Abszolúte Bármi
2010. szeptember 21. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Abszolúte Bármi

  Ez a Terry Jones soha nem akart Koránt égetni.

  Helyette inkább újra összetrombitálja a Monty Python tagjait, hogy sok évtizedes élettapasztalattal a hátuk mögött megint görbe tükröt tartsanak a világ elé.

  Terry Jones, a Brian élete és Az élet értelme rendezője elmondta: az Absolutely Anything című filmben lesz „több földönkívüli, egy lökött brit fickó, egy beszélő kutya és egy vödör marhaság”. A lökött britet a The Daily Show rendszeres szereplője, John Oliver komikus alakítja majd, Denis, a beszélő kutya hangját pedig állítólag Robin Williams kölcsönzi majd.

  Az egykori Monthy Python még élő négy másik tagja, John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Eric Idle szinkronizálják majd a földönkívülieket. Az 1983-as Az élet értelme óta először dolgoznának együtt a Monty Python egykori tagjai - leszámítva az 1989-ben elhunyt Graham Chapmant.

  Izgalmasan alakult az egyébként magasan kvalifikált, Oxfordban és Cambridge-ben végzett egykori Monty Python-tagok utóélete: az angolszakos Terry Jones forgatókönyveket írt, dokumentumfilmeket gyártott az angol középkorról és még verseket is költött, ráadásul tavaly, 67 évesen újra apa lett. Eric Idle harminc éve szabadúszik az angolszász média és művészeti élet különböző szegleteiben, rádióműsoroktól a színészkedésen, producerkedésen át egészen a számítógépes játékokig. A Python elhunyt tagja, Graham Chapman talán már odafönt van a szigorú tekintetű szakállas úrral.

  John Cleese több feleség elfogyasztása és számos baloldali hitvallás után Hollywoodban tengeti napjait. Sarah Palin csillagának emelkedése láttán megjegyezte: „Ma már nem Michael Palin a legviccesebb Palin”. Az emlegetett Michael az elmúlt húsz évben hivatásos világjáró lett: világ körüli utazásairól szóló dokumentumfilmjeit a magyar tévékben is lehetett látni. Terry Gilliamet pedig a mozikban: a Monty Python egyetlen amerikai tagja az elmúlt harminc év egyik legkarakteresebb filmrendezőjévé vált. A Brazil és 12 Majom disztópiájától a Münchhausen báró kalandjain át a Félelem és rettegés Las Vegasban-ig számos filmben merülhettünk el különös látomásaiban, és neki köszönhetjük a Monty Python kultikus rajzfilmbetétjeit, animációit is.

  Sok évtizedes kreatív alkotói pálya, világhír, népszerűség, soha el nem apadó irónia, hatalmas adag humor: megfogták az Isten lábát, na.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr612298581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.21. 18:34:37

Hát ez nagyon várós.

"Az 1983-as Az élet értelme óta először dolgoznának együtt a Monty Python egykori tagjai - leszámítva az 1989-ben elhunyt Graham Chapmant."

Ó, attól nem félek, hogy nem fogják valahogy belevenni a hullát is (Ha erről a mondatról valaki azt hiszi, hogy én vagyok tiszteletlen, az nem is meri a Monthy Python-t).

plastik02 2010.09.21. 19:18:41

J.C. baloldali hitvallásáról jutott eszembe:

www.youtube.com/watch?v=cUfvgHFh9CY

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.21. 19:57:58

Meglássuk, mi sül ki belőle, de remélhetőleg legalább olyan viccesek lesznek, mint fénykorukban.

@Fedor: Ismerem a történetet a porszívóval :)
süti beállítások módosítása