Elvész a lakás, elvész a nyugdíj
2010. február 09. írta: TuRuL_2k2

Elvész a lakás, elvész a nyugdíj

  Az MSZP is unhatta saját, mérsékelt társadalmi elfogadottságú eredménykampányát, így (a nyugdíjkatasztrófás teaser után) most belecsapott abba, ami már annyi szép sikert hozott a konyhára: retteg és rettegtet. A szocialisták hűvös eleganciával hívják fel a t. választó figyelmét, hogy ha a Fideszen múlik, tízezrek vesztették volna el otthonaikat, s a Sötétség Erői nemhogy a 13., de a 12. havi nyugdíjat is megvonnák a szépkorúaktól.

  Az igazán kemény kontentet maga Lendvai Ildikó tolja, nem bízzák Török Zsoltra, a vagyonelkobzás és a börtön Európa-szerte elismert szakértőjére az ügyet:

Orbán Viktor azt mondta a köztelevízióban; az elszámolás meg fogja tizedelni a szocialistákat. De vajon kik azok a szocialisták, akiket tizedelni kell? - teszi fel a kérdést a pártelnök. Itt nem politikusokról, kormánytagokról van szó, mégis akkor kik tartoznak bele? A párttagok? Az önkormányzati képviselők? Esetleg a szavazók?

(...)

Zajlottak a fenyegetés és megfélemlítés főpróbái. Előkerült egy hangfelvétel a pedagógusok közötti tisztogatásról, melyet a Fidesz oktatáspolitikai műhelyének egy prominense jegyez.

Természetes, hogy az alkalmatlanokat elküldik. A probléma azonban az, hogy az önkormányzatok többségét a fideszesek irányítják, mutatott rá Lendvai.

(...)

A Jobbik kreálta szórólap - akiktől Orbán nem mert elhatárolódni, csak célzásokat tett - ugyanúgy a kórus része - húsz évet adnának a húsz évért.

(...)

Mégis milyen címlista alapján küldte ki a csekkeket a Fidesz melyeken támogató pénzt kért? Ezek szerint lesz lista arról is, aki nem küldött vissza semmit?

 

  Csak félve tesszük hozzá: a Fidesz azt sem volt képes kivárni, hogy hatalomra kerüljön, a köztársaság ellenségeinek vésztörvényszékei már hozzá is fogtak a szocialista szimpatizánsok megtizedeléséhez.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr791743571

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tizedelés, Boszorkányüldözés, ELSZÁMOLTATÁS! 2010.02.10. 11:10:43

"Politikus ne adjon számszerű megrendelést az igazságszolgáltatásnak" – mondta Lendvai Ildikó keddi budapesti sajtótájékoztatóján Orbán Viktor egyik hétfőn az Magyar Televízió reggeli műsorában elhangzott mondatára reagálva, amely szeri...

Trackback: Tizedelés, Boszorkányüldözés, ELSZÁMOLTATÁS! 2010.02.10. 11:09:08

"Politikus ne adjon számszerű megrendelést az igazságszolgáltatásnak" – mondta Lendvai Ildikó keddi budapesti sajtótájékoztatóján Orbán Viktor egyik hétfőn az Magyar Televízió reggeli műsorában elhangzott mondatára reagálva, amely szeri...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guni 2010.02.09. 19:53:50

Szerintem ez a húsz évért húsz évet elgondolás a tersadalom meglehetősen széles rétege számára egyáltalán nem lenne egy olyan félelmetes dolog.

zoli29 2010.02.09. 19:56:12

"Mégis milyen címlista alapján küldte ki a csekkeket a Fidesz melyeken támogató pénzt kért? Ezek szerint lesz lista arról is, aki nem küldött vissza semmit?"

Sokszor hallottam már Lendvai Ildikót rettegni, de erre azért nem számítottam.
Szerintem vagy arról van szó, hogy Ildikót megtréfálta valaki a kampánystábból, vagy kétségbeesésükben tényleg nem látják, hogy ez nagyon gáz.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.09. 19:59:46

Ehhez már csak annyit tudok hozzátenni, hogy: "This is madness!"

tewton 2010.02.09. 20:07:29

Ildikó már nem a régi. Megtört, fátyolos a hangja ... és egyre hihetetlenebb dolgokat beszél.

"Természetes, hogy az alkalmatlanokat elküldik. A probléma azonban az, hogy az önkormányzatok többségét a fideszesek irányítják, mutatott rá Lendvai."

ehhehe.
az önkormik eladósodását a múltkor már ki akarták játszani a fidesz ellen (alkalmatlan, fideszes eladósítók). akkor miért is gond neki, ha elküldik az alkalmatlanokat?

Ildi néni, a csúcson kellett volna abbahagyni.

"előkerült egy hangfelvétel" :)
hát az őszödihez képest ezek a jobbosok még egy hatásos hangfelvételt se tudnak produkálni... és ez is csak valami közepesen nóném blogról terjed, nem adják le a rádiók. ... vége az aranykornak

zoli29 2010.02.09. 20:10:01

@tewton:

Ráadásul a hangfelvétel nem is titkos, mivel egy nyilvános fórumon készítették, a beszélő (Hoffmann Rózsa) pedig utólag is vállalja, amit ott elmondott.

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 20:11:49

"A Jobbik kreálta szórólap - akiktől Orbán nem mert elhatárolódni, csak célzásokat tett - ugyanúgy a kórus része - húsz évet adnának a húsz évért"

Nem vagyok jobbikos, de el kell ismernem, ez az ötlet pompás.

Valandil 2010.02.09. 20:19:44

@Tehetetlen Dodó: valamint a bkv-s "felsővezetőket a felsővezetékre!" programon is érdemes lenne agyalni

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.09. 20:28:42

@gloire: Húsz évet a húsz évért! - ezt most Demszkyre mondta?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.09. 20:33:52

Azt hiszem a tizenkét év letöltendő fegyház fokozatban tökéletes lesz !

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.02.09. 20:45:04

Én állat, nem rákattintottam arra képre? Na, legalább egy nanoszekundumig nem untam ezt a fostengert. Ez is valami. AMÚGY MEG KI A PICSA EZ A LENDVAI ÉS HOL A FASZBA SZÁMÍT, HOGY MIT VERNYÁKOL, HE?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.09. 20:51:26

látom, pörög már a választási kombájn.
mennyi poszt vagyon előírva naponta, skacok?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.09. 20:55:47

@.Pierre Bezuhov.:
Sok, nagyon sok, nem is győzi kis hazugságmanufaktúránk a tempót.

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 20:56:14

@Valandil: @gloire: @mefisto:
Örömmel konstatálom, hogy nagy az egyetértés!

tewton 2010.02.09. 20:57:21

@TuRuL_2k2: na ja, a hazugsággyárak mindig az aktuális kormány kezében vannak :)

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2010.02.09. 21:08:44

A Lendais videó kőkemény, már majdnem 2 perce büntetem magam vele. Most megállítottam egy pillanatra, hogy kommenteljek, de megpróbálom tovább nézni.
TIZEDELÉS!

Tehetetlen Dodó 2010.02.09. 21:15:51

@elfelejtette: Nekem söröskupaknak tűnnek.
Aki mindet összegyűjti és beküldi, kap egy piros Societasos söröskorsót.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.09. 21:16:33

Igazából az MSZP kampányol valamivel. Ha a Fidesz is így tenne akkor elkerülte a figyelmem. Volt egy szép és üres évértékelés, a Viktor megjelent a TV-ben és szinte semmit sem mondott ismét...
Nemhogy mocskos kampány nincs, semmilyen sincs

Persze, értem Én. Ha a semmibe is beletudott kötni az MSZP jó, hogy nem mond semmit...
Akkor is több pörgést várnék a pártoktól, ebben példát lehet venni a Jobbikról :)
Győzzenek meg valamivel, hogy rájuk szavazzak. Hallgatással nem fog menni

elfelejtette 2010.02.09. 21:22:57

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!: "Győzzenek meg valamivel, hogy rájuk szavazzak."

Ahogy a Family Guyban is volt: A bizonytalan szavazo a legostobabb faj a vilagon, barmilyen kampanyszarral meg lehet etetni. Nem mintha egyetertenek vele, a szar szo megis csak tulzas.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.09. 21:31:26

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!:
Inkább ne szólaljanak meg, mert előjön megint egy Mikrobi, aki elbssza az egész kampányt, mint a múltkor...

elfelejtette 2010.02.09. 21:34:41

@Tehetetlen Dodó: Engem befottesuvegre emlekeztet, meg cipopaszta femdobozra. Azt gondoltam, van valami melyebb ertelme, de ezek szerint nincs, vagy csak nem jon at.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.09. 21:48:09

@TuRuL_2k2:

"nem is győzi kis hazugságmanufaktúránk a tempót."

olyan bűbájos már, mikor valaki olyan vád ellen kapálózik, ami el sem hangzott feléje :)) (analóg pl a "lefaschisztázásra") - hogy ez egyébként mit jelent, elemezhetné egy nálam kompetensebb pszichomókus.

na szóval, kedves turul. véleményem szerint egy professzionális árokásónak semmi szüksége hazudozásra, elég ha ráfekszik a 'Replay' gombra:

"Gyurrrika hazudott, gyurrrika hazudott..
gyurrrika retteg, gyurrrika retteg..."

etc.

Rókakígyó 2010.02.09. 21:51:30

Úgy tűnik, h a szocik nem várják meg a fidesz hatalomrajutását, hanem maguk ítélik el azokat, akiket gondolnak, elsősorban fefügesztett erre-arra, kihasználva azt a szabályt, h egy ügyben csak egyszer lehet ítéletet hozni. A fidesznek nem sok fog maradni, amibe ők mehetnének, abban a sajátjaikat is el kellene ítélni.

Sixx! Anyádat is lenyuggerezed? 2010.02.09. 21:59:29

Ha a fideszen múlik, visszatér a Rákosi rendszer. Ennyi. Esetleg a jobbikos haverjaik révén némi szálasi-féle beütéssel.

is 2010.02.09. 22:02:24

Már unom én is a Cavinton tablettát játszani, de ez a FIDESZ "Az MSZP meg fogja emelni a gáz árát 456378283%-kal" kampányának másolása. A kezdeti érdem, a kitalálónak járó legfőbb elismerés a FIDESZ-t illeti, bár tehetséges tanuló az MSZP is.

is 2010.02.09. 22:07:46

@Sixx! Anyádat is lenyuggerezed?: Ez hülyeség. Orbán Viktorral Kádár reinkarnálódik, a nép atyja, akit szeretnek, 32 évig pártja egyedül jelölt vezetője, 3,60-on tartja a kenyér árát, nem emeli a nyugdíjkorhatárt, fél kézzel felére csökkenti a várólistát, csökkenti az adót, a vagyonadót pláne, korlátlan ingyenes egészségügy, korlátlan oktatás, ha kell ha nem, nők örökre maradjanak otthon anyának, HTB-nek. Hitelből jólétet. Mire 15 év múlva kiderül, hogy ez sehova sem visz, addigra ő már árkon-bokron túl lesz.

Higany 2010.02.09. 22:12:28

"Új film, rossz film pereg a politika vetítővásznain, fogalmazott Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke. A film rossz, azonnal abba kell hagyni a vetítést."

A cenzor asszony megszólalt...

nyekk 2010.02.09. 22:15:18

Ezt a "Húsz évet a húsz évért" szlogent nem is hallottam. De marha jó.
Nekem tetszik.

Most is valami bölcsek tanácsának tojásfejű képviselője beszél arról, hogy hogyan lehetne visszaszorítani a mára már mindent átszövő, és tönkretevő korrupciót? Mondja, hogy " ...egyrészt, meg másrészt, meg tulajdon képpen,meg..."
Na így nem lehet a korrupciót megállítani!
Azt úgy lehet megállítani, hogy fel kell deríteni, aztán ki kell érte osztani súlyos éveket, (nagy értéknél) tíz éveket. És teljes vagyonelkobzás.Egyrészt, másrészt tulajdonképpenből mér épp elég.

nyekk 2010.02.09. 22:19:55

@is: Gyurcsány pár év alatt több hitelt felvett, mint a Kádár 40 év alatt.
Csak a Kádárból az állampolgárok profitáltak (pont azt amiket leírtál), a Gyurcsányé meg eltűnt (A teljes állami vagyonnal együtt). A haverok, meg a nagytőke zsebében.
Úgyhogy abba lehet hagyni az agymosott Kádár köpködést.

tewton 2010.02.09. 22:21:50

@Higany: :)
pedig ha a filmvetítés elkezdődött, most csak annyit tehet, hogy kijön a moziból

Téglagyári Megálló 2010.02.09. 22:22:24

@.Pierre Bezuhov.:

Ha képzett filológus lennél, tudnád, hogy ez Kovács Laci bácsi "állítsátok le a Fidesz hazugsággyárát" kijelentésére tett finom utalás.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.09. 22:25:57

@.Pierre Bezuhov.: Zéró megint kibannolt a Vastagbőrről, vagy csak nem volt jó műsor a tévében? XD

tewton 2010.02.09. 22:27:27

@Téglagyári Megálló:
ha már utalás.
a fidelitás most igazán gyárthatna pár lop stop-os táblát, és mehetnének demonstrálni vele a pesti tanácsházára :)

Balance Of Power 2010.02.09. 22:31:10

Nem hiszem el, hogy ezekkel mernek kampányolni. És mégis, ott van az mszp.hu-n. Előre kellene hozni 2012-t: MIND megértünk a pusztulásra - én kérek elnézést...

martonx 2010.02.09. 22:34:58

Egyvalamit szeretnék csak látni az elkövetkezendő években:

LENDVAI ILDIKÓ LEGROSSZABB RÉMÁLMAI VÁLJANAK VALÓRA!!!

Milyen jó is lenne ez, nekünk dolgozó kisembereknek.

martonx 2010.02.09. 22:37:05

@.Pierre Bezuhov.: és te kaptál már bögrét? :-P

vizipipa 2010.02.09. 22:48:23

@is:
Remélem olvastad Bodoky cikkét az Indexen:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/09/vizhaboru_magyarorszagon_i./
Úgy örülnék, ha elmagyaráznád Gyurcsány logikáját ez ügyben, a mi boldogításunkra!

vizipipa 2010.02.09. 22:53:03

@is:
Remélem olvastad Bodoky cikkét az Indexen:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/09/vizhaboru_magyarorszagon_i./
Úgy örülnék, ha elmagyaráznád Gyurcsány logikáját ez ügyben, a mi boldogításunkra!

Bummer 2010.02.09. 23:05:50

@is:
Amit meg is emeltek.

Bummer 2010.02.09. 23:08:36

@is:
Hogy te mekkora egy orbitális seggfej vagy bazmeg. Orbán volt az egyetlen, aki nem vett föl hitelt jóléti intézkedések céljából, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai mind csinálták.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2010.02.09. 23:14:50

@.Pierre Bezuhov.:
Új avatar!! Csodálatos!!! Megfejthetem?

tanarseged ur 2010.02.09. 23:17:51

Hol lehet rendelni a képen szereplő jópofa narancs-fekete söralátétekből?

A harmadik felirata egyébként különösen emlékeztet egy régi vicc poénjára. Hogy ezt pont az MSZP nem vette észre...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.09. 23:21:45

@martonx: @Téglagyári Megálló:

az igen nagy kreativitásról árulkodó 'bögrézést' ált. feedback-nek használom. innen tudom lemérni, mennyire kellemetlen a kérdésem, vagy h menyire talált telibe az adott megjegyzésem

eddig volt kettő... szóval elég jó vagyok eddig :)

@mefisto: kibannolt zero? hol-mikor?
ezt most melyik lábujjadból szoptad ki? esetleg lázálmod volt?

Kenguru 2010.02.09. 23:35:16

@is: Hitelbol joletet?
Es ki adna nekunk hitelt?
Az IMF hulyesegre nem ad, a piac edig vagy jo tiz evig "el lesz foglalva" a jobb adosok(EU magallamok) finanszirozasaval.

Szamottevo hitelt csak akkor fogunk pakni(epestu kamatert) ha beindul is valami valodi reform/novekedes.

Nincs mese, ez itt a szakadek szele, most mar el kell kezdeni kormanyozni.

A szociknak volt nyolc evuk, elkurtak nem kicsit.
Most jon a jobboldal, ez a demokracia.

Ha a cenzor asszonynak nem tetszik, el lehet menni.

stratez 2010.02.09. 23:36:14

Ezek most elhasználják az összes vaktöltényt, mivel fognak tüzelni 2 hónap múlva. Bár ha a 11. havi nyugdíjból kivonunk kettőt, akkor 9. havi nyugdíj sem lenne. És az is svéd szisztémában.

KenSentMe 2010.02.09. 23:44:42

Hát, hihetetlen, mennyire gusztustalanul ocsmány az MSZP.. remélem, a Fidesz nem fog ilyeneket művelni, mert akkor tőlük is kifordul majd a belem.. egyszerűen.. hogy lehet ilyen "mi lett volna ha?" dolgokkal kampányolni? Egy feltételes, "ha-akkor" mondat csak akkor lehet igaz értékű, ha a feltétele teljesül és érvényes.. mivel nem a Fidesz kormányzott, ezért a feltétel és maga az egész állítás is hamisak .. címeres, veretes hülyeség.

Mi lesz a következő? Orbán nyugdíjasokat erőszakol? Szíjjártó kannibál? Mi jöhet még?

Wolfram 2010.02.09. 23:59:02

Szerintem, ha Orbán Viktor bácsi lesz, és akkor ki lesznek engedve a szárnyas démonok, és a pokolból is feljönnek a mindenféle rémek is szerintem. És ezt mondták, és az edzőm is mondta, Besenyő Pista bácsi.

BandW (törölt) 2010.02.10. 00:25:02

Bakker gyerekek, a fidesz meg 8 éve rettegtet, meg a baloldal ha teheti ráront a nemzetére meg gyurcsány személyesen harapja el a kisnyugdíjasok torkát.
:)))

De olyan szép lehet pártos blogot írni kampány idejin.
:)))

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.02.10. 01:09:02

szerencsétlen Lendvai elvtársnő nem a Monthy P. nevű cirkusz szökött markotányosnője?

tewton 2010.02.10. 01:21:52

@BandW: ehhehe. miért, idáig kinek lett inkább igaza:
nem élünk rosszabbul, mint pl. 4 éve?
vagy igazából a pannon puma hátán repülünk a jövőbe?

@szamárfül: ne bántsa ezt a szegény megtört asszonyt! már ő is csak részekben lobban. és a szónoki teljesítménye is hanyatlik. Ez a filmes concetto például nagyon gyengécske. Hol van már az a karizmatikus Ildi néni, aki egy mondaton belül tudott Ausviccal meg a gázárral viccelni!

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2010.02.10. 01:29:58

Nekem az utolsó söralátét különösen tetszik... kampányt építeni a "dögöljön meg a szomszéd tehene is alapon" tényleg zseniális innováció...
erről konkrétan eszembe jut TótaW pajtás egy múltkori írása:

"Ön könnyen eldöntheti magáról, hogy hova tartozik, ha meggondolja, hogy mit szeretne jobban: ha nagyobb autója lenne, vagy ha a szomszédjától elvennék az övét. Ha az utóbbi, akkor ön náci, esetleg bolsevik, de mindenképpen szarember. Lehet lelépni."

Hát igen... ezt javasolnám én is.

tewton 2010.02.10. 01:45:50

muhaha.
Ildi néniék szokták mondani kormányzásuk alatt, hogy a demokrata nem fél.
Ildi néniék szemlátomást félnek.
konklúzió:
Ildi néniék nem demokraták.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.02.10. 01:57:34

@.Pierre Bezuhov.: Lázálmam? Nekem? Ugyan! :) Én szoktam mások lázálma lenni! :P

Nem, csak feltűnt, hogy amíg általában a Vbőrön szoktál hülye megjegyzéseket tenni, mostanában itt is látlak. Gondoltam, puszta aggodalomból megkérdezem, hogy mizu - csak hogy ne érezd olyan egyedül magadat! XDXDXD

"vagy h menyire talált telibe az adott megjegyzésem"

Költői kérdés? Vagy hülye kérdés? (kacsint)

Pipas 2010.02.10. 04:25:56

Mondjuk számomra azért csodálatos, hogy az emberi elme mit ki nem bír izzadni magából és mi mindent képes bevenni. Jól mondja az elmetudomány, hogy ha az előzetes elképzeléseink nincsenek öszhangba a megfigyeléseinkkel, akkor azonnal elvetjük őket. Mármint a megfigyeléseinket...

Itt egy ország és egy párt, ahol az ország nagy többsége utálja a pártot annyira, amennyire ez csak lehetséges. Viszont a pártot ez nem zavarja, ettől függetlenül meg vannak győződve, hogy ők a fasza gyerekek akikért mindenki rajong, akikre mindenki felnéz.

Komolyan mondom mint Ceausescu a Nagy Kondukátor, aki még a kivégzése napján is meg volt győződve, hogy őt a nép szereti, mert olyan nagyszerű életszínvonalat biztosít népének!

ARK-9 (törölt) 2010.02.10. 05:42:01

"Húsz évért húsz évet" - azt hiszem, a Jobbik meg akarja valósítani, amit az emberek nagy többsége szeretne!!!!

betufalo 2010.02.10. 06:36:16

Igaza van Ildikónak! Már el is indultak a véreskezű terrorlegények valami Szamuelli Tibor vezetésével... Vagy nem?

nyg 2010.02.10. 06:36:22

@mefisto:
.Pierre Bezuhov nyilvánosan szereti saját magát. A kis webnárcista.

Pipas 2010.02.10. 07:11:14

@Maurice74: Jaj, de gagyi weplap már. A kutya nevében van írva, olyan édesen eredeti, mint azok a születésről szóló kis díszes lapocskák, hogyaszongya 'megszülettem' meg 'megjöttem'.

Fú de gáz baszki!

Roy 2010.02.10. 07:15:19

@VRbagoly: Dehogynem. Már müveltek nyolc évvel ezelőtt. Azért akarnak elszámoltatni, mert remélik, hogy az elkobzott MSzP-s vagyonból ki tudnak menteni valamit maguknak.
A Széchenyi tervből kik kaptak?

marós 2010.02.10. 07:18:30

A szocik, félelmükben hibát, hibára halmoznak, amivel riogatnak, azt mind elkövették ők maguk. Lakásokat vesznek el emberektől, miközben a szocik, és a szadeszesek luxus villákban élnek, a nyugdíjasoktól vették el a legtőbb pénzt, miközben ők talicskával tolják ki a közpénzeket az állami vezetésű cégekből, a minisztériumi pénzeket lenyulják, lásd Zuslág ügy, amire Ildikó azt mondta "nincs Zuslág ügy". Ezek után a fideszt azzal vádolni, hogy ha kormányra kerülnek ők veszik el a lakásokat, ők nyomorítják meg a nyugdíjasokat, nem más mint hülyének nézni a választókat, akik ez miatt nagyon dühösek lesznek.

nehülyéskedj 2010.02.10. 07:33:48

@Roy: Na kik? Van róla fogalmad, vagy csak a bögrére gyúrsz? Mert én sokakról tudok, Már akkor is a vissza nem téritendő támogatásokban (is) nyomultam. Szó sincs arról, hogy csak jobberek kaptak pénz, sőt. Jópár partnerem volt, akire rá sem lehettett volna fogni, hogy jobbos, mégis kaptak rendesen, csak mert jó elképzeléseik voltak és rendes gazdasági múltjuk.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.02.10. 07:58:56

Isteni az idei kampány! Én már voltam a cégbíróságon és bejelentettem cégalapítási szándékomat. Ui. az év második felétől kolbásztöltőket fogok forgalmazni, hogyha beindulna a nagy kerítésépítési láz, akkor senki ne nélkülözze a megfelelő eszközt. Sőt! Ha Orbán betartja az ígéretét és lesz elszmoltatás, vagy éppen Lendvainak lesz igaza és hullik a sok nyugdíjas, meg lakáshiteles, akkor előregyártott kerítéselemeket is fogok gyártani. Lesz csípős, csemege, esetleg bajor...

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.02.10. 08:00:45

Egyébként a demokráciárt meg nem aggódnék a szocik helyében. Nem magyaroknak való.

tengier 2010.02.10. 08:03:26

Jól látom, hogy ildikó szeméből kihunyt a régi tűz? Régen a napkeltés régi szép időkben, lukat égetett a tekintete az eftársak hasába, ma már a klimax sem a régi.Esküszöm ezeket agyonszedálják, és kilökik a kamerák elé.

teknős 2010.02.10. 08:07:06

@Tehetetlen Dodó: Csatlakozom.
Ildikó a Fidesznek kampányol?

butus 2010.02.10. 08:10:33

@Dr. Zerge: a szöveged alapján, "valóban" ledoktoráltál!(trágásrágból)

azember 2010.02.10. 08:27:29

Fiatal (most úgy mondják,hogy tinédzser)korunkban volt egy olyan játék,ha kiakartunk tolni valakivel a bandában a csoportulás közben valaki elszellentette magát és ezután szétröppentnk az illető mellől.Szerencsétlen a szégyentől magáramaradva magyarázkodhatot.Most ugyanezt a játékot eleveniti fel az MSZP,csakhogy...Elmultak azok az idők.Most tudni honnan ered a bűz.

Téglagyári Megálló 2010.02.10. 08:28:02

@.Pierre Bezuhov.:

Az nyilván fel sem merül benned, hogy valaki meggyőződésből nem szeretné, ha a korrupt Mszp jutna újra hatalomra.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.10. 08:36:50

@elfelejtette: Én tudom kire fogok szavazni. Már elég rég óta :) Kaptak is jó pár kopogtató cédulát..
De vannak bizonytalan szavazók. Fidesz semmit sem tesz a megnyerésük érdekében.

@Kőmíves Kelemen: Szerintem is ettől félnek. 4 éve túl bátrak voltak, most túl gyávák a Fidesznél.
Ez sem nyerő megoldás...

OmegA404 (törölt) 2010.02.10. 09:00:52

Nem kéne hagyni, hogy alaptalanul rettegjenek.
Kényszermunkára velük.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.02.10. 09:04:23

ha azt tettük volna, amit a fidesz mond,
most mi válthatnánk kormányt 2010ben. :-)

xenuka 2010.02.10. 09:21:51

Hoffmann Rózsa assszony szép és tartalmas beszéde, amely természetesen értetlenséges és rikácsolást okozott az ateista kommunista Lendvai-nak.
Lendvai amit nem ért attól fél.

Isten, család, becsület, felelősség - ezek egy kommunistának nem csak érthetetlenek, de egyenesen bűnös szavak.

Ideje volna már betiltani őket.

A beszédben is említett - több, mint 2500 népiskolát és 1500 könyvtárat alapító - Gróf Klébelsberg Kúnó-tól egy gondolat:

" NAGYON SZEGÉNYEK VAGYUNK, NEM ENGEDHETJÜK MEG, HOGY A FELNÖVEKVŐ GYEREKEK NE LEGYENEK TANULTAK "

Ezt Hiller vagy Magyar Bálint még elmondani se tudja, nemhogy tenni érte!

És a kommunistának nem tetsző paradigmáju beszéd:

A www.youtube.com/watch?v=cFUF970DryM

Ne feledjük: a kommunista ateista.

Szellemileg alulfejelett ember.

A törzsi közösségekben élő kultúráknál is primitívebb, hiszen azok is mind idealisták, mert hisznek valamilyen Istenben.

A kommunista nem hisz istenben, egy primitív állat.

xenuka 2010.02.10. 09:28:54

Lendvainak a susogó hangokkal komoly gondjai vannak.

Tehetetlen Dodó 2010.02.10. 09:33:11

@xenuka: a botox félrenyomja a protkót.

szakállasbácsi 2010.02.10. 09:38:39

Jajj de jót röhögnék rajtatok seggfejek, ha egyszer tényleg bejönne egy olyan jó kis diktatúra, ami szokás szerint az első években (amíg ki nem építi saját nómenklatúráját) eredményesen harcolna a korrupció ellen! Akkor az itt 20 évet követelő seggfejek kapnának a seggfejükre, ha például valamit számla nélkül vennének... Vagy netán kikódolnák a telefont... Vagy jegyzetet másolnának... vagy illegálisan töltenének le filmet...
Akkor mi is lenne seggfejek? Vagy csak azokra, a másokra, az izé... szocilistákra, meg komcsikra vonatkozik ugye az elszámoltatás? És ugye mindenki azt hiszi, hogy majd ő fogja megmondani, hogy kia szocilista meg a komcsi? ÉS kicsiben megy majd minden ugyanúgy tovább? Mert az nem úgy van ám!
Nagyot fogtok ti koppanni! A butaság nem nem fizetődik ki még rövid távon sem!
Én szóltam!

Dezsőjóska 2010.02.10. 09:48:43

@szakállasbácsi: Köszi, hogy szóltál!
Az, amit ti csináltatok elég elrettentő ahhoz, hogy egy mongoloid idióta kormányra is leadnám a voksomat!

Azoknak megvan annyi előnye, hogy ha már kormányozni meg törvényt alkotni nem tudnak, legalább a lopáshoz sincs eszük!!!

Tehetetlen Dodó 2010.02.10. 09:49:50

@szakállasbácsi: Butuska lehetsz te.
A megtisztulás, vagy ha neked jobban tetszik, a diktatúra mindenkire vonatkozik, oldaltól függetlenül: bizony, mindenki adjon és kapjon számlát, ne kódolja ki a telefont, ne szórja a szemetet az erdőbe, ne lopjon és a többi.
Így állhat helyre a normális társadalom, a jogállam keretei között.
Ha neked az a koppanás, hogy kiderül, hogy nem lehet tovább büntetlenül csalni, lopni, törvényt sérteni, akkor csak szánni tudlak.

elp 2010.02.10. 09:51:29

szakállasbácsiú

telefon kódolás meg jegyzet másolás ??

miről beszélsz te idióta barom?

az elmúlt 20 demokratúrájában amiből 12 év a szociké szétlopták az ország vagyonát Te meg a jösz itt a filmletöltéssel ?
te agymosott barom

xenuka 2010.02.10. 09:56:31

@szakállasbácsi:
Igazad van, a butaságod nem kifizetődő.

nemecsekerno_007 2010.02.10. 10:07:22

Ha ezekbôl a szép ígéretekbôl nem sok valósul meg és szépen elmaszatolják megint a választások után a felelôsséget akkor is így fogtok sivalkodni?
Mer' az kéne. Másként mindig hülyére fognak venni bennünket. :(
Az a baj, hogy egyik sem akar a rendszeren változtatni. Ugyanis a baj nem az emberekkel van hanem a rendszerrel, ami nem szankcionálja a korrupciót (se) Addig ez a ki mit lopott történet csak a választási cirkusz része. Nem érzitek, hogy mekkora szemfényvesztés ez?

szakállasbácsi 2010.02.10. 10:09:04

Dezsőjóska kedves! Én speciel abszolute nem vagyok szoci, még akkor sem, ha ez a cimke segít elkerülni a gondolkodás és az érvelés okozta nehézségeket.
Lassan írom: nem vagyok szoci, nem is voltam, nem is leszek valszleg. Érzelmek helyett gondolkodást javaslok. Érzelmei a kutyámnak is vannak...

Dodó kedves! A "teljes megtisztulást" már néhányan megpróbálták élményszerűen átéletni az emberekkel. Apám gyerekkorában volt a Berlini olimpián és mesélte, hogy ott akkor senki nem szemetelt. Nem is loptak: a fényképezőgépét a villamoson felejtette és valaki utánuk futott, csak, hogy visszaadhassa. Hitler rulez, mi?
Sztálin elvtárs alatt sem szemeteltek... csak emberekkel.
HA megfigyelnéd a történelmet, ltáhatnád, hogy ilyen "teljes megtisztulások", vagyis forradalmak, nagyon sok vérbe és szenvedésbe kerülnek, és sokkal több ártatlan ember hal bele, mint bűnös. Egy modern társadalomnak ez biztosan nem lehet célja. A modern állam látszólagos gyengesége éppen a bból az elvből fakad, hogy inkább meneküljön el egy bűnös, mintsem egy ártatlan bűnhődjön. Ennek a fordítottját jelenti az általad óhajtott diktatúra, a 20 évet, a 20 évért cinizmusa.

elp kedves!
Nem látom a szétlopott országot. Határig érő autópályákat látok, új hidakat látok és ezek mögött párt összefonódásokat, elszabotált közbeszerzési tendereket, és korrupt politikusokat. Pont, mint Svádországban, az USÁ-ban, vagy Németországban. Én nem vagyok teljesen agymosott. olvasok angol és német sajtót, valószínűleg az átlagnál jóval tájékozottab vagyok. Kérlek ügyelj a stílusra, mert téged minősít.
Gondolatmenetemben a "szétlopott ország" a jegyzetmásolásnál és telefon kikódolásnál kezdődik.
Cseppben a tenger, mondhatnám, csak valszleg nem is értenéd. (Google: metafora wiki)

Yasashi Tanuki 2010.02.10. 10:09:23

A szocialista választók megtizedelésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Molnár Lajos és Horváth Ágnes az un. egészségügyi reformmal.
Lehet, hogy anno ők is kettősügynökként álltak a koalícióban? A Fidesztől bármi kitelik:)

robinzone 2010.02.10. 10:11:19

undorító, kártékony bagázs az egész mai szocialista párt. vezetője még mindig az amorális gyurcsány(i) ferenc és köre. amíg ez így lesz, csak utálni lehet ezt a pártot. egyszer majd csak belefulladnak a saját gyűlöletük(kampányuk) nyálába ron werber sperminális utódai...

vizesnyolcas 2010.02.10. 10:13:08

@Pipas:
Ja. És ha Ceasescut nem végzik, akkor most neki is pártja lenne, és azzal a szlogennel kampányolna, hogy: Demokraták, ébredjetek!

dr. Wilbur Swain 2010.02.10. 10:18:54

én már azt is hallottam, hogy a Duna-parton már töltik a tárakat, jajjmileszvelünk

Tehetetlen Dodó 2010.02.10. 10:24:54

@szakállasbácsi: Bácsikám, édes!
Ha neked Berlin kell, ám legyen.
Nekem elég Szingapur is, ott se szemetelhet mindenféle koszos alak, mert jól megbüntetik. De valószínűleg a fotómasinát ott se lopják el.
Nyomorult rendpárti fasiszta szingapuriak.

Nem tetszik a jogállam, mi?

robinzone 2010.02.10. 10:24:57

@szakállasbácsi, ha nem vagy szoci, magyarázd már meg kérlek marx bácsit az avatarodban! olyan félreérthető, tudod! szinte ikonikus! a határig érő autópályáidból épült sok szocialista politikus birtoka, birodalma. meg a szükségtelen völgyhidakból, alagutakból, bkv-zásból. kettő-ötszörös áron épült minden ilyesmi nálunk, mintha a holdról kellett volna anyagot importálni hozzá. egyelőre nem látok ebbe tömegesen belebukott fideszeseket, szocialistát annál többet. hogy van ez? (azon a legendán kívül, hogy természetesen minden magyar ügyész és bíró ab ovo fidesz-matricát rejteget a szíve fölött) .
akinek a rendezett emberi környezetről hitler meg sztálin jut eszébe, nem mondjuk szinte bármelyik mai ny-eu-i állam, az súlyos pszihózisokkal küzd szerintem. kezeltetni kéne!

Dezsőjóska 2010.02.10. 10:27:50

@szakállasbácsi: Műveltebb lehetsz az átlagnál, de ha az USA/svéd korrupciót hasonlítod a magyarhoz, akkor tájékozottab nem. Vagy nem látod a fától az erdőt!
A másik dolog, hogy ha édesapád ott volt 1936ban Belinben akkor igencsak nyugdíjas lehetsz. Ezért nem érted a az adófizető fiatalok frusztrációit amit az elmúlt 8 év okozott!

Tehetetlen Dodó 2010.02.10. 10:28:19

@robinzone: Ő természetesen nem szoci, Isten ments!
Az csak puszta véletlen, hogy Gréczy Zsolti szókészletével operál May Károly fotója mellett...

Dezsőjóska 2010.02.10. 10:29:41

@szakállasbácsi: Amit csinálsz az RIOGATÁS! Talán ezért azonosítottalak a szocikkal!

Sealed tender 2010.02.10. 10:30:21

@szakállasbácsi:
"Nem látom a szétlopott országot"

Tán nyisd ki a szemed.

nemecsekerno_007 2010.02.10. 10:32:46

@szakállasbácsi:

Ez pont olyan magyarázat mint amit azok hangoztatnak akiknek a bíróság elôtt kéne tisztázniuk, hogy milyen szerepet töltöttek be az elmúlt rendszerben.
Azt azért nem mondd, hogy az jót tesz a modern demokráciának ha egy Kis László nevû ürge aki párttitkár-helyettes volt a pécsi egyetemen 11 éve alkotmánybíró. Biztos modern gondolkodású. És ilyenekbôl jópár van magas pozícióban.
Korrupció mindenhol van, csak a GDP-hez mért aránya nem mindegy, illetve a mi "vértelen" rendszerváltásunk miatti furszráció okán érzékenyebben érinti a többséget. :(

nemecsekerno_007 2010.02.10. 10:37:40

@szakállasbácsi:

A szétlopott ország egy szlogen, nyílván túlzó. Ettôl függetlenül tényleg komoly (pénzben mérhetô) gond a korrupció. Csak még azzal egészíteném ki, hogy abban a lakosság is benne van. Kb. ugyanaz a protokol müködik mint a Kádár-rendszerben:
- Mi lopunk nagyban, ti lophattok kicsiben de nem nagyon firtatjuk.

Ha mégis kibukik egy ilyen, akkor a kisfiúk szívják meg jobban. Ilyen az erôsebb kutya ..... rendszer. És asszem te most inkább az erôsebb kutya oldalán vagy, akik meg itt höbörögnek azok most a gyengébb kutyák. A baj az erôsebb kutya ..... rendszer. :(

beszélő 2010.02.10. 10:52:48

@Sixx! Anyádat is lenyuggerezed?: Fiatalságod, és félműveltséged legyen a mentséged - mert nem tudod mit beszélsz.Isten bocsássa meg tudatlanságodat.

beszélő 2010.02.10. 11:04:46

@szakállasbácsi: Valószínűleg sok mindenben igazad van.
De a "szétlopott ország" inkább metafóra szinten fogható fel.
Az autópályák és hasonló "vagyontárgyak" sajnos nincsenek többségükben a magyar állam tulajdonában.A használatukért, a szolgáltatásokért súlyos százmilliárdokkal dagasztjuk a külföldiek zsebét.
A bűnösök, akik előnytelen szerződésekkel(?) stratégiai vagyontárgyakat, ágazatokat "játszottak" át külföldiek zsebébe.
Továbbá azok is bűnösök, akik rezzenéstelen arccal, tűrték, hogy a bankok fondorlatos sunyi módon fosztogassák a magyar állampolgárokat, és kísérletet sem tettek, hogy mohóságuknak akár a pénzügyi területen, akár a szolgáltatások területén határt szabtak volna.
Remélem el jön itt is az az idő mint Hugó az indián országában, hogy aki mohóságában túllépi az engedélyezett felszámítható árat, annak vagyona állami tulajdonba kerül.
Valami ilyen történik Páva Zsolt-nál.
Szorítok neki.

Wuff 2010.02.10. 11:09:25

@szakállasbácsi: Miért, mindezt demokráciában és kicsiben szabad? Nálad demokrácia=lopás szabadsága?

vizipipa 2010.02.10. 11:09:30

@szakállasbácsi:
Amellett, hogy nagyrészt igazad van, megérthetnél valamit. A forradalmak - meg a rencerváltás - nem azon alapulnak, hogy mi lesz, hanem azon, hogy mi volt.
Most is az a helyzet, a többség nem tudja mi lesz - persze a jobban bízik - viszont qrvára elege van abból ami eddig volt. "Felvállalja" a rizikót, csak ez szűnjön meg végre.
A jövő kulcskérdése nem a BKV vagy a MÁV elszámoltatása, hanem a Gripen ügy, az autópálya építés, meg a Centrum Parkoló Kft.
Ez fogja megmutatni a váltás valódi jellegét.

Nem tartható tovább az az elv sem, hogy inkább ússza meg egy bűnös, mint hogy egy ártatlan pórul járjon. A joggal való intézményes visszaélés korában ezt az elvet korrigálni kell!
A legszebb példa erre, hogy a ballibsi banda 2006. őszétől 2008. tavaszáig el tudta húzni a népszavazást jogi eszközökkel.

civilkontrol 2010.02.10. 11:15:58

@TuRuL_2k2:
Na tessék. Ha fideszeztek, a magam fajták ugatolnak, ha meg nem akkor a bezuhovok :o)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.02.10. 11:27:53

@civilkontrol:
Igyekszünk mindenkinek magas színvonalú ugatási lehetőséget biztosítani. :]

civilkontrol 2010.02.10. 11:33:54

Kicsit elgondolkodtam a szocik helyzetén.
Mit is csinálhatnának? A tüzijátékkal vegyitett eredménykampány nem igazán szerencsés.

A hazugság eddig bejött, de most, hogy hiteltelenné váltak, ráadásul bénán is használják (szó szerint hülyének nézik az embereket) kurvára maguk alatt pöcögtetik a sámlit.

Nekem lenne egy tippem, de eszemben sincs megosztani a fattyú népséggel.

Azt viszont egyszerre örömteli és döbbenetes nézni, hogy mekkora káosz van senkiháziék portáján!
Ilyet még nem láttam, de szerintem más sem nagyon.

"kik tartoznak bele? A párttagok? Az önkormányzati képviselők? Esetleg a szavazók?"
Hajlók rá, hogy asszongyam, Igen pacsirtám.
Aki ilyen kampány után rájuk szavaz az vagy klinikai eset, vagy a rendszer kedvezményezettje.

Toporodottordog 2010.02.10. 12:10:44

Ahogy olvasom a blogot, azt veszem észre, hogy egy ember sem maradt már aki az MSZP-re fog szavazni :)

De ez így is van rendjén.

Dezsőjóska 2010.02.10. 12:51:13

@Toporodottordog: De! Ott van szakállasbácsi, aki annyira fosik a nyugdíjáért, hogy még 8 év MSZPt bevállalna...

Arivistus 2010.02.10. 13:02:53

@Toporodottordog:
Az MSZP-nek már csak a nyugdíjasok, és a romák közt van mérhető támogatottsága. Egyik réteg sem internet kompatibilis.

gyaloghartur 2010.02.10. 13:18:43

@szakállasbácsi:
Bözödi György (remélem ismered a nevét a Timesból!) jókedvében tréfés sírversikéket fabrikált-
Pld:
Itt nyugszik Benedek Marcell:
gyógyíthatatlan műveltségben halt el.

Remélem te is...
Jahhh! Benedek Marcellról is olvastál ugye a FAZbúl?

szakállasbácsi 2010.02.10. 13:47:18

@robinzone: Tévedel. Marx nem volt szocialista. Kapitalista volt, polgár és ideológus. A kapitalizmus működésének adta meglehetősen korrekt analízisét, amit persze az idő megcáfolt. És leírt egy utópiát, amit szocializmusnak nevezett és ami soha nem működött. Avatarom - mint a legtöbb avatar ironikus utalás épp erre a paradoxonra.
Mésrészt az autópályákból származó lopások természetesen bosszantóak, ám ha korrektek az elemzések, melyekt ezzel akpcsolatban olvastam, a jelenlegi törvényeken belül ezek meakadályozása olyan mértékben felduzzasztott ellenőrző apparátust igényelne, hogy az többe kerülne, mint amit ellopnak.
Harmadrészt a pénz nagy része az igencsak Fidesz közeli Simicska nevű pofa zsebeit duzzasztja.
Negyedrészt a szocik természetesen lopnak, ahogy a szadeszesek és a fideszesek is lopnak. A különbség nem a lopott pénz mennyiségében van, hanem abban, hogy egyikük a játékszabályokat legalább látszat szinten betartani látszik (nem szabotálja a prlament munkáját, nem bont kordont, nem szövetkezik a csőcselékkel az utcán, és nem nevez ki pártkatonát főügyésznek...)

szakállasbácsi 2010.02.10. 13:51:57

@Dezsőjóska: Édes Dezsőjóska!
Nyilván számodra a nyudíjas (nyugger, mamuszkommandós, aknaszedő, stb) egyenértékű az agyhalott zombival.
Nos nem vagyok agyhalott zombi, sem nyugdíjas, apám 10 éves volt, amikor az olimpián járt a család.
Megalázóan csekély értékű inszinuáció.

Tehetetlen Dodó 2010.02.10. 13:52:23

@szakállasbácsi: Óh, ez igazán nagyon érdekes!
Milyen önzetlen volt a szoclib koalíció!
Csak úgy dűtötték az autópályákból származó pénzt ennek a Simicska nevűnek a bankszámlájára!

(Pedig én úgy tudtam a posztbolsi propagandagépezet híradásaiból, hogy a Fidesz-kormány alatt egyetlen méter autópálya sem épült).

szakállasbácsi 2010.02.10. 13:56:51

@beszélő: Kedves beszélő!
Nem gondolom, hogy ennek sok értelme van, amit írtál. Az EU alapelvei szerint nincsenek külföldiek az EU-n belül, mert árucikkek, tőke, emberek és eszmék szabad áramlásáról szól ez a szövetség. Nagyon, nagyon bele akartunk lépni és most igencsak ki lennénk ütve, ha nem lennénk tagja.
Szóval nem hiszem, hogy polulista zsigeri indulatok gerjesztésén kívül más értelme lenne, ennek a "külföldiek zsebét dagasztja" dumának.

hapsi 2010.02.10. 14:01:35

@szakállasbácsi: Szomorú idők jönnek a magukfajtáknak...
Valaki emlegette a Széchenyi tervet: Békéscsabán a strandfürdő újult fel belőle (turizmus, wellness, meg ilyenek). A város '90 óta szdsz-es vezetésű volt...
Már nem az.

szakállasbácsi 2010.02.10. 14:05:02

@vizipipa: És az mire lenne példa, hogy az AB átírja az alkotmányt és népszavazni lehetett költségvetést érintő kérdésekről? Ha jogi eszközökkel elhúznak valamit, akkor az a törvényesség kereteit jelenti. Vagyis betartják a törvényeket. Ez nem szitokszó. Ez a modern állam működése.
Ha valamit a törvények fölé helyezünk, akkor ott vége az államnak. Akkor nem a szemed fogják kilőni, ha elmész a csőcselékkel autókat gyújtogatását "véletlenülarrasétáltam" megnézni, hanem egy barátságtalan csempézett falú kis helyiségben leszel egy vasszékhez bilincselve és néhány elektróda lesz a ki pöcsödön meg a mellbimbódon. Biztos, ami biztos, ugye...
Ha megváltoztatjuk az alapelvet - tehát akár ártatlanok is bűnhődjenek, de ne futhassson el egyetlen bűnös sem, akkor könnyen börtönben találhatod magad. Sőt abban kicsi helyiségben.
Vagy ez kizárt? Ismersz valakit biztos...:-) Vagy Te lennél a technikus?
Remélem nem.

szakállasbácsi 2010.02.10. 14:11:30

@gyaloghartur: Ja, igen, bocs néha előjön ez a manír.

gyaloghartur 2010.02.10. 14:11:40

@szakállasbácsi:
Lenin nem volt kommunista. Földesúri-burzsoá családból származott, apácskája generális (tábornoki!) rangú tanfelügyelő volt, bátyukája sima terrorista, kit fel is akasztottak azonmódúlag.De kitűnő analízisét adta az empirokriticizmusnak, mit az idő túlhaladott...
Sztálin nem volt sztálinista, dzsugasvilista volt, csak a könnyebb kiejthetőség kedvéért magyarított Sztalinra(lásd:útelágazódás).Kitűnő analízisét adta a kommunizmusnak, mit az idő utol nem érhetett. Az Ő hibája, elvtársak!Csekisták, tartóztassátok le, a kártevő időt!
U.I. Ugye hályogműtét előtt állsz?!

szakállasbácsi 2010.02.10. 14:16:07

@Tehetetlen Dodó: Igen, ez látod érdekes kérdés, hogy maguktól miért nem jöttek rá erre a pénzgyárra, miért kellettek a szocik ehhez.
Ismerek néhány finanszírozót, és ők állítják, hogy a szerződések végén valahogy mégis mindig a Simicska vigyorog. Persze rengeteg szoci slemil gazember is van körülötte.
Hja kérem, pénz beszél!

szakállasbácsi 2010.02.10. 14:19:19

@gyaloghartur: Szerintem nagy különbség, hogy valaki meg is akarja csinálni, amit leírt, vagy csak leírja.
Például: neked adom a kocsimat, mert úgy látom értelmes és elfogulatlan érvelésed, átgonsolt elemzésed érdemessé tett rá...
Látod ez van ide írva. És közben meg...?
Hát ez a különbség.

gyaloghartur 2010.02.10. 14:32:10

@szakállasbácsi:
Elvtárs fel ne add a harcot:
narancsbőrbe kössed Marxot*!
Nem is Marxot hanem inkább
Lendvait, Lamperth Mónikát!

Félek elvtárs, hogy jövőre,
másnak is lesz narancsbőre!
Mást se hallasz, csupán zokszót:
betiltják majd a botoxot!

*J.A. "burzsujbőrbe kössed Marxot..."

picur3ka 2010.02.10. 14:37:30

Az utolsorol nekem az jutott eszembe, hogy gyurcsany 26% adot fizet...

@szakállasbácsi:

Bacsi, maga mar csak igy marad. Jo szandekat nem vitatom, de folottebb gyanus.

caralho voador 2010.02.10. 14:44:15

@nyg: jaj, dehogy, teljesen félreismered őt. Bezuhov az a fajta szellemi fogyatékos, akinek öntudata van (lásd "h mennyire talált telibe az adott megjegyzésem" stb.). Szegény kis retardáltat hagyni kell, hadd gyűjtögessen, hogy aztán boldogan tapsikolhasson, amikor összejön neki végre az mszp-logós lufira, meg a piros színű vattacukorra elegendő pontmennyiség.

szakállasbácsi 2010.02.10. 15:04:32

@gyaloghartur: olyan ciki valakinek a külsejével csúfolódni. Ovodában még vicces, de itt most komolyabb dolgokról folyik a szó.
Orbán kisteremtű de nem ez a bajom vele. Lendvait elszúrta botox, de bár ez lenne a legnagyobb baj vele. Lamperth meg... Na őt hagyjuk! Remélem nem kell többet látnunk!

Bummer 2010.02.10. 15:22:41

@szakállasbácsi:
Nekem is borzasztó élmény volt. SZAVAZNI! Felháborító volt. A demokrácia lábbal tiprása.

gyaloghartur 2010.02.10. 15:49:33

@szakállasbácsi:
Bácsikám! Allah növessze meg a szakálladat, de a narancsbőr első olvasatban a "fideszé", másod olvasatban mondjuk a hölgyeké, harmadban: hogy a győzelem után még azok is narancsosok lesznek, kik stikában ellenük szavaztak!
A botox betiltása pedig azt a szőrnyű diktatórikus berendezkedést vetíti előre, mikor három-hetente ülésezhet csak a parlament...Horribile dictu! ahogy az öreg Marx mondaná.S még ennél nagyobb szőrnyűségek is bekövetkezhetnek.

nehülyéskedj 2010.02.10. 17:20:10

@szakállasbácsi: Hajts a bögrére, bolsi! Mást el sem tudsz képzelni, csak, hogy mindenki lopni akar. Ilyenek vagytok, ezért tartunk itt.

expansiv 2010.02.16. 23:27:22

@Higany:

Ez az Ő 65 éves rémfilmjük !!!

expansiv 2010.02.16. 23:28:30

@gyaloghartur:

Te még élc, te médiaprosti??

expansiv 2010.02.16. 23:31:11

@martonx:

Helyes, helyes, de Lendvai Ildikó MINDIG A PÁRTÉ volt, azt EL SEM TUDJA KÉBZELNI, amit majd mostan megtapasztall....:))))
süti beállítások módosítása