Kommentszűrés
’10 feb
23
08:31

„Szerelmes vagyok, mint egy kis mókus!”

Írta: Novák Tamás (spanyol)

  Meglepő levelet kaptunk egy újdonsült olvasónktól, aki állítólag szombaton találkozott először blogunkkal, amikor Nénike és Trágár Tóni kollégánk faggatta őt az MSZP kongresszusán. Az őszinte kitárulkozásnál is izgalmasabb a feladó kiléte, aki nem más, mint az MSZP erős embere, a költségvetési bivalybőrtáska mindig bátor gladiátora, a hazai színesfémpiac koronázatlan királya, a HírTV könyörtelen megregulázója, Magyarország ex-pénzügyminisztere, Szabolcs-Szatmár Csák Mátéja, maga a rettegett Veres János.

  A megkeresésnél csak a levél tartalma és a hozzá kapcsolódó linkek voltak érdekesebbek. Hiszen az alábbi üzenet nem más, mint egy őszinte pofon a választási lázban égő iszapbirkózóknak, egy bátor és humoros húzás egy mindig komor könyvelőtől. De beszéljen inkább a levél:

„Tisztelt Szerkesztők!

Szombaton pártunk kongresszusán találkoztam kollégáikkal, akik kényelmetlen kérdéseikkel próbáltak zavarba hozni. Amolyan kiskorú Császár Attilaként zaklattak, de azért ahhoz előbb kell felkelni, hogy egy magamfajta rutinos rókát kihozzanak a sodrából. Így hát nemhogy felidegesítettek volna, inkább érdeklődést váltottak ki belőlem. Vasárnap aztán utána is néztem ennek a
blognak meg a hírportálnak, és bár nem osztom a véleményüket, egyik-másik írásuk elnyerte a tetszésemet. Fiatalosak és szemtelenek. Talán ez kapott meg a leginkább. Ezért döntöttem úgy, hogy ebben a mocsok kampányban, amit a Blikk indított ellenem - tudom ám, hogy kik vannak a háttérben - magukkal osztom meg azt a két videót, amit a decemberi utunkról készítettem, készítettünk. :) A vágást és ezt a feltöltögetős honlapot, a jibjab-ot egy barátom mutatta meg nekem, viszonylag új vagyok ezen a netes, műszakis terepen, ezért nézzék el nekem az esetleges hibákat. Higgyék el, a számokkal jobban bánok! :DDD
Íme a munkáim:

Üdvözlet Makaóról!

Egy dal, egy pár, két tánc

A JibJabos dolgok:

Tengerpart, Disco, Korcsolya.

Munkájukhoz sok sikert és kevés Orbán Viktort kívánva, üdvözlettel

Veres János

u.i.: Ja, egyébként meg szerelmes vagyok, mint egy kis mókus!”

  Nos, azért valljuk be, a hazai szekérharcokban megfáradtan mindannyiunkat meglepett, de ugyanakkor jól esett ez az őszinte kitárulkozás. Bár a videók vágásán és összerakásán inkább a fanyar humor és az önirónia látszik, de azért full respect a coming outért Mr. Veres! Úgy tűnik tehát, a lenyugvó napnak nemcsak ereje, de humora is van!

  Házi videó:

  JibJab videó:

  A szerző a Nemzetközi Összefüggéskutató Intézet (ICRC) vezető elemzője.

Címkék: utazás videó szerelem veres jános veres makaó dobolyi

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr621782254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AK76 2010.02.23. 08:39:50

Azta!
Nem térek magamhoz...
Mindenki azt látja amit én??
Vagy LSD volt a teámban??
Rögtön becsinálok...

riksafighter 2010.02.23. 08:43:23

éljen az ifjú pár...

borjubácsi 2010.02.23. 08:52:16

szerintem csak Makón voltak.
Makón is lehet kinai étterem előtt videózkodni nem?
má' megin ez a média .
egérből elefántot csinál.

eeepunk 2010.02.23. 09:40:49

@borjubácsi: Abszolút igaz. Az Új Baloldali Liberális Front nevében alátámaszthatom, hogy ez Makó és nem Makaó, csúsztatás, ejjj

antalaron 2010.02.23. 09:44:02

ez olyan Teller levél?

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.02.23. 09:53:05

Bevallom, egészen a videókig nem tudtam eldönteni, hogy ez komoly, vagy vicc :D

A megfáradt internetezők megtévesztésének elkerülésére javasolnám egy iróni-a-méter integrálását a blogfelületre. :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.02.23. 09:57:32

az impotensch seggfej meg a fapicsa románca
sponsored by adófizetők ...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.23. 10:08:13

vastagbőrön egy kis háttér, hogy miért is utaztak mongóliába, a dugáson kívűl

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.23. 10:17:04

@eeepunk: nekünk olcsóbb lett volna, ha Makón intézik el.

a szoclib még kómában is lop 2010.02.23. 10:58:26

Ez

a mocskos maffiafőnök

a geci zsaroló külykeivel

egyáltalán nem ilyen vicces.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.02.23. 11:23:14

pedig óriásit dobna a népszerűségükön, ha egyszer tényleg ilyen lazán vennék.
atom görcs mind.

kovacssteve 2010.02.23. 11:34:29

Lehet, hogy vannak részletek, de nem derül ki semmi! Max. annyi, h a mi jánosunk annyira becsületes politikus, h még a repjegyét is maga fizette!

cutcopy 2010.02.23. 11:35:15

D(r). Alexandra diplomátlan doktoranduszunk már Kovács kicsibubó Laci bácsival is körbejárta a világot, de Brüsszelből is több évadnyi videósorozatuknak kell lennie valahol..

kovacssteve 2010.02.23. 11:37:18

Mindig is rühelltem az emánuell című szerzeményt, de itt kifejetten tetszik!

ruja 2010.02.23. 11:39:00

Szép volt jani csak igy tovább az én meg a többi polgártárs adojábol biztos jol érezted magad.Áprilia 11 az igazság napja lesz.Hajrá fidesz szebb jövöt

jan 2010.02.23. 11:44:10

Érdekes megfigyelni, hogy egyik hírportál sem mondja ki, sőt még csak nem is utal arra, ami ugye a legcikibb az egészben, hogy ők valószínűleg egy romantikus páros utazáson vettek részt.

Mindenki azon lovagol (hivatalosan), hogy ki fizetett mit. Gondolom ez az esetleges perek miatt van így.

X Y kronosz óra 2010.02.23. 11:55:28

@jan:

Csak a Mandiner kérdezett rá személyesen (bár burkoltan): ön az MSZP Deutsch Tamása?

Ugye ez euroatya hajtotta anno a titkárságvezetőjét, Urr Anitát.

kovacssteve 2010.02.23. 11:59:51

Nem baj, április után kiszámlázzuk neki! De nem a tényleges összeget, hanem az ő általa - közbeszerzésen keresztülment - bevallott, többszörös összeget!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.23. 13:27:44

Óh, már megint a Nemzetközi Összefüggéskutató Intézet (ICRC) :-)

betufalo 2010.02.23. 16:26:10

A bivalybőr nem csak a táskáján az ábrázatán is ott vastaglik. Ezek az emberek a szerelmüket is csak közpénzen tudják elképzelni. Hányok tőle!

Red Velvet 2010.02.23. 22:02:51

De hát könyörgöm, ennek a csávónak ez a romantikus félrekúrás az első emberi vonása! KoLa bácsinak is megbocsátottam a 23 millió románt, amikor a szőke néni az alsógatyójával pózolt a Blikkben.

civilkontrol 2010.02.24. 20:40:15

@jan:
Lófaszt romantikus utazás, bár csak az lenne.
@órarugógerincű felpattanó: , pontosabban a vastagbőr jól mondja:
vastagbor.blog.hu/2010/02/23/jani_hazhoz_megy_3

5 milliárd kamatmentes hitel egy mongól gyógyszergyárnak. Egy olyannak, amit Soros épp privatizál.

Már ha a vastagbőrös skacok nem léptek át a konteo világába.
A szoci virtust ismerve nincs okom ezt gondolni.

Mondanám, hogy LMPVS, de az csúnya dolog, igy csupán egy meleg cellát kivánok neki kiéhezett 140 kilós társbérlőkkel.

Arivistus 2010.02.24. 21:02:44

Én kiváncsi lennék még Veresné állásfoglalására is a témában.