Bocskai út rulez
2010. április 12. írta: politicus

Bocskai út rulez

  Délután 4 órára vittem el édesapámat az átjelentkezőknek kijelölt 19. számú választókörzetbe. Akkor még úgy gondoltam, hogy állunk ott két órát, egye fene, egyszer a 4 évben belefér. Ehhez képest édesapám és testvérem negyed 8-kor jutottak be a választási helyiségbe és adták le szavazatukat, röpke 3 órás várakozás után.

  Valamikor 6 óra magasságában kaptunk néhány szem pogácsát, ígértek még teát, amit már nem kaptunk sem mi, sem a körülöttünk állók (pedig iszonyú hideg volt). Közben jöttek idősek, kismamák, kisgyerekes szülők, de megkülönböztetett elbánásban egyik sem részesült. 6 óra 20 körül minden sorbanálló kapott egy sorszámot. Az utolsó sorszám ezressel kezdődött. Közben jött egy idős bácsi, aki lényegét tekintve a következőket mondta:

Ha én ilyen fiatal volnék, biztosan nem állnék itt sorban. Egyébként is kinek a megbízásából vannak itt?

  A várakozás közben lőttem néhány képet, íme:

 

  P.s.: Lendvai Ildikónak üzenem: családom tagjai két hónappal ezelőtt kérték, hogy lakóhelyüktől eltérő szavazókörben szavazhassanak. Ennyit a hazudozásaikról, kedves Ildikó!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr561912995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.04.12. 11:25:18

Most tervezi kiadni az OVB az állásfoglalását, hogy a második fordulóban az este 7 után sorba állóknak hallásvédő füldugót és szembekötő kendőt kell viselniük, amíg a szavazatukat le nem adják.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.12. 11:33:11

Hihetetlenek ezek a komancs nyuggerek.

Még szerencse, hogy a polgárok, tisztességben őszülnek meg.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.04.12. 11:48:44

A Bocskai úti általános iskola tényleg nagyon jó hely. Ott jártam ki az általános negyediket (öcsém meg négy évet), és fantasztikus közösség volt, elkötelezett tanári gárdával. Pont egy olyan hely, amilyennek egy általános iskolának lennie kell. Jellemző módon pár éve meg akarták szüntetni a kommerek. Szerencsére nem jött be a fondorlatos tervük egy ilyen kiváló intézmény elpusztítására, és a Bocskai megmaradt a jövendő generációknak. Maradjon is, és szavazóköreiben is tegyék meg a kerület polgárai, amit megkövetel a haza! :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.12. 12:19:50

Hoppsz, na van ehhez egy két eretnek észrevételem:

Tyúxar a törvényi háttér... ez nem úgy müxik, mint egy bútoráruház, ahol igény szerint dirigálod a munkaerőt a megfelelő helyre.

Lássuk:

Ve. 10. § (2) A két vagy több szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási iroda vezetője kijelöli azt a szavazókört, ahol azok a választópolgárok szavazhatnak, akiknek lakcíme a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabály értelmében csak az adott település megnevezését tartalmazza, illetőleg akik igazolással rendelkeznek. Ha a településen két vagy több választókerület van, a helyi választási iroda vezetője az általa kisorsolt választókerületbe tartozó szavazókört jelöl ki. A szavazókör kijelöléséről szóló döntést a választás kitűzését követő 5. napig az Országos Választási Bizottság internetes honlapján és a helyben szokásos módon közzé kell tenni.
23. § (1) A szavazatszámláló bizottság három tagját és szükséges számban póttagokat a települési önkormányzat képviselő-testülete az országgyűlési képviselők általános választásának kitűzését követően, legkésőbb a szavazás napja előtti 20. napon választja meg; személyükre a helyi választási iroda vezetője tesz indítványt.
27 § (4) Ha a szavazás napján a szavazatszámláló bizottság tagjainak száma kevesebb mint öt, illetőleg az igazolással szavazás lebonyolítására kijelölt szavazatszámláló bizottság tagjainak száma kevesebb mint hét, a helyi választási iroda vezetője a póttagok vagy más szavazatszámláló bizottság tagjai közül a bizottságot kiegészíti. Ha ilyen módon nincs lehetőség a szavazatszámláló bizottság kiegészítésére, akkor arról a területi választási iroda vezetője gondoskodik más település szavazatszámláló bizottságának esküt tett tagjai vagy póttagjai megbízásával.

Szóval:

1.) Egyrészt a helyi önkori rakja össze a bizottságokat, 2006 óta pedig az önkorik többsége: fidesz.

2.) Másik gond ez a sorsolásos kijelölés: a véletlen dönti el, hogy egy jó nagy iskola, vagy egy isten háta mögötti kultúrkönyvtár pinduri előszobája lesz a szavazóhely. És mivel hamarabb mennek ki az értesítők a kopicédulákkal, utólagosan nem igazán lehet átrakni máshova a helyszínt uccsó pillanatban, új szavazókört se lehet nyitni.

3.) A bizottsági tagokat (leszámítva pártdelegáltak) a választás előtti 20. napon rakják össze, ámde igazolást igényelni ezután is lehet. Ergo az esetleges későbbi sok bejelentkezőhöz is csak az előzetes igény szerinti csapat van alapból. Nagyobb terembe akkor lehet átrakni, ha a szavazókör mondjuk egy korrekt iskola, legfeljebb tanteremből a tornaterembe pakolják át, több fülkével, pecséttel - de más címen lévő épület nem lehetséges.

4.) Oszt ugyebár átcsoportosítani holmi plusz embereket 7 fő alá csökkenéskor jogosult a területi (nem országos) választási iroda, egyéb utólagos igényről kussol a törvény. (de mondjuk nem is tiltja, ezt nem ártana kifejezetten engedni)

5.) Amely törvény jelen életképtelennek bizonyult módosítását a Kdnp nyújtotta be (szar ügy), oszt a többi meg megszavazta (még szarabb ügy): www.kisalfold.hu/valasztasok2010/salamon_laszlo_altal_javasolt_torveny_okozott_kaoszt/2151727/

6.) ehhez képest se helyi, se területi, se országos szinten nem jelezte se párt, se bizottság, se iroda, se független szakértő, hogy ebből még baj lehet, menet közben jött a nagy csodálkozás és utólagosan a felelős-vadászat.

Summa summarum ez biza összmagyaros cumi, Abszurdisztán csúcsformában.

Sebaj, lesz fidox 2/3-ad, így aztán lehessen már végre nyugodtan valami életszagú, ne adj isten nem agyonbonyolított választási rendszert csinálni tiszta lappal DE átgondoltan lécci...

Tényleg, nem lehetne mandiner poszt valami "hogy csinálhatnánk választási reformot" brainstorming keretében?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.04.12. 12:31:40

@cutcopy: ott van minden képen a készítésük ideje...

cutcopy 2010.04.12. 12:33:00

@Herr SturmLiberator: "Amely törvény jelen életképtelennek bizonyult módosítását a Kdnp nyújtotta be"
Logikus hogy balfékék a több száz építő jellegű elutasított ellenzéki törvénymódosító javaslat mellet azért a legszerencsétlenebben örömmel elfogadják..

cutcopy 2010.04.12. 12:34:07

@politicus: kösz, de ez a piros szín úgy vibrál..

jadviga79 2010.04.12. 12:49:25

Korábban is voltak átjelentkezők, és hasonlóképpen 1-2 hónappal a választás előtt el kellett ezt intézni, de sosem volt ekkora felfordulás ebből.
Érdekes dolog azért, hogy ilyen sokan jelentkeznek át.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.12. 12:53:10

@cutcopy: hja, nem véletlenül minősítettem még szarabb ügynek az össznépi megszavazást.

Csönben megjegyezném, holmi nyugatajropéer államokban a fontosabb törvényeket alaposan megvitatják akadémiákkal, civilszervezetek stb bevonásával is, nem bizottsági zárt ajtók mögött. Több szem többet lát és nédda, mintha jobban állnának. A közelgő önkormányzati választásokig - idő híján - a meglévő tákolmányt kéne meghegeszteni utoljára egy hibajavítás keretében. Utána azonban milyen szép is lenne, ha a társadalmi konzultációt kapásból a választási törvényekkel kezdené a fidesz! Végre nem úgy érezné egyik ember se, hogy a feje fölött dől el minden, hanem bezony van egy rá számító és hallgató új kormány, új szemlélet. 2014-ig van idő bőven, óriási permanens PR lenne.

Na mindegy, meglássuk, naiv üzemmód kikapcs.

thetriggerhappy 2010.04.12. 13:28:43

nettó hazugság. gyerekkel mentünk a bocskai útra, fogalmunk sem volt a sorbanállásról, azt hittük, hogy 2 perc alatt leszavazhatunk és nem kicsit lepődtünk meg a tömeget meglátva.
kapásból behívtak minket, nem kellett sorbanállni.

bz249 2010.04.12. 13:31:41

@Herr SturmLiberator: kéne egy 1.2-es patchet kiadni hozzá, meg jó lenne pár béta-tesztert szerezni.

sergei 2010.04.12. 13:32:25

@thetriggerhappy: Azoknak nem kellett sorbanállni, akik a lakóhelyük szerint is itt szavaztak volna. Azok, akik igazolással szavaztak, mind sorbanálltak (én is).

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.12. 13:53:09

@bz249:

"meg jó lenne pár béta-tesztert szerezni."

Üdv, no lássa erre van a társadalmi konzultáció. Egy marék frusztrált szakbarbár egyetemi professzor professzor, vagy lelkes diák, polgári kör, bögreklub, gruppengárda, világmegváltó civilszervezet jó eséllyel a fölösleges kötekedések mellett érdemi észrevétellel is tud szolgálni. A puding próbálja az evés, utána tálaljuk az étteremben mindenkinek.

thetriggerhappy 2010.04.12. 14:06:39

@sergei:

nem igaz. én kerületi lakos vagyk, de nem a bocskai úton szavaztam, a feleségem viszont igazolt szavazó és a bocskaira osztották be. gyerekkel mentünk, hiszen korábban az én szavazókörzetemben 2 perc alatt megvoltunk, mint írtam meg is lepett minket a tömeg, de a babakocsit látva előrevittek minket és 5 perc alatt meg is voltunk, pedig a sor már akkor is 3 órás volt saccra.

Syr Wullam 2010.04.12. 14:26:48

@thetriggerhappy: Persze, a gyerekeseket a Pétervárad utcában (XIV. kerület) is előrehívták/előreengedték. Mindenki más három órát szopott. Tudom, mert ott voltam. Ja, és Zuglóban nem volt se pogi, se más. A vizesballonokat is a várakozók szerelték egy idő után. Állítólag Zuglóban csak 2800 igazolásos szavazó volt, szemben a Bocsaki úti majdnem 5000-rel.

thetriggerhappy 2010.04.12. 14:59:20

@Syr Wullam:

mi is ír a posz szerzője a 2. bekezdés 2. mondatában?
erre reagáltam.

btw, ha nem engedtek volna be minket, soha nem vártam volna 3 órát, úgyhogy minden tiszteletem azoké, akik mégis leszavaztak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.12. 15:06:39

@thetriggerhappy:

gyerekeket, vakokat, mozgássérülteket mindig előreengedték (Zugló, Pétervárad utca)

thetriggerhappy 2010.04.12. 15:44:16

@zero:

ezt a poszt írójának mond, ne nekem. én is pont ezt írom.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.04.12. 15:49:59

@thetriggerhappy:

Én ott voltam tegnap. Az alatt az idő alatt számtalan idős ember jött, családok pici gyerekkel, babakocsival, egyiket sem engedték előre, pedig egy idő után jó sok önkormányzati alkalmazott járt-kelt körülöttünk.

Ha volt kivétel, annak csak örülök.

drkovax 2010.04.12. 16:44:14

@cutcopy: Ráadásul ellenőrizhetően nem igaz. A kormány nyújtotta be...

Arp1 2010.04.12. 19:38:24

@Herr SturmLiberator:

Volt egy riport tegnap este, vidéki helyszínen magyarázta egy hölgy, hogy amikor észrevették a tömeget, segítséget kértek.

Pont azt furcsállottam, hogy ha egy vidéki helyszínen át tudták szervezni a szavazást, akkor Budapesten miért nem lehetett?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.12. 21:57:56

@Arp1: mert egyesek csak lesnek tátott szájjal, mások a (borzalmas) törvény szabta keretek közt próbálják a menteni a menthetőt.

És persze van minden idők legjobb OVB-je, akik szakmájukat összetévesztik az önimádó pikulaveréssel. Az eredmény ismert, persze hárítanak, mint atom.

Unalomig ismétlem: itt az alkalom valami NORMÁLIS szabályozást gründolni, közeleg a 2/3-ad. 1989-ben az átmenetinek szánt sarkallatos törvényeinket 20 év alatt (HÚSZ!!!) immár közröhej szinten agyonbonyolította a sok okos, egymásra egy fillért sem bízni képes pártkádernyik "szakértő". Kéretlen okoskodással tovább rontva az egészen.

Kevesebb több, bazzeg, kevesebb több. Anno kvázi a mindennapok részévé vált a magánjogban az OPTK, na ha nem megy magunktól, szerezzünk választási rendszert is máshonnan.

Az meg külön szégyen, hogy a sok IDIÓTA politikus képtelen felfogni, hogy a nagy botrányosdis felfújással csak az országot égetik. Külföldön a szart se érdeklik a részletek, pláne mert bonyolultak. De mi lelkesen ordibálva fikázzuk egymást, ezzel saját államunk megkopott fényét végleg a sárba rántva. Oszt lesünk, hogy bármilyen más szomszédunkat fontosabb és hitelesebb partnernek tart a nátyó, a krémül és a zusa.

Noooooooooormááááááááááális?

lüke 2010.04.13. 08:25:05

üzenet egykori iskolámba:

ha már 14hkor ennnyien álltak sorba
pontosan!
miért nem lehetett már
I N T È Z K E D N I

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.13. 21:25:34

@Herr SturmLiberator: Kedves uram, ne idegesítsen már azzal, hogy az SZSZB tagjai párthovatartozás alapján vannak ott, ahol. Ez a legdurvább agyszülemény, amit eddig hallottam! SZSZB önkormányzati tag bárki lehet, aki nincs elkötelezve egyik pártnak sem aktivistaként, illetve betöltötte a 18. évét és magyar állampolgár. Ergo a sarki zöldségestől kezdve a szomszéd húszéves fiáig bárki. Pont az a lényeg, hogy az önkormányzat által kirendelt bizottság jelenti a politikailag semleges közeget a helyiségben, politikát a pártok kiküldött megbízottjainál tessék keresni, de 6 és 19 között nekik is tilos az agitálás.

pietr 2010.04.14. 23:39:58

Nem akarok akadékoskodni, de ha már tájékoztatsz, akkor azt hitelesen tedd.
1. Egyáltalán nem 18:20 körül kezdtek sorszámot osztani, hanem 7körül.
2. Nem volt ezres sorszám, 700akárhány volt az utolsó
3. Bár tudom, ez relatív, én nem fáztam kinn, pedig 1 szál pulcsi volt rajtam
4. Én kaptam teát és sütit is
Ennek ellenére a lényegi mondanivalóba nem tudok belekötni, elég felháborító volt számomra is 5ésfél órát várakozni.
süti beállítások módosítása