Spiegel: Budapest az antiszemitizmus fővárosa
2010. október 16. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Spiegel: Budapest az antiszemitizmus fővárosa

  Először is, egy jóízű ásítás.

  Aztán: megszámlálhatatlan alkalommal foglalkoztunk mi már Magyarország nemzetközi megítélésével, sajtójával, különös tekintettel a két évtized alatt szépen kicsiszolódott riadóláncra a budapesti intellektuálisoktól a berlini Intellektuellekig és a párizsi entellectuellekig.

  Így 2010 őszén van más gondunk is persze, mint hogy nyugati lapok siránkozásain siránkozzunk, ráadásul az elmúlt két évben nagyon megváltozott az európai, és benne a magyar politikai helyzet, ami új történeteket, új problémákat vet fel és új megközelítéseket is igényelne. Mégis, mégis: a Spiegelnél mintha megállt volna az idő: a régi idők régi dalait teszik fel újra egy recsegő verklire. A patinás baloldali lap egy szinte paródiaszerű, viszont annál hosszabb riportban hozza a német közönség tudomására: Budapest az antiszemitizmus fővárosa.

  Erich Follath riporter láthatóan egy nagyívű, emelkedetten megfogalmazott, a magyar fővárost a világegyenletben elhelyezni kívánó cikket kívánt közölni, a végeredmény azonban egy sokszor téves feltevéseken alapuló, hatalmasakat csúsztató, aránytalan és bombasztikus katyvasz lett. A cikkre a Spiegel nemzetközi, angol nyelvű honlapján találtunk Napifix mikrobloggeren keresztül.

  Kezdjük ott, hogy az eredeti bevezetés így szólt: „Budapest survived fascism and communism and blossomed after the fall of the Iron Curtain. Now the Hungarian capital is experiencing a rebirth of anti-Semitism. The far-right Jobbik party is part of the government and Jews are being openly intimidated”. Amint látható, Follath a kormányzatba vizionálta a Jobbikot, ami cseppet ordas hazugságnak tekinthető. A cikket még ebben a formában szemléztük péntek reggel a Mandinerre (és így őrizte meg az Allvoices is), de időközben a félmondatot átírták a valósághoz némiképp közelebb álló „Jobbik az ország harmadik legnagyobb pártja” kitételre.

*

  Miután a - már rég megszüntetett - Magyar Gárda tömegfotójával illusztrált cikk bevezetésében Follath arról ír, a zsidókat nyíltan megfélemlítik Budapesten, Follath történelmi kitekintésbe kezd: Budapest mindig is különböző politikai ideológiák laboratóriumaként szolgált, a nemzeti szocializmustól a fasizmuson át a kommunizmusig. Sic.

  „Neofasiszta bűnözők roma családokat támadtak meg, hat embert megölve egy gyilkosságsorozatban. A Fidesz jobboldali populistái kétharmados többséget nyertek el a parlamentben, míg az antiszemita Jobbik 16,7 százalékot szerzett, így a harmadik legnagyobb párt lettek a szocialisták mellett. Ismeretlen vandálok véres disznólábbal gyalázták meg a holokauszt-emlékművet” - olvasható a cikk kezdetének egyik érdekes logikával összerakott bekezdésében.

  Follath előveszi Vona Gábor gárdamellény-ügyét is, szerinte a ruhadarab a nyilas egyenruhához hasonlít - szerintünk inkább egy agresszívabb horgászmellényhez. A szerző aztán ellenpéldaként a magyarok romantikus múltját eleveníti fel, Sissitől a Pusztán át a legvidámabb barakk korszakáig. „De most először választottak jobboldali polgármestert a fővárosban, Tarlós István személyében. Mi folyik Budapesten?" - teszi fel a döbbenetes fejlemény utáni kérdést Follath.

  A választ először... na ki, na ki... hát Konrád György adja meg. Konrád György aggódik. A cikkből kiderül, ő nem szokott elszaladni, de lehet, hogy most tényleg végleg elhagyja Magyarországot. Konrád elmondja, hogy balatoni háza szomszédságában paramilitáris neofasiszták gyakorlatoztak, majd Hitlerre és a gázkamrákra emlékezik. Az író megvetést érez Vona Gábor és Orbán Viktor miniszterelnök iránt, mert utóbbi „kiengedte a fasizmus szellemét a palackból”, majd hozzáteszi: „nem szeretem a szocialistákat, de ez alkalommal rájuk szavaztam”.

  Riporterünk ezután érzékletesen ábrázolja, ahogy az idős, törődött, de tapasztalt író felhajt egy barackpálinkát, majd sóhajt. „Amikor a politikai győzteseket látom, kultúrharc előszelét érzem.”

*

  Remek ellensúlyozással ezután egy jobbikos háttérembert szólaltat meg a német szerző. Várkonyi Zsolt jobbikos kampányguru erős felütéssel üdvözli az újságírót: „Találkoztál már az összes liberális kapcsolatoddal? Végeztél a zsidó maffiával?” Várkonyi vázolja a szerzőnek a Jobbik filozófiáját és szavazóik nézeteit, majd Follath magától Posta Imrétől idéz szélsőséges kijelentéseket. Follath utána megkérdezi Kiss Noémi írót, akit mint forradalmárt és Fidesz-szavazót mutat be a szerző. A sokszínű írónő a különböző társadalmi megosztottságokról beszél a riport talán legjózanabb fejezetében.

  A riportban Tamás Gáspár Miklós „zsidó értelmiségi” is megszólal, aki elmondja: egyszer fekete ruhás, bakancsos, heil hitlerező neonácik ijesztettek rá a háza előtt. A fenyegető veszély jele az is, hogy a filozófust az utóbbi időkben nem hívták a tévébe. Arra a tényre, hogy a szocialisták pár kivételtől eltekintve mindenhol vereséget szenvedtek az önkormányzati választásokon, TGM annyit mond: „Nos, akkor jó éjt, Magyarország!”

  Erich Follath végül költői körképet ad egy általa látott Budapestről, ahol a lemenő nap puha, megbocsátó fényben füröszti a várost, és a felszínen minden toleráns és multikulturális. A Parlament körül viszont gój motorosok köröznek, miközben pár tömbbel arrébb Kovi forgatja a pornófilmjeit, és mindez az érme két oldala. Közben a romkocsmákban, laptopos brókerek és egzisztencialista költők között a szélsőjobboldali idiótákon röhögnek.

  A cikket Kertész Imre zárja, aki búsong egyet a memória nélküli Budapesten. Kertész most Berlinben él. „Miért? ez nagyon egyszerű: mert egy zsidó író számára jobb az élet Berlinben, mint Budapesten”.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr112373558

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Antiszemita Budapest? Spiegel vs. Economist 2010.10.25. 13:10:10

  A Spiegel angol nyelvű kiadásában megjelent, tárgyi tévedésekben és rosszindulatban bővelkedő, Budapest Experiences A New Wave of Hate című, Europe's Capital of Anti-Semitism felcímű írásról megemlékeztünk már blogunkon (a magyar...

Trackback: A Führer valódi nagysága 2010.10.20. 11:00:47

Nem szokásom ok nélkül nácizni, nem esem bele abba hibába, hogy összemossam a FIDESZ-t a szélsőségekkel (sőt, kifejezetten üdvözlöm, hogy mióta kormánypárt lettek és felelősség is van rajtuk, már nem olyan elkenősen állnak a témához, mint régebben). D...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.10.17. 09:45:05

@mavo: bemásolom ide is a Kálmán által írottakat (legalább ő kettőnk közül a helyszínt is megjárta.)

"Kolontárról nem csak azokat telepítették ki, akiknek mindenét elvitte az iszap (ők viszonylag "kevesen" voltak), hanem minden lakost, mivel a falut átszelő védőgát építéséig esélyes volt, hogy újabb adag trutyi érkezik a faluba. A gát felépült, ha a repedt tározó átszakad, a szar el fogja kerülni Kolontárt. Ezért azok, akiknek a dombon van a házuk - ők vannak többségben - visszatérhettek. A súlyosabban érintett házakat viszont már el is dózerolták, azokba nem lehetett volna visszatérni.

Devecserben nem volt kitelepítés, aki innen elköltözött, az azért tette, mert a háza lakhatatlanná vált, vagy félt az újabb áradástól. A kolontári gát megépítésével Devecserről is elhárult a veszély, így a csupán félelemből kiköltözöttek visszatéregetnek, róluk van szó a hírben. Akiknek viszont a házát bekóstolta a vörösiszap, az, nyugodj meg, nem fog egyhamar visszatérni, csak ha nem lesz más lehetősége."

Ebből mit nem értesz?

MrKiraly 2010.10.17. 09:49:16

@borzz: Akkor most az van, hogy pult alatt mindenki antiszemita. Ki ezt-ki azt utalja. Szive joga ( nem kell szeretni az azsiaiakat), viszont vannak nepcsoportok, melyek hallatan NEM nyilik ki a bicska az emberek zsebeben es sajnos a zsidok nem ide sorolhatok. Ennyi.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.10.17. 09:50:31

@MrKiraly: Kedves nagyon tajekozatlan baratom! A zsidokat en bloc megitelni a Golders Green lakossaga alapjan kb. olyan dolog, mintha a te koreai feleseged jellemere Kim Jong Il viselt dolgai alapjan probalnek kovetkeztetni. Akire te gondolsz, az a zsidoknak egy nagyon zart, nagyon ortodox csoportja, akire az atlag zsido kb. ufo-kent tekint. Ami pedig a penzehseget illeti, a zsidok elbujhatnak mondjuk a kinaiak mogott...

magyar ember teli szájjal 2010.10.17. 09:52:35

Ez a Budapest olyannak tűnik mint Hill Valley a Vissza a jövőbe 2-ben

bóbitás lótetűfing 2010.10.17. 09:53:33

@bíp-bíp: Ma mere est traductrice, elle était en france pendant la deuxiemme guierre, et elle écrit mon lecon toujours.

tevevanegypupu 2010.10.17. 09:54:18

@altoid:
"zsido" temaju cikk van a Mandineren, rekordmennyisegu komment (kozte rengeteg anyazos) erkezik... Meg jo, hogy Magyarorszagon nincs antiszemitizmus, kulonben mi lenne itt?! "

Mert a tema jelen van, a kerdes nem tisztazott es beszelni rola az antiszemitizmus vadja nelkul nem lehet. Ebbol lassan de biztosan mindenkinek elege lesz.
A tarsadalmak buntudata mar regesregen elfogyoban van, mindenki realisan es kovetkezetesen kezdi feldolgozni a szenvedestorteneteket. Ezenkivul Izrael allam lete es az ott tortentek sem hasznalnak a zsido artatlansag legendajanak.

William Kidd 2010.10.17. 09:56:09

A szokásos zsidó rinya, unalmas és kommersz.

elstib57 2010.10.17. 10:00:34

Szerintem sokan (készakarva?) összemossák az antiszemitizmust az anticionizmussal. Az antiszemitának nevezett honfitátsaim többségét nem a zsidó vallás és kultúra zavarja, hanem az a nemzetek feletti (kozmopolita) magatartás, amelyet egyes honi illetőségű (zsidó- és nem zsidó származzású) polgártársaim viszonyulnak szülőföldjükhöz (hazájukhoz?) mint gondolkodásukban és cselekedeteikben. A magyar befogadó, toleráns nép, a nemzeti-vallási ritusok és kultúra beleférenek a toleranciába, a magyar nemzeti érdekek akármilyen ideológiai indok alalpján töténő kigúnyolása és elárulása viszont nem. A törvények mindenkire vonatkoznak, alkalmazzuk azt mindenkire etnikai, kultúrális és vallási megkülönböztetés nélkül, legyen szó magyar, roma vagy zsidó identitású polgártársunkról is!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.10.17. 10:01:49

Igen, antiszemitizmus van Magyarországon, a Jobbikot se mondanám mentesnek tőle (és most finoman fogalmaztam), csak persze nem mindegy a mérték.

Ez a Spiegel cikk összemos és eltúloz dolgokat, erősen balos szemszögből.

Korrektnek pedig még baloldali szemmel se mondanám: az például, hogy egyik első mondatában kormányerőnek állítja be a Jobbikot, majd ezt az orbitális tévedést sutyiban javítja anélkül, hogy elnézést kérne a tévedésért, az pl. nem kissé etikátlan.

Nzoltan 2010.10.17. 10:13:09

Jelenleg Németország is erősen jobbartolódik. Spiegel ezért erőlködik. Kb. a NOL színvonala. Ez teljesen normális, mert megváltozott a kégkör odaát is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.10.17. 10:24:05

"A hal a vízben él, a tüdő oxigénnel táplálkozik, a magyar antiszemita. Dobd ki a halat a vízből: elpusztul. Vedd el az oxigént a tüdőtől: megfullad. Hazudd ki az antiszemitizmust a magyarból: a halál leggyalázatosabb nemével hal meg.

De mi az antiszemitizmus lényege? Miért vagyunk antiszemiták? Miért az antiszemitizmus? Életösztönünk első, szükségszerű megnyilatkozása, s melyek e megnyilatkozás helyes formái?"

www.tabulas.hu/szabodezso/muvek/virradat/19210121.html

:-)

ü
bbjnick

Gábor a Jobbszélső 2010.10.17. 10:31:22

ahogy az Echo TV-s Szaniszló mondotta volt: Antiszemét vagyok, utálom a szemetet földön-égen.

Csak az lesz antiszemita, akinek kinyílik a szeme, és elkezdi valamicskét átlátni a világ dolgait, és azoknak a mozgatórugóit. Sajnos én is eljutottam idáig. Sajnálatos, hogy ez lett a világból!

Szebb jövőt szeretnék én is, sajnos nem látok rá sok esélyt.

ibafaipap 2010.10.17. 10:32:46

@fog- és Bulawayo magiszter: Nem hiszem, hogy egy átlag egyetemista nagyon tisztában lenne azzal, hogy ki az a Kertész Imre vagy Konrád György. Inkább a kortársak hatása érezhető itt, meg a bűnbak-kereső történelemszemlélet. Ugyanúgy, mint a Közel-Keleten, azért tartunk itt, mert a nagy gonosz, csúnya Amerika elnyom minket, meg a zsidók ármánykodnak. Meg a biciklisták. Nem a korrupt kormányok, a lopásra és átbaszásra épülő épülő üzleti kultúra, az oktatás elavultsága a bűnös, dehogy.

Chazz Reinhold 2010.10.17. 10:33:24

@Nzoltan: Jelenleg Németország abszolúte de nem tolódik nem hogy erősen, de még gyengén sem jobbra.

wahltool.zdf.de/Politbarometer/mediathekflash.shtml?2010_10_01Extra

(kattintás a 2/13-as oldalra)

A közbeszédben viszont valóban erősen tematizálják a moszlim / arab bevándorlók által gerjesztett problémákat, ami (valós) korábban klasszikus, kizárólag jobboldali téma volt.

fog- és Bulawayo magiszter 2010.10.17. 10:34:37

@Paralelepipedon: van Renterghem? Mi az, Konrádnak máris sikerült megrettentenie valakit? Vagy csak félig?

fog- és Bulawayo magiszter 2010.10.17. 10:41:26

@sprenczl: Imre Kértesz már elhúzott, de így sem jobb - Berlinből gyűlöli a magyart.

fog- és Bulawayo magiszter 2010.10.17. 10:44:49

@noire jack: talán éppen a felsoroltak miatt van antiszemitizmus?

fog- és Bulawayo magiszter 2010.10.17. 10:46:53

@grizliewok: kódolt libsi szöveg, barátom. Ezt utálják bennetek az "egyetemisták"...

fog- és Bulawayo magiszter 2010.10.17. 10:48:54

? Tűnedeznek elfele a cuccerájok?

====== vadparaszt ====== (törölt) 2010.10.17. 11:05:05

Remek cikk, az arra érdemes kommentelőknek.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.17. 11:12:34

Kiváncsian várom,hogy mikor jönnek rá kedves zsidó embertársaim,hogy nem a béketűrő magyarok jelentik a veszélyt rájuk nézve.
Ha a kínai emberek lesújtanak rájuk az lesz az utolsó holokauszt.

kackia 2010.10.17. 11:21:00

@bbjnick: @Gábor a Jobbszélső:

Biztos vagyok benne, hogy maguk tudják, hogy ezek nem szemiták ez egy turáni fajta kazárok , legalább 90% ban. Inkább anticionizmusról és antijudaizmusról kellene beszélni.

kackia 2010.10.17. 11:29:55

@Cuppanj a végére!:Csak várd ki a végét, már beépültek oda is.
Manapság egyre több ( metszett ) szemű héber gyerek születik.:)

vang_so · http://www.iglue.hu 2010.10.17. 12:20:25

Szívesen megérném azt az időt, amikor nem egy paródia-jellegű írás lenne az apropója a valós helyzet megítélésének. Mert ez azt suggalhatja, hogyha elfogult módon ilyeneket írnak, akkor biztosan az ellenkezője igaz, ami egy újabb tévedés.

Az írás nem jó, sőt, ugyanakkor a helyzet sem.

Az utóbbi tizenöt évben érezhetően erősödött az antiszemitizmus, mégpedig annak legalpáribb, -ostobább és -tohonyább verziója. Ez nem balos, liberális vagy jobbos pol-celebek aranyköpésein mérhető le leginkább, ez szimpla napi (utcás, metrós, kocsmásm kommentes) tapasztalatat. Divat lett. A „progresszív” fiatal jobboldal ezen túráztatja fel tagságát (a roma kérdés mellett), minden gátlás nélkül ezt használja fel kohéziós erőnek. Tizenévesek bármiféle kétség nélkül, büszkén zsidóznak az egyoldalú „tájékozottság” boldog és agresszív tudatlanságában.
Igen, egyértelműen érzékelhető a rasszista hecc-kampány. Persze közel sem azon a propaganda-jellegű módon, ahogy a Spiegel festi. Nem, hanem buta, hónalj-szagú, mocsaras, pállot módon. Sajnos, ahogy a lusta, megalkuvó cuculista komformizmusnak, úgy ennek a csapotthomlokú, önbizalomfoltozó, verbálfasiszta rasszizmusnak is van idehaza hagyománya. És jeleneg erre sikeresen építenek. Ez tény, nem látni vagy nem akarni látni pedig vakság.

kokavec 2010.10.17. 12:32:33

Olyan ez a történet, mint amikor nyilvánosságra kerül egy családon belüli erőszak. A család tagjainak nagyobbik részét nem az erőszak ténye és annak (az áldozatra vonatkozó) következményei foglalkoztatják, hanem, hogy hogy kerülhetett ki az információ. Ki az a mocskos áruló, aki szégyent hoz a családra.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.17. 12:53:59

@vang_so: Mióta "progresszív" a jobboldal?
Talán előbb vizsgáljuk meg az utóbbi 15 évben elburjánzott magyarellenességet, esetleg meglesz az oka annak a nagy antiszemétizmusnak is!

@kokavec: Igazából az a gáz, hogy az erőszak már az előtt kiszivárgott, hogy a férfi egyáltalán ismerte volna az arát. Tök mindegy mi a valós helyzet, itten pogrom készül, és mi nagyon utáljuk a zsidókat, mert csak!

kokavec 2010.10.17. 13:03:43

@kokavec: folyt.: a család ezen tagjai relativizálják az erőszakot, vagy egyenesen szükségesnek nevezik, valami távoli cél érdekében, és közben a család szeretetére hivatkoznak.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.17. 13:30:32

@kokavec: Áruld már el, hogy itt az utóbbi 20 évben mégis milyen erőszakot tettek a zsidókon!

Mert én csak a permanens rinyálást látom, és azt, hogy a vélt sérelmek megtorlására az ördöggel (mszp) is képesek szövetkezni.

Kb az utóbbi évben is volt 2 temetőrongálás, 2 pofon, egy átértelmezett emlékmű, és beszólogatás.

somogg (törölt) 2010.10.17. 13:30:56

@TaTa86.: nem tudok a te es ismeroseid tapasztalataval vitatkozni, csak a sajat tapasztalatomat tudom leirni. engem senki sem nez le, a munkahelyemen megbecsulnek, az a tarsadalmi osztaly ahova tartoznek, ha itt szulettem volna befogado. ehhez persze nagyon jo angol kell es kovetni kell az itteni viselkedesi szabalyokat. szerintem ebben semmi meglepo sincs, senki nem hivott ide, ha be akarok illeszkedni, alkalmazkodnom kell

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.17. 13:31:09

Ezt a deviáns kölyköt,aki képtelen beilleszkedni a családba és folyton az azonos nemű testvéreit akarja megdugni és a pénytárcánkból lopkod,szívesen beadnám állami gondozásba.Mindegy,csak vigyék innen a francba.
Ha már családnál tartunk. :)

Téglagyári Megálló 2010.10.17. 13:49:31

@osborne:

Sose értettem, hogy pszichés problémákra miért politikai választ keresnek néhányan.

ibafaipap 2010.10.17. 14:06:23

@fog- és Bulawayo magiszter: Először is, én is az vagyok, és nem vagyok zsidó. Másodszor pedig, a hardcore antiszemitizmus (nem a zsidó viccek szintjén) a vesztesek filozófiája. Egy vallás, ugyanúgy mint a kommunizmus vagy a nácizmus. Egy gumicsont, amin lehet rágódni, ami megkímél attól, hogy összetett problémákra összetett válaszokat keress. Egyszerre nevetséges és szánalmas, középkori, balkáni hülyeség. Jó gyűlölködést.

kokavec 2010.10.17. 14:51:54

Az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a nacionalizmus, a sovinizmus, a kisebbségi komplexusból táplálkozó felsőbbrendűségi érzés az általános magyar közgondolkozás természetes jellemzője. Olyan általános, hogy ezt Magyarországon nevezhetjük normálisnak - normális, azaz ahogy a többség csinálja. A többség nagy része nincs is tudatában, hogy ő így gondolkodik, mélyen beivódott reakciók ezek, ami annak köszönhető, hogy a téma mindig a szőnyeg alá lett söpörve. Soha nem vált felvilágosító céllal a közbeszéd tárgyává, soha nem magyarázták el értelmesen az átlag magyarnak, hogy valójában szélsőséges nézetek bújnak meg az ő világképében. A trianoni frusztráció és a többi nem lett kezelve.

Ami most történik, az csak annyi, hogy éppen kibukik a felszínre, ami eddig alatta volt. Nem lett több képviselője ennek a világnézetnek, csak a körülmények most láthatóbbá teszik. Politikai erők lovagolják meg, a populista politikák nagyot kaszálhatnak a gyűlölet szításával. Megnevezni ki az idegen, felelőssé tenni mindenért, egyúttal megszabadulni saját felelősségünktől.

Ezzel szemben Németországban nagyon komoly diskurzusok folynak/folytak a múlt értelmezésével, megértésével, a következtetések levonásával kapcsolatban. Ott nem seprik szőnyeg alá ezeket a problémákat, hogy azok továbbélve és megerősödve törjenek egyszer csak a felszínre.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.17. 14:57:15

@kokavec:
Ezt a deviáns kölyköt,aki képtelen beilleszkedni a családba és folyton az azonos nemű testvéreit akarja megdugni,folyton füvezik és a pénztárcánkból lopkod,szívesen beadnám állami gondozásba.Mindegy,csak vigyék innen a francba.
Ha már családnál tartunk. :)

Most akkor,kedves hittestvéreim,álljunk fel és sirassuk együtt a felsőbbrendű és sérthetetlen fajt,Isten választott népét. Ámen.
kuruc.info/r/4/67993/

kackia 2010.10.17. 15:11:38

@kokavec Isteni kinyilatkoztatás által a világ fölé rendelt kiválasztott nép . Mi ez, ha nem a nácizmus alapja ?
Persze ezt már egyetlen német sem látja, vagy nem akarja látni.
Hiszen mazochista módon gyűlölik magukat a múltbéli tetteikért . :)

Google 2010.10.17. 15:20:04

@Téglagyári Megálló:

Ez egy nagyon jó kérdés. Mert bár megértem, hogy TGM/Konrád elégedetlen a jelenlegi helyzetével és ezért a fenébe kívánja az egész országot, azt viszont már kevésbé, hogy elfogadott újságok szerzői (művelt nyugat stb.), történjen bár kormányváltás, vagy akár rendszerváltás is, ugyanazokat az embereket találják és szólaltatják meg*. Még az sincs, hogy hallgattassék meg a másik fél is - jelen esetben sem kérdeztek meg senki Fidesz-, illetve kormányközelit.

*Az örök ellenzékiek - a Fidesszel szemben, természetesen.

Értem én, hogy nem a német/francia/hottentotta újságolvasóiknak írnak ezek az újságírók- vagy ha igen, akkor ők elég csalóka képet kapnak az itteni helyzetről -, de azért valamennyire maradhatnának hűek a realitásokhoz. Vagy az nem fizet ugyanolyan jól?
Ami pedig a zsidóellenességet illeti, nagyon sokban közrejátszik az a politika is, amit a zsidó állam folytat a palesztinokkal szemben. Valahogy nem látjuk azt a toleranciát a többiekkel szemben, sem ott, sem máshol, amit maguknak akarnak minden erővel, minden módon kierőszakolni. Eszközök nem számítanak.

Rowar Atkinson 2010.10.17. 15:21:50

@kokavec: Még a 2006-os eseményeket sem sikerül megbeszélni, nem lehet a felelősséget tisztázni, a valódi bűnösök még a parlamenti vizsgálóbizottság elé sem hajlandóak elmenni. Konzekvenciák nélküli országben pedig nehéz kulturált diskurzust folytatni.
Avagy a diskurzust úgy gondolod, hogy az ÉS-ben megbeszélik az urak/hölgyek egymás között a dolgokat a saját beállítottságuk szerint, az eredményt pedig összefoglalják a nyugati sajtó értetlen képviselőinek?

Az általad leírt jelenségek (antiszemitizmus, sovinizmus) nem jellemzőek mindenkire, nem látom értelmét, és alapját az ilyen típusú általánosításoknak.

Egyébként Németországban is a nagyon trendi polkorrekt felszín alatt ugyanígy forrnak az indulatok (bevándorláspolitika, idegengyűlölet stb.). Emlékeztetlek, hogy Thilo Sarrazin könyve milyen visszhangot keltett.

kokavec 2010.10.17. 15:23:02

@kackia: a saját pszichédet kellene rendbe tenned

kokavec 2010.10.17. 15:27:13

@Rowar Atkinson: most akkor jól összemostál mindent és felmutattál egy katyvaszt.

Rowar Atkinson 2010.10.17. 15:28:36

@kokavec: Megvilágosítanád tompa elmémet?

Bell & Sebastian 2010.10.17. 15:30:00

@kokavec:
Felteszem a mentőkérdést, ha rossz a válasz, mész a levesbe.
- Kik képviselik napjainkban a népirtó pán-nacionalista ideológiát?

Bell & Sebastian 2010.10.17. 15:37:04

@kokavec:
Időd lejárt, a helyes válasz:
- A Farizeus párt.
Választhatsz a hagyma és paprika közt, máma halászlé van.

kackia 2010.10.17. 15:37:15

Egyébként, tényleg dühít ez az ostoba zsidó probléma a világban.Mi a farkamért vannak egyáltalán még zsidók.
Milyen alapon zsidók ezek, mert vallási alapon alig hiszem, nagyon kevés jár zsinagógába, viszont sokan közülük kisegyházakban bukkanak fel.
Ezenkívül sokan közülük nem is rendelkeznek archaikus arccal. Csak azt tudnám mi az összetartó kovászuk ,illetve mi motiválja őket a törzsi pásztor néphez való tartozásra.
A f@szomért nem házasodtak be az elmúlt évszázadban és tűntek volna el a nemzet testében ,mint a spanyoloknál történt ez.
És akkor nem lenne baloldali eke sem a világon.
Csak a hülyék nem látják, hogy minden ami balról jön , minden a mi a nemzeteket bomlasztja az mind zsidó agyból született. :)

kokavec 2010.10.17. 15:39:13

@Bell & Sebastian: én most a magyar társadalom problémáival foglalkozom, nem Izraelével. Ott is súlyosak a problémák, de ez nem ment meg minket semmitől.

kackia 2010.10.17. 15:42:15

@kokavec: Ez nem válasz. Ez sztereotip és egyben nagyon butus zsidó retorika, ezzel már nem lehet kiállni manapság. Többet várék magától. Argumentáljon kérem tisztességesen, vagy húzzon a soványmalac farkincájára.:)

kokavec 2010.10.17. 15:46:11

@kackia: feltételezem ott azért nem tartunk, hogy szimpla zsidó-gyűlölök mondják meg mit csináljak vagy hogy gondolkozzak.

kokavec 2010.10.17. 15:53:13

@Rowar Atkinson: elég gyorsan személyes sértegetésbe fordult a frusztrációd.

Rowar Atkinson 2010.10.17. 15:56:52

@kokavec: Mitől lennék frusztrált? Attól, hogy érdemben nem válaszoltál a kommentemre, csak vagdalkozol?

kokavec 2010.10.17. 16:00:11

@Rowar Atkinson: csak te vagdalkoztál. Az érdemi reakcióhoz pedig érdemi gondolat kell, nem egy érdekek menti elmaszatolása a problémáknak.

ibafaipap 2010.10.17. 16:02:34

@kackia: Megmondjam mi egyesítette a zsidókat? Az évezredekig tartó üldöztetés. Sokáig ők maguk is vallási alapon különböztették meg magukat, aki kitért, az nem volt zsidó, aztán jött Hitler és etnikai alapon határozta meg a fogalmat. Ha ő nincs, nincs Izrael és a zsidók asszimilálódtak volna, mint ahogy ez már előrehaladott folyamat volt a XX. század előtt. Úgyhogy sorry.

kackia 2010.10.17. 16:05:03

@kokavec: Már többször is hangoztattam, hogy antijúdaista és anticionista vagyok.De nem ember gyűlölő a gyűlölet egyébként is méreg , nem engedhetem meg magamnak, hogy a szellememet, testemet lemérgezzem.Annyit nem érnek meg maguk.
Viszont hiszem, hogy vannak a talmud mákonyából felébredt, értelmes zsidók is a világon.

kuruc.info/r/7/37056/

kackia 2010.10.17. 16:07:08

@grizliewok: És Hitlert, nem ők kényszerítették a háborúba?

Rowar Atkinson 2010.10.17. 16:13:50

@kokavec: Halleluja, igazad van: egy antiszemita, nacionalista, idegengyűlölő, soviniszta, komplexusokkal küszködő nép tagja vagyok, és mint ilyen, alkalmatlan a diskurzusra.

Köszönöm neked, hogy egyáltalán szóba álltál velem, és köszönöm azt is (a többi birka nevében is), amit leírtál. Belátom, képtelen vagyok érvelni, de kész vagyok kritika nélkül befogadni a nézeteidet, amit egyébként felsőbbrendűséged hitelesít.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.10.17. 16:28:00

@kokavec: Szerintem te képviselsz szélsőséges nézeteket.
Örülnék ha mondanál egy "objektív" módszert, arra hogy eldöntsük, akkor most melyikünk a társadalom ellensége! :)

(Megjegyzés: Ha az Alkotmányt veszed kiindulási alapnak, tehát Mo-t egy független, demokratikus országnak veszed, akkor egy jó összehasonlítási alap nézeteink általános támogatottsága, elfogadottsága.
Ha megnézzük a legreprezentatívabb felmérést, ami rendelkezésünkre áll, az ogy-választás listás eredményét, akkor azt láthatjuk hogy te vagy a szélsőséges, aki Magyarországot a "mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" elv alapján szemléli. )

"Ezzel szemben Németországban nagyon komoly diskurzusok folynak/folytak a múlt értelmezésével, megértésével, a következtetések levonásával kapcsolatban. Ott nem seprik szőnyeg alá ezeket a problémákat, hogy azok továbbélve és megerősödve törjenek egyszer csak a felszínre. "

Mi az hogy komoly! Halálkomoly! Elég egy rossz szó, és az illetőnek vége. Hát köszi, ilyen diskurzusokból én nem kérek!
Ami Németországban zajlik, az inkább hasonlít inkvizícióra, mint liberális demokráciára.

Mellesleg ha No ennyire jó példa, és ennyire feldolgozták a múltjukat, akkor áruld el, miért kell továbbra is fenntartani arrafelé a feszkót?
Pl, miért büntetik még mindig a holotagadást?
Miért tilos énekelni a nemzeti himnuszuk 1-2. versszakát?

kackia 2010.10.17. 16:57:56

@grizliewok: Szerintem meg a rabbinikus tiltások, az időről időre újabb megemlékezésekkel kiegészített, kollektív emlékezetet, de összességében a nyájszellem, a félelem.

"Hitler és etnikai alapon határozta meg a fogalmat. Ha ő nincs, nincs Izrael és a zsidók asszimilálódtak volna, mint ahogy ez már előrehaladott folyamat volt a XX. század előtt."

Viszont van még vagy 20 évig Izrael állam és lehet választani, alijázni Tel-Avivba, USA-ba , vagy Berlinbe, elvégre ott olyan jó élni, etnikai alapon,vagy tessék őszintén tükörbe nézni, kicsit összeomlani, majd tessék folytatni a tisztességes asszimilációt, majd lehet rendes nemzeti alapon gondolkodni, ha kell árpádsávos zászlót is lengetővé vedleni. Bár tudom, hogy Szabó Dezsőnk ebben kételkedne. A magyar beolvasztó nemzet, ezzel nem számoltak. És nyugodjon le kérem, ne tessék most gyerekesen a ciceszt rángatni.

ibafaipap 2010.10.17. 20:00:45

@kackia: Nem, a rákemberek voltak. Nagy földalatti barlangokban készülnek a világ meghódítására. Szövetkeztek Piroskával és a Farkassal, meg a biciklifutárokkal. Tudtad, hogy Elvis még él? Sőt, magyar-sumer-párthus herceg volt, ott héderezik a Bakonyban. Kitartás! Nemsokára jön a jó doktor bácsi!

kackia 2010.10.17. 20:15:40

@grizliewok:lol Maga a tarisznyarákot összekeveri a lapostetűvel, kicsit hasonlítanak egymáshoz, csak más az életterük.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.10.17. 20:44:15

@kackia:
na izéljen! nem tévesztheti össze, a rák szigorúan tréfli, a lapos meg hát nyilvánvalóan kóser. amíg nem keveredik a tejessel :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.17. 22:04:46

@politicus:

"Csak te vhogy mindig elviharzol, ha kiosztanak."

néha több hétig nem írok ide, találgass, miért. kiosztás meg csak az álmodban volt, de le is szarom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.17. 22:06:05

@politicus:

""Kolontárról nem csak azokat telepítették ki, akiknek mindenét elvitte az iszap (ők viszonylag "kevesen" voltak), hanem minden lakost, mivel a falut átszelő védőgát építéséig esélyes volt, hogy újabb adag trutyi érkezik a faluba. A gát felépült, ha a repedt tározó átszakad, a szar el fogja kerülni Kolontárt. Ezért azok, akiknek a dombon van a házuk - ők vannak többségben - visszatérhettek. A súlyosabban érintett házakat viszont már el is dózerolták, azokba nem lehetett volna visszatérni.

Devecserben nem volt kitelepítés, aki innen elköltözött, az azért tette, mert a háza lakhatatlanná vált, vagy félt az újabb áradástól. A kolontári gát megépítésével Devecserről is elhárult a veszély, így a csupán félelemből kiköltözöttek visszatéregetnek, róluk van szó a hírben. Akiknek viszont a házát bekóstolta a vörösiszap, az, nyugodj meg, nem fog egyhamar visszatérni, csak ha nem lesz más lehetősége.""

na, én is tudok másolni. :)

de karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna 2010.10.17. 23:00:25

Az apád faszát!!!!!!

Na akkor most érdemben!

1.A XIII. századhoz, az Árpád-házi IV. Béla a középkori Európában, Babenbergi Frigyes osztrák herceg 1244. évi ausztriai privilégiumának magyar adaptációjaként, elsőként bocsátotta ki 1251-ben a Magyarországra korábban behívott, majd megtelepedett zsidóknak szóló szabadságlevelét. Ez szabályozta jogviszonyukat, szabad vallásgyakorlatukat, pap és bíróválasztási jogukat, zsinagógatartási jussukat, társadalmi helyzetüket. Ezen privilégiumok, alapján és ennek jogbiztonsága mellett alakulhatott ki a kor egyik legnagyobb zsidó közössége az ország fővárosában, a középkori Budavárban. Itt épült fel a középkori Európa Regensburg utáni második legnagyobb zsinagógája. Pesten található a világ legszebb és legnagyobb zsinagógája. Itt található a világ egyetlen egyben világhírű neológ Rabbi képző egyeteme.
Közép-Európában itt van a legnagyobb izraeli tőkebefektetés, ingatlan tulajdonlás. Működnek a Jesivák, az ortodoxia. Nemzetközi ZSIDÓ fesztiválokat tartanak. A Spinóza zsidó kulturális és gasztronómiai étteremben csak foglalással lehet asztalt kapni.
Magyarországon nincs antiszemitizmus!
A vészkorszak borzalmai mindig testidegen volt és maradt a magyar kultúrában. Bizonyíthatóan a német megszállás alatti nyilas rémuralom a magyarországi magyarosított nevű nácibarát sváb gyökerű tisztikar bűntette volt.
A magyarországi zsidóság, és a nemzetközi magyar zsidóság a nemzetközi magyar lobbi egyik zászlóshajója. A magyar zsidóság a hazai társadalmi fejlődésnek mindig értékes tagja de egyben motorja is volt, és marad a jövőben is.
A magyar történelemben, a hétköznapok történéseiben, a történelem hétköznapjaiban mindig voltak idegen szívű magyarok és magyar szívű idegenek.

Te egy faszfejű idegenszívű , idegengyökerű ember vagy.
Le vagy szarva Rajcsányi uszító szarkeverő!

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.10.17. 23:06:49

@tevevanegypupu: :D
Nahát, de ugye nem a piros sapóm miatt? A menedzserem ragaszkodik hozzá, azt mondta, másként kivág a rajzfilmből :)

Bell & Sebastian 2010.10.18. 02:25:41

@de karatna:
Hogy stílusodnál maradjak, mi a lófasz ez?
Zanzásított magyar történelem-átirat Mazsolának és Tádénak Manócskától, vagy annyira túlspílázott irónia, mint ide Jeruzsálem, ráadásnak sváb tisztikarral?

Átugrottuk 1880 -at, '19 -et, 45 -öt, 56 -ot, az ÁVH -t, az SZDSZ -t, nagyapákat, apákat, fiúkat, unokákat, kommunistákat, szocialistákat, libafos-zöldeket?
Zászlóshajó, az bazmeg, csakis, meg a motorja!

Jéghegy meg nem akadt.

tewton 2010.10.18. 02:48:34

@de karatna:
"egyben világhírű neológ Rabbi képző egyeteme."

no erre nem vennék mérget.

borzzz 2010.10.18. 07:10:58

@altoid: Van némi elképzelésem arról, hogy működik a sajtó. Újságíró telefoninterjút kér, pl. Konrádtól, fél óráig csevegnek, aztán kiszed belőle 2 mondatot, amit kellően "ütősnek" tart - a kész cikkben végül nem ismer rá saját magára:-))
Valójában az a döbbenetes, hogy a kommentelők teljesen természetesnek veszik a maguk jogát a szabad szólásra... amit arra használnak fel, hogy másoktól elvitassák ugyanezt a jogot, amennyiben más véleménynek mernek hangot adni. Szólásszabadság ügyben én az amerikai változatot pártolom: ami a csövön kifér. De megértem, hogy az európai történelmi tapasztalatok miatt sokan némi korlátozást pártolnak. Erről lehetne értelmes vitát folytatni...

borzzz 2010.10.18. 07:46:55

@MrKiraly: Az a baj ezzel, hogy túláltalánosítasz. Nincs olyan, hogy "a" zsidó. Ahogy olyan sincs, hogy "az embernek" kinyílik a bicska a zsebében, ha a zsidókról hall.
A zsidók sem morális értékrendjükben, sem munkakultúrában, sem versenyszellemben nem lógnak ki a tág értelemben vett nyugati v. össz-európai kultúrából, minden országban hozzájárultak a szellemi és anyagi javak termeléséhez, teremtéséhez. Ha csak Magyarországra gondolok, tisztes szerepet vállaltak az ipar, a kereskedelem, a tudomány és a művészetek fejlődésében, és lojálisak voltak hozzánk olyan sorsfordító időkben, mint 1848; magyarnak vallották magukat a Trianon után elcsatolt területeken, ma pedig Magyarországon él K-Európa legnagyobb zsidó közössége (ami jól hangzik, de alapvetően hülyeség, mert nem zsidó közösségként, hanem magyarként élnek itt). Számtalan alkalmuk lett volna - legutóbb a rendszerváltáskor -, hogy szabadon elmenjenek innen, de a nagy többség maradt, mert ez a hazája. Ezek az emberek dolgoznak, adót fizetnek, taníttatják a gyerekeiket, szóval fogalmam sincs, hogy mire gondolsz és miről beszélsz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.18. 09:20:02

Csintalant meg se kérdezték? Nofene.

Egyébként is szokom tanácsolni a más udvarába oly nagy hévvel köpködőknek, hogy előbb a sajátjukból illene azt a méretes szeméthegyet kipucolni.
Spiegel, mi? Török bevándorlók, születési helyük miatt még mindig diszkriminált, de minimum kinézett kelet-németek.... nem igaz, hogy nincs jobb dolguk!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.18. 09:42:43

@ati27: Volt ilyen itt is a két vh között. Az egyikek voltak a bolsik, a másikak a Hitler-szurkolók. Horthy-ék meg felváltva tartottak tárlatvezetést nekik a cellasorokban.

pamocsnyik 2010.10.18. 18:18:09

@kokavec: szokásos béna szociológus vaker... már csak a "bűnbakképzés" lemezt kellett volna föltenni...

Amíg ilyen látszatmagyarázatot kreál a "liberális" értelmiség, addig ne kérjük számon az őszinte, nyílt szembenézést!

kokavec 2010.10.18. 18:47:55

Akkor végül is mikor kérjük számon "az őszinte, nyílt szembenézést"?

pamocsnyik 2010.10.18. 19:27:05

@kokavec: amikor hajlandóak vagyunk belátni, hogy a Velencei kalmár Shylockja nem csak Shakespeare heveny agymenése, és nem csak annak a kornak sajátos jelensége. Igen is, ilyen zsidók a mai napig vannak, és a köznyelv zsidózása őket jelenti. Amíg úgy teszünk, hogy ez nincs is, addig minden csak lózung.

kokavec 2010.10.18. 20:43:23

@pamocsnyik: az én mondataimban egyáltalán nem csak zsidókkal kapcsolatos problémafelvetés volt. Szelektív a figyelmed? Csak a zsidózás érdekel?

pamocsnyik 2010.10.18. 22:47:23

@kokavec: abba akadtam bele... a többihez nem volt hozzáfűzni valóm... ;o)

kokavec 2010.10.18. 22:51:07

@pamocsnyik: ha nem éred fel ésszel a mondatot nem kell minősíteni. Ennyi az egész.

pamocsnyik 2010.10.18. 23:06:32

Azt hiszem, te nem értesz valamit... lejárt lemezt dödögsz, erre próbáltam felhívni a figyelmed... Az, hogy mi volt tételesen az írásodban az nem igazán mozgat, a fent említettek miatt...

batmann 2010.10.19. 00:15:57

Van egy történetem:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember akit úgy hívtak, hogy Cicmájer. Cicmájernek az volt a rögeszméje, hogy mindenki róla beszél. Állandóan ezt terjesztette magáról.

A hír gyorsan terjedt a városlakók között. Aztán amikor Cicmájer kilépett az utcára az emberek összesúgtak, hogy „no, ő az a Cicmájer”. Mire Cicmájer felkiáltott, "lám-lám, én megmondtam, mindenki rólam beszél!”

Akinek füle van hallja meg!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2010.10.19. 08:08:16

Az antiszemitizmusé.
Gratulálok.
Nézzen már kicsit körül.

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2010.10.19. 11:12:34

Idézet a magyar országgyűlésben 1879-ben elhangzott beszédből:
"a t. ház már régebb idők óta megszokta, hogy minden alkalmat megragadnak, melyben a magyar nemzetet túlzások és rágalmak által a külföld előtt gyanúsíthassák, hogy ezután, mint X. képviselő úr tette, hivatkozhassanak a külföldi lapok véleményére, - nemcsak azoktól jöttek ily támadások, kik minden alkalmat meg. ragadnak, hogy a külföld előtt martyr-szerepet játszhassanak, ..."
De 1944 októberében Ribbentrop azt az utasítást adta Edmund Veesenmayernek, hogy segítsen mindent ami Magyarországot lejáratja a szövetségesek szemében.
Olyanok, mint Follath, Kertész, Tamás és társai hűen követik még ma is a náci külügyminiszter utasításait.

Kertésznek padig tudnia kéne, hogy 1944 októberében nem egy "nyilas" hanem egy SS puccs volt, melyet Berlinben "Panzerfaust" néven készítettek elő, s kezdetben nem is Szálasit akarták, hanem másokat.
De persze jó a németek bűneit a magyarokra kenni.
Így jobban tudják hazánkat kezükbe kaparintani.

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2010.10.19. 12:14:11

Szerintem nem a zsidókkal van a baj, hanem azoknak bizonyos feltünéskereső példányával és azoknak a baráti köréről.

Aki nem tehetséges, az gyakran másra tolja a hibát.
(Volt valaki, ki 30 évvel ezelőtt azt állította, hogy azért nem vették fel a zeneakadémiára operaénekesnek, mert nem kommunista.
Bizonyos embereknek csak arra van tehetsége, hogy magukat és a zsidóságot MO-n mártíroknak kiáltsák ki és ezzel jó pénzt csináljanak.
Jó lenne megvizsgálni azoknak a zsidóknak a véleményét, kik a tehetségüket felhasználva a foglalkozásukban sikeresek anélkül, hogy a zsidóságukat hangoztatnák.
Azt hiszem ezek vannak többségban.
Ami pedig a "zsidó összeesküvést/világuralmat" illeti, a diaszpórában élők, ha lehet összetartanak.
Ez így van a magyar - nem zsidó - diaszpórában is, magyarokat részesítenek előnyben, segítenek.
Így volt az angol világbirodalomban is, összetartottak.
Ez természetes.
Az hogy a zsidók a pénzvilágban hódítanak, annak is az eredménye, hogy egy keresztény nem adhatott kamatra pénzt kölcsön. Persze megmaradt a rizikó, hogy nem kapja vissza, tehát nem is adott.
A zsidókat nem tiltotta a vallásuk ettől. Erre aztán keresztényekből is lettek bankárok.
És amint a közmondás is mondja: "pénz beszél, kutya ugat".
Nem szabad egy fajt a rájuk hárított - és persze azt kihasználó - munkásságuk miatt egységesen elítélni.
De azt sem szabad elfelejteni, hogy minden fajnak, így a zsidóknak is, vannak olyan reprezentánsai, kik minden piszkos munkára rávehetők.

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2010.10.19. 12:33:16

Szeretnék Bakos István egy beszédéből idézni:

Remélem, hogy egykor majd a Teleki-szobor ellenzői is szembesülnek azzal az erdélyi politikai
hagyománnyal, amit Bethlen Gábor és utódai – köztük a kétszeri miniszterelnökként mindössze
három évig regnáló Teleki Pál – képviseltek; „két pogány közt” szorongatva, a függetlenségét
megcsonkítottan is őrző magyar állam és polgárai védelmében.
Akkor talán érthetővé válnak
J. F. Montgomerynek, az USA 1933-1941 közötti magyarországi nagykövetének alábbi mondatai:
„Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket
hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország
eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével
tudott fennmaradni, mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen
törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal
gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban…” (J. F. M: Magyarország, a vonakodó csatlós,
86.p.)

Ehhez hozzá kell tenni, hogy 1939 után nagyon sok zsidó menekült Szlovákiából, Lengyelországból stb Magyarországra.
Mikor a hitleri Németország 1944 márciusában megszállta MO-t, Horthy ezeket nem tudta védeni mert nem voltak magyar állampolgárok.

De azt sem szabad elfelejteni, hogy MO-on a legmagasabb szinten is folyt a zsidók mentése.
Még magasrangú csendőrtisztek is részt vettek ebben.
Erről elég sok olvasható az interneten. Kereső kifejezésnek ajánlom "Rácz Salamon Tamás" nevét.
Ezeket olvasva meg lehet látni, hogy MO-on bár titokban sokkal erősebb ellenállás folyt a nácik hatalma ellen, mint amit Kertész, Konrád, Tamás és társai hajlandók tudomásul venni.
Veesenmayer azért is ellenezte a Lakatos-kormányt, mert "akkor végleg lesz állítva a zsidók elhurcolása", (Igor-Philip Matic: Edmund Veesenmayer)
A Lakatos kormány a kabinet-ülléseken sok dolgot nem tudott megtárgyalni, mert a németek két besúgójukat is (Jurcsek és Reményi-Schneller) beépítették. Ezért az lett megbeszélve, hogy ezeket a dolgokat (pl kiugrás) "privát" tárgyalják meg.

De F-K-K-T tud valamilyen más országot idézni, ahol egy SS tábornokot azért tartóztattak le, mert zsidók elhurcolására vasúti vagonokat akart lefoglalni? Ezt pedig a magyar törvények tiltották.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.19. 16:04:07

Milyen antiszemitizmus?
Ilyesmit csak a féreg zsidók találnak ki... :)
A többi sémi nép miért nem rí folyton?

Moku Mulcumesk 2010.10.20. 08:22:44

BUDAPEST A ZSIDÓK VÁROSA! sajnos.

Moku Mulcumesk 2010.10.20. 08:25:00

@Cuppanj a végére!:

AZ "ANTISZEMITIZMUS":

"1. Ha valaki azt állítja, hogy a zsidók irányítanak kormányokat, ők uralják a médiát, a bankokat és általában a gazdasági életet, akkor az illető antiszemita. 2. Aki bírálja Izrael magatartását, az izraeli politikusok tetteit és megnyilvánulásait, antiszemita. /Sőt, ajánlatos tudnia mindenkinek, hogy az antiszemitizmus legújabb megjelenési formája az Izrael-ellenesség. / 3. Antiszemitizmus a zsidó vallás kritikája, illetve a zsidó vallási vezetők bírálata (például annak szóvá tétele, hogy szinte havonta lepleznek le pedofil rabbikat, és több ezer ellen folyik eljárás jelen pillanatban). Természetesen tilos a zsidó vallás szent könyveiben /pl. Talmud/ leírtakat rossz színben feltüntetni is (például idézni). 4. Az az állítás, mely szerint a zsidó lobbi, illetve a cionisták irányítják az amerikai gazdasági, politikai és kulturális életet, antiszemitizmusnak minősül. 5. Antiszemitizmus úgy vélekedni, hogy a zsidók, illetve a cionisták érdeke elsősorban a globalizáció és az "új világrend" kialakítása. 6. A zsidókat vagy akár csak akkori vezetőiket hibáztatni Jézus Krisztus keresztre feszítéséért ugyancsak antiszemitizmus (hiába hirdetik ma is büszkén eleik dicső tettét). 7. Aki nem fogadja el, hogy 6 millió zsidót öltek meg a nácik a második világháborúban, és kétségbe vonja a gázkamrák létét, az antiszemita, ráadásul holokauszttagadó is, amely valami egészen elképesztő bűncselekmény. /De antiszemita az is, aki nyilvánosan kimondja azt, amit maguk a holokauszt hivatalos kutatói is elismertek csöndesen: nevezetesen, hogy a nácik sohasem készítettek a zsidók bőréből lámpaernyőt, zsírjukból pedig szappant, stb../ 8. Izrael rasszista államnak vagy terrorállamnak minősítése antiszemitizmus. Aki rámutat azokra a bűncselekményekre, amelyeket Izrael a palesztinok és más arab népek ellen elkövetett, ugyancsak antiszemita. 9. A cionista összeesküvés emlegetése antiszemitizmus. 10. Ha bárki az orosz bolsevik forradalom vagy a hazai patkánydiktatúra vezetőinek zsidó származását emlegeti, biztosan antiszemita. Hasonlóképpen antiszemita, aki rámutat a kommunizmus, illetve a zsidóság kapcsolatára. 11. Aki egy zsidó emberről bármi rosszat mond, antiszemita. 12. Antiszemitizmusnak számít kétségbe vonni a zsidók jogát Palesztina egészének elfoglalására, az őslakosok elűzésére vagy jogfosztására. 13. Az a feltételezés, mely szerint a Moszadnak szerepe volt a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előkészítésében, illetve lebonyolításában, szintén antiszemitizmus. Röviden azt lehet tehát mondani, hogy ha kimondjuk az igazságot, akkor elkerülhetetlenül antiszemiták leszünk. De előbb-utóbb antiszemita lesz az is, aki tényleg hisz a szólás, a sajtó és a kutatás szabadságában, és fellép a zsarnokság, a diktatúra és a szervezett korrupció, valamint a bankok elképesztő visszaélései és általában a globális világrend igazságtalanságai ellen. "

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2010.10.20. 12:30:14

Mi okozza az antiszemitizmust?

Erre egy velem megtörtént esetet szeretnék leírni.
A 60-as évek közepén volt egy kollegám S. Gábor.
Több közös barátunk volt. Mivel én tapasztaltabb voltam sokszor kért tőlem segítséget.
Vallásáról sohasem kérdeztem. Mivel sokszor magyarul beszéltünk, szememben magyar volt.
Egy éjjel - mert s számítógéphez csak akkor jutottunk hozzá - egy fontos programmal kellett reggelre elkészülnöm. Problémák voltak melyekeket meg kellett oldanom.
Egyszerre odajött hozzám, hogy oldjam meg az ő problémáit.
Mondtam neki, hogy pillanatnyilag nem tudok segíteni, mert a sajátjaimra kell koncentrálnom.
Erre el kezdett szidni, hogy azért nem segítek neki mert zsidó.

Egy másik eset az volt, amikor egy zsidó főnököm volt. Az egyik kollegát protegálta, mert a neve alapján azt hitte, hogy zsidó. Mikor szóba hozta a vallását és megtudta hogy nem zsidó, azonnal ejtette. Az igaz, nem mondta, hogy a nem-zsidósága miatt változtatta meg a viselkedését, de elég nyilvánvaló.

Ez a viselkedés okozza az antiszemitizmust.

De ugyanezt el lehet mondani minden megkülönböztethető emberi csoportról - beleértve a pártokat, kesebbségeket is, tehát nem a zsidók kiváltsága az, hogy maguk ellen hergelik a többséget maguk ellen.
Ha pedig a többségnek elege van belőlük, akkor mindenfélét összehazudnak a környezetükről.

Jobb lenne, ha a Spiegel ezen cikk után kivonulna a magyar mediákból, mert félő, hogy sok más ilyen rágalmazó írást/programot fog még gyártatni.
Az u.n. "Persilschein" amivel a 40-es években (fél-)nácikat mostak tisztára, túl sok 3.-birodalom-hű embernek engedélyezte előbbi tevékenységük káros folytatását. Ugyan azok már nem élnek, de a fiaik, unokáik folytatják. Tudat alatt is követik Ribbentrop 1944-es utasítását, hogy tegyenek meg mindent Magyarország lejáratásáért.
Ezt most egyrészt a mediák kézbevételével teszik, másrészt magyar üzemek felvásárlásával és megszüntetésével eszközlik a gazdasági kiszolgáltatottságot, hogy aztán a rossz magyar gazdasági helyzetre, mint elrettentő példára hivatkozhassanak

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.21. 18:56:56

@Don Calo': "Foglalod a kurvanyádat,de nem ám a mi hazánkat..."
Petőfi Sándor:Mit nem beszél az a német

borzzz 2010.10.22. 06:31:47

@Moku Mulcumesk: Milyen igazad van! Már alig várjuk, hogy jöjjön a white shit és végre átvegye az uralmat szeretett fővárosunkban.

fog- és Bulawayo magiszter 2010.12.16. 20:49:36

@ibafaipap: ki a szőrt érdekel, hogy zsidó vagy-e vagy sem?