Az ellenzéki üzemmód (csúnya) vége
2010. június 06. írta: TuRuL_2k2

Az ellenzéki üzemmód (csúnya) vége

  Csütörtökön még úgy tűnt, Kósa Lajos kijelentése valamiféle megtervezett koncepcióba illeszkedik: „Szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük.” Görögország emlegetésével persze érdemes óvatosan bánni egy kormánypárt meghatározó politikusának, mert ezekben az ideges időkben könnyen megremeg a kereskedők keze a sell gombon, amint azt a tőzsdei és devizapiaci reakciók nagyon jól mutatták is még aznap.

  Aztán jött a péntek, amikor egy másik fideszes politikus, a miniszterelnöki szóvivővé frissen kinevezett Szijjártó Péter tett kísérletet Kósa előző napi kijelentésének megmagyarázására: „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt az, aki csődről beszélt. Sőt, ő büszkén mondta, hogy Magyarország a csőd szélén volt másfél évvel ezelőtt...és büszke volt rá, hogy csak az IMF segítségével tudta megmenteni Magyarországot a csődtől. Ebből a szempontból egyáltalán nem gondolom, hogy túlzás lenne erről beszélni.” Az MSZP-kormányok felelősségét hangsúlyozó retorika semmiben sem különbözött az elmúlt évek Szijjártó-sajtótájékoztatóinak üzenetétől, a hatása azonban egészen brutálisan eltérő volt, mint azt az ellenzéki idők során megszokhattuk.

  Ebben a legnagyobb szerepe talán a Bloomberg hírügynökségnek volt, akik így foglalták össze Szijjártó fenti megnyilatkozását: „It’s no exaggeration to talk about a default.” Ezt az értelmezést vette át nagyon gyorsan a nemzetközi gazdasági sajtó, és találta magát Szijjártó pillanatok alatt a CNN, az CNBC és mindenféle globalokomprádor gazdasági híroldalak vezető hírei között. A piaci reakciók is ennek megfelelőek voltak, a forint és a BUX zuhanni kezdett, de még ennél komolyabb piacokon is nyomot hagyott a Szijjártó-effektus.

  Az eredeti megnyilvánulás sem volt éppen szerencsés (lásd globális idegesség), de ami igazán nehezen érthető, az az, hogy a Bloomberg nem sokkal dél után megjelent hírét követően a kormányzat részéről senki sem vette a fáradságot, hogy pontosítsa Szijjártó szavait, így aztán a pánik kisebb-nagyobb intenzitással egészen piaczárásig tartott. Még a Concorde elemzői próbálkoztak a félreértés tisztázásával, de ez nyilván jóval kevesebbet ért, mint egy kormányzati nyilatkozat:

  A Kósa- és Szijjártó-nyilatkozatok esetleges tudatosságát, tervszerűségét (hogy ne mondjuk: magasabb értelmét) aztán szombaton maga Varga Mihály cáfolta„Nem voltak szerencsések a kijelentések az államcsőddel kapcsolatban; a helyzet konszolidált, a hiánycél tartható, de ehhez intézkedések kellenek.” 

  Hogy okozott-e anyagi kárt a két rosszul sikerült nyilatkozat, s ha igen, mekkorát, az néhány nap múlva kiderül. Ha korrigál az árfolyam, s nagyjából a nyilatkozatok előtti szintre áll vissza, akkor igazán csak azok jártak rosszul az 5-6 százalékkal magasabb költségeik miatt, akiknek pont ezekben a napokban kellett külföldi valutát venniük vagy éppen törleszteniük devizahitelüket. Viszont a kormány hitelessége így is, úgy is csorbát szenvedett - kemény lecke volt az ellenzéki retorika végéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr162059642

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Üléstermi performansz 2010.06.14. 22:05:14

Üléstermi performansz A múlt hét kedd történése,  Igen, ennyit kell arra várni, amíg a jegyzőkönyv felkerül az internetre. Talán ha a postacímemre kérném, tértivevénnyel.         &nbs...

Trackback: Comingoutra várva 2010.06.07. 18:38:34

Elszámoltatás helyett számoljon el inkább háromig a Fidesz frakcióvezetője. Vegye már észre, hogy a gyurcsányozás most már nem fog működni. Meg hülyén is veszi ki magát, ha egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező párt frakcióvezetője frusztrál...

Trackback: Tessenek nekiveselkedni! 2010.06.06. 20:38:23

2010. június 7., hétfő. Végre munkába áll az új kormány. Félreértés ne essék, nem de jure, hanem de facto. Közjogi értelemben természetesen már egy bő hete hivatalban vannak, de felelős kormányként talán végre abbahagyják a kampányt és elkezdenek ...

Trackback: Az euró is esett Szíjjártó miatt? 2010.06.06. 19:00:57

Szíjjártó Péter Kósa Lajos nagysikerű, Görögországot emlegető nyilatkozata után azt nyilatkozta, hogy "badarság" azt gondolni, hogy politikusi nyilatkozatok befolyásolnák a tőzsdét és az árfolyamokat. Nos másnap nehezen megállapítható okból ...

Trackback: A tényfeltáró bizottság jelentése 2010.06.06. 18:24:53

A Varga Mihály által vezetett tényfeltáró bizottság ma letette részjelentését Orbán Viktor asztalára. A jelentés szerint a Bajnai-kormány meghamisította a költségvetést, a kiadások magasabbak, a bevételek pedig alacsonyabbak a tervezettnél - konkrét sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.06. 20:13:08

@Gasper:
penthouse-t? jó hogy már nem loftot! jó ezeknek a panel. :)

belekotty 2010.06.06. 20:13:52

Mellesleg biztos a hazudozó ballib média miatt megy a CNN-n a "magyar problémáról" a szalagcím minden percben.
Ez ám az országimázs! Hülyegyerekek! Ilyen "országimázs" mellett ki fog magyar államkötvényt venni? Ki fog az oszágba befektetni?

regression 2010.06.06. 20:14:33

@Gábor217: Nem a fideszről beszélek, az egész világ ugyanabban a szarban tocsog, már 2008 óta. Az emberi civilizáció meg elvolt globalizáció nélkül jó ideje. Attól még lehet kereskedni, hogy nem kuszáljuk össze az országok gazdaságát.

regression 2010.06.06. 20:15:35

@belekotty: Például a Goldman Sachs, ha olvastad volna az általam bepésztelt elemzését. Nem mindenki ütődött teljesen még a piacon.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.06. 20:15:39

@Grift: lol.
Az sem rossz, de én a magazinra gondoltam. :)))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.06. 20:18:04

@belekotty:

"Ez ám az országimázs! Hülyegyerekek! Ilyen "országimázs" mellett ki fog magyar államkötvényt venni? Ki fog az oszágba befektetni? "

kész! le kell mennem egy üveg borért, jó mulatság lesz magukat olvasni.

Gábor217 2010.06.06. 20:18:28

@Lepényhal:

Akkor szerinted Varga hazudik? Mert ő szerencsétlennek, és eltűlzónak nevezte szijjártó és kósa nyilatkozatát. Döntsd el, kinek hiszel.

A külföldi elemzők, és az EU is visszaszólt, hogy amit e két jómadár mondott, az egyszerűen nem igaz. Ezt tegnap varga is megerősítette. Erről lemaradtál?

Később az is kiderült, szintén Varga szájából, hogy csak kisebb lyukakat talált.

A felvett kölcsönöket később kell visszafizetni. Folyamatosan. De kölcsönök eddig is voltak, csak most kedvező feltételekkel kaptuk, mivel a piac már nem akart minket finanszírozni.

A Bajnai válságkezelést a fideszesek is kezdik elismerni. A világ vezető hatalmai, és egész európa már elismerte. Akkor te min izmozol itt?

A kölcsönt vissza kell fizetni, de közben növekvő pályára állt a gazdaság, és csökkentették a hiányt.

Mégis, mikor kéne visszafizetni a hitelt? Egyébként meg újabb hitelből fogják ezt megtenni, ezért nem fog nagy terhet róni a költségvetésre.

Gábor217 2010.06.06. 20:20:26

@regression:
Az elég világos, hogy kéne egy jókora irányváltás. De te magad sem szivesen mondanál le a jelenlegi rendszer biztosította előnyökről.

Sajnos jobb rendszerről egyelőre nem tudok. Pedig én is gondokoztam ezen, de a megoldásra még nem jöttem rá. És te?

regression 2010.06.06. 20:21:00

@Gábor217: Nana, a Bajnaiék sikeresen elbaszták már az idei költségvetést, elég csak megnézned az ÁSZ márciusi jelentését. Maga Oszkó is elismerte ezeket, csupán lerágott csontként emlegette őket. Sajnos a lyukak léteznek, csak már az átvétel előtt is ismertek voltak, így a Kósa-Szíjjártó-Varga sírásrívás hiszti volt.

regression 2010.06.06. 20:23:28

@Gábor217: Hogy Taleb Nassimot idézzem, azt nem tudom mit kell csinálni, de azt tudom mit NEM, és folyamatosan azt az utat követi mindenki, ami bizonyosan nem jó.

Ha valamit nem ismerek -- márpedig a gazdaságon valójában senki sem igazodik el -- akkor óvatosan járok el, és nem verem a farkam közgazdasági modellekre, meg csillivilli high-frequency trading algoritmusokra.

Lepényhal 2010.06.06. 20:25:01

@Gábor217: "Akkor szerinted Varga hazudik? Mert ő szerencsétlennek, és eltűlzónak nevezte szijjártó és kósa nyilatkozatát. Döntsd el, kinek hiszel."
Te olvasol is, vagy csak írsz? Mert erre megadtam a választ.
"A külföldi elemzők, és az EU is visszaszólt, hogy amit e két jómadár mondott, az egyszerűen nem igaz. Ezt tegnap varga is megerősítette. Erről lemaradtál?"
Akkor mitől pánikolnak?
"Később az is kiderült, szintén Varga szájából, hogy csak kisebb lyukakat talált."
Ha viszont nem ez "derülne ki", akkor azt mondanátok, hogy felelőtlen kijelentést tett, ezért pánikol a piac.
"A felvett kölcsönöket később kell visszafizetni. Folyamatosan. De kölcsönök eddig is voltak, csak most kedvező feltételekkel kaptuk, mivel a piac már nem akart minket finanszírozni."
Ahogy mondod, kölcsönök eddig is voltak, most még több van.
"A Bajnai válságkezelést a fideszesek is kezdik elismerni. A világ vezető hatalmai, és egész európa már elismerte. Akkor te min izmozol itt?"
Az izmozás nem a műfajom, de látom, neked igen, ha elfogy az észérv.
"A kölcsönt vissza kell fizetni, de közben növekvő pályára állt a gazdaság, és csökkentették a hiányt."
Biztosan csökkentették? Hallottam már ilyet, aztán kiderült, hogy elkúrták.
"Mégis, mikor kéne visszafizetni a hitelt? Egyébként meg újabb hitelből fogják ezt megtenni, ezért nem fog nagy terhet róni a költségvetésre."
Újabb hitelekből a régieket. Irígylésre méltó pálya!
Jól felépítettétek!

Gábor217 2010.06.06. 20:27:19

@regression:
A 3,8%-os hiánycél valóban nem volt tartható, 4-4,5 körüli tűnt reálisnak. Örülnék, ha sikerülne mégis a 3,8-at tartani.

regression 2010.06.06. 20:27:35

@Lepényhal: Figyelj, külföldi trader blogon voltak bepánikolva, hogy "jaj Kósa bejelentése után jön az IMF látogatás! Jaj, így kezdődött a görögöknél is!", pedig az IMF képviselő ettől teljesen függetlenül, amúgy is jött volna. Hisztéria van. Kósáék meg bújjanak el egy darabig, mert rosszul leszek, ha meglátom megint.

Gábor217 2010.06.06. 20:28:32

@regression:

Az új utat viszont nem mi magyarok fogjuk kijelölni. Kapálózhatunk, de ha rossz irányba tesszük elsüllyedünk. főleg most, ilyen sérülékenyen.

Egyébként tényleg nagy veszélyek vannak a jelenlegi rendszerben.

Öreg Sam 2010.06.06. 20:29:14

Könyörgöm alázattal,de tényleg!
Ne hagyjatok hülyén meghalni!
Mi a "szoclib" megnevezés ellenttje?
Csak kérdezem,hogy méltó megnevezését alkalmazzam a másiknak!

Lepényhal 2010.06.06. 20:29:59

@regression: én úgy tudom, hogy a görögöknél pont az volt a baj, hogy eltitkolták, kozmetikázták a bajokat.

Öreg Sam 2010.06.06. 20:30:28

@Öreg Sam:
Bocs' ellentettje akart lenni )

regression 2010.06.06. 20:31:21

@Gábor217: Egyébként Bajnaiékkal alapvetően nem lett volna gond, ha
- nem az MSZP korrupt vezetősége kézivezérli a fontosabb dolgokat -- lásd szerkezeti átalakítások, BKV, etc.
- a hiánycsökkentés mellett foglalkoznak a gazdaságélénkítéssel. -- Hiába alacsony a hiány, ha nem lesz miből visszafizetni a hiteleket.

Valójában nem volt igazi szakértői kormány, mert az MSZP árnyékában létezett, annak túlélését szolgálta elsősorban.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.06. 20:35:10

@regression: mondd ki bátran: Bajnai egy mezei stróman volt.

Gábor217 2010.06.06. 20:35:30

@Lepényhal:
Nem az EU, hanem a befektetők pánikolnak. Az EU csak nagyon nem örül, mert mi a része vagyunk, és ilyen felelőtlenül nem lehet akármit beszélni. És növelni sem a hiányt.

Az eladósodottságunk mértéke az érdekes. És mivel csökken a hiány, ez az adósságra is jótékony hatással van. Nem beszélve az ország iránti bizalomról ami olcsóbb hiteleket jelent, azaz kisebb kamatterheket. Ezt érte el Bajnai.

A hiányt biztosan csökkentették. Nézd meg a 2007, 2008 és 2009-es számokat. Idénre is belenyúlás nélkül 4% körül lenne. ami nem rossz eredmény, főleg a válság kellős közepén. Nemzetközi összehasonlításban pedig kifejezetten jó. A briteknél 11% fölötti.

Ez minden ország esetében így van, a hiteleket újabbakból fedezik. Ahhoz, hogy ez ne így lenne, szufficitesnek kéne lenni, ami hatalmas kiadáscsökkentést igényelne, ami mellett egy erőteljes gazdasági növekedés is lenne. Ezek egymás ellen hatnak. Nálunk most kis hiány van, de kis növekedés is. Ami a régióban mégis a legnagyobb.

A világ így működik, még a szocializmus is ilyen volt.

regression 2010.06.06. 20:36:10

@Gábor217: Annyiban igazad van, hogy nem lehetünk vakok a külső helyzetre. Kikecmeregni viszont muszáj, de ilyen helyzetekben lehet helyezkedni is. Ehhez persze nagyon ravasznak kell lenni, és ilyen balfékekkel ez most elég kétséges.

A fő probléma az, hogy nem tudjuk mi lesz jó, ezért kéne egy "szélesspektrumú" programot hirdetni, alternatívákkal, beépített redundanciával. Erősíteni a bottom-up szerveződést, erősíteni a vállalkozókat (a szó nem gazdasági értelmében -- vö. pionír), nem kézivezérelni.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.06.06. 20:37:22

Hogy a seggfejekhez is szóljak pár szót...
A droidokat mindíg sajnálattal vegyes lenézéssel kezeltem.

Sajnálatra méltó kis véglények akik belebújnak a kedvenc politikusuk alfelébe a kedvencük farpofáján kívül nem látnak semmit.
Annyira gáz amikor a kedvenceik szellentenek egy büdöset és ők teljes hévvel nyilatkozzák hogy az nem büdös hanem rózsaillatú.
Az hogy Fidesz vagy Maszop dorid végülis lényegtelen.
A Kapcsolaton találkozni piros droidokkal akik megmagyaraázzák hogy az őszödi böszmeség mekkora óriási dolog volt és meghatottan tapsolnak a táncos fekrónak.
A Fideszes droidok ugyanez csak pepitában.
Az a legjobb pillanat amikor egyes féleszűek jönnek a "Lakájmédia" szöveggel.
Ó ha elővennétek régi újségokat az 50 -es évekből, amikor a "Munkáslevelezők" írták hogy a Nyugati Imperialista Lakájmédia bírája a PÁRTOT és annak bölcs vezérét Rákosi elvtársat...
Viccesek és szánalmasok vagytok.

Amíg csak kis számú droid van, addig csak szórakoztató mint a majom az állatkerben.
A gond ott van amikor ezek a féleszűek elszaporodnak.
A veszély ott van hogy a politikusok jobban szeretik a fülüknek kedves hangokat mint a fújolást, namármos ha a droid sereg azt bégeti hogy minden így jó ahogy van.
Sajnos a politikus nevű lény nagyon gyorsan meggyőzi magát hogy ő egy kibaszott zseni és államférfi és mindent jól csinál.

Kedves droidkák az országnak nem rátok van szüksége hanem igazi támogatókra.
Tudjátok egy jobb / baloldali támogató vagy szipmatizáns nagyjából magáénak érzi azt amit a kedvenc pártja képvisel.
UGYANAKKOR ha azt látja hogy a kedvencei "elkurvulnak" ő lesz a legmérgesebb és legszívesebben furkósbottal kergeté őket, egyszerűen azért mert úgy éreznék hogy ezek a kóklerek elárulták az ő ideáit is.
Tudjátok nagyon sok jobboldali barátom (Fideszesek) a fogják a fejüket a Szíjjártó Petikétől és nem értik hogy miért kell ezt a kretént odatenni.
Útálják a szocikat és soha nem szavaznának rájuk , de amikor meghallják a Petike baromságait , akkor a hányinger kerülgeti őket és azt kérdezgetik: MÉRT MIÉRT MIÉRT ?????

Gábor217 2010.06.06. 20:39:08

@regression: A BKV ügyei épp Bajnaiék alatt derültek ki. Ráadásul a BKV nem állami, hanem fővárosi cég. Vagy tévedek.

A hiány csökkent, a gazdaság növekvő pályára állt.

A kormánynak az volt a szerencséje, hogy a kemény, népszerűtlen intézkedéseket is meg tudták szavaztatni a szocikkal, mert számukra a kormányfő lemondása még nagyobb arcvesztést jelentett volna. Kényszerhelyzetben voltak, ezért volt lehetősége Bajnainak megtenni, amit akart. Az ő kezében volt a szocik töke, mert ha lelép, akkor ők szívnak nagyobbat. ezt pedig mindenáron el akarták kerülni.

regression 2010.06.06. 20:40:58

@Gábor217: Az a baj, hogy a világ tologatja az adósságokat egyik helyről a másikra.

Nem olyan régen a privát adósságokkal volt a baj, akkor kimentették a bankokat, beindították a hitelezést.

Most bedőlnek az államok, próbálják visszaszorítani az állami kiadást. Ezzel viszont a növekedést áldozzák be, rontják az életszínvonalat, romlik az eü, stb. Sajnos ez is adósság, és ez lesz majd a válság következő fázisa.

Sajnos a kezelhetetlenebből a még kezelhetetlenebbe transzformáljuk azt a hihetetlen adósságot ami föl lett halmozva.

abandi 2010.06.06. 20:41:19

A végén már megint csak a bosszúálló csicska zsidók országa leszunk.

Gábor217 2010.06.06. 20:42:47

@regression:

Ez tényleg gáz, nem tudom, mi lesz a megoldás, valamit majd ki kell találni, mert ennek a vége senki számára nem lesz jó. Se a bankok, sem az országok, sem a személyek számára.

De tudok még pár ilyen világméretű problémát felhozni, pl. fenntartható fejlődés, ami ehhez a témához is szorosan kapcsolódik.

regression 2010.06.06. 20:43:11

@Gábor217: Azt a növekvő pályát nyugtával dícsérjük. Én nem tudom mire a nagy optimizmus. Hiszem, ha látom. Sajnos nehéz lesz persze ezt kielemezni, mert most a Fidesz kormányoz, és rohadt nehéz lesz elválasztani a korábbi elbaszások hatásait a mostaniaktól.

Lepényhal 2010.06.06. 20:44:07

@Gábor217: ezt a hosszas fogalmazást még megvártam, mert sejtettem, hogy készül. Sajnos kár volt, mert olyan, mintha sükettel kommunikálnék. Ezt a rizsát már olvastam, erről szól az összes blog, és a válaszok is meg vannak rá írva. Remélem két harmad elég lesz ahhoz, hogy kisöpörje a fontos pozíciókból azokat, akik a saját reakcióikat a piacénak állítják be, és egyelőre van is a piacra annyi befolyásuk, hogy megtehessék. Na viszlát.

Alfőmérnök 2010.06.06. 20:44:58

@Gasper: off
Oldalt van egy blogajánló, ahol Tarkovszkij polaroidokat lehet nézegetni. Szerintem megéri.
on

kisvagány 2010.06.06. 20:45:29

Ha a "sárgákra" szavaztam volna, most leköpném magam! Sok választójuknak okoztak felejthetetlen csalódást,mint annak idején a "pirosak".

Hányok mindegyik politikustól!!!

abandi 2010.06.06. 20:55:07

Úgy, ahogy a zsidók nem egednek a palesztíniai blokádból, úgy itt sem érhetünk el eredményt komoly zsidó veszteség nélkül.
Majd megemlékezünk róla...

tölgy1 2010.06.06. 20:55:09

@egyenlítő: veszélyes ez, mivel 1, az ira Dei a népet érte, e logika szerint az a bűnös,
2, a ballib híveknek nem értik meg.

regression 2010.06.06. 20:56:30

@prostatikus vogon jeltz: Amit te szeretnél, két szóban összefoglalva: Tudatos szavazó

Sajnos azért vannak korlátai ennek is, még az elemzők sem igazodnak ki a világ folyásán, és mi sem. Nincsenek abszolút igazságok. Valaki szerint X kormány fellendítette a gazdaságot, valaki szerint meg eladósította. Valaki szerint Y kormány megmentette az országot, valaki szerint meg tönkretette -- és nagyon nehéz megítélni, kinek van igaza.

regression 2010.06.06. 20:58:03

@regression: Mondjuk a modern magyar politikában Gyurcsány az egyetlen kivétel, az ő megítélése egyértelmű :)

tölgy1 2010.06.06. 21:08:10

@Gábor217: tessék
th06.deviantart.net/fs49/300W/i/2009/235/9/7/Princess_Serenity_bad_by_OakEvolution.jpg

1, tények nincsenek, csak értelmezések. Pl. maga azt írta, hogy vesztettek, ami 52-68-98%-os szavazataránynál érdekes kijelentés.

2,"Miért nem elég neked, hogy a fidesz megalázta magát a világ és az ország előtt, ezt önmagaddal is megteszed?"
Nézze ballerka, na látja, ez egy értelmezés. Csak hogy tanuljon, ha már ide jött. A fospumpisták legfeljebb a magafélék előtt "alázták meg magukat", de ezt már megtették azzal, hogy levegőt vettek. Ha a magafajtának akartak volna a kedviben járni, akkor a Ferkónak hajtanak.

Még most sem igazolta, hol és mit hazudtak? Lehet, hogy maga hazudott?

herbert 2010.06.06. 21:11:35

@Hóember: ez azért nem ilyen egyszerű. a 0 gdp növekedés mellett elszaladó infláció ilyen munkanélküliség mellett elég baráti fejleményekhez vezethet. az sem lenne szerencsés, ha a tengernyi bedőlt ingatlan bagóért néhány spekuláns vagy az állam kezébe kerülne.

a szénhidrogének kellemetlenek, de nem látom még a tesla gyártmányú traktorokat, buszokat, kamionokat.

Zetek 2010.06.06. 21:13:23

Kedves Turul! Nagyon köszönöm, hol lennénk nagy bölcsességed nélkül. Alapból nem ezen rugóztatok, amikor vérről és könnyekről szóló beszédet követeltetek?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.06. 21:17:59

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy 4 naptári és 2 munkanap után nincs még vége ennek a történetnek. Nagyon rövid idő ám ez a gazdasági folyamatokban, 2 nap hektikus mozgásai alapján könnyen hülyét csinál magából bárki, aki gyors következtetéseket von le.
Nagy a gordonárvák boldogsága most, hogy az idealizált szakértőelit nélkülözhetetlenségére vélnek bizonyítékot találni, de a játszma most kezdődik csak. 2 pénzpiaci, tőzsdei nap, néhány nyilatkozat, az semmi. A lényeg most kezdődik, és ami fontos, az nem a nyilatkozatokban van, hanem a konkrét beavatkozásokban, például: hogyan nyúl az új kormány a költségvetéshez.
A stabil pénzügyi helyzet elérése mellett persze alapvető szempont még a ballib szakértelem mítoszának lerombolása, amihez hozzátartozik a valós helyzet feltárása. Úgyhogy, a tánc még csak most kezdődik. Fog közben még zuhanni a forintárfolyam? Fog bizony. De a lényeg a hosszú távú folyamatokban van. Úgyhogy viel Spaß. Amúgy meg fájni is fog, természetesen.

regression 2010.06.06. 21:28:04

@Elpet: Mondjuk a Fidesz most visszakapja azt, amit az MSZP a kormányfőkeresésnél. Sajnos az Internet és globalizáció világában minden órákon belül hatást válthat ki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.06. 21:30:43

@rajcsányi.gellért (ergé):

oké, megnéztem
ezt a vezérkommentes megoldásotokat még szoknom kell

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.06.06. 21:31:55

@Elpet: A ballib szakértői elit mítoszát azzal tudja a Fidesz a leghatásosabban lerombolni, ha megvalósítja a stabil pénzügyi helyzetet. Eddig csak a saját mítoszát rombolta - már aki számára ez létezett - de tényleg rengeteg idő van még.

Azt szeretném kérdezni, hogy lesznek-e strukturális reformok vagy az csak afféle progresszív jövőmérnökösködés. ;-)

II.Briandrew 2010.06.06. 21:44:44

Tény, hogy rohadt dühös vagyok a Fideszre, vagyis inkább pár idiótára onnan, de azért történt itt az elmúlt 8 év alatt durvább malőr is. Most nagyon sok emberrel szúrtak ki, főleg az amúgy is megrokkant devizahitelesekkel, de másokkal is jócskán.
Ettől függetlenül én nem írnám le az egész Orbán-kormányt egy hét után. Mert azért ne felejtsük el, hogy az az egy hét is csomó olyan döntést hozott, ami alapján reménykedhetünk abban, hogy a dolgok talán jobb irányba indulnak el(parkolási törvény, családi pótlék kérdése,kisebb parlament, kisebb önkormányzatok). Mindez egy hét alatt. Nade el kell ismerni, hogy egy nap alatt viszont sikerült történelmi mélypontra vinni a forint árfolyamát is...ezért simán megérdemelnek pár beintést tőlünk!

Gábor217 2010.06.06. 21:52:57

@tölgy1: Jól van, a linked alapján világos, hogy nem veszed komolyan saját magadat sem. Akkor viszont meggyőzni sem kell. Mondjuk tényleg fura volt, hogy komolyan gondolnád, amiket leírsz. Így világos, hogy iróniát használtál. Oké, tiszta sor. Nem kellett volna, hogy komolyan vegyelek.

Egyébként vicces volt: google: Matolcsy, 6% és egyből ez a cikk jött ki.

Chicano 2010.06.06. 21:53:38

@Elpet: Ott a pont, Elpet. Egy csapatmozgást láttunk egy hosszúra tervezett háborúban. Kár még nagy bölcsességeket leírni amíg még ennek a csatának sincs vége, nem hogy a háborúnak. Azt sem zárom ki hogy ez most nem a legjobban sült el a kormány részéről, de jó eséllyel egy hónap múlva már senki nem fog rá emlékezni.

Az ahogyan a Fidesz visszapanaszkodta magát a hatalomba engem arról győzött meg hogy stratégia alapján szívós türelemmel érik el a kitűzött céljaikat. Ebbe akár belefér egy-két mellényúlás is, a lényeg hogy elérjék a kitűzött célt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.06. 21:55:30

@Kettes:

Reform az nem lesz, mert amit a Fidesz csinál, az eleve nemreform, definíció szerint.
Meg amúgy se lesz reform, mert a reform azt jelenti, hogy piaci szereplőket kell ültetni a redisztribúciós folyamatok pénzsorompói mellé. Az igazi reformerek alaptézise, hogy minden társadalmi folyamatot piaci ellenőrzés alá kell vonni. Ez a reformizmus. A fideszizmus meg azt mondja, hogy nem kell minden folyamatot piaci ellenőrzés alá vonni.
Ilyen értelemben hát az Orbán-kormány nem lesz reformer, a szó hőslajosi értelmében legalábbis.

Gábor217 2010.06.06. 21:57:10

@II.Briandrew:
Én is kezdtem reménykedni, hogy végre ismét jó irányba tartanak a dolgok.

Erre tessék, mindent porrá zúznak. Még vissza lehet hozni, még ki lehet köszörülni, csak nem kellett volna előtte kicsit nehezíteni az ország és a saját helyzetükön.

Remélem szijjártó hazaáruló pétert elteszik a legmélyebb fiók végére. Ezt az embert már csak az szereti, akit fizetnek érte.

kósa is 0 lett.

Azért én is bízom benne, hogy megjön Orbán esze, és inkább Vargára fog hallgatni, mint Matolcsyra.

Egy szolid hátramutogatás belefért volna, mert e volt árazva, előre el volt könyvelve.

De durván túllőttek a célon. Nem értem most sem, hogy miért kellett az országot és magukat is lejáratni.

Chicano 2010.06.06. 22:02:29

@II.Briandrew: "Most nagyon sok emberrel szúrtak ki, főleg az amúgy is megrokkant devizahitelesekkel, de másokkal is jócskán."

Nem korai még emiatt dühösnek lenned? Nekem nincs devizahitelem, de azt hallom a médiából hogy csak azt érinti a megcsúszott árfolyam aki ezekben a napokban kapja meg az esedékes csekket. Persze, mindenkinek fáj ha akár pár ezer forinttal többet kell fizetnie, megértem. De veszett itt már több is az elmúlt években. Ha a következő napokban visszaáll az árfolyam akkor ez az egész vihar volt a biliben.

Mondjuk én személy szerint azt nem értem hogyan tudunk majd az idén visszafizetni 3000 milliárd forintot (jövőre meg 5 ezret) de Oszkónak biztosan erre is van egy tippje.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.06.06. 22:02:38

@Chicano:

Valószínűleg tényleg nem a legjobban sikerült, de ebből most ekkora hisztériát elsősorban azok csinálnak, akik az Orbán-kormány gyors hiteltelenítését olyan blitzkriegszerűen gondolják, ahogy az Antall-kormány támogatottságát erodálták annak idején. De ez most nem így lesz.

titkosgyilkos 2010.06.06. 22:09:35

"Hogy okozott-e anyagi kárt a két rosszul sikerült nyilatkozat, s ha igen, mekkorát, az néhány nap múlva kiderül"

Spec. konkrétan milliós nagyságrendűt. Szarjon farfekvéses sünt a két faszkalap.

Gábor217 2010.06.06. 22:18:18

@Chicano: hitelből, és nem 3000 milliárdot. A hiteleket mindig is újabb hitelekből fedeztük. És ha kicsit a sajátból is hozzá teszünk, akkor csökken az adósság. Már, ha többet teszünk hozzá, mint a kamat. Szóval ebben semmi rendkívüli nincs, csak azok számára, akik nem ismerik ezeket a folyamatokat.

az a pár ezer forint nem is olyan kevés, főleg úgy, hogy a jelenlegi törlesztő részleteket is alig tudják kifizetni az emberek. És különösen dühítő, hogy két idióta politikus böffentése okozza a több ezer forintos plusz kiadást. Ez elkerülhető lett volna. És ezek még cska nem is komoly döntések, hanem idióta nyilatkozatok, ráadásul egyik a másik után, amikor már tudni lehetett, hogy ilyet tilos csinálni.

Remélem visszaáll a Ft, de kár volt ekkora hülyeséget csinálni. Ha elég kemény lesz az Orbán-csomag, akkor visszaállhat megint a bizalom. Remélem így lesz, remélem ez a pofon észhez térítette őket!

Gábor217 2010.06.06. 22:20:19

@Elpet: Ez tőlük függ. Ha észhez térnek, és letesznek komoly dolgokat az asztalra, akkor hosszabb távon helyre tudják hozni, amit elrontottak most. Ez mindannyiunk érdeke. A felelősöket pedig megbüntetni, pl. kirúgni a hülye szijjártót. Ő egy hiteltelen seggfej. Ez tény.

flippant 2010.06.06. 22:34:41

Most akkor lesz koronaúsztatás vagy nem lesz?

II.Briandrew 2010.06.06. 22:42:31

@Chicano:

Egyáltalán nem korai vagy kései dühösnek lenni egy ilyen elbaltázott szerencsétlenkedés nyomán. Attól, mert fájuk szavaztam és attól, mert velük szimpatizálok, még nem vesztettem el a józan ítélőképességem!
Igenis hibát, emeletes baromságot követtett el azzal a Fidesz, hogy olyanokat állított, ami végül nem igazolódott be. Hiszen a tényfeltáró bizottság semmilyen nagy visszaélést nem tárt fel, nem estek ki csontvázak a szekrényből. Saját magukat akarták ezzel bebiztosítani, hogy mossák magukat előttünk és az előző kormányra fogják, ha valami balul sül el. Ez ok, békeidőben, amikor nincs válság a világban. De pont most basszus, inkább maradtak volna csöndben és ahogy a mondás is tartja: bölcsek maradtak volna. Így viszont a világ szemében is jól leégtünk...
DE!
Erről az egy esetről beszélek és azt pedig mindenki tudja, hogy kb egy hét alatt több olyan intézkedést vettek törvénybe, amit már évek óta nem tudott senki megoldani. Az irány tehát jó, csak éppen most mintha kisiklott volna a vonat egy-két kereke, de remélem hamar visszarakják és mehetünk tovább!

II.Briandrew 2010.06.06. 22:45:05

@Gábor217:

Igen, Szijjártó egy ripacs. A Fideszben sem szeretik sokan. Többet árt, mint használ. Kósa jófej, de most nagyon-nagyot hibázott. Sajnos tényleg elfelejtették, hogy már kormányon vannak és így tízszeres súlya van annak, amit mondanak. Le kell szokni végre a hazabeszélésekről és a "mossuk ki minden áron magunkat és kenjük a másik oldalra" szövegről, mert íme itt a következménye. Durva lépés a piac részéről is, nyilván sok spekuláns keze is benne van, de ettől még érthető!Sajnos...

Gábor217 2010.06.06. 22:52:20

@II.Briandrew:

Ezzel azonosulni tudok. Ezért is nem értem ,és zavar, hogy aki jogos kritikát fogalmaz meg, az már biztosan cuclib, stb.

Szerintem egy pártnak is nagyon fontos, hogy lehessen kritizálni, hogy legyenek visszajelzések.

Az meg mindennél többet elmond, ha azok kritizálnak, akik egyébként drukkolnak, és megadták a kezdeti bizalmat nekik.

És teljesen értelmetlen dolog egy másik kormány régebbi bűneit felhozni, mert nem számít enyhítő körülménynek.

És nem a fidesz jó intézkedéseit kritizáljuk, sőt, nem is az egész fideszt minden intézkedésével együtt. Hanem ezt az egy, igen nagy elqrást.

És ezt azt hiszem ők maguk is belátták. Remélem tanulnak belőle, ez a közös érdekünk.

II.Briandrew 2010.06.06. 22:57:24

@Gábor217:

Én is csak reménykedni tudok. Részemről megtettem azt, amit lehetett. Telefonon beszéltem pár vezető politikussal és elmondtam nekik, hogy ez a lépésük most hogyan is csapódik le otthon és mondjuk itt Londonban, ahol élek...Azt mindenképpen értékeltem, hogy ők maguk is már előre szabadkoztak és tudták, hogy bizony most valamit nagyon elqrtak...

Grrr 2010.06.06. 22:58:53

@Grift: Barroso-nak csak arra van jogosítványa, hogy a megállapodott, "kőbe vésett" hiánycélt kérje számon. Egyrészt a stabilitási és növekedési paktum, másrészt az IMF-EU hitel előírásainak megfelelően.

Bár persze érti ő, hogy a kormányok - ha van rá lehetőségük - trükköznek, hogy rövidtávú népszerűségért államuk hosszútávú gazdasági érdekeit tegyék kockára. Ilyesmit Portugália is tett. De az biztos, hogy nem fog erről egyezkedni Orbánnal. Nem az ő dolga, nincs rá semmiféle jogi felhatalmazása - ez nem ebben a formában megy, nem egy kormányfői látogatás keretében.

És pont most nincs sok lehetőség az ország számára a vállalások felpuhítására. A mozgástér, ebben a hektikus pénzügyi környezetben nagyon kicsi. Hallgattam a közös sajtótájékoztatót az interneten, azon azt mondta Barroso, hogy nem elsősorban Brüsszel miatt van arra szükség, hogy Magyarország betartsa az általa vállalt hiánycélt, hanem a piacok miatt.

Gábor217 2010.06.06. 22:59:22

@Grift: A Varga nyilatkozat után remélhető volt. Ha hétfőn nagy bejelentést tesznek, remélem visszaerősödik rendes szintjére a forint. Remélem elég volt nekik ez az egy pofon, most már rajta maradnak a jó úton. És többet nem követnek el ilyen bűnt.

Remélem a befektetői bizalmat is helyre tudják majd állítani. Nagyon drukkolok, hogy ez a böszme hiba minél kevesebb emberen csapódjon le negatívan.

Grrr 2010.06.06. 23:03:42

@II.Briandrew: Legalább az a jó, hogy ez most történt, az első hónapban - ha a kormány ezt a gyorsan jött (és még nem büntető jellegű) pofont most megjegyzi és jól dolgozza fel, akkor az elkövetkező 4 évben ilyesmibe nem szalad bele és sikeres lehet.

Gábor217 2010.06.06. 23:07:38

@Grrr: Remélem így lesz. És örülnék, ha ez a minősíthetetlen belpolitikai adok-kapokban is megmutatkozna.

Bajnaiék ezt is jól csinálták. Nem ereszkedtek le a primitjv sárdobálás szintjére. Mindig tárgyilagosak voltak, és Bajnai mindvégig megtette azt a gesztust az ellenzéknek, ami egy fajta közeledést indíthatna el. Nagyon korrekt volt.

stratez 2010.06.06. 23:13:50

Mit kell még Szijjártónak elkövetni ahhoz, hogy Orbán belássa alkalmatlanságát...

Grrr 2010.06.06. 23:17:00

@Gábor217: Bajnainak személy szerint ilyen a habitusa, amivel nincs is gond. A kormánya konkrét döntéseiben, a minisztériumok munkájában azért nem voltak érvényesült ez a közeledésnek. Hátsó, sötét szobában megírt stratégiák, susmus, áttekinthetetlen támogatások nagyprojektekhez, stb.

II.Briandrew 2010.06.06. 23:22:50

@stratez:

Nem tudom, de azért az is beszédes, hogy kormányszóvivőnek már nem merte kinevezni...személyi szóvivőt csinált belőle és remélem egy idő után már csak személyi titkár lesz belőle!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.06. 23:58:50

Fidesz simli volt!

Vettek előtte forintot, shortolták az OTP-t a fidesz és az oligarchái. Aztán mentek a milliárdokért. Ez így történt és nem tulzás!

belekotty 2010.06.07. 00:06:45

@II.Briandrew: Milyen személyi titkár? Az éjjeliőr színvonalát nem üti meg!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.07. 00:06:59

@Grift: maga egész nap itt ingerkedik a libbancs droidokkal, ahelyett, hogy a honi csúcsgasztronómia sanyarú állapotát elemezné...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.06.07. 00:12:42

@Gábor217: üzletet kellene kötnöd a Bajnaival, aki nagyon korrekt. Például vennél tőle libát, vagy eladnál neki.
Fel kellene már fogni, picikét vezekelt a Bajnai a változatosság kedvéért, lopikálás után és előtt. Egyébként tényleg üdítő jelenség volt az elődje után, aki mint egy sztratoszférikus fallosz, minden áldatlan nap minden órájában ki akart lövelleni magából valami orbitális okosságot. De ezért még ne tévesszük össze Bajnait valami csörcsillfélével...

suski 2010.06.07. 00:14:34

@stratez: nehezen tudom elképzelni, hogy Orbán tudta nélkül pofázna. Hiszen mindig azokat a fordulatokat ismétli, még Orbán hanghordozását is utánozza...
Bod Péter Ákos a Kontrasztban: "kormánytényező nem szólalt meg" hát Petike micsoda akkor??

Kerti Fóka 2010.06.07. 00:23:39

Előre bocsátom, hogy én FIDESZre szavaztam most is, 4 éve is és 8 éve is. Az utóbbi 8 évben láttam, amit láttam, gondoltam amit gondoltam... De akkor se hittem volna,hogy két kis országbeli politikus szerencsétlen nyilatkozata, amire még rá is tettek a külföldi sajtóorgánumok egy vaskos lapáttal hogy még szerencsétlenebbül hangozzon, egész napra be tudja rántani a Dow Jones-t...Lehet, hogy nem egyedül de része volt benne. Ezen az esésen több pénz megfordult mint az éves magyar GDP... Ilyen helyzetben tényleg nem szabad így nyilatkozni. Én OV helyébe húznék egy strigulát Szijjártónak. A következő hiba esetén pedig röptetném szó nélkül... Mindazonáltal az egy nagy marhaság hogy az ország nem jár jól a gyenge forinttal - mondom ezt úgy hogy én is érintett vagyok devizahitelben. A külkereskedelmi mérlegünk jócskán pozitív (többet adunk el mint amennyit veszünk) és a nagy csomó multi cégnek sem Magyarországon van a központja, így az elszámolásuk sem forintban hanem euróban vagy dollárban történik. Egy nagy multinak még jobban megéri most itt elvégeztetni valami munkát mint pl. egy szlovákiai (vagy bármely más EUs) gyárában lenne. Szóval egy esetleg beruházó multi cég számára javult a befektetői környezet a kisebb munkaerőköltség révén. Aki exportál az alapból jól jár, aki idejön turista az is. Azok járnak rosszul akik külföldre akarnak utazni, bár sokan most eleve kihagyják a válság miatt. Meg persze azok is akik importálnak, vagy importból fedezik valamilyen szükségletüket. Azonban itt is keményen készleteznek és mivel ez a nagy hajcihő - mint minden csoda - max 3 napig tart, így most nem importálnak pár napig amíg kicsit visszaerősödik a forint. Az igazi gond az a devizahitelesek számára adódhat... Sajnos ez egy szomorú körülmények közt kialakult réteg, többek közt az utóbbi évek banki szabályozatlanságának köszönhető... mármint hogy olyanok is kaphattak kölcsönt, akiknél az árfolyamkockázat miatt már jelentős a kockázata hogy törlesztésképtelenné válnak. Mivel ez a devizahiteles réteg eléggé terjedelmes és sajnos sokáig létezni is fog a 25-30-35 évre felvett hitelek miatt, így államilag segíteni kell... Mivel nem jó az államnak hogy évtizedekre meg lenne kötve a keze, pl. árfolyamváltoztatás, árfolyamintervenció esetén. Persze a támogatás nem azt jelenti, hogy ki kéne fizetni az emberek helyett. Egyáltalán nem... Csak vállalja át az állam mondjuk annak az adminisztrációs költségét ha valaki előtörleszti problémás hitelét, vagy például futamidőt növel...

Bell & Sebastian 2010.06.07. 00:27:31

@Hepci:
Ötcsillagos hozzászólás! :))

Gábor217 2010.06.07. 00:59:09

@Hepci: simánkönék üzletet Bajnaival. A rágalmazások ellen többször is pert nyert. De sajnos a rosszindulatú pletykák makacsan tartják magukat.

Én Bajnait nagyon tisztelem, és hálás vagyok neki. Nem kell egyetérteni velem, de én egy igazi hazafinak tartom.

Hadrianuska 2010.06.07. 04:38:51

Azt nem értem, hogy ez a kókler régész banda, (csontvázfeltáróbizoccságocska) milyen jogon tartja titokban az elért eredményeket!? Az adófizetők pénzéből fizették a bizottság "munkáját", joggal akarjuk tudni, mire jutottak! Lehet b(r)öfögni..

fekete3363 2010.06.07. 05:39:23

Hát, igen. Most már lesz dolga az elszámoltatási biztosnak a FIDESZ soraiban is. Meg lehet kérdezni a Kósa és Szíjjártó Uraktól ugyan mennyi kárt okoztak a hozzá nem értésükkel a magyar állampolgároknak. Ezt is milliárdokkal lehetne mérni valószínűleg. Mi az, hogy nem szólalnak meg és nem korrigálnak, illetve mi ez az ellentmondás Varga és Kósa- Szíjjártó között?

Lepényhal 2010.06.07. 07:31:33

@fekete3363: úgy tudtam, csak a korrupciót számolatják el. Ha a hozzánemértést is elszámoltatnák, akkor nem lennének már ezek a hisztériakeltő liberálisok.

Lepényhal 2010.06.07. 07:33:54

Amúgy libsikéim, itt van a válasz a hisztériára, indexes interpretációban: index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/07/a_nyugdijra_es_a_bankok_penzere_faj_a_fidesz_foga/
Én bízom Vargában.

medve19 2010.06.07. 09:24:40

@Gábor217: Ja, ez a nagyonkorrektigazhazafi, amikor szabadon cselekedhetett bedöntötte az országot, mint a hajdúbétet.
Kétségtelen, hogy ez a jóember lapított a magamutogató elődjétől eltérően. Persze akkor is, amikor az öngyilkosok családjaival kellett volna szembenéznie, nem néhány ezer forint miatt morcos devizahitelessel.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.07. 09:42:31

Mos' mit paráztok. Ócsítani kell a forintot, de azért mégis elegánsabb, ha a _piac_ reagál kedvezőtlenül egy ki(be)jelentésre, mintha az MNB-t főakárki jelenti be, hogy bocsfiúk. Mer' akkor ugye a nép felkel, meg rackajuhokkal kezd dobálózni.
Így legalább mindenki igyekszik majd euróért értékesíteni a termékét, mert abból nem lesz bevétele az országnak, ha Miskolcon gyártott párizsit Szegeden veszik meg.
Ezért iygekezetek megoldani uygebár a devizahitelesek kérdését is.
Nem olyan kurvára bonyolult ez.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.07. 09:46:28

@regression:

"az is fasza, hogy most semmi mozgástér nincs, mert ha csak megvakarjuk az orrunkat ránkpisszentenek, hogy maradjunk már nyugton"

de bezzeg '08-ban akkora mozgástér volt, hogy ihaj

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.07. 09:48:46

@Grift:

hát igen, minden jóban van valami rossz. mert odáig jó, sőt a nemzetet üdvöztő ahogy laja és peti (természetesen) hibátlanul tették a dolgukat, de hogy ez a rohadt komprádor burzsoázia ilyen alattomosan reagált, az szégyen.

karvalytőke!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.07. 09:52:58

@mavo:
nem érti. tették a dolgukat, és a komprádor burzsoázia is tette a magáét. és pont úgy reagált, ahogy azt viktor tanácsadói kiszámították. mindenki behúzta a lét. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.07. 10:02:07

@Grift:

a nem létező fidesz-közeli off-shore cégek is? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.07. 10:07:54

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=3&i=134188

ez már nem is komprádor burzsoázia. fúj.

a sok hülye meg kárörvend, miközben a bőrünkért megy a játék.

jól működő kormányt szeretnék. ha a fidi adja, hát ők. de csinálják jól, bazmeg. :(

suski 2010.06.07. 10:14:26

@mavo: elkúró már 2006-ban összehozta az államcsôdközelit saját magának, amikor még sehol nem volt a nemzetközi válság. Orbánék most egyrészt öröklik az elkúrássorozatot, pluszban pedig nemzetközi válság is van.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.06.07. 10:51:27

@mavo:
nem, majd viktor beszambázik egy taszkós szatyor ejróval az arab pénzváltóhoz, mi? :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.07. 13:43:04

@Alfőmérnök: off

köszönöm, köszönöm! Már lehet hogy leszedték, mert nem látom. Linkre nem emlékszel?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.07. 14:36:04

@Alfőmérnök: hú, ez nagyon menő! Köszönöm mégegyszer!!!

nyesta 2010.06.07. 15:39:37

Érdekes, hogy az itt kommentelő kommunista rajongóknak az az apróság elkerüli a figyelmét, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-Gyurcsány-Bajnai kormányok tényleg a csőd szélére juttatták az országot 8 év alatt és a végén még megpróbálják a fidesz nyakába varni...? Ehhez már tényleg pofa kell faszopók!!! A másik meg az, hogy én is "devizahiteles" vagyok és a Medgyessy kormány óta fizetem azt a negyedévenkénti kamatkülönbözetet, ami mára már annyi lett, mint a törlesztő havi hitelem és nincs semmiféle elmaradásom! Arra már senki sem emlékszik az elvtárasak közül, hogy Medgyessy kezdte el "ócsítani a forintot"? Szóval, köszönjük meg a gyenge forintot a három kommunista faszkalapnak! Medgyessynek, Gyurcsánynak és Bajnainak!

Iustizmord 2010.06.07. 17:26:38

gondolt már rá valaki hogy szíjjártó petikére még felelősségteljesebb dolgokat is lehetne bízni? pl az MNB vezetését, üstöllést?

nyesta 2010.06.07. 19:53:40

Azért annak örülök, hogy egy magyar polgármester szavára, megrendül az amerikai pénzpiac!!!! Ez azért érdekes, nem elvtársak...? :))
Vaj' kik lehetnek azok, akik nem szeretnék, hogy nyilvánosságra kerüljön Magyarország valós(!) gazdasági állapota???

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.08. 06:47:42

@nyetmszp:

"Vaj' kik lehetnek azok, akik nem szeretnék, hogy nyilvánosságra kerüljön Magyarország valós(!) gazdasági állapota???"

azsidók? akomcsik? elő a farbával!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.08. 07:00:19

@suski:

azért érdekelne, hogy ha a gonosz, magyarellenes gyurcsótány bénázna ennyit, mutogatnál-e vissza, hogy de bezzeg a fidesz ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.06.08. 07:03:16

@Iustizmord:

azé egy szíííííííjjártós (ez malacnak ment) sajttájt megnéznék. :) rohattkomcsik fél százalékpont, BANKÁRKORMÁNY fél százalékpont :-)))))))

Tehetetlen Dodó 2010.06.08. 09:14:07

@nyetmszp: Haha, ez a gyanú motoszkál bennem is: ahogy szivárognak az információk, egyre inkább az a benyomásom, hogy megint ez a hazaáruló bukott liberálbolsi banda játszik arra, hogy rontsa a kormány hitelét, akár azon az áron is, hogy az egész országnak ártsanak vele.
Mert aki komolyan gondolja, hogy a FT tudósítója részt vett mondjuk a nagyhorderejű, Debrecenben magyar kisvállalkozók részére rendezett konferenceián és azonnal a világ tudtára adta a megnyitóbeszédben elhangzottakat, méghozzá oly plasztikusan ábrázolva a szörnyű történést, hogy a Dow Jones azonnal beleremegett, na, az minimum teljesen hülye.
Itt bizony a jól ismert köteles beszéd-szerű machináció zajlott, vagy éppen a Göncz-féle nemzetközi sajtót televinnyogó mocskos sikoltozás történt.
Egy tanulsága van a dolognak: nagyon résen kell lenni, mert ezek a gátlástalan tetvek semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy mindenáron lejárassák a kormányt, kerül, amibe kerül.
Nekünk.

Roe 2010.06.09. 07:57:55

@nyetmszp: Sáveltolás (medgyessy, lászló csaba) - sokan már elfelejtették.

@Tehetetlen Dodó: vannak, akik erre várnak.

Margit Feher (margit.feher@dowjones.com), Veronika Gulyas.
Szemelvények munkáikból:
online.wsj.com/article/SB10001424052748704764404575286283092092988.html?KEYWORDS=hungary
blogs.wsj.com/new-europe/2010/04/29/hungarys-new-government-seems-to-prefer-weaker-currency/
süti beállítások módosítása