Élénk figyelemmel kísérjük az MSZP megújulási kísérleteit, amit rendszerint kifejezetten szórakoztatóan adnak elő. Persze érdemes óvatosan rugdalni a döglött/sérült/alvó oroszlánt, mert hát ki tudja: még az is lehet hogy magához tér. Úgyhogy inkább kibicelünk, abból nem lehet baj: a Századvég Alapítványt is foglalkoztatja, hogyan küzd a túlélésért a Túlhatalmat Korlátozó Demokratikus Párt. 

  De nézzük kicsit bővebben, Stumpf István hírlapos interjújából az alábbi idézet:

 „A kutatásaink azt mutatják, hogy a fiatal generáció oldaláról lényegében nincsen utánpótlása a szocialista pártnak. A 18-29 évesek körében az MSZP most csupán öt százalékot tudott elérni. (…) a felmérések azt mutatják, hogy a szocialista párt visszaszorult egy nem túlságosan erős nyugdíjas-érdekvédő szervezetté. A szocialisták háza táján nem véletlenül merül fel újra meg újra, hogy miképpen lehetne megújítani a baloldalt.”

  Azon most ne vitatkozzunk, mennyire védték hatékonyan a szépkorúak érdekeit a szocik, és hogy Kubatov Gábor nyugger terminusa mennyire használ a Fidesznek. Az izgalmas az, hogy mennyire vállalják fel ezt az utat a szocik. A bázis adott: aki megfordult az utóbbi fél évben akár csak egy MSZP-s lakossági fórumon is, az tapasztalhatta, hogy a közönség soraiban sokkal inkább aranyos unokákról és egészségügyi kérdésekről esik szó, mint szemét, ZH-ztató tanárokról.

  A kérdés, hogy meddig lehet építeni erre a bázisra? Kérdéseink valának: Biztonság vagy progresszió? Teljes vércsere, vagy csak vérvizsgálat? Arcfelvarrás, vagy plasztikai műtét? Leváltja-e Kádár-nosztalgiát az össznemzeti internetprogram? Menők lesznek-e szoci körökben a fiatalos LMP zöld értékei a kampány után is? Ha igen: érdekelni fogja vajon a jelenlegi törzsgárdát mindez? És hoz-e majd az új juventokrácia első szavazókat? Ha pedig valóban felvállalják a stumpfi definíciót, és tényleg erre építik fel az új baloldalt, akkor mennyire apasztja ez a szépen megfigyelhető szektásodás az MSZP-t? Mert így idővel Thürmerék Munkáspártja lehet a legnagyobb ellenfél.

  Ferenc Balatonőszödön megmondta: „Reform vagy bukás. Nincs más.” A Zuschlag-per egyik tanúját sokan emlegetik, mint a baloldal lehetséges restaurátorát. Mások azonban a lotyaszájú renegátot látják benne, aki saját performanszaival inkább segít a Jobbiknak, és a Fidesz kétharmadának, csak hogy a Zuschlag-per másik tanúja nagyot koppanjon, és hallgasson el, ha már nekiment a falnak. Miután pedig Attila magához tért a koppanás után, Ferenc bejelenti: nekem hangosabban tapsoltak a Körcsarnokban, mint neked, Attisom, úgyhogy én leszek a frakcióvezető.

  A Pártot azonban valószínűleg nem fogja bántani. Lehetnek szakadár hajlamai, talán sok lelkes chartás is csatlakozna hozzá, de nagyon veszélyes lenne otthagyni a Tisztességes Emberek Értékalapú Közösségét. Tudja ő azt nagyon jól, amit Stumpf egy már-már koestleri ihletettségű mondatban így foglal össze:

„Bár a baloldali mozgalomtörténet arra figyelmeztet, hogy aki elhagyja a pártot, az vesztő pályára kerül.”

  Ha Ferenc mégis megcsinálja, akkor történelmet ír. Vagy kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.