Homók-heterók: 1:0
2010. szeptember 05. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Homók-heterók: 1:0

  A Meleg Méltóság Menetéről jutott eszébe valakinek a zseniális ötlet, hogy meg kéne tartani a Hetero Büszkeség Napját is. Nosza, idejekorán meg is kezdték a szervezést, s tegnap sor is került Magyarország első hetero menetére, amely a Hősök terétől az Erzsébet térig - vagyis a melegmenetek hagyományos útvonalán - vonult végig az Andrássy úton. A Hősök terei gyülekezőről sajnos lemaradtunk, pedig állítólag jó volt a műsor.

  Nos: ha a szervezőknek és résztvevőknek az a céljuk, hogy a lehető legtöbb ember kedvét elvegyék a pinától, akkor jó úton járnak.

  Az indokoltnál jóval nagyobb, de a Jobbik-szagú rendezvényeken megszokottnál kisebb rendőri készültség mellett lezajlott demonstráción mintegy 80-an vettek részt, így a homi menetek egyértelmű győzelmet arattak az ellenkező nemhez vonzódóké felett. Jellemző, hogy a Novák Előd-Dúró Dóra házaspár a rendezvény elején megjelent, beszédet is mondott, aztán némi séta után nagyon gyorsan eltűnt. Hülyék lettek volna a hidegben végiggyalogolni a távot a maroknyi szerencsétlennel együtt. Az Oktogonon túl a sugárúton már egyértelműen többen voltak a turisták, akik a büszke magyar heterókat valószínűleg egy másik hangoskodó turistacsoportnak nézték.

  A tüntetésen mindössze egyetlen transzparens volt látható - ennek szövegezését is elcseszték, láthatóan a kulcsszót utólag festették rá -, s a jelszavak se voltak túl szellemesek. A szórványos „mocskos buzik!”, „buzikat a Dunába”, „buzimentes Magyarországot!” skandálás mellett csak néhányszor csalt mosolyt ajkunkra egy-egy „szemét buzik, takarodjatok haza Izraelbe!bekiabálás. Az egyetlen szórakoztató pillanat az volt, mikor a Gödör menti köcsög gördeszkások meglátták a feléjük közeledő menetet, s egy pillanatra összeszarták magukat. De aztán amikor látták, hogy a felvonulók közt sincs sokkal több hetero, mint közöttük, megnyugodtak. Emellett említést érdemel még egy LMP-sek összezavarására alkalmas bicikli, amelyet először láttunk tüntetésen.

  Nem akarunk tippeket adni, de a hatás fokozásához a hasonló rendezvényekre mondjuk hazahívhatnák Brüsszelből Szegedi Csanádot, vagy beszédet mondathatnának ifj. Hegedüs Loránttal és Staudt Gábor kozmetikusával.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr692271895

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Felvonulók kérték: buzikat a Dunába! 2010.09.05. 13:07:59

Az utóbbi idők legfontosabb megmozdulása zajlott tegnap, hivatalosan "Hetero Büszkeség Napjának" nevezték. Nem hivatalosan "Ne Buzulj Felvonulásnak" tűnik a híradásokat böngészve."Hetero Büszkeség Napját" tartottak szombat...

Trackback: Berlin homokos térképe 2010.09.05. 11:29:48

Tény, hogy sok-sok nyugati államban - de talán még a messzi Keleten is - már előrébb járnak a szimpátiával, legalábbis ami az azonos neműek házasságát illeti. Volt szerencsém a német fővárosban időzni és ottan bukkantam rá erre a "ritkas...

Trackback: Ugye te is hallottál SZOTJOLA és GOMOLJA városáról? 2010.09.05. 11:17:55

Mit hághattunk meg a Tízparancsolat előtti időkben? Angyalszex! Bűn! Halál! Sóbálvány! Hághatunk-e Lót és Pónit? Landdie paródiája. „ Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leán...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.09.05. 07:17:09

Hát, konkrétan, ha a tavalyi s tavalyelőtti eseményeket is figyelembe vesszük, akkor 3:0.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.09.05. 08:57:17

A szemüveges, csizmáspunetti konkrétan azért tüntet ekkora lendülettel a melegek ellen, hogy ne egymást dugják, hanem őt.
A mama meg cekkerrel ment tüntizni.
Egy fazon meg magán felejtette a TMK-s munkaköpenyt.

Csatmar (törölt) 2010.09.05. 09:20:18

Erről jut eszembe, amikor egyik nemzetünk ünnepén találkoztam egy gárdistával. Már elmúlt este tíz is, és hazafele tartott vonattal. Gondoltam dumálok vele, mert mindig is érdekelt, hogy ők hogyan is látják a világot. Megkérdeztem tőle, hogy mire számítsak holnap a híradóban. Mondta, hogy sajna nem történt semmi sem, pedig a többiek nagyon biztatták, hogy nagy balhé lesz, erre meg feleslegesen vonatozott egy csomót:)

Ennyit erről: ha nem lehet megverni, megdobálni egy-két homót, akkor inkább meg se mozdulnak. Így működnek ők.

banyika 2010.09.05. 09:40:06

Ennyi nyomorultat elnézve inkább megyek buzinak...

tollas 2010.09.05. 09:52:18

banyika 2010.09.05. 09:40:06
Ennyi nyomorultat elnézve inkább megyek buzinak...

Hajrá, menj!
Amúgy röhejes az Index cikke, a hozzászólások zömével együtt, áthat rajtuk a meleg izzadság mellyel meg akarnak felelni a Fidesz által is támogatott trendnek.
A transzparens meg nincs elcsszve, csupán a "ferde" szót ferdén írták, a gyangébbek kedvéért

Brucia (törölt) 2010.09.05. 09:57:30

Hű, de kibaszottul fáj az Indexnek, hogy már nem csak a buzik vonulgatnak. Egyből, főoldalra, három "anti-nembuzi" cikk... Élharcosok vagytok a javából, srácok, csak majd amikor fordul a kerék, akkor is ekkora pofátok legyen...

Kalmár 2010.09.05. 09:59:42

@tollas: "áthat rajtuk a meleg izzadság mellyel meg akarnak felelni a Fidesz által is támogatott trendnek."

Na ezt meg mikor álmodtad???
Ne egyél nehéz kaját lefekvés előtt, mert így jársz.

Mocsár 2010.09.05. 10:00:50

@tollas: de el van cseszve, mert a NYÚJTÚNK szóban a második "u" az RÖVID. Értelmesebbeknél, persze.

Iridium 2010.09.05. 10:04:41

Nem érdemi a megjegyzésem, de az a bringa vérciki xD

insert random 2010.09.05. 10:05:53

Sziasztok!
Én mindig is azt vallottam, hogy a szexuális irányultság választás kérdése: egy irányultság terjesztésére pedig a legjobb módszer, ha felvonulást rendeznek.
Szóval örülök, hogy ők is tartottak egy ilyet, most már van módom a kettőt összehasonlítani. Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, inkább mégis buzi leszek (eddig nem voltam az, de mint tudjuk, ezt így el lehet dönteni egy nap alatt), az ő rendezvényük sokkal vidámabb és meggyőzőbb volt.

moncayo 2010.09.05. 10:09:19

Hát, ahogy ezeket az arcokat elnézem, az a gyanúm, hogy nagyrészük a genetika bosszúja.

efhábé 2010.09.05. 10:11:34

A bicikli vázán a KÁRPATHAZA felirat, az vmi új görög márka?

NoMojito 2010.09.05. 10:15:06

Kitűzött cél hogy „mások miatt" ne korlátozzák az emberek gyülekezési és szólásszabadságának alkotmányos jogát. Ezért Koletár Csaba korlátozni akarja mások gyülekezési és szólásszabadságának alkotmányos jogát. Lehet valaki hülyébb? Neeeeeeem. :) Na, álljátok körbe és röhögjék ki.

Gabe Walker 2010.09.05. 10:16:34

@Brucia: Hmm? Nem fordult már a kerék, vagy még mindig az aktív "csodavárás" hangulatban van a többség?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.09.05. 10:21:18

@NoMojito: ott a pont.
A buzik azért vonultak fel, hogy maguknak követeljenek jogokat.
Ezek meg azért, hogy másoktól elvegyenek. Az nagyon más tészta.

bcrider 2010.09.05. 10:21:34

@Csatmar: ja, es most ezt el is hisszuk. Mekkora gagyi sztorival allsz elo....

bcrider 2010.09.05. 10:23:09

@peetmaster: Milyen jogokat? Mirol is beszelsz? Es "ezek" milyen jogokat akarnak elvenni?

Brucia (törölt) 2010.09.05. 10:25:48

@Gabe Walker: Szerinted már fordult? Úgy néz ki? Utal rá valami jel, OV rózsaszín ködös, forradalom-a-szavazófülkében-faszságán kívül?
Azt érezni fogod, ha fordul a kerék, csak ne aggódj;)

Brucia (törölt) 2010.09.05. 10:29:04

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Szóval, várj...Jól értem, tehát akinek esetleg szúrja a szemét a melegek TÚLZOTT (és itt ezen van a hangsúly) nyomulása, felülreprezentáltsága, az nyilván azért gondolkodik így, mert hát igazából ő is buzi, igaz? Tipikus hozzáállás, csak az vele a baj, hogy az egyik legnagyobb baromság a világon. Aki csak ezzel tud érvelni, annak nagyon szegényes érvkészlete van...

KenSentMe 2010.09.05. 10:30:17

Jó, a cikk kicsit kemény és itt-ott indokolatlanul szarkasztikus, de azért abban igaza van, hogy.. Jobbik, ezt jobban kéne csinálni.. magyargárdás, majálisos, pompás és ünnepélyes felvonulást várnánk tőletek.. ha már egy idő után úgyis szinte az egyetlen alternatív párt lesztek majd a parlamentben..

gothmog 2010.09.05. 10:31:30

@Brucia: Aha. Ühümm. Aha. Várj, kitalálom. Megint felborogattok pár kukát, meg bementek a tévészékházba (ha hagyják) ? Lesz orbántakaroggy is?
És aztán ki fogja intézni? Ezek a kopaszok a cuki lonsdale-pucsijukban? (haha)

gothmog 2010.09.05. 10:31:40

@Brucia: Aha. Ühümm. Aha. Várj, kitalálom. Megint felborogattok pár kukát, meg bementek a tévészékházba (ha hagyják) ? Lesz orbántakaroggy is?
És aztán ki fogja intézni? Ezek a kopaszok a cuki lonsdale-pucsijukban? (haha)

gothmog 2010.09.05. 10:32:49

na, ez most hogy lett dupla? esküszöm csak egyszer kattintottam. blogmotor monnyonle.

majdénmegmondomafrankót 2010.09.05. 10:33:23

Le a felvonulásokkal!! Újra Parádét az Andrássy útra. Ott voltak buzik, heterók meg tudomisénmégmi, mégsem volt rendőrkordon meg tojásdobálás meg jobbik-lmp-fidesz-mszp.

Brucia (törölt) 2010.09.05. 10:35:45

@gothmog: Ne izgulj ennyire, elég, ha egyszer elküldöd. Nem, nem így képzelem, az meg már a te lelki szegénységedre utal, na meg a belső beteg világodra, hogy csak így tudsz elképzelni egy fordulatot. Ilyennel nem viszel zsákutcába, nehogy azt hidd...:)
A Lonsdale-pulcsisoknál jobb "intézőket" is el tudok képzelni, mint ahogyan a taknyos, critical-mass-járó, ábrándos tekintetű, közhelypuffogtató liberális faszkalapoknál is...Sőt...

Csatmar (törölt) 2010.09.05. 10:36:57

@bcrider: Mint tudod, az élet megismételhetetlen, és furcsa dolgokat szül néha, még ha számodra ez béna, akkor is a valóságot takarja.

Még egy szórólapot is kaptam a gyerektől, valami nagyon nemzeti pártról, mivel elmondása szerint, a jobbik sajnos gyengén muzsikál.
Ha gondolod, akkor azt is elmesélem, hogy mit csinált, vagy mivel foglalkozik éppen most, de ez a történet szempontjából nem releváns.

Csak csendben megkérdem még, szerinted miért olyan nehéz elképzelni, hogy vannak emberek, akik élvezik, hogy balhézhatnak, meg mocskolódhatnak.

Melchi Zadok 2010.09.05. 10:37:32

@bcrider: hát szarból nem lehet várat építeni bajtárs!
gagyi emberekről gagyi sztori sikeredik. most nehogy azt mondd, hogy meglepődtél! :)))

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.05. 10:38:54

@Brucia: nem kell ide érv. Egy magadfajtával szemben nincs okom érveket használni.

2010.09.05. 10:40:01

@Brucia: hűbazz, a buzik felülreprezentáltak? Lehet, hogy véletlenül rossz helyekre jársz? :)

Brucia (törölt) 2010.09.05. 10:43:07

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Megkérhetlek, hogy ne magadfajtázz? A "nem kell ide érv" meg aztán a végső beismerés, de te ne is erőlködj, a magadfajtának megárt az, látván a képességbeli háttered szegénységét. Megaztán, a magadfajtától nem is fogadok el érveket, most, hogy már tudom, miféle vagy:) Magadfajta...

Brucia (törölt) 2010.09.05. 10:45:08

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Drága gyökér barátom, én is imádok személyeskedni, főképp, amikor nem én kezdem, de kérlek, hidd el nekem, te jársz rosszabbul, ha én belekezdek, mert én legalább nem ilyen egymillió éve lejárt, gyermeteg faszságokkal hozakodnék elő. Úgyhogy most állj le, magadfajta.

baliquez 2010.09.05. 10:45:13

Maximálisan tolerálom a homoszexualitást, és kimondottan biztatok minden antimagyart, nemzetközijúdét valamint idegenszívűt hogy melegedjen be mihamarébb. Álmom hogy Izráel zászlaja végre a szivárványszínű legyen, és több legyen köztük a búza mint a normál. Tiszta haszon, egy generációt kell csak várni, és a világ biztonságosabb hely lenne, mentesebb a faji és vallási alapú rasszizmustól.

Héberhomárok előre! Veletek vagyunk!
Pusztuljon ki a gyilkos fajtátok!

prometheus_X 2010.09.05. 10:49:26

@insert random: Így ahogy leírtad, pont erre gondoltam én is.

bcrider 2010.09.05. 10:51:00

@Csatmar: ja, persze vannak, de ugye a mai magyarorszagi "naci" idokben csak egy gagyi gardista peldat lehet erre felhozni...

Tita nick 2010.09.05. 10:52:39

nyújtúnk.... :-))))))))))))))

sárkányfő 2010.09.05. 10:52:47

szegény bolondok :)

hetero-felvonulást tartani egy olyan országban ahol a heteroszexualitás kifejezetten elfogadott, sőt általános és természetes :)
persze had vonulgassanak, ha ez a hepjük, tőlem aztán...

Kérdéseim:
- Körülvették a heterókat magukból kivetkőzött agyatlan melegek, üvöltözve hogy "MOCSKOS HETERÓK!!!"?
- Dobálták őket kővel, tojással, egyebekkel a tiszta szívű melegek?
- Fújoltak, sípoltak, üvöltöztek a kordonok mögül?
- Megvertek a felvonulás után pár szegény heterót az agresszív izomagyú melegek?

Mert ha ilyesmik nem voltak, akkor talán példát lehetne venni róluk...

gothmog 2010.09.05. 10:53:41

@Brucia: Elképzelni én is eltudok sokmindent. Öregapám 87 évesen úgy halt meg, hogy egész életében biztos volt ebben az általad várt "fordulatban". Mikor lerészegedett, énekelte a Székely himnuszt, meg éltette Horthyt. (és bármennyire szerette volna, nem érdekelt senkit) Nagyon tanulságos volt.

valójábannemberci 2010.09.05. 10:54:06

Na, megnéztem a videót az origo cikkben, meg Juli írását az Archiregnumon.
Hát, ez nem semmi esemény lehetett. :D

Tita nick 2010.09.05. 10:54:08

@tollas: és csupán a nyújtunkat ú-val

bcrider 2010.09.05. 10:54:28

@baliquez: ezt kerlek jobban, szebben nem mondhattad volna el. thumbs up!

Brucia (törölt) 2010.09.05. 10:56:36

@gothmog: Várni azért még csak lehet, nem?:)
Csak annyit kérek, hogy ha valaki egy radikális fordulat szükségességéről beszél, akkor ne arra gondolj, hogy zsidókat, cigányokat, melegeket akar ölni, szüzek vérét akarja inni, egy baszottnagy horogkeresztes zászló alatt...
Egyébként, a lerészegedést kivéve (bár az is jól tud esni) igazán követendő példát állított eléd drága öregapád!:)

bcrider 2010.09.05. 10:57:25

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: es ez mi a masik blogrol ahol ezt a kommentet irtad: " Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.09.05. 09:59:37
Mellesleg annak a patkánynak, aki kisgyereket visz ilyen helyre, törvényileg kéne kitaposni a belit." Ja ezt a heterokra ertetted... hat eleg magadfajta vagy...

Sz.J 2010.09.05. 10:58:12

A Mandiner köcsög szerzőinek mi a fasz baja van a deszkásokkal, hogy állandóan basztatják őket? Ez valami jobbos fóbia? Olyanok vagytok, mint a melegtüntetést ellenző látens buzik. Látens deszkás köcsögök.
A deszkásoknak több eszük van, mint nektek. Merthogy TI fontosnak tartotok egy ilyen szar eseményt és felületet, reklámot adtok 100 frusztrált fasznak.
Hülyék.

Brucia (törölt) 2010.09.05. 10:58:56

@bcrider: Ugyanmár, a magukfajtáknak mindent szabad, nem?:) Csak az a baj, hogy most ide is beszivárgott ez az elbaszott retorika, és milyen fura, nem a magunkfajták szivárogtatták be...:O:)

gothmog 2010.09.05. 10:59:13

@Brucia: ...és milyen sokra ment vele.

gothmog 2010.09.05. 11:00:14

@dada_dada: na, most már teljesen öszezavarodtam...

Brucia (törölt) 2010.09.05. 11:01:00

@gothmog: Jaja, vágom én...az alma meg a fája...:)

gothmog 2010.09.05. 11:04:22

@Brucia: Igen? Figyelek? Mit is szeretnél mondani?

kokavec 2010.09.05. 11:04:50

Hja kérem, hogy ki mire izgul, az változó...

Elmegy a jobbikos a pszichiáterhez, aki tintapacákat mutat neki.

- erről mi jut eszébe?

- nagy Magyarország

- és erről?

- csonka Magyarország

- na és ez?

- az elcsatolt erdélyi területek

- Mondja, magának mindenről Trianon jut az eszébe?

- hát maga az aki folyton pinákat mutat!

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.09.05. 11:04:54

ez egy szar szánalmas blog. és nem azért mert a felvonulás résztvevőit szívatja, hanem mert jobbikosok is részvételét kifogásolja. bezzeg ha a gonosz törpe ott vonaglott volna a feleségével, máris nyalná a seggüket, hogy hú de faszák.

Csatmar (törölt) 2010.09.05. 11:07:31

@bcrider: Bocs, nem a szervezetet támadom, de ő pont az volt, abban az egyenruhában ücsörgött a vonaton, és utazott hazafele.
Nem tudom, hogy maga a Gárda hogyan is viszonyul ezen dogokhoz, és hogy az az egy szem gárdista éppen mennyire lógott ki a sorból, vagy épp fordítva.

Igazándiból, amit az egészből ki akartam hozni, az az, hogy létezik ma Magyarországon egy szélsőjobboldalinak mondott réteg, amely elsősorban akkor mobilizálható, ha kellemesen szét lehet verni pár dolgot. Ez olyan sörmámoros, foci-utáni rosszul néztél rám feeling. Na ezt az áramlatot nem sikerült most elkapnia a mostani rendezvénynek.
Persze ezeknek a dolgoknak is megvan a háttértörténete... de ez már hosszú lenne.

Csatmar (törölt) 2010.09.05. 11:08:31

@bcrider: Bocs, nem a szervezetet támadom, de ő pont az volt, abban az egyenruhában ücsörgött a vonaton, és utazott hazafele.
Nem tudom, hogy maga a Gárda hogyan is viszonyul ezen dogokhoz, és hogy az az egy szem gárdista éppen mennyire lógott ki a sorból, vagy épp fordítva.

Igazándiból, amit az egészből ki akartam hozni, az az, hogy létezik ma Magyarországon egy szélsőjobboldalinak mondott réteg, amely elsősorban akkor mobilizálható, ha kellemesen szét lehet verni pár dolgot. Ez olyan sörmámoros, foci-utáni rosszul néztél rám feeling. Na ezt az áramlatot nem sikerült most elkapnia a mostani rendezvénynek.
Persze ezeknek a dolgoknak is megvan a háttértörténete... de ez már hosszú lenne.

Brucia (törölt) 2010.09.05. 11:11:41

@gothmog: Csak annyit, minden bántás nélkül, hogy elég messze eshettél tőle. Mint én az enyémtől:)

lobbantott ábra 2010.09.05. 11:13:47

ezeket a vonulgatásokat lehetne vmi társadalmilag hasznosabb tevékenységhez kötni
mondjuk vonulás előtt a buzik/nembuzik/látensbuzik parlagfűmentesítsenek, vagy fessenek óvoda/iskola kerítést

ha rendben megcsinálták akkor vonulhatnak, ha nem nem
legalább értelme is legyen annak hogy a forgalomkorlátozásokkal másokat szivatnak

Melchi Zadok 2010.09.05. 11:14:58

@dada_dada: szerintem valamelyik mandineres (az én elképzelésemben ingben járó, szemüveges németfocirajongók) valaha próbálkozott a deszkával, de nem volt sikerélménye. azóta a zorbáni segg nyalása valamennyire helyrebillenteti az egykor megtört lelki egyensúlyt, de ha zavar támad az erőben verbálisan ők is szeretnek rugdosódni.

NoMojito 2010.09.05. 11:15:00

@TILTAKOZZ az orbáni ELLENforradalom ellen!!!: Nagy tévedés, nem a jobbikot szívatjuk, nevetjük szánjuk, hanem a „végtelenül buta ember” jelenségét. Az egy dolog, hogy a két halmaznak van egy jelentős metszete.

Várúr 2010.09.05. 11:17:44

@Brucia:
Már vártam, hogy Viktort ebbe a baromságba is belekeverje a sok nyivákoló... Novák/Dúró tartott beszédet, de sebaj: ballibákat a tények eddig se zavarták. Engem meg a ballibák nem zavarnak (már) hangyafasznyit sem.

gothmog 2010.09.05. 11:18:27

@Brucia: Ja. Ezt mondjuk tudtam magamról.

bcrider 2010.09.05. 11:18:39

@Csatmar: ne hari, de javareszt a sajto brutalis agymoso tevekenysege miatt van ez az allitolagos szelsojobboldali reteg... Miert folyik mostanaban a csapbol allandoan a nacizas? Miert nem beszel senki a kommunistakrol? Mekkora lejarato kampany volt es a van a Jobbik ellen de erdekes modon az mszp ellen senki nem akarta/ja felemelni a szavat... Egy vicc. Itt mindenki aki nem liberalis mar rogton naci, rasszista de a ciganyaink nem azok? Ok amikor gadzsoznak az nem egy rasszista, ugymond naci megnyilvanulas? Ja nem mert ugye nekunk fehereknek beultettek az agyunkba a kollektiv bunhodestudatot.. Tenyleg errol a mobilizalhato retegrol jut eszembe a siofoki "bekes" ciganyfelvonulas. Csak egy pelda a sok kozul...

eszkep 2010.09.05. 11:19:19

@Brucia: És igen, a retardált hülyék most sem bírták ki "viktorozás" nélkül!

Brucia (törölt) 2010.09.05. 11:19:30

@Várúr: Bocs. OV nagy, OV mindent tud, ő találta fel a zinternetet, meg a helikoptert.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.09.05. 11:20:13

@bcrider: olyan jogokat, hogy az volt eme felvonulás programja, hogy ne lehessen buzifelvonulást tartani. Mert az zavar valakiket, vagy mi.
Viszont ahogy @ó jaj: írta, a melegek nem támadták meg a főheterókat, szóval demokráciailag melegek:főheterók 1:0.

eszkep 2010.09.05. 11:20:17

Egyébként mi ez az "1:0"
Tekintetbe véve, hogy mindkét felvonulás szánalmas, akkor is inkább "0:0"

Vaszilics Fedor Emánuel 2010.09.05. 11:21:48

Láttam egy interjút az egyik felvonulóval, szerinte azért voltak ilyen kevesen, mert Magyarországon a heterók meg vannak félemlítve.
No komment...

Brucia (törölt) 2010.09.05. 11:22:45

@bcrider: Baszki, magyar testvérem, te még mindig n em tanultad meg, hogy ebben az országban mindent csak az idegeneknek köszönhetünk? A nyelvünket, a kultúránkat, a határainkat (kösz...), szoval mindent...
Tudod, nekünk csak a bő gatya, meg a fütyülős barack...

Brucia (törölt) 2010.09.05. 11:23:35

@eszkep: Fidesznyik, anyád a retardált.
Bocs mindenkitől, de ez most jól esett...

roxxtar 2010.09.05. 11:26:08

zsidók között sok a buzi.. ennyi. életképtelen népség vagytok

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.09.05. 11:28:07

#1 - landdie - 2009.01.06 - 19:38:27
Kérdés Bibliahívőkhöz:
Milyen borral itatták le Lótot leányai, hogy atyjukkal hálhassanak?
A tudatromboló bor és az erekció kapcsolata miként működött e korai időszakban?
Kik Isten unokái, akik kezdettől fogva híres-neves emberek voltak?
...
...ööö mit is jelent az " Istennek fiai" kifejezés a Bibliában?

Ugye nem sátángyerkőcöket...:)))
Vagy...???:)))

Kassian 2010.09.05. 11:28:40

Az a most bebukott jobbikos pedofil nem volt jelen? Ő ráadásul még a gyerekeket is szereti...

Kassian 2010.09.05. 11:29:26

@roxxtar: mindenki közt sok a buzi. vegyünk pl. téged.

asd123321dsa 2010.09.05. 11:36:12

Több jó csaj kelett volna ide, akkor talán nagyobb lett volna az érdeklődés... ha már heteró nap. Dúró Dóra ugyan nem rossz de önmagában kevés, sztriptízre tőle nem nagyon számíthatunk :(

Jerky_Master 2010.09.05. 11:37:06

@El Topo (Sgt. Elias): ezek a látens homokosok, és attól hiszik qrvanagy férfinak magukat, mert ordibálják a szélsőjobbos szemétségeiket. azt hiszik, a melegség tanulható és ragályos. elmebetegek pártja.

freehckr 2010.09.05. 11:41:22

... mindig jön a nagyon gyenge érv a műveletlenebb liberálisoktól, hogy aki ellenzi a homoszexuális deviánsok masírozását az egyébként látens buzi (itt is megemlíti az egyik „agyonművelt” képviselőjük).

Na most azok a kis buzik, akik itt ellenérzésüket fejezik ki a fenti felvonulás kapcsán akkor azok egyébként látens heterók? :)

bananhal 2010.09.05. 11:43:17

@insert random: Ne haragudj, de a szexuális irányultság nem választás kérdése. Sokkal inkább születési rendellenesség, a kromoszóma-számok elbillenése. Akinek rendben vannak a kromoszómái, rosszul lesz, ha egy azonos nemű közeledik hozzá, irtózik tőle, bármennyire kapacitálják a másik nem választására. Szóval nem választás kérdése.

freehckr 2010.09.05. 11:43:29

@freehckr:
„itt is megemlíti az egyik "agyonművelt" képviselőjük”

Na már több retardált is megemlítette... úgy tűnik ezek csordában járnak. :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.09.05. 11:45:42

Ne feledjétek. Hazánk legnagyobb homoszexuális közössége a keresztényeké. Ez tény. Több bejegyzett egyházi formula is van ilyen.

hollario 2010.09.05. 11:45:55

Hát miért nem hívták Pákót, kiabálhatta volna, hogy "hujjekoccsog". Mondjuk lehet, hogy nem a buzikra értette volna.
Ja, azok meg, akik most is a rettegő nyivákolókról írnak, észrevehetnék, hogy éppen röhögnek rajtuk, meg ezen a 80 hülyén.

Csatmar (törölt) 2010.09.05. 11:48:25

@bcrider: Jaja, persze, hogy a sötét oldalt sem kell félteni. Igazad van. Megoldást nem tudok.

Bocsi a szélsőjobbért, eléggé elcsépelt szó.
Akkor legyen így: nem mindenkinek adatik meg, hogy egy szerető, gondoskodó családban nőjön fel, ami megteremti a kellő hátteret ahhoz, hogy a Magyarországnak becézett káosz ellenére is teljes életet éljen, vagy legalább törekedjen arra. Nem az ő hibájuk, és nagyon kevesen tudnak csak felülemelkedni a saját környezetükön, a legtöbbjük ezért alulmúlja önmagát. Nem rossz emberekről van szó, csak olyanokról, akik rossz megoldásokat választottak, és rossz irányba indultak el.
És hajlamosak agresszívan megoldani a dolgokat:)
Ez az én meglátásom, de lehet, hogy tévedek. Szerinted miért érdekelt, hogy az a gárdista fickó, hogyan is látja a dolgokat? Szeretem több oldalról megvizsgálni a dolgokat.

bananhal 2010.09.05. 11:49:01

Különben meg ha a buzik büszkén felvonulnak, követelem, hogy vonuljanak fel a púposok, de büszkén, meg a féllábúak, ja, és az alkoholisták, meg a drogosok, na meg úgy egyáltalán mindenki. Én pl. arra vagyok büszke, hogy oltári nagy orrom van, nagy-orrúak, mikor vonulunk???

NoMojito 2010.09.05. 11:49:04

@bananhal: insert random hozzászólása nagy mennyiségben tartalmaz iróniát. :)

JohnHenry 2010.09.05. 11:49:56

"az ő útjuk a ferde(?) s mi nem nyújtúnk(sic!) kezet benne"

és mellé egy lovaglócsizmás (szado-mazot csíped?) leányzó...

epic fail :-DDD

Grigorij 2010.09.05. 11:55:54

Ez az egész csak baromság!
A témát kizárólag az olvasottságért/klikkszámért küzdő liberális újságíró társadalom gerjeszti, hiszen a botrány hozza az olvasót!
Valójában egy normális ember szarik rá, hogy ki buzi és ki nem! Egy normális ember maximum azért morog, mert különböző csoportok (nácik, politikai szimpatizánsok, melegek, hidegek) ostoba szelete egyszerű provokatív magamutogatás okán blokkolja a város egy részét...
De mivel a mai liberális, az olvasóktól már fényévekre eltávolodó sajtó ugrik a témára, így sok ostoba is fröcsög az éterbe!
Na jó, értem én ám, hogy a "demokratikus" gondolkodás annyit jelent, hogy KIZÁRÓLAG az én nézetem helyes... A "más" meg tetves komcsi, orbánista, liberális, konzervatív - szabadon választható a szívhez kedves sértés!

roxxtar 2010.09.05. 12:02:50

@Kassian: ehh, ez szar volt..:D a zsidók meg nem mindenki.. :/

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.09.05. 12:05:39

Gyönyörű, hogy ennyira nagyon mélymagyarok, de helyesen írni, azt bezzeg nem tudnak.. :D

vauvauvau 2010.09.05. 12:11:44

A Jobbiknak nem az andrássy úton kéne menetelni, kapálják a parlagfűvet!

is 2010.09.05. 12:14:34

beszólni mindenkinek, tarka magyartól, meleg büszkesége át hetero büszkeségig: hát ha valaki erre a teljesítményre büszke...

Hagrid 2010.09.05. 12:17:46

Király poszt!:D Nagyokat röhögtem! Lassan csak lecseng ez a sok felvonulósdi végre...

vénkujon 2010.09.05. 12:17:48

@Várúr: tudod..egy a tábor, egy a zászló.:)

newnt55 2010.09.05. 12:21:33

ez a transzparens, beszarás
MegaLOLégés. Értelme sincs, hibás is.
Na meg a lonsdale pulcsi holdjáró gumicsizmával.
Égessétek Magyarországot, ez az, gratulálok.

gauche caviar 2010.09.05. 12:22:50

na, hetero témában az a fizika tanár kijelölte az utat.
magyar nőnek minél hamarabb el kell kezdenie gyereket szülni.
mer' hogy a buzik miatt fogy a magyar.
a sok warrioros arcról meg azt nem tudom eldönteni, hogy attól fél, hogy egy sötét éjszakán hazafelé menet megtámadják és beakasztanak neki hátulról, vagy attól, hogy ezt élvezné (hiszen minden benne lenne, erőszak, macsóizmus, altesti ingerek...).
Esetleg, hogy ő nem akaszthat be valakinek hátulról? Karikásostorral...

áh, az egész csak arról szól, hogy mindenki dugni akar, aztán vannak a frusztráltak akiknél valami hiba van...

Az ős kaján 2010.09.05. 12:24:04

Ez is bizonyítja, hogy az embereket nem mozgatja meg ami természetes, normális.

oscar dirlewanger 2010.09.05. 12:26:03

mocskos féreg index. új péter meg tuti hogy buzi.

panPeter 2010.09.05. 12:33:58

Na szóval... Normális ember (akár buzi, akár heteró) szexuális irányultságát magánügynek tekinti. Magyarországon ma (még) több a heteró, mint a homo -- ebben talán egyetértés van.
Nomármost: ha a kétségtelenül több heteróból kevesebb ember vonul az utcára mint a kevesebb homóból, akkor ebből azért elég egyértelműen következik, hogy a normálisak aránya a heterók között lényegesen magasabb...

soproni1 2010.09.05. 12:46:44

Elnézve a felvonulók esztétikai állapotát, akkor már inkább egy buzira nézek. Egy Maunika show egész évadot lehetett volna forgatni belőle. A Lonsdale-melegítős kiscsaj sem túl nőies a bakancsban.

Valaki tudja, hogy a sor végén kullogó nyuggerek mikor szexeltek utoljára bármely nem képviselőjével ?

Az viszont megnyugtató, hogy csak a zsidók között van meleg.

soproni1 2010.09.05. 12:50:43

"vonuljanak fel a púposok, de büszkén, meg a féllábúak, ja, és az alkoholisták, meg a drogosok"

Minden nemzeti ünnepen kivonulnak. Pár éve a Kossuth-téren tanyáztak pár hétig. Utána 3 napig fertőtlenített a Koszterület Fenntartó Vállalat.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.09.05. 12:58:10

@roxxtar: Ok akkor legyen pontosabb a megnevezés, hiszen a fekete biblia is judeokeresztény biblia. Tehát hazánkban a judeokeresztények csoportjában van a legnagyobb homoszexuális csoport.

Krumpli Bogart 2010.09.05. 13:06:26

Szerintem senkinek nem kellene vonulnia, mert minden ilyen vonulás csak a saját térfelén felhalmozódott szennyet bírja felmutatni: gusztustalan meleget és gusztustalan heterót. Miközben tele van a világ normális melegekkel és normális heterókkal.

Mindenki éljen kedve szerint, békében és hagyjon élni mást is kedve szerint, békében, akkor nem lesz semmi probléma.

Legyen már béke!

P.mester 2010.09.05. 13:09:27

Büszkék lehettek magatokra. Jó lesz ezeket a képeket mutogatni 50 év múlva, hogy ez volt a mélymagyar trendi, ahová nem akarunk visszamenni.

szigor 2010.09.05. 13:09:54

A jobboldal kedvenc balhés egyenruhája a Lonsdale sportmárka darabjai közül kerül ki. Merthogy NSDA, a P-t meg már csak odaképzeled. HA igazán menő vagy, úgy húzod fel a bomber cipzárját, hogy csak a középső 4 betű lássék. A fotók tanúsága alapján ezt a fontos dolgot elmulasztották megtenni. Még nácinak is gyengék a fiúk. Amúgy meg a fent említett kultikus márka csak a UK-n kívül rendelkezik igazi jobboldali supporttal, itt csak egy natúr sportszermárka. Nekem is van pár pulcsi, melegítőnaci, azt húzom fel ha füvet/sövényt nyírok, kerékpározok, szerelem a bringát, vagy mikor almozom a lovamat.
Bár az is lehet hogy ez az egész felvonulósdi egy hoax és csak egy csapat részeg eltévedt brit turistát filmeztek az Andrássyn, szittya akcentussal szinkronizálva.

Krumpli Bogart 2010.09.05. 13:10:45

@soproni1: "Az viszont megnyugtató, hogy csak a zsidók között van meleg. "

Sőt! Minden zsidó meleg. :)
Vagy minden meleg zsidó? :-/
Basszus, teljesen összezavarodtam.... :-(

moslék 2010.09.05. 13:21:41

Tetszik a poszt és tetszenek a hozzászólások! Csak így tovább! XD

nagyon gromek 2010.09.05. 13:22:06

@insert random: aha. te nyilván választottál, innen a tapasztalat.

punciuspilatus 2010.09.05. 13:37:49

a buzik ízlésesebben öltöznek, azt kell mondjam.

kilobike 2010.09.05. 13:44:20

Basszus , ennyi semmirekellő lúzer. Mármint a képeken. Lumpenprolik. Hányinger.

ragamust 2010.09.05. 13:45:48

de hisz ők is buzik a képeken,nem?

ragamust 2010.09.05. 13:54:44

otthon ha meg meg kell kúrni az asszonyt,akkor 3 másodperces palik,az asszony meg tiszta frusztrált,hogy ilyen birka a férje.Úgyhogy gyorsbó le is ugranak tüntetgetni ez úgyis olyan trendi, meg legalább van közösségi élmény a többi frusztrált fasszal.

ilyenkor mindig eszembe jut kedvenc zeném:D
www.youtube.com/watch?v=4iFTBollrMw

Miroslav 2010.09.05. 13:56:22

Ott vannak a két csúcstojásdobálós nénik is karon fogva egymás mellett :) Pár éve azt kiabálták be nekem a "színes menetbe" : "...ha anyád ezt látná!!! ..."Anya nem tudta, hová tenni mivel, mögöttem vonult a család is...Ezt bebukták a mamik :))))

bcrider 2010.09.05. 13:57:06

@szigor: neked is agyadra ment a liberalis media. gratulalok.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.05. 14:18:15

Jó az a bicikli! Remélem, máshova is viszik, had lehessen Kínaiékkal "Keresd meg Waldot!" játszani.

insert random 2010.09.05. 14:31:07

@nagyon gromek: Igen, választottam. Minden ember életében kb. 17 éves kora körül eljön egy pillanat, amikor először felteszi magának a kérdést: meleg legyek, vagy hetero?
Persze a döntést bármikor megváltoztathatod a következő eljárással: éjfélkor felállsz egy sámlira, egyik kezedbe egy fekete tyúk három napos tojását, a másikba egy útkereszteződésben szedett négylevelű parlagfüvet fogsz. Ezután féllábon ugrálva elmondod a titkos varázsszót:
'Hip-hop, mostantól buzi vagyok!'
(melegek esetén a "buzi" szó hetero-val helyettesítendő)
Majd lefekszel, másnap, ha felelsz, nem fogsz többet a nőkre gondolni, csak más férfiaktól áll majd fel.
Ezek után már csak akkor változhatsz vissza, ha elegendő felvonulást látogatsz, illetve ha a Duró Dóra képében megjelenő jótündérek egyike visszaváltoztat.

Anti Anyag (törölt) 2010.09.05. 14:37:28

Nekem a "liberálisoktól" vették el a kedvem, de az már nagyon rég megtörtént.

Bell & Sebastian 2010.09.05. 14:37:42

Ismerik Szász Szabolcsot? Nem?
www.youtube.com/watch?v=f0_yoU1PTsE&feature=related
Az Ikreket? Nem bayer, bajorok.
www.youtube.com/watch?v=L90OgSLRB0w&feature=related
Swéd kiscsaj?
www.youtube.com/watch?v=L90OgSLRB0w&feature=related
Orosz nagyonparasztok?
www.youtube.com/watch?v=kBvsOu8qAtQ
Barbie nyáladzó nagyfiúknak?
www.youtube.com/watch?v=6sq2PSgW12U

Na, csakmer mindez nemvót a antibuzista vonyuláson, ha jólnem láttam.

steverubellreborn 2010.09.05. 14:38:25

"Nomármost: ha a kétségtelenül több heteróból kevesebb ember vonul az utcára mint a kevesebb homóból"

Nomármost a belvárosban több férfi-nő pár sétálgat kézenfogva mint meleg pár (férfi-férfi, nő-nő) így kifejezve (reklámozva?) a heteroszexuális identitásukat.

steverubellreborn 2010.09.05. 14:43:38

"különböző csoportok (nácik, politikai szimpatizánsok, melegek, hidegek) ostoba szelete egyszerű provokatív magamutogatás okán blokkolja a város egy részét..."

Na meg a Szent Jobb körmenet.Fél belváros lezárva, szoknyás, kihívóan öltözködő papok és társadalmi hasznosulás semmi.

Bobzen 2010.09.05. 14:44:37

@steverubellreborn: Akik egyedül sétálgatnak, azok nárcizmusukat, impotenciájukat, vagy a maszturbációval való kóros megszállottságukat fejezik ki?

világoszöld 2010.09.05. 14:45:02

Dórika drága! Ha a melegek = buzik, akkor te meg frigid vagy??????

steverubellreborn 2010.09.05. 14:46:11

"ha egy azonos nemű közeledik hozzá, irtózik tőle, bármennyire kapacitálják a másik nem választására"

Ez elég ritkán fordul elő, mert ehhez két ember kell, de akad ilyesmi, és irtózás nincs inkább közöny.

steverubellreborn 2010.09.05. 14:47:50

@Bobzen: "azok nárcizmusukat, impotenciájukat, vagy a maszturbációval való kóros megszállottságukat"

azok csak nem találnak egy nyitva tartó éjjel nappalit?

panPeter 2010.09.05. 14:54:22

@steverubellreborn: "Nomármost a belvárosban több férfi-nő pár sétálgat kézenfogva mint meleg pár (férfi-férfi, nő-nő) így kifejezve (reklámozva?) a heteroszexuális identitásukat."

Ja,ja ! Ha már a járókelőket a demonstrálókkal kevered, akkor ne feledkezz meg a gyermekeket kézenfogva vezető pedofilokról sem...

Bobzen 2010.09.05. 14:55:13

@steverubellreborn: Nomármost a te logikád alapján ez lehetetlen, ők mind maszturbékoló, önimádó puhafaszúak/fridzsiderek.

netgyerek 2010.09.05. 14:55:42

Így elnézve őket, szerintem ők Magyarországon az utolsó nyolcvan ember, akik nem fogták fel, hogy 220 a svájci frank.
A többiek otthon maradtak számolni.

Delinquent 2010.09.05. 14:58:02

Ezekrol az arcokrol valahogy mindig a katonatiszt jut eszembe az Ameriakai Szepseg-bol.

dukeekud 2010.09.05. 14:58:57

Az ilyen buzisagra a megoldas a teljes figyelmenkivul hagyas. Egyaltalan nem kene rola beszelni, posztolni.Ki nem szarja le, hogy partucat alkoholista, mikor hova vonulgat.

józan' 2010.09.05. 15:14:43

Azért az ad némi nyugalomra okot, hogy szemmel láthatóan az indexesek között is vannak látens heterók.

Anti Anyag (törölt) 2010.09.05. 15:25:07

@dukeekud: Irritálhat pár embert, hogy nem csak a homokosok vonulnak.

Mellesleg kurvára nincs jelentősége, az emberek többségét a homokosok kb. annyira érdeklik, mint az ellenük vonulókat.

Írom ezt úgy, hogy szerintem a homokos felvonulást alapból nem homokosok szervezik, hanem pártemberek.

mokas_gizi 2010.09.05. 15:39:52

Valóban nagyon zseniális ötlet...
De sokan azzal nincsenek tisztába, hogy a világ legrasszistább országa maga a csodás Izrael...

Pl a múlt évben megrendezett melegfelvonulást meglehet nézni mennyi meleget öltek meg vagy vertek meg az Izraeli melegfelvonuláson...

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.05. 15:45:52

Ez elég hirtelen jött ötlet alapján összedobott menetnek tűnik, de még akárhova kinőheti magát.
Majd Tomcattől rendelnek 100 % hetero kitűzőket (sajna a honlapján nem találtam).

2010.09.05. 15:52:53

Ez szánalmas lehetett.

gyilkos fűegér 2010.09.05. 16:00:54

A felvonulások ellen kéne egy felvonulás.

smartdrive 2010.09.05. 16:03:05

"ha a szervezőknek és résztvevőknek az a céljuk, hogy a lehető legtöbb ember kedvét elvegyék a pinától, akkor jó úton járnak."

azért ettől nem félek. erre inkáb nők képesek

Viktus 2010.09.05. 16:09:03

Kemény ... na, de majd a Budaházyért a óriásmegagigatünti az lesz az igazi ez biztos csak gyakorlás.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.05. 16:16:44

@Bell & Sebastian:
csáó Bella! csak nem ott tesztett lenni a díszmentben? :D

Viktus 2010.09.05. 16:30:11

Egyébként azért hetero tüntire több nőt is vihettek volna a srácok ... így elég "meleg" :P

gpetersz 2010.09.05. 16:39:05

Valahogy bárminő választások előtt ezen a bloggon mindig kap a Jobbik... de fura...

stabika 2010.09.05. 16:48:11

Kár hogy nem voltam ott éppen arra járva. Biztos szétröhögtem volna magamat. Bár így is a gép mellől nagyon murisak a képkockák! Na megyek egyet kajálni. Csá'

Bobzen 2010.09.05. 16:58:42

@gpetersz: Valahogy a választások előtt megnő a Jobbikon belüli bohóckodások száma. Van erre egy kifejezés... igen, már az ujjbegyemen van... KAMPÁNY. Kár, hogy a Jobbik szinte biztos, hogy 4 éven belül 5% alá csúszik, idáig baromi szórakoztatóak voltak.

Viktus 2010.09.05. 17:10:10

@Bobzen:

Sajnos ehhez 4 év sem kell elég 4 hét ...

kilijohanna 2010.09.05. 17:32:58

"a Gödör menti köcsög gördeszkások meglátták a feléjük közeledő menetet, s egy pillanatra összeszarták magukat."
ez mi ez bakker?
Azok a srácok nem köcsögök.

H1N1kóbászt 2010.09.05. 17:57:01

Mindkét banda full-szánalom.

Szittyakürt 2010.09.05. 18:09:24

Ezen jót röhögtem! Ezek a szerencsétlenek mondják magukat heterónak?! Szánalmas "felvonulás" volt, már amennyire járókerettel lehet vonulni.

Szittyakürt 2010.09.05. 18:12:17

Krisztina asszonyt nem láttam sehol. Akkor ő nem heteró?

Vaskutya 2010.09.05. 18:25:36

Szégyen.
A jobbiktól semmit nem vártam amúgy sem, de ennyire ótvar primitiv szarságot azért talán mégse kéne.
Vagy bánja a fene, járassák le magukat, annál jobb.

Vaskutya 2010.09.05. 18:27:49

@Szittyakürt: Nem hát. Leszbikus tyúk vigyázott a gyerekeire, úgy tudom.

Amúgy meg, ha erről a képről valaki heterónak - vagyis normálisnak - gondolja, hát megeszem a kalapom.

kuruc.info/galeriaN/kozelet/morvai.jpg

zsommand 2010.09.05. 19:42:32

Zseniális ötlet animgiffeket tenni egy cikkbe. (tényleg!)

Bell & Sebastian 2010.09.05. 19:53:56

@.Pierre Bezuhov.:
Helló!
Kicsi az esély az együtt menetelésre így, ha te nem térsz meg, én meg nem válok homérosszá.

:)

kubatov_kommunista 2010.09.05. 20:10:20

Több komment mint tüntető. az már f...a

van aki és felvonul, én inkább megdugtam egy ellenkezőneműt szombaton.
tüntetőknek melegen :) ajánlom. csökkenti a stressz és a frusztrációt.

Art Mooney 2010.09.05. 20:16:50

jó látni, h az index saját erőforrásból is meg tudja oldani a jobboldali vélemény megjelenítésének illúzióját.

WorldPeace 2010.09.05. 20:19:46

Elnézést, szeretnék meleg lenni, itt kell jelentkezni? :D

WorldPeace 2010.09.05. 20:21:49

És mé' nem vótak ellentüntetőőők?
Pfúj heterók! Heterók haza! Meg ilyesmi... :D

p.gono 2010.09.05. 20:32:14

ezek nekrofilok nem heterók.

Celtic 2010.09.05. 20:32:18

Vicces buli lehetett. Oriasi humorforras csapatostul vonulgatni egyik helyrol a masikra egy masik csoportosulas laba nyoman.

Ballas 2010.09.05. 20:40:52

@Jerky_Master: Mekkora egy nyomorék vagy! Hallod állj már ki az utcára és hangoztasd hogy meleg lenni jó, kb. 10ből 9en szarráütnek ott helyben! Szemét banda!

Anti Anyag (törölt) 2010.09.05. 20:49:39

@kilijohanna: A liberálisnak a Gödör szakrális hely, tehát ott csak köcsög liberális lehet.

qwertzu 2010.09.05. 21:50:44

Rosszul számoltok.
Mivel aki büszke a saját szexuális irányultságára, és ezt a büszkeséget a nyílt utcán menetelve fejezi ki, az egyértelműen síkhülye. Na most, mivel a heterók legalább tízszer többen vannak a homóknál, és a homo felvonuláson legalább tízszer annyi felvonuló van, ezért innen adódik, hogy a homók közt legalább százszoros a síkhülyék aránya.
Tehát
Homók- heterók:
1- 100
:)

freehckr 2010.09.05. 22:00:30

@Bobzen:
„Valahogy a választások előtt megnő a Jobbikon belüli bohóckodások száma.”

Ezt a demonstrációt egy éve bejelentették:

index.hu/belfold/2010/06/14/megtartjak_a_hetero_buszkeseg_napjat

„A napilap felidézte: az ötletgazda már tavaly szeptemberben bejelentette a rendezvényt, ám akkor a rendőrség elutasította kérését, mondván: túl távoli a megjelölt időpont, nem látják előre milyen közlekedési viszonyok lesznek egy év múlva.”

Azt hiszem erre is van egy kifejezés... :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.05. 23:19:04

@Bell & Sebastian: ha én vagyok a homérosz akkor miért a te avatarodon virít férfi alsótest ? :)
---

amúgy hogy van Kalap Úr? :D

steverubellreborn 2010.09.05. 23:32:40

@panPeter: "járókelőket a demonstrálókkal kevered, akkor ne feledkezz meg a gyermekeket kézenfogva vezető pedofilokról sem... "

Ja,ha nem látod,hogy egy meleg pár az két 14 év felettit takar az általad említett meg egy gyereket és felnőttet akkor süllyedj el, mint baltafej a mocsárban.

steverubellreborn 2010.09.05. 23:34:34

@qwertzu: "Mivel aki büszke a saját szexuális irányultságára, és ezt a büszkeséget a nyílt utcán menetelve fejezi ki, az egyértelműen síkhülye. "

Szerintem az síkhülye, aki nem akarja megérteni,hogy azért mert a hetero az elfogadott attól a nem lesz mindenki számára norma.

steverubellreborn 2010.09.05. 23:37:48

@mokas_gizi: "Pl a múlt évben megrendezett melegfelvonulást meglehet nézni mennyi meleget öltek meg vagy vertek meg az Izraeli melegfelvonuláson...

Figyu Gizi, Tel-Avivban több százezer meleg él nyíltan,és az ortodoxok között is akad.Van erőszak de mi attól fényévekre vagyunk önfelvállalásban, láthatóságban.

steverubellreborn 2010.09.05. 23:39:29

@Bobzen: "nomármost a te logikád alapján ez lehetetlen, ők mind maszturbékoló, önimádó puhafaszúak/fridzsiderek. "

akarsz róla beszélni?

Bell & Sebastian 2010.09.06. 01:00:58

@.Pierre Bezuhov.:
Meglepi, ha rákattansz. Innen van a barátságon, cowboy!

:)

Tehetetlen Dodó 2010.09.06. 08:57:37

@Bell & Sebastian: Jó ez a Szent Sebestyén-kép.
És egyben az is kiderül, hogy a boxer-alsó nem a modern kor találmánya.

Bell & Sebastian 2010.09.06. 10:29:10

@Tehetetlen Dodó:
Érdemes még elolvasni az életrajzát, ha nem ismeri. :)

Tehetetlen Dodó 2010.09.06. 10:36:32

@Bell & Sebastian: Köszönöm a tippet, de már elkésett.

Tehetetlen Dodó 2010.09.06. 10:45:14

@Bell & Sebastian: Egyébként ez a Gozzoli-féle freskót nem ismertem, de hát rengetegen megfestették a derék férfiút.

Bell & Sebastian 2010.09.06. 11:05:43

Tapasztalataim szerint az átlag benzinkutas le sem tudja írni és még sohasem hallotta. S. Balázs csak rontott a helyzeten, teljesen belezavarodnak. :)
süti beállítások módosítása