Az Országgyűlés hétfői ülésnapján az elmúlt 4-8 évben példátlan dolog történt: az MSZP valami tényleg vicces dologgal állt elő. A T/589-es, A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről szóló törvényjavaslat pontos és gyilkos paródiája a kifüggesztendő Nyilatkozatnak. Most először érzem úgy a választások óta, hogy az MSZP esetleg felállhat a padlóról, sőt, akár már ősszel is lehet keresnivalója.
Hogy e fejlemény súlyát érezzük, vessünk egy pillantást az előterjesztőkre: Dr. Molnár Csaba (MSZP), Dr. Oláh Lajos (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (MSZP), Baracskai József (MSZP), Dr. Kolber István (MSZP), Gyurcsány Ferenc (MSZP), Ficsor Ádám (MSZP), Varju László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mandur László (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Kovács László (MSZP). Néhány napja még leginkább egy olyan hírben tudtuk volna elképzelni a díszes névsort, ami a szocialistákat végleg maga alá temető korrupciós ügyről szól, ám ehelyett a levitézlett szocialisták most éppen a kormányt alázzák, ráadásul hatékonyan. Gondolta volna ezt mostanában bárki Dr. Molnár Csabáról vagy Gyurcsány Ferencről?
A Fidesznek tehát sikerült teljesen feleslegesen magára húznia egy olyan témát, ami képviselői és polgármesteri helyekben mérhető károkat is okozhat neki ősszel, különösen Budapesten. Az ilyen lépésekre akár a párt fővárosi hatalomátvétele is rámehet, vagy legalábbis nehezen megoldható koalíciós kényszerhez vezethet.
A nyilatkozat kifüggesztése ugyanis nem csak egyszeri baki, hanem - épp a kötelező kihelyezésnek köszönhetően - folyamatosan szem előtt lévő szimbóluma a fideszes hatalomgyakorlásnak (ami jól fokozható olyan megnyilvánulásokkal, hogy akinek nem tetszenek a Nyilatkozatban foglaltak, az Gyurcsány szekerét tolja). Ráadásul sajnos maga a szöveg sem olyan, amivel érdemes lenne teleplakátolni az országot. A pénteki kifüggesztős kormányrendelet megszületéséig nem is olvastam a korszakos szellemi termék teljes szövegét, a Nemzeti Együttműkődés Rendszerét is elhelyeztem magamban a győztes párt(ok) szokásos patetikus országgyűlési antréi közé, a Nemzeti Közép meg a Demokratikus Koalíció mellé. Aztán elolvastam, szomorúan, ugyanis a Nyilatkozat a politikai képzavarok és aránytévesztések szép szöveggyűjteményi példája lehetne.
Legyen béke, szabadság és egyetértés - az LMP neohippi tagozatának alapszabálya sem indulhatna szebben. A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét - a Fidesz kétharmados választási győzelme jelentené az önrendelkezés jogát és képességét, szemben mondjuk az egypártrendszer bukásával vagy a Vörös Hadsereh kivonulásával? A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez - volt egy szűk évtizednyi szopópálya a '90-es évek sikerei után, de miféle forradalomról, de pláne miféle maradék életerőről van itt szó? A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét - fel sem merült bennem ilyesmi, amikor szavaztam, a magam voksával csak arra szerettem volna kötelezni az Országgyűlést, hogy vessen véget az elmúlt két ciklus céltalan kupijának, és elviselhető közterhekért cserébe korlátozott, de jól működő állammal képviselje a magyar érdekeket.