„Minnél inkább a víz alá akarnak nyomnyi minket A tömeget, akik önként egy nemes cél érdekében szövetkeztünk! Kitartunk a végsőkig a tűzijáták ez évi lemondása mellett!...” (Facebook-komment)
Kemény leszek és népszerűtlen: a tűzijáték lemondásáért szerveződött tömegmozgalom a civil kurázsi és az aktív állampolgári lét megcsúfolása. Miért is? A virtualitás és az össznépi nemcselekvés tobzódásáról van szó: lelkesen összefogunk azért, hogy valami ne történjen meg.
A klubban rejlő jó szándékot senkitől sem vitatom, a lenti sorokat ne is vegye senki személyes támadásnak. A jó szándék mögött azonban egy olyan logika működik, ami több szempontból is problémás, nevezzük ezt - bántó szándék nélkül - a démosz demagógiájának. Eredeti, legszűkebb értelmében használom a demagógia szó jelentését: össze nem illő érvek, hamis dilemmák felvetése nem kevés érzelmi többlettel feldúsítva.
Három problémáról: a tett; a cél; és a következmények tarthatatlanságáról beszélek.
Mit is kell tenni az Ügyért? Az elsőre nagyszerűnek tűnő és szolidaritásra sarkalló cél eléréséhez nem kell mást csinálni, mint a Facebook-on kapcsolódni a klubhoz, és legfeljebb egy lájkot hozzányomni. Ez nem állampolgári aktivitás, ez egy virtuális cselekvés, ami nem kerül se pénzbe, se energiába. Nem is csoda, hogy ilyen népszerű a mozgalom. Nemrég kritizálta meg dobray kolléga Végh Attila furcsa cikkét, amelyben a szerző magas lóról tömegemberezte le a közösségi hálózatok használóit, mintegy a Facebook-tömegek lázadásáról beszélve. Végh következtetéseivel nem értek egyet, az viszont tanulságos, hogy a tűzijáték-ellenes klub üzenőfalán hogyan tüzelik egymást - többek között - kiskutya-kiscica profilképet használó, unatkozó háziasszonyok a virtuális társadalmi nemcselekvésre, amely az állami nemcselekvésre szólít fel. Bocs. Lelkesen számolják, hogy hányan lájkolják őket, és számon tartják, hogy mennyi önkormányzat nem méltatta őket válaszra. Azt sem a felnőtt, öntudatos polgári lét legpozitívabb megnyilvánulásának tartom, hogy az Államot szólítjuk fel arra, hogy az Állam oldja meg mások problémáit. Ahelyett, hogy mi magunk segítenénk tevőlegesen bajba jutott nemzettársainkon. A költségek nagyságrendi különbözetéről nem is beszéltem: a tűzijátékok pár tízmilliós költségvetése nem egy súlycsoport a többmilliárdos árvízkárokkal. A tűzijáték miatti idegenforgalom pedig önmagában tízmilliókban, százmilliókban mérhető bevételt hoz a gazdaságnak, és az adókon keresztül az államnak.
Mi a cél? Az augusztus 20-ai tűzijáték elmaradása. Nos, a tűzijáték engem nem különösebben izgat: egyszer, gyerekkoromban láttam élőben a pesti happeninget, egyébként szeretett Balatonomon töltöm mindig ezt a napot, kellemesnek mondható körülmények és nem a Duna partján sűrűsödő tömegek között. Polgári underground barátaim mondják: a tűzijáték proli vircsaft. Ám legyen. A tűzijáték ugyanakkor valóban látványos, és nemzetközi hírű esemény, aminek, és ez a fontos: hagyománya van. Komoly hagyománya. A 19. században már tartottak tűzijátékot Szent István napján, a szokás 1927-től vált menetrendszerűvé. A hagyományokat márpedig tiszteljük, kedveljük, főleg a politikai paletta innenső oldalán. Meg is védjük, ha arra érdemes. 2002-ben egyébként Medgyessyék halasztották el pár nappal az árvízre hivatkozva a tűzijátékot: akkor a jobboldali sajtó ezért támadta őket - ha nem csal az emlékezetem. A hagyományok sokszínűek: megvan a maga helye, célközönsége az ünnepi tűzijátéknak is. És ne mondja senki, hogy 1927-től 2010-ig nem akadt volna minden évben olyan ügy, amelyben a tűzijátékra szánt pénzek jobb helyen lettek volna.
És itt jönnek a következmények a képbe: mostantól minden évben ez lesz? Beindul jövőre is a mozgalom? Tudok népszerű témákat: rászorult afrikaiak, dalai láma, kihaló makik, kóbor kutyusok. Vagy esetleg: mondjunk le a művészfilmek állami támogatásáról, a videóbíróról, ne adj'isten Schmitt Pálról az árvízkárosultak javára. Vagy - amiben az egész ország egyesülhet: Gyurcsány Ferenc monnyonle az árvízkárosultak javára!
Nos, ez az utóbbi bekezdés egy cinikus gondolatmenet volt, tudom. Épp azért írtam le, hogy mindenki elgondolkodjon: egy lájkolás nem fogja megoldani az árvíz pusztítását, a házukat, vagyontárgyaikat elvesztő embertársaink helyzetét.
Az eredménnyel járó cselekvés igen. Bevallom, nem utaztam el a gátakra, hogy a helyszínen segítsek. Több alkalommal küldtem ugyanakkor sms-t az 1749-es számra. Ha az ebben a pillanatban 243490 tagot számláló Facebook-klub minden tagja ezt legalább egyszer megtette volna, akkor 48 millió forintot máris összegyűjtöttek volna. Gondolom, sokan közülük ezt meg is tették. De tartok tőle, a többség bizony egy lájkkal nyugtatta meg lelkiismeretét. Egyetértek Turul kollégával, aki azt írta a múlt héten: „Az alapítószöveg »százmilliók értelmetlen fellövése az égbe 25 percnyi ájuldozásért« egy olyan, számomra kevésbé rokonszenves hozzáállást sejtet, ami szerint nincs helye semmiféle identitásképző ünneplésnek vagy egyéb nemhasznos, nemmegehető dolognak, amíg akadnak emberek, akik szükséget szenvednek”.
A mozgalom alapítói felszólították a közigazgatási minisztert, hogy az állam ne szervezze meg a tűzijátékot. Navracsics Tiborék mégis úgy döntöttek: megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál. Diplomatikus döntés született. A józan ész nevében.