Kommentszűrés
’10 feb
2
13:01

Alvadt vérben nem lehet fürdeni

Írta: kytin

  Két évvel a hivatalos bemutatója után végre eljutott a magyar mozikba is Jurij Jakubisko Báthory Erzsébet legendáját feldolgozó filmje. Mi tagadás, a szlovák rendezőnek remek szeme volt a témaválasztáshoz, hiszen Báthory Erzsébet alakja a magyar történelemben több mint érdekfeszítő nyitott kérdés. A Guinness rekordok könyvében még mindig ő áll a legtöbb embert meggyilkolt nők listájának élén hatszázra becsült áldozattal. Legendája közel 400 éve megfejthetetlen.

  A fáma szerint Erzsébet kegyetlen, véreskezű gyilkos volt, aki messze földről hozatta csejtei kastélyába az érintetlen, fiatal lányokat, hogy azok friss vérével konzerválja magát az idő múlásának szemmel látható jelei elől. Szolgálóit sem kímélte, kemény kézzel ostorozta őket, előfordult, hogy közülük is elhullott néhány a grófnő egy- egy rosszabb pillanatában.

  Jakubinsko olvasatában egészen más megvilágításba került a magyar nemes családok legjei közül való asszony élete. A filmben Erzsébet a bátor lelkű, gyermekeiért akár életét is feláldozó, tiszta szívű, művelt, és kellő ravaszsággal megáldott, előkelő úrinő képében jelenik meg, akit férje elhanyagol, és tengernyi ármány veszi körül. Az Anna Friel színésznő által példaértékűen eljátszott történelmi nőalak tökéletes vizuális megfelelője Madách Ember tragédiájában elhangzott bölcsességnek, miszerint:

  „Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.”

  Erzsébetről már a maga korában terjengtek különféle negatív híresztelések, melyek egy része szimpla emberi tudatlanságból és irigységből fakadt. A vádak másik forrása egy politikai cselszövés volt, mely Thurzó gróf (később nádor) érdekeit szolgálta, aki minden áron szerette volna rátenni kezét a Báthoryak vagyonára. Ezért koncepciós pereket akasztott a megözvegyült Erzsébet nyakába, és kínzással rávette mondvacsinált tanúit, hogy ellene valljanak. A véres történetek harmadik forrása egy cseppnyi boszorkányság a bimbózó kereszténység enyvelegébe vegyítve. Ettől lesz igazán zseniális a film, meghagyja azt a szükséges misztikumot a nézőnek, amely nem engedi, hogy a függöny végképp ellibbenjen az igazság elől.

  A vörös fürdővíz lehet, hogy nem tiszta emberi vér (főként, mert az elég gyorsan alvad, így rövid időn belül beledermedne a fürdőző), hanem piros virágok színezik csupán. Ugyanakkor az Erzsébetet segítő szándékkal istápoló kuruzslónő nem csak tisztán lát a jövőbe, hanem varázsitalai a gyógyhatás mellett a fiatalsággal megtartásának képességével is megajándékozzák a grófnőt. Aki aztán egy elbódult pillanatában hallucinálva, egy rosszul kevert varázslötty után mégiscsak agyonszúrja a hajvágó ollóval totál plánban az egyik szerencsétlen cselédjét. Az álomszerű víziók és a valóság éles képeinek kavalkádjában nézőként nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy vajon mitől hullanak legyek módjára a nőnemű szolgálólányok az udvarban, miért esnek egymásnak csettintésre, és hogy kerülnek föld alá a kastély kertjében? Emellett a CIA középkori, keresztény, csuhás megfelelői is okoznak jócskán fejtörést. Az önjáró görkorcsolya, vagy a macskakerekes középkori lámpa például elég merész, és kicsit sem 17. századba való technikai vívmányok, de némi humortól még senki nem veszett el a tér-idő kontinuumban. Mindezektől függetlenül Nádasdy Ferenc derekasan küzd a törökkel, és egy asszony kétes legendáján keresztül történelmünk hiteles színei is megjelennek a vásznon. A caravaggiós szerelmi szál pedig a bónusztrack.

  A Báthory film megtekintése után a másik nagy kérdés, ami az utókorra marad, hogy vajon hogyan került bele Franco Nero, és lehet-e még egyáltalán magyar történelmi filmet készíteni nélküle? Amennyiben nem, úgy igazán felvehetne végre legalább egy tisztességes magyar keresztnevet. (A javaslatokat várjuk a szerkesztőségbe.) Egy dolog viszont biztos, amit mindenképpen hibaként kell megemlíteni az alkotással kapcsolatban: nem mi csináltuk, és szégyen, hogy néhány háttérmunkáson, és 10 százaléknyi finanszírozáson kívül több közünk nem volt hozzá. Újabb magyar érdem, amiből nem mi profitálunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr211722218

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A csejtei antikrisztus glóriája – kritika a Báthory című filmről 2010.02.02. 18:06:41

Évszázadok óta minden idők leggonoszabb nemes asszonyaként tartják számon, aki méltó helyet foglal el az antikrisztusok arcképcsarnokában. A történelemkönyvek lapjain női Drakulaként, vagy Drakula menyasszonyaként is emlegetik, akinek, ha fele ennyi bű...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kzgy 2010.02.02. 14:02:33

Legalább koncessziós ne legyen a per, kivéve, ha a derék Thurzó kiszervezte ppp-konstrukcióban az ármányt.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.02.02. 14:10:50

"A vádak másik eredője" - NEM!

Kéretik megjegyezni, az eredő több hatás EREDMÉNYEKÉPP létrejövő eredmény (iskolában a vektorok kapcsán tanultad, a és b vektor eredője c vektor lett).

A fenti mondat értelme ezért: a vádak másik következménye. A szövegkörnyezet alapján Te azt akartad mondani, a vádak másik forrása.

tanarseged ur 2010.02.02. 14:18:52

@kzgy: @Pallos Levente:

"Koncessziós per" és tévesen használt fizikai fogalom: így találkozik egyetlen posztban a félműveltség, a (vad)kapitalizmus korának szelleme, és a hazai természettudományos képzés hanyatlása.

De ne a szerzőt szidjuk, "bűne a koré, mely szülte őt".

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2010.02.02. 14:39:04

"felvehetne végre legalább egy tisztességes magyar keresztnevet. (A javaslatokat várjuk a szerkesztőségbe.)"
Ferenc.
Franco Ferenc.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.02. 14:46:43

"A Guinness rekordok könyvében még mindig ő áll a legtöbb embert meggyilkolt nők listájának élén hatszázra becsült áldozattal."

Madeline Albright miért maradt ki a listáról?

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.02.02. 14:49:15

@bs395: Fekete Ferenc
Ja, Nero, nem Negro. Mindegy. :-)

kytin 2010.02.02. 14:50:31

Mentségemre szóljon, hogy a poszt éjjel 2kor született, némi hiba csúszott a rendszerbe, no.

Ahogy látom az egyetlen szerencsém, hogy az istenítéletek rég kimentek a divatból, és a lefejezés online üzemmódban nem végrehajtható büntetési forma (tudom, már az is lejárt lemez)...

Egyébiránt engem a filmről alkotott véleményeitek roppantul érdekelnének - ha még életben hagytok egy kicsit.:)

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2010.02.02. 14:58:58

Jurij Jakubisko helyett Juraj Jakubisko a rendező tisztességes neve :)

De hogy konstruktív is legyek, mi így láttuk a filmet röviddel a szlovákiai bemutatója után:

korkep.sk/2008/07/15/bathory/

budai zöld 2010.02.02. 16:22:41

@bs395: @Pallos Levente:
Mivanmá? Hát nem magyar?
Frankó Néró - teljesen normális magyar név, bár tény, hogy nem gyakori keresztnév a Néró, és viszonylag ritka családnév a Frankó.
Csak külföldiesen írja, mert különben nem tudott volna befutni nyugaton.

@nyomkereső:
Ja, Gyuri bácsi nevébe kicsit beletörik a bicska Magyarországon, amit ö kellö humorral nyugtáz.

mandiner.blog.hu/2010/01/27/ordas_vampirvadak_avagy_fico_rendelte_meg_a_bathoryt

greybull 2010.02.02. 16:28:16

Magyarosítson Franco Nero - Császár (elvégre Néró császár volt) Ferencre, vagy Király Attilára, vagy Vezér Árpádra... Az a baj, hogy nem minden szlovák elmebeteg, csak az ilyen tót atyafiaknak a szava sajnos elvész nacionalista hörgésben. Juraj Jakubisko is a normális szlovákokhoz tartozik, de a többi állat le fogja nyomni.

jan 2010.02.02. 16:52:21

"Újabb magyar érdem, amiből nem mi profitálunk." Ezt a mondatot nem értem. Mi itt a magyar érdem? Az, hogy Báthory Erzsébet egy érdekes magyar nő volt?

kytin 2010.02.02. 17:13:09

jan: Báthory mellett elsősorban a magyar történelem egy legendás korszakának bemutatására gondoltam.
A sztori 100%-ig a miénk, minden ízében magyar, pontosan arra való, hogy egy ilyen remek filmet készítsenek belőle, amit mi is simán megtehettünk volna.

jan 2010.02.02. 17:15:25

@kytin: ez igaz, de ami jó hír, hogy amennyire értem, a szlovákok korhűen, minden hamisítás nélkül oldották meg a témát.

kytin 2010.02.02. 17:26:43

@jan: A helyedben meg is nézném:) A film érdemeit nem vitattam egy percig sem. Caravaggio és a szerzetesek sántítanak ugyan, de ezt leszámítva nagyon rendben van, ezt írtam a posztban is.

báhno 2010.02.02. 17:57:57

@greybull: engem is meglepett, hogy fura mód korrekt a film. Csodálkoztam is, hogy miért pont egy szlovák készít magyar történelmi filmet. Előítéleteim is voltak a filmmel kapcsolatban, de semmilyen történelmi torzítást nem vittek bele.

Engem pont, hogy büszkeséggel tölt el, hogy más nemzetből való készítette el, így nagyobb elismerés nekünk.

vadaszlany 2010.02.02. 18:00:34

a sok-sok rejtély közül egy különösen foglalkoztat: valyon tényleg szlovákul imádkozott Erzsébet mielőtt meghalt volna?

vadaszlany 2010.02.02. 18:06:35

@báhno: egy kérdés azért foglalkoztat:
valyon Erzsébet tényleg szlovákul imádkozott halála előtt?

gyaloghartur 2010.02.02. 18:12:06

Franco Nero:

Fekete Frank
Karagöz Efraim
Karaffa Franz
Karaffy Feri
Kuraffy Ferike
Kúrásffy Ferkó
Kurázsi Fletó (anyja neve: Kurázsi Katus)
Kúrásnyi Franzi (Tanzi)
Gyúrásnyi Ferke
Gyúrcsányi Lelenc
Gyurcsány Ferenc

gyaloghartur 2010.02.02. 18:28:50

@vadaszlany:
"Vallyon" az Antal Attila: Hagyóra, Demszkyre, Fletóra...
De a vicces aktualitást félrehajítva, mert nem illik egy ilyen magasröptű témakör szegleteibe: B. Erzsébet, nem szlovákul, de ÓMORVA nyelven imádkozott. mit is nemes Szvatopluk-ági leszármazottként legtitkosabb tudástára griffes-indás tarsolyában hordott...
Az ómorva, a be nem avatott, kellőképpen ki nem vájt fülnek, egészen úgy hangzik, mint a standard-szlovák, csak hangzásában nem oly hegyipatak-csörgedezésű, sőt inkább mogorva, mint Krisztina a brüsszeli kiruccanását követő, házastársi kötelezettségeit lerovó tevékenysége során...Nem hiába Morvai!

báhno 2010.02.02. 18:32:31

@vadaszlany: Úgy látszik az ördög tényleg a részletekben lakik:)
Nekem sajnos elkerülte figyelmem.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.02. 18:43:10

Nekem tetszett a film. Egyszer nézős, de egyszer kötelezően nézős :)

@gyaloghartur: Nagyon kreatív vagy, de a Dr Bubó biztosan felírna valamit ami kigyógyít a gyurcsányiádból :)

gyaloghartur 2010.02.02. 19:50:17

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
Először Nagyságos Tikegyelmetek méltóztassanak kigyógyulni belőle, még mielőtt valamelyik klónját vissza nem szavaznák, nagy meg- és felvilágsultságukban !

Zetek 2010.02.02. 23:36:07

Van valakinek üzleti érdekeltsége ebben a szemétben, hogy ilyen lelkesen ajánlgatjátok?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.03. 00:38:03

@báhno: "Engem pont, hogy büszkeséggel tölt el, hogy más nemzetből való készítette el, így nagyobb elismerés nekünk. "

Csak szólok. Közel ezer évig a szlovákok is a Magyar Királyság alattvalói voltak, hozzánk hasonlóan. Mindenféle újkori nemzetállami gondolat ellenére, ill. mellett közös a történelmünk, közös a múltunk. A jövöt meg majd meglátjuk.

Zetek 2010.02.03. 07:29:45

@Gasper: Csak csendben említem, hogy ezer éve nem voltak olyanok, hogy szlovákok. Így az együttélésről szóló történet is csak vicc lehet. (Amúgy, ha nincs magyar állam szlovákok sincsenek.)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.03. 08:33:48

Szerinted hol voltak a szlávok az államalapítás környékén? Vagy akkor mely népcsoportokból alakultak ki a 15. század óta folyamatosan szlovákként aposztrofált északi szlávok?
Vagy lehet hogy a káposztát is hun véreink taposták? A jófajta liptói túrót talán a szittyák csinálták? Szerinted a Mednyánszkyak, a Madáchok (és még folytathatnám) nem évszázadok alatt elmagyarosodott tót nemesi családok, akik egyébként a magyar királytól kaptak nemességet?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.03. 09:40:01

@Gasper:
most hívott egy liptovszki mikulás környéki konoba tulajdonosa, hogy e szép szavai miatt vendége egy brinzovi haluskira, egy jelinek borovicskára, és egy jó nyelet sörre. és a matica is meghívja egy előadókörútra! :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.03. 12:11:52

@Grift: ugyan már! Ha én provokálok, magának rögtön vissza kell provokálni? :))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.03. 12:18:13

@Gasper: azokat inkább hunoknak nevezzük: hun magyarok, hun tótok.
"Tót nemesek" nem voltak - aki nemességet kapott, az ungarus lett.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.02.03. 12:50:44

@tölgy: Vagy magyarónnak:

"Kik azok a magyarónok?

Először szlovák stúdiumaim során találkoztam a szóval: magyarón. Benne van a magyar. A szóképzés elárulja, nem magyar alkotás...

...A szlovák értelmező kéziszótár szerint magyarón, aki egy nem magyar nép gyermekének születik, és elmagyarosodik.

Horvát viszonylatban a magyarón némileg mást jelent. Inkább olyan személyt, aki a politikai életben a magyarokkal tart, Magyarországgal akar együttműködni.."

www.kortarsonline.hu/0705/kissgy3.htm

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.03. 12:58:41

@gloire:

aki egy nem magyar nép gyermekének születik, és elmagyarosodik.

+ radikális képviselője lesz a magyarosításnak.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.03. 13:10:46

@Jobb híján MDF-es:

Bocs! Tényleg tök felesleges volt a pluszt odaírnom, hisz ha valaki elmagyarosodik, akkor KÖTELES magyarosítani. Na, ez egy pillanatig kiment a fejemből.

Pedig nem lenne-e szebb, ha az asszmiláltak maradhatnának hídnak?
De ha nem köpköd a korábbi nemzete ellen, akkor nem fogadják el hitelesnek az elmagyarosodását.
(Az főleg szlovák, román, szerb viszonylatban igaz, egy portugálak elnézik a kettős kötődést)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.02.03. 13:18:32

@Jobb híján MDF-es:

"Pedig nem lenne-e szebb, ha az asszmiláltak maradhatnának hídnak?"

hadd idézzem az ismert dal idevágó részletét:

...erős legyen ágyút is elbírjon, mi megyünk át először a hídon...

:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.03. 13:25:25

@tölgy: na igen. Tót nemesek valóban nem voltak, de asszimilálódott tótókból bőven akadt magyar nemesi família a Felvidéken, mint erre fentebb két példával utaltam.

És milyen érdekes, időnként az asszimilálódott tótok, románok a legvadabb magyarok. Lásd pl. Csurka, Patrubány. De ennek már semmi köze a kékvérhez.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.03. 13:36:22

@Zetek:

Azért azok a szlávok a mai szlovákok ősei. A szlovák nyelvben nincs is nagy különbség a két szó között. Ha meg nem lett volna Magyar Állam akkor nem is nagyon lett volna értelme a tátraalji szlávoknak küzdeni a nemzetté vállásért, ha nem lett volna ki ellen.
Esetleg Magyar Állam helyett német, lengyel, cseh, morva, szerb uralom alatt állna ez a terület. (Ha Árpádék tovább mennek, vagy délnek fordulnak, vagy rájuk omlik a Vereckei-hágó esetleg elviszi őket az ebola/h1n1)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.02.03. 13:42:29

@Gasper: az asszimilálódott tótok, románok a legvadabb magyarok - ez nekem kissé olyan némethlászlósan egyszerű.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.03. 13:46:03

@tölgy:

Ez a szlovák irodalomban is toposz: az igazi, régi magyarokkal nincs baj, de a magyarónok az igazi ellenségei a szlovákoknak.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.02.03. 15:21:04

@Grift: még szerencse, hogy nem csak Patrubány, hanem Lázár Vilmos is örmény származású volt. De kössz a javítást.

@tölgy: "az asszimilálódott tótok, románok a legvadabb magyarok"

Nem ezt írtam. A mondatban szerepel az is, hogy időnként. Nagy különbség.

greybull 2010.02.04. 10:35:37

@gyaloghartur: nincs - néndz - féndz - véndz - pénz. No így lesz a 'nincs'-ből 'pénz'. Apánék poénkodtak ezzel kb.70 éve, amikor - többek között - nyelvészetet tanult a Tisza István Egyetemen (Debrecen: ma Kossuth Lajos Tudományegyetem).

greybull 2010.02.04. 10:42:18

a szlovákoknak - ha eszük lenne - nem a magyar nyelvtől kéne félteni a saját nyelvüket, hanem mindenek előtt a cseh-től, a lengyeltől. Kb.annyira különbözik a szlovák ezektől, mint mondjuk Gáspár Győzi tájszólása egy budapesti ember beszédjétől. Hozzánk képest tudják valójában a legjobban öndefiniálni magukat, úgy kellünk nekik, mint egy falat kenyér. Szerintem legjobban tennék, ha kötelezővé tennék, hogy szlovákiai magyarnak TILOS megtanulni szlovákul, különben ha egy tótiai magyar jól tud tótul, hát akkor mit lehet rajta gyűlölni, márpedig magyargyűlölet nélkül nincs szlovák politika, sőt még szlovák sem - így leszünk mi a tótok legkedvesebb ellenségei...

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.02.04. 11:53:36

@greybull:

Ritka nagy hülyeségeket hordasz itt össze, látszik, hogy fogalmad nincs a témáról.
Mentségedre szolgál, hogy ezzel nem vagy egyedül. De akkor miért vau-vau?