Novák Előd kisebbség-szakértő
2010. június 15. írta: Uzoni Ábel

Novák Előd kisebbség-szakértő

  A parlament kulturális és sajtóbizottsága hétfőn többek között a nemzetiségi színházak támogatásáról szóló indítványt tárgyalta. Novák Előd a témaismertetés után szót kért, és előadta, hogy a javaslat rasszista. Így tömören, szókimondóan, a nép nevében, mikrofonba, jegyzőkönyvbe. Az első rendreutasítás után még nem volt sejthető, hogy enyhe gellert vesz a bizottsági ülés, és Novák Előd több összetett mondattal körülbástyázva még legalább háromszor elismétli a tőmondatot.

  „Önmagában nem érték, ha valaki egy kisebbséghez tartozik, nem érzem indokoltságát annak, hogy ezen az alapon részesítsünk pozitív diszkriminációban színházakat Magyarországon” - mondta el Novák, aki nyilván sokat készült az ülésre, és életében már sokszor és mélyrehatóan tanulmányozta a honi kisebbségi színházak finanszírozási rendszerét. Ezért is juthatott arra a következtetésre, hogy a színházak pénzelése fajelméleti alapon történik. Először azt gondoltam (de komolyan!), hogy Novák Székhelyi Józsefre céloz, mert arra következtettem, hogy a színház és fajelmélet szavak egymáshoz közeli használata Székhelyit helyezi a Jobbik retorikai nehéztüzérségének célkeresztjébe. De nem! Novák szerint magyar égre magyar csillagot jelszóval itthon a magyar színházakat kell több pénzzel tömni a kisebbségiekkel szemben. Mintha annyira sokból telhetne például hidraulikusan süllyedő deszkákra, próbatermekre, külföldi fesztiválutakra a német vagy szerb kisebbségi társulatoknak. Hiába csitította Novákot L. Simon László bizottsági elnök, hogy a teátrumokat értékalapon támogatja a rendszer, tehát a támogatást nem kisebbségi mivoltuk, hanem teljesítményük alapján mérik.

  A sváb őseit nem tagadó Menczer Erzsébet kikérte magának a fajelmélet szó használatát és kivonult a teremből. Utána pedig így tett mindig, mikor Novák szólásra emelkedett. A vicc az volt, hogy Pörzse Sándor is szerencsétlen kifejezésnek titulálta a rasszistázást, de ezért még nem kap riszpektet.

  Puskás Imre, a színházi téma előterjesztője vesztére Szent István több nyelvű magyar nemzet fordulatára hivatkozva válaszolt a Jobbikosnak, Novák azonban – vindikálva magának Szent István örökségéhez köthető minden porladó báránybőrös oklevelet – kábé azt mondta, hogy nem is így meg úgy volt az az idézet. Itt a Jobbik tehát, elkezdte munkáját, szélesvásznon és tömörítve, teljes parlamenti regiszterben, plenárisban és bizottságban. Jaj.

  Szóval ha itt tart a Jobbik elmeélben, érvek ütköztetésében, honfiúi pallérozottságban (v. ö. Zagyva György Gyula folyosói invitációja), akkor tényleg hordót a szónoknak, de csakis a Parlamenten kívül. És tényleg kár, hogy a Hyde Parkban lévő Speakers' Corner mintájára nem valósult meg a Városligetben – mondjuk az Időkerék helyett – a Szónokok Sarka. 

  A Tabánban a mostani nagy viharok idején kidőlt fa életében a német-magyar barátságra emlékeztetett. A Főkert nem rakja rendbe - most mással van elfoglalva.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr942082427

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rasszistázás és pirézezés a Parlamentben 2010.07.16. 14:21:16

A Naplóvizsgáló Bizottság jelenti - Rasszistázás és pirézezés a Parlamentben                            &nb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.15. 08:40:55

Hova ez a nagy csodálkozás? Valaki azt várta, hogy a jobbik bekerül a Parlamentbe, és mintegy varázsütésre iskolázott, széles látókörű, kulturált úriemberré változnak?
Egy Novák féle Türhő paraszt akkor is önmaga lenne, ha egyenesen a Szent koronát raknák a fejére.

greybull 2010.06.15. 08:45:19

szóval mi magyarok, amikor - joggal - sírunk a külhoni körbeni magyarokért, tán nem hogy minekünk kéne az itthoni nemzetiségeket basztatni, tán, esetleg, valószínűleg............?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.15. 08:48:29

Novák nagyon extrém dolgot akart mondani, de megint butaság sikeredett belőle.

Minden maecenatura, művészet-finanszírozás szükségszerűen pozitív diszkriminációra épül. Senkit sem az az énekes érdekel, aki úgy tud énekelni, mint az átlag, hanem az, aki jobban. A legtöbb ember ír verseket kamaszkorában, de mi azokat a verseket olvasnánk, amelyek legalább különlegesebbek, mint az átlag. A maecenatura - mely állami finanszírozásának szükségességéről persze lehet vitatkozni -lényege éppen az, hogy az eltérőt támogatja.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 08:51:50

ezek a gyökerek minden nap fel kívánnak mutatni némi magyarságteljesítményt.
ez most nem sikerült valami okosra! :)
csak szólnék, hogy pl. a kolozsvári magyar színházat a román állam tartja el, mégy csak nem is a nyomokban magyart is tartalmazó város.
és egyáltalán tudja ez a novák, hogy mennyit költ a magyar állam a kisebbségi színházakra? ha tudja, azt sajnálja?

Zetek 2010.06.15. 08:59:10

Azért nem könnyű nekik sem. Ábrándjuk, hogy majd maguk előtt hajtják a kormányt nem vált be. Marad nekik a kemény belemenés. Felesleges ennél többet foglalkozni a kérdéssel, mert túlértékeljük a versenyző fontosságát.

Bableves 2010.06.15. 09:00:02

A véleményem az, hogy

a magyar érdekek előtérbe helyezése nem azonos minden esetben más érdekek háttérbe szorításánál

más érdekek mindenáron előtérbe helyezése trendi alapon szintén elvetendő

U.Á. utalása Zagyva Gy. Gy. kiszólására csúsztatás, mivel nevezett egy provokatív beszólásra válaszolt, rutintalan módon. Ennek felemlegetése az írást besorolja a hasonszőrű bértollnok írások sorába, innentől hiteltelen

A liberális gyökerű, nemzeti színeket magukra kapó szereplők most kicsit bajban vannak sárdobálás terén. De megoldják, foggal-körömmel

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2010.06.15. 09:07:24

Nem értem, hogy mehetett hozzá egy olyan jó nő, mint Dúró Dóra ehhez a F*kalaphoz. Ha ott lettem volna... na mindegy.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.15. 09:07:44

@Bableves:

Szó sincs csúsztatásról. Az okleveles horonyvéső szakmunkás nem csak ezzel, hanem gyakorlatilag minden egyes megnyilvánulásával mutatja, hogy egy ostoba tahó. Éppen úgy, mint Novák.

tevevanegypupu 2010.06.15. 09:13:10

Ez csak valami tulbuzgosag lehetett, es aztan kesobb mar ragaszkodott ehhez a hulye felszolalashoz, mert azt hitte, igy nem tunik majd olyan hulyenek..(:

yda 2010.06.15. 09:27:38

Egy ilyen nemnormális,agyhugyköves idiótát nem látott a földön senki,és még ők nyitnak irodát Marosvásárhelyen,hogy védelembe részesitsenek.Mi megvédjük magunkat nincs szükségünk idiótákra.

teknős 2010.06.15. 09:29:02

@Bableves: Azért sorolható egy csapatba Novák és Zagyva,mert jól példázza, micsoda csapat jött itt össze.

Ami az egészben a szomorú,hogy Novák a Jobbik krémje, akiből még kinézhető volt, hogy a politika nem csupán az a "mi igazságunk"kimondása,hanem az érdekek képviselete.

De ez csak a felszín.

Nyilván a Jobbik érzékeli,hogy a Fidesz éppen "darálja őket befele" és ebből nem lesz semmi 2014-re. Egyre messzebb tűnik a kormányzásra képes Jobbik ábrándja.

Ez a kisérlet meglehetősen szerencsétlen volt, még Nováktól is.

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 09:44:45

„Önmagában nem érték, ha valaki egy kisebbséghez tartozik"

A faszt nem.

Beolvadni ma könnyebb, mint megmaradni.

(Ez a német és szlovák kisebbségre vonatkozik főleg, az etnikai kisebbség esetében azért más a helyzet.)

Aradebil 2010.06.15. 09:48:23

vicces,hogy a mandiner ráér ilyenekkel foglalkozni,miközben a fidesz kénye-kedve szerint formálja át az egész országot,és nem éppen a zemberek érdekében

FreeTibet 2010.06.15. 09:56:50

Szerintem meg az állam semmilyen színházat ne támogasson az adóforintjaimból, én biztosan nem fogok elmenni egyikbe sem. Éljen meg mindegyik a piacról, és akkor mindjárt nem kell senkit pozitívan diszkriminálni. Ilyen egyszerű a megoldás.

Szori 2010.06.15. 10:02:23

Ha pl. Szlovákiában egy képviselő hasonlót mondana, neki lenne a legnagyobb a pofája, hogy támadjuk le Szlovákiát

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.06.15. 11:15:52

@FreeTibet: Várjál má', szerintem meg nem kell más, pölö tömegközlekedés, vagy hajléktalanellátás, vagy bármi egyéb mert én meg azt nem fogom - úttörő/cserkész becsszó - sohasenem használni. Megint mások másra szarnak nagy ívben. De akkor meg minek az állam, meg az adózás, meg effélék, he? És akkor mit jelentenek ezek a fogalmak: szolidaritás, közteherviselés, szociális piacgazdaság, közegészségügy, meg az a sok badarság az alkotmányban?

Nem lehet mégis, hogy szimplán egy műveletlen, önző, ostoba fasz vagy?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.15. 11:38:38

@Dr. Zerge:

Igazad is van!

Utakat meg aztán pláne ne építsünk, mert ha valami, akkor az aztán tényleg kikúrt drága. Aki menni akar valahová, építsen magának utat!

Kátyúzni se kátyúzzon az állam/önkormányzat, ha valaki menni akar az úton, tömje be a lukat.

Nehogymá` én fizessem.

Tehetetlen Dodó 2010.06.15. 11:43:43

@FreeTibet: neked nyilván elég, ha a pípsót támogatják.

2010.06.15. 11:47:02

Az a gond a poszttal, hogy nem magyarázza meg, miért is van szükség a kisebbségi színházak támogatására, miért nincs igaza a dilinyósnak.

Önmagában nem érték, hogy valaki kisebbséghez tartozik, ahogy az se, hogy a többséghez. A sokszínűség, a bio- és emberi diverzitás viszont érték, minden nyelv, kultúra kihalása kár az emberiségnek. Ezt főleg egy magyarnak kellene felfogni, pubi.

2010.06.15. 11:47:48

@iii: Pubi = N. E., a félreértések elkerülése végett.

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 11:54:14

@iii:

"Ezt főleg egy magyarnak kellene felfogni, pubi."

Egy jobbikos azért másként gondolja. Szerintük Nagy-Magyarországon mindenki magyar, ha nyelvileg még nem, akkor sürgősen kötelesek elmagyarosodni.

FreeTibet 2010.06.15. 11:59:13

Azért ne essünk már át a ló túloldalára; utakra, hadseregre, közigazgatásra, stb. egy államban szükség van. A kultúra viszont abszolút szubjektív dolog, minden emebrnek más és más az ízlésvilága / az érdeklődési köre. Mégis milyen alapon dönti el erőre helyettem az állam, hogy én hol szeretnék szórakozni? A színházak szerepe a mai kultúrafogyasztásban ráadásul messze nem olyan jelentős, mint régebben volt. Arra meg pláne mi szükség van, hogy az aktuálisan hatalomra kerülő párt mecénázza a saját hűséges klienseit, mert ez történik.
A bennem lakozó liberális még azt is mondaná, hogy a színházak nem termelnek GDP-t, az informatikusok viszont igen. Ennyit a szociális piacgazdaságról. :P

elgondolkodo 2010.06.15. 12:16:21

@yda: Az oláhoké, lett egész Erdély, Partiumostúl.
Ennyit csak kibírnak...

Bableves 2010.06.15. 12:16:31

@El Topo (Sgt. Elias): A tahóság nem diploma v. iskolai végzettség függő. Ha valaki azért tahó, mert nem a szád íze szerint beszél, sőt a kapott pofonra erővel reagál, nem pedig három bocsánatkéréssel, az nem bunkó, hanem megvédi az elveit, ahogy tudja. Kizárólag veretes beszédekkel még nem maradt életben egy nemzet sem.

Bableves 2010.06.15. 12:23:15

@teknős: A felhígult (szándékosan felhígított) Jobbik nem tökéletes, mint ahogy egyik párt sem. Nem baj, ha kritizálják, támadják, tanuljanak ők is a saját hibáikból. A probléma akkor van, ha valaki azzal bizonyítja más véleményét, hogy a vele ellenkező véleményt vallók között van olyan is, aki nem felel meg a (mások által felállított) játékszabályoknak. A Jobbik ha "darálódik", akkor az azért van, mert a Parlamenti út választásával elfogadta a (demokratikus) játékszabályokat. Azzal viszont egyetértek, hogy a radikalizmus fenntartását nem mindenáron kell elérni, támadható hozzászólások helyett jobb és eredményesebb a zsákpakolás a gáton. Hosszú távon emlékezetesebb.

m.logic 2010.06.15. 12:38:40

Ha tetszik a Mandinernek, ha nem, a pozitív diszkrimináció együtt jár a negatív diszkriminációval. Így rasszizmus.

Nyilván Mo-n, nem lehet minden színházat Xszel támogatni, hanem az érdeklődők mennyisége alapján egy fejpénzt megállapítva kellene. Ha héberül megy a színdarab, nyilván nem kíváncsi rá magyar ember.

tistedur 2010.06.15. 12:46:59

@m.logic: ezt azért gondold át még egyszer :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.15. 12:49:29

Kedves Uzoni, te jobban ferdítesz, mint Novák a kurucon, és ez bizony nem kis dolog!

Novák elítélte a pozitív diszkriminációt, mondván az rasszizmus, ebből, hogy jön az, hogy a magyar színházaknak kell több pénz?

Nyilván ha a magyar színházakat támogatjuk arányaiban is túlzóan, a kisebbségieket kiéheztetve, az is diszkrimináció, az is "rasszizmus".

Már két napja megy ez a műbalhé, és én csekély értelmű medvebocs, még mindig nem tudok rájönni, hogy mi a gond Novák kijelentésével?

(ui: Nagyon nem vagyok biztos benne, hogy a kisebbségieknek járó juttatásokat nem magukat annak kiadó magyarok veszik igénybe...)

(ui2: " A sváb őseit nem tagadó Menczer Erzsébet "
Neeee, komolyan most a svábok is elkezdik ezt a zsidóskodást? Vagy csak a plusz pénz kéne? Ki tagadja itt a sváb őseit?)

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 13:01:02

@TaTa86.:

"most a svábok is elkezdik ezt a zsidóskodást?"

Itt lenne az ideje. Ha támadják a német nyelvű színjátszást, akkor ez ellen fel kell lépni.

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 13:06:06

@m.logic:

"Ha héberül megy a színdarab, nyilván nem kíváncsi rá magyar ember."

Pedig nem csak azok a magyarok tanulnak héberül akiknek zsidó vallású felmenőik vannak, hanem pl. keresztény felekezetek lelkészei számára is kötelező.

Amúgy tök hülyeséget beszélsz.
1. A zsidóság nem nemzeti kisebbség, így nem is érintett a fenti témában.

2. A történelmi magyarországi kisebbség anyanyelve a jiddis volt. Jiddis nyelvű színjátszásra meg volna ma is igény. (kevés német nyelvtudással és a mo-i zsidóság ismeretével az előadás érthető.)

hiba 2010.06.15. 13:07:56

@m.logic: azzal nem véded a pártodat, ha nyilvánvaló hülyeséget próbálsz magyarázni. Novák egy időben már a Jobbik számára vállalhatatlan volt. Mitől tért vissza? Támogatta a faterja a kampányt vagy mi?

hcrules 2010.06.15. 13:08:23

@Bableves: Szerintem ezt te sem gondolhatod komolyan. Láttad, Hallottad már Zagyvát beszélni? Szerinted ilyen egy magyar parlamenti képviselő? Nyilván más pártból is lehet gáz embereket találni, egy részének meg a börtönben lenne a helye, de hogy egy ilyen alpári türhő bunkóból hogy lehet parlamenti képviselő...

hcrules 2010.06.15. 13:10:33

@Maisie MacKenzie: De mi a baja a Jobbiknak a svábokkal?

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 13:16:12

@hcrules:

A svábokkal nincs bajuk, de ha azt a kifejezést hallják, hogy "kisebbség", akkor rögtön a cigányság ugrik be nekik, mert ennyire egyszerűek. És elkezdik a szokásos mantrát.

Pedig Magyarországon a svábok is kisebbség, a környező országokban meg a magyarok is.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.06.15. 13:16:14

Értem én,hogy nem normális a Novák szájtépése,de jó lenne rájönni,hogy az sem egészen normális ha egy kisebbséghez tartozó valaki ecsetet vesz a kezébe, rajzol egy általános iskolás szintű "művet" és ki lesz kiáltva pl. kortárs piréz kisebbségi MŰVÉSZNEK .Nagyon helyes ha igaz,az érték alapú támogatás,de ezen a téren hatványozottabban oda kellene figyelni erre és a politikát minél távolabb tolni a picsába.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.15. 13:16:51

@Maisie MacKenzie: Igen, a Jobbik és Novák is nyíltan svábellenes. Teljesen világos, hogy a sváb kisebbség felszámolására törekszenek.

Még jó, hogy vannak olyan bátor hölgyek, mint Menczer Erzsébet, aki kiáll, és vállalja sváb őseit!

Hagyjál már a hülyeségeiddel! A pozitív diszkriminációt kritizáljuk, nem akarunk senkinek se kevesebbet, se többet adni mint ami jár.
Ha egyeseknél ez kiveri a biztosítékot, a hiba nem a mi készülékünkben van.

ivrilider 2010.06.15. 13:34:01

@Elpet: Hát most azt tegyük hozzá, hogy Amerikában így épültek az utak. A színházak. A közlekedés. A hajléktalanszállók. Minden.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.15. 13:37:52

@FreeTibet:

Én is ritkán járok színházba, de úgy vagyok vele, hogy amikor viszont kedvem támad elmenni, akkor legyen színház, és lehetőleg színvonalas.

Az embernek nemcsak használati tárgyai vannak, hanem körbeveszi magát olyasmivel is, aminek nincs praktikus haszna, csak épp örül neki. Ha valaki például mérnök, akkor sem biztos, hogy csupán logarlécből meg görbevonalzóból áll a tárgyi kultúrája, ha érted, mit akarok mondani.

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 13:56:19

@TaTa86.:

"Teljesen világos, hogy a sváb kisebbség felszámolására törekszenek."

Ma a színházakat lehetetlenítenék el, holnap az iskolákat.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 14:03:17

na mostan a pozitiv diszkriminációról habogók azért tahók, mert nincs ilyenről szó. minden színház támogatásból él. legyen az önkormányzati, minisztériumi, nka, vagy bármi. tehát, gyökérkék, nem úgy van, hogy a magyar-magyar színház az megáll a maga lábán, a rohadék szerb, horvát, német, usw. színházak meg dőzsölnek a sok támogatásból. és ráadásul, kulturális költségvetésben gondolkodva is, fillérekről van szó.
amúgymeg. a mi kulturális fölényünket talán az is jellemezhetné, hogy a nálunk élő kisebbségek kultúráját támogatjuk. olcsó és elegáns dolog.
mint az is, ha szécsi vilma néni, vagy nyári oszi a taknyosorrú, tetves cigánykölyköknek színházat csinál. nem lopni tanítja őket.
hogy kinek nem kéne lóvét adni? hát a kibaszott operettnek, meg a madách musical szarjainak. na, ezek tartsák el magukat. meg a szabadtéri produkciók, meg a lovasszínház, meg az egyéb szarok. majd tessék utána nézni, hogy ilyen szemetekre-és önfenntartóságokra mennyi pénzt fog kiszórni a fidesz.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.15. 14:07:47

@Maisie MacKenzie: AZtán jönnek a marhavagonok...

@Grift: Ezzel így egyet tudok érteni, Novák (most) nem rasszista volt, egyszerűen "csak" félelmetesen tájékozatlan, esetleg nettó proli.

tevevanegypupu 2010.06.15. 14:13:46

@FreeTibet:

Az en adoforintjaimbol az allam tamogassa teljes gozzel a kulturat es az oktatast is.Szinhazat, konykiadast, lemezeket, mozit, zeneszerzoket, babszinhazakat, kulturahzakat, szoval mindent.Mar csak azert is, mert a kulturfolenyunk reg odavan..Es nem azert, de a szocializmus nagyon keveske elonyeibol egyik az volt, hogy valoban minezt tamogatta. Nem jelenhetett meg minden, szelektaltak, de nagyon sok mindenhez hozza lehetett jutni. Es akkoriban talan tobben is voltak akiket erdekelt is.

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 14:15:06

@TaTa86.:

Nem a fizikai megsemmisítés a cél, hanem a lelki.

tevevanegypupu 2010.06.15. 14:17:44

@Grift:
Nem minden musical szar, a Madachban peldaul eleg turhetoen megcsinaljak, bar mondjuk az eredetieknek a nyomaba sem ernek. Ezert felesleges erolkodni kulfoldi musicalok bemutatasaval, talan jobb lenne magyart gyartani.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 14:24:27

@tevevanegypupu:
minden musical szar. de nem ez a lényeg.
ezekre olyan jegyárakat lehet kérni, és kapni, ami eltartja a produkciót. ezért nem kell támogatni.

tistedur 2010.06.15. 14:25:10

@TaTa86.: a pozitív diszkrimináció a kisgyermekes anyák munkajogi védelme is, sőt az országgyűlési képviselők mentelmi joga is.ez is rasszizmus? vagy ez is eltörlendő? a tehetségfejlesztésre költött pénz is pozitív diszkrimináció?

tevevanegypupu 2010.06.15. 14:32:20

@Grift:
Nem minden musical szar. Nekem peldaul a Hair maig meghatarozo elmeny volt, bar igaz, hogy Forman minden filmje. igy vagyok kulonben a Jezus Krisztus Szupersztarral is, nagyon meglepo volt.
Csak a magyar szineszek nem tudnak musicalt jatszani, operettre vannak behangolva genetikailag.(-:
Na mindegy, egyebkent is, a szinhazjegyek ne legyenek nagyon dragak, az allam tamogassa a jo szinhazakat es kesz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.15. 14:32:57

"(…) Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni, de biz én inkább a magam gyermekét conserválom és a másikat kilököm. (…)"

magyarido.blog.hu/2010/03/02/grof_szechenyi_istvan_pisztolyat_porozza_2_dik_levonas

Szerintem ezt akarta mondani szegény Novák Elődke, csak nem tudta ilyen világosan megfogalmazni:-)

Ebben a történetben Menczer Erzsébet ócska kis hisztije százszor kínosabb, mint Elődke "hazafiaskodása".

ü
bbjnick

tistedur 2010.06.15. 14:44:20

@bbjnick: miért? menczer is így gondolkozik..ja hogy neki nem kellene? ez is kettős mérce:nekünk szabad, de a másiknak nem.
egyébként, ha a magyar színházak működése azért lehetetlenül el, mert a kisebbségi színházak támogatása oly magas, akkor kellett volna ekkora hangon-de nem ilyen módon-hisztiznie a kedves képviseló "úrnak"

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.15. 14:46:52

@tistedur: Etnikai alapon hierarchiát felállítani jelenti a rasszizmust. Ha valakit etnikai alapon részesítünk előnyben az bizony rasszizmus.

Elárulnád, hogy a kismamák melyik rasszba tartoznak?
Esetleg a tehetségek?

@Maisie MacKenzie: Jönnek a lelki marhavagonok.
(Egyébként te sváb vagy akit itt elnyomnak, vagy magyarként játszod az ördög ügyvédjét? )

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.15. 14:49:46

@tistedur: Az nem gond ha Menczer németként így gondolkozik. Az a szánalmas és beteg, ha valaki magyarként azért ágál, hogy az ő gyerekét lökjék ki.

tistedur 2010.06.15. 15:00:22

@TaTa86.: én ezért kérdeztem, amit kérdeztem..ti jöttetek azzal, hogy a pozitív diszkrimináció rasszizmus, így szimplán.
ma magyarországon a magyar állam támogatja a nemzetiségi oktatást és a színházakat, sőt a nemzetiségi műsorokat a tévében. ez pozitív diszkrimináció vagy nem? rasszizmus vagy nem?

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 15:01:45

@TaTa86.:

Magyar vagyok mert a sváb őseim elmagyarosodtak (önként), de szeretném ha maradnának nem elmagyarosodott svábok is Magyarországon.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 15:12:50

@tevevanegypupu:
a hair, a szupersztár is egy nagy szar. az hogy valakinek meghatározó élménye a marica grófnő, az nem teszi értékké a maricaát és a műfajt. :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.15. 15:17:06

@tistedur: Az etnikai alapú pd valamilyen szinten tényleg rasszizmus, nem a pd önmagában.
Egyébként nem vagyok antirasszista. :)

"ma magyarországon a magyar állam támogatja a nemzetiségi oktatást és a színházakat, sőt a nemzetiségi műsorokat a tévében. ez pozitív diszkrimináció vagy nem? rasszizmus vagy nem? "
Leginkább csak fölösleges, hiszen a cigányon kívül nincs jelentős számú kisebbség Csonka-Magyarországon. Mikor Kárpátalját visszacsatoljuk, támogatni fogom a rután kultúra támogatását. :)

@Maisie MacKenzie: Ez a svábokon múlik nem a magyarokon. Ha ők nem szeretnének, akkor nem hinném, hogy lenne értelme mesterségesen erőltetni.

(Az nem úgy működik, hogy valaki szépen írogatja az ilyenek miatt a pirospontokat, és ha elég összegyűlik azt beválthatjuk egy autonómiára valamelyik szomszédban...)

m.logic 2010.06.15. 15:23:08

Néztem, hogy kik a tagjai a Nemzetiségi Színházi Szövetségnek, nem egy nagy valami. Volt örmény, szlovák, ukrán színház, pár német és talán a legtöbb, cigány, illetve behatárolhatatlan.

Nemzeti és etnikai kisebbségi ... -> a nemzeti és etnikai mindig együtt van, nem tudom, egy hülye, hogy mondhatta, hogy a zsidóság nem érintett ebben a törvényben. Ahol pénz van, ott amúgy is érintett.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.15. 15:35:18

@tistedur:

"ma magyarországon a magyar állam támogatja a nemzetiségi oktatást és a színházakat, sőt a nemzetiségi műsorokat a tévében. ez pozitív diszkrimináció vagy nem? rasszizmus vagy nem?" --- kérdezed.

Ez pozitív diszkrimináció. Mi, a nemes magyar nemzet, ilyen nagyvonalúak vagyunk. De lehetne másként is. Ha egy képviselő a magyar országgyűlésben (egy országgyűlési bizottságban) fölveti, hogy érdemes volna ezt a kérdést újragondolni, akkor egy másik képviselő vitába szállhat vele (érvelhet a saját álláspontja mellett), de meg nem sértődhet. (Menczer E. úgy viselkedett, mintha az ő álláspontja felsőbbrendű, megkérdőjelezhetetlen volna. Milyen alapon?)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.15. 15:42:32

@bbjnick:

nem is tudod mennyire örülök! végre téged is látlak zöldséget beszélni! az ugyanis nem járja, hogy mindig okos legyél! :))

Maisie MacKenzie 2010.06.15. 15:46:01

@bbjnick:

Nemesnek, nagyvonalúnak lenni jobban megfelel a lelki alkatunknak, aki ezt kétségbe vonja, az találkozhat a rosszalásunkkal.

Fajelméletezni meg nem szerencsés, ha kurvára nem arról van szó.

A hivatalos koncepció szerint a magyarországi nemzetiségek kultúrája része az összmagyar kultúrának. Bár én ezt egy kicsit másként gondolom, azért megértem ezt a koncepciót is.

tevevanegypupu 2010.06.15. 16:02:22

@Grift:
Ach, bocsanat,egy kultursznobhoz volt szerencsem.

FreeTibet 2010.06.15. 16:04:56

@Elpet: Jártam én is színházba és láttam jó és rossz előadásokat egyaránt. Színházakra szükség van. Színvonal: vajon az állami támogatások odaitélésénél létezik bármilyen minőségbeli korlát, siker-bukás figyelembevétele?!
@tevevanegypupu: "nagyon sok mindenhez hozza lehetett jutni"
Nagyon sokmindenhez pedig nem. Kicsit magos itt a Kádár-nosztalgia-faktor.

tevevanegypupu 2010.06.15. 16:11:46

@FreeTibet:
"Kicsit magos itt a Kádár-nosztalgia-faktor."

Mihez nem jutott hozza? Mondjuk a szabad koltozkodes jogan kivul most a kulturara gondoltam. A szolasszabadsag engem speciel nem erdekelt akkor sem meg most sem.(:

Téglagyári Megálló 2010.06.15. 16:16:34

@FreeTibet:

No látja ez a baj, maga egy materialista. Illetve egy ideában hisz, a pénz ideájában.

tistedur 2010.06.15. 16:42:35

@bbjnick: lehet, hogy ez pozitív diszkrimináció, de vajon rasszizmus-e?
vitázni lehet, de vitatkozni van akivel nem érdemes..mint tudjuk, van olyan, akit meghallgatni sem érdemes..sőt olyan is , akivel nem fogunk kezet :) (valakiknek szabad úgy viselkedni "mintha az ő álláspontja felsőbbrendű, megkérdőjelezhetetlen volna.")

FreeTibet 2010.06.15. 17:00:12

@tevevanegypupu: Hát mondjuk úgy, nem alakult még ki bennem akkoriban a különféle kulturális javak iránti igény; 5 éves voltam a renszer bukásakor.
Családból például külföldi lemezekért nemhiába jártak az őseim Jugóba' és Bécsbe. Meg úgy a komplett nyugati (imperialista) kultúrkör termékei is csak bizonyos szűrőkön keresztül jutottak át a vasfüggönyön. A hippi balos Hair például jöhetett.
@Téglagyári Megálló: Ennél azért valamivel összetettebb vagyok. :)

Az pedig igen is érdekel, hogy az állam mire költi el a pénzemet, amit az alap társadalmi szolidaritás jegyében nem a szegény gyerekek tízóraijától, stb. sajnálom, hanem az olyan dolgoktól, amik szerintem az államnak nem feltétlen a feladata. Ha el akarok menni xy koncertre, akkor megveszem a jegyet és elmegyek. Hogy az államilag támogatott Hajmási Péterre tizedannyiért is elmehetnék, az engem nem érdekel; nem is kárpótol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.15. 17:25:35

@Maisie MacKenzie: & @tistedur:

Ha a pozitív diszkriminációt faji/etnikai alapon alkalmazzák az (lényegében) rasszizmus (faji/nemzetiségi megkülönböztetés). De ez nem probléma, mert vannak olyan helyzetek, amikor az ilyen-olyan diszkrimináció indokolt. És, persze, van, amikor nem.

Széchenyi István például a zsidó emancipáció legádázabb ellensége volt; és nagyon is megalapozott érvekkel harcolt az igaza mellett.

A problémám nekem Menczer E. viselkedésével van. Lehet, hogy Novák E. elfelejtette bevenni a gyógyszerét és félrebeszélt (kerestem a bizottsági jegyzőkönyvet, de nem találtam, így nem tudom, mi hangzott el pontosan), de Menczer E.-nek semmi joga és alapja nem volt kirohangálni arról az ülésről.

S ha már eszembe jutott, elmesélek nektek is egy történetet, hogy okuljatok. Innét idézem:

magyarido.blog.hu/2009/09/02/es_mindenki_folott_iteletet_tartottak_a_tettei_alapjan/fullcommentlist/1#c7064813

...A nyolcvanas évek közepén egy barátommal vendégségben jártunk egy szlovákok lakta magyarországi kis faluban. Máig nagy hálával és szeretettel gondolok vendéglátóinkra,kedvességükre és végtelen empátiájukra, amivel két nagykamasz minden nyűgjét, ütődöttségét kezelték:-) Vendéglátóinknak volt egy egyetemista lányuk, aki már akkoriban is a magyarországi szlovákság egyik "üdvöskéje" volt, okosságával és elkötelezettségével nagyon sokat tett az "ügyért".

Egyik sétánk során, melyet a falu környékén tettünk, szóba került (nem nehéz kitalálni ki hozta szóba:-D) a kisebbségek és a magyarság viszonya, a múltban és a jelenben. Akkori, igencsak hézagos, történelmi ismereteimre alapozva (no, nem mintha ma sokkal alaposabb ismeretekkel rendelkeznék:-))próbáltam a kérdést kibogozni (és nyilván eszeveszettül hajtott a vágy is, hogy imponálhassak egy nálam idősebb, de igen fiatal és igen szép nőnek:-)); fűt-fát összehordtam neki, de végülis oda lyukadtam ki, hogy a jövő egyáltalán nincs "lezsírozva".

Életemben ritkán "kaptam ki" úgy, mint akkor:-) Kicsit talán túlságosan is, mert bármennyire is beszélgetőtársam szépségének és vonzerejének hatása alatt álltam, bizony, elkezdett bennem ágaskodni a büszkeség:-) De mosolyogva tűrtem a jóval több, mint "ejnyebejnyét" (lehet, hogy egy kicsit még élveztem is, hiszen érzéseket váltottam ki csodálatom tárgyából:-)).

A ledorongolás lényege abban állt, hogy az efféle (mármint az általam "kifejtett") nézetek voltak mindig is az etnikai konfliktusok okozói, a huszadik század utolsó negyedében a múltnak már egyáltalán nincs relevanciája, mi már egy teljesen új minőségben élünk, minden eddigi ellentmondás és szembenállás fölülírva (summa summárum: a tolerancia "mind felett").

Hogy ne hallgassak el semmit Y. X-ová (beszélgetőpartnerem) ezek után, már sokkal inkább barátom felé fordította figyelmét, őrá pazarolta tanárnénis, ugyanakkor pajtásos kedvességét és csak sokkal kevésbé rám.:-( (Ne hogy félrértés essék, ironizálok:-))

Eltelt jó tíz év. Az antalli éveket éltük. Ezidőtájt nem volt tévénk, híreket a rádióból szereztünk (ha nagyritkán erőt vett rajtunk a "hírigény"). Egyszer, mikor bekapcsoltam a rádiót, a következőket hallottam:

Y. X-ová, a magyarországi szlovákok (nem emlékszem pontosan kije) feljelentéssel fordult az európai (nem emlékszem pontosan mikhez), mert Magyarországon tombol a kisebbségek negatív diszkriminációja. A diszkrimináció tombolása (nagyjából) abban állt, hogy valamiféle kisebbségi kiadvány állami támogatását nem kapták meg időben.

Mikor én ezt hallottam, úgy elérzékenyültem ott a konyhában, a recsegő ébresztősórás rádió mellett üldögélve, hogy kishíján leszédültem a székről...

ü
bbjnick

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.06.15. 20:24:44

Mondjuk pont a jelen viták rendezése végett lehetne valami olyat csinálni, hogy a meglévő 1+1% adókedvezmény mellé rakunk egy harmadik %-ot, amit mindenki kifejezetten a saját kedvenc kultúrájára rendelhet. Legyen az magyar, német, cigány, lengyel, örmény, miegymás.

És persze adakozni most se tilos, akinek fontos a kultúrája, tehet érte.

Avagy lehet amúgy jó EU pályázósan csinálni: az állam nem oszt két marokkal "pofára", hanem csakis utófinanszírozással önrész mellett, teljesítés függvényében.

tevevanegypupu 2010.06.15. 22:24:57

@Herr SturmLiberator:
"teljesítés függvényében.
Válasz erre "

Minoseg vagy mennyiseg tekinteteben? Es ki fogja elbiralni? Mert a jo minoseg nem jelent feltetlenul nagy nezokozonseget. Nyugodtan lehetne adni ket marokkal ilyesmire, ahogy Orbanek is mondtak: van penz csak rosszra koltik. Most a fidesz bebizonyithatja, hogy igaza volt.

Bell & Sebastian 2010.06.15. 23:53:17

Rossz passzban van a blogmotor.

A svábság ma.
I. Egy emberöltő alatt bevégeztetett az, ami még Kádárnak sem sikerült. A hagyományos foglalkozások eltűnése a kisebbségi kulturális közösségeket atomjaikra robbantotta. A kollaboráns, elektorok által megválasztott vezetők utoljára pont az SZDSZ -hez törleszkedtek, mi másért, azért hát! A nyelv- és hagyomány ápolás régóta német állami és tartományi pénzeken nyugszik, hogy ne jussunk teljesen az erdélyi szászok sorsára.

Bell & Sebastian 2010.06.15. 23:59:32

II. Az is elmondható, hogy a pályázatok, támogatások, pántlikás pénzek el sem érik a célközönséget. Ugyanúgy ellopják, mint a gátak árát a Tisza mentén, vagy a vadvédelmi pénzeket a Duna árterületén.
Az a biztos, amit a postás kézhez számol!

Bell & Sebastian 2010.06.16. 00:09:02

III. Novák Előd nem tanult retorikát és idegenül mozog az elhallgatás művészetében (politika), továbbá a szétcincált mai oktatás terméke.
Pedig jó helyen kapisgál. A kisebbségi támogatási rendszer decentralizálásra szorul, pár díszfasz beültetése a parlamentbe semmit sem fog megváltoztatni!

Bell & Sebastian 2010.06.16. 00:19:01

IV. Pozitív megkülönböztetésről beszélni a bányászat, szőlőtermesztés, borászat, gépgyártás-technológia, kőműves-kőfaragás. és a többi hagyományos (sváb) foglalkozás feltámasztása nélkül eső után köpönyeg, a feloldódás visszafordíthatatlan, a meccset már rég lefújták Chemotoxszal!

Hiába, a régi, jó dolgokból nem maradt már semmi! (vén hülye valamelyik veddmeg-tévéből)

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.06.16. 03:57:48

Én sokáig nem is tudtam hogy a Lobbikos Dúró Dóri a Nováknak a felesége. Szép kis családi biznisz ez a Lobbik, nem mintha szegény lenne a 100 miliós házban élő Csabay Noémi Elődke, aki otthon feszültséglevezetésképpen rendszerint egy jót zsidózik sormintában kedvenc blogjára, a kurucra.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.06.16. 03:59:02

Én sokáig nem is tudtam hogy a Lobbikos Dúró Dóri a Nováknak a felesége. Szép kis családi biznisz ez a Lobbik, nem mintha szegény lenne a 100 miliós házban élő Csabay Noémi Elődke, aki otthon feszültséglevezetésképpen rendszerint egy jót zsidózik sormintában kedvenc blogjára, a kurucra.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.06.16. 04:00:49

Én sokáig nem is tudtam hogy a Lobbikos Dúró Dóri a Nováknak a felesége. Szép kis családi biznisz ez a Lobbik, nem mintha szegény lenne a 100 miliós házban élő Csabay Noémi Elődke, aki otthon feszültséglevezetésképpen rendszerint egy jót zsidózik sormintában kedvenc blogjára, a kurucra.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.06.16. 04:01:57

Én sokáig nem is tudtam hogy a Lobbikos Dúró Dóri a Nováknak a felesége. Szép kis családi biznisz ez a Lobbik, nem mintha szegény lenne a 100 miliós házban élő Csabay Noémi Elődke, aki otthon feszültséglevezetésképpen rendszerint egy jót zsidózik sormintában kedvenc blogjára, a kurucra.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.06.16. 04:22:59

Én sokáig nem is tudtam hogy a Lobbikos Dúró Dóri a Nováknak a felesége. Szép kis családi biznisz ez a Lobbik, nem mintha szegény lenne a 100 miliós házban élő Csabay Noémi Elődke, aki otthon feszültséglevezetésképpen rendszerint egy jót zsidózik sormintában kedvenc blogjára, a kurucra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.16. 08:03:32

Novák Elődnek igaza volt. Most láttam az MTV reggeli műsorában egy vele készült beszélgetést. A kulturális bizottság egy két részből álló jogszabálymódosításról tárgyalt, aminek első eleme olyan (kis) színházak kategóriamódosításáról (kategóriabesorolás-könnyítéséről) szólt, amelynek 80 km-es körzetében nincs magasabb kategóriabesorolású színház, a második eleme pedig a nemzetiségi-etnikai színházak kedvezőbb kategóriabesorolásáról. A bizottsági ülésen derült ki, hogy a jogszabálymódosítás első eleme 0 (nulla) színházat érintene, így azt törölték is. Nem maradt más, mint a második elem. Erre mondta Elődke, hogy ez így vegytiszta rasszizmus, mert így a magyar színházak hátrányosabb támogatási kategóriába kerülnének (csak mert magyar színházak) a nemzetiségi színházakkal szemben. Sérülne az egyenlő elbíráslás elve. A nemzetiségi-kisebbségi kulturális intézmények pályázhatnak nemzetiségi-kisebbségi forrásokért, támogathatja őket az anyanemzetük is, ennek semmilyen akadálya nincs, de csak mert nemzetiségi-etnikai alapon működik egy színház a színháztámogatási rendszerben nem eshet kedvezőbb megítélésbe, mint egy magyar.

Szóval, lehet, hogy Elődke h*lye, lehet hogy nem, de ebben a kérdésben teljesen korrektül járt el.

Fidesz, föl kéne már ébredni!!!

A "a kádárkori kiváltságok konzervált rendszere" egy tudatforma, amitől az ú.n. mértékadó jobboldal sem mentes. A díszsváb Menczer E. és sajnos a többi fidesznyikes bizottsági tag egy csöppet sem viselkedett ezügyben korrektebbül, mint ahogy azt a posztszoc ballibber júdáselittől megszoktuk.

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.16. 08:12:34

@El Topo (Sgt. Elias):
Ne pampogj, az összes magyar színház kisebbségi, mert a színészek 150%-a zsidó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.16. 08:15:53

@bbjnick:

kedvezőbb megítélésbe=kedvezőbb megítélés alá

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.16. 08:18:52

@bbjnick:
A sváb kisebbségről nekem mindig a vérzsidó kuncze jut eszembe. Érdekes, hogy a most felhorgadó "svábok" nem tettek még semmit annak az embernek az érdekében, aki harminc éve tar össze egy magyar kisebbséget egy nagyon távoli országban. Gyakorlatilag saját pénzen működteti a magyar esteket úgy, hogy nem is magyar állampolgár. Kitelepített, jogfosztott sváb.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.16. 08:24:34

@bbjnick:
nebasszmárki velem! hol az ördög vérveres faszában jeéent diszkriminációt, hogy egy kategóriával feljebb sorolját támogathatóságban a nemzetiségi színházakat, mint mondjuk a nyári vásári, és önmagukat eltartani képes előadásokat.
nézzed már meg azt a kibaszott törvényt:

www.eji.hu/eloadomuveszi_jogok/eloado_muveszeti_torveny/eloado_muveszeti_torveny/iv_fejezet.html

mi a picsától kerül a kategória ugrással hátrányba a nagy magyar nemzeti érzület.
és a melléklet, hogy kicsit közelítsünk a tényekhez:
http://www1.pm.gov.hu/web/home.nsf/%28PortalArticles%29/113DD6F4FBF63669C125762E0032E3C0/$File/07_mell.pdf

Bell & Sebastian 2010.06.16. 08:33:45

@Mr Falafel:
Jogos, egyet is értenék, ha szabad. :)

Bell & Sebastian 2010.06.16. 08:38:47

@bbjnick:
Babráljunk ki @Grifttel! Én majd lefogom...

tevevanegypupu 2010.06.16. 08:41:30

"mert a színészek 150%-a zsidó."

Mindenesetre a mostani szineszgeneracio meg sem kozeliti tehetsegben a hatvanas-hetvenes evek szineszeit, de ez talan nem csak fenti indokbol kifolyolag van igy.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.16. 10:00:42

@Grift:

Igazad van, ezt csak az tudja objektíven megítélni, aki belülről átlátja a kérdés minden csínját-bínját:-)

Amennyit én ebből meg tudtam érteni az ez:

Ha jól értem, erről a módosításról van szó:

2008. évi XCIX. törvényt

www.eji.hu/eloadomuveszi_jogok/eloado_muveszeti_torveny/eloado_muveszeti_torveny/i_fejezet.html

módosítanák így

2010. évi törvény
az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairó l
szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáró l

www.parlament.hu/irom39/00318/00318.pdf

2008 . évi XCIX. törvény 10. § (2) A II. kategóriába kell besorolni
a) azt a produkciós színházat, amely évente legalább 100 előadást tart, és legalább két bemutatóthoz létre, valamint
b) azt a befogadó színházat, amely évente legalább 140 előadást tart, és az általa játszott előadások legalább 30%-a saját előadása.
+++ „c) a színházat, a bábszínházat, amennyiben a székhelyéhez legközelebb es ő, I. vagy II.
kategóriába sorolt színház, bábszínház székhelyét ől 80 km-nél távolabbra esik és a (4 )
bekezdés szerinti IV . kategóriába sorolás feltételeinek megfelel . (ez végülis kiesett a módosításból!!!)
+++ kiegészítésre kerül: d) a nemzeti és etnikai kisebbségi színházat, amely évente legalább 100 el őadást tart, saját
társulattal legalább két bemutatót hoz létre, és a megtartott el őadások legalább 75%-a a
színház saját előadása.”

(4) A IV. kategóriába kell besorolni
a) azt a színházat, bábszínházat, amely évente legalább 100 előadást tart, saját társulattal legalább két bemutatót hoz létre, és a megtartott előadások legalább 75%-a a színház, bábszínház saját előadása, valamint
b) azt a befogadó színházat, amely évente legalább 100 előadást tart, és az általa játszott előadások legalább 30%-a saját előadása.

+++ kiegészítésre kerül: „c) azt a máshova nem sorolt nemzeti és etnikai kisebbségi színházat, amely évente
legalább 20 színházi előadást tart vagy legalább évi 50 ezer fizető nézője van, és legalább egy
bemutatót hoz létre .”

(5) Az V. kategóriába kell besorolni azt a szabadtéri színházat, valamint a máshova nem sorolt nemzeti és etnikai kisebbségi színházat, amely évente legalább 20 színházi előadást tart vagy legalább évi 50 ezer fizető nézője van, és legalább egy bemutatót hoz létre.

helyett

„(5) Az V. kategóriába kell besorolni azt a szabadtéri színházat, amely évente legalább 2 0
színházi előadást tart vagy legalább évi 50 ezer fizet ő nézője van, és legalább egy bemutató t
hoz létre, valamint a máshova nem sorolt nemzeti és etnikai kisebbségi színházat

Ha Novák szavait helyesen értelmeztem, akkor részben a (2) és főként a (4) bekezdés változtatásain folyt a hajcihő.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.16. 10:08:52

@Bell & Sebastian:

Ha ő képben van színházfinanszírozás-ügyben, akkor ezt át tudja látni...:-) (Remélem, elmagyarázza nekem is, hogy ebben mi a csízió:-))

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.16. 10:10:57

@bbjnick:
na, most már csak azt kéne megnézni, hogy hány kisebbségi színházra áll mondjuk a négyes kategória. bemutató, saját előadás, nézőszám :)
na, mindegy is. novák egy hülye tahó, akinek fogalma sem volt arról, hogy miről beszél. ráadásul milyen összegekről.
érdemes utána nézni, mennyibe kerül mondjuk a szerb színház lórév önkormányzatának és a magyar államnak.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.16. 10:14:17

@bbjnick:
mit kell ezen elmagyarázni? van egy törvény, amin módosítanak, kicsit kifizetve vele a kisebbségeket, úgy hogy szinte semmibe nem kerül.
a finanszírozás rendszere szépen kiolvasható a törvényből. ne nekem kelljen mán elmagyarázni! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.16. 10:16:39

@Mr Falafel:

Rokonaim kb. negyede görbeházai (ahogy nálunk mondják: görbeházi) sváb. Aztán a többiek között is van sokféle népség:-D Nekem a nemzetiségekkel az égvilágon semmi bajom nincs. De a "hivatásos nemzetiségi státusz" azért kicsi tecces (lásd: Menczer E. reakciója):-/

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.16. 10:21:16

@Grift:

Hát ha nem, hát nem:-D

De azért csak nem hagy nyugodni a gondolat, hogy emögött a konkrét "történet" mögött van egy mélyebb történet is: a többség-kisebbség viszony alapvető megváltoztatásának kérdése. És ez nem a kisebbségek miatt érdekes, hanem a többség miatt.

Fejtsem ki?:-D

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.16. 10:26:08

@bbjnick:
hát ha a kisebbségi színházak finanszírozásának nüansznyi változása hordozza magában a magyarság és kisebbségei viszonyának iszonyú rosszabbra fordulását, akkor nyilvánosan fogom leszopni magam a kossuth téren. természetesen meghirdetett időpontban. :)

egyébként fejtsd ki, csak majd később reagálok, mert most pelenkázó komódot kell vennem. :)

Alfőmérnök 2010.06.16. 10:37:48

@Grift: Nocsak. Miss Grift megborjadzott?

Leskelődő 2010.06.16. 11:10:46

@Alfőmérnök:
Alfőmérnök úr! Megbolondult??
Kérem, térjen észhez.
Köszönöm.
:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.16. 11:16:44

Hülye barom ez a Novák, ha egy román vagy szlovák politikus mondana ilyet a magyar kisebbségi színházakról, ő lenne a legjobban felháborodva...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.16. 14:28:12

@bbjnick:
Bizonyos nem kisebbségiek szeretik a németes hangzású nevüket svábként eladni. Csakhogy a svábok nem nyivákolnak kisebbségi jogokért. Nem olyanok.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.16. 14:33:26

@Grift:
Novák egy életképtelen egyed ránézésre is. A felszalámizódástól való félelmében mindenhová magyar palesztinokat képzel.
Eggthorn henci mondta jól egykor: "ha egy zsarnoknak nagyszabású hatalmi törekvései vannak, a seregei vezérletét ne bízza egy gyagyás szörnyre."
A Jobbiknak sokat árt, hogy a vezetése erősen korlátolt idiótákból áll.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.16. 14:59:10

@Alfőmérnök: a fogalmazása sajátságos, de azért kedves. még nem, de hamarosan. :)

Alfőmérnök 2010.06.16. 15:35:15

@Grift: Pár héten belül? És fiú lesz vagy lány? :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.16. 15:46:56

@Alfőmérnök:
na, ne offoljunk mán! :)
egyébként igen, pár hét, és lány.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.06.16. 21:36:21

@tevevanegypupu:

Hát nem véletlenül mondtam: TELJESÍTÉS, nem pedig TELJESÍTMÉNY függvényében. Konkrét példánál maradva, azt könnyen lehet nézni, hogy megvalósult-e egy támogatott színházi előadás és nem annak a jogcímén felmarkolt pénzt panamázták el. Hogy aztán a darab mennyire jön be a közönségnek, na ez lenne a teljesítmény - amúgy szintén egész jól mérhető dolog a közönségszám alapján. Ha egy társulat performansza sose vonz szinte senkit, akkor meg el lehet gondolkodni, hogy vajon megéri-e tovább pénzelni.

Másrészt:

"Nyugodtan lehetne adni ket marokkal ilyesmire, ahogy Orbanek is mondtak: van penz csak rosszra koltik. Most a fidesz bebizonyithatja, hogy igaza volt."

Na attól, hogy az egyik párt helyett egy másik oszt, önmagában még ugyanúgy nincs garancia a megfelelő elosztásra. Legfeljebb más párt felé kell dörgölőznie a képzőművésznek...

Az állam nem lehet döntőbírája annak, hogy mi művészet és mi nem, mi jó és mi nem, túl szubjektív, kisebbségi témában is. Az államnak csak a keretet kell biztosítania: pölö legyen elég kultúrház, szinház, de aztán a többségi/kisebbségi társulatok saját teljesítménye alapján a közönségük döntse el, mi lesz életképes és igényelt. Azt aztán fel lehet karolni.

Vegyünk egy-két példát: a fidesz nyomán keletkezett nemzeti gödör, nemzeti színház és a millenáris. Megvalósult sikeres kulturális központok (a gödör ráadásul cumbajawörldpísz), azaz keretek, de a saját független műsorpolitikájuk függvényében vannak sikereik és hullámvölgyeik.

Konkrétan és átvitt értelemben: az állam színpadot adjon, de ne művészeket.

Iustizmord 2010.06.17. 07:25:19

kisebbségnek lenni nem érdem. de HATÁRON TÚLI magyar kisebbségnek lenni érdem. érzek itt némi diszkrepanciát...

bár az is hülye aki novák előd-féle gyakorló elmebetegekkel szóba áll vagy vitázik.

@Fedor: bezony ám, habzó szájjal.
süti beállítások módosítása