Unalmas a kampány. Budapest elesett, Demszky letette a lantot. Szegény Horváth Csaba még egy kétségbeesett vérnyomásmérésel próbálja mozgósítani az utolsó szoci nyugdíjasokat, hogy legalább fehér fogsorral, állva essen el.
Az egyetlen üde színfolt Újbuda. Itt a várvédő Molnár nyolc éve vezeti a kerületet, míg a kihívó a Fidesz színeiben Hoffmann Tamás. Aki itt él, vagy csak végigsétál a Bartók Bélán, látja, itt nem alibizik le a kampányt krisnásplakátokkal, itt vérre megy a meccs. Elefántfülek és óriásplakát-hegyek nőnek az égig, a választópolgárok négy évre elegendő olvasnivalót kapnak, de az országos sajtó is beszállt a meccsbe. A Népszabi Hoffmann - Törvényes rendet Újbudán szlogenjében látja az előre megfontoltságból elkövetett ügyészi eljárást, míg a Magyar Hírlap Molnár ötmilliós közpénzből fizetett in-kalos sofőrjét túrta elő a kampány végére. És hát persze ott a Lágymányosi öböl ügye az ügyészségi idézéssel Molnár ellen, ami mögött ő fideszes sanda politikai szándékot lát. Nem tudom, kinek van igaza, de hogy a pofozkodás választási, az biztos és szórakoztató.
Viszont van egy másik, apró ügy, ami sokkal viccesebb és ezért közelebb áll a lelkünkhöz. Információink szerint szegény Molnár Gyulát 2009 nyarán, a Budai Várból hazafelé kocsikázva megállították a rendőrök, a kocsit a sofőrje vezette, aki kiszólt, hogy fontos embert visz, de a nyomaték kedvéért Gyula is lehúzta az ablakot, kilengette a képviselői igazolványát és az okvetetlenkedő rendőröket elküldte a faszba. A Lengyel Zoltánon edződött I. kerületi rendőrök nem voltak restek és feljelentették Molnárt. A szembesítés a múlt héten volt. Megkeresésünkre azonban a rendőrség semmilyen hivatalos felvilágosítást nem ad. Hétfőig. A Népszabi megnyugodhat, legalább Pintér rendőrei nem fideszesek.