Balogh S. Éva (BSÉ) újabb csapást mért a valóságra és a tényekre. Az ominózus mű csak azért érdemel némi figyelmet, mert bemutatja, hogy a mai magyar baloldali nemzetről való gondolkozás még a tények szintjén sem képes megérteni a helyzetet.

  Szinte minden kis sora, minden rezdülése egy tünetcsoport. A magyar történelem hiányos ismerete, doktriner elképzelések, a magyar közösségek valós helyzetével kapcsolatos mélységes tudatlanság keveredik a jobboldal iránti rosszindulattal.

  „Ahányszor, és mostanában egyre többször, azt hallom, hogy politikusok 15 millió magyar nevében beszélnek, vagy 15 millió magyarért tesznek valamit, annyiszor azt kérdezem magamtól, aztán ezt számot mégis honnét veszik? Ugyanis akárhogyan nézem még az 1910-es népszámlálás adatai szerint sem került 5 millió magyar a határon kívül. Sok, de nem 5 millió és persze azóta sok víz folyt le a Dunán" - írja.

  Először a matek. BSÉ láthatóan nem tudja, hogy nem csak a szomszédos országokban élnek magyarok, hanem az Egyesült Államokban, Németországban és a világ számos más részén is. Lehet, hogy pontosan a 15 milliós szám nem jön ki, de a végeredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy 14 529 725, vagy 15 000 000 magyar vagy magyar kötődésű ember van a világon.

„A Romániához csatolt területeken, ahol az 1910-es népszámlálás szerint 1 704 851 magyar élt, 1930-ra már csak 1 353 675 vallotta magát magyarnak. Ezt a számot nem hiszem, hogy túlságosan komolyan kellene venni, mert még ma is ennél több magyar él Romániában. A 2002-es népszámlálás szerint 1 431 807. Ebből a számból az is kitűnik, hogy az asszimiláció nem olyan óriási, mint ahogy azt többen Magyarországon vélik."

  Az asszimilációt érintő végtelenül tudatlan megjegyzésről van szó. A hölgy nem érti a demográfiát, a folyamatokat, a valós képet. Egy példa: 80 év alatt jelentős volt a természetes szaporulat a románság, és az erdélyi magyarság körében is. Eközben azonban 3 millió románból közel 6 millió lett Erdélyben, miközben a magyarság lélekszáma – az asszimilációnak, az elvándorlásnak, az üldöztetésnek hála - csak kevéssé növekedett, majd a román népességénél sokkal gyorsabban csökkenni kezdett. A helyzet a Felvidéken még drámaibb, mert ott volt egy kegyetlen deportáláshullám, néhány kisebb tömegmészárlással fűszerezve, és persze a Délvidéken, ahol a magyar lakosság közel 10 százalékát gyilkolták le 1944-ben. (Tudjuk, hogy a magyar honvédség és csendőrök mit tettek korábban, de ez nem lehet mentség, és igenis beszélni kell róla.)

  BSÉ, ha értené, amiről ír, ahhoz kéne mérnie a magyarság létszámát akármelyik elszakított régióban, hogy miként növekedett az ottani szlovák, román vagy szerb népesség száma, és máris drámai adatokat kapna. A magyarok aránya Erdélyben 30%-kal, a Délvidéken 50%-kal csökkent mára az 1920-ashoz képest. És igen, ma is komoly probléma az asszimiláció, az elvándorlás, a megaláztatások tömege, amit fiatalkortól kezdve átélnek.

  Folytassuk a pazar gondolatok vesézését:

  „A magyarok száma elhanyagolható Horvátországban. Talán 5000 lélek, ha él ott. Ezért kellett nevetnem valamelyik reggel, amikor azt olvastam, hogy Martonyi János büszkén emlegette: bizony a horvátoknak semmi problémájuk nincs a kettős állampolgársággal. Még jó!"

  BSÉ-nek itt utána kellett volna néznie a pontos adatoknak: „Az 1910-es népszámlálási adatok szerint Horvátországban 119.874 magyar élt, a lakosság 5 %-a, ebből a Baranyában élő 20.313 fő az ottani teljes lakosság 40 %-át jelentette. Az 1991-es jugoszláviai összeíráskor a 22.355 horvátországi magyar már csak 0,5 %-ot tett ki, Baranya pedig 8.956 lelket, a lakosság 16,5 %-át vallhatta magáénak. Még ennél is elszomorítóbbak a 2001-es népszámlálási adatok. Az utolsó tíz év során a horvátországi magyarság száma tovább - 22.355 főről 16.595 főre - fogyatkozott (- 5.760 fő, illetve -25,8%) csökkent. Hasonló arányú fogyatkozás egyetlen határon túli terület magyar közösségének soraiban sem tapasztalható.”

  5000 lélek, meg nincs drámai csökkenés, ugye? Ez persze nem a horvátok hibája, hanem a szerbeké, akik a magyar baloldal súlyos közönye mellett magyar falvak tucatjait égették fel 1991-1995 között, házakat, iskolákat robbantottak fel és százakat öltek meg. Mármint magyarokat, mert a horvát halottak száma ezrekre rúg. Horvátországnak egyébként nem csak a magyarok kis száma miatt nincs gondja a törvénnyel, hanem azért, mert van hasonló törvénye, mint Szerbiának és Romániának is. A magyar baloldalnak is fel kéne fognia, nincs olyan, hogy bűnös nemzet, nincs olyan, hogy nem tehetjük meg, amit Horvátország, Szerbia és Románia megtehet. A vajdasági nemzetiségek közül szinte mindenki megkaphatta könnyítve már régen anyanemzete állampolgárságát, a horvát, a bolgár, a román, de még a szlovák is. Kivéve a magyart. Fáj a magyar baloldalnak, hogy megtesszük, amit mások is?

  A végén persze jön a felelőtlen magyar jobboldal rituális keresztre feszítése, most a 15 milliós szám ürügyén. „Antall József még csak lélekben akart 15 millió magyar miniszterelnöke lenni, Schmitt Pál már egyenesen azt mondja, „Emeljük fel szívünket, vállaljunk 15 millió magyar ember sorsáért felelősséget,” de Németh Zsolt még ennél is továbbment, amikor a nemzeti összetartozás napjáról beszélt a parlamentben: „Magyarország végre a tizenötmilliós magyarság állama lehet.” Aztán mégis hogyan? Itt már nemcsak a nem létező 15 millióról van szó, hanem egy 15 milliós lélekszámú államról. Ide jutottunk. Egy 15 milliós magyar államhoz."

  BSÉ a jobboldali politikusokat érintő felsorolását illetően hiányos emlékezetű. Mesterházy Attila is 15 millió magyarról beszélt („én egy vagyok a 15 millió magyar, és egy az ország 10 millió polgára közül, baloldali, vagyok, szabadságszerető polgár, aki gyarapodást, rendet és biztonságot akar a hazájában") a kampány alatt, de ezzel nincs egyedül, Szily Katalin és mások is ki merték mondani ezt a szörnyű nacionalista számot. A legviccesebb a, hogy tényleg nem érti, miről ír. Amit Németh Zsolt mondott, az nem egy lakosságában 15 milliós magyar államról szól, hanem arról, hogy Magyarország végre a szimbolikus (!) 15 millió igazi anyaországa lehet, úgy, ahogy mondjuk Izrael is állama az 5 millió amerikai zsidónak, anélkül, hogy bármiféle területi követelése lenne az USA-val szemben.

  A hölgynek csak azt tudjuk ajánlani, tanulni, tanulni, tanulni - mielőtt még kinevetteti magát sokezer ember előtt. BSÉ mélységes tudatlanságával messze nem egyedülálló. Nagy elődök méltó utóda. A pálmát viszont még mindig Gyurcsány Ferenc viszi el.

  Egy klasszikusat és egy modernet Gyurcsánytól, a végére.

  A klasszikus: „Aztán leszálltunk Bukarestben, és első utunk Snagovba vezetett, hogy megkoszorúzzuk vértanú miniszterelnökünk, Nagy Imre emlékművét. És miközben mentünk Snagov felé, áthaladtunk két-három kisebb falun, amelyeket Önök talán ismernek is. Az egyik faluban, az autónk mellett, az árok partján egy idős asszony tolta a biciklijét, viseltes ruhában, hosszú, kék köpenyben, és kardigánban. Olyan volt, mint bármely asszony valahol Magyarországon, mondjuk Békés megyében, a Nyírségben, vagy valahol Csongrádban. (…) Be kell, valljam Önöknek, azt gondoltam ott, Snagov felé, hogy ez az asszony - akiről fogalmam sincs, magyar-e vagy román, esetleg szász, vagy zsidó - vajon mit gondol az életről."

  A modern (a kettős állampolgárság megadása kapcsán):

  „Hogyan tekintenek holnap Nagyszombaton a magyar kisiskolásra? Mit gondolnak majd a szlovák ügyintézők a kassai városházára betérő magyarokról?"

  Kedves Gyurcsány úr, Snagov felé elég nagy ostobaság azt feltételezni, hogy a szegény öregasszony szász vagy magyar lehetett akár, mert Snagovban soha az életben nem éltek se magyarok, se szászok. Havasalföld nem Erdély, ez általános iskola 6.-os földrajz és történelem, a városka egy köpésre van Bukaresttől.

  Nagy baloldali váteszem, arra is figyelni kéne, mielőtt írunk, hogy Nagyszombaton 150 magyar él, a lakosság 0.21%-a, és sehogyan sem tekintenek a magyar kisiskolásra, mert ott nincs magyar kisiskolás, a magyar népesség a végóráit éli. Nagyjából ugyanez igaz Kassára is, ahol a magyar lakosság 3.8%, szintén kihalófélben lévő populáció – hála a Benes dekrétumoknak, az 1945 utáni tömeges deportálásoknak. (Történelmi bűnöknek, amelyekre a mai Szlovákia és Csehország büszke, persze ez a magyar baloldalon csak keveseket háborít fel.) Kassán pedig a szlovák tisztviselő előtt a magyar polgár ki se nyithatja a száját magyarul a nyelvtörvénynek hála, tehát a szlovák tisztviselő sehogyan sem fog nézni a fehér hollóként betévedő magyarra, legfeljebb némi meglepődéssel, hogy jé, ezek még élnek?

  BSÉ, Gyurcsány úr, és azok kevesen, akik még maradtak ezen az oldalon, legalább a tényeiket tegyék rendbe. Addig csak röhögni tudunk magukon, meg sírni, hogy ilyen a mai Magyarországon van, és hogy le is írja.