Slota megküzd a magyar netezőkkel is - Ilyen szomszéd pedig nincs VII.
2010. június 04. írta: TuRuL_2k2

Slota megküzd a magyar netezőkkel is - Ilyen szomszéd pedig nincs VII.

  A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nagy határhúzó és emléktábla-avató nekibuzdulását Kassa, Komárom és Pozsony mellett az internet sem úszhatta meg. Lopoutoek mikrobejegyzése nyomán derült ki, hogy Ján Slota csapata virtuálisan is keményen csapatja. Globalizáció? Világfalu? Határtalan szabadság? Ugyan.

  Slotáék nemes egyszerűséggel blokkolják az sns.sk címen elérhető honlapjuk magyarországi látogatóit:

  Ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy valóban magyarországi ip-nknek szól ez a figyelmesség, külföldi proxy szerverek (itt lehet találni bőven) közbeiktatásával érdemes felkeresni az SNS oldalát. Ezeken keresztül simán meg lehet nyitni az oldalt, például megcsodálhatjuk a Slotáéktól szokatlan előzékenységgel jó előre piros-fehér-zöldre átszínezett szlovák lobogót.

  Reméljük, nem állnak meg félúton, s a szigorúan őrzött határokat minden kommunikációs csatornára kiterjesztik. Például igazán nagyszerű csapás lenne a magyar revizionizmusra, ha a határon innen már csak kódolva lehetne fogni a szlovák televíziók adását.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr952055016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valakinyolc 2010.06.04. 01:15:42

Az EU persze egy szót sem szól :)

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.06.04. 01:19:33

"Globalizáció? Világfalu? Határtalan szabadság? Ugyan."

Így van!

ETNIKAI HATÁROKAT MAYGARORSZÁGNAK!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.06.04. 07:18:27

Hát nem értitek? Egy magyar az puszta létezésénél fogva is csakis nááátzi meg soviniszta, meg gaz irredenta lehet. No. A szegény EU meg eleget bajlódik a bürokráciával, ne fárasszuk már őket, az afgán fronton kudarcot valló NATO-t se terheljük már holmi Közép-Kelet Európai feszültséggerjesztéssel. Tessék felvenni a birkaüzemmódot, esetleg egy latex-mazo szerkót, hisz csudajó dolog mindig mások érdekeiért megalázkodni. Cumbaja wörldpísz!

Gót 2010.06.04. 07:19:51

Azért azt a knédlizabálónak is illene tudnia, hogy az ijesztő magyar címer amitől rettegni kell nem zöld hanem vörös háttérrel rendelkezett és nem vörös hanem zöld hármashalommal állt és a kereszt tövébe kéne egy hercegi korona is.

Ez így jobban hasonlít egy olasz doberdói vitézségi érdemre :D

No sebaj legalább a zászló stimmel

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.04. 08:29:36

Nálam minden proxy, vagy egyéb trükk nélkül megjelenik. Pedig magyar ip címem van.

Steve the Great 2010.06.04. 08:34:58

@El Topo (Sgt. Elias): Nekem nem. De végülis miért akarnám nézegetni az SNS honlapját? win-win :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.04. 09:02:08

Slota egyszerűen beteg. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a magánrepülőjével mindig Ausztria felett megy csak az Adriára, mert Magyarország felett biztos lelőnék...

reality 2010.06.04. 09:52:18

@Herr SturmLiberator: "hisz csudajó dolog mindig mások érdekeiért megalázkodni"

Ezt hogy érted?

Zigi 2010.06.04. 10:18:11

@Gót: Izé, szerintem nem véletlen a címer fordított színezése. Van valami olyan tót törvény, hogy idegen állam jelképei nem használhatók a választási kampányban.

Barman's Choice · http://scotchwhiskyblog.wordpress.com 2010.06.04. 10:33:01

Szerintem ez a zászló simán elfogadható a szlovák autonomiát az északi határvidéken nagyvonalúan engedélyező Magyarország számára:)
Mivel a lengyel-magyar határon amúgy is jelentős lenne a forgalom,egy megfelelő nemzetiségi turisztikai,gasztronomiai koncepcióval szépen skanzenizálódnának a Lengyelország felé irányuló élénk kereskedelmi,turisztikai kapcsolatoknak,közlekedésnek köszönhetően.
:))
Azért tegnapi emléktábla avatáshoz annyit,hogy van aki köszönetet mond valamiféle nagyhatalmaknak a posta épületének falán országot kreálóknak,gondosan bekamerázott pár négyzetcentiméternyi felületen van aki szobrokat emel térnyi méretben a Hont foglaló ősöknek.

ZX 2010.06.04. 10:34:21

Nekem simán bejön, bár én a google fordítóval nyitattam meg. Úgy már sikerült belépnem jelszóval védett oldalra is. :)

Geroj (törölt) · http://komaromiblog.com 2010.06.04. 10:35:30

Reggel két érdekes kép fogadott a Facebookon.
Keleten egész éjszaka rakták a zsákokat a kiáradt patakok gátjain a határ mindkét oldalán, esőben, hidegben.
Ugyanazon az éjszakán Komáromban a Szlovák Nemzeti Párt titokban Trianont éltető emléktáblát emelt, és nagy erőkkel őrzik azt mostanáig.

Már önmagában is meghökkentő és bicskanyitogató.

ZX 2010.06.04. 10:42:59

@Geroj: Pedig bíztam benne, hogy a reggelt nem éri meg. Nem baj, sokáig nem őrizhetik. :P

Geroj (törölt) · http://komaromiblog.com 2010.06.04. 10:51:20

Megvan a megoldás!

Ezt pár napja kaptam mélben:
"A Szlovák Nemzeti Párt honlapján szavazni lehet arra, hogy rasszistának tekintjük-e a kampányukat. Kérek mindenkit, hogy az alábbi liknen: www.sns.sk/ jobb oldalt lent középtájon a kérdésre válaszolva az Ano (Igen) gombot jelölje meg, majd nyomja meg a "Hlasovat'" gombot. Eddig a nem (Nie) vezet!"

Úgy néz ki, hogy sikerült a körlevélnek mozgósítania, és a huncut webmestereknek ez feltűnt :)

Αρχων (törölt) 2010.06.04. 11:51:03

Forbidden magyar ip-vel. Igazából nem is érdekel, unalmas Slota tevékenysége.

Csigorin 2010.06.04. 12:46:55

na mindjárt szavazok, Franciaországból netezek :D

hehehehe 2010.06.04. 13:43:23

srácok, erre vannak az anonim proxy-k :)

ezen keresztül simán bejön: www.youhide.com/

:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.04. 14:28:36

Jó lenne, ha a rádióhullámokat is blokkolnák. A Pilisben esténként rendre átmegy szlováknyelvűvé az egyik adó. Hollókőn meg engedély nélkül roamingol a megkeseredett mobilja. :/

Troll-ra van szlovák szó?

hehehehe 2010.06.04. 14:38:00

sry, megint dupla, fosch blogmotor...:(

2010.06.04. 16:27:14

Épp tegnap néztem, és azt hittem meghackelték őket. Hahh!

manor 2010.06.04. 17:48:44

Nálam bejön.
Szlovák vagyok-e?

Gót 2010.06.04. 21:26:37

@Zigi: hát a magyar államnak ez nem címere, de még csak a címerünk felével sem egyezik meg.Utoljára, ha jól tudom III. Andrásnak volt tisztán hármashalmos címere árpádsáv nélkül, de neki a kettőskereszt tövében ott volt a hercegi korona. :D Biztos tőle is félnek a HC knédlisek bár egy közel 700 éve halott uralkodó címere mint idegen állam jelképe.. hát ők tudják:D.. Fene sem érti ezt, de legalább tudhatnák mitől félnek.

slovak1 2010.06.04. 21:30:25

Do you speak somebody in English? I am Slovak, I don´t understand Magyar, I am your enemy :o( I want to know what you talking about... Trianon is for me great day, for all Slovaks.. This is probably start of war conflict in central Europe so I want to know my enemies. Slota is the same nationalist like Viki Orban or Gábor Vona (before Zázrivec- typical Slovak name:o)

slovak1 2010.06.04. 21:34:30

After 3WW Hungary will be probably smaller than Slovakia, do you really want it? Visit Slovakia and find friends:o) This is better way than neverending conflict.

slovak1 2010.06.04. 21:38:37

Do you know that first woman of Jan Slota was Hungarian from south Slovakia? :o) Do you know that Sandor Petoffi was Alexander Petrovič (Slovak and Serbian origin)? I don´t understand why you want conflict with Slovakia..

bomi 2010.06.04. 22:17:02

@slovak1: "I am Slovak, I don´t understand Magyar, I am your enemy" etc.
It's so sad that Slota's (and/or perhaps Fico's?) truthless anti-hungarian argumentations could led anybody to conclusions like yours...

Bell & Sebastian 2010.06.04. 22:30:15

@slovak1:
Na linku dôvery vola mladá cigánka:
- Dobrý deň, tu je Araňka zo Spiša. Mám už dvanásť rokov a ešte stále nie som tehotná. Chcem sa teda opýtať, že či je môj otec homosexuál?

Volajte linku! :)

slovak1 2010.06.04. 22:36:50

@bomi: viktor orbán said that Hungary has boundaries with Hungary, it is sad. I have friends also Hungarians, no problems, good friendly people. I don´t know why you still dreaming about Big Hungary, it is impossible without war.

slovak1 2010.06.04. 22:40:31

@Bell & Sebastian: nie je to homosexuál, je to maďarský žid a preoperovaný transvestita, preto si v takom srabe Araňka

slovak1 2010.06.04. 22:43:07

@Shaddam ': trollková? it is brother of bird turul?

Bell & Sebastian 2010.06.04. 22:57:59

@slovak1:
What problem have you?

Have a look at a map of Hungary before 1920, and you will see why Hungarians don't like the other "nations" around them. Because with lies, they stole more than 2/3 of their country with all the people and economy, etc., not to talk about the manslaughter, or we can call it genocide, cos it was genocide! They killed tens of thousands of innocent people, women, children! The countries around Hungary don't like Hungarians, because they know, they stole from them and they are afraid of the truth! Most of the so called countries have no history, they make it up!They haven't even existed a few decades ago and they will fall apart soon! Hungary has over 1100 years old history!

You holiday is the day of mourning for us, this keep diligently in mind!

Persevarence! Not, not, never!

:)

slovak1 2010.06.04. 23:54:34

@Bell & Sebastian: Hungary before 1920 = prison of nations. We do not stole Hungarian country, it is mistake, Slovaks was in Carpathian basin before Hungarians- look at wikipedia.. Big Moravia, Method and Cyril.. etc. We are old nation, we are not "nation" :o) Genocide was only in Big Hungary, look at Cernova- killing of Slovaks, etc. If we are not nation, why some Slovak or slav words use Hungarians? :o)

VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov! 2010.06.05. 01:20:33

@slovak1:

Speak (lie) for yourself, for your own people.

Slovakia after 1920 = prison of Hungarians.

Bell & Sebastian 2010.06.05. 01:21:02

@slovak1:
History of Slovak's:
From around 450 BC, the territory of modern-day Slovakia was settled by Celts, who built powerful oppida in Bratislava and Liptov. Silver coins with the names of Celtic kings represent the first known use of writing in Slovakia. From 6 AD, the expanding Roman Empire established and maintained a chain of outposts around the Danube. The Kingdom of Vannius, a barbarian kingdom founded by the Germanic tribe of Quadi, existed in western and central Slovakia from 20 to 50 AD.

The Slavic population settled in the territory of Slovakia in the 5th century. Western Slovakia was the centre of Samo's Empire in the 7th century. A proto-Slovak state, known as the Principality of Nitra, arose in the 8th century and its ruler Pribina had the first Christian church in Slovakia consecrated by 828. Together with neighboring Moravia, the principality formed the core of the Great Moravian Empire from 833. The high point of this (Proto-)Slovak empire came with the arrival of Saints Cyril and Methodius in 863, during the reign of Prince Rastislav, and the territorial expansion under King Svätopluk.

White horse & tools >>> <<< land, water, grassland = proportional exchange

History of Hungary:
The commonly accepted view of the origin of the "Magyar"s is that they were nomadic people, with indeterminate and disputed origin from the Eurasian plains until the end of the 9th century AD. They were organized as a confederation of seven Magyar and three allied Khazar tribes; the name Hungary / Hungarian is most probably derived from the Turkish term Onogur meaning 'Ten Arrows', signifying united military strength in nomadic symbolism. In 896 they settled in Transylvania ("Exinde montes descenderunt per tres menses et deveniunt in confinium regni Hungariae, scilicet in Erdelw") from where they took possession of Pannonia. Subsequently they also partly occupied what is today eastern Austria and southern Slovakia. After their defeat at the Battle of Lechfeld in 955, they definitively settled in the Carpathian basin.

Árpád was the Magyar leader whom later accounts, written by order of the Árpáds, name as the single leader who led the Hungarian tribes conquering the territory in the 9th century. The ruling prince (fejedelem) Géza of the House of Árpád, who was the tribal ruler of basically what is today western Hungary but also nominal overlord of the seven Magyar tribes, intended to integrate Hungary into Christian (Western) Europe, rebuilding the state according to the Western model. He established a dynasty by naming his son Vajk (later called Stephen) as his successor. This was contrary to the then dominant tradition of the succession of the eldest surviving member of the ruling family.

And now? How to proceed, Clever? :)))

Geroj (törölt) · http://komaromiblog.com 2010.06.05. 01:27:45

@slovak1: Do you really think that Trianon is a great day for you and for all Slovaks? If the arbitrament of Trianon had been made better, not drawing the border lines on lands which were are still clear Hungarian, then probably Slovakia would has been smaller a bit but we would have lived in peace without conflicts like this, and you wouldn't have felt that you are an enemy in Hungary.

About Černova you are not right: the soldiers who killed the people were slovaks too...

And for the end: In my opinion it does not matter who has here lived earlier. The main question is that who lives here and in the different regions now.

bomi 2010.06.05. 08:51:28

@slovak1: When you're quoting (Fico quoting) Viktor Orbán, you have to realize the context. He said: "Let us remember that Hungary is the only country that is bordered by itself (you have to understand it well: Hungary is bordered by its historical self, also along the Hungarian border everywhere there are still Hungarians living on the other side). From the point of view of our national interests the most important issue for us is the reunification with the cut away pieces of the nation, WITHOUT REVISION OF BOUNDARIES."
Yes, there are a few people here still dreaming of Big Hungary (you need to know that about 1/3 of the Hungarians are still living in the neighbor countries, cut away with the enforced treaty in Trianon 90 years before), as well as there are Slovakian people dreaming in a (never been) Big Slovakia (with virtually no Slovakian people cut away by enforced borders).
Slota's messages like "Slovakia has good tanks and we can raze Budapest with them" (to quote a moderated one) – doesn't help the situation also.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.05. 09:30:53

@slovak1:
Te csak értesz magyarul, de nem beszélsz? Ti kokot!

12. Pausz 2010.06.05. 11:48:22

aki tud angol wikipediat szerkeszteni-írni,

ezt

en.wikipedia.org/wiki/1942_raid_in_Novi_Sad

kicsit tisztázhatná

Bell & Sebastian 2010.06.05. 13:23:37

@12. Pausz:
Nyugi, nincs besorolva sem a fontossági, sem a minőségi skálán, szerb nacionalista cikkely.
( a forrásfelsorolás és Simon Wiesenthal emlegetése eléggé egyértelműsíti a helyzetet)

Mondjuk a Hideg Napokat azért ne tűzzük a kalapunkra bokrétának!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.05. 14:33:56

@slovak1: Aw, you are such a sweetheart!!! Wanna hug you till you start whining for release. But Darling, Baby why don't you visit kuruc.info ? That's a much more fun place to be! Love Ya, my big Slovak Teddybear! xo

Google-fordítóval be lehet indára regisztrálni? :/

12. Pausz 2010.06.05. 17:31:27

@Bell & Sebastian:

"Nyugi, nincs besorolva"

szerintem az ilyesmit főleg csak a szerkesztők tudják a csak olvasók jó része aligha (én magam sem tudtam, és igazából azt sem tudom, te honnan tudod)

kalapunkra bokrétának én se gondolnám, de azért elég tendenciózus mocskolódó kis cikkely

Bell & Sebastian 2010.06.05. 19:02:40

@12. Pausz:
A fülre kattintva (fönt) derül ki az autentikusság, extrém marhaságok esetén a nyitóoldalra külön figyelmeztetést tesznek ki.
(ámbár minden csak tájékoztató jellegű, mérget nem vennék rá)

@neccharisnyás útonálló:
Nem biztos, hogy ez jó ötlet.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.06. 22:01:17

@Bell & Sebastian: Hasonló a hasonlóval. Húzzon a fajtájához. Irtsa ott egymást a trollhad. Középföldét kíméljék meg.

Bell & Sebastian 2010.06.06. 23:34:44

@neccharisnyás útonálló:
Mióta lehet a Kurucon kommentálni? Inkább lökd a sárdobálók ölelő karjai közé.
(egyébként vicces kedvű magyar provó volt)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.06. 23:40:39

@Bell & Sebastian: Ki tudja. Lehet, annyi tehetség szorult belé, még ezt a problémát is sikerül áthidalnia. De megnézém, ahogy leolvad kurucék agya. Én gonosz! Haha!

/a következőt a nol.hu-ra lőjük ki, nyugi/
süti beállítások módosítása