Az MSZP mosolyogva várt pofonja
2010. április 13. írta: Novák Tamás (spanyol)

Az MSZP mosolyogva várt pofonja

  Veszteni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Vasárnap az MSZP csendben, méltósággal búcsúzott. A kedvességi verseny első helyét egyértelműen a Párt elnöke, Lendvai Ildikó érdemli, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy megkérdezze, mivel szolgálhat az újságíróknak. „Kávét, teát parancsolnak? Szóljanak csak mire van szükségük!?” Azért a sajtájon nyomott egy kötelező Kubatov-szavazókat, de semmi idegesség vagy feszültség nem látszott rajta.

  Kovács László is készségesen és mosolygósan válaszolgatott kérdéseinkre. Sokkal inkább tűnt jópofa Laci bácsinak, mint rettegett Kovács elvtársnak. Az interjú után meglepően tájékozott volt a Mandinerrel kapcsolatban, és az Indexhez fűződő kapcsolatunkat firtatta.

  Nyakó István is viccelődve járkált az újságírók között. Arra a kérdésünkre, hogy hová tűnt Kiss Péter, csak nem szavazni indult, közösen nevettünk egy jót.

  Idegesség, feszültség csak a 19.20-kor távozó Kiss Péteren látszott, aki szó nélkül bevágódott szolgálati Audijába és elviharzott. Az egyébként jellemző volt, hogy a szocik Lexusai rendszeresen köröztek a székház előtt, de a lesötétített autók utasai nem mertek kiszállni az újságírók és fotósok előtt.

  Tabajdi Csaba volt csak a kelleténél egy kicsit feldúltabb, ő öblösen jobbikozott és demokráciázott. Az pedig a választási éjszaka egyik legviccesebb pillanata volt az MSZP székházban, amikor a Kossuth Rádió riportere a negyedórás interjúja végén megkérdezte Tabajdit, hogy elnézést, hogy is hívják Önt? „Hát én Tabajdi Csaba vagyok a szocialista párt EP képviselője!!!” A kérdésért utólag is nagyon hálásak vagyunk a kollégának, mert fingunk se volt, hogy kit fényképezünk. 

  Újságírói pletykák szerint Bajnai ott volt a székházban, de Gyurcsányt senki se látta. Lehet, hogy tényleg valahol bujkál?

  A TV-ken az ATV volt a legnépszerűbb, az pedig különösen mókás volt, hogy amikor a Vezénylő Tábornok úr beszédét közvetítették, a TV-ket gyorsan lehalkították. Pedig még Vonának is járt a hang!

  Mesterházy sajttája valójában csak a névtelen, fiatal kampánystábnak teremtett nagyon jó alkalmat arra, hogy Mesterházy mögött felsorakozva végre benne legyenek a TV-ben, és otthon szüleik megnyugodva lássák, hogy a csemetéik nemhiába tolták végig a szoci kampányt.

  Olyan volt ez az egész, a színfalak előtt, mint egy régóta várt nagy pofon, amin jobb gyorsan, mosolyogva túlesni. Az pedig a sors különös kegyelme volt, hogy az elhúzódó kampánycsend miatt nem kellett héttől elkezdeni az interjúcunamit, és mindenki könnyen belebújhatott a némaság kényelmes köpenyébe.

  Képek és videók az éjszakából, amiről Márki Tamással tudósítottuk a Mandinert. A ruháinkat magunk válogattuk, a biztonságunkról az In-Kal Security gondoskodott.

  Kampánycsend a székházban:

A legnépszerűbb fotótéma a csaposcsaj volt.

Hiller István elmosódott.

Kiss Péter meg lelépett:

 

Fénylény

 

Lendvai Ildikó este kilenckor a kampánycsendről, az eredményekről és a kávéról:

Az MSZP-közeli Bakegér borozó. A kampánycsend igazi győztese.

Lendvai Ildikó Kubatov-szavazókról beszél:

  Aztán megszólat a sziréna a székházban. Demokraták, riadó!

Kovács László: „Nem tudom elérni a Mandinert! Önök most akkor az Indexhez tartoznak?”

 

„Elnézést, hogy is hívják Önt?”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hát így ért véget.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr731915166

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A vörös bárónő 2010.04.13. 10:56:58

 Majd én elhozom Cincinnatust az eke szarvától! Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Tudom, hogy életutam és pályám alapján most sajnálkoznom kellene azon, hogy a Magyar Szocialista Párt vereséget szenvedett az idei választások...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.04.13. 07:08:28

"...de semmi idegesség vagy feszültség nem látszott rajta."

Lendvai Ildikóról van szó? Jól értem?

dr. Wilbur Swain 2010.04.13. 07:40:06

Ildikónak szerintem majd' felrobbant a feje az idegességtől, lehet, hogy a sajt.táj. előtt, négyszemközt jó fej volt, de nekem rettentő idegesnek tűnt

Bell & Sebastian 2010.04.13. 08:23:18

Ha arra gondolok, hogy az államigazgatás racionalizálása felébreszti majd a szocdemeket (elbocsájtások elleni tiltakozás), ezért a még a szocik előtt áll egy osztódás, várhatóan csak folytatódik az eróziójuk.

A kemény mag stílusváltása ezért elég kézenfekvő. A hattyú halála helyett inkább a rühes kutya szőre hullatására asszociálnék róluk. :)

Novák Tamás -a jelek szerint- jó megfigyelő, több vitriolt is elviselnénk, ha már _ezekről_ van szó!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.13. 08:27:29

"Fénylény"

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

riksafighter 2010.04.13. 08:28:45

kávét teát hullazsákot esetleg ?

zele 2010.04.13. 08:54:59

Jó nézni ezeket a képeket, videókat. 8 éve vártam erre.

Tehetetlen Dodó 2010.04.13. 08:57:52

Elénekelték a végén a "Föl, föl, te éhes proletár"-t??

m.logic 2010.04.13. 09:18:36

Mi lesz ezután, Kiss Péternek a volán mögé kell majd ülnie?

Tehetetlen Dodó 2010.04.13. 09:27:53

@Bell & Sebastian: Haha, Húsvétkor nagy családi buli volt, amikor már fokozódik a feszültség, öcsém előveszi a gitárját és sorra jönnek a nóták.
Mondjuk, az Internacionálét sose gyakoroljuk, de a Westerwald nagyon jól megy!

Bell & Sebastian 2010.04.13. 11:04:42

@Talon Karrde:
A mindenit! Ez ám a mozgás! :)

@Tehetetlen Dodó:
Ezek is jobbak közül valók:

Volk ans Gewehr
www.youtube.com/watch?v=lD_IAXlddns

Drei Lillien
www.youtube.com/watch?v=l2SBOaBi_Hk

Es wollt ein Mädchen früh aufsteh'n
www.youtube.com/watch?v=LFpVIQ9RXLQ

Zum Wohl!

Bell & Sebastian 2010.04.13. 12:47:24

@winerprince:

Ezt már az óvodában fújta a legkisebb, tizedikben meg o.főivel díjazták.
Kicsit átköltötte... :)

Tehetetlen Dodó 2010.04.13. 12:57:47

@Bell & Sebastian:
www.youtube.com/watch?v=Za5JbSHTo00&feature=related
meg:
www.youtube.com/watch?v=KWAiW6iB6pU&feature=related

arról nem is beszélve, hogy
"wann i' kumm', wann i' kumm', wann i' wieda' wieda' kumm'"

Bell & Sebastian 2010.04.13. 13:18:40

@Tehetetlen Dodó:

Annak, hogy pont ezt a kettőt -a legjobbakat- nem linkeltem, annak csak személyes okai vannak, pont ezek tabuk maradtak máig, az átvitt értelmű jelentésüknél fogva.
Sokkal többet érnek - egy életet.

Tehetetlen Dodó 2010.04.13. 13:41:05

@Bell & Sebastian: Remélem, nem bántottalak meg velük, nem tudhattam.

Bell & Sebastian 2010.04.13. 16:13:45

@Tehetetlen Dodó:

Ne viccelj már, csak egyéni szociális probléma! :)

gnu 2010.04.13. 20:13:58

Az utolsó Mesterházys videó első hat másodpercében látható rövid, szemüveges barna hajú csajról (kép bal széle) adjon már valaki infót. Már ott állt Feri és Gordon mellett is. Nem tudok mit tenni, nekem tetszik.. Infót, infót!

Tehetetlen Dodó 2010.04.13. 20:34:20

@Bell & Sebastian: Ja, egyébként a "Diákkislány" nagyon divatos menetdal volt a híres Magyar Néphadseregben is, legalábbis 72/73-ban a börgöndi rakétásoknál, ahol akkoriban szolgáltam sorállományúként.

gazduram 2010.04.13. 20:47:41

Rengő tokával ,66% túlsúllyal éneklik ,hogy fel fel te éhes proletár, képi látásom egy kissé élénk igy ha énekelték a fenti nótát csak röhögni tudtam!Bár sírni kellett volna!

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.04.13. 22:12:31

@Tehetetlen Dodó: Elannyira, hogy még '82-ben is Cegléden :-) (üvöltöttük, mint fába szorult féreg)

Bell & Sebastian 2010.04.13. 23:53:06

@Tehetetlen Dodó:

Gondolom, nem esel kétségbe te sem, ha szét kell kapni az AMD -t.

@Mihint:

Jaja, magyaroknál bal lábra jön a dob, oroszoknál mindkettőre. Mit mondjak, voltak nemzetközi élményeim a cirill büntető százados fiúknál. Csodálkoztak, miért nem verem őket. Ott aztán nemesedett a lélek!

@Tehetetlen Dodó:

Egy repülős csicska is limonádét ivott hétköznap, terítős asztalnál. Ha jól emlékszem három madarat láttam odaverni magát, ebből kettő SZU-24, egy MIG.

Aztán a forgószárnyasok. Az autórotáció elméleti lehetőség, nekem aztán elhiheted!

Tehetetlen Dodó 2010.04.14. 09:18:17

@Bell & Sebastian: Ezek is biztos jó gépek, hehe, de a fater még Bf109-essel, meg FockeWulf-fal nyomatta...

Tehetetlen Dodó 2010.04.14. 09:20:19

@Mihint: Hát igen, mi sem ilyen álmos stílben daloltuk, mint a belinkelt felvételen: zengett a laktanya...

kamasuka 2010.04.14. 09:49:02

"Tabajdi Csaba volt csak a kelleténél egy kicsit feldúltabb, ő öblösen jobbikozott és demokráciázott. Az pedig a választási éjszaka egyik legviccesebb pillanata volt az MSZP székházban, amikor a Kossuth Rádió riportere a negyedórás interjúja végén megkérdezte Tabajdit, hogy elnézést, hogy is hívják Önt? „Hát én Tabajdi Csaba vagyok a szocialista párt EP képviselője!!!” A kérdésért utólag is nagyon hálásak vagyunk a kollégának, mert fingunk se volt, hogy kit fényképezünk."

Höhö! :D

arconfosom 2010.04.14. 10:34:48

Ahhoz képest, hogy milyen "kedves" volt Lendvai Ildikó, egyből támadott

Szerinte akik majdnem fél napon át álltak sorba, csak mert meggyőződésük, hogy itt demokrácia van, ami úgy működik, hogy négyévente egyszer véleményt mondhatnak, és ezt ők fontosnak tartották, egyszerűen lekubatovi-mozgósított-szavazózta.

Ha már a vereséget nem volt hajlandó megfelelő módon viselni (értsd: lemond), akkor legalább a támadást elkerülhette volna

Ha jól tudom másnak már azt rebesgette, mintha választási csalást sejtenének, és egyes helyeken megkérdőjelezik az eredményt

Emlékszem arra is, amikor azt mondta 2002-ben, hogy "Orbán Viktor az utcára viszi a politikát, pedig annak a Parlamentben a helye"
De emlékszem arra is, hogy később, amikor Gyurcsány utcai parádézott, hogy tapsolt az emelvényen

Persze a "Hányszor mondjam el, hogy mindenki megértse: ne-m le-sz gázá-reme-lés" is klasszikus

Mintha tőle halottam volna 2006-ban, hogy Orbán Viktornak fel kellene vállalni a veszteség következményeit és le kellene mondania

De persze ez lehet már csak urban legend

Biztos vagyok benne, hogy Lendvai Ildikó többször is átgondolja a dolgot, és végül lemond, a lemondásról!!!

Bougheau Tschichka 2010.04.14. 10:38:15

Nem tudom mennyire lehet az vicces, hogy Mesterházy Attila összefogást kért a tévé közvetítésben "a fasiszták és Orbán Viktor" ellen ...

Lehet ez valami balos politikai humor?

Tehetetlen Dodó 2010.04.14. 16:20:36

@Bougheau Tschichka: (Tied az Isetta?)
(De lehet, hogy már kérdeztem. Hiába, a meszesedés).
süti beállítások módosítása