Keresztény ember nem szavaz a kommunistákra
2010. április 07. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Keresztény ember nem szavaz a kommunistákra

  Nem értem, hogy a Fidesz választási sikere és egy csúnya párt lejáratásának vágya miként lehetett elegendő motiváció arra, hogy egy nagyon rendes és becsületes pap kijelentse: Keresztény ember nem szavaz a Jobbikra. Tudom, tudom, hogy a Jobbik - pontosabban a hozzá közel álló kuruc.info - ír nagyon ocsmány gondolatokat, tényleg nem keresztényi megfogalmazásokat, de azért mégsem a Jobbik az első olyan párt a demokráciánk történetében, amelyiknél ki kell mondani, hogy keresztény ember nem szavaz rájuk. Pontosabban eddig úgy gondoltam, hogy ne mondjuk ezt egyik párt szavazóira se.

  De ha már ezt kijelentették, akkor szóvá teszem, hogy teccettek vóna előbb ilyeneket mondani, például rögtön a rendszerváltozás után és azóta is minden választáson el lehetett volna mondani, hogy keresztény ember nem szavaz a kommunistákra. A kommunistáknak ugyanis nem csak egy szájkaratés kuruc.infója volt, hanem Állami és Egyházügyi Hivatala, klerikális reakciósokat megkínzó bírái és ávósai, kis keresztény felekezeteket üldöző aparátusa, békepapjai. A mi kommunistáink gyűlölték és üldözték az egyházat és részben tönkre is tették (megalkuvásra kényszerítették). Tehát, kérem szépen ezt mondják ki végre, hogy a kommunistákra nem lehet szavazni, aztán ha ezt már sokszor kimondták, akkor utána tőlem jöhet az összes többi párt.

  Az részletkérdés, hogy a Jobbik megpróbálja magát vallásos pártnak feltüntetni, de ezt nem csak ők teszik, hanem szinte valamennyi párt, még Gyurcsány is rendszeresen bérmálkozott, a Fidesz régóta viszi ezt a vonalat, az antalli MDF körül is ott lebegett a püspökök illata.

  Azt szeretném, ha végre lenne egy kommunistamentes párt, de úgy látszik, erre még várnom kell pár évet, amíg az utolsó is kihal és akkor végre tiszta lelkiismerettel el tudom dönteni, hogy melyik pártra szavazzak. Teccikérteni?

  Fotó: Kádár János és Németh Miklós Berecz János az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőivel, MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr611899358

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vona Gábornak megjelent Gábriel? 2010.04.07. 09:50:53

Helyszín: Mennyek országa GPS: Galaktikus. sz. 41° 54′ 9″, Galaktikus. h. 12° 27′ 6″ (érdekes egybeesés a földi GPS koordinátákkal) -Péter! -Igen, Mennyei Atyám! -Te vagy é örzője a mennyek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.07. 07:20:03

@lelkylola:

Apróbb pontosítás:

Osztie atya a magánvéleményének adott hangot, amikor azt mondta, hogy "szerinte keresztény ember nem szavaz a Jobbikra". Hagyjuk meg Osztie atyának is, hogy elmondja a magánvéleményét.

A Püspöki Kar a választásokra kiadott körleve (a Katolikus Egyház hivatalos véleménye) szempontokat ad meg és nem említ pártokat.

És egy kis OFF, de nem is annyira:

Nagy örömmel olvastam Kopp Mária O. V. kötcsei beszédére írott válaszát a Nagyításban. Jó volna, ha az ehhez hasonló okos és lelkiismeretes vélemények a jelenleginél jobban befolyásolnák a Fidesz tevékenységét! (Kínos, ha azt írom itt, hogy köszönd meg neki a nevemben is?:-))

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.07. 07:24:49

na lola, ez rendben lévő poszt!

Bell & Sebastian 2010.04.07. 08:01:17

1. Értelmiségi nem szavaz a kommunistákra.
2. A keresztény kultúrkörbe a zsidó is, sőt a görög-római is beleértendő!
3. Valóban sok keresztény értelmiségi fog a Jobbikra szavazni, elsősorban listán. Ennek oka a harmatgyenge, identitását vesztett KDNP és személyesen Semjén Zsolt, OV első számú visszhangja!
4. A demográfiai bombát, a kékek térfoglalását, továbbá a hibás betelepítés-politikát ki tette szóvá először?

Keresztény ember -sokadszorra- nem tartja oda a másik orcáját és nem dobálódzik kenyérrel, mert egyszerre hal ki és -éhen, legalábbis tapasztalati alapon!

Békepapok voltak, vannak, lesznek. Szerintük Jézus Krisztus volt az első kommunista! Szerintem meg pont a komcsikat próbálta kiemelni az állati sorból, csak nem sikerült (maradéktalanul és mindet)!

Nagyjából ezért a leghaladóbb irányzat manapság, csak fel kellene melegíteni végre!

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.04.07. 08:13:36

@Bell & Sebastian:

"A keresztény kultúrkörbe a zsidó is"

Merthogy?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.07. 08:15:54

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
sebi arra gondolt, hogy a pogrom az ejrópaiság része. így emeli be a zsidókat az ejrópai kultúrkörbe. nem érti? :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 08:16:34

@a nyugalom megzavarására alkalmas:
A messiási zsidóság az evangelizáló keresztények vallásos mozgalmának zsidó csoportja, mely elfogadja Jézust Krisztusnak, azaz a Messiásnak. A judaista (zsidó) vallással ellentétben ők hisznek a Szentháromságban, és vallják, hogy Jézus a megtestesült Isten. Bár legtöbbjük zsidó származású, a fővonalbeli zsidó csoportok nem tartják őket a zsidó közösség részének és ugyancsak nem keverendők össze azokkal a zsidó származású keresztényekkel, akik valamelyik keresztény egyháznak tagjai.

hu.wikipedia.org/wiki/Kereszt%C3%A9nys%C3%A9g#Kereszt.C3.A9nys.C3.A9g_.C3.A9s_zsid.C3.B3s.C3.A1g
Azért.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.04.07. 08:17:21

@Bell & Sebastian:

"Nagyjából ezért a leghaladóbb irányzat manapság"

A jakobinusok óta a keresztény-konezrvativizmus az igazi forradalmiság - de a bolsevikok óta mindenképp.

halfi 2010.04.07. 08:19:15

Kedves Lola!

Abba a hibába esett, mint a Nyakó Pista. Az, hogy egy katolikus pap kifejti a véleményét, nem azonos az egyház véleményével. Azt a püspök kari körlevélben fejtették ki. Maga Osztie is, mint egy szövetség elnöke adta az interjút.
Ehhez hasonlóan, én korábban (választástól függetlenül) gyakran hallottam - nagyon helyesen - a plébánosunktól, hogy a komenyistákhoz keresztény embernek annyi köze van, mint az őskeresztényeknek a farizeusokhoz

Mellesleg a magát keresztényként előadó Jobbiknak nem kellene programszinten támogatni, hogy oktatni fogják az iskolákban a Badinyi-Jós féle pártus-szittya-földcsakrája elméleteket. Ehhez képest Osztie, mint a judeokrisztianizmus felkent "ügynöke", szerintem teljesen érthető, hogy elhatáérolódik.

hiba 2010.04.07. 08:23:36

Most ezt tényleg nem lehet érteni, hogy ha egy párt kereszteket állít meg veri a mellét, hogy mennyire keresztény, de ideológiai alapjai, meg messze vannak a kereszténységtől, akkor a papnak, szólnia kell, hogy drága tezsvéreim, ezek hamis gyöngyöket árulnak.
A komcsik és a többi párt PR-ja nem arra épült, hogy Ők a hit és az erkölcs egyetlen igaz zászlóvivői.

Bell & Sebastian 2010.04.07. 08:25:03

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Merthogy arra épül, vele jár, nemcsak szárnyát/combját, vigye a farhátat is! :)

Bell & Sebastian 2010.04.07. 08:28:07

@Grift:
Lenyűgöz! Egy valóságos metéletlen Freud. :)))

Bell & Sebastian 2010.04.07. 08:33:06

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Yin sincs jang nélkül, ez az értelme. Az Új Ember is értelmezhetetlen az Ó nélkül, angyal ördög nélkül, jó a rossz nélkül.

Ezért maradt a kánonban, miért pont én dobnám ki?

Bell & Sebastian 2010.04.07. 08:49:56

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Másfél liter után az elsöprő többség. A maradék meg teuton lovaggá vedlik!

szürkemókus 2010.04.07. 08:53:33

> Pontosabban eddig úgy gondoltam, hogy ne mondjuk ezt egyik párt szavazóira se. <

"– Még napjainkban is rendre elhangzik a vád, legutóbb például Kiss-Rigó László püspök esetében, miszerint a papok rosszul teszik, ha politizálnak. Mit lehet erre mondani?

– Egyre markánsabban vagyok kénytelen reagálni az efféle megjegyzésekre. Senki sem tudott még ugyanis válaszolni arra a kérdésre, hogy egész pontosan miért is ne foglaljanak állást a történelmi felekezetek a társadalmat érintő kérdésekben, miért ne fogalmazhatnának a közjó érdekében egyértelműen. Kijelentem: én lelkipásztorként és magyar állampolgárként igényt tartok a vélemény és a szólás szabadságára. Az ilyen vádak egyébként tipikusan szélsőségesen individualista felfogást tükröznek: az egyént a közösségéből, vagyis az egyházából, a nemzetéből kiszakítva kezelik."

> el lehetett volna mondani, hogy keresztény ember nem szavaz a kommunistákra.<

"– Most már egyre több támadás éri a történelmi felekezeteket a „másik” oldalról is. Mit szól a Jobbik egyházakkal kapcsolatban elhangzó megjegyzéseire?

– Kezdjük onnan, hogy szerintem ma Magyarországon szélsőséges politikai erő az MSZP is......."

Hát szerintem ez a cikk rendben van...

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.04.07. 08:53:37

@Bell & Sebastian:

Tisztában van vele hogy épp antiszemita módon uszít?:

Mi az, hogy az Ó Ember az ördög meg a rossz!

gyz 2010.04.07. 08:57:23

minden hétre kell a mandinerre egy edetverő ostobaság is, amin kínai és lola testvériesen megosztozik.

ha jársz templomba, hallhattad a püspöki kar levelét: az a hivatalos.

Magánvéleményként sokszor és sokan mondták, hogy ne szavazz a szocikra.

Csak hát ehhez le ellene venni a cukijobbik-feliratú szemellenzőt.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 08:57:35

"Azt szeretném, ha végre lenne egy kommunistamentes párt"

1990-ben az SZDSZ ragadta meg a amtikommunista címkét, sokan beszopták, mert volt rá igényük.

Te meg a Jobbikot szeretnéd antikommunista pártként látni, pedig nem az a főprofiluk.

Szerintem meg a kommunizmus és a nemzeti szocializmus egyaránt rossz.

gyz 2010.04.07. 08:57:55

edetverő = eget verő

Kulmar 2010.04.07. 09:02:19

lelkylola: jártál te misén az emúlt 20 évben? Majdnem minden pártra mondták már azt, hogy ne szavazz rá... többek közt a kommunistákra is.

yafet 2010.04.07. 09:02:57

Tisztességes keresztény ember nem adja a nevét egyik párthoz sem.
Ezek a Tízparancsolatból 12-t szegnek meg naponta....

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.07. 09:04:01

Ja értem. Nácika háborog, mert egy pap kivételesen a nácik ellen szólt. Akkor bezzeg kussoltok, amikor a disznaja arra utasítja a birkáit, hogy a jobbikra szavazzanak! :D

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.07. 09:05:02

Egyébként szvsz egy pap lesz szíves befogni a retkes pofáját, ha politikáról van szó! Foglalkozzon az agymosott birkákkal, a politikából meg maradjanak ki!

halfi 2010.04.07. 09:07:11

@Fan....:
Még misén sem kellett volna járnia. Elég lenne, ha a minimális tájékozottsága meg lenne, mielőtt el kezd írni egy témában.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.04.07. 09:07:53

@Sixx! Anyád is nyugger?:

jogos

és zsidókat se invitáljanak minisztériumokba kárpótlási csekket átvenni

épp eleget belefolytak a politikába 19ben meg 38-45-ben

nyubocs 2010.04.07. 09:07:57

Csak két apró szösszenet:

1. Véleményem: A KDNP talán már nem is létezne, ha a Fidesz annak idején nem húzza a választás miatt maga mellé őket.

2. Tény: Teljesen mindegy, hogy mi van a körlevélben. Minden misén elhangzik vidéken az is, hogy ne szavazz a szocikra, az üdvözítő megváltást majd a FIDESZ hozza el számotokra.
Csak nem tudom, hogy ha ez minden misén elhangzik, mennyire tekinthető ez ilyen nagy előfordulással magánvéleménynek?

gyz 2010.04.07. 09:08:07

most olvastam gréczyzsóti legújabb szösszenetét, és hát az kell mondjam, lolával tökéletesen párba illene, amolyan jin-jang-módra.

Bell & Sebastian 2010.04.07. 09:08:24

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Modern, evolucionista fölfogás, nem is szinkretista! :)

is 2010.04.07. 09:12:52

szerintem te azt nem éred meg, mert a FIDESZ sajnos nem fog pár éven belül kihalni.

egyébként nyugodj meg, én explicite hallottam paptól, hogy a FIDESZre kell szavazni, szószékről, vasárnapi misén. nem te vagy az egyetlen, aki ilyen blaszfemikusan gondolkodik.

Gabe2 2010.04.07. 09:14:50

@is: Az elmúlt évtizedben minden vasárnap voltam misén. Egyszer sem hallottam, hogy a Fideszre kell szavazni.
Nemcsak akkor kell menni, amikor a Párt kivezényel.

Pettyes Szfinx 2010.04.07. 09:18:05

Hiszen állandóan azt mondják, hogy ne szavazzunk a kommunistákra! Hosszú-hosszú évek óta! Nem értem tehát, hogy ezzel mi a probléma??? Hiszen éppen emiatt megy a felháborodás ballib oldalról, hogy az egyházak csak ne politizáljanak!
Ja, hogy most a Jobbikról is ezt mondják! Talán nem véletlen...
Elég egy példa a saját életemből. Ismerősöm, volt barátom, rendszeresen, napi több adagban küldözgeti nekem a Jobbik propagandáját. És ezek között vannak olyan mocskos szövegek, amelyek miatt el vagyok képedve. Miután hiába kértem szépen, hogy hagyja abba, elfelejtett válaszolni, és azóta is küldözgeti nekem a remeknél remekebb dolgokat, kénytelen voltam beállítani a levelezőmet, hogy alapból törölje az összes levelét. Én már nem veszekszem. Egy elszánt Jobbikosnak úgy tűnik, csőlátása van. És amiket küldözget, azok valóban nem vállalhatók fel egy egyház által sem, pláne nem az ökumené jegyében!!! Tessék már ezt végre megérteni! A Jobbik egyenlő a kurucinfo-val és a szélsőséges nézetekkel! Nem véletlenül!!! Keresztény ember pedig nem szélsőséges. Ilyen egyszerű.

Terézágyú 2010.04.07. 09:21:00

"még Gyurcsány is rendszeresen bérmálkozott"

????? Hogy lehet rendszeresen bérmálkozni???????

Vagy ezt viccből mondtad?

@Pettyes Szfinx:
"Hiszen állandóan azt mondják, hogy ne szavazzunk a kommunistákra! "

Pontosan...

A minap hallottam valami műsorban a dunnatévében: "álszent ateisták"... Hát egy ateistára sok mindent lehet mondani, de hogy álszent....

hááááát 2010.04.07. 09:24:15

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Olvasd el a bibliát és rá fogsz jönni :)

Igen egy normális ember nem szavaz a jobbikra addig, amig le nem vedli magáról ezt a csuhát.

szürkemókus 2010.04.07. 09:26:34

Vallásosnak lenni nem merül ki abban, hogy valaki hisz Istenben, és egy közösséghez tartozónak vallja magát. Minden egyháznak vannak erkölcsi, társadalmi tanításai,alapelvei, tézisei. Az egyházaknak feladata, kötelessége, hogy ezeket az alapelveket megismertessék a hívekkel, és felhívják a figyelmet az általuk helyesnek-helytelennek ítélt magatartási normákra. Azt mondhatja a pap, hogy lopni, hazudni, házasságot törni nem helyes, de azt nem, hogy cigányozni sem keresztény magatartás?! Miért is?

Táncolj Törő! 2010.04.07. 09:26:41

@Pettyes Szfinx: Már épp kommentelni akartam, amikor elolvastam a tiédet. Leírtál mindent helyettem! :) "Keresztény ember pedig nem szélsőséges. Ilyen egyszerű. " Kérem szépen, mi Krisztust követjük. Aki képes a kurucot elfogadni, az Jézust már bajosan fogadja be...

Pettyes Szfinx 2010.04.07. 09:26:53

@Sixx! Anyád is nyugger?: Ez a hozzászólás itt lehet, az én keresetlen véleményem az írójáról pedig nem??? Érdekes...

Isaac Clarke 2010.04.07. 09:27:01

Azt hinné az ember hogy Nietzsche lezárta ezt a témát.

dr. Sigmund Fraud 2010.04.07. 09:27:03

Te lola, tényleg látod az MSZP működésében a kommunista vonalat? Egyházügyi Hivatalt, keresztényüldözést, megkínzott papokat? Sok volt tán a borkóla tegnap?

vagyok59 2010.04.07. 09:27:37

Szerintem sem szavaz. Mi ebben a furcsa? Nyilván egy zsidó sem szavazna nácikra. A kommunisták majd később a libsik is ott ütötték a keresztényeket, ahol tudták és ami az adott keretek közé belefért.

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2010.04.07. 09:28:07

Lanczendorfer Erzsébet meg azt találta mondani Esztergomban a KÉSZ fórumán, hogy a keresztény ember nem szavaz a Fideszre...

www.youtube.com/watch?v=m71Qn7k6itY

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.04.07. 09:29:51

A Jobbik be akarja tiltani a vasárnapi munkavégzést.
A mise elmaradna a pap szabadnapja miatt.
Talán ezért prédikál ellenük a pap.

kötözködő 2010.04.07. 09:35:07

Visszakérdeznék. Hol vannak a kommunisták? Avagy: ha valaki ma a fasizmus ellen tüntet, akkor ki lehet nevetni, mert "Magyarországon nincsenek fasiszták". No, én kommunistát kevesebbet ismerek, mint fasisztát.

Grenadir11 2010.04.07. 09:37:38

Szerintem a papok maradjanak ki a politikából, nekik a dolguk jól körülhatárolt. Elég szégyen , hogy Isten és Jézus nevét híják segítségül politikai célokra. Bár mindig ilyen gerictelenek voltak. Csak a has és az erszény legyen tele.
Figyelem nem a vallásról, hanem a papokról beszéltem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.04.07. 09:42:26

Lolácska, kedves, a képességeidet illetően nem először merülnek föl tök jogos aggályok. Utoljára talán a liliputi dinnyeföldről sikerült elfogadható tudósítással előrukkolnod...

Lényegileg kifejtve:
@halfi
és
@hiba
munkásságában.

Ezt nem önállóan fölfogni, komoly gond.

Homeoffice 2010.04.07. 09:42:39

@Balogh:

Az egyházak nem fognak kimaradni a politikából. Azért kell a fidesznek prédikálni, mert Tőlük remélik, hogy a régi egyházi ingatlanokat majd megkapják, illetve azt, hogy a nem történelmi vallásokat visszaszorítsák.

benaja 2010.04.07. 09:43:14

a keresztény ember számára az élet elsődleges területe a hite, Istennel való kapcsolata. Ha ez így van, akkor olyan szervezettel szemben mindig ki kellene állnia, amely nyíltan vállal keresztényellenes, illetve a keresztény terminológiában a másik oldalhoz tartozó nézeteket.
Aki kiáll a nagyközönség elé és csakrázik, az nem keresztény... ennyi. Aki még a fáradságot sem veszi, hogy legalább kereszténynek hazudja magát, az ne várja, hogy a keresztények rá szavazzanak.
Aki keresztény nem szavaz a Jobbikra.. ennyi.

Arzén Vendel (törölt) 2010.04.07. 09:45:12

@nyubocs: Nem tudom mi neked a vidéken és a mindig definíciója, de nálunk vidéken eddig még egy misén sem hallottam, hogy szocikra ne szavazzon senki, illetve hogy a Viktorék a tutik. Pedig rohadtul koncentrálok...

@simonmondja.: ez jó;) Meccs azért remélem lesz! Meg a kocsmát is csak ki kéne nyitni...

mithrandir 2010.04.07. 09:48:33

Pedig igaza van Zoltán atyának.

A Jobbik a maga politikai radikalizmusával, hol nyílt, hol burkolt zsidózásával és ősmagyarkodásával - ergo keresztényellenességével- roppant távol áll a krisztusi tanítástól.

Az pedig engedtessék meg az Egyháznak, hogy hit és erkölcs dolgában útmutatást adjon a híveknek. Ez a dolga, a közéleti állásfoglalás pedig levezethető a hit és erkölcs parancsaiból.

Amúgy épp a Reakció volt mindig az első aki a kommerekkel szemben megvédte az Egyháznak ezt a jogát.
Ne legyél elvakult.

min 2010.04.07. 09:49:13

A csuhások a maradjanak a hitéletnél a templomukban. Náluk nagyobb szarkeverők nem voltak a törtémnelem folyamán.

Lacapc 2010.04.07. 09:50:53

Hello!
a képen nem Németh Miklós, hanem Berecz János szerepel.

admin1221 2010.04.07. 09:52:11

ez az egész választás dolog egy nagy cirkusz. teljesen mindegy, hogy piros, narancs vagy szürke. Sajnos az emberek buták és ha azt ígérik nekik, hogy minden szép lesz meg jó lesz, elhiszik. Azt, hogy miből is teljesítjük azt a sok szépet, s jót, már fel sem ötlik a parányi kis agyukba. Arra persze van eszük, hogy komcsizzanak, meg zsidózzanak, de az, hogy -párttól függetlenül- az aktuális vezetés mindig kilopta és ki is fogja lopni a pénzt a zsebükből, már észre sem veszi. Menjetek csak el szavazni nyugodtan és meg jót röhögök a tóparton pecázás közben!

soproni1 2010.04.07. 09:52:56

@min:
Innen üzenjük a pap elvtársnak, hogy keresztény ember nem utálja a másik keresztény embert, nem illeti jelzővel és, ha már pap, akkor nem tapizza a fiatal fiúkat. Keresztényként megbocsájtok nekik, de a molesztálásért haragszom ( főleg a szülőkre, akik egyházi iskolába/óvodába járatják a védtelen gyermeket)

ohrana 2010.04.07. 09:55:56

Érdekes, hogy a dolog a kat. egyház - Jobbikra van kihegyezve, de Osztie atya mint a KÉSZ nyilatkozott. (Ami megérne egy külön misét - hogy silszerű legyek).
A KÉSZ afféle bunkósbot, mondjuk, mint mondjuk az mszosz az mszp számára.
Kiváncsi vagyok, az új kormány fogja-e támogatni a KÉSZ-t, aki Osztie atya szerint majd a civil kontrollt képviseli. Talán mint az mszmp alatt a Népfront?

o

Kulmar 2010.04.07. 09:56:30

@soproni1: Van olyan egyház által fenntartott iskola, ahol nem tanítanak papok, szerzetesek, apácák stb.

Téglagyári Megálló 2010.04.07. 09:56:56

Lola, ez az, még több kommunistázást a Mandinerre!

nyubocs 2010.04.07. 10:00:18

@Arzén Vendel:
Hát a lakhelyem azért nem szivesen fedném fel :)

Maradjunk annyiban, hogy Észak-MO.-n nem nagyvárosokban jellemző ez a dolog. Helyben magam is hallottam, a húsvéti Szentkúti misén is elhangzott.

A többit (16 különböző helyen) barátaimtól, rokonoktól tudom, akik nem szocik és nem jobbikosok. Egyszerű emberek, akiknek felfordul a gyomruk attól, hogy már ott is ezt kell hallgatniuk.

ohrana 2010.04.07. 10:01:07

@soproni1: "de a molesztálásért haragszom ( főleg a szülőkre, akik egyházi iskolába/óvodába járatják a védtelen gyermeket)"
Én magam és testvéreim is egyházi iskolába jártunk. Személyesen ismertem felmenőim közt 5 papot. Gyermekeim egyházi iskolá(k)ba járnak.
(((Molesztálásról mindössze egy ismerősömtől hallottam, aki állami gondozott volt, és mesélte, hogy ott a tanarak részérőla tapizás - fogalmazzunk finoman - mindennapos volt.
Ajánlanám pl. Géczy. Vadnarancsok c. írását. A hazai állami gondozottak lényegében mind átestek ilyenféle moelsztáláson, oszt mégsem hallunk róluk.)))

o

Doubledeceker 2010.04.07. 10:01:57

Az egyházaknak nincs keresnivalójuk a politikában, egyiknek sem, és egyik politikai párt mellett sem.

Az álam és az egyház szétválasztása már megtörtént.

Mondjuk véleménye lehet a politikai pártokról.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.07. 10:03:36

@min: intenzívebbek voltak csak szívósabbak nem!

@benaja: Ez így van. A rasszizmus és az antiszemitizmus pedig arconköpi a hit-remény-szeretet erényhármasát.

Két kis megjegyzés: a keresztény egyházak kiálltak a keresztény pártok mellett elég gyakran.

2) Elég kevesen szavaznának át a keresztények közül az MSZPre, de töredékannyian mint a Jobbikra

kk_kk 2010.04.07. 10:11:09

@Gunther:
"Azért kell a fidesznek prédikálni, mert Tőlük remélik, hogy a régi egyházi ingatlanokat majd megkapják"

Édes Istenem, te ezt komolyan gondolod?
Vagy tájékozatlan vagy, vagy hazudsz, egyik sem jó hír.

A történelmi egyházak és az állam már lezárták az egyházi tulajdonban állott, majd államosított ingatlanok kárpótlásának ügyét.

esetleg ez lesz az új lózung? "Ha a Fidesz nyer, kitelepítések lesznek, hogy a katkók visszakapják a régi földjeiket..."

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 10:11:11

A modern teológia szemben áll a népegyházi valláskodással.

Melyik kereszténységet vallod?

Valami népoes, hagyományőrzőst, ahol az a lényeg, hogy nem zsidó, nem muszlim, nem budhista vagy, hanem "keresztény", mert az őseid is "keresztények" voltak, akkor a Te pártod a Jobbik, akár.

De ha a kereszténység ennél többet jelent számodra, van értelme számodra annak a kifejezésnek, hogy megtérés, személyes megváltás, akkor nem érthetsz egyet a Jobbikkal, akiknél a nacionalizmus valláspótlék, bálvány.

Doubledeceker 2010.04.07. 10:12:02

@ohrana:

Te figyú nekem sem lőtték ki a szemem 2006 októberében, de azért mégis megtörtént.

Tgadni a mollesztálást azért nem trendy már. A baj nem is az, hogy megtörtént hanem, hogy megpróbálták eltusolni...

X Y kronosz óra 2010.04.07. 10:14:15

@Téglagyári Megálló:

Ma választáson induló kommunista párt egy van, négy megyei listával és tizennégy egyéni jelölttel. Nekem ennyi komcsi belefér.

(1945 és 1990 között több volt. Aki nehezményezte aktivitásukat anno, azt ugye, hopp, gyorsan elvarázsolták, ennek ellenére számos derék ellenálló pap nevét ismerjük.)

Nem teljesen világos ebben az összefüggésben, hogy Lola milyen elhatárolódás vár a papság részéről a kommunistákkal kapcsolatban.

Doubledeceker 2010.04.07. 10:14:20

@kk_kk:

Mondjuk az tény, hogy a fidesz megígérte, hogy rendezi az egyházi támogatások ügyét, sőt a most elvett 1%-ot is visszadják.

Szerintem lehet az egyháznak véleménye a politikáról, rendben is van. A gond, hogy tisztán látszanak a pénzügyi érdekek is.

Walter Melone (törölt) 2010.04.07. 10:15:11

" Nem értem, hogy a Fidesz választási sikere és egy csúnya párt lejáratásának vágya miként lehetett elegendő motiváció arra, hogy egy nagyon rendes és becsületes pap kijelentse: Keresztény ember nem szavaz a Jobbikra. "

Sztem ez nem gáz. Akár meg is erőszakolhatott volna egy kisfiút.
Akkor már inkább ez.

Ezek különben is szoktak mondani ilyeneket. leginkább azt, hogy aki nem a Fideszre szavaz, azt elviszi az ördög...

Arzén Vendel (törölt) 2010.04.07. 10:15:25

@nyubocs: Én is lenni É-Mo, és nem nagyváros. Itt még ilyen kijelentés explicit módon nem hangzott el. Persze lehet hogy mindig a rossz misére járok...

@soproni1: A szülő direkt a pedofil-szakkör miatt iratja a gyerekét egyházi iskolába, nagyon jól látod. Ahelyett, hogy reggel berakná a paplannal együtt az ágyneműtartóba hogy egész nap védett környezetben legyen, vagy legalább elküldené önkormányzati iskolába tanárt verni. Mocsok szülők, mondjanak le!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 10:15:32

@Jobb híján MDF-es: Nem a Jobbikra gondoltam, hogy kommunista mentes, ott van több komcsi is: a pénzügyminiszterjelöltjük, a titokzatos Kovács Béla és a honvédelmi miniszter jelöltjük
@mithrandir: "Az pedig engedtessék meg az Egyháznak, hogy hit és erkölcs dolgában útmutatást adjon a híveknek. Ez a dolga, a közéleti állásfoglalás pedig levezethető a hit és erkölcs parancsaiból." Egyetértek - engem tulajdonképpen nem az zavar, hogy ezt így kijelentette Osztie atya, hanem az, hogy eddig szívbajoskodott az egyház és a papok is nyilatkozataikban sose mondtak pártnevet, hanem körbe írták, hogy szavazzunk a Fideszre, most pedig amikor először mondott ki egy pap interjúban ilyen konkrétumot, akkor pont a Jobbikot támadta meg, amelyik kismiska a komcsikhoz képest.
Szóval az arányokkal van a bajom. Egyébként rengeteg nagyon vallásos, katolikus jobbikos van és egy részük még azt is gondolja, hogy Jézus magyar volt - szerintem nem kellene őket kirekeszteni, mert az egyház egyetemességébe sok gondolat megfér.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2010.04.07. 10:19:31

magánvéleményt nem közölnek le -ez csak kifogás- mert érdektelen. ezek itt a magánvélemények a fórumban. tök jó kijelenteni ilyeneket: aki a fideszre szavaz buzi, aki a mszp-re köcsög, aki a kdnp-re az pedofil és nem ember aki a jobbikra. Az LMP-re meg csak pondrók szavaznak és folytathatnám. A papok rá vannak indulva a fideszre, mint a 8-10 éves gyerekekre seggére.

MoxNox 2010.04.07. 10:21:02

Kicsit el van késve a posztoló, nagyon sokszor mondták már egyházi körökben, miséken, imitt-amott, hogy a kommunistákra, vagy az utódpárta nem szavazni. Úgyhogy most már jöhet az összes többi párt :)

borovi 2010.04.07. 10:21:46

A fotón jobbra nem Németh Miklós, hanem Berecz János látható.

Inpolem 2010.04.07. 10:24:27

Ez iszonyat gyenge volt...
A szerző gondolom akkor tiszta lelkiismerettel nem tud szavazni most egyik pártra sem.

Melyik az a párt Mo-n, ahol nincs olyan ember, akinek van MSZMP-s múltja?

Tehetetlen Dodó 2010.04.07. 10:25:22

@Terézágyú: Na, te se olvasod a Gyurcsány-összest...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.07. 10:25:43

@lelkylola: Nem lehet, hogy ez a papcsi veszélyesebbnek tartja a feltörekvő Jobbikot, mint a süllyedő MSZP-t? (már, ha a komcsik őket jelenti)
Mind a társadalomra, mind az egyházra nézve?

Mert, ők egy keresztény kurzust akarnak, ám a papcsinak van annyi esze, hogy tudja, annak vége lesz egyszer és akkor esetleg az antikeresztény kurzus kap hatalmat, amiről meg már hallott.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2010.04.07. 10:26:26

van egyház és van állam, a kettő két különböző dolog. ma már az állam sem mondja meg kit válasszanak meg egy gyülekezet élére, jobb lenne ha az egyház sem szólna ebbe bele. de hát ők is csak az állam pénzét szeretnék, ezért nyalnak ezerrel.

J.Ildiko 2010.04.07. 10:26:41

A Fidesz is csinált disznóságokat bizonyos keresztény felekezetekkel szemben, akkor azt is kimondhatnánk, hogy a Fideszre keresztény ember ne szavazzon ? Egyébként azóta némi módosulás állt be náluk, ami igen örvendetes.

Ez a kommunistázás egyébként azért sántít, mert hisz a Fideszben is voltak például.

Aztán mi van akkor, ha valaki mondjuk 20 éve kommunista volt, de megtért (értsd teológiai értelemben, valóságosan, tényleg keresztény lett, ne feledd a bűnbocsánat fontosságát),

és akkor te itt lekkommunistázod - oktalanul.

Walter Melone (törölt) 2010.04.07. 10:27:54

@lelkylola:

Bizony, őket érdemes néha olvasni...

ohrana 2010.04.07. 10:30:18

@Nandi29: "A baj nem is az, hogy megtörtént hanem, hogy megpróbálták eltusolni... "
Azért engem elgondolkodtat, hogy az EGÉSZ világon éppen egyszerre pattan ki. Véletlenül.
És éppen mindegyik eset olyan régi, hogy a rendőrség nem indít nyomozást, de kártérítést még lehet követelni. Cseppet sem bűzlik.

o

Doubledeceker 2010.04.07. 10:31:23

@lelkylola:

Elolvastam az általad linkelt anyagot megint, ahogy már korábban is.

Mit lehet rá mondani, tele van csúsztatásokkal, illetve a statisztika ezt esetben is igazoló tudomány.

Nagyon sok helyen vérzik az írás.

De egy mondatával nagyon egyetértek, valóban nem igaz, hogy az egyházak a pedofilía felegvárai lennének.

DE gond van, és tagadni nagyon nem kellene, mert pont ezt tették eddig is, és ezért is kerültek ekkora bajba.

Nem fejtegetem, hogy mi a gond vele, értelmes ember magától is belátja, ahogyan azt is, hogy a média is sokszor túloz.

kk_kk 2010.04.07. 10:32:41

@Nandi29:

A támogatás nem ingatlan, az 1% szvsz eléggé jogos, sőt... Javaslom Dobray testvér korábbi írásait elolvasni a támogatásról és az egyházi közhasznú tevékenységekről.

Téglagyári Megálló 2010.04.07. 10:33:01

@Tim Pedersen:

Látom egy kis demagógiáért nem mész a szomszédba.

Doubledeceker 2010.04.07. 10:33:55

@ohrana:

Tudod kedves pedofil védő barátom, a gyerekek 10 évesen nem igen tesznek feljelentést. Kell nekik 10-20 lv is mire feldolgozzák, és a rendőrséghez fordulnak.

Persze nyilván vannak olyan aljasok is, akik ebben egy pénzszerzési lehetőséget látnak.

Amúgy meg az egyházank elég jó ügyvédjei vannak, nyilván akkor fizetnek, ha az indokolt, én nem féltem őket.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 10:35:46

@borovi: köszi már más is szólt az előbb, én nem tudom javítani, de már írtam a szerkesztőknek.

Epokit Drive 2010.04.07. 10:37:37

Osztie Zoltán - megírtam a MH-n is kommentben - tanított a 90-es években a teológián, több évig rendszeresen találkoztam vele, akkori önmagát legalábbis jól ismerni vél(t)em.
Akkor is kemény, szókimondó ember volt, aki nagy határozottsággal és önérzettel, érvekkel és nem indulattal mondott véleményt pl. divatos keresztény istentiszteleti szokásokról (liturgikát tanított, tőle tanultam az "imabunker" kifejezést :)).
Az interjúban azonban nem magánemberként nyilatkozott, hanem a KÉSZ elnökeként, és így már hivatalos minőségben, keresztényként és papként. Ha pedig papként, akkor kicsiben egyházként is. Az ő emberi tekintélye mellett ez nem egy vidéki plébános prédikációjának szintje.
A melléfogása azonban hatalmas: nem csak, mert rk. hittanár végzettségű egykori diákjára (rám) rásüti a vádat, hogy nem is keresztény (a listás szavazatom a Jobbiknak megy majd), hanem mert az érvelése túl egyszerű és bulvárízű, megalapozatlan és pongyola, arra jó, amire szánták: a Széles-féle Fidesz-párti lapban egy katolikus tekintélyszemély ítélje el a Jobbikot, hátha néhány néni mégsem szavaz rájuk majd. Ez pedig aljasság, mindkét féltől, mert nem felel meg az igazságosság erényének, amennyiben az érvelés nem teljes körű és pártatlan.
Ugyanis keresztény ember a Fideszre sem szavazhat (pápalátogatás 1991-ben, Deutsch Tamás gyermekei stb., nem készültem gyalázkodásra, csak gyorsan két fontos momentum). A parlamenti jegyzőkönyvek őrzik a Fidesz 1990 óta elhangzott reakcióit, bárki szemezgethet, nyilvánosak.
Most mennem kell, tanulság nincs, Zoltán atya mehet gyónni.

Doubledeceker 2010.04.07. 10:37:43

@kk_kk:

Jogos vagy sem, ezt nem olyan egyszerű eldönteni, mintahogy az egyház közhasznú tevékenységeinek megitélése is igen bonyoluélt kérdés, és korábban ebben a témában már komoly kutatást folytattam, amelynek az lett a vége, hogy nem tudtam eldönteni, hogy az egyházi követelések jogosak vagy sem, illetve, hogy valóban kevesebb jut e egy egyházi iskolában tanuló gyerekre, mint egy világira.

Igen bonyoult és sokrétű a finanszírozási rendszer (ahogyan a világi iskolákban is), szóval nem egyszerű eldönteni.

Szóval én nem foglalnék állást, hogy jogos vagy sem, annyi biztos, hogy a finnanszírozásban rendet kellene teremteni. Sőt az álam és egyház szétválasztását (a jelenleginél jobban) erőltetni kellene.

Ezzel most nem az egyházak ellen akartam szólni.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 10:37:46

@MoxNox: ezt már többen írták, én is hallottam már misén olyan prédikációt, amiben kiprédikálták pl. az SZDSZ-t. De itt nem erről van szó, sajtóban és nem a templomban - nem emlékszem arra, hogy nyilatkozott volna ilyet egy pap.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 10:42:07

@j. i: tisztázzuk: a Fideszben, MDF-ben, MSZP-ben és a Jobbikban vannak kommunisták. Az LMP-ben egyébként lehet, hogy nincsenek, nem ismerem őket nagyon.
A kommunista - volt MSZMP tag - legyen tisztességes tagja a társadalomnak, de ne lehessen mondjuk politikus. Ha megtudták ezt a kérdést oldani a csehek és a lengyelek, akkor mi is megoldhatnánk.

halfi 2010.04.07. 10:43:41

@lelkylola:
Egyre jobban megrémít!
Az, hogy az alapvető hitelvekkel szembe helyezkedő elveket megtűrik, bátorítják, zászlóra tűzik (lásd: pártus Jézus, földcsakra Dobogókőn) azt jelenti, hogy ő maguk rekesztik ki sajátmagukat a Katolikus hitből.
Vagy maga szerint a katolikus hitel összeegyeztethető az, hogy a Rám-szakadék környékén már olyan táltos kultusz van, mint Belső-Ázsiában?

Ezt az ellentmondást nem oldotta még fel a kereszteket állító Jobbik.
Igenis fel kell hívni a kevésbbé tájékozott hívek figyelmét, hogy azért mert valakik Mária nevét használják, az nem jelenti azt, hogy ők katolikusok lennének, mert ők a Föld Ősanyja, ősistenét értik alatta.

És ezek igen is a Jobbiknál az első sorban ülnek!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.07. 10:45:05

@lelkylola: Egy keresztény lát problémát a pálfordulásban? El sem tudja képzelni, hogy a komancsból a hit meg az uruszág védelmezője lesz valahol Lepsény meg Adony között?

Sosem gondoltam volna...

gyz 2010.04.07. 10:46:05

@lelkylola: "egy részük még azt is gondolja, hogy Jézus magyar volt"

tehát komplett idióta. Ráadásul veszélyes, mert az ilyen agyrémek pörzsesándori, duródórai szintre emelkedtek náluk.

Isten őrizzen meg minket attól, hogy ezek a karácsonykor feszületet állító "katolikusok" egyszer a magyar oktatáspolitika közelébe kerüljenek.

Bár neked nyilván tetszene.

Roy 2010.04.07. 10:47:33

@Nandi29: Még is az államtól várnak támogatást.

halfi 2010.04.07. 10:49:01

@lelkylola:
Hát ezzel a kérdéssel már elkéstek úgy húsz évet. Egyszer, ha találkozik olyanokkal, akik az Antall kormány idején döntési pozicióban voltak, tegye fel nekik a kérdést miért nem készítettek lusztrációs törvényt.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 10:49:31

@lelkylola: "Egyébként rengeteg nagyon vallásos, katolikus jobbikos van és egy részük még azt is gondolja, hogy Jézus magyar volt - szerintem nem kellene őket kirekeszteni, mert az egyház egyetemességébe sok gondolat megfér. "

Ezt megerősítené valami JObbik-fan?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 10:50:22

@halfi: most olvasom Nyíri Tamás: Lelkünk angyalai és démonai című könyvet. Abban írja, hogy az önhittség démona - ami elég gyakori a katolikusok háza táján - minden tőle eltérő gondolatot gonosznak és üldözendőnek tart, a szerénység angyala ezzelk szemben nem fél az idegen gondolatoktól, nyugodt szívvel megnézi, meghallgatja azokat és beépít magába annyit, amennyi az előnyére vállik.
Szóval nekem idegen a csakrázás, de nem ítélem el, ha valaki arra keresi az igazát. Isten ott is jelen van, hiszen ketten-hárman összegyűlnek... :)

borovi 2010.04.07. 10:51:22

@lelkylola: ok, nem vettem észre Lacapc kommentjét.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.04.07. 10:51:59

@lelkylola: Ezzel csak az a probléma hogy az mszmp tagok többsége csupán karrier és érdek miatt volt tag. Egyszerűen e nélkül akkoriban nem lehetett érvényesülni. Úgy mint ma nem érvényesülhetsz bankszámlaszám nélkül.

Az állam és az egyház ha úgytetszik a hitélet viszont magában az alkotmányban van különválasztva.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 10:53:10

@kolbászoszsömle: persze hogy lehet pálfordulás, de azért, mert pálfordult ne lehessen rögtön miniszterelnök.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 10:54:52

@Sztávrosz_: ez nem igaz. rengeteg embert ismerek, akik nem voltak párt tagok, lehet, hogy nem is érvényesültek túlzottan, de azért megfutották a saját kis karrierjüket.

halfi 2010.04.07. 10:55:27

@lelkylola:
Megközelítve a kérdést más irányból.
Az elmúlt huszon évben nagyjából követhető volt a kommunisták mozgása, tehát tudható volt, hogy melyik pártban hányan vannak és mennyire befolyásolják a döntéseket.

Most azonban itt van AZ ÚJ ERŐ, amiről nem sokat tudni (lásd elmúlt 2 hét kiszivárgott botrányait), de azt állítja magáról, hogy nagyon keresztényi elveket vall (pl: Király András :D). Ilyen vonatkozásban adott eligazítást Osztie.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.04.07. 10:58:00

@lelkylola: Persze mindenre van kivétel. Én meg rengeteget ismerek akiknek finoman céloztak hogy megkapná a szakmai előléptetést, csak nemártana belépni a pártba..

A hitéletet belekeverni a politikába továbbra se tartom szerencsésnek..

Alvarez 2010.04.07. 10:58:42

Kedves lelkylola, az Állami és Egyházügyi Hivataba és szó nem kell, ez értelmetlenné teszi az egészet (Állami Hivatal? Ez olyan népi demokráciaként hangzana).

De ha már szóbakerült, most elmondhatjuk, hogy a magyar papoknak azért nem kell pedofília és hasonló kellemetlenségek miatt magyarázkodni, mert ez a nemes intézmény rajtuk tartotta a szemét. Legalább valami jó is volt benne.

soproni1 2010.04.07. 10:59:42

@Arzén Vendel:

Ott azért a szülőnek is van némi lelki hendikep-je !

halfi 2010.04.07. 11:00:28

@lelkylola:
Nem mondtam, hogy ne hallgassuk meg és borogassuk fel a pogány bálványokat. De azt fontos hangsúlyozni, hogy ennek annyi köze van a kereszténységhez, mint a lélekvándorlásnak és jing-jangnak vagy az agykontrollnak.
Szép gondolat, elgondolkodtató, de a hitelvekkel nehezen összeegyeztethető.

reality 2010.04.07. 11:00:45

@lelkylola: Erre csak hirtelen ennyit tudtam mondani: Atyám!
Biztos, hogy nem álnéven egy 14 éves írogat Lola nevében? :)

gyz 2010.04.07. 11:01:12

én katolikusként úgy gondolom, valójában Sivát feszítették meg, és harmadnapra Wakan Tankaként támadt fel Répáshuta mellett, ahol köztudottan a legfontosabb energiavonal húzódik végig. Madame Blavatsky-t olvasok lefekvés előtt, és alkalmanként elhullott galambok csontjából jósolok, és sámándob-tanfolyamra járok a helyi szitty klubba.

Szerintem ez belefér simán a kereszténységbe. A zsidók azok, akik semmiképpen nem férnek bele.

ohrana 2010.04.07. 11:01:33

@Nandi29: Tudod kedves pedofil védő barátom, a gyerekek 10 évesen nem igen tesznek feljelentést. Kell nekik 10-20 lv is mire feldolgozzák, és a rendőrséghez fordulnak.
Én mint pedifvédő. Ez jó. Akkor már helyesen: pedifilfil.
A gyermek nem is fordulhat renmdőrséghez, szüleinek (pc kifejezéssel a gondviselőjének) kell ezt megtennie. Az meg meg is teszi, ha történt ilyen. USAban már komoly irodalma van az ilyen 20-30 évvel később észrevett erőszaknak. (Röviden: egyszerű és biztos pénz a pszichológus szakértőnek, az ügyvédnek, és a lassú reagálású sértettnek.) Ma már világos, hogy emberek százainak életét tették tönkre a hamis vádakkal. De biznisz az biznisz.

o

v. jókormányzósember 2010.04.07. 11:03:09

@reality:

Nos, Barátom- talán ismeri az ÍRÁS-t:

NE ÍTÉLJ, HOGY NE ÍTÉLTESS!

v.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 11:03:23

@halfi: Királyandrások mindenhol vannak, a Fidesznek is megvan a maga vaja a fején - szóval rossz lenne ebbe belemenni, hoy mennyire keresztényi X és Y, ami biztosan tudható, hogy a kommunizmusban mi történt és mit tettek a kommunisták - nem nagyon lehet tétovázni afelett, hogy a kommunizmus mennyire volt keresztényi.
Nem igaz, hogy a kommunisták már a műltban vannak, amikor ma sincs olyan párt, ahol ne találnánk vezető beosztásban egy-két kommunistát, de egyébként még az egyház se szabadult meg a saját kommunistáitól és nem számolt el a múltjával, tehát nem csoda, hogy egyszerübb a Jobbikot csesztetni, mint egy olyan visszaütős kérdést kitárgyalni, mint a mába áthozott kommunista múlt.

tistedur 2010.04.07. 11:03:24

@lelkylola: ha valaki katolikus,akkor ne tartsa jézust magyarnak. a kettő jelenleg kizárja egymást.

Bell & Sebastian 2010.04.07. 11:07:00

@v. jókormányzósember:

Ezért aztán annyiszor vedd a szádba a kutyaszart, ahányszor csak eléd kerül!

Csak semmi prekoncepció! Hátha mégis finom!

soproni1 2010.04.07. 11:07:07

@tistedur:

Mér ? A Táltos András a Bp-tv-n pedig ezt mondta !

reality 2010.04.07. 11:07:53

@v. jókormányzósember: Az embernek azért lehet véleménye! Vagy talán ne is szóljunk, mert az már ítélet?

Doubledeceker 2010.04.07. 11:08:02

@ohrana:

Na ne csináljuk már, én elismerem, hogy nem egy eset volt és van, amikor haisal voltak a vádak.

De csak van a történetben valami, ha már dollár milliókat fizettek ki.

Ne tagadjuk már meg az ügyeket, a számokon lehet vitatkozni, és ahogy írtam én nem gondolom, hogy minden pap gyerekekt mollesztálna, sőt azt sem gondolom, hogy miden 100-ból 5.

Ott cseszték el de nagyon, hogy egy darabig bujtaták és védték a bűnösöket.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 11:09:08

@tistedur: szerintem nem, vannak pl. fekete kis Jézust ábrázoló festmények, szépek.

soproni1 2010.04.07. 11:09:52

@lelkylola:

A lakosságban nagyobb arányban vannak kommunisták, mint a politikában. A politikusok szeretik a magánhaszon intézményét, ők csak a lakosság igényeit szeretnék különböző brand-ekkel kiszolgálni.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 11:09:56

@lelkylola:

Ja, meg szőke, kékszemű Jézust ábrázoló képek! :-)

ohrana 2010.04.07. 11:12:10

"Az, hogy az alapvető hitelvekkel szembe helyezkedő elveket megtűrik, bátorítják, zászlóra tűzik (lásd: pártus Jézus, földcsakra Dobogókőn) azt jelenti, hogy ő maguk rekesztik ki sajátmagukat a Katolikus hitből."
Szerintem ez meglehetősen durva. Ez a "magadnak okoztad" szerintem az egyik legaljasabb, és legszívtelenebb dolog, amit a másiknak lehet mondani. Mert még ha igazad is van , mert tényleg ő tehet róla, akkor is elsősorban segíteni kell, nem még jól pofánvágni.
Idézném Szent Pált, aki a görögöknél így hirdette Istent, és Jézust: (pontosan ld. ApCsel 17,22): Látom, milyen vallásosak vagytok, hogy még az ismeretlen istennek is oltárt állítotok - no én ezt hirdetem nektek. Nem pedig ezt mondta: Látom, hogy ti görögök milyen seggek vagytok, teli vagytok istenekkel, akiket nem ismertek, de én, Pál megmondom nektetk a tutit.
(Jézus az utolsó ítéletről szóló példabeszédében elég egyértelműen fogalmaz. ...börtönben voltam és meglátogattatok...)

o

trocadero 2010.04.07. 11:12:51

Én sok papot hallgattam, de egyik sem politizált. Sőt, minden misén imádkoznak az állam aktuális vezetőiért, bárki legyen is az.
Sokan egy vagy pár pap viselkedéséből egyből általánosít, és lejárat. Nagyon veszélyes viselkedés ez.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 11:13:55

@Nandi29: rengeteg pappal találkoztam az életemben, volt, aki nagyon hülye volt, de molesztálásról nem hallottam én sem a környzetemben. Ettől még ez egy nagyon súlyos probléma, amivel szembe kell néznie az egyháznak, de a pápa épp ezt tette a nyilatkozatával - felvállalta az ügyet és bocsánatot kért. De egyébként az ATV-ben is volt erről egy jó kis műsor a Jam-ben.

soproni1 2010.04.07. 11:14:48

@Nandi29:

Egyébként nemcsak molesztáltak, hanem ( régen) brutális lelki terror alatt tartották a fiúkat, lányokat. Kérdés, hogy ki tudnak-e törni ebből a szörnyűségből az érintettek vagy zsarolhatók valamivel. Az én nagynéném anno el tudott menekülni, de a szüleivel a viszony mindig felhős volt

tistedur 2010.04.07. 11:14:51

@lelkylola: kérdezd már meg a plébánosodat :)

v. jókormányzósember 2010.04.07. 11:15:02

S, egyébként, Bartátaim:

Jézus elmondja, MI KÖZE VAN AZ ÁLLAMI- S AZ EGYHÁZI DOLGOKNAK egymáshoz:

(Gyakorlatilag- semmi):

"Ekkor azt mondta nekik: Adnátok meg tehát a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené."

Máté 22. -21. (22. zsoltár, 21. vers)

ÍGY TEHÁT, KEDVES BARÁTAIM! AZ EGYHÁZ AZ ÉGI (AZ ISTENI!!) DOLGOKKAL KELL, TÉNYKEDJÉK, S A FÖLDI KIRÁLYOK A FÖLDI DOLGOKKAL. (Ha rosszul teszik, annak is meg lesz az /Égi!!!/ büntetése).

Így tehát, amikor egyes egyházi(?) személyiségek így nyilatkoznak, s szolgálnak(!) a MI URUNK helyett földi "hatalmasságot"- akkor bíz tán úgy járnak, mint az árusok- KIŰZETNEK a templomból.

"Meg van írva: az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek"

Luk. 19.-n4.

Boldog megvilágosulást- mindeniknek!

v.

Doubledeceker 2010.04.07. 11:19:30

@lelkylola:

És ez így helyes. Ki a pedofilokkal a templomokból sőt az egyházból is. A gond ott van, hogy eddig (és tartok tőle, hogy eztán sem) nem ez volt a követendő eljárás.

Nos és bár már más fórumon ez elhangott, attól, hogy van egy vagy sok beteg pap, még Jézus erkölcsi tanításai nem kérdőjeleződnek meg. Aki pedig eddig sem hit, annak ez sem adhat alapot aon erkölcsi tanítások megkérdőjelezni. Isten nem léte vagy nem léte persze megint nem tartozik ide, ezen az alapon az sem kérdőjelezhető meg.

Összegezve, az a pap aki megrépázta az oltáron a gyereket bűnős és nem keresztény többé, abűn az ővé, az egyházra akkor szállt át a bűn, amikor az ilyen papot nem dobta ki.

Ha ezútán ez másképp lesz, akkor már szebb világunk lesz.

És ha várunk még pár száz évet talán felnő az emberiség annyira, hogy tud élni vallás nélkül is.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 11:19:34

@ohrana:

"Szent Pált, aki a görögöknél így hirdette Istent"

Ott az élő vallás volt és az HELYETT hirdette Jézust.

Itt meg Jézus helyett hirdetik a pogányságot, mint igaz magyar vallást a zsidó métely helyett.

ohrana 2010.04.07. 11:23:48

@Nandi29: Majd kiderül mennyire bújtatták, meg mennyire titkolták - mit értesz a "titkolták" alatton? Hogy nem jelent meg fizetett hirdetésben? Én inkább azt mondom, hogy nagyon rossz módon kezelték: egy áthelyezéssel nem oldható meg - egy sikkasztót ne tegyünk meg pénztárosnak, még ha meg is ígéri, hogy nem fog lopni.
(Ugyanakkor én legalább félszáz papot, szerzetest ismerek személyesen, soha nem volt ilyen bajom, tesóimnak sem, gyermekeimnek sem.)
Ugyanakkor pl. az intézetekben a tanarak, különösen a tornatarak - azokról konkrétan tudok.(Van ott pedofiltól szadistáig mindenféle.)

o

Doubledeceker 2010.04.07. 11:23:59

@Jobb híján MDF-es:

"zsidó métely"

Szép volt gratulálok, nagy kár, hogy nem Izraelben születtél, akkor most átkozhatnád a keresztényeket.

Agymosott...

kamasuka 2010.04.07. 11:24:55

Örgelányok 2002-ben 19000 forintért behúzták az X-et az MSZP-re, majd mentek az délelőtti/esti misérem, majd megtették ugyanezt 2006-ban is. Idén nem tudom mi lesz, de vsz hasonló, mint korábban. Aki egy adott rendszerben élte le az életét, még ott nyugdíjas lett, azt nehezen lehet kirobbantani a megszokott kis világából, különösen ha csak akkor találkozik a politikával, ha megjön a nyugdíjemelés (LOL), és négy évente elmegy szavazni, mert anno kötelező volt elmenni (ezt ő már nem tudja, hogy nem az). :)

Devil 2010.04.07. 11:25:28

Miert indul kommunista part a valasztasokon? Ha igen, melyik?

Doubledeceker 2010.04.07. 11:27:53

@ohrana:

Azt értem titkoltákon, hogy nem fordultak a rendőrséghez, és nem tették ki a gyerekmollesztálók szűrét.

Az, hogy nem tudsz valamiről nem jelenti, hogy az nincs is.

Reméljük ezentúl másként kezelik.

Amúgy a legtöbb pap is szadista, sőt a gyerekek agyát hittel mérgezni is az. Hiszen a Biblia Istennél szadistább dolog nem sok van a világon.

A felnőt ember az más tészta, a vallás rabja alól való felszabadulás első épése lehet, ha majd egyszer 20 év alatt nem engednek senkit a vélt vagy valós Isteneket hírdető vallási közösségek közelébe.

ohrana 2010.04.07. 11:28:20

@Jobb híján MDF-es: Én az okos türelemre hoztam ezt példának. (Amúgy meg nem HELYETT, hanem épen azt az ismeretlen istent nevezte meg.)

Különös, hogy a KÉSZ pl. nem szólalt meg a szemkilövések ügyében, nem szólalt meg, mikor a rendőrök papokat vertek meg (Vértesaljai atya pl.), de a pilis csakra az aztán annyira főbenjáró, hogy csak na.
KÉSZ, ezek ugye értelmiségiek? Hány letartóztatott jogi képviseletét látták el? Hányat hoztak ki a sittről? Akit ártalanul elhurcoltak, megvertek, hogyhogy nem az jut eszébe, hogy a KÉSZ-hez forduljon?

o

jan 2010.04.07. 11:28:59

A Jobbik az egyházunk legszentebb ünnepeit és jelképeit sajátítja ki (karácsony, kereszt) saját aljas politikai céljaira. (Itt a menóraállításra "válaszként" szervezett jobbikos adventi keresztállításokra gondolok.)

Osztiét amúgy nem kedvelem, a templomi politizálást sem, de ez egyszer jogosnak tartom: a mi ünnepeinket, szimbólumainkat bitorló, a gyűlölet eszközévé tevő szervezettel szemben helye van az egyenes beszédnek.

gazoló 2010.04.07. 11:32:01

soha sem voltamsem KISZ SEM párttag,89-ig,sőt egy kisegyház tagja...de,ilyen szellemi mocskot ,mint a jobbik-fidesz felől jön,akkoriban sem tapasztaltam...az egyház csicskázik a fidesznek bár lehetne söprögetni a saját háza körül is...a kommunisták meg hol vannak,már... afidesznyikok közt is szépszámmmal..választás??=szavazni a kissebbik rosszra, már megint...

Doubledeceker 2010.04.07. 11:32:34

@ohrana:

"szemkilövések" helyesen szemkilövés

MIvel csak egyetlen ilyen eset volt.

AMI TERMÉSZETESEN ÍGY IS KURVA SOK!!!!!!

ohrana 2010.04.07. 11:33:01

@Nandi29: Amúgy a legtöbb pap is szadista,
Konkrétan egyet mondjál. (Mások kínzásában vagy szenvedésének szemlélésében beteges élvezetet találó.)
"ha majd egyszer 20 év alatt nem engednek senkit a vélt vagy valós Isteneket hírdető vallási közösségek közelébe."
??? Hruscsov azt mondta, talán 1961-ben, hogy 20 év múlva be fogja mutatni az utolsó szovjet embert, aki még hisz Istenben. Albániában egy keresztelésért halálos ítélet járt - aztán hol van a szu, hol van Hodzsa?.Látjuk az általuk kinevelt emberszabásúakat.

o

daito 2010.04.07. 11:33:25

@jan: én a katolikus szdsz-s ezzel nem értek egyet; a katolikus apósom, aki nagy jobbik támogató, szavazó, na ő sem.

De mi szélsőségesek már csak ilyenek vagyunk. :)

Fideszes hülyék csuda dolgokra képesek, köszönet nekik ezért. :-)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 11:34:51

@ohrana:

Kik voltak az utcán 2006 őszén?
Hívő, vallásukat gyakorló keresztények, nem hiszem. Focihukigánok meg olyanok akiknek nem idegen ez a műfaj. A világon mindenhol szétcsapják ezeket. Persze lehet, sőt kell széplelkűsködni, de ne Te mond meg egy szervezetnek, hogy mit vállaljon fel.

Szerintem a KÉSZ profiljába tökéletesen belefér, hogy kimondja: a Jobbik túl radikális és nemzetieskedő egy keresztény számára.
Főleg, hogy ha van egy kormányképes jobb, akkor létkérdés ezt kimondani!

Többet jelent a kormányváltás, mint a neopogány parlamenti képviselet egy keresztény számára.

elég.volt 2010.04.07. 11:35:57

Kedves postoló! Ha én azt mondom, hogy a rendszerváltáskor minden kommunistát fel kellett volna akasztani, akkor engem is a fidesz vélhető választási sikere motivál? Esetleg a jobbiké? NEM! NEM ÉS NEM! Mikor fogjátok már fel végre (te és a hozzátok hasonlók), hogy ha valaki szívből utálja a komcsikat az attól még nem fideszjobbikmdf pártoló vagy szimpatizáns??? Mikor esik már végre le nektek, hogy az épeszű tisztességes ember véleménye az, hogy nem szavaz a kommunistákra??? Ahogyan nem szavaz a fideszre a jobbikra és az mdf-re sem.

jan 2010.04.07. 11:37:41

@daito: bocs, mivel nem értesz egyet? nem értem.

elég.volt 2010.04.07. 11:37:42

Ja még annyit: megértem, hogy ha te kommunista vagy, a te dolgod. De unalmas már egy kicsit, hogy ha nem zöld a fű, akkor az a fidesz, kdnp, mdf ...stb. miatt van.

Doubledeceker 2010.04.07. 11:38:01

@ohrana:

"Látjuk az általuk kinevelt emberszabásúakat."

Szép ez is, esetleg még zsidóz egy picit.

Az erkölcs független istentől, van aki nélküle is megtalálja, van aki vele együtt sem. Lásd pedofíl pap !!!

Ha a gyerekeink agyát meghagynánk olyannak, amilyennek az evolució vagy isten teremtette, és hagynánk, hogy az űrt maga töltse be a saját választásával, lassan elhalnánk az egyházak. Istenhit talán maradna, talán az emberek soha nem lesznek képesek felnőni.

Ahogy látjuk hittől és erkölcsi normáktól függetlenül előbujik belőlöünk az állat. Tisztelet a kivételnek.

Egyikünk sem jobb, talán ez lenne az első lecke minanyiunknak. (úgy értem se zsiód, se katolikus, se jobbikos....)

ensigma 2010.04.07. 11:38:17

@lelkylola: Nem értem, hogy egy katolikus pap miért nem mondhatná el a politikai magánvéleményét.

KETTŐS MÉRCE

A Hitgyüli gyűjthetett kopogtatót az SZDSZ-nek, majd az MDF-nek, az evangélikus (pl.Donáth László-MSZP) és református (pl.Balog Zoltán-Fidesz) egyház lekészei vagy a MAZSIHISZ alelnöke(Suchman Tamás-MSZP) pedig lehetnek parlamenti képviselők.

Ha viszont egy katolikusról van szó, az hirtelem bassza mindenkinek a csőrét...

halfi 2010.04.07. 11:39:20

@ohrana:

Azért ne mossuk össze a dolgokat, ne forgassuk ki a szavaimat. Durva vagy sem, de aki ilyen szeánszon, fehérló áldozaton (nevezzük bárminek) részt vesz bálvány imádást követ el, tehát megtagadja a vallását. nevezhetjük ezt másnak, hogy ne sértsük az érzékenységüket, de attól ez még az ami.
De amúgy a bűnös embert a katolikus egyház nem szokta elítélni (hisz' mind azok vagyunk), csak magát a bűnt.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 11:39:39

@Jobb híján MDF-es: na ez nagy hülyeség (bocsánat), amit írtál, kb. 50 bírósági ítélet bizonyítja, hogy főként nem huligánokat vertek szét. Ez már lassan olyan abszurd érvelés, mint a holokauszt tagadás.

Doubledeceker 2010.04.07. 11:40:52

@ensigma:

Kiharcoltátok magatoknak. De szerintem normális ember felekezettől függetlenül gyűlöli ha isten nevében tesznek politikai kinyilatkoztatásokat emberek.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 11:41:41

@halfi: a kálvinisták bálványimádóknak tartanak minket a képeink miatt, mégis itt a nagy keresztény ökumené. Hogy van ez?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 11:43:39

@ensigma: nem zavar, ha a katolikuok politizálnak, csak az zavar, hogy ágyuval lövik a hangyát miközben az oroszlán szájában van a fejük.

kackia 2010.04.07. 11:43:48

dehógy nem szavaz, a katolikus kar mindig is nagyon szépen lepaktált velük, most is sokan szavaznak rájuk, a keresztény emberek töbsége egyáltalán nem érti mi9ért ne szavazzon a komcsikra, hiszen ők is az egyenlőséget hirdetik.

kackia 2010.04.07. 11:47:33

dehógy nem = dehogynem , töbsége =többsége.

halfi 2010.04.07. 11:48:28

@lelkylola:
Tőled idéznék:"na ez nagy hülyeség (bocsánat), amit írtál"
Na itt a gond. Ha magyarázni kell egy katolikusnak a különbséget aközött, hogy szentről készült kép a tisztelet jeleníti meg, a forrásnál áldozatot bemutatni földanyának bálványimádás.

Azt hiszem komoly zavar van a rendszerben.

Bell & Sebastian 2010.04.07. 11:50:40

@v. jókormányzósember:

Hogy _pontosan_ mit is mondott Jézus a világi és a saját hatalmával kapcsolatban, annak csak bátran tessék utána nézni!

mek.niif.hu/03900/03991/03991.htm
mek.niif.hu/03900/03991/03991.htm#61
mek.niif.hu/03900/03991/03991.htm#64

Ámen!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 11:50:47

@lelkylola:

"50 bírósági ítélet bizonyítja, hogy főként nem huligánokat vertek szét. Ez már lassan olyan abszurd érvelés, mint a holokauszt tagadás."

Bocs, nem követem az eseményeket, ebben tényleg olyan, mint a Holokauszt, hisz sokan arról sem akarnak hallani.
Szóval volt 50 ártatlan, akkor mekkora volt az össz résztvevők száma? Több ezren lehettek, ezek azért csak nem voltak annyira ma született bárányok. Most akkor az ártatlanok mögé kell bújni?

Szerintem a rendőrség bekaphatja, mert a TV-nél nyúl volt, de utána a felbátorodott szerencsétleneken állt bosszút. :-( De ezért még nem fogom isteníteni a huligánokat.

ohrana 2010.04.07. 11:53:14

@Jobb híján MDF-es: Kik voltak az utcán 2006 őszén? Hívő, vallásukat gyakorló keresztények, nem hiszem.
Te a Holdról jöttél?
Eszméletlenre verték a rendőrök Révész Máriusz ogy. képviselőt (képzeld mit írna a FAZ vagy a La Stampa, ha egy szdsz-es képviselő kapott volnae nnyit a rendőröktől...), megverték Vértesaljai . jezsuita atyát, és még legalább két papot (őket ismerem). Aztán ott van a 40 kilós idős néni, akit azzal vádoltak (5 rebiszes rendőr tanúskodott), hogy rájuk támadt, és ezért kellett megbilincselni (!!) De 67%-os rokkantat (mankóját kirúgva, röhögtek rajta), és vakot is vittek el.

o

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.04.07. 11:53:31

Nem nagyon nem szimpatikus, ha bármely egyházi személy aktuálpolitizál! Ez esetben azonban egyértelmű az üzenet: itt nem egy pártról van szó, hanem nyilvánvalóan arról, hogy a szélsőséges eszmék terjesztőit, kiszolgálóit talán mégsem kéne hatalomhoz juttatni! Nem csak neki, hanem mindenkinek fel kellene szólalnia hogy az emberek azt érezzék: nincsenek egyedül azzal a gondolattal, hogy a leamortizálódott társadalom felemelésére nem egy gyűlöletkeltő nacionalista, antiszemita stb. párt a megoldás. Mindenkinek, minden civil szervezetnek ki kellene mondani, a cipészeknek, a takarítóknak, a félszemmel sakkozóknak stb. mindenkinek: vannak minimumok, amik alá nem süllyedhet tovább az országunk!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.07. 11:53:55

keresztény ember nem szavaz a kommunista diktatúra jogutód szervezetére. pont. mit nem lehet ezen érteni?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 11:57:06

@halfi: vállalom, amolyan családi vonás nálunk az eretnekség, kicsit lazábban élem meg a hitemet, pl. nem félek egyetlen gondolattól sem, szerintem szinte minden beépíthető a vallásomba, ami szép és jó. Van olyan pap, akivel lehet ilyesmikről beszélni, van aki szeretetből megdorgál emiatt, mert azt gondolja, hogy kockáztatom az üdvözülésemet.

Doubledeceker 2010.04.07. 11:59:02

@Bell & Sebastian:

Mondjuk ha átmegyek demagógba, honnan tudjuk, hogy ezek ténylge jézus szavai?

Hisz ismerjük a Biblia történetét is, szerintem nem is fontosak a szavai hiszen azok kiforgathatóak, inkább az eszmék lettek volna fontosak.

Ennek megfeleően @Legelő Őse-nél a pont, egyszerűen ne szavazzunk szélsőges szervezetekre, ebbe beleférnek a komcsik is (bár ebből hálistennek egyre kevesebb akad).

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.04.07. 11:59:34

@ohrana: kétségtelen hogy voltak rendőri túlkapások, de egyet sosem szabadna elfelejteni: a rendőrök már jó párszor felszólítottak mindenkit hogy hagyják el a helyszínt, sőt azt is bizonyította a bíroság a túlkapás mellet hogy erre bőven adott lejletőséget. Nincs olyan ország ahol többszöri felszólítás után nem oszlatják fel a tömeget, és közben nem vizsgálják hogy ki aranyos mosolygós politikus, vagy ki huligán. Ettől függetleneül ami nagyon nagoyn szomorú, hogy azok a rendőrök akik visszaéltek a helyzettel - beleértve a vezetőiket is - nem letutek alaposan megbüntetve stb.! De nem kéne ennyire egyoldalúan nézni ezt a helyzetet. Az elfogultság nehezíti tudom, de azért nem hiszem hogy két valóság létezik: az egyik hogy brutális rendőrök szétvertek ártatlan járókelőket, a másik pedig hogy véresszájú huligánoktól szabadítottáká meg a várost. MIndenki látta mi történt! Sok nem bajt kereső ember nem értette meg hogy ha belekeveredik a balhés tömegbe, akkor talán tényleg el kéne hagynia a helyszíntm hiszen az oszaltás nem simogatással kezdődik. Nyílvános adat, szinte minden újság megírta - az összes visszélés - amelyek erről nem kerülnek felmentésre - több órával a bejelnetett rendezvények után törtánt, és több órával azután hogy a rendőrság szabályosan felszólította a tömeget...az éremnek két oldala van!!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 12:00:10

@ohrana:

"Te a Holdról jöttél?"

Nem keveredtem csak balhét akaró, mocsadék foci huligánok társaságába.

tistedur 2010.04.07. 12:00:18

@lelkylola: az, hogy keresztény alapokon álló szinkretista vagy, az a te dolgod, lelked rajta :) de akkor fogadd el azt is, hogy katolikusként nem fogadható el a magyar jézus, illetve a templombajárás és a sámándobolás :)

alex4 2010.04.07. 12:00:30

Végigolvasván a kommenteket, két megjegyzés:

(1) Szvsz, a papok nyugodtan mondják el a véleményüket másokról, más szervezetekről, DE az egyház se háborodjon fel, ha valaki elmondja róla vagy vmilyen vallásról a véleményét! Az egyházak (főleg a nagyobbak) tabunak tartják a kritikát és durcásan egyház- ill. vallásüldözést kiáltanak, ha vki elmondja róluk a véleményét...

(2) Szó esett itt misékról, meg csakráról, meg sámánokról. Erről jut eszembe, meg tudná vki indokolni, hogy a miért felsőbbrendű dolog a „3-az-1-ben" istentársaságban hinni, mint más képzelményben vagy, mint a csakra erejében? Miért jobb a pl. kannibálos-ostyás színjáték a k*t*likus templomokban, mint az imamalom-pörgetés Tibetben (nem is beszélve a tömjénzsolti által kigúnyolt zenés-táncos amerikai szertartásokról)?

Ja, és csak max. az egyik társaságnak lehet igaza, mert egy minden6ó-nál több bajosan van...

ohrana 2010.04.07. 12:02:10

@Nandi29: Ha a gyerekeink agyát meghagynánk olyannak, amilyennek az evolució vagy isten teremtette, és hagynánk, hogy az űrt maga töltse be a saját választásával,
Voltaire is ilyesmit hirdetett - azt hiszem, látjuk következményeit. Spock is ilyesmit hirdetett: idős korában bocsánatot is kért emiatt.
Jól is nézne ki a világ, ha hagynánk, hogy a gyerekek maguk töltsék be saját választással - ilyen emberek sokan vannak, akikkel szüleik nem foglalkoztak, nőttek, mint dudva az árokparton. Röviden: a Mónika só szereplői, és célközönsége.

o

Bell & Sebastian 2010.04.07. 12:04:03

A basic-keresztény nem tévesztendő össze az Új Emberrel!

Szentírás-magyarázat:
Ami a császáré, és ami Istené

ujember.katolikus.hu/Archivum/2005.10.16/0201.html

Akinek ebből az állam és az egyház teljes (Isten általi) szétválasztása, az apolitikus, passzív hozzáállás lejön, az teológiailag khm..., szóval jobb lenne, ha hallgatna!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 12:04:17

@Legelő Őse:

Igazad van. A hülye önjelölt hősök forradalmároknak nézték a fradistákat, hát megszívták.

A szadista rendőrök tényleg szégyent hoztak a jogrendre, de őket is meg lehet érteni, ha a korpa közé keveredteket is sokan megértik!

Az erőszak kurvára nem jó megoldás!

Antiiiiii 2010.04.07. 12:04:45

Keresztény ember nem szavaz jobbra, Normális ember meg nem hagyja magát befolyásolni, agymosásnak alávetni, ezért nem jár templomba.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 12:07:06

@tistedur: akkor elismerem, hogy sok jószándékú katolikus azt gondolja, hogy ez nem fér bele :)

ohrana 2010.04.07. 12:07:21

@Legelő Őse: a rendőrök már jó párszor felszólítottak mindenkit hogy hagyják el a helyszínt, sőt azt is bizonyította a bíroság a túlkapás mellet hogy erre bőven adott lejletőséget.
Ez speciel nem igaz. A Fidesz naggyúlésről távozókat teljesen váratlanul érte egy lovasroham. Akiket felszólítottak, azokat a másik irányból érkező rendőrökbe zavarták.

Nincs olyan ország ahol többszöri felszólítás után nem oszlatják fel a tömeget, és közben nem vizsgálják hogy ki aranyos mosolygós politikus, vagy ki huligán
Ez sem igaz. A Fidesz kormány alatt éppen az szdsz tartott egy provokatív, nem engedélyezett felvonulást - és a rendőrség nem verte szét.. Taxisblokád mond valamit?

alex4 2010.04.07. 12:09:17

@Antiiiiii: Tömör, velős, valós hsz!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 12:10:14

@Antiiiiii:

Igényesen megválasztja a közösségét.

Egyszerű vidéki embereknél azért ez nehéz, ha egy templom, egy pap van. Akkor tényleg úgy merül fel a választás, hogy megy a hülyék közé és hallgatja a barmot, vagy nem megy.

Nagy az egyház felelősége.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.04.07. 12:11:06

@ohrana: egyáltalán nem ez volt véleményem szerint az üzenet - hogy a szülők nem foglalkoznak gyerekekkel. Egyszerűen arról van szó, hogy egy gyermek - attól függ hogy hová születik - anélkül hogy szabadon döntene, belekerül egy vallási világnézetbe, szabad akaratán kívül. Közben pedig 2010 van, és a világ nem itt tart. Tiszteletben tartom mindenki szabad vallás választását és gyakorlását, de jelenleg az történik, hogy az ország jelentős részét megkeresztelik mikor még azt sem tudja magáról hogy iú-e vagy lány, és aztán ezen adat alapján osztanak pénzt "hatalmas" egyházaknak. Nem sajnálom tőlük, csak nem reális...

tistedur 2010.04.07. 12:12:11

@lelkylola: ez nem gondolás kérdése :) ebben a kérdésben nincs "és", csak "vagy-vagy"

Doubledeceker 2010.04.07. 12:14:47

@ohrana:

Te lökött vagy-e?

Úgy érttem (bár nem fogalmaztam ponotsan), hogy Isten kérédsében kell űrt hagyni.

Mint sokszor írtam már az erkölcs vallástól és szerintem Istentől is szétválasztható.

Én pl. nem hiszek istenben, de azért semmi gondom nincs a 10 parancsolat betartásával, és valahogy úgy veszem észre, hogysokszor jobban megy nekem, mint némelyik nagy keresztény testvéremnek.

Erkölcs vallás és hit nélkül is létezik.

Mikor hagytok már fel ti lökött keresztények azzal, hoyg kisajátítjátok a jogot az erkölcsre is, ennye bennye.... Dá, dá lesz ezért, már ha van pokol.

Nem csak kétféle ember létezik, szóval nem csak Móanika show szereplő van és a templomban kisgyereket farba dugó pap, vagy keresztényt falatozó rabi, gyerekek a világ kicsit összetettebb.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.04.07. 12:16:50

@ohrana: ne haragudj, de úgy érzem felesleges a vita kettőnk közül, mert ilyen fokú elfogultság mellett ez értelmét veszti. Az általad leírtakat több bizottság - nem mellékesen fidesz által delegált tagokkal is - egyértelműen hamis,a média által gerjesztett álhírnek titulálta, de ha csak egy oldalról szerzed az információkat, akkor képtelenség a valósághoz közelebbi képet alkotni...én igyekszem a valódi történeseket megérteni, és kihagyni belőle a két oldal hívőinek belelátott őrületeit...mind akét oldal vastagon hibás! ez nem kétséges. Nem mellékesen - tényleg csak egy pont erejéig: az általad említett Révész Máriusz aztán azért hallgatott el nem is kicsit, mert a rendőrság által a bizottság elé tárt felvételeken már vagy ötször hazaküldték szegényt. Ez senkit sem hatalmaz fel arra hogy bántalmazza - de azért erősen árnyalja aképet. Ajánlom neked hogy ne csak elfogult médiatermékeket fogyassz, hanem nyisd szélesebbre a információ beszerzésének kapuit.

Doubledeceker 2010.04.07. 12:17:14

@ohrana:

Ez megint olyan dolog, amiben csúsztatás van. Én ott voltam, és mit ad isten a rendőrök tök kedvesek voltak, mondták merre menjek, hogy jutok ki úgy, hogy szemem is marad.

Ja, hogy nállam nem volt kockakő, hát pech az, ha az embernél kockakő van.

Tény és való, hogy történtek túlkapások, de velem speciál ember módjára, mi több nyugati civilizált ember módjára viselkedtek.

Nagyon_Komoly 2010.04.07. 12:25:58

Csak két kérdés merül fel:

1. ki a keresztény

2. ki a kommunista.

A helyes válaszban sajnos az szerepel, hogy általában nem az a keresztény, és nem az a kommunista, akiket ezekkel a szavakkal illettek a cikkben. :-)

John Doe3 2010.04.07. 12:27:20

@kamasuka: Nagyon rosszul állítod, ui. nem volt kötelező szavazni. Nyilván kevered Belgiummal.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 12:28:19

@tistedur: és :) Szerintem az egyház nincs a teljes igazság birtokában. Vagy? :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.04.07. 12:28:34

@Nagyon_Komoly: ez valóban jó kérdés...és főleg ki, és mi alapján mondja meg valakiről hoyg keresztény vagy kommunista??

tistedur 2010.04.07. 12:36:07

@lelkylola: ó jaj :) van benned valami zuzu petalos :)
ha római katolikusnak vallod magad,akkor nincs "és" lola :) valld magad a magam módján vallásosnak/hívőnek és akkor pedig van "és" :)
az, hogy az egyház a teljes igazság birtokában van-e,az csak az egyháztól és az ezzel kapcsolatos tanításától függ.:)
egyébként ebben a kérdésben olyan kis liberálisan értékrelativista vagy :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 12:42:45

@tistedur: nem vallom magam, magam módján vallásosnak, mert a szüleim kutatásai szerint az nagyon komoly egészségkárosító tényező.
Én rendszeresen egyházában vallásgyakorló vagyok - ez az egyik legkomolyabb egészségvédő faktor.
:)

milner 2010.04.07. 12:47:09

khm azt azért nem lehet mondani, hogy ne lehetett volna konkrétan minden választás idején hallani a szószékről, hogy keresztény ember mszp-re, szdsz-re nem adja a voksát, gyak. ez első olyan megnyilvánulás, ami a politikai paletta jobb széle ellen szólt...

tistedur 2010.04.07. 12:47:51

@lelkylola: ja az más, a vallásodat gyakorlod, csak a magad módján hiszel?!
lola, te válogatsz a hit asztaláról pedig ott a tojástól az almáig kell végigenni a vacsorát.akár ízlik, akár nem :)

hááááát 2010.04.07. 12:53:05

Az egyház 1000 éven keresztül élősködött az embereken.Kihasználva tudatlanságukat és reményüket egy jobb létben.Tűzzel-vassal írtotta a gondolkozó embereket, és mindent megtett azért hogy fenntartsa a feudalizmust, mint hű szolgáját.A demokrácia egyik legnagyobb ellensége még a mai napig bele akar szólni a földi dolgokba.

ELÉG!!!!!!!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 12:53:31

@lelkylola:

"Én rendszeresen egyházában vallásgyakorló vagyok - ez az egyik legkomolyabb egészségvédő faktor.
:)"

Akkor vedd komolyan az Egyházad tanításait. A mainstream tanítást, ne a gárdának zászlószentelőjét!

Polemius 2010.04.07. 12:54:25

"keresztény ember nem szavaz a kommunistákra"

Nos, a saját hivatalos programjukat és a nyilatkozataikat látva a jobbik eléggé kommunistának tűnik.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 12:55:15

@Jobb híján MDF-es: Marhára nem akarok beleszólni, de Maguk milyen alapon támadják be Lolát? Tistedur, a demokráciát tanítja valahol a Biblia?

Maga meg MDF-alapról? :>

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 12:55:37

@Nandi29: Még szerencse, hogy Mo.-on nem volt ilyen eset és te sem általánosítasz.

halfi 2010.04.07. 12:55:44

@lelkylola:
Tehát, ha megkérdezik nem a magad módján hívőnek vallod magad. Viszont cselekedetedben és gondolkodásodban mégis.
Bár nem akarok minden szavadba belekötni, de akkor templomba járni csak arra jó, mintha c-vitamint szednék?.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 12:57:12

@Nandi29: "Amúgy a legtöbb pap is szadista, sőt a gyerekek agyát hittel mérgezni is az. Hiszen a Biblia Istennél szadistább dolog nem sok van a világon."
Ezt hol olvastad????

Doubledeceker 2010.04.07. 13:01:07

@Talon Karrde:

A Bibliát olvastam és ezt a következtetést vontam le belőle....

Amúgy gondolkodj csak, gyerekeket a pokol tűzével rémítgetni, nem gonoszság-e?

Arzén Vendel (törölt) 2010.04.07. 13:02:10

@Antiiiiii: most akkor a keresztény ember nem normális? vagy aki igaz keresztény az a jobboldalra nem szavaz és nem jár templomba mert normális? és akkor mindenki aki agymosott zombi az templomba jár? vagy az egésznek semmi értelme csak rohadt cool kétsorosokkal rúgdosni a nyomi katkókat?

tistedur 2010.04.07. 13:03:13

@Loxon: a demokráciát nem tanítja és én nem támadom lolát :) és ő már nagy kislány,tehát ha támadásnak veszi, akkor majd rám szól.:)
én csupán arra akarom felhívni a figyelmét, hogy sajnos a katolikus egyház egy olyan szörnyűségesen antidemokratikus intézmény, amely nem szereti, ha azok, akik a híveinek vallják magukat sámándobolnak és magyar kerecsen jézuskában hisznek, mert a kettő nem fér össze.

Doubledeceker 2010.04.07. 13:03:58

@Talon Karrde:

"Még szerencse, hogy Mo.-on nem volt ilyen eset és te sem általánosítasz."

Ezt nem tudom mire írtad. ??

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 13:06:00

@Legelő Őse: És szerinted mi lenne reális? Sajnálod a pénzt? A te pénzed?

Doubledeceker 2010.04.07. 13:07:42

@Arzén Vendel:

Lehet sokkal egyszerűbb ez a dolog, valószínű minden közöségben megtalálni a jó embereket, akad ilyen a jobbikban, az mszp-ben, a katolikusok között, sőt bár ezt csak félve írom le de a fidesz soraiban is, szóval lehet minden embert külön, külön kellene megitélni, ha egyáltalán kell.

Amúgy kicsit elment ez a dolog, az eredeti iránytól, az egyház képviselői ne adjanak útasításokat a szavazatokra vonatkozóan.

Se jobbra, se balra, se fel, se le.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 13:08:02

@Legelő Őse: vagy magyar vagy liberó vagy zsidó vagy akármi?
ezek a jó kérdések!
ki mondja?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 13:09:31

@tistedur: Akkor idefigyeljen, kedves Tistedur :>

Az Egyház sehol nem tanítja azt sem, hogy Marxban, Engelsben, Leninben és Mao-ban kell hinni.

Azt pedig, hogy hány fideszes kerecsenez és sámándobol, kérdezze meg Kündütől.

Megjegyzem, ha végig akarja enni a tojástól az almáig mindent, ami az Egyház étlapján van, akkor a demokráciát is kihajíthatja az ablakon, mert a Vatikán (legalábbis névlegesen) teokratikus monarchia.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 13:12:08

@Nandi29: Arra írtam, amire írtam. Tudod te.
Magyarországon nem számoltak be gyerekek oltáron való megrontásáról, tudtommal SEHOL sem számoltak be ilyesmiről.
Az, hogy te egyházellenes vagy nem jogosít fel téged arra, hogy általánosságban kijelents ilyesmiket Mo.-on, holott ilyesmik maximum a te fejecskédben történtek meg.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 13:12:58

@Nandi29: Nem gonoszság, mert nincs ilyen.
HALUCINÁLSZ!

arconfosom 2010.04.07. 13:14:11

Vona Gábor, Jobbik kampányfilm
Belép és azt mondja: "ADJON AZ ISTEN!"

Isten nem foglalkozás, mint mondjuk "Adjon A kéményseprő!" "Adjon A kőműves!" "Adjon Az APEH ellenőr!"

Isten tulajdonnév

Ha ezt sem tudják, milyen "vallásosak", vallásúak a Jobbikosok?????

Röhej, vazze

Doubledeceker 2010.04.07. 13:18:10

@Talon Karrde:

Hé, hé én nem írtam ilyet, és remélem nem is történt meg. Kissé sarkítottam, másrészt, meg megint mondom, hogy amiről nem tudunk az még megtörténhet.

pl. Velem arendőrök kedvesek voltak 2006-ban, de tudom, mivel láttam a TV-ben, hogy egy csomó embert tényleg csúnyán (brutálisan) megvertek.

Én nem is tagadom, hogy ott gond volt, sőt még a tyúk tojás kérédst is csak óvatosan feszegetném, mert a rendőrség tényleg nem állt a helyzet magaslatán, még akkor sem ha néhányan kiérdemelték a durvább bánásmódot.

Nem mondanám magam kifejezetten egyházellenesnek, csak nem igen látom szükségét, az vallás ó, hit Isten láncolatban, de azt is elismerem, hogy egyeseknek szükségük van rá, hisz van akiknek szeműveg kell az olvasáshoz, nekem (még) nem kell.

És még egy apróság, attól, hogy nincs hivatalos adat a Magyarországon történt pedofil visszaélésekről, az még nem jelenti, hogy valóban nem történtek ilyenek. Mondjuk én bizom benne, hogy nem, és ha majd feljebb is olvasol, akkor láthatod, hogy azért, mert az egyház egyes tagjai hibáztak, az egyházat elitélni, túl egyszerű lenne, van más vaj a fülük mögött sajnos.

tistedur 2010.04.07. 13:18:36

@Loxon: maga szerint itt most lolával a demokráciáról beszélgetünk?
kündüvel pedig inkább nem beszélnék, ha nem muszáj :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 13:24:58

@tistedur: Akkor mi a csudáról győzködi őt? Hogy az ősmagyarizmusnak nincs helye a kereszténységben?

Szerintem sincs, de még annyi mindennek nincs, hogy nem értem, miért ez a legfőbb gond.

Mellesleg Kündü elég okos, kár hogy lenézi.

Doubledeceker 2010.04.07. 13:25:14

@Talon Karrde:

A faszt halucinálok jártam hittanra. És tudom, hogy még mindig ez a módi.

Tudom a felnőtek ezt nem élik meg fenyegetésnek, de a gyerekek ettől komolyan kiborulnak, vannak a vallás által megfélemlített gyerekek kezelésére szakosodott pszichológusok, ezért mondom, hogy tök jó a hit, csak szerintem gyerekekbe nem kellene tömni, ahogy mást sem.... :D D D D D

Hid el én nem vagyok nagyon egyház ellenes, csak látom, hogy a vallás mennyit tud ártani

Pl. nélküle a zsidó, muszlim, keresztény egy kutya, nincs különbség.......

míg vele, olvasd a híreket.

Emelett, persze a vallás sok jót is adhat, de így van ez sok minden mással is.

Isten nem, de a vallások a modern emberek számára békjók, és ezzel a békjóval az egyház csúnyán visszaél.

ANoo 2010.04.07. 13:25:29

Ennyire buta irast mar regen olvastam. Koszi!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 13:26:09

@Nandi29: "Összegezve, az a pap aki megrépázta az oltáron a gyereket bűnős és nem keresztény többé, abűn az ővé, az egyházra akkor szállt át a bűn, amikor az ilyen papot nem dobta ki."

EZT KI ÍRTA?

"de azt is elismerem, hogy egyeseknek szükségük van rá, hisz van akiknek szemüveg kell az olvasáshoz, nekem (még) nem kell."

Majd kellesz.
Neked milyen vaj van a füled mögött?
Ítélkezel az egyház fölött?
Majom.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 13:27:14

@arconfosom:

"Vona Gábor, Jobbik kampányfilm
Belép és azt mondja: "ADJON AZ ISTEN!""

Vona Isten főnökének gondolja magát és utasítja beosztottját. Ez már veri az igazi híveknél a biztosítékot.

Bár kétségtelen, hogy van egy ilyen régi magyar köszönés, de ott más a hangsúly, az inkább áldáskérés, mint követelés.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 13:27:18

@Nandi29: "Tudom a felnőtek ezt nem élik meg fenyegetésnek, de a gyerekek ettől komolyan kiborulnak, vannak a vallás által megfélemlített gyerekek kezelésére szakosodott pszichológusok, ezért mondom, hogy tök jó a hit, csak szerintem gyerekekbe nem kellene tömni, ahogy mást sem.... :D D D D D"

HOL? Magyarországon? Link?

Doubledeceker 2010.04.07. 13:33:14

@Talon Karrde:

Bazzzz, hát miért ne itélkeznék, ha egyszer rejtegette a bűnösöket.

Te az egyház mitől mentesül a földi törvények betartása elől, és ha már él a kritika jogával, miért vonná ki magát alóla?

Szép vagy, ha valaki kritizál, elgondolkodtató dolgokat vett fel, azt lemajmozod. Tudod ettől az éet bonyolultabb.

Mondok egy példát, igen az egyházon belűl, ahogy a társadalom többi részében is előfordultak gyermek molesztálások, de ettől feüggetlenül tudjuk, hogy az egyház egy csomó ember számára vigaszt nyújt, és sok emberen segít fizikai vagy lelki értelmben egyaránt. Ettő még a bűn az bűn marad, s a bűnöst ki kell tenni.

Életből egy példa, még egy elvetemült gyilkosnak is lehet családja, gyermekei, sőt mi több, többször előfordult, hogy egy ilyen gyilkos a családja számára a legjobb anya vagy apa volt, a lényeg az élet bonyolult.

Viszont, a kritikát megfaogalmazókat, nem illik lemajmozni, e tekinteben az egyház viselkedése, a komcsikéra hajaz.

Remélem látod, mire akarok célozni, legyél nyítottabb, egyik bűn beismerése, még nem vágja haza az egész intézményt....

Ja mindenkinek van vaj a füle mögött, kinek több kinek kevesebb.

Doubledeceker 2010.04.07. 13:35:54

@Talon Karrde:

Magyar honban még nincsenek, Émerikában vannak ilyenek, mondjuk ott a keresztények "terrorja" is erősebb....

DE tudod, mit hagyjuk a fenébe, én majom vagyok, mert fel merem vetnin az egyház felelőségét, mert tagadok le bizonyos dologkat, mert nincs olyan szilárd és RENDÍTHETETLEN hitem, mint neked.

Mondjuk nehezebb is nekem, mert te könnyebben eligazodsz, mig nekem folyamatos gondot okoz a mérlegelés. Mondjuk a majmozásnál, már majdnem behúztam az x-ed, de végül is megértem az indulataid.

tistedur 2010.04.07. 13:37:35

@Loxon: nem nézem le kündüt, még kedvelem is, habár monitoron keresztül nehéz elviselnem a bekapcsolva felejtett caps lockját.
lolánál pedig csak az zavar, hogy nem érti, nem akarja megérteni hogy a kettő olaj és víz.nem keveredhet.ha pedig választani kell, akkor az ember válassza vagy az egyiket, vagy a másikat: de ne csipegessen innen-onnan mint egy posztmodern liberális. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 13:42:31

@tistedur: Maga szerint baj az, hogy mondjuk Horthy fehér lovon vonult be Budapestre? Mert ha ki akarja irtani a kereszténységből (víz) a magyar maradványokat (olaj), akkor kezdje el ott, aztán égesse el a mesekönyveit, amikben Fehérlófiáról van szó, és így tovább.

daito 2010.04.07. 13:42:52

@jan:
"A Jobbik az egyházunk legszentebb ünnepeit és jelképeit sajátítja ki (karácsony, kereszt) saját aljas politikai céljaira."

Emlékeim szerint a Jobbik egy olyan jobboldali párt, amelynek prominens képviselőitől korábban nem határolódtak el más, magukat jobboldalinak tartó pártok. Ahogy erre az erős tiltakozóhullámra valahogy nem figyeltem fel pl. tavaly. Pedig karácsony idén még nem volt. Állítólag már tavaly is volt kereszt, meg tavalyelőtt.

S ki dönti el, hogy mi az aljas szándék? Te? Egy pap? Én? Az egyház? Esetleg népszavazunk róla?

"Osztiét amúgy nem kedvelem, a templomi politizálást sem, de ez egyszer jogosnak tartom: a mi ünnepeinket, szimbólumainkat bitorló, a gyűlölet eszközévé tevő szervezettel szemben helye van az egyenes beszédnek."

Höhö. Az általatok emlegetett ünnepek, szimbólumok nem a katolikus egyház copyright-os termékei. Ok?
2010 van ám.

Tudod mi az egészben a vicces/mókás/szánalmas?
Az, hogy én, a sz*ros (ex)szdsz savazó a katolikus pap szemében egy szélsőséges valami vagyok, ez nem meglepő, hozzászoktam az elmúlt években, az alázatos szeretet egyházának képviselőitől.

De az, hogy az Mszp-t szélsőségnek tituláljuk; miközben azért még pár napig hatalmon vannak, és ugye 8 éven át tették ezt, az vicces. Augusztus 20-a előtt ezt nem tudták volna mondani?

De abszolút vicces az, hogy a Jobbik szavazót is megbélyegzik; összemossák az mszp és szdsz szavazóval, egy szintre hozzák őket. Miközben Jobbik szavazó != az agyatlan, kopasz, zsidózó, uszító náci csőcselékkel, sámánokkal.

Mi van azzal a sámánnal, aki Fidesz szavazó? Az jó sámán?

Jobbik szavazó között nagyon sok olyan jobboldali, konzervatív, hívő ember van; akiknek a töke tele van: MSZP-vel, SZDSZ-szel (ez érthető, hiszen mégsem baloldaliak), MDF-fel (velük kinek nincs?), de a FIDESZ-szel is. Mert nem elég progresszív, bátor, vagy mert látta az elmúlt években, hogy is ment a FIDESZ háza táján, vidéki városokban, ahol évek óta FIDESZ az "ERŐ".

A jobboldal még meg sem nyerte a választást, és már összeveszett. Azé' ez nem semmi.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 13:43:05

@tistedur: ó, én nagyon szeretem, ha megvédenek, még akkor is, ha nem bántanak.
Csak azért nem írtam mostanáig, mert megettem az almát meg a tojást is :)
Pontosan tudom, hogy vannak vaskalapos katolikusok, akik úgy boldogok a merevségükben - rengeteg szent ilyen volt, és vannak lázadók, mint pl. egy csomó másik szent, akik szépen kiszélesítették a határokat.
A Pápának van pár ex cathedra kijelentése, azok a fix pontok, a többi mozgatható - tudtommal :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 13:46:18

@lelkylola: egyébként honnan tudjuk pontosan, hogy milyen vér csörgedezett Jézus ereiben, tőlem lehetett 1 % ősmagyar, nem dől össze ettől a világképem.
A fehér ló áldozat más kérdés, ott még nem tartok. Szoktak fehér lovat áldozni mostanság?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 13:51:13

@Nandi29: "Magyar honban még nincsenek"

AKKOR MIT DUMÁLSZ ITT?

Nem is lesz! Érted? Nem lesz Magyarországon ilyen eset, mert itt az embereknek (papoknak) van KONTROLLJA. Amerika más tészta, más volt, más most is és más is lesz.

"DE tudod, mit hagyjuk a fenébe, én majom vagyok, mert fel merem vetnin az egyház felelőségét, mert tagadok le bizonyos dologkat, mert nincs olyan szilárd és RENDÍTHETETLEN hitem, mint neked."

Nem rendíthetetlen a hitem, de VAN! És nem tűröm, hogy gúnyt űzz belőle.

"Mondjuk nehezebb is nekem, mert te könnyebben eligazodsz, mig nekem folyamatos gondot okoz a mérlegelés. Mondjuk a majmozásnál, már majdnem behúztam az x-ed, de végül is megértem az indulataid."
Nekem ugyanolyan nehéz mint neked, semmi különbség nincs köztünk arra nézve, hogy kinek nehezebb mérlegelni?
Érted? SEMMI.
Nem vagy majom. Most jó?

blah 2010.04.07. 13:51:47

Ez tipikus magyar hülyeség ez az írás. Egy pap mondott valamit és a végére már úgy adja elő mintha az egész egyház foglalt volna állást. És nem éppen azzal van gond, hogy túl sok a kommunista a pártokban... mekkora baromság ez is.

tistedur 2010.04.07. 13:52:45

@lelkylola: vaskalapos katolikus?! az az egyik legveszélyesebb hívőfajta :)
fura, hogy rendszeres vallásgyakorlóként ennyire nem ismered az egyházad tanításait.

tistedur 2010.04.07. 13:55:34

@Loxon: semmi gondom horthy fehér lovával, a kiszebabával, a szent iván-napi tűzugrással, a lányok locsolásával stb. ez nem olaj, hanem ecet a vízben :)

Doubledeceker 2010.04.07. 14:00:42

@Talon Karrde:

Lehet megsértettelek, pedig nem volt szándékom, biztos nem láttad fenntebb, hogy én (bár nem tartom Jézust Istennek) hsizek Jézus erkölcsi tanításaiban.

Továbbra is azt vallom, hogy attól, hogy a világban az egyházon belül voltak visszaélések, az az egész egyházat hitelét nem kérdőjelezi meg, rossz fényt vett rá, de ezt nyilván nem lehet elkerülni.

Te pedig ne az egyházban hidj, hanem Istenben benne nem csalódhatsz. Nekem kell ilyen keményen venni ezt, emberek vagyunk mind.

A kritika jó hid el, előbbre mutat, lásd az egyházad is végre mer változtatni (reméljük tényleg).

Szóval én egy szóval sem állítottam, hogy az egész egyház a pedofilia melegágya lenne. Ok itt-ott elvetettem a súlykot, dehát tényleg nem az egyházba kell hinni, az csak a lépcső az Istenhez vezető úton, és vannak benne is rossz lépcsőfokok, attól a vége még jó helyen lehet.

Na szent a béke!!!!

Azért a fenti sorok ellenére, én továbbra sem hiszek Istenben, de el tudok képzelni egyfajta istent.

Na termeljünk némi lóvét, mégicsak anyagias ez a világ.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 14:02:19

@Nandi29: "Te pedig ne az egyházban hidj, hanem Istenben benne nem csalódhatsz. "

HOL írtam azt hogy ÉN az egyházban hiszek???

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 14:04:14

@tistedur: mondok egy példát, ott van a fogamzásgátlás kérdése, az egyház tiltja, pontosabban azt hiszem a természetes fogamzásgátlást engedélyezi. Ez is beletartozik az almába és a tojásba, márpedig én még nem találkoztam olyan katolikussal - legyen az pap, vagy hívő, aki ne bírálta volna ezt felül és nem mondta azt, hogy ez hülyeség. Így élünk és gyakoroljuk a vallást, de ez annyira pici részletkérdés, hogy senkinek se okoz komoly lelki vívódást. A papok is tévedhetnek, oszt jónapot.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 14:05:13

@Nandi29: Részemről nincs harag, csak arról kellene már leszokni egyszer, hogy bármilyen kereszténységgel kapcsolatos poszt átmenjen az egyház globális támadásába. CSAK ennyi.

Cypriánus 2010.04.07. 14:08:05

Lola, számos pap politizált akkor is, hogy ne szavazza kommunistákra. Hogy ez jó volt e vagy nem, az sajátos kérdés, de sztem fölösleges ezen most kiakadni. A Kurucinfó még sem áll távoly a Jobbiktól, ezt tényként kezelhetjük. Az pedig elég indok lenne önmagában is.

Doubledeceker 2010.04.07. 14:12:04

"HOL írtam azt hogy ÉN az egyházban hiszek???"

Nem írtad, csak helyenként úgy tűnt, mert amikor kritizátam ez egyházat, azt írtad a hited bántottam, pedig nem volt szándékomban.

" kereszténységgel kapcsolatos poszt átmenjen az egyház globális támadásába. CSAK ennyi."

Hát ja ebben is van valami. Tényleg divat lett ez mostanában.Most ezzel feladtad a leckét, mert részben tényleg csak divat, de mindig feldobnak valamit, igaz ez csak szálka, aztán jövünk mi itt a gerendáinkkal.

Na újragondolom az egészet, remélem megérjük majd, hogy minden kritika alaptalan lesz az egyházzal szemben. Ha egyszer ide elérünk tényleg jobb világban fogunk élni.

tistedur 2010.04.07. 14:15:00

@lelkylola: rossz példát hozol fel, ráadásul nagyon sok katolikus elfogadja ezt, mint egyetlen fogamzásgátlási eszközt.

Antiiiiii 2010.04.07. 14:20:08

@Arzén Vendel: Én arra céloztam, hogy aki nem veszi észre, hogy sajnos az egyház visszaél azzal a "hatalommal", hogy emberek követik, az nem normális.

Sajnos ez igaz a politikára is. A Jobbik például most akár 80%-os adónövekedéssel is kampányolhatna, nem csökkenne a támogatottsága, mert elvakult emberek támogatják.

Nem a vallással, vagy a katolikusokkal van bajom, hanem azzal, hogy hiszek istenben és ezáltal szeretnék jó emberként élni és járnék templomba, mert attól jól érzem magam, ott pedig elkezd politizálni a pap, irányít engem, hogy mire szavazzak, ami által neki jobb lesz ? Sőőőt! a saját lelkiismeretemmel akar kényszeríteni, zsarolni, hogy akkor felejtsem is el istent, ha nem arra szavazok, akit Ő kijelöl ?

Hol van itt a katolikus alap eszme ? stb..

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.04.07. 14:27:47

@Talon Karrde: Az egyházat senki sem támadta itt globálisan- példákat hoztak fel megtörtént esetekről. Hazánkban is történtek dzrva dolgok - nagyon sajnálatos hogy ezt még hosszú ideig homály fedi. De ez nem azért van mert globálisan azt gondoljuk hogy az egyház rossz, hanem hogy 2010-ben Európában olyan szerepe van, ami a valós támogatottságával nem indokolható, és folyamatosan veszti a híveit. Ebben komoly része van annak hogy nem tudnak szembenézni a történelmi múlttal, illetve a belső erőszakon, titkolják azt stb. valamint hogy képtlenek megszólítani a 2010-ben élő fiatalokat - de az adójukból jövő támogatásra azért igényt tartanak. És miért is ne írná le ezt bárki nyíltan. Ha az egyházak tagjai aktuálpolitizálnak, akkor számíthatnak arra hogy egy szemernyivel sem kisebb jogon megkapják a magukét azoktól, akik minden tiszteletük mellett akár károsnak is ítélik meg működésüket! Joguk van hozzá, miért is ne tennék. Amíg megadják a megfelelő tiszteletet. Nem mellékesen azértmert valakinek más a véleménye mint neked, az semmit nem jelent, jó alap a vitára nem?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 14:33:07

@tistedur: szerintem ez egy jellemző példa, de nem régi egy pap ismerős arra panaszkodott, hogy a nagyszülők hülyeségeket tanítanak az unokáknak és ezzel eltávolítják őket az egyháztól, pl. hogy tilos megrágni az ostyát, halálos bűn elkésni a miséről, stb. Az egyházban van egy csomó szabály, van, ami tényleg az, van amit csak a nép gondol, vannak és ezek a szabályok változnak.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.07. 14:42:56

@Legelő Őse:
"Ebben komoly része van annak hogy nem tudnak szembenézni a történelmi múlttal, illetve a belső erőszakon, titkolják azt."

Ha valami nincs akkor azt nem kell titkolni.
Nem tudok Magyarországon belső erőszakról, sem titkolásról. Biztos nagyon jó a titkolójuk.
Ugyan már.
Római-katolikus, református, zsidó papok visszaéléseiről te tudsz?

tistedur 2010.04.07. 14:45:43

@lelkylola: az amit a pap mondott nem változtat azon a tényen, hogy ha te ma magadat katolikusnak vallod, akkor el kell fogadnod a jelenleg érvényes tanítást:ebbe nem fér bele a magyar jézus és a sámánkodás a rám-szakadékban.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.04.07. 14:47:46

@Talon Karrde: ne máár...Természetesen nincsenek bizonyítékaim, de ha csak abból a pár könyvből indulunk ki amit kiugrott papok írtak, már nekünk sem kell a szomszédba mennünk. NAgyon bízom benne hogy nálunk nem kellett gyermekeknek szenvednie megrontástól, de az erőszak sosem volt kérdés az egyhézi iskolákban korábban - ahogyan sok államiban sem...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 14:54:49

@tistedur: Maga katolikus, Tist? Csak hogy tudjam, hogy amikor legközelebb evolúciótagadok, akkor sértem egyháza színdarwinista tanításait. :>

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.07. 14:56:33

@tistedur: nem tudok róla, hogy lenne olyan szabály a katolikus egyházban, hogy nem gondolhatod, hogy Jézus magyar is volt és nem szabad dobolni.

tistedur 2010.04.07. 15:01:38

@lelkylola: az egyház tanítása szerint jézus dávid házából származik, ez pedig eléggé lecsökkenti annak az esélyét, hogy magyar lett volna.dobolni lehet az istentisztelet részeként:bizonyos helyeken táncolnak is :) de a sámánszertartáshoz tartozó dobolás nem összeegyeztethető a katolicizmussal.a samanizmus nem összegyeztethető.

tistedur 2010.04.07. 15:06:09

@Loxon: dii immoralis, hát nem lebuktatott?!
Loxonom, miattam szidhatja az evolúciót, túl fogom élni :)

Cypriánus 2010.04.07. 15:06:38

milyen vér folyt Jézus ereiben? Nos a családfa elég szépen le van írva.
Nincs bennük túl sok ősmagyar, ahogy eszkimó sincs.(Van viszont moábita nő, meg kánaáni prostituált.)
De ennek nincs túl nagy jelentősége a jelen kérdésben.

Azt nem értem, hogy voltaképpen mi a problémád, Lola? Sok balra húzó smerősöm a 90-es éveknben azon volt kiakadva, hogy a helyi pap-pláne vidéken- miért mondja ki, hogy komcsira szdsz-re soha,- Neked meg akkor most mia bajod?

Ugyanis vagy az sem volt jó, vagy ez is az, vagy egyáltalán ne politizáljanak.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 15:07:16

@lelkylola:

"nem tudok róla, hogy lenne olyan szabály a katolikus egyházban, hogy nem gondolhatod, hogy Jézus magyar is volt"

Szerintem eléggé jól körülírt, meghatározott Jézus személye, származása. Aztán gondolhatod, hogy svéd volt, csak akkor mi az értelme az egésznek?

Nem lenne egyenesebb inkább kijelenteni, hogy szerintem baromság az egész és szerintem az antikommunizmus az alfa és az omega?

Fel lehetne építeni egy Antikommunista Egyházat, sok mártír szenttel, jeles napokkal, hagyni kellene a zsidó Jézust a hülyeségeivel, nem? :-(

Persze vannak akik Jézust, mint kommunistát ímádják, hát ők sem értik az igazi üzenetet.

Cypriánus 2010.04.07. 15:09:04

nem Lola, a dogmák az alapok. Az ex cathedra kijenletés is dogma, de eddig csak egy olyan volt.

Cypriánus 2010.04.07. 15:12:10

hát, megértem azt is , hogy valamiben egyetértek Jobb hijánnal,... de az hogy mia katolikus hit tartalma és lényege, azt Tényleg nem Neked kel kitalálnod, Lola.

ennek megfelellen fiktív Jézus-családfákat gyártani, -nos, a Szt. Pál már óvott tőle!!!

Cypriánus 2010.04.07. 15:13:34

az evolúciót tagadhatja, Kedves Loxon, hisz az nem dogma.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 15:31:05

@tistedur: A sámándobolást nem éli túl? Furcsa lány Maga. :>

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2010.04.07. 15:36:17

@tistedur:

"az egyház tanítása szerint jézus dávid házából származik, ez pedig eléggé lecsökkenti annak az esélyét, hogy magyar lett volna."

Miért, egy magyar nem származhat Dávid házából???

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 15:42:24

@Arma Gedeon2: Ezt fejtse ki bővebben. Konkrétan azt gondolom, hogy Jézus származása isteni volt, nem pedig magyar vagy zsidó, ti. szeplőtelenül fogant.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 15:49:03

@Arma Gedeon2:

"Miért, egy magyar nem származhat Dávid házából???"

Egy mai magyar simán.

Csak Jézus korában még nem volt jellemző a zsidók magyarosodása. Ehhez leginkább polgárosodás és Magyar állam kellett.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 15:50:23

@Loxon:

Nem vagyok otthon a katolikus dolgokban, de azért földi nő volt az anyja, de a nagyanyja tuti, hogy az volt, nem?

Cypriánus 2010.04.07. 15:59:07

nos, Kedves Loxon,ezt már írta Teakratáknál, de ebben nincs teljesen igaza.

Ez így túl monofizita. Embernek is valóságos volt. (Kalcedoni hitvallás)
Viszont zsidó "faj" nincs, csak emberi faj van.

A megtestesült Fiúisten az emberi természetet vette magára,- de ebben benne volt ősei génkészlete is, -bár valóban új teremtmény jeleggel.

zsidó volt (vö.beszélgetése a szamáriai nővel) , és megsiratta a pusztulásba induló Jeruzsálemet is.
Zsidó volt, hisz Ő volt a zsidóság célja. Isten elhívási gesztussal hozta létre a zsidóságot, mint vallásnemzetet -nem magától létrejött nép-hogy benne kapjon áldást a Föld minden népe, ezt már Ábrahám és Jákob is tudta.Ettől még a nép ugyanolyan emberekből áll, mint ahogy a szövettani biopsziának is tükröznie kell azt amit viszgálunk, a zsidóság, mint üdvintézmény az összes népet tükrözte, hisz bűnös emberekből áll, és a történelemben saját magukon rajzolták ki a kegyelmes Isten terveit, míg az maga el nem jött a mi megváltásunkra.

De a zsidóknak semmi okuk a dicsekvésre-szinte egész történelmük az elhívásal szembeni bukás. A "gojoknak" sincs okuk a dicsekvésre, hisz ők sem jobbak, sem népként sem egyénként .
" De az Isten minden az engedetlenség alá zárt, hogy mindeneken könyörüljön"

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 16:03:10

@Jobb híján MDF-es: Kérdés, hogy Krisztus az Atya és Mária „nászából” fogant-e, vagy teljesen Istentől? Utóbbi esetben még félig sem nevezhető zsidónak. Azonban van itt még egy rejtély. A katolikus egyház úgy tanítja, hogy Szűz Mária _immaculata_ volt, vagyis már ő is szeplőtelenül fogantatott, sine labe originali concepta.

Ezek elég rejtélyes dogmák.

További rejtély, hogy mivel Dávid háza lényegében királyi ház volt, ezért nem tekinthető a „zsidó nemzet” részének, mint ahogy más királyi házak sem (pl. Habsburgok).

Cypriánus 2010.04.07. 16:07:02

bocs, Loxon, de a Szentlélekről van szó az evangéliumban,nem az Atyaistenről, és valós emberi természetet vett föl.
Mint Fiú öröktől fogva létezett (Szentháromság.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 16:11:11

@Cypriánus: Ezekről teológiai viták folyhatnának, hiszen a Szent Lélek vagy Szent Szellem (Pneyma Hagion, Sh'kinah) egyesek szerint személy, mások szerint az Atya (vagy az Ószövetségben YHWH) ereje. Maradjunk a kurrens katolikus teológiánál és dogmatikánál, ez esetben is igaz, hogy a Szentlélek nem emberi személy, következésképp nem is tagozódik be valamely emberi fajtába, hacsak nem ölti fel annak külső formáját.

plastik02 2010.04.07. 16:13:31

ugyan már, hányszor mondták a papok az elmúlt 20 évben, hogy keresztény ember nem szavaz a kommunistákra! lelkyLOL

Cypriánus 2010.04.07. 16:23:55

A katolikus dogmatikában a Lélek persze személy.

emberi fajtába-hát sztem olyan igazán nincs is. De igenis fölvette a emberséget, azzaz valódi ember volt, aki emberi ősei génjeit hordozta (mint ember) és beleilleszkedett a korabeli zsidó életformába.
Tehát zsidó volt (és nem kozmopolita...) . Ő sem mondott mást. De az, hogy az ember szeresse a családját és a hazáját, teljesen normális dolog (Aquinói Tamás is írja, bár a hazán aligha modern nemzetállamot értett, ahogy Jézus sem lenne ma zsidó nacionalista Izraelben ) , csak bálványt nem szabad csinálni belőle.
Sztem fontos hogy Jézus nem volt kozmopolita, azaz olyan aki pro forma mindenkit szeret, csak éppen ténylegesen nem szeret senkit. A szeretet is csak akkor tud túláradni, ha természetes medre tele van.
Az ember Jézus elfogadta zsidóságát és onnan tudott túllépni a pogány százados, vagy a libanoni asszony felé. mi sem attól leszünk keresztényebbek, ha kevésbé vagyunk magyarok, hanem attól, ha kevésbé szeretjük embertársainkat.

őrizni kell saját örökségünket is.
Talán érthető vagyok valamennyire.

tistedur 2010.04.07. 16:24:21

@Loxon: a sámándobolást teljesen jól túlélem a megfelelő helyen és időben :)

Cypriánus 2010.04.07. 16:30:25

Kedves palstik!

felénk mszp szavazónak lenni , és ezt az egyházközségben bevallani kb. az anyagyilkossággal és a vérfertőzéssel egy súlyú cselekmény :) :) :) .... 1990 óta nem is győzött soha baloldali. Valszeg azért nem értem, mi a Lola problémája, mert kifejezettn azt tapasztalltam, hogy a papok harcos politizálása /antikommunizmusa időnként már az ízléstelen kategóriát lépi át-pl. egy pünkösdi bérmálási szentbeszédnek sztem nem jó témája. (az már leverte nálam a biztosítékot, nem a politizálás, hanem az alkalom elhanyagolása).
Bevallom, saját életemben kevés olyan dolgot tapasztaltam, amihez kötni tudnáma posztot. ennyi.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 16:34:01

@Cypriánus: Még a kortárs antropológia is megkülönböztet emberi fajtákat, azt pedig tudni lehet, hogy nagyon sokan büszkülnek a származásukra, és kulturálisan is kezdenek valamit vele. Egy zsidó származású sokkal nagyobb valószínűséggel lesz zsidó vallású, mint egy ausztronéz.

Jézus beilleszkedett az izraelita környezetbe, önmagát a próféciák beteljesítőjeként azonosítva, de korántsem vallotta magát zsidónak, legalábbis én ilyesmit sehol sem olvastam az evangéliumokban. A zsidóság vezetői viszont ellene fordultak, többek között származását is szóvá téve, becsmérlőleg (galileai), és nem csak a betlehemi jóslat, illetve tudatlanságuk miatt. Kivétel Nikodémosz és Arimatheai József volt, de ők is inkább titokban tartották ezt.

Mindebből nem akarok mára következtetéseket levonni, noha a Talmud(ok) tanítása lényegében a farizeus doktrína folytatása.

(Azt sem írtam, hogy magyar lett volna, amit abszurdumnak tartok.)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 16:37:00

@Cypriánus:

ja, szerintem is valóságos ember volt és valóságos Isten, de ez nem biztos, hogy hagyományos katolikus felfogás. Inkább a modern mai teológia.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 16:40:43

@Loxon:

"de korántsem vallotta magát zsidónak"

Mivel természetes volt, hogy nem idegen, nem szamaritánus, nem egyéb, miért kellett volna külön megvallania?

Születéssekor bemutatták a templomban, áldoztak két galambot, (ebből látszik, hogy szegényebbek voltak,) 12 éves korában jeruzsálemi zarándoklatra ment a szüleivel. Tehát egy volt a népéből.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 16:46:35

@Jobb híján MDF-es: „Tehát egy volt a népéből.” Ezt vajon a zsidó vallási vezetők is így tartják? (Maga írta, hogy a zsidógás vallásnemzet.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 16:54:26

@Loxon: Pardon, Cypriánusnak hittem. Ő azt írta, a zsidóság vallásnemzet. Ergo az nem e nemzet része, aki végül nem felel meg a Szanhedrinnek.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.04.07. 16:56:51

@Loxon:

Nem én írtam, de elfogadom.

Jézus után szét vált a kereszténység és kialakult a mai rabbinikus zsidóság, de Jézus korában, főleg Jézus előtt még szó sem volt ilyesmiről.

Fajnak/nemzetnek van héber, amely vallása a zsidó, de ez később inkább judaizmus, az első keresztények meg zsidók voltak, aztán egyre távolodott egymástól a két vallás, hiába gyökeredzik egy közös ősvallásban, ős-zsidóság(?)-ban.

Később a judaizmus vallás hiveinél sem a vérségi származás a meghatározó, hanem a vallás gyakorlat. Ezért más egy kelet-európai zsidó rasszjegye, mint egy jemenie.

Lehet, hogy a mai palesztinok is igazából anno zsidók (vagy inkább héberek?) voltak, de mivel áttértek az iszlámra, elvesztek a judaizmus számára.

szürkemókus 2010.04.07. 17:07:07

A Jobbik azt gondol, amit akar. De kereszténynek deklarálja magát,miközben retorikájában és cselekedeteiben szembe megy a keresztény egyházakkal. Ezzel a SZAVAZÓIT MEGTÉVESZTI, mert biztos, hogy sokan vannak köztük, akik keresztény pártra szeretnének szavazni, de legalábbis nem szeretnének keresztényellenes pártra szavazni. A másik, hogy sokak számára visszatetsző a jobbik politikájának sok eleme, amiknek semmi köze a keresztény valláshoz, így azzal, hogy a Jobbik kereszténynek vallja magát, A KERESZTÉNY EGYHÁZAT LEJÁRATJA. Teljesen természetes, hogy az egyház, vagy egy pap elhatárolódik azoktól, akik a kereszténység nevében a keresztény hittel össze nem egyeztethető dolgokat vallanak, cselekszenek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 17:09:03

@Jobb híján MDF-es: A rabbinikus zsidóság lényegében a farizeizmus folytatása, tehát nem lehet arról beszélni, hogy ilyesmi Jézus korában nem volt.

12 törzsről beszélnek, akiket Ábrahám, Izsák és Jákób (főleg Jákób) Istene tart össze. A törzsi leszármazás iratai elvesztek, a judaizmus már régóta megvolt és keveredtek benne dolgok (voltak például a farizeusokon kívül a szadduceusok is, akik néha megjelennek az evangéliumokban is, aztán az esszénusok stb.)

Azt nem mondanám, hogy a judaizmusban a vérségi leszármazás nem volt döntő. Elvileg talán nem, gyakorlatilag azonban igen, a mai napig is meglehetősen döntő (ez ma már egyáltalán nem mondható el.)

A palesztinok között sok a keresztény is, egyáltalán nem mind muszlimok.

És azért ne feledkezzünk el a még mindig élő szamaritánusokról sem, akikről Tölgy írt:
konzervativok.blogspot.com/2009/05/szentfoldon-legkisebbek.html

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 17:10:19

@Loxon: „(ez ma már egyáltalán nem mondható el.)” helyesen: ez a kereszténységről ma már stb.

Cypriánus 2010.04.07. 17:18:03

Kedves Loxon!
hadd lehessek saját magam exegétája, :) : bár a zsidóság vallásnemzet, de a Szanhedrin sem deklarálta, hogy Jézus nem zsidó, hanem istenkáromlásért ítélték el, ha nem zsidónak hanem gojnak tekintik, akkor ez nem is lett volna tétel.
Azonban a Szanhedrin egy késői fejlemény az egész farizeussággal együtt, és Izrael előtte is létezett. Az ember Jézus ebbe a történetbe testesült bele, akár tetszik ez valakinek, akár nem.

Cypriánus 2010.04.07. 17:21:50

a szamaritánus nőnek megmondta : meggváltás a zsidóktól jön.
a vélt galileai származás főleg a messiás-volt tagadása miatt volt fontos (meg persze azokat bugrisnak és pogány haás alatt állónak tartották)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 17:26:19

@Cypriánus:

Szó sincs arról, hogy nekem itt valami „nem tetszik”. Azt eddig is tudtam, hogy Izrael előtte is létezett, ezt le is írtam.

Azt szintén nem írtam, hogy Jézust gojnak tekintették volna. Ennél rosszabbat tettek: azt állították, hogy az Ördögtől való, mivel megcsúfolja a Törvényt, s ezért meg kell halnia. Legalábbis az evangéliumok ezt írják. Velük tessék vitatkozni.

Két dolgot kever össze: én írtam azt, hogy Jézus származását tekintve isteninek, nem pedig „zsidónak” tekinthető, legalábbis a katolikus dogmatikából eredő néhány konklűzió szerint állítható ez. Ez természetesen nem a Szanhedrin véleménye, akik Jézust dezertőr zsidónak tekintették. A Talmud a „Fattyúnak” nevezi őt. (Lehet ezt vitatni, de igen valószínű és koherens.)

tistedur 2010.04.07. 17:33:41

@Loxon: jézus isteni eredetű, de mária egy testet szült meg.egy olyan testet, amely a zsidó hagyományok szerint nevelődött fel, bemutatták a templomban, pészáchot ült tanítványaival stb.

Cypriánus 2010.04.07. 17:36:47

én értem, hogy mit akar mondani, csak nagyon monofizita-szagúnak találom. Az hogy isteni vagy zsidó nem azonos síkban van. Ha zsidón azt értjük, genetikailag anyja volta e Mária, a válaszom igen.
Ugyanúgy hogy közösséget vállalt e zsidó néppel, a válaszom megint igen. (Jeruszálem megsiratása ezt mutatja)

Amúgy zsidó, mint metafizikai fogalom vagy spec faj nem létezik, (ahogy magyar sem) így ilyen értelemben persze nem lehetett zsidó.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.07. 17:51:08

@Cypriánus: E „monofizitizmus” voltaképpen a katolikus egyház tanításában rejlik.

A szamáriai asszonnyal való beszélgetés valóban érdekes, ezért idemásolom a lényeges részeit görögül, némi fordítási jegyzetekkel ellátva.

Amikor szóba állt a szamáriai asszonnyal, akkor észben tartandó, hogy ismét csak a hatályos farizeus rendelkezéseket szegte meg. ([οὐ γὰρ συγχρῶνται Ἰουδαῖοι Σαμαρίταις.] — a zsidók ugyanis nem társalognak a szamáriaiakkal.)

*

Πίστευέ μοι, γύναι, ὅτι ἔρχεται ὥρα ὅτε οὔτε ἐν τῷ ὄρει τούτῳ οὔτε ἐν Ἱεροσολύμοις προσκυνήσετε τῷ πατρί.

„Higgy nekem, jön egy óra, amikor se nem ezen a hegyen, se nem Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát.” — Itt érdekes, hogy azt mondja, fogjátok (vagyis a dialogikus helyzet szerint a szamaritánus asszonynak egyúttal Jeruzsálemre is utal, nem csak a Gerizim-hegyre).

ὑμεῖς προσκυνεῖτε ὃ οὐκ οἴδατε• ἡμεῖς προσκυνοῦμεν ὃ οἴδαμεν, ὅτι ἡ σωτηρία ἐκ τῶν Ἰουδαίων ἐστίν.

„Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a »szótéria« [kb. üdv.] a zsidók közül (nem -tól) ered.”

Ez a rész valóban arra a következtetésre enged jutni, hogy Jézus legalábbis részben úgy identifikálta saját személyét/tanítását is, mint a zsidó vallási hagyomány részét. Erre utal a „mi” (ἡμεῖς).

ἀλλὰ ἔρχεται ὥρα, καὶ νῦν ἐστιν, ὅτε οἱ ἀληθινοὶ προσκυνηταὶ προσκυνήσουσιν τῷ πατρὶ ἐν πνεύματι καὶ ἀληθείᾳ• καὶ γὰρ ὁ πατὴρ τοιούτους ζητεῖ τοὺς προσκυνοῦντας αὐτόν.

„De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.”

πνεῦμα ὁ θεός,...

„Szellem az Isten, ...”

Cypriánus 2010.04.07. 17:55:42

igen, de a valóságos emberi természete, teste és pszichéje nem elhanyagolható. Mint ember -tényleg ember volt.
"Csak" mentes volt a bűntől.

tewton 2010.04.07. 17:57:33

@Loxon: @Cypriánus:
nohát, miért nem tudtak húsvéti-tojásünnepes szünet alatt erről vitázni ... amikor a zátlagember is ráért volna követni ...

Cypriánus 2010.04.07. 17:58:09

mert nincs otthon gépem. :)

Bell & Sebastian 2010.04.07. 19:20:53

@tewton:

De jó magának! Legalább a kérdést értette! :)

Arzén Vendel (törölt) 2010.04.07. 20:06:48

@Nandi29: Így van! Nem vallás-, nem hitfüggő, hogy valaki értékes ember, vagy selejt.

@Antiiiiii: Sok agyhalott jár szavazni, vallásos, ateista egyaránt. Ebből a szempontból valószínűleg elég egységesen reprezentálják a lakosság gondolkodó vs. ork arányait. Ha valaki küldetésből szavaz, az más elvetemültségre is képes.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.07. 21:01:30

Vallás. Az miért van, hogy egy csomó Jobbikos jelölt úgy néz ki, mint egy református lelkész? Tán azok is? Munkát kerítettek a Károli végzőseinek? Mindenesetre a hideg ráz a morc fejüktől.

alex4 2010.04.07. 23:04:35

@Loxon: „...Ezek elég rejtélyes dogmák...."

Jó annak, aki csak ennyit nem ért a naiv, gyerekes, logokai bakugrásokkal és ellentmondásokkal teli bibliai mendemondákból :))

Az számomra eléggé szórakoztató, hogy itt egyesek valóságként tekintenek e mese összességére!

Ha ez ennyire igaz volna és tényleg a „3-az-1-ben" istenke lenne az egyetlen minden6ó, akkor a Föld lakosságának min. 60 %-a m'ért más minden6ót képzel be magának más világteremtéssel, más világvégével, más istensztorival, stb.? Legtöbbjük bizony magasról tesz a jézuskára meg a róla szóló mesére, melyet pár száz évvel később - az akkori kommunikációs viszonyok között! - raktak össze ilyen-olyan vallási és politikai szempontok alapján...

Ugye, nem tévedek nagyot azzal, hogy jobb világokban nem lehet egynél több minden6ó?

alex4 2010.04.08. 00:09:05

@Loxon: Á, nem - a gondolkodók világából...

alex4 2010.04.08. 00:10:59

@alex4: Pontosabban, a józan ésszel gondolkodni kívánók világából...

Szóval, hány is az a minden6ó?

alex4 2010.04.08. 00:23:29

@Loxon:

Én csak feltettem egy KONKRÉT kérdést - kevés vallásos ismerősöm is csak tereli a szót ilyenkor. A demamgóg magabiztosságnak meg annyi...

Na, meg szeretem tudakolni emberektől, hogy m'ért hisznek a mesékben. Ennyire jó dolog lenne a „boldog tudatlanság", a kritikai hozzáállás hiánya?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.08. 00:32:10

@alex4: Kedves barátom. Higgye el, mi sem áll tőlem távolabb, mint a terelés. De Magának erről a kérdésről úgyse lenne elég 500 vaskos kötetnyi koncentrált értekezés, úgyhogy kár belemenni háromszavas kommentárokba. Nekem meg valószínűleg már úgysem tud újat mondani. :>

alex4 2010.04.08. 00:42:19

@Loxon: 500 kötet helyett elég lenne egy egyszerű válasz is...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.08. 00:45:44

@alex4: Jó, akkor mi is a kérdése? Hogy hány a minden6ó? A kérdésében benne van a válasz: 6.

alex4 2010.04.08. 00:54:15

Ez esetben jó éjszakát és további kellemes vallásos képzelgést.

Elég lesz nekem e témában a sajnos egyre gyakrabban becsöngető hittérítők elijesztése két-három konkrét kérdéssel - így a legkönnyebb tőlük megszabadulni...

Bell & Sebastian 2010.04.08. 08:17:15

@alex4:

Látja, látja, ez a szép a cybertérben!
Az Ember Fia soh'sem tudhassa, kivel is köti össze a bajszát itt!

5 Εἰ δέ τις ὑμῶν λείπεται σοφίας, αἰτείτω παρὰ τοῦ διδόντος θεοῦ πᾶσιν ἁπλῶς καὶ μὴ ὀνειδίζοντος, καὶ δοθήσεται αὐτῷ.

6 αἰτείτω δὲ ἐν πίστει, μηδὲν διακρινόμενος, ὁ γὰρ διακρινόμενος ἔοικεν κλύδωνι θαλάσσης ἀνεμιζομένῳ καὶ ῥιπιζομένῳ·

(ΙΑΚΩΒΟΥ)

:)

Bell & Sebastian 2010.04.08. 08:20:38

Ps.:

7 Az ilyen ember aztán ne vélje, hogy valamit is kaphat az Úrtól,
8 az ilyen kétlelkű, minden útján állhatatlan ember.

Téglagyári Megálló 2010.04.08. 10:42:41

@alex4:

Fiatal barátom, nem biztos, hogy az, aki nem jár katolikus templomba, nem követ bizonyos szabályokat, amiket ez a vallás előír. Az evangéliumok pontosan leírják, hogy gyakran az előírt vallásosságot nem gyakorlók előbbre járnak az Isten országában, mint a buzgó vallásosak. Ám ez nem elég ok arra, hogy felhagyjunk hőnszeretett rítusainkkal, amelyekben többek között ezeket a történeteket is szoktuk hallani.

Egy másik teológiai válasz pedig a bűnbeesés, avagy a kiűzetés a paradicsomból. Azóta sokan nem ismerik fel, mi a helyes.

Harmadik válaszom pedig: Isten talán felfoghatatlan, ám a bűnök azok bizony konkrétak és világosak, amint azt az ember egy kiadós lelkiismeretvizsgálat alatt remekül felismerheti.

Logika alatt pedig mit ért? Nem viccből kérdezem.

Téglagyári Megálló 2010.04.08. 10:48:44

@Nandi29:

"Nem mondanám magam kifejezetten egyházellenesnek, csak nem igen látom szükségét, az vallás ó, hit Isten láncolatban, de azt is elismerem, hogy egyeseknek szükségük van rá, hisz van akiknek szeműveg kell az olvasáshoz, nekem (még) nem kell."

És akkor ki adja ki a Biblia hiteles fordításait?

No meg: akkor mit kezdesz az evangélium azon részeivel, ami az apostolokra testálja a hit terjesztését?

Téglagyári Megálló 2010.04.08. 11:02:25

@Legelő Őse:

kiváló eszdéeszes érvelés, kár, hogy már nem lehet rájuk szavazni

tewton 2010.04.08. 13:46:11

@Bell & Sebastian:
már Maga is megőrült? Loxon már telenyomta a teakört ezekkel a hülye giroszos betűkkel, de még itt is....?

Bell & Sebastian 2010.04.08. 14:40:51

@tewton:

Mondjuk a matematika ezeken nyugszik, csak azé'! :)))

Sólyom Bátor 2010.04.08. 14:47:22

Nem értem, hogyan fordulhat elő, akárcsak egy blogon is (ami magát komolyan veszi, és amelyet a rendszer - mármint a blog.hu) is komolyan vesz, olyan mondatok helyet kaphatnak, hogy a szocialisták kommunisták. Azt sem tudja az író, mit jelent a szó, vagy ha igen, akkor hazug ember.
A kommunizmus - Marx és Engels elméleti munkája nyomán - a szocializmus utáni állapotot, vagyis a magántulajdon megszűntetése után a teljes vagyonközösség, a pénzforgalom nélküli állam, a teljes nőközösség ideálját jelenti. Ebben az értelemben egyetlen kommunista állam sincsen. Legközelebb ehhez a kommunák állnak, ahol kisközösségi formában próbálják megvalósítani ezt az ideált.
Az MSZP programjában sosem szerepeltet ezek az igények az államforma és a tulajdonrendszer megváltoztatásáról, vagyis nem kommunisták semmilyen értelemben. De még csak a szocializmus sem szerepel a párt tervei között, vagyis még csak nem is szocializmus pártiak. Akkor meg miről beszélünk itt, emberek az Úrban?! :-))

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.08. 15:06:01

Ha jól értem, nem az a baj, hogy az egyház belebeszél abba, hogy ki kire szavazzon, hanem az, hogy nem azt mondja, amit szerinted mondania kellene.

Téglagyári Megálló 2010.04.08. 15:18:05

@Sólyom Bátor:

Ez egy régi toposz, amit maga ír. Csakhogy mi úgy látjuk: Rákosi kommunistának hirdette magát, és tudjuk, mit tett. Az MSzP pedig örököse ennek, többféle értelemben. Leninről is pontosan tudjuk mit tett.

Nem lehet úgy csinálni, mintha az 1917-től 1990-ig terjedő szakasz nem történt volna meg, és még mindig azt hihetnénk, hogy a "kommunizmus" megvalósítható és az jó az embereknek.

Amit maga ír, az veszélyes tévtanítás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 15:31:11

@Bell & Sebastian:

"Yin sincs jang nélkül"

asszem, megvan az év misspellingje. :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 15:32:21

@Sólyom Bátor:

avagy hogyan próbáljunk cáfolni egy ordas faszságot egy ugyanolyan ordas faszsággal

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 15:35:02

@tistedur:

lolát eddig sem az eszéért szerettük, ha eretnek katkó akar lenni, hát legyen

Sólyom Bátor 2010.04.08. 17:00:32

@Téglagyári Megálló: Neked fogalmad nincs arról, hogy Lenin mit tett, azt lefogadom, merthogy Leninnel volt a legkevesebb baj.
nem arról beszéltem, hogy jó a kommunizmus, hanem arról, hogy zöldségeket beszélt a cikk, mert a kommunizmus egészen mást jelent, mint amire használjátok minden történészi képességek, de még a józan paraszti ész segítsége nélkül is.
Tehát, kérdésem, ki kommunista? Ki akar kommunizmust? A kettőre ugyanaz a válasz.
Jó lenne a magyar nyelvet arra használni, amire való. A ló nem darázs, hiába is szeretnétek. :-)

Sólyom Bátor 2010.04.08. 17:01:26

@mavo: Eretnek mit jelent ebben a leosztásban? Aki mást gondol, mint Te? :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 17:03:35

@Sólyom Bátor:

ha váltasz read only üzemmódról, majd megtalálod, hol írta lolácska saját magáról

mondjuk ha nem, azt is telibeszarom ...

tewton 2010.04.08. 17:05:31

@mavo:
sztem write onlyt akartál írni

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.04.08. 17:09:42

@tewton:

"sztem write onlyt akartál írni "

jogos, igazad van, kösz, hogy szóltál, és ezennel körbe is röhögöm magamat, ezt sajna kiérdemeltem

ellenponty 2010.04.08. 18:01:29

Üdvök! Bocs a kissé offtopic kommentért, de ti mennyire ismeritek az olyan oldalakat, mint a valasztasom.hu ? Afféle választási iránytű, csak számomra kicsit meglepő eredménnyel. Jó az ilyen? Köszi!

Bell & Sebastian 2010.04.08. 18:09:47

@Sólyom Bátor:

Elmondom közérthetően.
Az a kommunista, aki ott turkál, ahol nem kellene: az agyamban, a zsebemben, a családomban, az udvaromon, a padlásomon, elveszi az ellenállás minden eszközét csak azért, hogy eltartassa magát, azaz a pimasz, dologtalan, lusta, tehetségtelen, buta söpredéket, és még elvárja a dinasztiái imádását a maga gyártotta ideológia szerint!
Aztán csodálkozik, ha a Dunába lövik még az írmagját is.

És mi a szocialista? Kommunista szavazó, haszonleső seggnyaló seggfej, nem több!

Mi tehát a különbség? Lényegét tekintve semmi, mindkettő többet akar, mint amennyi jár azoktól, akiknek kevesebbet szán, mint amennyiért megdolgozott!

Csak így, egyszerűen ennyi, a többi maszlag!

Bell & Sebastian 2010.04.08. 18:16:36

@ellenponty:

Próbáld ki nyugodtan, de adatot magadról ne adj meg.

Kísérleti patkány toborzó a módszerek finomhangolásához.
Szintén a piacból él, gondolhatod! :)

Bell & Sebastian 2010.04.08. 18:20:06

@mavo:

Kiragadva szövegkörnyezetéből felér egy elnyomott ásítással.
(azért nagy ritkán formában szokott lenni, csak ezért válaszoltam)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.08. 20:38:50

@Bell & Sebastian: "aki ott turkál, ahol nem kellene: az agyamban, a zsebemben, a családomban, az udvaromon, a padlásomon, elveszi az ellenállás minden eszközét csak azért, hogy eltartassa magát, azaz a pimasz, dologtalan, lusta, tehetségtelen, buta söpredéket, és még elvárja a dinasztiái imádását a maga gyártotta ideológia szerint! "

Papok?

Jah, nem, mert akkor gyerekbaszás is ott lenne a felsorolásban.

Bell & Sebastian 2010.04.09. 00:33:08

@kolbászoszsömle:

Ön nem nyert!
Megkínálhatom tán egy lófasszal?
Esetleg takarjam le a csődört reverendával, ha már úgy szereti?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.09. 11:24:07

@Bell & Sebastian: Én nem vagyok keresztény, én nem szeretem, ha áldogat egy lónak öltözött papcsi.

Sólyom Bátor 2010.04.10. 09:37:28

@Bell & Sebastian: Tehát Te kommunizmusról és szocializmusról beszélsz, miközben valami egészen másra gondolsz. Vagyis, neked a ló csak darázs. Hiszen van lódarázs is :-)
Elképesztően ostoba dolog ez. Ha valakiket úgy egyben nem szeretsz (mert másként gondolkodnak, mint te, ami ebben az esetben elég, ha azt jelenti, hogy gondolkodnak :-)), akkor az kommunista és/vagy szocialista. Egészen komolyan gondolom, hogy ez dementia vagyis szervi-agyi elbutulás.
Számomra egészen döbbenetes. :-)

A Dunába lövéssel az a baj, hogy nagyon sok emberrel mwegtették ezt, és még többet vittek el. Zsiudó emberek voltak, vagyis alapvetően nem kommunisták, se nem szocialisták, hanem mindenféle gondolkodású és méretű magyar ember. Magyar ember. Mert magyar az, aki Magyarországon adózik, és (többek között, de elsősorban) a zsidó származású magyar emberek azok, akiknek az adójából te iskolába jártál, bár értelme nem volt.
Amikor a Dunába lövésről beszélsz, kérlek, képzeld el, ahogy édesanyád vagy édesapád ott áll a jeges Duna partján, és tudja, hogy meg fog halni. Kiterelik, nem mer menekülni, mert reménykedik, hogy csak beviszik valahová. Ott áll anyukád és/vagy apukád, látjha a jeges vizet, és meg fog halni. Valószínűleg behugyoznak a lövés előtt, és utána be is szarnak, ami folyik ki a nadrág száron. Elsőre nem jól találják el, vsak a szemét lövik ki és a beleit. Így lökik be öket a vízbe, ajegesbe, ahol elmerül, majd felmerül, a jeges víz életben tartja, de a fájdalmakat is élesebbé teszi, kiugraszt a sokkos érzéstelenedettségből. Nyelik a vizet, a szar csak folyik belőlük, és a fiukra gondolnak, akinek ez volt a kedvenc szófordulata, hogy Dunába lőni azt, aki nem tetszik.
Ilyen a Dunába lövés, így haltak meg azok, akiket ott kivégeztek. Van ott egy cipő is a Duna parton, egy szer játékból kérd meg valamelyik szülődet, hogy lépjen bele, kíváncsi vagyok, hogy akkor megértenél-e egy hangyafaszányit is a világból.

Sólyom Bátor 2010.04.10. 09:40:11

@Bell & Sebastian: Te mennyit dolgoztál, és mennyi adóval gyarapítottad a magyar államháztartást?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.02.25. 18:55:44

@tesz-vesz:

Mármint mi (a butaság)?

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.05. 12:33:29

@bbjnick: Hagyjuk meg Osztie atyának is, hogy elmondja a magánvéleményét. "

ez nem magánvélemény, nem lehet az közéleti személyként, ha megnézzük magát a mondatot, ami nem azt mondja, hogy én nem szavazok erre, hanem azt, hogy a keresztények nem szavazhatnak erre.
süti beállítások módosítása