Sokan meglepetéssel fogadtuk a hírt (meg a plakátot), hogy Janicsák István, a Z'zi Labor egykori frontembere polgármester-jelöltként indul az önkormányzati választásokon Budapesten, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK) színeiben. Pedig Janicsák 2007-ben még azt nyilatkozta a Velvetnek, hogy őt „kidobta a rendszerváltás”, egy 1987-ben írt könyvében pedig úgy fogalmaz, hogy foglalkozása rokkantnyugdíjas. Pontosabban a könyvben szereplő interjúban:

- Messziről jöttél?
- Hát, Gyál ide csak néhány kilométer. A családom viszont semmibe se nézte a művészpályát. A nagyszüleim még parasztok voltak, a szüleim meg munkások. Dolgos népek, de amikor azt mondtam, színész lennék, viccnek vélték. Az nem élet, mondták, felejtsem el. Hiába voltam jeles az általános iskolában, nem mehettem gimnáziumba. A bátyám ugyanis érettségizett, de sose volt pénze, hát elment melózni. A szüleim nem akartak ismételni, beírattak szerszámkészítőnek, hogy legalább egy szakmám legyen. Ám sehogy sem találtam a helyem az esztergapad mellett. Akkor találtam ki, hogy író leszek, mert ahhoz csak toll kell meg papír, és az iskoláimat se kérdik. Estin azért leérettségiztem, de kicsit azért lassan ment, mert nem mindig tettem hátra a kezem. Persze én akkor már világot látott ember voltam. A Vörös Csillag Traktorgyárban éppúgy megfordultam, mint az EVIG-ben, Dabason vagy a gyáli ktsz-ben. Hegesztettem, esztergáltam, műszaki rajzokat készítettem, sőt még gyártás-előkészítőként is megálltam a helyem.
- És ekkor megtört ígéretes pályád. Ne kerülgessük, gödörbe léptél. 
- Egyenruhában könnyen megtörténik az ilyesmi. Beleugrottam egy gödörbe, és megroppant a hátam. Katonadolog, mondták. A kecskeméti katonai kórházban meg kiderítették, hogy hülye vagyok, pszichés eredetű zavaraim egzisztenciális és familiáris gondjaimból származnak. Leszerelés után viszont rögtön megműtötték a hátgerincemet, sőt később még egyszer és végleg leszázalékoltak. Foglalkozásom azóta rokkantnyugdíjas. Kilenc éve perben állok a honvédséggel, de még mindig csak ott tartunk, hogy a katonaság előtt cselgáncsoztam és biztos ott szereztem valami sérülést...
- Persze akár vissza is perelhetnének, mert a honvédség indított el a zenei pályán.
Volt egy zenekarunk (...). Jót bohóckodtunk, és persze állandóan egy népszerű program lebegett a szemünk előtt: hogy ki a laktanyából. (...) Leszerelés után raktárosnak álltam a Gubacsi úti sertésvágóhídra. Persze ott sem maradhattam sokáig, mert összevesztem a művezetővel. Lenint idézte, rosszul. Kénytelen voltam néha kijavítani... 

  Persze ez akkor volt, civilben. A könyv címe: Z'zi labor feketén-fehéren, avagy keleti karriertörténet. A Szabó Ervin Könyvtárban tettem rá szert régen, talán 50 forintért, sose gondoltam volna, hogy előveszem, utólag sajnáltam, hogy megért ez nekem 50 forintot. Most azonban felcsillant a szemem, és gyorsan elolvastam.

  Janicsák István indulásáról fent olvashattunk, most nézzük, miként találkozott a Z'zi Labor a korabeli, rohadásnak indult magyar poprendszerrel. Lesz benne pár ismerős szereplő (a szöveget filológiailag hűne adom közre az értő nagyközönség számára).

  Erdős doktor egy hétfői délelőtt fogadott bennünket. Egy lépcsőn mentünk be és bevertük a fejünket az ajtófába.
- Jó napot kívánok - mondtuk -, jöttünk beszélgetni, Pro és kontra.
A doktor hellyel kínált, szemünkben az itthoni legsikeresebb bandavivő ember. Szerintem látta rajtunk, hogy kicsit zavarban vagyunk. Így aztán ő nyitott.
- Gyerekek! Itt van nekem a Neoton, itt a KFT, viszem a Soltészt és most idevettem a Prognózist és az Európa Kiadót... Egyelőre nincs hely.
- Nem azért jöttünk, hogy átigazoljunk a Borostól - jegyeztem meg félve.
Nem vett róla tudomást. Beszélt a magyar popfájdalmakról.
- Tanácsot kérni szeretnénk - mondta a Snuky.
- Mert hogy te vagy a legnagyobb! - így a Csárli.
- Tudod, mi külföldre szeretnénk... Ez egy dolog! - szívott egy slukkot a Győrffy.
- Így néztek ki? - kérdezte a Mester.
Végignéztünk magunkon. Én begomboltam egy gombot az ingemen.
- Egy zenekar legyen magas, egyéniség, feltűnő, üzletszerű!
Soroljuk a magasságokat, 180 fölött mind, mondjuk, hogy színpadon nem így öltözünk. A Mester föláll.
- Megmondom én nektek kereken, ez egy aberráció!
- Aberráció?
- Ez az asszonykórus, bár nem láttam soha, ez egy avantgárd aberráció! Ti a parasztságon gúnyolódtok, meg a munkásokon...
- Bocsánat, mi is azok vagyunk...
- Aberrált. Hangsúlyozom, hogy még én se láttam, de azt mondják, szörnyű. Asszonyok népviseletben rokkendrolloznak... Nem tudlak idevenni benneteket! Gyertek vissza majd egy kicsit később... 

(...)

Mi meg ott ültünk a próbahelyen, és bámultunk egymás avantgárd agyára. Csörgött a telefon. Az Orosz azonnal megszólalt:
- Ha a Hegedűs keres, mondd meg neki, hogy nem vállaljuk a Queen előtti föllépést.
Ezen mindenki fölröhögött, én meg bementem és felvettem a telefont.
- Halló, tessék!
- Halló, Janicsák Istvánnal szeretnék beszélni a Z'zi Laborból.
- Én vagyok az!
- Héder Barna vagyok, és Hegedűs László megbízásából kereslek. Elárulom, nem ti vagytok az első, akit megkérdezünk, de tegnap fölmerült, hogy játszhatnátok a Queen előtt a stadionban.
- Hol?
- Rossz a telefon? Mondom, a stadionban! Sürgős válasz kell, mert a plakátokra ráírnánk a neveteket...
- Hogyhogy pont ránk gondoltatok?
- A Hegedűs hallotta valahol kazettán az első koncertetek egy részét... Valaki fölvette a nézőtéren egy kis magnóra... azt mondja, valami újdonságot akar a Queen elé, mert semmi értelme nagy csapatot hozni, úgyis tele lesz. 
- Ami a létszámot illeti, mi sem vagyunk kevesen...
- Nem úgy értettem... Pénzt természetesen nem tőlünk kaptok. Majd a Boros Lajossal kifizettetjük a gázsitokat, bár állítólag azt se fizetik ki, hanem kitehettek egy textil anyagon ingyen valami Z'zi reklámot... Na meg látni fog hetvenezer ember benneteket....
- Az asszonykórus jöhet?
- Jöhet hát, sőt, kellenek is a filmfelvételhez. Na, jöttök?
- Azt hiszem, igen.
- Oké, akkor holnap négykor az irodában mindent megbeszélünk. Szia!
- Szia, helló...
Senki nem akarta elhinni. Percekig bizonygattam, de aztán már én se tudtam, elvállalhatjuk-e.

(Elvállalták.) (...) (De előtte zsűri válogatta a zenekarokat.)

- Uraim, itt mind azt mondják, hogy nekünk könnyű, mi vagyunk az esélyesek, tudják, játszunk a Queen előtt és szerintük nekünk már nevünk van... Jót röhögtem. Az egyik billentyűs azt mondja, sumák lesz, mert velünk itt van a Boros, de velük nem jött el Wilpert... (...)
- Szerintetek a Wilpert emlékezne még arra, hogy őt is megkerestem a demóval és egyszerűen kirúgott anélkül, hogy meghallgatta volna a kazettát...