Kommentszűrés
’10 jún
16
10:01

Ma este Biszku-bemutató (+ jogi szakvélemény)

Írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

  Ma 19 órától a Menta Teraszon (Budapest, II. kerület, Margit körút 14.) bemutatjuk a Bűn és büntetlenséget (aztán fél 9-től és aztán még többször is levetítjük az este folyamán a 66 perces filmet azok kedvéért, akik valamiért lemaradnak az első körről). Itt egy rövid trailer a filmből: 

  Sok vita folyt a bemutatás jogi megítéléséről, ezért álljon itt Dr. Buczkó Péter ügyvéd szakvéleménye a Biszku-filmről:

 A Ptk. 80. § (1) bekezdése értelmében a „személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A (2) bekezdés szerint a „képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges.” 

 Mindezek következtében annak elbírálásához, hogy a film nyilvánosságra hozatala jogsértőnek minősül-e elsősorban azt kell vizsgálni, hogy nyilvános közszereplés-e, amikor a megszólaltatott riportalany az alkotók számára nyilatkozik. 

 E körben jelentősége van a megszólaló státuszának, illetve a konkrét cselekmény körülményeinek is. A közszereplő fogalmát a jogszabályok nem definiálják taxatív jelleggel, ebben a vonatkozásban a jogalkalmazói és jogtudományi értelmezésre lehet támaszkodni. A jogirodalom szerint közszereplőnek minősül az a személy is, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította. A bírói gyakorlat szerint a politikai közszereplő korábbi élete, annak megítélése a jelenlegi közszereplői mivolttal azonos, tehát magasabb elbírálás alá esik. Ennek megfelelően Biszku Béla közszereplőnek számít. 

 Gyakori jogértelmezési kérdés az is, hogy egy közéleti személyiség esetében hol húzódnak meg a hozzájárulásától független nyilvánosság határai, s mely helyzetek sorolhatók a képmáshoz és hangfelvételhez való jog szabályozásával már védett magánérdek körébe. A gyakorlat ebben a körben a védelmet nem a nyilvános megjelenés tényéhez, hanem annak céljához, rendeltetéséhez köti. Közszereplésnek tekinthető minden olyan megnyilvánulás, amely befolyásolja a szűkebb vagy tágabb értelemben a társadalom életét, a helyi vagy országos viszonyok kialakulását. Ez azért értelmezhető így, mert a társadalom tagjai igénylik, hogy e személyeket megismerjék, ezért a közszereplés a közéleti szereplők tevékenysége elválaszthatatlan a nyilvánosságtól. Biszku először a szülőfalujában született emberekről készítendő almanach összeállításával kapcsolatban állt kamera elé. Az almanachban való megjelenés érdekében adott interjú és az erről készült felvételek egyértelműen közszereplésnek minősülnek, hiszen az almanach kimondottan azért készül, hogy az abban összegyűjtött közérdeklődésre számot tartó információk a társadalom tagjai számára széles körben váljanak ismertté. A film készítőinek adott interjúk, és a faluban tartott rendezvényeken való megjelenés már a riportalany közszereplői minőségétől függetlenül is közszereplésnek számítanak. 

 Azt követően, hogy az alkotók közölték a megkeresés valódi okát is, a riportalany ennek ismeretében sem zárkózott el a nyilatkozattételtől, sőt a film alkotói számára írásban, szóban és ráutaló magatartással is többször hozzájárulását adta, hogy az interjút minden felhasználási területen felhasználják. A képmás jogvédelmével kapcsolatban fontos szabály a Ptk. 75. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés is, melynek értelmében a személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult. 

 A hozzájárulás esetleges visszavonása a jelen esetben azért lehet irreleváns, mivel valójában nincs mit visszavonni a nyilvános közszereplés esetében, ahol eleve nincs szükség a hozzájárulásra. Önmagában az a körülmény, hogy valakit esetleg trükkel vesznek rá a közszereplésre, az önmagában nem változtat a közszereplés minőségén, s így az arról készített filmfelvétel hozzájárulás nélküli felhasználhatóságán.    

 Mindezeken túlmenőleg a film bemutatását követően, a film tartalmának ismeretében lehet majd állást foglalni abban, hogy az alkotás esetleg sérthet-e más személyiségi jogokat, így jár-e például a jó hírnév megsértésével. A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel. Ebben az esetben a viszont a filmben szereplő tényállítások bizonyításának lehet helye, amely peres eljárásban bíróság előtt történik, s aminek eredményéhez képest lehetséges dönteni a jogszabályok betartása kérdésében.  A közszereplők személyiségvédelmével kapcsolatos ellentmondások feloldásával az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozata foglalkozik. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága általában mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, azonban a határainak megállapításánál különbséget kell tenni értékítélet (vélemény) és tényközlés között.    

 Az értékítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmen vagy észérveken alapul.  A véleménynyilvánítás alkotmányban is rögzített szabadsága folytán az értékítélet, a bírálat önmagában nem jogsértő. Így van ez akkor is, ha a vélemény az érintettre nézve sérelmes, illetve ha azzal nem mindenki ért egyet. A bírálat csak akkor válhat jogellenessé, ha a bíráló túllépi a szabad véleménynyilvánítás határait. A véleménynyilvánítás szabadsága mellett a szintén alkotmányos oltalom alatt álló emberi méltóság, becsület és jó hírnév védelme lehet az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja. A határokat ezen kívül a Ptk. 5. § (2) bekezdésében és a Ptk. 4. § (1) bekezdésében rögzített elvárások jelölik ki, amikor kimondják, hogy bármely jog csak a társadalmi rendeltetésével összhangban gyakorolható, s ennek során a fél a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően köteles eljárni. Akkor nem elégíti ki ezeket az elvárásokat a személyre vonatkozó értékítélet - s ekként akkor lépi túl a szabad véleménynyilvánítás határait -, ha az önkényes, nem felel meg a személy valós társadalmi értékelésének, ill. nem felel meg az emberi gondolkodás, ítéletalkotás elemi szabályainak. 

 Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzók és felfokozottak. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésében elvi éllel emelte ki, hogy a vélemény, a bírálat, az értékítélet kifejezésmódjában nem lehet indokolatlanul sértő, bántó, lealázó. 

 Az, hogy a sérelmes közlés az adott esetben mennyire fogadható el a véleményszabadság körében, vagy hogy éppen mennyiben lépi túl azt, mindig csak a konkrét jogvitás ügyben, a képmás és hangfelvétel felhasználásának módjának, körülményeinek-, illetve a szövegkörnyezet ismeretében dönthető el.    

 A tényállítások tekintetében a véleménynyilvánítási szabadság már nem feltétlen. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e szabadság nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának, illetőleg foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de az elvárható gondosságot elmulasztotta. A közszereplést vállaló személyeknek vállalniuk kell azt is, hogy a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden megnyilvánulásukat, így nagyobb toleranciát kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben. A véleménynyilvánítás szabadsága kiterjed a becsületsértésre ugyan alkalmas, de a valóságnak megfelelő tények, információk közlésére is, amennyiben egyéb alkotmányos jogot nem sértenek.    

 Összefoglalóan megállapítható, hogy a film megtekintését követően lehet teljes körűen állást foglalni abban a kérdésben, hogy az alkotás sérti-e bárki személyiségi jogát vagy sem. A személyiségi jogok megsértésének, vagy meg nem sértésének kérdésében erre irányuló kereset esetén a bíróság fog dönteni a lefolytatott bizonyítási eljárást követően. A hasonló esetek megítélésében a bírósági gyakorlat nem egységes, különböző döntések és vélemények ismertek mind a jogalkalmazás, mind a jogirodalom területén, mivel a közszereplők személyiségvédelme különleges jogalkalmazási problémát jelent, hiszen több alkotmányos alapelv ütközéséről van szó.  

Címkék: film biszku béla biszku bűn és büntetlenség buczkó péter jogi szakvélemény

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr212083506

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BISZKU BÉLA ÉS CHARLES ZENTAI IS ELHUNYT 2010.06.28. 08:59:29

Tegnapelőtt elhunyt Biszku Béla (89†)  és Charles Zentai (született: Zentai Károly) (88†).  – Egyes történész kollégák szerint valójában e két idős úriember azonos napon bekövetkezett halála zárja le végleg a XX. szá...

Trackback: Velünk élő kádárizmus 2010.06.17. 09:07:52

Biszku Bélát végre előrángatták rejtekhelyéről, próbált ő elbújni, csendben maradni, szép kis nyugdíjából (melyért nagyon megdolgozott ám) nyugodtan eltengetni hátralévő életét. De ezek a fránya reakciósok már megint kavarják a sz@rt, minek bolygatni, ...

Trackback: A köztünk élő biszkubéla 2010.06.16. 10:35:44

Egy egész sorozatot lehetne írni biszkubéláról és az utóbbi napok eseményeiről, amely mindenesetre elérte a célját: mindenki erről beszél. És ez jó. Mert erről beszélni kell. Mind biszkubéláról, mind az elmúlt napok eseményeiről. Hadd szögezzünk le v...

Trackback: Valami kommunista volt 2010.06.16. 10:31:34

Biszku Béla személye szolgáltatott ürügyet a Mandiner szokásos utcai riportjához. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mennyire tájékozottak az emberek a kommunista megtorlóval kapcsolatban. Feltettük azt a következő kérdést is: Helyeslik-e a múlt bűneinek újbóli…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

érdeklődő 2010.06.16. 10:18:49

Reméljük ezzel végre elindul a kommunisták nürnbergi pere...

Ha máshogy nem is, legalább átvitt értelemben megkapják a méltó büntetésüket és a történelem szemétdombjára kerülnek ezek a gyalázatos emberek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.16. 10:32:45

Megtettem amit a sztori és a blogszolidaritás kíván!

vastagbor.blog.hu/2010/06/16/a_koztunk_elo_biszkubela

Este találkozunk!

gst47 · http://mrpatbateman.tumblr.com/ 2010.06.16. 10:47:02

@érdeklődő: Én is remélem. Szembe kell nézni a múlttal végre. Ha a náci bűnösöket elítélik és meghurcolják, akkor a kommunista gyilkosokat sem szabad kihagyni. Két velejéig romlott és emberellenes rendszer mocskos csatlósai ezek. Jár nekik a történelemmel való szembenézés.

ucsacsu 2010.06.16. 11:14:00

Minél nagyok körben kell bemutatni a filmet.Fel az internetre!!!

Lábszár Ervin 2010.06.16. 11:23:44

MENTATERASZ PRESENTS:

GULYÁSKOMMUNISTA PARTY

21:00 Dj Kádár János

ingyenes belépés!!!

www.mentaterasz.hu/index.php?option=com_jcalpro&Itemid=26&extmode=view&extid=189&lang=hu

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.16. 11:56:27

Heller Ágnes véleményét várom.
Vagy bárkiét. Hallom, ahogy kapar a téntacerka, úgy írják már odaát a tutit. :P

Samott 2010.06.16. 12:15:34

Nem lattam meg ilyen velemenyt, mint amit igyekszem megfogalmazni itt, de nem vagyok biztos benne, hogy tevedek: szerintem (sajnos) ti tevesen hiszitek hogy megszivattatok ezt a ven komcsit, szerintem kihasznal titeket, titkon elvezi, hogy 20 evvel a rendszervaltas utan meg szamit hogy mit mond, hogy "tenyezo" lehet. Nem hiszem hogy felne (felnie kellene) barmitol, sajnos itt mar nem lesz elszamoltatas, barmennyire is szeretnenk ezt. Ti azt hiszitek, hogy most "jol lelepleztetek", pedig o kapott ujra nyilvanossagot hogy elmondhassa mit gondol. Megmondtatok a ven komcsinak, hogy szerintetek o egy ven komcsi? Mit ertetek el vele? Hiszen meg buszke is ra az atkozott. A betiltosdi is csak a sajat fontossaganak bizonyitasara kell neki... ha csendben akart volna maradni, akkor ugy maradt volna. Szoval szvsz sajnos nem ti jatszotok macska-eger jatekot vele, hanem o hasznal ki titeket. Hogy miert jo ez neki nem tudom, de az ilyen alakok motivacioit amugy se egyszeru kitalalni... lehet hogy csak kihasznalta az alkalmat. De ennek igy ebben a formaban nem sok hasznat latom, ha valodi elszamoltatasra nincs lehetoseg, akkor jobb elzarni oket a nyilvanossagtol. Nem dokumentumfilmet kell kesziteni roluk, hanem feljelentes, vadiratot ellenuk. Persze ha mar elkeszult moziba, internetre vele... de a hivatalos ut fontosabb lenne.

gramercy 2010.06.16. 12:34:11

csak kerdezem, hogy ha egy nalunk kisse szabadosabb orszag domainje ala kerulne, pl. jutub, akkor mi lenne?

Alfőmérnök 2010.06.16. 12:57:25

@gramercy: Mert akkor nem mennének el annyian a Mentába. :)

Amúgy "érdekes", hogy viszonylag kevés ballib értelmiségi van a résztvevők között...

balage_81 (törölt) 2010.06.16. 13:30:43

biszku egy vén szar komcsi és börtönben volna a helye, de sajnos nem a jó emberek "leplezték le" és nem is a megfelelő színvonalon. marad bede mai villáminterjúja, hogy valami szórakoztató is legyen. elbasztátok.

Samott 2010.06.16. 14:22:51

Téglagyári Megálló: miert is?

nénike · http://mandiner.hu 2010.06.16. 14:35:03

Egyébként Marosán György még Béla bánál is nagyobb csibész volt. A november 4-e utáni véres leszámolások előtt az ő mondata nyitott tág teret. Soha nem vonták (őt sem) felelősségre.

hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1t%C3%B3l_kezdve_l%C3%B6v%C3%BCnk

vizipipa 2010.06.16. 18:31:30

@nénike: igen, ő volt a hordószónok (a színvonalat illetően).

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.06.16. 18:41:06

@Téglagyári Megálló: azért nem kéne már mkit lehülyézni, aki máshogy látja...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.06.16. 18:51:58

biszku a rendszer jó katonája volt. meggyőződésből. 1957től.
ma 2010 van. ilyen katonákra volna szükségünk. egy igazi kemény balfedezet volt. zongoracipelő. nélkülük semmi sem megy. ne gondoljuk, hogy miék a bölcsek köve. megbocsájtani persze nem kell.

balage_81 (törölt) 2010.06.16. 19:03:32

az a baj, hogy ez megint a jobboldali ideológia-igazolás része, nem érdemi leleplezés. képzelem, ahogy egy vérkomcsi majd elszégyelli magát egy magából kikelt fanatikus jobbosmari előtt. vicc az egész, megint égett egyet a mandíner, és sajnos vele most az igazság is

Bloodscalp 2010.06.16. 20:06:02

faszomat se érdekli ez a "film", ha a bíroságról közvetítene az emtívi...akkor lenne ám nézettség:)
megállna az élet...

1. vádpont:emberiség ellen elkövetett....áh mindegy, ez magyarország, beszéljük meg

szubjektiv 2010.06.16. 21:17:57

Na megjöttem, mikor eljöttem még mindig nagyon sokan álltak kint, várva a bebocsáttatásra.
Megtudhattam, amit eddig sejtettem, hogy egy ostoba, korlátolt ember ez a biszku béla, akinek az öregedés semmiféle tisztánlátást, bölcsességet nem hozott. Kíválóan kerülte meg a kérdéseket, egyenes választ csak arra adott, hogy nem kíván-e bocsánatot kérni.
Köszönet az alkotóknak, a szervezőknek.
Remélem ez elindítója lesz valaminek.
Lennének kritikai észrevételeim, de azt most hagyjuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.16. 21:57:14

@Lábszár Ervin: MENTATERASZ PRESENTS:

nemzetiszocialista PARTY

21:00 Dj Adolf Hitler
ingyenes belépés!!!

http://www.mentaterasz.hu/index.php?option=com_jcalpro&Itemid=26&extmode=view&extid=189〈=hu

ez milyen?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.16. 21:58:56

@Alfőmérnök: siffer ott volt, mit szólt volna hozzá a nagyfaterja?

szubjektiv 2010.06.16. 22:03:02

@gst47: Nem meghurcolni kell, hanem korrekt eljárásban kimondani a bűnösségét. Nem kell börtönbe küldeni.

szabidoki 2010.06.16. 22:04:52

@gramercy: nem a jutyub-ra kellene kirakni (illetve nemcsak oda), hanem az összes fájlmegosztóra. Kicsit csodálkozom is, hogy még nincs kinn a torrent...
Amúgy meg ha ténylegesen fennáll az esélye, hogy elkövetett emberiség elleni bűntetteket, akkor nem érdemes a magyar hatóságokra várni, fel kell jelenteni a hágai nemzetközi bíróságon, hátha.

robbanto83 2010.06.16. 22:07:18

20 év múlt el a rendszerváltás óta, 54 év a "forradalom" óta

miért kellett és kinek az érdeke volt most ez a cirkuszt kiváltó film???????

szubjektiv 2010.06.16. 22:15:14

@robbanto83:
Mindenkinek. Ez így megfelel?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.16. 22:18:15

@szabidoki: hága jó ötlet
meg lehet próbálni

mikor lehet megnézni online?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.06.16. 23:01:56

Most jöttünk haza a vetítésről...
Köszönjük!

Ahogy a Wiesenthal-központ ellenzőinél sem értettem azt a dumát, hogy "minek meghurcolni idős bácsikat", most is jó, hogy-akár egy fim formájában-igazság tétetett.

Whitedog 2010.06.16. 23:31:43

Azért valaki megemlíthetné, hogy ma van június 16-a Nagy Imre kivégzésének évfordulója....

Nagyon kilóg a lóláb, hogy az "alkotók" Biszkut csak arra használják fel, hogy a mostani MSZP-t tegyék felelőssé az 56-os megtorlásokért. Valami miatt még mindig az MSZP ellen kell most harcolni? Azért kell parlamenti lufit fújni belőle, mert túl sok szó esik a forintárfolyamot egyáltalán nem befolyásoló politikusi nyilatkozatokról? Vagy esetleg túl nagy teret kapn a mostani koalíció alkotmányjogi ámokfutása?

A meghaltak emlékéhez nem méltó, hogy a Biszku film nyilvánosságra hozatala teljes fideszes parlamenti kormányzati és média figyelmet kap, a III-as főcsoport titkosszolgálati kartonjai viszont még véletlenül se fognak nyilvánosságra kerülni. Ezt a tisztelt szerkesztők mennyire fogják ambicionálni?

Biszkuról még annyit: egy sztálinista inkvizítor volt, és mint fanatikus sose fogja megbánni azt amit tett. Ceaucescu-val egy kategória. Arról szó esett a filmben, hogy a 70-es évek végén ő jelentett Moszkvának, mert Kádárt túlságosan elhajlónak tartotta? Ez is felér egy hazaárulással.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.06.16. 23:45:39

@Whitedog: hát, én láttam a filmet, de arra nem emlékszem, hogy az mszp neve olyan gyakran elhangzott volna.

Whitedog 2010.06.17. 00:59:57

@aesculus:
egy idézet a tudósításból:
"A filmben meglehetősen súlyos kérdésekről van szó, de azért nem lenne jó, ha most mindenki felmenne a Rózsadombra, és megverné Biszku Bélát" - mondta a film levetítése után az [origo]-nak az egyik készítő, Skrabski Fruzsina, hozzátéve, ő azt gondolja, hogy a vádakat tagadó Biszku végig hazudott, és leginkább annak örülne, ha bíróság előtt tisztáznák a szerepét. A filmmel azonban egyelőre csak azt akarta elérni, hogy az emberek ismerjék a problémát, és a fiatalok, "a húszévesek is kezdjék el felfogni, mi volt itt". "Szeretnénk, ha beszélnének erről, ha tudnák, hogy például az MSZP az MSZMP utódpártja, és ez az egész ne tűnjön el nyom nélkül" - magyarázta.

www.origo.hu/itthon/20100616-biszku-bela-dokumentumfilm-1956rol-mesel-es-tagad-a-volt-belugyminiszter.html

És hát ott van még L. Simon László napirend előtti hozzászólása a parlamentben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 07:50:45

@vero:

érdekes. pont azt mondtam gaspernek a vetítés alatt, hogy ilyen biszkukból kellene a fideszbe néhány. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.17. 08:28:58

Tetszett a film.
Főként úgy a második felétől, amikor Biszku beszél. Azért a vágásért külön respekt, amikor az öreg szaros ugynazt a szöveget darálja az interjúban és a falusi kultúrban. Azt pengén összeraktátok.

Viszont egy szakmai jótanács: nézzetek sok Bokor Péter és Sára Sándor féle dokufilmet. Az a fajta szikárság, illetve a kérdezők interjú előtti nagyon alapos felkészültsége csodákra képes. A szikárság meg azért fontos egy ilyen műfajú film esetében, mert így nagy eséllyel ötven év után sem lesz poros az alkotás.

Alfőmérnök 2010.06.17. 08:32:35

Mikor lesz a következő vetítés?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 08:39:45

@Gasper:
majd rájönnek a fiatalok, hogy a morális felzúdulás mellé nem árt a felkészülés a témából. az egyébként nem rossz film jobb lehetett volna, ha süt a készítőkből a kor ismerete. de mondjuk ilyen az internet népe. az élethez elég az érzelem, a tényeket meg majd hozzánézzük a neten.de mondom, tisztességes film.
és ha az nézzük, hogy ez az elképesztő felhajtás talán egy új kultúrpolitika része, mikoris megkezdődik az új elit felépítése, helyzetbehozása. mikor filmszemlét nyeretnek nem filmszemle győztes származásúakkal, szóval akkor örülnünk kell, még ha nem is mindig ízléses ez a nyomulás.

off:
tudja valaki, hogy krakkó ákos a saját, vagy lázár jani táskáját cipelte a másodvetítésen? :))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 08:41:07

@Alfőmérnök:
ha jól látom a stratégiát, amivel felhozzák az új elitet, akkor minden moziban és minden csatornán! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 08:41:47

@Gasper:
maga dolgozott filmben, ha jól tudom. mit tapasztalt, megoldható az technikailag, hogy a jó fruzsit szinkronizálja valaki?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.17. 08:45:46

@Grift: na ez az, érzelem! Mennyit rontott volna az alkotás színvonalán és hiteles dokuértékén, ha mondjuk Bokor Péter a Századunk sorozatban érzelemből és felkészületlenül kérdezgeti darmstadti villájában Edmund Veesenmayert.

off: az bizony Lázár tatyója lehetett. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.17. 08:46:55

@Grift: lol! ne hozzon lehetetlen helyzetbe! :))

Alfőmérnök 2010.06.17. 08:49:10

@Grift: Remélem minél hamarabb felkúrják a netre is. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 09:01:27

@Alfőmérnök:
úriember nem néz neten filmet. az olyan pórias. és olyan korszerű. ne éljen vele! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 09:26:45

@elGabor:
:) nem durva. biztos meg is lehet szokni a hangját, persze lehet, hogy ahhoz mondjuk szerelemmel kell szeretni, de lehet, hogy akkor se, meg hát kicsit úgy kérdez mint medgyessy nevelt lánya, de azért rendes fehérnép az. :)

tölgy1 2010.06.17. 09:29:25

@Whitedog: "Valami miatt még mindig az MSZP ellen kell most harcolni?"

"Valami miatt"? Hö-hö, vicces.

@Grift: tudja forradalom van. A lelkesedés és elkötelezettség hajtja már az autókat is.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.06.17. 09:35:52

@Grift: Megnyugtató!

@tölgy1: Ugyan, felejtsük el a múltat, elvégre alig pár éve, hogy államcsőd közelébe vitték az országot (majd megint), és alig pár hónapja, hogy egy füstölgő, szigszalaggal és botokkal úgy-ahogy megtámogatott romhalmazt hagytak boldog utódjaikra. Az idő szalad, mit kell mindig az unalmas régi dolgokon rágódni.

Alfőmérnök 2010.06.17. 09:39:45

@Grift: Nekem is főleg a hangjával van bajom. Mondjuk az írásai is elég ingadozó színvonalúak. Néha jókat ír, néha meg olyan, mint egy ovis.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.17. 09:43:17

@Gasper: & @Grift:

Az új standard a Mandiner TV?

ü
bbjnick

Téglagyári Megálló 2010.06.17. 09:45:39

@Pável:

Néha előjön belőlem az állat, tudod. És amúgy Biszku Béla is folyton azzal jön a filmben, hogy neki más a világnézete.

Téglagyári Megálló 2010.06.17. 09:59:25

@Samott:

Azt a fikázást látom a kommentedben, ami oly jellemző a liberális véleményalkotókra. Valaki végre, húsz év után csinál egy interjút Biszku Bélával te meg jogi nüanszokon lovagolsz. Ha egyáltalán lesz valami számonkérés, akkor az Loláéknak lesz köszönhető.

severinus 2010.06.17. 10:00:50

@Alfőmérnök: Most akkor jó a film vagy nem? Én még nem láttam, de én is aggódom egy kicsit Lola miatt. Már az is hátborzongató, ami a traileren van. Mit jelent az, hogy felkészületlenül kérdeznek?

Alfőmérnök 2010.06.17. 10:00:53

@severinus: Nem láttam sajnos a filmet, arra várok, hogy feltegyék a netre.

Téglagyári Megálló 2010.06.17. 10:01:59

@severinus:

Szerintem sekélyes dolog itt a blogon Lolát ekézni, de az igaz, hogy néha rövid kérdés helyett kiselőadást tart.

Érdekes lett volna még jobban visszanyúlni a múltba, rákérdezni, hogy mi olyan rossz a kapitalizmusban és a Horthy-rendszerben.

A film pedig jó.

severinus 2010.06.17. 10:10:41

@Téglagyári Megálló: A véleményetekre voltam kíváncsi. Másrészt miért ne lehetne értékelni a filmet és az alkotókat akkor is, ha pl. én is meg vagyok győződve róla, hogy elszámoltatásra lett volna, lenne szükség. Egy film az film, az elszámoltatás pedig egy erkölcsi-jogi procedúra kellene, hogy legyen.
@Alfőmérnök: Akkor várjunk.

tevevanegypupu 2010.06.17. 10:15:20

"miért kellett és kinek az érdeke volt most ez a cirkuszt kiváltó film???????"

Mert ugy tunik, hogy a fiatalabb generacioknak fogalma sincs rola, hogy kik voltak ezek az emberek, milyen volt az elmult rendszer 1948-1989-ig. Es hogy feltegyek maguknak a kerdest: miert nem buntettek meg ezeket az embereket a rendszervaltasnal??

Téglagyári Megálló 2010.06.17. 10:19:18

@tevevanegypupu:

Sajnos a fiatalabb generációk nemigen képviseltették magukat.

tevevanegypupu 2010.06.17. 10:19:18

Egyebkent szemetseg, hogy Lola hangjan szorakoznak, kivancsi lennek azoknak a hangjara, akik itt viccelnek. Tokeletesen meltatlan egy konzervativ uriemberhez vagy uriasszonyhoz, ilyesmin csak hulye prolik szoktak "viccelodni".

Téglagyári Megálló 2010.06.17. 10:20:31

@severinus:

Nem hiszem, hogy vitatkoznánk. Amúgy én nem is a jogi elszámoltatást tartom fontosnak, hanem annak az orvoslását, amiről

@tevevanegypupu:

ír

severinus 2010.06.17. 10:28:53

@Téglagyári Megálló: Hogy a fiatalok is megismerjék a múltat? Arra tényleg szükség lenne.
Egyébként nem ismerik egyáltalán. És tény, ha ez a film érthető a számukra, akkor az nagyon jó. Ugyanis alig van olyan filmnyelv a hollywoodin kívül, amit képesek befogadni. Mondjuk "A szabadság vihara" már a határán van annak, amit egy átlagos tizenéves ma felfog, holott abban is van hatásvadászat bőven.

tevevanegypupu 2010.06.17. 10:30:13

@Téglagyári Megálló:

Vegulis igazan aoknak kellene elgondolkodni azon, hogy a ven gazember miert nem ult par evet, akik eltek mar a szocializmusban is, es tudjak, hogy mit muvelt. A fiataloknak legfeljebb ismerniuk kellene a tortenelmet. Megpedig azert, hogy megertsek azt a szerintuk - legalabbis sokan kozuluk igy gondoljak - erthetetlennek velt haragot amit erzunk, amiert ezek az emberek es hozzajuk ideologiailag, moralisan es anyagilag szorosan kapcsolodo leszarmazottaik ugyanugy garazdalkodhatnak tovabb.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.17. 10:30:39

@Téglagyári Megálló: hallod, ugyanazon a helyen voltunk, mégis, szerintem tök sok fiatal volt a vetítésen - ami nem meglepő, hiszen a közösségi hálókon terjedt a vetítés híre.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.17. 10:33:46

én is tegnap láttam először a filmet, elkészítésében nem vettem részt, így nyugodtan mondhatom: erős alkotás született, érdemes megnéznie mindenkinek.

severinus 2010.06.17. 10:39:09

@rajcsányi.gellért (ergé): Nyilván nem az a pár száz ember lesz a közönség, akik tegnap látták. Ebből a szempontból mindegy, hány fiatal volt tegnap a Mentában. És a helyzet az, ha azt akarja bárki, hogy ők megismerjék ezt az időszakot, akkor szervezetten kell terjeszteni.
Mindenesetre megnyugtat, hogy tetszett neked. De továbbra is úgy gondolom, hogy bármilyen film esetében van helye kritikának. A film minden filmen kívüli céljától függetlenül. Ez ment meg minden értelmiségit attól, hogy valamilyen kurzus kritikátlan támogatója legyen. Lásd mondjuk a "Nagyítás" című lapot - ha ismered.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.17. 10:45:10

@severinus: még jó, hogy helye van a kritikának, remélem, minél többet foglalkoznak majd a témával.

Ismerem a Nagyítást, több ismerősöm dolgozik ott.

tölgy1 2010.06.17. 10:46:22

@severinus: a Nagyítás baja nem az, hogy érdektelen?

severinus 2010.06.17. 10:51:59

@rajcsányi.gellért (ergé): Remélem, hogy fellazul majd a lap. Túl nagy terjedelmű, és néha kínosan rossz. Jó adag konzervatív lojalitás kell hozzá, hogy értékeld a jelen pillanatban.
De én is elfogult vagyok, mert nekem is dolgozik ott ismerősöm.

Samott 2010.06.17. 10:52:27

@Téglagyári Megálló: es ezert mar idiotazni kell? ;) Nem erzem jogi nuansznak azt, hogy inkabb birosag ele kellene allitani, mintsemhogy az amugy jol ismert velemenyenek adunk ujra teret. Inkabb orulnenk annak, hogy o legalabb 20 eve eltakarodott a kozeletbol. Ha birosag ele citaltak volna az oreg gazembert annak en is orulnek, a dokumentumfilmrol viszont felemas a velemenyem (mar az elkeszulterol, mert sajnos meg nem lattam).

severinus 2010.06.17. 10:54:41

@tölgy1: Nagyon sok cikk az, de már megírtam a véleményemet az előző kommentben. Másrészt nem tudom, hogy olvastad-e néhány hete pl. Szappanos Gábor valamilyét - nem tudom, milyen műfajba tartozik, talán glossza, tárcanovella, eldönthetetlen - ami arról szól, hogy Orbán Viktor 2020-ban egy közös imával megmenti az országot valami bolygótól. Igazából nem lehet tudni, hogy komoly-e az írás, vagy vicc, de roppant kínos. Tipikus kurzus-irodalom.
Másrészt van néhány jó filmkritika, interjú stb.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 10:57:08

@tevevanegypupu:

tudom, hogy a maga erkölcsisége és úriasszonyi világszemlélete a hair-en edződött, de azt tartsa szem előtt, hogy lola hangján csak azért élcelődhet bárki, mert a film része. és így is van értékelve a jelenség. :)

Téglagyári Megálló 2010.06.17. 10:58:18

@severinus:

Milyen érdekes, nekem is dolgozik ott ismerősöm, ennek ellenére nem voltam oda meg vissza a laptól. Egyébként is kérdéses, hogy az új generációk megnyerése szempontjából mennyire hatékony egy ilyen lap. Preaching to the converted.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.17. 11:02:53

hogy a fim érdekes e, azt az dönti el, hogy megelégedik a fidesz a fim körüli hajcihővel, levezetésnek szánja, még elmegy a vetítésre a néhány láthatóan parlamentből érkező, sejthalmazra a kommunista újhelyivel teljesen megegyező véletlenül fideszessé lett srácok, meg a lázár, aztán elfelejtik az egészet, vagy ez a nyitánya lesz a témát érintő törvénykezésnek.
mert ha ez csak ennyi lesz, akkor baszhatja a tudományát a fim is, meg a fidesz is. kíváncsian várom az előterjesztést, hogy 56 leverése emberiség ellenes bűntett volt.

severinus 2010.06.17. 11:06:49

@Téglagyári Megálló: Úgy látszik, ennél a lapnál mindenkinek dolgozik ismerőse.
Egyelőre a Nagyítás nem út a fiatalokhoz, de még lehet jó. Gondolj a Heti válaszra, ami Elek István alatt olvashatatlan volt, aztán mégis lett belőle valami, bár még mindig sok gyenge újságíró dolgozik ott.
Egyébként én a jobboldalból a humort hiányolom leginkább. Ez látszik mondjuk a Nagyításon is.

severinus 2010.06.17. 11:13:58

@Grift: Ez tényleg kérdés. Lehet, hogy csak használni fogják a filmet, Biszku lesz a pofozógép, de nem történik semmi a törvényhozásban.
Ettől függetlenül a film van,hibáival együtt is, és látható, tehát megnézhetik sokan, fiatalok is, ahogy az itt kommentelők között ezt sokan fontosnak tartjuk.És ez is történés.

Alfőmérnök 2010.06.17. 11:16:50

@severinus: Attól tartok, hogy csak az után fogják feltenni a netre, miután bemutatták az Urániában. Vagy valaki kiszivárogathatná esetleg...véletlenül. ;)

tölgy1 2010.06.17. 12:00:24

@severinus: @Téglagyári Megálló: nem a fiataloknak szánták.
Csoóri bácsi kapta, a Hitel kevés volt. Ők írják és ők is olvassák - volt pozsgaisták/volt népiek/volt madöfösök.

severinus 2010.06.17. 12:19:00

@tölgy1: Kár, jó lenne valami tényleg a fiataloknak.

tölgy1 2010.06.17. 12:31:44

@severinus: Dörmögő Dömötör már megszűnt?

severinus 2010.06.17. 12:39:38

@tölgy1: Nem tudom, a gyerekeim már nem olvasták:)

Alfőmérnök 2010.06.17. 12:41:02

@Alfőmérnök: Természetesen nem azt akartam ezzel mondani, hogy ne legyen a film az Urániában. Még mindig jobb, mintha mondjuk szfe-s vizsgafilmeket vetítenének.
De azért ez a kiszivárogtatás nem egy rossz ötlet szerintem. Na! Ne legyetek már ilyen NYUSZIK!!!

tevevanegypupu 2010.06.17. 13:02:54

@Grift:
"tudom, hogy a maga erkölcsisége és úriasszonyi világszemlélete a hair-en edződött, de azt tartsa szem előtt, hogy lola hangján csak azért élcelődhet bárki, mert a film része. és így is van értékelve a jelenség. :)"

En liberalis vagyok, nekem lehet.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.17. 14:32:39

Nem tudom, hogy a bulvár is jöhet-e a kommentfolyamba, de a hosszú zárt teremben maga Novák Előd és az asszony valami mojito szerű koktél társaságában várták a vetítés megkezdését. De lehet hogy cuba librét ittak.

off: amúgy kiderült már, hogy Krakkó Ákos kinek a táskáját cipelte a Mentában?

szubjektiv 2010.06.17. 20:33:05

Lehet, hogy öreg vagyok, de nekem nagyon bejön a Nagyítás. A Lyukasóra a másik kedvencem.

Sok idős és sok fiatal volt a vetítésen.
A film pedig korrekt, a női riporter kimondottan idegesítő időnként és nem a hangja miatt, hanem ahogy szajkózza a kérdéseket, amik között volt olyan, ami kisiskolás szintű megközelítése a témának. De mivel nem dokumentumfilmes, ezért ez nem is kritika akar lenni, csak egy megjegyzés. Talán még előnyére is válik a filmnek, mert érződik, hogy a készítőket tényleg a személyes érdeklődés (van ilyen? nem tudom jobban megfogalmazni) motíválja.

Alfőmérnök 2010.06.17. 22:23:48

@Gasper: Erre mondjuk én is kíváncsi lennék.

kackia 2010.06.17. 22:42:01

Ez a biszku milyen származású, nem sváb véletlenül?:)
Az arcán kontemplálva.

Tehetetlen Dodó 2010.06.17. 22:54:43

@kackia: Ceausescu is öreg sváb volt.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.18. 07:29:24

@Alfőmérnök: valami bivalybör táska volt. Tulajdonosát tekintve én a Lázárra szavazok.

@kackia: román, esetleg rutén? :)))
Viszont végig volt egy ragtapasz a fején. Szerintem az ilyen kis nüanszok adják meg a tökét a dolognak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.18. 07:38:21

@Gasper:
gondolja, hogy van abban valami ördögi szimbolika, ha a valóban tökös és életveszélyes dolgokat csináló krakkóval táskát hordatnak egy stokholmszindrómás de aranyos filmecske bemutatóján? mintegy jelezve, hogy elég volt az aktuális tényfeltárásból, hátha rákaptak a célpontos fiúk, és a bélabácsi, maga csúnya jellegű filmek ideje jön? :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.18. 07:55:30

@Grift: öszintén szólva már a hír hallatán is megborzongtam, hogy Krakkó a Fidesz-frakcióhoz igazolt. Pontosan a fent vázoltak miatt.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.18. 08:03:02

@Gasper:
azért csinálhatna egy két filmet a frakcióban is! képzelje mekkorákat üthettek volna a célpontos filmek, ha krakkót beengedik a szoci frakcióba! :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.18. 08:08:13

@Grift: az biztos! Azok a filmek simán überelhették volna a Tűz van babám! tűzoltószeánszát. :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.18. 14:33:10

azért kedves ahogy felhorgad a bélabácsi akasztásának vágya, ami akár igazolható is, csakhogy elsikkad mellette az, hogy szabadlábon van, gyurcsány, szilvásy, petrétei, görgényi. na ez a baj.

Tehetetlen Dodó 2010.06.18. 17:41:33

@Grift: Felőlem az egész bagázs ott himbálózhatna az Andrássy úton.

(Béla bácsi magányos veszte tényleg inkább csak viccbe való, nekem is csak a régi sútka jutott róla eszembe:
Pistike, ne hintázz a nagypapa térdén!
Nem azért akasztottuk fel).