Ich bin eine Chilenin
2010. október 13. írta: zalka.szilvi

Ich bin eine Chilenin

  A dédapámat leültették anno, hogy „papa, nézze már a tévét, jöjjön, mer most szállnak le az amerikaiak a Holdra”. Ő két perc után közölte, hogy ez egy marhaság, amit nem hisz el, és hagyják békén, inkább kimegy etetni. Én is alig hiszem, amit látok – de az élő közvetítés miatt hatszáz helyről üvölt az esemény - 21. század, ugye.

  Jönnek fel a bányászok, egymás után lépnek ki a mentőkapszulából. Belecsúsztam: a pátoszt nehéz elkerülni, mikor a létező összes megosztó portálon minden ismerős erről posztol; a lányok bőgnek, a fiúk meg tökösnek tartják a harminchárom chilei bányászt, no meg a megmentőiket.

  Majd' hetven nap a föld alatt, ebből tizenhét azzal a tudattal, hogy elvesztünk, hogy meg fogunk halni, hogy felettünk magasodik a rettentő kőzettömeg, mert több mint hatszáz méter a felszín. Aki nem vizelne maga alá egy ilyen helyzetben, nem is ember. Aki ne tartaná valamilyen szintű teljesítménynek – szerintem elég magas szintű teljesítménynek -, hogy megmenekülnek, hogy a kitartás, a lelki erő és az emberi lelemény, no meg a technika efféle eredményre képes, szintén nem túl nagy tisztelője az emberi nemnek.

 

  Másrészt, a vezető chilei politikusok népszerűségi rátája az egekben; a bányamentés helyszínétől több tízezer kilométerekre is kocsmákban drukkoló embertömegek fogyasztják a valóságshow-t, és menő napszemüveget ajándékoz az egyik legnagyobb márka a feljövő bányászoknak. Az újságírók verekszenek, hogy ki kapja el először a szerencsétlen, mindössze tizennyolc éves vájárt, aki épp most lépett ki a mentőkapszulából. Megy az élő közvetítés. Ezek a 21. század vívmányai, a fogyasztói társadalom gyomorforgató hozadékai, de most ejtünk rájuk, magasról.

  Minden magára valamit is adó idealista tudja, hogy nemcsak lózung az összetartás. A mélyben a chilei himnuszt éneklő vájárok, a közvetítés alatt lobogó chilei zászlók jelzik, hogy komoly országimázs-építés is zajlik ugyan, de van itt valami valóban erőteljes és őszinte összefogás. Nem puncsos máz van, és kamera felé vigyorgás a luk körül álló szakemberek arcán, hanem annak a diadala, hogy – ismét pátosz -: egy ember megmentése is a világot jelenti. Mindenesetre a CNN-en most látott képsorokat nem szeretném elképzelni egy amerikai filmben - pedig tuti, hogy lesz ilyen.

  És lesznek többmilliós reklám-, vagy televíziós szerződés-ajánlatok a bányászoknak. Azt is jósolják, olvashatunk majd a széthulló házasságaikról, a hírnév okozta gellerről az életükben, de hál’ istennek, ezek a csávók majd’ mind úgy nyilatkoznak – egyelőre?-, hogy nem kívánják otthagyni a bányászhivatást felépülésük után sem. Addig még azért pár meccs a poszttraumás stresszel, amit a civilizációs betegségektől terhelt, fakó arcú emberi lények nem tudnának túl jól kezelni, de azok lent is már rég kinyírták volna egymást.

   A lényeg: a harminchárom chilei bányász megmutatta, hogy tökösek; és ilyen messziről is látszik a szervezésből, a mentés történéseiből, hogy tökös nemzet az övék. A dédapám azt szokta mondani, gyáva népnek nincs hazája – hát, a chileieknek biztosan van.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr292368752

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Chile: fociznak a bányászok 2010.10.14. 18:48:01

Barátságos focimeccsen mérkőzik meg egymással a 700 méteres mélységből kimentett 33 bányász azokkal, aki részt vettek a mentésükben - közölte csütörtökön a chilei elnök.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.10.13. 15:21:55

az az első 17... valóban emberpróbáló, rettenet lehetett.

regény- és filmipar után kiált...

eloszto · http://eloszto.hu 2010.10.13. 15:52:06

"gyáva népnek nincs hazája"
Uh, ezt egy tanárom mondta mindig. Igaz.

csakb 2010.10.13. 16:15:05

A zászlólobogtatás csak nekünk tűnhet furcsának, de Chilében ez teljesen természetes. A legcsóróbb, putriban élő kecskepásztor is büszke a hazájára, és nem köpködi le senki, ha kitűzi a chilei lobogót az ól mellé, vagy akárhova, és örül neki. Bárhol jársz az országban, minden tele van zászlókkal, vagy a nemzeti színekkel. Ott ez természetes. Nem kell építeni az országimázst, mert ott ez a mindennapok része. És valóban, nekik van hazájuk.

tevevanegypupu 2010.10.13. 16:15:05

Most mar abbahagyom, nem fogom tovabb nezni, mindn banyasz elinditasanal hottideges vagyok.

Google 2010.10.13. 16:30:09

@csakb:

Hazánk nekünk is van, mindenki lakik valahol.
A palesztinoknak pedig nincs. Pedig nem nevezném őket gyáváknak.
A nép ilyen is, meg olyan is. Mint mindenben, itt is az arányok a mérvadók, nem?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.10.13. 16:47:14

"Mindenesetre a CNN-en most látott képsorokat nem szeretném elképzelni egy amerikai filmben - pedig tuti, hogy lesz ilyen."

Már főszereplő-jelölt is van, csak mondom.
www.imdb.com/news/ni4863204/

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.13. 17:58:25

Na, kijutottak? Végre.
Volt egy fazon, aki azt vizsgálta, sötét barlangban, világtól elzárva, egymagában, mennyi ideig tart míg az ember megbolondul. Szépen, gondosan jegyezte fel az egyes elmeállapoti stációkat. Harmadát ha kibírta a tervezettnek, mikor kétségbeesetten jelzett a fentieknek, hogy ha nem segítenek úgy marad végleg.

Bell & Sebastian 2010.10.13. 18:14:38

Az élelmes média az első percben összehozta őket az 1972 -es repülőszerencsétlenség áldozataival. Könyv, film, lemez, CD, hakni garantált.
Mellette a tönkrement emberi kapcsolatok, ez a kettő együtt már csak evvel jár.

Érdemes a könyvben újraolvasni az Istennel perlekedős részeket, hozzáképzelve a hegyeket/mélységet, hideget/meleget, senkit/mindenkit, tiszta levegőt/párásan fojtót.

“Will I survive the night? Okay, I have survived the night. Now, let’s survive the next day, or the next two hours, or the next three hours, and if I get through those hours, I can keep going for a few more hours.”
ngadventure.typepad.com/blog/2009/08/interview-with-alives-nando-parrado.html

Ven Señor (Te Deum Ecuménico - 2008)
www.youtube.com/watch?v=YR2XImgSKAE
Padre nuestro,
que estás en el cielo,
santificado sea tu Nombre;
venga a nosotros tu reino;
hágase tu voluntad
en la tierra como en el cielo.

Danos hoy nuestro pan de cada día;
perdona nuestras ofensas,
como también nosotros perdonamos
a los que nos ofenden;
no nos dejes caer en la tentación,
y líbranos del mal.

Amén

Freddy a Krüger 2010.10.13. 23:07:57

Remélem mind épségben kijut.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.10.14. 05:32:44

Ez nem volt akármi. Le a kalappal.

Bedi 2010.10.14. 06:26:38

Vacak lehet kínai bányászként nézni ezeket a híreket.

Maisie MacKenzie 2010.10.14. 07:54:42

Gondoljátok ,meg, milyen érzéseket kelt elzárva a kék égtől, a szellőtől, a mezei virágoktól, a hófedte hegyektől, a tengertől!

De benne van a remény, a jövőbe vetett bizalom is!

Himnuszuk szövege:

Chile, az eged tisztán kéklik;
Tiszta szellők fújnak rajtad át.
És meződ virágokkal ékes
Mely hasonló a boldog mennyországhoz.
Fennséges hófödte hegyeid
Melyeket az Úr bástyákul adott
Melyeket az Úr bástyákul adott,
És a tenger, mely békésen mossa partjaid
Nagyszerű jövőt ígér
És a tenger, mely békésen mossa partjaid
Nagyszerű jövőt ígér.

Édes hazánk halljad eskünk
Melyet oltárodra teszünk:
Legyen az a szabadok sírja
Vagy az elnyomás elleni menedék
Legyen az a szabadok sírja
Vagy az elnyomás elleni menedék
Legyen az a szabadok sírja
Vagy az elnyomás elleni menedék
Vagy az elnyomás elleni menedék
Vagy az elnyomás elleni menedék

A zászlóról:

A vörös szimbolizálta a hősök csatamezőn kiontott vérét; a fehér az Andok havát, a kék a tiszta chilei eget.

Hasonlít a texasi lobogóhoz, de annál 21 évvel idősebb!

Tehetetlen Dodó 2010.10.14. 09:08:12

Chilerin, kérem.
Hacsak félre nem értettem valami Lenin elvtársra utaló poént.

Tehetetlen Dodó 2010.10.14. 10:21:28

@rajcsányi.gellért (ergé):
Ám legyen.
Minden bizonnyal a csilletologató bányásznőkkel tévesztettem össze.

Tehetetlen Dodó 2010.10.14. 13:15:57

@rajcsányi.gellért (ergé): Na, Neked van igazad: nekem valami régi NDK-s emlékem volt, de felettem már eljárt az idő és a német grammatika.
Az előbb kérdeztem meg müncheni ügyvédnőnket, für alle Fälle, és megnyugtatott, hogy a Chilenin a helyes, jobb, ha nem kötekszem a nálam okosabbakkal.

OftF 2010.10.15. 15:12:37

"gyáva népnek nincs hazája"
így kell bemondani a háromlapos ultit

Bloodscalp 2010.10.15. 21:09:10

latin országban a zászlók tök természetesek, szó sincs országimázsról

Bell & Sebastian 2010.10.16. 01:02:58

@Bloodscalp:
Ezt úgy értetted, hogy minden zászlólengető náci, kivéve a latinokat, amerikaiakat, kínaiakat és a többi ezeregyet, de beleértve a magyarokat, németeket, osztrákokat, olaszokat és japánokat, mert az utóbbiaknál ez természetellenes?

Ha kicsit fáj is a fejed mellé még, akkor ez pontosan a sértésinfluenza tünete. Te sértés!

Bloodscalp 2010.10.18. 16:33:35

@Bell & Sebastian: :)

az olasz ugye latin népség:), a lényeg arról szól, hogy máshol nemcsak "márciús15" és "október23" kapják elő
a zászlókat, ugyanakkor nincsennek kisajátitások sem...
de mindez neked furcsán hangozhat:) te együttmukodsz a rendszerrel:)

Bell & Sebastian 2010.10.18. 16:46:41

@Bloodscalp:
Kicsi hiba becsúsz, legyen inkább rétoromán.
süti beállítások módosítása