), hanem a vegyes városokban és a nyelvhatártól északra.

  Az emberre rászólnak egy múzeumban, hogy ne beszélgessen magyarul a magyar alkalmazottal – na nem az alkalmazott főnöke, hanem a többi látogató. Maga a múzej is a történelem (nem a magyar történelem – objektíven a történelem) elképesztő meghamisítása, ami már annyira szánalmas, hogy vicces. Zenés-táncos helyen körbeveszik, hogy fejezze szépen be az ázsiai ugatást. Sportpályán a lelátón ékes angolsággal közlik: ez a nyelv sérti a fülüket. Szlovák kollégák nemzetközi konferencián álmélkodnak: nem is gondolták volna, hogy egy magyar tud késsel-villával enni. A rendszámnak járó belengetéseket, a mormogásokat ne említsük.

  A fentiekben saját élményeket írtam le, mivel nem tudok szlovákul, sok beszólást valószínűleg meg sem értettem. Azt a tényt tekintve, hogy alig megyek a nyelvhatáron túlra, az arányok igen rosszak. Pedig nincs rajtam soha semmi „provokatív”, mondjuk 1920 előtti Magyarország (ami nem Nagy-Magyarország, hagyjuk már ezt) a pólón vagy az autón, még egy magyar nemzeti színű szalagocska se. Csak a magyar nyelv, ami zavarta/zavarja a hétköznapi szlovákokat. Az állami elnyomás és az érvényesülési szempontok mellett ez a társadalmi elnyomás az, ami előbb öncenzúrára (nyilvános helyeken a magyar nyelv feladására), a gyermekek szlovák iskolába íratására, majd asszimilációra kényszeríti a magyarságot.

  Mivel nem élek ott, csak félve mondom: erre válaszolni csak daccal lehet. Nem váltok át szlovákra ismeretlenek kedvéért se buszon, se máshol, kérem a magyar pincért, ha tudom, hogy van. Visszaszólni, visszaszólni, visszaszólni. Egyénként, közösségként és állami szinten is, Budapestről. Az elnyomás semmilyen formában sem eltűrhető. Illyés Gyula írta a Duna fiaihoz, többet nem is kell mondani:

„Meggondoltátok, mit csináltok?
Most földön fekszik a magyar.
De láncai mellette nyúlnak
S ő talpra kelhet mihamar.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr912382985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2010.10.21. 08:47:12

A Felvidék ebből a szempontból sajnos már teljesen elveszett. Nincs itt semmiféle társadalmi ellenállás, közösségi összefogás - mitöbb, hiányoznak a közösségek is. A felvidéki magyarok nem közösségeket, hanem egyének halmazát alkotják.

A történelemhamisítás pedig egy külön téma - megjegyzem, hogy a kedvencem - sokat tudnék róla mesélni.

Ami pedig azokat az ismerőseidet illeti, akik szerint csak a politikusok élezik a viszonyt, üzenem nekik, hogy kapják be. Én a szórványban élek, és nagyon is nem csak a politikusok tehetnek róla. A történelemhamisítás és a (magyarellenes) nevelés az iskolákban sűrűn benne van, mondhatnánk, hogy megalapozza az egészet.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.10.21. 09:23:59

Hadd árnyaljam a képet saját tapasztalataimmal: gyerekkorom óta számtalan alkalommal voltam a Felvidéken, konkrétan minden sarkában jártam már, több helyen jártam ott, mint itthon :)

Emlékszem gyerekkoromból egy rendőri szivatásra, amikor is családi autónkkal véletlenül rákanyarodtunk a trencséni sétálóutcára, és abban a pillanatban előugrott két rendőr a bokor mögül - szó szerint. A trencséni várban pedig érdekes történelemhamisítást láttunk: Comenius 17. századi Magyar Királyság-térképének északi felét levágva, Szlovákia 1993-ban kialakult határait és akkor kitalált címerét rárajzolva mutatták a térképet úgy, hogy ez Comenius Szlovákia-térképe a 17. századból! :) Mindezt négy nyelven.

De ezen kívül soha, semmilyen problémánk nem volt szlovákokkal, Árva várától Kassáig, Pozsonytól Bártfáig, a Tátrától a Duna-menti falvakig.

Legutóbb Kassán voltunk egy szombat este, egy egyébként elegáns, igényes bárban, egy hosszú asztal másik felén egy fiatal szlovák társaság üldögélt, akik egyből barátkozni kezdtek velünk: egymást tanították az általuk ismert magyar kifejezésekre, mondatokra, egyikük mondta, hogy nagymamája magyar volt, milyen jó hely Budapest, és hogy Kassáról Pozsonyba mindig a magyar autópályákon át utaznak, stb. Ez csak egy epizód, persze, de 15 év tapasztalata alapján van összességében személyes pozitív benyomásom a szlovákokról. Az ezzel ellentétes híreket, eseményeket persze mind ismerem.

antiokheiai 2010.10.21. 09:30:23

Azért nem kell rögtön temetni, itt a dolgokat. Nálunk ("Felvidéken" - csak mert Dunaszerdahely a Kisalföld közepén fekszik...) sokat fog jelenteni, ha egy prosperáló Magyaroszág van a szomszédban. A szülők nem fogják a gyerekeiket szlovákba adni, ha azt látják jobb esélyei vannak és menőbb, ha magyar iskolába jár. És persze az elmúlt nyolc év magyarellenessége, ami itt úgy jött le, hogy örülünk ha toleránskodsz sem tett hozzá a magyar identitástudat erősödéséhez...

Ja az igazi szégyen, hogy mellette a tanárok nagy része magyar... nézzétek csak meg a neveket:
www.zsjilds.edu.sk/Index/Main/zamestnanci.htm

Téglagyári Megálló 2010.10.21. 09:45:29

@antiokheiai:

Zéhát írattam, Magyarországon, erősen meglepett, hogy mennyi ová diáklány van. És így írják le. Magyarországon.

lhr 2010.10.21. 09:46:56

@Vhailor:
Mindehhez vegyünk hozzá még egy igen számottevő tényt: a felvidéki magyarság elitje – akinek mintaadónak kellene lenniük – elsöprő mértékben mutat identitástagadó, asszimiláns magatartást.
A médiában kizárólag a szlovák kívánalmaknak lefekvő alakok – mellesleg hétpróbás komcsik, vagy azok leszármazottai mind egy szálig – garázdákodnak már hosszú évtizedek óta. Az internetes felületeken is ugyanez a helyzet.
Itt, a Mandineren is bőségesen láthatók – minden eddigi tiltakozásom ellenére – azok az önjelölt megmondóemberek (zsigervirtuózok), akikhez képest bolgár(albán)úr, vagy andrassew, és hasonszőrű társaik hovatovább akár Magyar Gárda kapitányok is lehetnének.
Mindaddig nincs remény a felvidéki magyarok asszimilációjának megállítására, amíg ezt a fertőző gócot nem sikerül eltávolítani. A megoldás pedig egyszerűbb, mint gondolnánk. Miután főként magyarországi támogatásokból élnek (és szítják a gyűlöletet minden ellen, ami nemzeti), ezek megvonásával ki lehetne (sőt kötelező) húzni a méregfogukat. Ha nem is az összeset. De ezt a „kúrát” – a kollaboráns MOST-tal együtt – azonnal el kell kezdeni.

jan 2010.10.21. 09:53:59

@Téglagyári Megálló: Ha szegénynek ez a hivatalos neve, akkor hogyan írja le hivatalos szituációban (mint amilyen pl. egy zh)?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2010.10.21. 09:57:59

@rajcsányi.gellért (ergé):

Tudod, turistaként mindig más. A turistákat általában szívesen látják a pénzük végett.

Elmagyarázom - itt alig vannak magyarverések, a Malina Hedvig és a DAC ügyét leszámítva, ezek se nem szerbek se nem románok, nincs annyi "vér a pucájukban" ha úgy tetszik. Itt inkább intézményeken és egyfajta kulturális "nyomás" képében jelentkezik a magyarellenesség. Mit értünk ez alatt? Elmagyarázom.

A szlovákok a felvidéki magyarsággal szembeni ki nem mondott elvárása, hogy asszimilálódjon.

www.bumm.sk/22377/mikolaj-szerint-a-magyarok-ne-beszeljenek-magyarul-nyilvanos-helyen.html

Ez valamilyen szinten benne van minden szlovákban. "A nagymama magyar volt, de én már szlovák" effektus. Amíg a magyarság fogy (és gorsan fogy) ez nem is jelent nagyobb problémát. Éppen ennek "köszönhető" hogy nincsenek nagyobb konfliktusok a magyarok/szlovákok közt. Ők azt mondják, hogy beszéljetek szlovákul, és mi erre jó birkamagyar módra azt mondjuk, hogy OK. Ezért csak néha kell réánkszólni, ha egymás között használjuk a nyelvünket.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2010.10.21. 09:59:12

@antiokheiai:

Igen - ha ...

ismered azt a szlovák szólást, hogy "keby bolo keby..."

Igen, ha gazdaságilag erős lenne Magyarország, de ettől még fényévekre vagyunk.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2010.10.21. 10:01:53

@lhr: Részben igaz, de közgazdászként mondom neked, hogy "minden kereset megteremti a maga kínálatát". A felvidéki szlov-magyar politikusokat a saját közösségük termelte ki, és a saját közösségük szavazta be a parlamentbe.

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2010.10.21. 10:06:36

Hát nem tudom, számomra a szlovák ember valahol mindig is egy olyan cseh marad, aki tud magyarul... ;) Nem értem, hogy miért csinálják ezt velünk, de tényleg...

Amúgy, szerintem az lenne a legjobb, ha most néhány ultralibsi szlovák gyorsan alapítana egy jó kis szlovák SZDSZ-t... Így húsz év múlva már újra Magyarország részei lennének. :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.21. 10:13:12

@Vhailor: Mondjuk ebben az egyszerű közgazdasági modellben nincs benne a manipuláció, az agymosás...

De az is biztos, ha nem így lenne, akkor egy Sinn Fein került volna a parlamentbe nem a Híd-Most.

@lhr: Nem meglepő, hiszen a Csonkaországban is pont ez zajlik, nagyon remélem most már csak múltidőben. Magyar pénzből tartunk fent, egyébként piacképtelen, rémgagyi magyarellenes médiumokat, intézeteket.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.21. 10:14:35

@gst47: Amilyen bénák, ja...
Bezzeg a "mi" Jászi Oszkárunknak fél évbe sem tellett eljátszani Felvidéket! XD :(

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2010.10.21. 10:17:54

@TaTa86.:

Egyenes beszéd, de mondok jobbat. Bizonyos, jobboldalinak titulált fiatal történészek Jászi Oszkárt tartják a modellnek, a "nemzetiségi béke" apostolának, akinek örökségét fel kell vállalnunk.

Hadd ne mondjam kikre gondolok. Magadtól is rájösz, ha egy picit utánanézel.

tempetőfi 2010.10.21. 10:29:53

Agent Ungurnak, szeretettel, bélinkelhette volna a poszt végére:
www.youtube.com/watch?v=W0htgzP5KLo&feature=player_embedded

alex4427 2010.10.21. 10:35:26

@rajcsányi.gellért (ergé):
Egy szlovák kocsmában sörözgettem (magyarokkal)...elegendő sör után megkérdeztem egy szlovák srácot: tényleg utáljátok a magyarokat?
Mire ő: én csak a hülyéket utálom, akár szlovák, akár magyar!

Én is így vagyok ezzel.
(Persze Szlovákiában intézményesen is rásegítenek az emberi butaságra.)

Atisz 2010.10.21. 10:42:30

Nagyon jó kis cikk - én is mindig ezt mondom: nem szabad beletörődni, vissza kell szólni, rájuk kell csodálkozni... a közöny = halál.

tevevanegypupu 2010.10.21. 11:00:27

Kulfoldon talalkoztunk szlovakokkal, sot mondhatni egyutt is eltunk veluk a munkakbol vagy eppen a tarsasagi eletbol es gyerekeinkbol "kifolyolag". Soha semmi problemank nem volt, akik tudtak magyarul lelkesen beszeltek, szidtak a huje nacionalista szlovakokat, Pozsonynak mondtak Pozsonyt, sokat jartak at Magyarorszagra es borzasztoan szerettek (foleg a szocialista idoszakban) ott mindent. Buszken emlegettek magyar szuloket, nagyszuloket, sot bevallottak, hogy mennyivel jobban szeretnek ha "minden maradt volna a regiben", tehat Magyarorszahoz tartozhatnanak. Szlovakia megalakulasa ot sem valtozott semmi, akik meg megmaradtak es nem telepultek vissza, valtozatlan velemennyel es baratsaggal viseltetnek minden irant ami magyar. Sajnos a gyerekek viszont mar nem beszelnek magyarul..igaz tobben szlovakul sem, jobban kedvelik a francia es angol nyelveket.(:

tempetőfi 2010.10.21. 11:01:58

@TuRuL_2k2: Na, ezt nevezem gyors reagálású Redakciónak:)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.21. 11:18:01

hát nem tudom. én azt látom, hogy a legkevésbé a felvidéki magyarokat nyomasztja az el. jól elvannak ők így is, és bölcsen megértik, hogy vannak ugyan barbár, de tökös szlávok, akik úgy bánnak a kisebbséggel, ahogy egy kisebbséggel bánni kell. aztán a tót civilben nem mindig ilyen, a nacionalizmus a hivatalos karaktere, ami leesik róla a magánszférában. persze nem mindig. ismerek olyat akinek a rendőr apóstársa, mikor ajtót nyitottak belelőtt a a fiába, mert elvette az ő szlovák lányát, aztán granadában sokat beszélgettünk egy pincérfiúval, aki jól beszélt magyarul, mert az egyébként tót nagyanyja magyar faluban lakott. aztán egy éjszakát töltöttem is érsekújváron a tömlöcben, mikor lerohadtkommunistáztam a vasúti rendőröket akik vidám magyarverést rendeztek a vonaton, egyébként seggrészeg és tahó nyírségi gyerekeken. szóval krumpli nem étel, tót nem ember, ahogy anyám tanította kicsi koromban. :)

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2010.10.21. 11:32:22

@tevevanegypupu:

"...uszken emlegettek magyar szuloket, nagyszuloket..."

Epikém, te nem szlovákokkal találkoztál akkor, hanem asszimilált magyarokkal vagy kisebbségi magyarokkal.

tevevanegypupu 2010.10.21. 11:47:39

@Vhailor:
Vegyesfelvagottakkal talalkoztam, egyik nagyszulo magyar es a masik szlovak, sot dednagyszulok is imigyen. Es valoszinuleg normalis emberekkel kotottek hazassagot - a szlovak feleket is ismerem, veluk nem is lehet csak franciaul beszelni mert nem tudnak magyarul - es ugyanugy velekednek. Viszont talalkoztam "melyszlovakokkal" is, erdekes modon ok kulfoldon azert nem olyan nekivadult nacionalistak..
A legmelyebb szlovak(: peldaul tokeletesen beszelt magyarul es hajlando is volt ugy megszolalni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.21. 12:31:07

@tevevanegypupu: "Es valoszinuleg normalis emberekkel kotottek hazassagot - a szlovak feleket is ismerem, veluk nem is lehet csak franciaul beszelni mert nem tudnak magyarul - es ugyanugy velekednek."

Vagyis X éve ismerik egymást, magyar házasodott a családba, és még annyit sem tettek meg, hogy alapszinten megtanulnak magyarul. Magyar földön.

jan 2010.10.21. 12:35:10

Keveredik itt két dolog. Az egyik a természetes asszimilációs nyomás: még a legkorrektebb többség esetén is van asszimilációs nyomás a kisebbségen: vegyesházasság, vegyes baráti kör, vegyes munkatársi kör stb.

A másik a kisebbség konkrét szívatása a többség részéről: rászólás, hogy ne beszéljen kisebbségiül stb.: ez a nem természetes, erőszakos, szándékos asszimilációs nyomás.

Ahogy a kommentekből látom, a felvidéki magyarságot mindkét fajta asszimilációs nyomás gyengíti.

2010.10.21. 14:39:24

Külföldi partnernél dolgozik egy szlovák kolléga, akivel évente 1-2 alkalommal találkozom. Udvarias, figyelmes és jó kedélyű. Semmi frusztráltság nincs benne. De azt észrevettem, hogy szlovák állampolgárra sose mondja, hogy magyar. 'Beszél magyarul, mert az anyjától megtanulta' - ez és hasonlók hagyják el a száját.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2010.10.21. 15:03:38

@tevevanegypupu: Vegyesfelvágottakból ismerek annyit, hogy Dunát lehetne belőlük rekeszteni.

Itt nem az a baj, hogy mennyire korrektek - mert valóban többnyire azok, a probléma az, hogy azon kívül, hogy többségük nem gyűlöli a magyarokat, sőt, egy páran MÉG magyarul is tudnak közülük, nem tudnak a magyarokról gyakorlatilag semmit, csak annyit, hogy nem emberevők.

A "vegyesfelvágottak" következő generációja már viszont vegytiszta szlovák - akiknek a magyarokhoz való viszonya kimondottan negatív. A szórványban ezt tapasztaljuk. A "vegyesfelvágottak" első generációja még korrekt, a második már "szlovák".

quodlibet 2010.10.21. 15:31:28

Bizony, bizony, érzi ezt az ember ha ott jár...

ÁrPi 2010.10.21. 18:58:17

@Téglagyári Megálló:

"-né" Magyarországon nem is divat napjainkban...

ÁrPi 2010.10.21. 19:18:24

@TaTa86.:

"Magyar földön."

Külföldön, ha jól értem angol-francia nyelvi civilizációs (el-)nyomásban történt...

Persze az említett családban azért én jóhiszemüséggel el tudnék képzelni egy kis alapszintü magyar szókincset :-)

Bell & Sebastian 2010.10.21. 20:07:27

Na most úgy őszintén, nemzet-e az, amelyik nem nacionalista? Rászolgáltunk-e, hogy a művelt nyugaton a mai napig hunoznak, cigányoznak bennünket?

Nem kell ezt túlspílázni, a szerbek még annyira sem elfogadóak, mint egy szlovák. A valamikori Jugoszláviában ez érthető is volt. A háború után megint, mivel mi a horvátokat támogattuk. A nagyfene összeborulásban megint, mert mi elismertük Koszovót.
Nem a többivel van itt a baj, mi vagyunk nyulak, vörös szemmel, tapsi fülekkel és pici farkincával.

Ezen a helyzeten a 6db T72 -es sem javít számottevően és minden tiszteletem a szerbeké, továbbá a szlovákoké és félig-meddig a németeké.
Kiverték belőlünk a nemzettudatot - lássuk be már végre.

Nem a tükör a hibás, ha a képed ferde!

kisa 2010.10.21. 22:09:49

@Bell & Sebastian: Ezt hívják win-win szitunak, mind az előző posztból most frissen megtudtam.

Bell & Sebastian 2010.10.22. 00:47:07

@kisa:
Valakiknek biztosan nagy örömet okozott Magyarországot a pofozógép jelmezébe bújtatni.
Ugyanezek még külön verőlegényt is fogadtak ránk, egy szlovák fickó személyében.

Ez inkább win²-lost² helyzetnek tűnik, amiből az következik, hogy nagyon fontos ügy lehetett az, ahol ennyire biztosra mentek.

Volna.

civilkontrol 2010.10.22. 07:45:33

@jan:
Szlovákia esetén szerintem a természetes asszimilációs nyomást is kezelni kellene.
Itt nem arról van szó, hogy Török polgárok beköltöztek Németországba egy szebb jövő reményében, hanem az ott lévő magyarság őshonos, önhibáján kivül, sőt, kifejezetten a szándéka ellen rajzolták át fölötte a határt.

Persze ököllóbálással sajnos csak ellentétes hatást lehet elérni. Remélem Martonyiék a legtöbbet tudják kihozni ebből a helyzetből.

Az pedig, hogy a gyalázatos nyelvtörvény a mai napig hatályban van, tökéletes mintapéldája annak, hogy az EU mennyire nem a kultúrák sokszinűségéről szól.
Vicc...
süti beállítások módosítása