Horváth Periklész Csaba és a diktatúra martalócai - Mandiner TV
2010. szeptember 21. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Horváth Periklész Csaba és a diktatúra martalócai - Mandiner TV

  A szocialisták az internet nevű találmánnyal ugyan nehezen birkóznak meg, de vasár- és ünnepnap sem pihennek. Vasárnap Horváth Csaba főpolgármester-jelölt tartott zseniális sajtótájékoztatót az Erzsébet téren „Önkény vagy szabadság?” címmel. A helyszín nem volt messze a gördeszkapályától, amelyet Rogán Antal két hete nagy csinnadrattával átadott, s amely azóta is építési terület:

  Ezért a sajtáj azzal kezdődött, hogy egy tinédzser feltette kérdést, miszerint „Politikus bácsi, mikor nyitják már ki a gördeszkapályát?”. Horváth Csaba korrekt módon - vagy nem tudván, hogy Rogán-féle projektről van szó - megnyugtatta a fiatalembert: a pálya nagyon szép, és biztos hamarosan megnyitják.

  Ezután Horváth felolvasott egy közleményt a diktatúra páncélba öltözött katonáiról, végül kérdésekre válaszolt: 

  Ha rajtunk múlna, akkor e felvételt biztos betennénk abba az űrbe kilőtt kapszulába, amellyel az emberiség a földönkívülieket igyekszik tájékoztatni a földi civilizáció vívmányairól. Néhány dologra azonban felhívnánk Horváth Csaba beszédíróinak és kampánycsapatának figyelmét:

  Egy, az athéni demokráciára hivatkozni már egy ideje nem olyan nagyon menő: a történészek jelentős része sokkal inkább lát benne egyfajta premodern maffiaállamot, mint tisztességes demokráciát.

  Kettő, Periklész nem a „diktatúra elleni személyes harca” során, „koncepciós perében” mondta a Horváth Csaba által idézett szavakat, hanem híres gyászbeszédében a peloponnészoszi háború első évében elesett athéniek temetésén. Ahhoz, hogy ezt tudjuk, nem kell Thuküdidészt eredetiben olvasni, a híres beszéd ugyanis időtlen idők óta érettségi tétel. Egyébként a történetíró ezt írja Periklészről és koráról: névleg ugyan demokrácia volt, gyakorlatilag azonban a legelső ember uralma (2, 65, 9).

  Három, tudjuk, hogy szar a munka, kevés a fizetés és köcsög a főnök, de amennyiben egy diktatúráról szóló frappáns idézettel akarunk feldobni egy beszédet, akkor az mégiscsak túl gagyi megoldás, hogy a legolvasottabb magyar nyelvű internetes idézetgyűjtemény keresőjébe beütjük a diktatúra szót, majd az egyik legelső találatot bekopipészteljük.

  Negyedszer, ha teleplakátoljuk a várost egy honlap címével, akkor erről szóljunk a főnöknek, hogy adott esetben tudja, miről van szó. De az se árt, ha a plakátolás előtt elkészítjük magát a honlapot, vagy legalább szólunk az informatikusnak, hogy az fideszvaros.mszp.hu-t irányítsa át a hulyevagyok.hu-ra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr772307949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2010.09.21. 12:04:05

Összekellene hozni a gárdás babával ...

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.09.21. 12:05:51

"Az igazi jó szarnak szerkezete van, ami egybetartja, a kávé viszont azonnal tönkrevágja."
(részlet egy kortárs finn drámából, ha már fitog a míveltség.)
Ez a műmájer egy szarjankó, aki sokat kávézik.

Téglagyári Megálló 2010.09.21. 12:18:19

Kálmán, a némafilmjeiteket ötven év múlva a bölcsészkarokon fogják elemezni.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.09.21. 12:31:12

@Téglagyári Megálló: Á, a bölcsészkarok esztétika tanszékein 50 év múlva is a tuggyukkik fognak tanítani.

Zoli 29 2010.09.21. 12:44:41

Ez valami elképesztő... :)
Valahol a videó közepén felmerült bennem, hogy HáCsé ezt a sajtájt csak viccnek szánta, de attól tartok, nem ez a helyzet.

Nádasi Balázs 2010.09.21. 12:51:31

Annyira komolyan veszi magát, szinte beleszakad az erőlködésbe...

gande 2010.09.21. 13:19:46

az a lényeg, hogy olvasni tud. és ezzel már előbbre van, mint néhány szavazója....

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.09.21. 13:42:45

annyira szánalmas az msz(m)p, hogy már kifejezetten ciki. tönkre b@szták az országot, és most nekik áll feljebb?

Lábszár Ervin 2010.09.21. 14:01:34

A diktatúra páncélba öltözött martalócainak emlegetése minimum kétélű fegyver a 2006-ban őket közvetlenül utasító szocialista miniszterelnök óta.

kündü 2010.09.21. 14:05:28

Horváth Csaba is SZÜLETETT HÜLYE,
mint Fletó,
de neki még MÁNIÁS periodikája sincs!

S még szín-zsidó is....

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.09.21. 14:21:12

nálunk óbudán is hozzák a formájukat a kommerek: egy roppant obskúrus nevű "civil" szervezettel futtatják a jelöltjeiket, plakátjaikon kínosan kerülve az mszp-re való bármilyen utalást. kár, hogy a legtöbb ember már dizájnról kiszúrja ezeket szocreál cuccokat...

halfi 2010.09.21. 14:27:49

Ez az ember ez mindent alul múl.
A nagy rettegést olyan átéléssel adja elő, hogy majdnem elalszik közben. Legalább dobott volna be két unicumot, mint a Szanyi kapitány minden szereplése előtt. Igaz Tibi a kézremegés ellen szedi a gyógyszert, Csabit viszont lehet hogy felpörgette volna.

Jason Bourne 2010.09.21. 14:54:21

á ez semmi.
a tavaszi választás másnapján elinduló "van egy jó hírem" kampányt nehéz lesz überelni. vsz.

Anengineer 2010.09.21. 15:04:30

Akárhányszor meglátom/meghallom a fiatalembert, rá kell jönnöm, hogy az mszp nem is gondolja komolyan a főpolgármesteri széket. Ez a manus egy vicc...

bryan 2010.09.21. 15:27:26

@poszt: "Egy, az athéni demokráciára hivatkozni már egy ideje nem olyan nagyon menő: a történészek jelentős része sokkal inkább lát benne egyfajta premodern maffiaállamot, mint tisztességes demokráciát."
Forrás?
Én még mindig ilyeneket találok erről, hogy:
www.historyworld.net/wrldhis/PlainTextHistories.asp?historyid=ac42
www.bbc.co.uk/history/ancient/greeks/greekdemocracy_01.shtml
www.stoa.org/projects/demos/home
Lehet, hogy elromlott a guglim?
A Periklészes cucc ettől még ciki, persze.

tanarseged ur 2010.09.21. 15:49:52

@bryan: Talán a perzsa háborúk után szerzett "szövetségeseikhez" való viszonyukról van szó? Ld. a méloszi dialógust.

tanarseged ur 2010.09.21. 15:53:57

@bryan: Ja, meg az egésznek a gazdasági alapjában mintha szerepet játszottak volna holmi ezüstbányák, ahol rabszolgák dolgoztak. Ebből lehetett a polgároknak napidíjat fizetni, meg ingyen színházjegyet adni. (Ha rosszul tudom, javítsatok.) Persze 2500 éve még nem volt TASZ. (Vastagbőrék pont ma reklamálják, hogy rabszolgatartás esetében most sincs: vastagbor.blog.hu/2010/09/21/akcios_felfuggesztett)

Tehetetlen Dodó 2010.09.21. 16:13:28

Ennek a szerencsétlennek valaki bebeszélte, hogy valami hihetetlenül vonzó sármőr. Úgy is fényképezteti magát, mint valami porcelán-protkós ámerikai filmszínész.
No, miután azonban magam nem vagyok avatott a férfiúi vonzerő megítélésében, meginterjúvoltam családom különböző korú hölgytagjait.
Az eredmény, korosztálytól függetlenül igen hasonló volt, legfeljebb a kifejezésmód változott: az idősebb korosztály holmi kappanforma parkett-táncosra asszociált, az ifjabbak inkább a "gennyes nyálbánya" terminus technicust részesítették előnyben.
Ha a faszi még meg is szólal, az kész katasztrófa: kiütközik kellemetlen hangja és még kellemetlenebb butasága.
(Bár a fővárosiak hülyesége miatt nehéz jóslásokba bocsájtkozni, megkockáztatom, hogy egy sereg újlipótvárosi öregasszonyt leszámítva, ez a gennygóc nem fog nagy sikert aratni a szépségére bazírozva).

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.09.21. 16:19:32

@bryan: Mondjuk történeti kérdésekben nem föltétlenül az amúgy remek BBC az elsődleges forrás, hanem szakfolyóiratok, monográfiák meg egy csomó más offline cucc.

A Periklész-féle demokrácia leegyszerűsítve: Az athéni agórára a teljes jogú polgárok egy töredéke fért be. A Periklész bevezette napidíj miatt a csórók, ingyenélők, lusták, munkanélküliek már hajnalban elfoglalták az agórát, s ott mindent megszavaztak, amit Periklész - a napidíj kitalálója - eléjük terjesztett. A dolgozó középpolgárokat, akik a napidíj nélkül is megkeresték a metaxára valót, a csőcselék be sem engedte a térre. (A rabszolgákat, "szövetségesi" rendszert stb. meg sem említjük.)

tanarseged ur 2010.09.21. 16:27:35

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Mi ebben a maffia? Ez csupán szoci társadalompolitika.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.21. 16:37:51

HCs tanagyag. Meg a sajtófőembere is.

bryan 2010.09.21. 16:53:50

@tanarseged ur:
Netán tudsz mondani a korból olyan fejlett társadalmat, amelyik nem volt rabszolgatartó? :)
@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Szerintem történelmi monográfiákban való jártasságot nem érdemes elvárni nem szakembertől. Később ezek a monográfiák szépen leszivárognak a gimis tankönyvekbe, a médiába (vagy legalább a spektrum/discovery szintig), onnantól lehet számon kérni szerintem egy politikuson, vagy valakin aki nem történész. A BBC-t, meg a többit azért linkeltem, mert ezek kb. a mainstream, első oldalas találatok a gugliban az athenian democracy kifejezésre.

pelikán* 2010.09.21. 16:59:45

@bryan: közoktatásban, ismeretterjesztő tartalmakban rengeteg hiba/ócskaság van ókori görög témákban. Amit @KK&TT is mond: Perikl. gyakorlatilag feltalálta a szavazógépet azzal, hogy a thészek is beleszólást kaptak a közügyekbe. A rendszer a zabáltatáson, megvesztegetéseken alapult (na jó, elég nagy részben alapult azon). Ráadásul bár tényleg megvalósult a demokrácia, az mégis mindössze az athéni lakosság kb. 20 százalékát érintette, mert nőknek és metoikoszoknak (és persze gyerekeknek) nem volt szavazati joguk.

Sok csúnyát lehet mondani Athén hatalomtechnikájára. Pl. a déloszi szövetségben tag demokráciák mind Athén bábkormányai voltak. Kleiszthenész találmánya, a cserépszavazás annyira manipulált volt, hogy az utólag régészek által megtalált szavazócserepeken kimutatható, hogy egy alkalommal több ezer cserepet csak néhány kéz írásával szignáltak.
Stb.
Egy Németh György nevű figura (ELTE BTK) kutatásaira, publikációira érdemes figyelni, tele van velük a Rubicon, meg a könyvtár.

Amúgy Kálmán, engem már lebasztak, hogy az nem is 404-es hibaüzenet. Rossz kifejezéseket rágtok a Horváth Úr szájába.

tanarseged ur 2010.09.21. 17:26:56

@bryan: Nos... pont a korszellemre akartam utalni azzal az erőltetett szellemeskedéssel, hogy "persze 2500 éve még nem volt TASZ". Oké, nem jött be. A népgyűlésen való részvételért járó napidíj és az ingyen színházjegy viszont áll. Az is, amit KK&TT meg Pelikán írtak. Mint ahogy az is, hogy hiába emeltek Athénban szép épületeket meg szobrokat (ja, Hitler meg autópályát!), attól még a "szövetségeseik" szemével nézve rablógyilkos banda volt az athéni demokrácia. Tényleg nézz utána a "méloszi dialógusnak", meg hogy mi is történt akkor, ha eddig nem tudtad.

Mielőtt spártaizmussal :-) vádolnál: igen, azok sem voltak jobbak. Vigyázni kell a történelmi példákkal, mert az emberi történelem nagyrészt szenvedésből áll. Többen azzal áltatjuk magunkat, hogy ez ma már talán egyre kevésbé van így, ezt pedig mások haladárság címszóval téveszmének bélyegzik, és ki tudja, lehet, hogy igazuk van.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.09.21. 17:48:04

@bryan: Nyilván nem várunk el Horváth Csaba szövegíróitól ilyesmit, ez csak egy mellékes megjegyzés volt. Ettől HCS még lehetne jó fej. De nem az.

bryan 2010.09.21. 17:50:41

@Pelikán József *:
"Ráadásul bár tényleg megvalósult a demokrácia, az mégis mindössze az athéni lakosság kb. 20 százalékát érintette, mert nőknek és metoikoszoknak (és persze gyerekeknek) nem volt szavazati joguk. "
Ha jól számolom, ez még mindig 19,9999 százalékkal több, mint az akkori átlag. :)
De mondom, nem az athéni demokráciát akarom védeni, főképp nem Horváth Csabát, csak azt mondom, hogy van az alapműveltség, ami számon kérhető, meg vannak olyan dolgok, amit a témában az átlagnál jobban tájékozott tud. Állítólag Horváth andragógiából(!!!) doktorál (!!!) szóval nem tudom, miért is lenne elvárás felé, hogy Rubicont olvasson? :D

bryan 2010.09.21. 18:00:59

@tanarseged ur:
A méloszit megnézem, köszi. Szerintem én jobban élek, mint a tízes, harmincas, ötvenes, évek átlagembere, ez is valami. :)
@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Arról engem nem kell győzködni, hogy Horváth nem jófej. Csak beugrik, amikor mondjuk engem autómárkák, meg lóerők, meg hülye tévéműsorokkal kapcsolatos tudatlanságom, vagy hasonló hülyeségek miatt nevettek ki.
A Periklész beszéd forrásának elrontása az továbbra is ciki, mert egy guglit megért volna megnézni, mikor mondta a beszédet P.

Tehetetlen Dodó 2010.09.21. 18:35:52

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ahogy olvasom, ez a Periklész nem maradt méltó utód nélkül.
Talán annyiban különbözhetett ettől a szellemi örökösétől, hogy nem hosszútávfutott a rakparton, erre a tóga kevésbé alkalmas, mint a cicanadrág.

Jobbágy 2010.09.21. 18:36:49

No, hagyjátok már ezt az aténozást! Itt van ez a remek államférfi, akin látszik, hogy egyszer sem olvasta el a szaros papírkáját, ami az elmúlt nyolc év szellemében készült. Tessenek ezt a "gennyes nyálbányát" szapulni. Nem a töriszakkal jaszkarizni :)

nénike · http://mandiner.hu 2010.09.21. 18:45:29

Egyébként régebben volt aki olvasott még Thuküdidészt. 1957-es állambiztonsági iratokban bukkantam - mint kompromittáló anyag Füst Milán : Emlékbeszéd Thukydidész modorában az elesett hősök sírja felett című, '56-ot sirató anyagának említésére.
Akkor persze a műveltségi szint és a diktatúra is néhány számmal nagyobb volt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.21. 19:22:43

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: athéni demokráciára hivatkozni manapság tényleg nem menő.
Thuküdidésznél az a szép. hogy a demokrácia legfőbb antik védelmezője egyben a realistának nevezett gondolkodás klasszikus forrása. Hö-hö,

Oblomov 2010.09.21. 22:24:47

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
nem leegyszerűsítitek, inkább kiherélitek a poliszdemokráciát. Való igaz, hogy Periklész idején nagyszámú polgárt tartottak el, hogy azok - szegények lévén - részt vehessenek a közéletben. Ehhez vagy az államtól kellett támogatást kapniuk, vagy a gazdagok magánvagyonából. Utóbbi esetben politikai értelemben nem sokáig maradtak volna szabad és egyenlő polgárok, viszont kialakul egy patrónus-kliens függőség. Ha tartósan a gazdagok etetik a bíróságon ülőket, vagy a népgyűlésen szavazókat, etc., akkor a rendszer oligarchikus lett volna, nem demokratikus.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.21. 22:48:00

@Oblomov: az érvelése ott hibázik, hogy a közpénzből fizetett nép (vö. prolik Rómában vagy Magyarországon) annak a politikai vezetőnek lesznek hálásak, akik a közpénzt szétosztja köztük. A demokráciát a kortársak az oligarchiánál rosszabbnak tartották.
Elég bölcsek voltak, hogy lássák, aki a munkáját eladni kényszerül vagy segélyre szorul, az nem lehet szabad polgár.

Oblomov 2010.09.21. 23:07:50

@tölgy: A "közpénzt" nem "szétosztják" köztük valami bürokraták. Az ázsiai szisztéma. Itt összetett gazdaságtan működött, amíg működött, amiben a gazdagok is jól jártak. Periklész bukásából vezeti le az elítélő kortársi álláspontot, vagy miből?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.21. 23:31:02

@Oblomov: a közpénzt a szó szoros értelmében szétszórták a császárok a prolik közt. Athénban pedig tudja, napidíjat kaptak. A cuclizmusban meg "munkahelyet". Szétosztás volt az.
A régiek nem voltak hülyék, csak a modernek el akarták felejteni a tapasztalatukat: szegény ember megvehető, és akkor már nem a maga ura. A republikánus (római) eszmény a független kisbirtokos katona-polgár.

Platón, Arisztotelész, Ciceró nagyon csúnyákat írtak a demokráciáról. Mondjuk, nem szerették.

Oblomov 2010.09.21. 23:47:34

@tölgy:
ja, maga az apróra gondolt, és úgy általában?

Az a napidíj az adott melóra és napra vonatkozott, megélni nem lehetett belőle, csak közéletet élni. Fontosabb újraelosztás lehetett inkább az, hogy biztosítsák a folyamatos gabonaellátást, az olcsó kenyeret, a kereskedelmi útvonalakat, piacokat. Tudja, 1 millió új munkahely. Ezek a görögök polgárok voltak, kézműveskedtek, hajókáztak, bizniceltek a pénzükkel. És felelősséggel gondoskodtak a közösségükről, ha úgy hozta a sors. A kisbirtokos is a kikötőbe, vagy általában a "városba" hordja a cuccost, ahogy a nagybirtokos Periklész is, és a piacról vásárol.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.22. 09:35:09

Reggel láttam Horváth Csabát a köztévén. A fickó eltévesztette a házszámot. Nem a Mikroszkóp Színpadon volt, mégis barimra viccesnek tűnt. Viszont díjazom, hogy mindent megtesz 2-3 szavazatért. Na, jó, nyílván nem 2-3 szavazot kap majd, de azért mégis. Ez vicces. Most hagyjuk azokat a faszságokat, hogy, amit a szoclib banda 8 évig nem vaalósított meg, azt most számon kérik a Fideszen egy néhány hónap után. Egyáltalán az, hogy ki mer állni, és harsányan pojácát csinálni magából, szerintem néhány Dohány utcai mesügének biztos megér egy szavazatot. A valóság ilyen őszinte és nyílt szívű arculcsapása még egy harmadrangú sci-fi-ben is ritkaság, pedig ott kötelező kellék.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.23. 13:05:36

@bryan: Németh Györgyöt tessék olvasni. Periklész rendszere működés közben valóban mutat némi hasonlóságot egy juttatásokon alapuló erőszakszervezettel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.23. 13:07:23

Valaki tanítsa már meg szépen ARTIKULÁLNI! Köszöntem.

kari@hulyevagyok.hu 2010.09.30. 22:57:00

a hulyevagyok.hu köszöni ezt a 15 perc hírnevet a cikk írójának! először azt hittük, hogy a napi statisztika számlálónk mondott csődöt, aztán rájöttünk, hogy honnan a sok átklikkelés :) jövünk egy sörrel! :)
süti beállítások módosítása