Fehér folt a Google térképen: Észak-Korea
2010. május 28. írta: nénike

Fehér folt a Google térképen: Észak-Korea

Most, hogy a halál kapujából egy utolsó háborús fenyegetésre visszafordult a Kedves Vezető, szerettük volna Észak-Koreát jobban megismerni a Google Maps segítségével. Míg azonban a koreai félszigetről készített fényfotón az északi terület - Phenjantól eltekintve - szinte teljesen fekete, addig ugyanez a terület a térképen egy nagy fehér folt. Ismerve a diktatúrák Google-érzékenységét, nem vártam beszúrt fotókat nukleáris tölteteket polírozó alattvalókról, de gyakorlatilag a fővárost sem tüntetik fel, csak koordináták alapján lehet megtalálni.

  A domborzati műholdképek alapján egyébként elég pontosan összerakható a stratégiailag fontos szállítási útvonalak helye és iránya, ezért sem vágom, hogy miért nem lehet a városokat és az úthálózatot feldobni a területre. (Biztos a nosztalgiázó, nyugdíjas japán turistákra pikkelnek.) Szerencsére a rávetítéssel a Google Earth anyagai alapján többen szöszöltek, így ma már az is tudható, hogy hol vannak a haláltáborok, merre vannak a vadászgépek katonai támaszpontjai, és hogy hol lakik az északiak istene.

  Pesty László riportjából tudható, hogy az iskolákban oktatják a komputerhasználatot; az ottani országimázsosok mégis valamit nagyon elcsesztek, ha nem nyomják a Legfelsőbb Népi Gyűlés alagsorából a saját kontentot a külsős Google-felhasználóknak, pl. boldog, békeszerető emberekkel, fonalgombolyító kiscicával, ha másért nem, hát Székely Péter kedvéért. A webet gyakorlatilag átengedték a kapitalista métely erőinek, akik persze tesznek a dzsucse ideológiára, és elég sok mindent megmutatnak.

  Felkészülésként (a Google Maps helyett) egy japán stáb anyagát ajánlom, ismeretterjesztő jelleggel. (18+, erős gyomor javallott.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr702035319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Redcap 2010.05.28. 14:22:46

Ezt a filmet is érdemes megnézni:
www.vbs.tv/watch/the-vice-guide-to-travel/vice-guide-to-north-korea-1-of-3#

Három részes, a másik két részt eléggé kacifántos módon alul az "All episodes" szekcióban lehet megtalálni. Tanulságos.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.28. 14:39:15

Disznó-öbölt néztétek-e már? Nem kell csodálkozni. Google Earth csak azt mutatja meg, amit a Pentagon jóváhagyott. Majd francnak fogják a világnak(beleértve É-Korea titkosszolgálatát) bizonygatni, hogy ők pedig pontosan látják, hova is dugta a rafkó kis sárga vágottszemű az atomrakétáit, mikor egy lehetséges konfliktus esetén pont azt a pontot akarják megszórni bombákkal.

bz249 2010.05.28. 14:39:42

A viamichelin-en a muholdkep megvan, a terkep csak nagy vonalakban, a latnivalok, ettermek es szallodak egyaltalan nem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.05.28. 14:56:41

@bz249: "TaenDong: a traditional restaurant in the shongun-style located in run-down tower block complex; choice between one cup of rice and one cup of rice with a breezy beetle confit. Service surly and possessed of a subtle, indescribable menace. **"

WonderCsabo 2010.05.28. 15:03:05

Ennyire nincsen közvilágítás? Ez nagyon durva...

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.05.28. 15:04:34

Nem vagyok járatos az észak-koreai internetben. Próbáltam keresni most gyorsan, 2 érdekes dolgot találtam:
- a keresők által kidobott ÉK-i oldalak mind com, org stb. végűek (???)
- a koreai Wikipedián az ÉK-ról szóló cikk végén figyelmezetés van, hogy az alábbi ÉK oldalakat délen blokkolják, és a Wikipédia nem támogatja ezek használatát.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.05.28. 15:06:21

@WonderCsabo: pláne, hogy a déli oldalon a félszigettől keletre levő részen nincs annyi sziget, a hajók fényei erősebbek, mint az északi világítás összesen.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.05.28. 15:22:00

Érdekesség: É-Korea hivatalos könnyűzenéje a mulatós. A legnépszerűbb a Pochonbo Electronic Ensemble, de amúgy minden együttest maga Kim Dzsongil alapított. Ez itt az Elvtársunk, Kim Dzsongil című sláger. Nem röhög!
www.youtube.com/watch?v=58bMFEqTKTE&feature=related

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.05.28. 16:44:09

Nos nem értem ezt az egészet.
Google Maps műholdas nézetben látszik minden.
Igaz hogy nincsenek városok feltüntetve de a műholdas képen minden látszik.

neccharisnyás útonálló 2010.05.28. 14:39:15
Elég fura az érvelésed.
Gondolkodj ésszerűen.
Az USA hadserege nem a google maps-ot használja.
Nekik van saját kém műholdjuk, már kb 20 éve volt olyan cuccuk ami 30cm -es felbontást tett lehetővé, azóta biztos fejlődtek ebben is.
Ezt tudják az észak kóreában is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.28. 16:48:46

@prostatikus vogon jeltz: Én nem állítottam, hogy a Pentagon használja a Google rendszerét. Hanem, hogy a Google a Pentagontól kapja az adatokat, amiket feltölt a netre és voila Google Maps, Google Earth.
Dehát ez is csak ilyen konteo. Az igazságot az tudja, aki ott van a tűz közelében.

Szt. Ahanov 2010.05.28. 16:50:03

@Tóta W. Árpád: Nem is annyira a nóta érdekes, hanem a kommentek az összes videójuk alatt.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2010.05.28. 18:46:24

@Szt. Ahanov: Megtaláltam a legjobbat. Ez a "No motherland without you", Kim Dzsongil személyes himnusza ("signature tune") a Pochonbo előadásában. Lajcsi simán bevenné őket a Dáridóba, ha még létezne.
www.filestube.com/ffcb230325da94d203e9/details.html

Arp1 2010.05.28. 20:11:06

HBO-n nemrég volt egy dokumentumfilm, egy cseh turistacsoport látogatásáról ÉK-ban. Olyan érzés jött le, mintha kihalt lenne az egész ország. Hatalmas város, de üres, félbehagyott építkezésekkel. Hány millió ember halhatott ott éhen? Egyáltalán mennyien élhetnek ott?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.28. 22:23:58

@prostatikus vogon jeltz: Maga ilyen beépített ember a guglinál. Vallja be! :D

@Arp1: Szerintem nem anyakönyvezik. Az ilyen helyek az emberi élet fekete lukai.

Bajnok Béla 2010.05.28. 23:40:12

Nagyon komolyan tolják. Szerintem a vb-n letérdeltetik Brazíliát.

Redcap 2010.05.29. 00:44:26

@Arp1: lásd linkem fentebb

hunsly 2010.05.29. 00:54:41

Itt vannak feltérképezett területek Észak-Koreról: osm.org/go/55xb5n-

Kandabula 2010.05.29. 01:14:29

Halkan kérdezem: amennyiben Észak Koreának lennének olajmezői, meddig tombolhatna még ez a primitív diktatúra? Miféle sunyi sajnálkozással nézi a világ az ottani népelnyomást? Talán akár népirtást? Miért tanulhat a diktátor fia Svájcban? (Igaz, ha ő a következő diktátor, talán ragadt rá humán kultúra...) Végkifejletnek értékelem az északiak provokációit, szinte akarják, hogy történjen már valami.

magyar-magyar szótár 2010.05.29. 04:31:06

Itt hívom föl a kedves figyelmeteket, hogy a Kedves Vezető nemhogy él, de élni fog, manapság a magyar parlamentben szokott vörös fejjel a könyökhajlatába röhögni. Nemrég arra szólította föl utolsó híveit, akit egyébként anyámasszonykatonáinak is nevezett legutóbbi igazságbeszédében, hogy kapják be neki és be is kapják! Azok nyalnak neki a "pártjából" akiket szemenközt gyalázott és akik bástya elvtássai vótak. ( FIGYELEM! A Kedves Vezető kifejezés őreá transz-plántálása a Political Incorrect [blogter] és a Leszbi Sátor,,,,,fblogter] jogtulajdona, Szentmihályi Szabó Péter csak úgy lopta tőlük!!)

magyar-magyar szótár 2010.05.29. 04:32:58

Tanuljatok csak népünk nagy tanítójától, Tokfalvitól, hogy kell szépen ááááártatlanarccal tudatot mosni:
konzlib.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=18294

atila68 (törölt) 2010.05.29. 07:34:01

A Föld negyedik legnagyobb hadereje Észak-Korea.
Ma melóba jövet azon filóztam melyik lehet az első három,
USA
Russia
Israel

magyar-magyar szótár 2010.05.29. 07:36:06

@atila68: A kínaiak meg zabot hegyeznek, nem? És India Fülest olvas.

MagyarZizzi (törölt) 2010.05.29. 11:32:01

Én is gondolkodtam már azon, hogyha Észak-Korea annyira komolyanveszi ezt a vezéresdit meg világforradalmasdit, miért nem nyomatja orrba-szájba? Ehelyett még az ország hivatalos honlapján is csak a Szeretett Vezér bazsalyog az odatévedőkre. Na, majd ha most meghódítják a világot, megtapasztalhatjuk a dolgot közelebbről is! :-D

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.05.30. 19:26:33

@Kandabula: Nem egyszerű történet, mit csináljanak vele, támadják meg az országot? Dél-Korea ellene van a rendszer fegyveres megdöntésének, mert azzal koreaiak százezrei halhatnak meg.

Kandabula 2010.06.23. 22:10:31

@Pallos Levente: valóban nem egyszerű történet. Bonyolítja az is, hogy ez a rendszer olyan régóta "üzemel", hogy a demokrácia mibenlétéről már az öregeknek sincsenek emlékei, nincsenek példák. (Persze lehet, hogy régen is nehéz volt, japánok, stb.) Úgy gondolom, hogy Dél Koreának kellene a klasszikus "fellazítást" gyakorolnia. Lehet, hogy botorság, de ott is van egy réteg (követek, követségi dolgozók, sportolók, művészek, akik a világot mégis ismerik), amelyik egyszer csak robbant. Nekik is lehet egy Gorbacsovjuk. Egyébként manapság nem a hadsereg létszámától függenek a dolgok. Viszont azt mondják az elemzők, hogy Dél Korea "lelkileg" legalább ennyire zárt.
süti beállítások módosítása