„A vörösiszap nem veszélyes, egy erős slagozással el lehet távolítani”. Olvassuk ezt akkor, amikor azt sem tudni, hány ember veszítette életét a Dunántúlon azután, hogy deréknyi magasságban megindult egy vegyi anyaggal dúsított sárlavina. A helyszínen pánik van, dezinformációk sokasága borítja el a hírfogyasztókat, úgyhogy azon kívül, úgyhogy nem csoda, hogy vészhelyzet van.

  Ráadásul nem csak az iszap árad, hanem a cinizmus is. Nincs sok dolgunk vele: ismerjük, megvetjük.

  Nem ismerjük, mi áll a tragédia mögött. Lehet a mértéktelenség. Távol álljon tőlem bármiféle szónoklat a profithajhászó, kövér, szivarozó kapitalistákról, akik semmibe veszik a bizonsági előírásokat, a munkásosztályt és gyermekeket dolgoztatnak a bányákban, a nőknek pedig kevesebb bért adnak. Már csak azért sem, mert ott, ahol állítólag szabályozzák, vagy legalábbis irányítják a kapitalizmust, sőt egyenesen szocializmus van, ott a tervre, vagy forráshiányra hivatkozva szarják le az alapvető biztonsági intézkedéseket. Annyit mondok csak: kínai bányászok.

  Adott még párhuzamként a Zengő, mondván, ott is hasonló ökológia katasztrófa történt volna, ha az imperialisták csatlósaként lokátort telepített volna Hende. Nem. Nem haltak volna meg emberek, nem érte volna nyolc éven túl gyógyuló sérülés a tájat. Plusz azon egy ország nyert volna, nem néhány magánszemély.

  Verespatak és Nagybánya már inkább klappol ide. A már-már bibliai mélységekben is értelmezhető történetek (arany, szemben a vízzel és a földdel) ugyanúgy felveti a „munkahely vs természet” dilemmát, mint a szerencsi szalmaerőmű, vagy most már az ajkai timföldgyár. Mértéktelen „aranyásók” mindig is lesznek. Sem a hippis tiltakozás, sem a bornírt bürokrácia nem elég a megfékezésükre, hiszen előbbi komolytalanná teszi a kolontárihoz hasonló ügyeket is, utóbbi pedig szinte legitimálja cinikus aranyásóinkat.
 

  A jövőben tárgyalni kell velük, nem „társadalmi párbeszédet” folytatni. Üzletet kell kötni velük, nem pedig társadalmi szerződést. És nem csak alkotni kell a törvényt a törvénygyárban, hanem be is kell tartatni azt velük, keményen. Ezt a nyelvet beszélik ugyanis, ráadásul ennek eredményeként mi sem csak tapasztalatot nyerünk.
 
  Meg kell hogy értsék: az nekik sem biznisz, ha ipari tevékenységüknek ökológiai katasztrófa és „foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés” a vége.