Mocskos kommunisták a köztévében - Meghívó
2010. január 30. írta: Novák Tamás (spanyol)

Mocskos kommunisták a köztévében - Meghívó

  Jövő szombaton, február 6-án este 8-tól a Trapézban (Budapest IX. kerület, Imre utca 2.) összevont UFi-Reakció-Mandiner szülinapi partit tartunk, rögtön a Konzílium után. Merthogy tíz meg egy éve toljuk a kontentot, hol ilyen fejléccel, hol olyannal, hol ilyen betűtípussal, hol olyannal, hol printben, hol online. Akkor ezt most így, farsang idején megünnepeljük a 10+1-ik évünkben. 

  És hát mivel a szívünk akkora mint az állat, szeretettel várunk mindenkit, akik olvastak és szerettek minket Utolsó Figyelmeztetésként, UFiként, Reakcióként vagy éppen Mandinerként. Akik előfizettek, kommenteltek minket, vagy éppen abban segítettek, hogy megjelenhessünk. Aki szerint egyszer kezet fogtunk Rogán Antallal, aki szerint új kirekesztési terveken dolgozunk, antiszemita heccblog vagyunk, aki nem szolgált ki, vagy éppen rágalmazás miatt jelentett fel, aki azért citált bíróság elé, mert szkinhednagypapáztuk, aki szerint szélsőséges baloldali lap vagyunk, aki telefonon vöröspatkányozott le, aki szerint úgy kéne felpofozni minket, hogy a taknyunkon csússzunk végig a Dohány utcán, akik szeretnének minket jól megszeretgetni, akiket meghekkeltünk és elhitték, és leírták, és eljöttek, és még sok mindenki mást, aki nem jut most eszünkbe.

  A farsangra örömére be lehet öltözni Doromboló Cicusnak, Nyertes-Vesztesnek, Oli bácsinak, alanyi költőnek, csodálatos forradalomnak, lengyel alkotmánybíróságnak vagy éppen facebookprofilnak is.

  Program és feszengés nem lesz. Jó hangulat, torta, kötetlenség, hátbaveregetés, sztorizgatás, szerelem annál inkább.

  Egy kedves szerzőnk valamikor 2003-ban (a Friderikusz-Juszt nyomulás ) azt írta az egyik cikke végére poénból, hogy „Mocskos kommunisták a köztévében”. A szerkesztő majd úgyis kihúzza - gondolta. Nem húzta ki. Ez most csak úgy eszembe jutott, utolsó figyelmeztetésképpen.

  Még valami: a kopogtatócédulákat a bejáratnál gyűjtjük. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr591713116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.01.30. 11:47:05

úgy láttam a metrós klipbe', hogy nincs is kínai faszi a kollektívában ...
lehet, hogy azé nem ment a sajtótájékoztatóra, mer totál másnaposan döglött valahol :DDD

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.30. 15:32:31

Csak óvatosan a kommunistázással. A Zöld baloldal pl. nyíltan az :)

Sebastian Knight 2010.01.31. 18:50:51

A Reakciókat le lehet tölteni valahonnan, vagy digitálisan bezúzatta őket a tulajdonos?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.02.01. 09:51:44

grat az évfordulóhoz!

mesterháziról várom a postot, kiérdemelte!

negeev 2010.02.01. 11:19:47

Micsoda öröm lesz találkozni az alkotókkal! :D Főleg a titokzatos kínai párossal!

Jövök.

feketeláb 2010.02.04. 17:10:40

Kedves ufisok!
Az egészben az a legnagyobb baj, hogy rohan az idő , én egy nyugdíjas sztár vagyok (kegyeimet keresi minden párt) nélkülünk nem lehet választást nyerni. Javaslom, hogy Nyugdíjas Mandinert kellene indítani mert mi is ide-oda csapódunk.
ui.
De jó lenne visszafelé leélni az életet: ha újra születnék, ezt szeretném.

Halva kezdem és rögtön kikelek a koporsóból. Öregként felébredve nap mint nap jobban érzem magam. Miután túl egészséges lettem, kirúgnak az öregek otthonából, majd évekig élek gondtalan nyugdíjasként és bekaszálom a lejáró öregségi biztosításokat. Ezután, amikor dolgozni kezdek, az első napon arany karórát kapok a főnökömtől. Negyven-egynéhány évet dolgozom, mialatt egyre fiatalabb leszek, míg végül kiskorú lévén abba kell hagynom a munkát. Jönnek a gimnáziumi évek: pia, bulik, boldog promiszkuitás. Ahogy fiatalodom, úgy válok egyre gyerekesebbé. Jön az általános iskola: végtelen játék, semmi felelősség! Pár év múlva kisbaba leszek és mindenki kezét-lábát töri, hogy mosolyogjak rájuk. Az utolsó 9 hónapot békés lebegéssel töltöm egy termálfürdő-szerű helyen, ahol mindent megkapok, ami csak kell: központi fűtés, on-line szobaszervíz, stb.

Míg végül. . . befejezem egy jó orgazmusként. :))
süti beállítások módosítása