„Nincs semmiféle tapasztalat és biztosíték arra, hogy a régi életformákhoz való visszatérés nem okozna ökológiai katasztrófát.”

  A zöld elképzelésekről a Mandineren kialakult polémia során sok eltérő értelmezés fogalmazódott meg a zöld gondolkodás mibenlétéről, melynek kapcsán kiderült: többen a környezettudatos gondolkodást már önmagában a „zöld” jelzővel illetik, míg mások szembehelyezkednek a „zöld” mozgalmisággal, azt egyértelműen olyan forradalmisággal azonosítva, amely a konzervatívok által egyáltalán nem kedvelt világfelfordulásokon keresztül óhajtana valamiféle ember és természet közti egyensúlyhoz elvezetni.

  Nem kívánván a fogalom definíciójával kapcsolatos vitát nyitni - hiszen homályt kedvelő korunk úgysem tűri a meghatározásokat, legfeljebb az önértelmezést, így minden ilyen kísérlet eleve hamvába holt -, megpróbálok inkább néhány olyan kérdést körbejárni, melyek segítségével megkereshetjük az alapvető nézetkülönbségek okait. Emellett megpróbálok olyan elképzeléseket felvázolni, melyek mentén talán egyetértés is születhet a szükséges teendőkről.

 Az ember eddigi földi pályája során mindig a természettől vett el mindent. A létfenntartáshoz szükséges javakat máshonnan nem tudta és nem tudja beszerezni.  A természetközeli életformákban a szükséges dolgokat mintegy közvetlenül szerzi meg magának, a civilizáció bizonyos - ma is működő - formájában pedig összetett technológiák alkalmazásával.

  A természetközeli életmódban is létezik technológia és műszaki feltételrendszer, hiszen egy vadászathoz használt íj is technikai eszköz, melynek elkészítése nem mindennapi tudást igényel. Korunk civilizációjának technológiája annyiban különbözik a természetközeli technológiáktól, hogy a nagyfokú hatékonyság érdekében a felhasznált eszközök sokszintű termelési folyamat során jönnek létre. A vasércből nyersvas lesz, abból ötvözők hozzáadásával szerszámacél, hengereltáru vagy porkohászati félkészáru, amiből elkészül az a lemezalakító szerszám, melynek segítségével a rozsdamentes acéllemezből mosogató lesz a vágóhídon, ahol a nagyüzemileg tenyésztett állatokból féltartós húsipari termék készül. Nagyon vázlatosan egy termelési folyamat egyetlen vékonyka szálát írtam le csupán. Rengeteg tevékenység kapcsolódik egybe a mai világban mindaddig, amíg az egyszerű létfenntartást szolgáló cikk a bevásárlókosárba kerül. Eközben persze szennyező anyagok kerülnek a környezetbe és rengeteg energiát használunk fel.

  Ezzel szemben a természet gyermeke íjjal lelövi a vadat, saját maga csomózta hálóval halat fog vagy levág egy birkát a nyájból, megsüti szabad tűzön és jóízűen megeszi, rövidre zárva mindazt a hosszú és bonyolult folyamatot, amelyet nem kis ráfordítással, üggyel-bajjal működtetünk ebben a technologizált világban. Mi baja hát a természet fiának? Ha jó az egészsége és nem hal meg negyven éves korában reumában vagy nem falja fel a tigris, egy gazdag vidéken élethosszig boldogan élhet, közben pedig ökológiai lábanyoma szinte csak az élet azon melléktermékére vonatkozik, melynek körforgását a nagy Lőwy oly avatott módon verselte meg. Talán keressük a bajt magunknak, hogy agyonbonyolítjuk az életet?

*

  Túl azon, hogy a kép nem mindig ilyen idilli, van egy sajátos körülmény, amelyet nem felejthetünk el. Egy kicsit sokan vagyunk ehhez az életmódhoz. Az emberiség lélekszáma  az utóbbi két évszázad során meghatszorozódott.

  A 2007-es népességi adatokat megfigyelve és a területi adatokkal összevetve érdekes megállapításokat tehetünk. Az EU 118 lélek/ km^2 átlagos népsűrűségével nem nagyon maradt el Kína 138-as számmal jelzett adata mögött, és Magyarország 109 fős kvadrátkilométerenkénti számával szintén azonos nagyságrend, tehát a sűrűn lakott területek közé tartozik. India emelkedik ki döbbenetes módon a világ átlagából (342 ), és ez az ottani, európai ember számára elképzelhetetlen szegénységgel is összefüggésben kell lennie.

  A fent említett technológia jelen pillanatban az emberiség létfenntartásának alapját képezi. Jelenségei nem választhatóak el egymástól, szorosan egymásra épülnek és összefonódnak. A termékek túlnyomó részének előállításához a gyártóművi teljesítményen túl számos olyan beszállítói teljesítés tartozik, ami  a nem ritkán nemzetközi méretű munkamegosztást és az egyes folyamatok egymásra épülését  megkerülhetetlenné teszi. A technológiai fejlesztések olyan nagyságrendben igénylik az erőforrásokat, hogy azok ma már nemzetközi méretű tőkekoncentráció nélkül nem lehetségesek. Óriási folyamatok ezek, melyek megváltoztatják az emberi viszonyrendszert és az ökoszisztémát, nem ritkán ijesztő jelenségeket és káros folyamatokat  indítva meg.

  Csakhogy jelenleg nagyon sok választás nincs. Amit a hagyományos, magas szintű technológia nélküli életformákról tudunk, az múltbeli tapasztalat, ami a mai körülmények közt erősen vitatható érvényességű, és itt a speciális körülmények közül elegendő az emberiség megnövekedett létszámára utalni. Alternatív, fenntartható és a komplex technológiáktól független életformákról nincs nyilvánvaló tapasztalat. Nincs semmiféle biztosíték arra, hogy a jelen módszerek elvetésével, a régi életformákhoz való visszatérés nem okozna ökológiai katasztrófát, hiszen az emberiség a megélhetéséhez szükséges javakat ez után is csak a természetből tudná elvenni. Ezen túl pedig az ember, különösképp nagy tömegben mindenféle magas technológia nélkül is tudja szennyezni környezetét, ahogyan ezt a történelem során is láthattuk.

  Mindazok, akik nem szeretnék a világ működő rendjét felborítani, alapvetően két dolgot kifogásolnak a zöld jellegű mozgalmak nehezen rendszerezhető gondolatvilágában. Az egyik az a bírálat, amely lényegében az emberiség jelenlegi önfenntartásának összetett technológiáját tagadja, vitatván az emberiség azon jogát, hogy a műszaki fejlődés eredményeit felhasználva ilyen mértékben használja és terhelje a földi környezetet. A másik ügy, ami jelen rend praktikus támogatóit  ingerültségre készteti, amikor az emberi tevékenység egyes elemeit azok  környezetkárosító hatásai miatt kiiktatandónak bélyegzik, nem törődve az összefüggésekkel, melyeknek azok részei (pl hőerőművek, műanyag csomagolások stb).

  Joggal hiányolják az efféle zöld megnyilvánulások ellenzői az alternatívát. Számtalanszor vetették már szemére a zöld mozgalmak résztvevőinek, hogy mindennapi életük során pontosan ugyanúgy használják a technológiát, illetve élvezik annak segítségét, mint bárki más. A bírálat helyénvaló. Nemcsak a hitelesség okán, hiszen a különböző baloldali mozgalmaktól már megszoktuk, hogy rendszerszintű megoldásokat követelnek, míg az egyéni cselekvés felelősségét igyekeznek elhárítani. Csakhogy sokan szeretnék látni, hogy jelen megoldások bírálói a járatos módszerek helyett milyen eljárásokat kínálnak. A környezetkímélő megoldások ugyanis vagy rendkívül magas szintű technológiát igényelnek, mint például a modern napcellák, vagy rossz hatásfokúak és kezdetlegesek, mint az állványra tett zuhanyozó vashordó.

*

  Ha a fent említett, alapvetően tagadásra és szembenállásra épülő nézeteket kiszűrjük, a környezetközpontú gondolkodás olyan távlatokat nyithat, amelyekre igazán érdemes kitekintenünk. Két olyan szempontot említenék, amely nyilvánvalóan áll előttünk.

  A technológia fejlődése környezetkímélő megoldásokat segíthet létrehozni. A már említett napcella példájából kiindulva, amennyiben egy napenergiát felhasználhatóvá tevő eszköz élettartama során több napenergiát ad át, mint amennyi a létrehozásához szükséges, már nettó megtakarítást hozott létre. Más műszaki megoldásokkal az energiafogyasztás csökkenthető hasonló mérleg figyelembe vételével. A technológiai fejlesztés tehát képes lehet fenntartható pályára állítani az emberiség energetikai háztartását. Ugyanez igaz lehet a hulladék hasznosítására is, amit a szervezési és logisztikai módszerek fejlesztésével akár zéró közeli anyagmérlegre lehet futtatni. Mindez óriási üzleti lehetőségeket is rejt magában, tehát a jelen működéstől nem idegen. Ennek nyilvánvaló feltétele, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközöket az emberiség ne spekulációra és az abban résztvevők fölösleges presztizsfogyasztására, hanem a szükséges műszaki-technológiai, informatikai és logisztikai fejlesztésekre fordítsa.

  A másik fontos teendő a sugaras szerkezetek hálóvá alakítása és a csomópontok tömegének csökkentése, egyenletes elosztása. A radiális szerkezet a hierarchia magasabb szintje felé közeledve egyre növekvő súlyú gócokkal a régebbi korok kisebb átlagsűrűségű világának igényei szerint alakult ki, és ennek a más helyzetre érvényes struktúrának ma már szinte csak hátrányait tapasztaljuk. Régebbi korokban az emberi és anyagi erőforrások koncentrációja a hatékonyság záloga volt, ma már inkább akadálya annak. Egyenletesebb lakosságelosztás, az igazgatás és a termelés decentralizációja, az energiaelosztás hálószerűvé alakítása a lehető legtöbb önálló termelő egység bekapcsolásával, a termelés és felhasználás körének lehető legrövidebbre zárása, különösen az élelmiszer előállítása terén, az informatika, hírközlés és logisztika mai színvonalán nem jelenthet problémát. A távoli kapcsolatok könnyű elérhetősége a lokális ingadozások kiegyenlítésre ad ragyogó megoldást. A részleges önellátások fejlesztése pedig a rendszer biztonságát növeli.

  Magyar viszonyok közt mindez a vidék és benne a tanyarendszer szerepének újbóli felfedezését és korszerűsítését kell jelentse, hogy tradícióinkat a kor lehetőségeivel gazdagítva újra a magyar élet alapjává tegyük. A jövő a kistérségi közösségeké, melyek a rendelkezésre álló tudás és technológia felhasználásával a fenntartható élet és működés alapegységei lesznek. 

  Ragyogó feladatok, ésszerű és biztató távlatok. Hozzá kell fogni.

*

  A témáról szóló első cikkünk: A zöldek és a konzervatív személyiség