Várad legszebb arcát mutatja vasárnap délután
Vasárnap megjártuk Nagyváradot, én tizenöt év után jártam újra az egykori Pece-parti Párizsban. Tanulságok és nem művészi igényű illusztrációk következnek.
1. továbbra is frankó az autópálya, kényelmesen lehet száguldozni napkelet felé, csak építenék tovább, hogy egyszer talán a Hargita alá fúrt sztrádaalagúton érkezzünk meg Csíkszékre.
2. Budapest-Nagyvárad három óra kényelmesen, ha ezt Ady megérhette volna!
3. ne ugorj be vasárnap reggel Debrecenbe reggelizni-kávézni, mert nincs hová menni: arrafelé az emberek ezt otthon csinálják, gyüttment meg ne kóricáljon a Nagytemplom előtt, ha nem az istentiszteletre megy, ugye.
Tükrünk, tükrük
A magyar népies szecesszió egy szép példája galambbal
4. a románok láthatólag gizda kocsikra költötték a fellendülésből szerzett jövedelmüket a lakhelyük szépítése helyett: hatalmas BMW-k, Lexusok, Mercedesek hömpölyögnek az ótvar lakótelepek között.
5. Nagyvárad a tökéletes példa a „kopottas szépség” fogalmára: pont olyan, mint amikor a civilizált, művelt polgárság (magyarok, zsidók, németek) maradványaira rátelepül egy mindent felélő, kulturálatlan prolihad (a betelepített óromániai hordák). Szorri, ez van.
6. Viszont élénkül a kávéházi élet, bár még sokat kell dolgozni a századeleji pezsgés utoléréséért.
Csendélet magányos Daciával és lepusztult zsinagógával
7. Nincsenek a világon kacifántosabb és ocsmányabb emberkertek a román lakótelepeknél.
A kommunista Románia hozzájárulása Várad városképéhez
Nagyvárad várának kihullott, kilopott téglafala, falanszterrel
8. Hazafelé vöröslő naplementét, ömlő hóesést, tejfehér ködfalat és szikrázóan csillagos eget éltünk át három szűk óra alatt.
9. Romániából hazaérni és végigautózni az Andrássyn, a Roosevelt téren és a Lánchídon felér a magyarok kádárizmus alatti, szájtáti nyugati utazásainak élményével.
10. Budapest gyönyörű. Nagyvárad az lehetne.
„Kezében óriás rostával
Áll az Idő és rostál egyre,
Világokat szed és rostál ki
Vidáman és nem keseregve
S búsul csak az, akit kihullat.
S aki kihull, megérdemelte,
Az ocsut az Idő nem szánja,
Aszott nemzetek, hült világok,
Tört életek miazmás vágya
Halálra-valók s nem kár értük.
Szóljak próféták új szavával:
Nem kik mertek tagadni multat,
De kik nem magvak a Jövőnek,
Mindig azok, akik kihullnak:
Világok, népek, girhes eszmék.
Fonnyadtak s összezsugorodtak,
(Így szól az új próféta-ének)
Az Úr, az Idő áll örökké,
De elmulnak a renyhe népek
S velük együtt a tiszta Lóthok.
Óh, aszottak és be nem teltek
S óh, magam is faj-sorsom osztván,
Be igazság szerint hullunk ki
A kegyetlen óriás rostán,
Kedvét nem töltvén az Időnek.”
(A.E.: Az Idő rostájában)