A szocialista megújulás
2010. május 06. írta: politicus

A szocialista megújulás

  „Nyitott vegyérték” - megújul az MSZP címmel számolt be Lendvai Ildikónak a második forduló előtti pénteken tartott sajtótájékoztatójáról a Népszava. A pártelnök egy kérdésre válaszolva azt mondta: „az MSZP-ben senki nem gondolja úgy, hogy néhány személyi változással ki lehet pipálni a többi feladatot.”

  Hát tényleg nem gondolják. Olyannyira nem, hogy a most létrejövő MSZP frakcióban mindössze 6 olyan képviselő lesz, akik most kezdik meg parlamenti tevékenységüket, ami az 59 fő pusztán 10%-a. Ezzel szemben feltűnő a régi motorosok dominanciája az új képviselőcsoportban: hárman (Kovács László*, Kiss Péter és Vitányi Iván) már 1990 óta tagjai a parlamentnek, húsz (34%) olyan szoci képviselő vonul fel most a parlamenti pástra, akik már 1994 óta vívják a maguk asszóit, huszonöten (42%) már az 1998-ban kezdődő ciklust is végigküzdötték, negyvennégyen (75%) pedig a Medgyessy-ciklus idején is folytatták áldásos, országjobbító tevékenységüket. Az 59 fővel felálló MSZP-frakcióban ötvenkettő (88%) lesz azon parlamenterek száma, akik már a 2006-2010 közötti ciklusban is szolgálatot teljesítettek.

 Parlamenti ciklus  Azon képviselők száma a jelenlegi MSZP-frakcióban, akik már korábbi ciklusokban is képviselők voltak (ciklus/fő)  Azon képviselők aránya a jelenlegi MSZP-frakcióban, akik már korábbi ciklusokban is képviselők voltak (ciklus/fő, %-ban)
 1990-1994 3 5%
 1994-1998 20 34%
 1998-2002 25 42%
 2002-2006 44 75%
 2006-2010 52 88%

  A fenti számok is jól mutatják, hogy a képviselőcsoport döntő többsége (75%-a) már 12 éve részese a magyar politika első számú taposómalmának, így komoly megújulás ezen a területen nemigen várható. Ráadásul az újoncok közül (Baracskai József, Ficsor Ádám, Harangozó Gábor István, Dr. Harangozó Tamás, Horváth András Tibor, Dr. Nemény András) például Ficsor nem is tekinthető zöldfülűnek az országos politikában, hiszen a kormányfői kabinetfőnökségtől, az FVM szakállamtitkári posztján át a titkosszolgálati miniszteri tisztségig lényegében minden komolyabb kormányzati pozíciót betöltött már.

  Mindeközben pedig Molnár Csaba, a kancellária leköszönő vezetője távozásra szólította fel az MSZP elnökségét, aki szerint azonban erre nem a megújulás, hanem a felelősségvállalás miatt van szükség

  *Megj.: Kovács László 2004. november 9-ig volt tagja az országgyűlésnek, a 2006-10-es ciklust európai biztosi kinevezése miatt kihagyta.

  Ps.: elnézést a szoci posztért. Tudom, égő máglyát nekem…

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr801976321

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kedves Ildikó! 2010.05.06. 14:11:09

Levelem elsősorban nem neked szól. Te ugyanis - ritka kivételként - vállaltad az MSZP katasztrofális vereségének következményét, a második forduló után lemondtál pártelnöki megbízatásodról. Vannak azonban jópáran, akiket a tiédnél jóval nagyobb fe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.06. 09:01:38

Whehehehe! Mit vártál, meleg hógolyót?
Hogy ezt a remek káderállományt majd csak úgy ukkmukkfukk kidobják a kukába? Hát ezek már bizonyítottak, édesapám! Ezek már letettek valamit az asztalra!

riksafighter 2010.05.06. 09:13:17

ált isk 5 .ben már szabad vegyértéknek nevezik , amit ők még "nyitottnak" ... :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.06. 09:19:15

@Ezt a népet sajnáljam?:
A tiéd meg kimondottan pihentető, pendejo.:D

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.05.06. 09:40:00

@anti_troll: ja, kellett volna az idézőjel és a három pont :)

Guild 2010.05.06. 09:40:39

a képviselőcsoport döntő többsége (75%-a) 2002 óta, vagyis nem 12 hanem 8 éve részese a magyar politika első számú taposómalmának

szocit alázni csak pontosan... :)

asz_tapasz (törölt) 2010.05.06. 10:15:47

Azért arról se kéne megfeledkezni hogy e derék demokraták közül ki ült ott 90 előtt is.

Tehetetlen Dodó 2010.05.06. 10:54:24

@antiszemita_tapasz:
Megelőztél.
Nekem is pont az a rubrika hiányzik, ahol azok a derék elvtársak szerepelnek, akik már a bolsi parlamentben is koptatták a széket.
Ők a megújulás igazi zálogai.

gyaloghartur 2010.05.06. 10:57:58

Nem csalás ! Nem ámítás!
Ez már a cuculista megújulás!
Ildin simítják a ráncot!
Gyurcsány tanul vitustáncot!
(Mondjuk legyen...börtönrock!)
Szanyi illemtanárhoz jár!
(u.a. mint a tánctanár...)
Karsai majd búzát locsol:
nyomjon többet a mázsán!
Horváth Csaba jegyet ócsít:
a békávé fizet tán,
csak utazz villamosán!
Mesterházy oly heves:
azt akarja vén libákból
főljön Újházy leves!
Nézd a kedves Török Zsoltit,
kinek bérelt helye volt itt:
szerzett melós diplomát!
Ragyogó orcáját nézi,
mikor Juhásszal fényezi
azt a jó öreg Ladát!
stb.

Tehetetlen Dodó 2010.05.06. 11:05:42

@antiszemita_tapasz: Megelőztél, nekem is ez hiányzik.
Hiszen ezek a derék elvtársak a megújúlás zálogai.

Oblomov 2010.05.06. 11:45:07

Ildikó néni pártelnökként (majd a hivatkozott Molnár Csaba is) a PÁRT-ról beszéltek.
Ettől még lehet persze a FRAKCIÓ összetételéről posztolni, de a "Hát tényleg nem gondolják. Olyannyira nem, hogy ..." fordulatok kínosak.

Bell & Sebastian 2010.05.06. 12:51:36

Elolvastam a Szanyi-interjút meg ezt is. Milyen nagyszerű, hogy fideszes kamarilla-harcokban túltájékozottak vagyunk, meg aztán a párton belüli mobilitás, a gerontokrácia leváltása is, nahát...

Ide vezet ez a mocskos demokrácia, összevissza beszéd, diktatúra autokrata vezetéssel, az most a menő - még egy darabig!

kündü 2010.05.08. 11:47:08

@El Topo (Sgt. Elias):

Na, NEM!

ezek csak ELVETTEK AZ ASZTALRÓL!

kündü 2010.05.08. 11:52:27

@Bell & Sebastian:

Kis hokszekszujális baller,

a NORMALITÁS áll helyre, az "EREDETI ÁLLAPOT HELYREÁLLÍTÁSA" folyik.

Igen. Lesz hierarchia, státuszok - nem relativizálhatók! -
lesz társadalmi REND a mai káosz helyén, nemzeti értékrend és morális megújulása

a hozzád hasonló destruktív barmok megfékezésével.

A magyarság történemi értékrendje áll helyre - a büdöskommunista és a kozmopolita zsidó deviancák, emberi métóság és magyar szellemiség elleni bűnei helyett!

kündü 2010.05.08. 11:54:57

@gyaloghartur:

Tehetséges kis sváb pöcs vagy....

HOVA a bránerba tűntél???

Bell & Sebastian 2010.05.08. 13:30:39

@kündü:

Biztos vagy benne, hogy ezt nekem címezted?
Pedig mértékadó források szerint eresz alatt szoktad kivárni a zuhé végét. :)
süti beállítások módosítása