Láp
2010. július 31. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Láp

  „Nem, sajnáljuk, kurvára utáljuk a természetet” - szoktuk mondani a Kiskörúton minket megfejni szándékozó Greenpeace-, WWF- és egyéb aktivistáknak, de hazudunk. Valójában kifejezetten szeretjük a természetet, ezért évenként egyszer meg is látogatjuk, tavaly például a Bodrogzugban töltöttünk bő másfél órát.

  Idén egy picit lejjebb mentünk a Tiszán, és a Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény elnevezésű hatalmas stég felé vettük az irányt, amely simán felkerülhetne Magyarország legjobb helyeinek listájára.

  Mint a természet minden szerethető része, ez a hely is jól megközelíthető gépjárművel. A kocsit Poroszlónál kell hagyni, itt a part több szakaszáról is indul motorcsónak vagy kishajó, amely 600 forintért átviszi az embert a sétányra (ebben a visszaút is benne van; a belépő a sétányra plusz 600 ft). (Politikabuziknak: Poroszlón a tavaszi választáson listán a Fidesz 40,1%-ot, a Jobbik 32,3%-ot, az MSZP 23,6%-ot kapott - Poroszló kemény hely.)

  Maga a Vízi Sétány egy másfél kilométeres pallórendszer a Tisza-tó közepén egy láp felett, ahol mindenki, aki beteges vonzódást érez a mocsarak iránt, kiélheti magát - de a többiek is jól ellehetnek. Néhány madárfigyelő kunyhó és egy kilátó is található itt, a dohányosok viszont vigyenek magukkal nikotintapaszt, mert cigizni tilos. Mi mintegy két órát töltöttünk a deszkákon, s láttunk egy csomó sirályt, kúró szitakötőket, békanyálat és egy természetvédelmi őrt, aki felsorolt egy csomó madárnevet.

  Íme egy kis kedvcsináló:

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr32180975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betyár (törölt) 2010.07.31. 08:45:13

Évekkel ezelőtt Poroszlón a töltés és a tó között volt egy jó kis kemping. Mivel az ártéren volt, szép árnyas volt, hatalmas fákkal, és füves. Én akkor még kajakkal voltam a nádasban, lehetett bérelni és bejárni a keskeny csatornákon keresztül. Egy baj volt, hogy a tóparton rengeteg sulyom volt a vízben. Ha ebbe belelép az ember olyan, mintha tengerisünbe lépne.

greybull 2010.07.31. 09:11:33

"Katona! Álljon vigyázzba akkor is, ha legyek basznak az orrán! Tanulja meg, hogy mások élvezését nem illik megzavarni!" - mondta ezt Papp szds.Kalocsán, 1974-ben, alapkiképzéskor. Gyerekek, Ti itt fényképezgetitek a kúró szitakötőket, ahelyett, hog békén hagynátok őket?! Ej, ej, több illemet!
Félretéve a hülyeséget: tetszett az írás és a képek még jobban, nekem kedvet csináltak egy kiránduláshoz. gratula

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.07.31. 09:33:27

Tavaly ott tartottunk egy legénybúcsút, mi másnaposan néztünk körbe de úgy sem csökkent az élvezeti értéke.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.31. 10:34:22

szeretném szeretni az Alföldet és a Tiszát, de valszeg embertípus kérdése, kinek mi jön be.

nemrég voltunk egy hétvégét a Tiszánál, jó éreztük magunkat, persze, de nekem a komplett Alföld alig tud nyújtani valamit. Rosszabb napjaimon azt mondom: nincs ott semmi (no offense to anybody :)

nyilván a dunántúliságom teszi, hogy nekem az érdekes táj ott kezdődik, hogy dombok meg tavak :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.31. 10:37:58

@rajcsányi.gellért (ergé): a nevében is benn van: Al-föld Eleink nem véletlenül nevezték így el.

szürkemókus 2010.07.31. 11:57:37

Meg kéne tanulni exponálni :))))

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.07.31. 12:14:50

@szürkemókus: Baszod, ez itt nem a National Geographic vagy valamelyik másik meleg magazin.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.31. 13:28:35

hát, lehet éppen a siófoki butiksor is szép, és felemelő a vitorlás klubok közönségébe tartozni, még én is szeretem tihany-óvárból a pince előtt ülve nézni a kékszalagot, de a parton, fürdeni, nem voltam vagy 20 éve. de!
a tiszánál nincs varázslatosabb dolog. még ez a mesterséges része is erősen fasza. én harminc valahány éve járok poroszlóra és környékére, még a fő utcát sztalin útnak hívták, de nem tudom megunni. aki teheti menjen, evezzen nagyokat nyílt vizeken az élő-tiszához, kavarjon kis nyiladékokban a nádasban, igyon a poroszlói abc-ben egy kávét habbal, a hab vaníliáscukorral készül /tanyasi elegancia, a teremtésit!/, és kiránduljon a környéken. a tiszafüredi piacra ne menjen lángost venni, megszűnt. viszont időnként el lehet kapni fehérhúsú klasszik őszibarackot. és ilyenek. menjenek, no!

Bell & Sebastian 2010.07.31. 14:08:53

Nagyobb eső után 3 hétig ne, mert nem működik a térkép.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.31. 14:12:04

@Bell & Sebastian:
menjen akkor dzsípiesszel!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.31. 14:14:07

ja, és még annyi: csakis tavasszal, vagy ősszel menjenek, esetleg nyaraláshoz keserves nyári időn. egyébként tahó turisták, helyi és környékbeli bunkók iszonyat tengeri motorcsónakokkal, cselédség-proliság.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.07.31. 14:47:16

@Grift: ó, én onnan szeretem a Balatont, ahol a legtávolabb vagyok a tömegtől: a tihanyi nyugati partról, a dél-somogyi dombok tetejéről vagy a hajóról a tó közepén B)

betyár (törölt) 2010.07.31. 15:33:38

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
ha más nem, akkor én felteszem a kérdést. Tudom, erre vár: mi az, ami a képen van? Kiszolgált vásári játék (pl. körhinta stb.) darabja? Műanyag napágy alapon lovaglóülésben megülendő versenycsónak fara vagy mi a túró?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.07.31. 16:25:19

@betyár: Kiszolgált vízibicikli oldalra támasztva.

ucsacsu 2010.07.31. 17:55:37

Úgy gondolom,hogy ti a kutyaszaros,belvárosba sörhúgyba fetrengve érzitek jól magatokat,kár nektek kimenni a dzsumbujból.:::))))))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.31. 18:42:48

ja! felhívnám a figyelmet, hogy a békanyálas képen a békanyál közt rucaöröm látható

Bell & Sebastian 2010.07.31. 19:41:13

@Grift:
Há' most sokat segített az urbanizált lakósságnak. Békából sincs több rajta egy kis far-hátnál (pillangó alakú barna), apraja ződ a nyála, nagyobbak a liba kedvenc.
(- Ééén? Milyen libát?)

Ha most azt mondja, hogy odonatalógus is, menten beszarok! Sorolja csak fel szépen az alrendjeiket, (a japán átmeneti fajt nem kell).

Jut eszembe, a szitakötők a képen még a bugyingó leszaggatásáig sem jutottak el, nemhogy párzanának!
Ebben a fázisban a fiú éppen hogy csak megkérdezte:
- Bírod a metált, baby?
(Egyébként csak a magyar szitakötő udvarol, román szitakötő durr bele bumm! Komolyan.)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.31. 20:02:30

@Bell & Sebastian:

a magyar szitakötő biztosan bölcsész, vagy ilyes kifinomult, sorvadt nemiségű szivárványlény :)

Bell & Sebastian 2010.07.31. 20:09:24

@Grift:
No látja, nem kell mindig zsidózni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.31. 20:11:35

@Bell & Sebastian:
nem kell. muszáj. :)

szürkemókus 2010.07.31. 20:42:53

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Azt hittem, ez valami képriport akar lenni :-P

Bell & Sebastian 2010.07.31. 20:50:30

@Grift:
Kohn elmegy a rabbihoz.
- Rebe, nagy problémám van, a fiam kereszténnyé lett.
- Gyere vissza holnap, megbeszélem Istennel.
Másnap a rabbi:
- Rossz hírem van, Isten nem tud segíteni rajtad. Neki is ugyanez a problémája.

kispufi 2010.07.31. 20:58:51

tavaly volt szerencsém hozzá. királyság, no. csónakbérlést és körbeevezgetni szintén ajánlom, pedig be voltam szarva, gyerekkel együtt gyengén úszunk, asszony semennyire, ennél már csak evezőtudományunk gázosabb. oszt mégis. és még gyönyörű is volt. aki nem hiszi, járjon utána.

tewton 2010.07.31. 21:13:59

@Bell & Sebastian:
@Grift:
na jó. elmondom én, hogyan kell a fenti viccet elmondani helyesen.
Egy ember elmegy a spirituális vezetőhöz.
- Popper úr, nagy gondom van, a fiam kereszténnyé lett
...

Tehetetlen Dodó 2010.07.31. 21:24:45

@kispufi: Akkor nektek ez afféle túlélő-túra volt.
süti beállítások módosítása