Hit, remény, gyerekek
2010. január 25. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Hit, remény, gyerekek

  Az ideológiai frontbarátkozás jegyében Révész Máriusz meghívta Böjte Csaba atyához Para-Kovács Imrét és Bakács Tibor Settenkedőt. A két földalatti múltú celebrádiós a minapi műsorukkal sikeresen indított el egy keresztényező hullámot a magyar sajtó arra fogékony részében, ideje hát, hogy a hullám elcsendesedjen, és az egész elvesszen néhány kupica koccanó pálinkában a dévai hegyek alatt.

  Révész Máriusz, aki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumi tagjaként hívta meg Parát és Bakácsot az erdélyi keresztény árvaotthonba, azt várja, hogy Böjte atya elmeséli a rádiósoknak, miként lehet jelentős részben keresztény családok adományaiból egy több mint 2000 gyereket ellátó intézményrendszert kiépíteni, és működtetni.

  A képviselő meghívása szerint az alapítvány kolozsvári kollégiumában Para-Kovácsék megismerkedhetnének mintegy 50 egyetemistával, akik közül sokan az alapítvány segítsége, és a keresztény szellemű nevelés nélkül még az általános iskolát sem tudták volna elvégezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr461700299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A legújabb lehallgatási botrány 2010.01.25. 15:37:34

A napokban egy UD Zrt. által készített felvételt dobtak a postaládámba. Pontosan olyan értetlenül állok az esemény előtt, mint Dávid Ibolya a maga NBH felvételével. (Itt hagyok egy kis időt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2010.01.25. 12:07:03

azt hiszem, Révész nagyot húzott most. ebből semmiképp nem jön jól ki a két nagyokos. úgy alázódnak meg, hogy nem is ez a cél. számomra tökéletes.

riksafighter 2010.01.25. 12:21:58

ez nem megalázás... tanulmányút... beszélhetnek egy original kereszténnyel, megnézhetik ahogy a nyomorból megmentett gyerekekkel foglalkozik

feliguresvagyfeligtele 2010.01.25. 12:27:48

zseniális húzás révész mártíriusztól. mindkét pali imádja a pénzt, biztosan nem mennek el ingyen..

Szt. Ahanov 2010.01.25. 12:31:16

Délután fél négykor az mr1-en pedig Kiss Ulrich Tóta W. csörte lesz. Alig várom.

irrelevant 2010.01.25. 12:38:23

Nagy húzás, de kétlem, hogy elmennek, Paraszt-Kovács ugyanis büszke arra, hogy húsz év óta nem járt vidéken.

tph 2010.01.25. 12:42:07

Én hozzájárulnék Fleck Zoltán utazási költségeihez is. Csak azért, hogy elmondhassa "vallásos barátainak", hogy ő ismeri Csaba Testvért, ...
mandiner.hu/cikk/hiszti

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 12:46:03

@otvospeter:

"Paraszt-Kovács ugyanis büszke arra, hogy húsz év óta nem járt vidéken."

Paraszt aki nem jár vidéken?

Nagyvárosi mezőgazdasági gazdálkodó?

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.25. 12:50:00

@Szt. Ahanov: oO Ígéretesen hangzik :)
Remélem lesz letölthető verzió, van aki olyankor dolgozik :/

caralho voador 2010.01.25. 12:53:31

@Szt. Ahanov: na, két hülye egy pár. Kiss Ulrich-hoz fogható felfuvalkodott, ugyanakkor ostoba embert keveset láttam. Tótamester meg szegény szellemi fogyatékos, érdekes deathmatch lesz a mazochizmusra fogékonyaknak.

Szt. Ahanov 2010.01.25. 12:54:22

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Én is dolgozom, de neten az összes rádióműsor visszahallgatható, ha jól tudom fél évig. (mr1/hangtár). Na de most már mr ingyenreklám OFF. :)

reality 2010.01.25. 12:54:47

@caralho voador: Kis Ulrich atya mint felfuvalkodott és ostoba. Muhaha

caralho voador 2010.01.25. 13:01:48

@Szt. Ahanov: @reality: ne haragudjatok, minden egyes civil kaszinót megnézek (én bajom...). Beképzelt ember benyomását kelti, és sajnos elég gyakran beszél nettó hülyeségeket. (attól még persze művelt ember, nem erről van szó)
Plusz adalék, hogy az iwiwen nála a születési név rovatban 1945 szerepel, amivel nálam már eleve elvágja magát valaki. ;)
Nem kell hanyattesni egy reverendától , emberek...

reality 2010.01.25. 13:04:11

@caralho voador: Civil kaszinót én is nézek. Bajom még nem lett tőle (szerintem jó műsor). Nekem pont az ellenkezője jött le.
"születési név rovatban 1945 szerepel, amivel nálam már eleve elvágja magát valaki"
Azt ez így hogy?

Szt. Ahanov 2010.01.25. 13:04:53

Érdekes egyébként ez az egész vita. Ahogy én látom, a dolog arról szól, hogy Tóta, Para, Bede meg a többiek úgy képzelik el a "toleranciát", hogy a véleményem, világnézetem egy jókora bunkósbot, amivel jogom van jól pofánsomni a másikat, cserébe ezt a másik is megteheti velem. (Más kérdés, hogy a gyakorlatban ilyenkor ők kezdenek először és a leghangosabban picsogni.)
Ezzel szemben az intelligens ember számára a tolerancia az, hogy nem somjuk egymást pofán. Ha másért nem (!), azért, mert az senkinek nem jó, senki nem profitál belőle semmit, viszont egy csomó további konfliktusnak ad tápot.

Szt. Ahanov 2010.01.25. 13:08:23

@reality: @caralho voador:
>>"születési név rovatban 1945 szerepel, amivel nálam már eleve elvágja magát valaki"
Azt ez így hogy?<<
Ez engem is érdekelne.
Hasraesésről pedig szó nincs. Találkoztam már egy két pályalkalmatlan egyházi személlyel magam is. Ulrich atya nekem nem tűnik annak.

negeev 2010.01.25. 13:08:56

Nem hiszem, hogy nagy változásuk indulnak meg bennük az út után.
Azért reménykedek.
A hasonló embereknél, leginkább a baráti hangnemmel lehet eléri talán valami változást.
Most lesz rá lehetőség.

@caralho voador: Kiss Ulrich-ot nem bántani! (Hogy ritka idegesítően beszél, annak ellenére kifejezetten normális arc)
:)

caralho voador 2010.01.25. 13:10:59

@reality: iwiw
Kiss Ulrich adatlapja
születési név: 1945

Szerintem is jó műsor a CK, nyilván azért nézem, csak épp olyan emberek is szót kapnak néha, akiknek talán nem kéne. Kiss Ulrich helyett is szívesebben elnézném az öreg Jelenitset. Soha életemben nem láttam, hogy magas lóról leugatott volna bárkit, mint KU, pedig klasszisokkal nagyobb koponya és kiváló ember.
Ha már a klerikális reakciónak minden áron teret kell adni egy ilyen műsorban ;)

Szt. Ahanov 2010.01.25. 13:13:55

@caralho voador: "születési név" OK, beugrottam én is. :D

caralho voador 2010.01.25. 13:16:04

@negeev: az, hogy valaki beszédhibás, nálam kifejezetten jó pont. Nincs a 'accsolással semmi p'obléma. Mással van bajom.
@Szt. Ahanov: a pályán a médiaszereplést vagy a papi pályát érted? A kettő nem ugyanaz. Lehet valaki a magánéletben jó arc, és kiváló pap, de attól még nem feltétlenül való tévébe. Egy falusi plébánosnak nem feltétlenül kell átlátnia az országos társadalmi-politikai folyamatokat, annak viszont, aki a tévében osztja róluk az észt, nem árt. Ez persze nem vonatkozik a politikusokra. :))

caralho voador 2010.01.25. 13:17:35

@Szt. Ahanov: akkor te is elvágtad magad nálam :)))
Na mindegy, nem akarok itt leállni fikázni, meg aztán nem erről szól a poszt.
ON: Para és Bakács dögöljön meg! ;)

negeev 2010.01.25. 13:19:32

@caralho voador: Áh! Ha már válogathatnék, akkor Czakó Gábort mondanám, hogy váljanak meg tőle. Ha ő van a műsorban, el is megy a kedvem az egésztől.

caralho voador 2010.01.25. 13:23:05

@negeev: én annak örülök, hogy Varga Mikit már nemigen hívják. Szegény, mindig üldögélt ott teljes kussban, aztán t1zpercenként egyszer mondott valami kurva nagy közhelyes baromságot. Már kínosan éreztem magam a képernyő előtt.

Szt. Ahanov 2010.01.25. 13:23:34

@caralho voador: A papi pályát értettem. Én ugyan nem nézem a CK-t, nincs is tévém, de régen láttam egy párszor és nekem többnyire rokonszenves volt KU is, meg az is amit mondott. Beképzeltség nekem nem tűnt föl. Tuti nem ismerem annyira, hogy most túl sarkos véleményt mernék róla mondani.

zoli29 2010.01.25. 13:29:10

Bakács tudtommal nem "sáros" az ügyben. Felszólította nyilvánosan Para-Kovácsot, hogy kérjen bocsánatot.
hetivalasz.hu/itthon/bakats-para-kovacs-keresztenygyalazas-26652

Bummer 2010.01.25. 13:31:57

Jó ötlet. Biztos, hogy Révész Máriusz találta ki? :)

negeev 2010.01.25. 13:32:01

@caralho voador: Az mennyire igaz! Szerencsétlen, nem tudott nagyon hozzászólni. :D
Ők is rájöttek, hogy négy ember kell a jó beszélgetéshez.

@Szt. Ahanov: Régebben még letölthetőek voltak a HírTV honlapjáról a műsorok. Most már nem. Nem értem, hogy mégis miért visszafelé fejlődik az az oldal.

caralho voador 2010.01.25. 13:32:35

@zoli29: nem baj, attól még bekaphatja az a seggfej.
Bakács tudtommal előszeretettel kérkedik a kereszténységével. Az emlékezetes Fábry-kereszttűzben is kikérte magának, hogy Fábry a "feszítsétek meg" kifejezést használja Orbánnal kapcsolatban. Mondván hogy ezzel a nem jobbosokat kirekeszti a vallásból, meg a zorbánt Krisztushoz hasonlítja. Vagy valami ilyesmi. Egy agyrém volt az is.

kispufi 2010.01.25. 13:35:25

@negeev: azért mondtam, hogy nem jönnek ki jól belőle, mert szerintem el se fogadják a meghívást, ahhoz gerinc kéne, emberi tartás. Ha mégis, utána két dolog lehetséges: mint ahogy írod, nem indul el változás bennük, és ugyanezzel a beképzelt, gusztustalan és gőgös, mindentudó libsi fikázással beszélnek az egyházról a személyes tapasztalat birtokában is, ezzel viszont nem az egyházról állítanak ki szegénységi bizonyítványt, a másik esetben pedig halkabbra lesznek muszáj állítani az orcájukat, és akkor megint ők koppantak. Persze, ez utóbbit hiszem a legkevésbé. Hardcore táboruknak a másik két eset tetszik leginkább, azoknak tökmindegy, mit beszélnek, hál'Isten, nemigen vannak már, viszont sajna, aki mégis, az képes nekik médiafelületet is biztosítani... Na mindegy, a lényeg, hogy hitelességük ettől helyreállni tutira nem fog, a fent vázoltak valamelyikét végigjárva fognak hülyét csinálni magukból, többünk őszinte örömére.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.25. 13:40:03

Azt hiszem, nem Böjte Csabával van a gond, hanem a keresztény egyházak világi törekvéseivel.

tewton 2010.01.25. 14:15:19

hahaha
szép volt, Máriusz!
nagyon szép gesztus, meg brilliáns húzás is egyben.
Sokkal könnyebb csúnyákat és igazakat írni Bakátsról meg Para-Kovácsról, mint egy ilyen nagyvonalú ötletet kitalálni. Úgyhogy én inkább maradnék is az előbbinél, muhaha.

halfi 2010.01.25. 14:21:39

Hát Máriusz! Megleptél!
Az első értelmes gondolat, ami egy (volt) fideszes szóvivőtől elhangzik.
Gratulálok!

Shulc 2010.01.25. 14:27:10

@latte: pontosan így van, a csuhások azt hiszik, hogy megint övék lehet majd a világ - hát k.rvára tévednek.

A világ a szabadságszerető embereké, legalábbis a normálisabb részeken, akik nem tűrik, hogy belepofázzanak az ügyeikbe. Még a "hitreményszeretet" álarca alatt sem.

Remélem lesz Para-Kovácsnak annyi esze, hogy visszautasítja ezt a megvezetési kísérletet.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 14:30:18

"A világ a szabadságszerető embereké"

Akik gyermeket sem vállalnak, mert az is megkötöttséget jelentene. :-(

Kár, hogy még nem haltak ki.

tewton 2010.01.25. 14:35:44

@Shulc:
"A világ a szabadságszerető embereké"

lószart, mama!
az élet él és élni akar.
a világ meg azé, aki teleszüli.

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 14:35:58

@Shulc: Hát igen.

Megvezetés, te barom, megvezetés.
Neked még annyi eszed sincs mint ennek a gané parának.

Örülj, hogy nem árvaházban nőttél fel, te bolsi kretén.

elfelejtette 2010.01.25. 14:38:36

@Shulc: Persze, ahogy azt Móricka elképzeli, van a vallás meg van az ún. normális emberek.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.25. 14:45:09

@caralho voador: Ulrich szerintem is rendben van. Peh'sze ezt a fo'hamatos 'haccsolást ety kicsit 'hanyagolná és vé'ig is mon'aná a mon'atait, meg n'm felej'ene el levegőt ve'ni beszéd kö'ben, a'kor én sem fu'adnák meg a műsoh' vé'ére, meg nem is len'e ennyire aszink'honban a monda'a első és máso'ik 'hésze!

tewton 2010.01.25. 14:46:06

@Jobb híján MDF-es: @Tehetetlen Dodó: @elfelejtette:

no de Uraim! hogy fogadhatjuk így a ritka, toleráncs, nem-mucsai vendéget? talán elfelejtették:

"Van Magyarországon vagy kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó"

:)

most csak kóstolót kaptunk a 200.000-ből:)

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 14:46:11

@elfelejtette: Mindig felbosszant, amikor rákosista brossúrákból hintik az eszmét.

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 14:49:28

@tewton: Az ilyen barom még legendás türelmemből is ki tud zökkenteni, pedig igazán röstellem aztán, hogy egy ilyen töppedtagyű posztbolsi örvényféregre pazarlom finoman megválogatott, emelkedett stílusú szókészletemet.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.25. 14:49:31

Off:

Patek megy az M1-en. (Reggeli adás ismétlése.)

Azóta sem lett értelmesebb.

On:

tewton 2010.01.25. 15:05:44

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: @Szt. Ahanov:

ha le akarjátok tölteni, némi segítség itt

halaszferenc.hu/erdekessegek/hogyan-toltsunk-le-musorokat-a-radio.hu-rol

és aki anyázza Such urat, annak helyből igazat adok

teknős 2010.01.25. 15:06:15

@Shulc: Azért megkérdezmém: a te életedbe pontosan hány csuhás szólt bele? Hol és mikor?

brigitta34 2010.01.25. 15:10:19

Bakácsot miért? Nemhogy ő azt kérte Parától, hogy kérjen bocsánatot?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 15:15:48

a két szarházin lebenyirtást kell végezni azt' nevelgesse őket csaba testvér

tewton 2010.01.25. 15:17:54

@brigitta34:
Bakács egy meszelt sír, azért. Ráférne egy kis rendbetétel belül is, a hitelességért.

Meg nem árt, ha ezek az arcok _le_mennek vidékre, látnak másfajta, sőt jobb embereket is, mint saját maguk. Életfogytig tanulás a mai trend :)

tewton 2010.01.25. 15:19:57

@Grift: nézze, aki nem zenész, de képes hisztiből kamerák előtt szétverni egy villanygitárt, arra én még kapát-kaszát se bíznék.

gyz 2010.01.25. 15:24:05

@Shulc: akkor tőled is megkérdezem, hogy érted ezt a belepofázást:

bejött egy pap a szobádba, amikor pornót néztél, és kikapcsolta? vagy hirtelen becibált a templomba, amikor elmentél mellette? esetleg pénteken kiborította a kosaradat a közértben, amikor meglátta, hogy benne van 20 deka parizer?

caralho voador 2010.01.25. 15:25:09

Ti mind, akik most shulcra ráugrottatok, antiszemiták vagytok, csak azért bántjátok, mert... Nem olvastátok a múltkori hozzászólásait? Azokból minden kiderült...

Amúgy mindent félretéve, én már sokszor csodálkoztam egyes jobbos embereken, akik mindenféle összeesküvés-elméletet elhisznek (ami önmagában nem baj, mert egy csomónak sajnos nagyon is komoly alapja van), de bepárásodott tekintettel elalélnak, ha a katolikus egyházról, a pápáról vagy a Vatikánról esik szó. Azt hiszik, hogy ha létezik valamilyenfajta világhatalom, (árnyék)világkormány, annak a Vatikán pl. nem része?!
Természetesen itt nem gondolok az olyan valóban tiszteletreméltó emberekre, mint Böjte Csaba, stb. Ahogy az általában lenni szokott, kicsiben minden másképp működik.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 15:26:32

@tewton:
kapát, kaszát? hát azt nem is. két hetente elektrosokk, aztán nyáloncsúszás. egészen addig, amíg elfelejtik az ötezerhétszáz, vagy hány évüket :))

tevevanegypupu 2010.01.25. 15:27:04

@Shulc:
Egy lakatlan szigeten probalkozz, ott beken hagynak. De akarmilyen allamformaban is elsz, belepofaznak az ugyeidbe. Lehet, hogy egy egyhaz, lehet, hogy egy part..es minden valoszinuseg szerint a szuleid, feleseged, barataid es gyerekeid. Ne hidd azt, hogy egy pillanatig is szabad vagy. Es orulj annak, hogy nem vagy az, te szerencsetlen.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 15:29:11

@caralho voador:
maga téved. minden rendes jobbos tudja, hogy a vatikán a szabadkőműves világösszeesküvés egyik tengelye, mások szerint a kutyája. :)
mennyenmá, nem látja, hogy kapedliben járnak? na!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 15:31:02

A "szabadság szerető népek" ikonja a fiatalon megölt gangster rapper dealer.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 15:31:03

@tevevanegypupu:

ne mérgelődjön. az ilyen sulcféléket incesztusborzalmak érték gyerekkorukban, attól ilyenek. :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 15:33:54

@Grift:

"amíg elfelejtik az ötezerhétszáz, vagy hány évüket"

Számomra azért sulc szimpatikusabb Nálad, bár tényleg nem a szerelmem! :-)

Nem tudnátok egymás nélkül létezni.

tewton 2010.01.25. 15:37:45

@caralho voador:
miért, voltak korábbi hozzászólásai? így önmagában csak egy meglehetősen beteges és naiv álláspontot látok. de sokan nőttek fel traktorgumiban.

"Azt hiszik, hogy ha létezik valamilyenfajta világhatalom, (árnyék)világkormány, annak a Vatikán pl. nem része?!"

haha! dehogynem! de 1517 óta felismertük, hogy mi az ábra, és a vesztfáliai béke óta rajtuk tartjuk a szemünket.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 15:39:25

@Jobb híján MDF-es:

"Számomra azért sulc szimpatikusabb Nálad"
most összetörtem! :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 15:40:02

Turul, bár nem értek egyet a posztban elhelyezett kötelező linkkel, de azért a kedvetekért megoldottam.
Remélem, így már szabályos a trackback (ld. fent!)
Üdv.

tewton 2010.01.25. 15:40:47

@Jobb híján MDF-es:
"Nem tudnátok egymás nélkül létezni."
ne viccöljön, azért a Málnási-sagához nem kell egy ilyen féldekás ellensúly.

OFF:
ez a nick-név nem okoz mostanában identitásválságot? kellene mellé egy évszám is, csak hogy jelezze, a MDF melyik fázisával ért(ett) egyet .)

tevevanegypupu 2010.01.25. 15:41:41

@Grift:
Vagy magyar liberalisok toltottek vele kedvuket.(:

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 15:43:40

@tevevanegypupu:

gondolja, hogy a sulcot meghúzta egy szakállas bácsi? nemá?! :)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 15:43:40

"kellene mellé egy évszám is,"

Ja, elbasztam.

Nekem ez a Dávid-Habsburg-Bokros vonal jön be. Titkon egy Fidesz-MDF kormányban reménykedem.

caralho voador 2010.01.25. 15:46:26

@Grift: a legtipikusabb példája a zeitgeist. Egy csomó jobbos celeb ajánlgatja, hogy ilyen jó, meg olyan jó, így meg úgy leleplezi a nemzetközi karvalytőkét meg a szemét amerikaiakat, arról viszont bájosan hallgatnak, hogy a film első egyharmada meg éppen a kereszténységet döngöli bele a földbe.

caralho voador 2010.01.25. 15:48:27

@Jobb híján MDF-es: hát abban reménykedhetsz, te szerencsétlen. Sok komment kell még dedikált kalaphoz vagy egy Herényi Karcsis bögréhez, netán egy bajusz alakú hűtőmágneshez? Vagy nálatok ilyen nincsen? (nem fussa, mi?)

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 15:49:40

@tevevanegypupu: @Grift:
Gyönyörű kétsorosban állítottam emléket nekik:
Mai magyar liberális,
Nemcsak drogoz, buzerál is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 15:52:08

@Jobb híján MDF-es:

Térdre, imára! Térj meg testvér az igaz útra, felejtsd el Dávid harcát a Bokros-pakkért!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 15:55:56

@Tehetetlen Dodó:

:-)))))))) Azért kár, h az SZDSZ (Szabad Devianciák Szószólója) nem maradt 3-4%-os párt, mert ugyanennyit vinne pocsékba "azoktól", de legalább témát adnának a szűkösebb időkben, amikor majd nyugodtan épül az ország;-))

tevevanegypupu 2010.01.25. 16:07:29

@Grift:
nem biztos, hogy traumakent elte meg.(:

@Tehetetlen Dodó:
Zsenialis. Akar Jozsef Attila is irhatta volna kicsit zavarodottabb korszakaban.(:

hillcut 2010.01.25. 16:08:36

@Jobb híján MDF-es:
ez a legviccesebb az egészben. egy Habsburg. már megint egy Habsburg. a bokros lalitól is kavarog a gyomrom, de az ő családja legalább nem nyomorította az országot évszázadokon keresztül.
ugyanarról a Habsburg családról beszélünk, akik ellen fellázadtunk 1711-ben, 1848-ban? akik abban a pillanatban elárulták az országot, amint először trónra léptek? akik hagyták a török vészt és akik belesodortak minket az I. Vh-ba és ezáltal a trianoni tragédiába? akik hagyták megtörténni Mohácsot és utána pedig szartak az egészbe?
erről a Habsburg családról beszélünk? György főhercegnek van még pofája idetolnia képét? alkotmányban rögzítve kellene kitiltani őket az ország területéről, ehelyett a másik hazaáruló meg beveszi a mutyipártjába és beengedi a hátsó ajtón. te meg nekik csápolsz. olvasgass egy kis történelmet inkább!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 16:14:09

@hillcut:

Ez ilyen vélemények miatt nem elfogadható számomra a Fidesz és a Jobbik, ott KÖTELEZŐ a Habsburg-ellenesség. Meg az egész történelem szemléletük ilyen. :-(

A történelmet nem kell átírni, hamisítani, meg kellene érteni és elfogadni.

A Habsburgok legitim királyaink.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.25. 16:21:09

@Jobb híján MDF-es:

"A Habsburgok legitim királyaink."

Amikor még SZDSZ szavazó voltál (saját magad adtad közre nemrég, hogy kikre szavaztál idáig) akkor is ez volt a véleményed?

. )

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 16:28:13

@gloire:

Képzeld, akkor is. Én mindig csak "jobb híján" szavaztam az adott pártra, nem elkötelezett pártkatonaként.

Amúgy a Habsburgok legitimitása történelmi és jogi tény. A parlamentáris demokrácia és a konzervatív-liberális elkötelezettséget nem érinti.

tewton 2010.01.25. 16:34:06

@Jobb híján MDF-es:
ö ö ö ez egy szimpatikusan zavaros álláspont :)

(bár a szdsz-t a betöltött 20. életév után komolyan venni problémás szerintem)

hillcut 2010.01.25. 16:39:22

@Jobb híján MDF-es:
szerencsére max VOLTAK királyaink.

én nem akarom átírni a történelmet. az átírókat Pozsonyban meg Schönbrunnban kell keresned! ők akarják látványosan elfelejteni, hogy mi történt.

a fenti véleményem nem kötelező Habsburg ellenesség, hanem történelmi tények felsorolása.

amúgy mit kéne megértenem meg elfogadnom? azt, hogy ez az ország csak adóbevételt, birodalmi sorkatonát és kizsákmányolható szerencsétleneket jelentett a Habsburg családnak? ezt? hát ne haragudj, de ezt egy jóérzésű embernek se kell megérteni.

engem vádolsz azzal, hogy átírom a történelmet? hát megáll az eszem. tényleg nyiss már ki egy középiskolás tankönyvet!
magával a ténnyel amúgy egyetértek: nem szabad hamisítani. tanulni kell belőle!

mondd csak! te mit tanultál belőle?
számodra mit képvisel Habsburg György és a családja? az igazságos, kifinomult arisztokratát?
hát tudod mit? bassza meg Habsburg György! én köztársaságban élek. a független Magyar Köztársaságban. abban a köztársaságban, amiért évszázadokon keresztül harcoltak a nagyjaink. amiért a Habsburgok meg a hozzájuk hasonló elnyomók ellenében harcoltak.

zooborg 2010.01.25. 16:39:35

A déva(j)i árvák végnapjai
SZÉKÖLY NÉBBALLADÁCSKA

Ószvetanakodék tizenkét fideszes
Bakács-Parát megállítni, hogy vón' lehetséges?
Merthogy buzog bennük hitetlenség lángja,
Káromoló szavuk a fülünköt rágja!

Kisütötték-főzték, hogy a Mártiriusz,
Az tizenkilencre még egy kártyácskát húz:
Az két eretneket azval jól béhúzza,
Felülteti őköt a dévai buszra.

Hadd lássák, mint élnek a körösztény árvák,
Tisztán, s nem mocsokban, mint férgek és lárvák,
Mint gondozza őköt a jó Csaba testvér,
Testnek és lélöknek egyaránt jut kenyér!

De hogy odaére a Para, s a Bakács,
Felháborodának, hogy íme itt szokás
Reggeli, délebéd, sőt estvéli étek,
Hála ima nélkül, majdnem-képpen vétek!

Meg is állapíták ott helyben és máris,
Hogy itt a nevelés nagyon klerikális,
Nincs a gyerekeknek szabad akarattya,
Az sok oktató csak hittant tanittya!

Legyetek szabadok, ti rabszíjas árvák,
Semmint Kőmívesné, Déva-várba zárvák.
Röpüljetek el hát, mint a szabad madár,
ki nem vet, nem arat, s eltartya a határ!

Az Pöstről jött embört hallgattya sok balga,
Sőt annál is többet: hitelt is ád. Hallga!
Üres marad a ház, mint fészek szétdúlva,
egyikbül lesz kurva, az másik koldulna!

Akkor Para, s Bakács Pöstre mögtérének,
Hullámhosszon mondni mennyi jót tevének!
Az Kháron ladikján lészel révész Máriusz,
Meggondolatlanul végül Poklokra jutsz!

Pelso.. 2010.01.25. 16:44:54

@Tehetetlen Dodó:

Aki valamilyen mértékben liberális, az mind drogos s buzeráns?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.25. 16:54:57

@gloire:

Lehet, hogy akkor nem volt ez a kérdés annyira hangsúlyos, de azért a szitu is tök más volt. (Lehet, hogy akkor a katolikus legitimisták az MDF-ben voltak.)

Shulc 2010.01.25. 17:11:57

@teknős: Csak próbálkoznak, de nem sikerül nekik. Újra vissza akarják kapni a hatalmunkat, mint minden szervezet, amelyben hatalomvágyó emberek vannak.

Csak egy kiragadott példa : a jezsuita rendnek közelmúltig nem lehetett a tagja zsidó származású személy.

Itt is olvastam némely hozzászólótól, de mástól is hallottam, hogy a keresztény hit szerint csakis Jézuson át vezet az út a megváltásba. Ez azt jelenti, hogy már csak ettől a keresztény egyházak az intolerancia és kirekesztés melegágyai.

A másik: egyes politikai erők - nem írom ide a nevüket, mert még ezt az örömet sem szerzem meg nekik - telerakták keresztekkel az ország főtereit, akkor , amikor már kezdtük azt hinni, hogy vége annak a kornak, amikor kivégzőeszközök voltak a városokban.
Joggal félünk tehát, és tesszük fel a kérdést: mikor ennek lesz vége?

tewton 2010.01.25. 17:25:40

@Shulc: "Itt is olvastam némely hozzászólótól, de mástól is hallottam, hogy a keresztény hit szerint csakis Jézuson át vezet az út a megváltásba."

hát bizony így van, de az ilyen kérdésben nem a kommentek döntenek.
az ún. újszövetségben is megtalálod a témát.
a keresztények szerint a megváltás már csak ilyen krisztusos dolog. az "igazi" zsidók meg a muszlimok szerint másmilyen, a buddhisták meg az indiaiak szerint megint más. az ateisták szerint meg nincs is.

"a keresztény egyházak az intolerancia és kirekesztés melegágyai."

nettó faszság, megbocsáss. válaszd ki a saját elképzelésed a megváltásról, aztán élj aszerint, ha annyira fontos neked a megváltás. de szerintem csak heccelődsz a témával, tudatlanul.

szesztű_hányni 2010.01.25. 17:39:33

Most hallgattam, hogy Tóta Árpi és Kiss Ulrich atya zúztak a Kossuth Rádióban. Ez az Árpi ez kész:-( Nem is értette, hogy mit mond neki Ulrich atya:-( Vagy nagyon gyagyás vagy nagyon korrupt ez az Árpi:-(

Ez jutott róla (Árpiról) eszembe:

bbjnick.blog.hu/2009/02/18/liberalisokbol_lesznek_a_fasisztak_vagy_az_opportunistak_es_a_melymagyarok_akik_mint_tudjuk_jonnek_a

ü
bbjnick

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 17:48:55

@Pelso..: Fogod a lényeget, mi?
Ez a mi jó magyar hivatásos, úgynevezett "liberálisainkról" szól, ha meg kell magyarázni.
Az igazi liberális én vagyok.
Jól kösse fel a gatyáját, aki nálam szabadabb gondolkodású akar lenni, hehe.

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 17:51:22

@tevevanegypupu: Akkor még nem volt kötelező, haha.

tevevanegypupu 2010.01.25. 17:53:47

@Tehetetlen Dodó:
Szegeny Attila kulonben is a pszichiaterekre bukott, az idegorvosokra..Nem orult volna, ha tudja, hogy a liberalisok bezarattak az OPNI-t.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 17:59:35

@Pelso..:

"Aki valamilyen mértékben liberális, az mind drogos s buzeráns?"

Nem. Fordítva: aki buzeráns vagy drogos, az mind liberális (tisztelet az igen kevés kivételnek).

tewton 2010.01.25. 18:00:10

@tevevanegypupu: azért a későbbi Illyésné nem volt egy csúnya lány, úgy emlékszem :)

különben is, a normális férfiemberek hajlamosak bukni a környezetükben lévő nőkre. Atillának végül már ilyen környezet jutott.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 18:01:11

Nem tudna vki részletesen beszámolni a Tóta Kiss U. vitáról?

Esetleg hanganyag?

tewton 2010.01.25. 18:04:08

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76):
malac, fentebb linkeltem, hogy hogyan tudod letölteni!

rognork 2010.01.25. 18:11:31

hallgattam én is a rádióban, az a tetű f*szsz*p* tóta csak wordben tud okoskodni, meg a moderált kommentekben fürödni. vitára alkalmatlan, nincs érve, csak a lózung, amit a zsúrpubi hallgatóság bevesz. ezt még megfejeli miklósi, hát kész vagyok ettől a népségtől.

Tündér_Lala 2010.01.25. 18:13:38

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76):
Tóta a szokásosos libsi baromságot ismételte, hogy jogában áll bárhogyan fogalmazva akárhány embert megsérteni, mert számára az a szabadság. Ha megsértődnek rossza akonfliktus tűrő képességük.
Kiss azt hangsúlyozta, hogy mindenki rosszul tűri konfliktustűrő képességtől függetlenül, ha belegázolnak, rondítanak a meggyőződésébe. Egyfelől roppant tapintatosnak kell lennünk (romának hívva a cigányt), másfelől pedig elvárják, hogy bermekkoera otrombaságot lenyeljünk. Tótára az az érv nem hatott, hogy kártékony kultúránk alapjait rombolni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 18:14:05

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76):

A MR archívban meghallgathatod majd, 17 óra 10 perc körül (vagy picit utána)

Árpi mániákusan hajtogatta a véleményszabadság-mantrát (és nagyjából ennyit tudott). Ulrich atya pedig próbálta vele megérttetni, hogy a személy méltósága előrébbvaló, mint a vélemény szabadsága és nagyon veszélyes vizekre téved, aki azt hiszi, hogy bármit megtehet, mert a "jónyalóka visszanyal". Azt is mondta még (Ulrich atya), hogy a közbeszédet nem jó ötlet mérgezni és hogy az a társadalom, amelyik a hagyományait megtagadja dekadenssé válik és elpusztul:-)

ü
bbjnick

tewton 2010.01.25. 18:25:05

@bbjnick: futólag hallottam valamit belőle. az a nemmeggyőző motyogás volt ő? a tónusból nekem olyan volt, mikor a kettes tudású gyerek okosnak gondolja magát és a négyesért akar felelni. de letöltöm és meghallgatom :)

tevevanegypupu 2010.01.25. 18:27:11

@tewton:
Attila minden szerelme szep es okos lany volt, nem gondolnam, hogy kulonos figyelmevel tuntetett volna ki egy fiut is.Tehetetlen Dodo liberalisokrol szolo verse juttatta csak eszembe, nem is tudom miert. (Fora csinaljunk gyereket, had' hanyjon ciganykereket°.)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.01.25. 18:36:41

Ja, én is liberálisnak tartom magam. :)
És nem vagyok buzeráns. Nincs rózsaszín pólóm, fülbevalóm, festett szemöldököm sem.
És drogos sem vagyok. Sőt alkoholt sem iszom és nem is dohányzok.
Viszont keresztény vagyok. :)

Ne általánosítsatok! :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 18:43:46

@Spirál:
nagyon jó a freskó! kóser lajos mint huszár! :))))

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 18:48:02

@Spirál: keresztény liberális? ne izéljen mán. ha nem iszik, nem narkózik, nem dohányzik, akkor mit csinál? normális maga? :)

tewton 2010.01.25. 18:48:34

@Spirál: vicces, és a lokálpatriotizmus szép példája, tehát mucsai és nemhaladó :)

ha én lennék a tulaj, saját pénzből és poénból talán én is megfestetném magamat meg a hávérokat. szigorúan konzervativ egyenruhában :)

a lajos még elmegy huszárnak.
de ott vannak azok a huszárgyerekek!
a pornó, a kereszténység mellett a huszárság is káros a gyerekekre.

tilcsákbe!

tewton 2010.01.25. 18:49:27

@Grift: micsinál, micsinál. kommentel. az nem elég?

teknős 2010.01.25. 18:53:00

@Shulc: "Csak egy kiragadott példa : a jezsuita rendnek közelmúltig nem lehetett a tagja zsidó származású személy."
Igen? Ezt honnan veszed?
Szent Ignác írta? Forrást, please!

"Itt is olvastam némely hozzászólótól, de mástól is hallottam, hogy a keresztény hit szerint csakis Jézuson át vezet az út a megváltásba. Ez azt jelenti, hogy már csak ettől a keresztény egyházak az intolerancia és kirekesztés melegágyai."

Igen. És ha én állok egy talpalatnyi földön, te máris nem állhatsz oda. Vagyis amíg rajtad kívül egy valaki él a földön nem lehetsz igazán szabad.
Kb. ilyen hülyeségeket beszélsz. De egyébként mi dolgod neked a megváltással?

sorokinV 2010.01.25. 18:53:17

@Spirál:

Kedves gesztus a tulajdonostól - ennyi! Monnyuk' én nem vagyok trollképzős, ezért nem látom, hogy ez a nácizmus előszobája. De ez legyen az én bajom. :)

teknős 2010.01.25. 18:54:02

@Spirál: Te nem kizárólag keresztény vagy, hanem hülye is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 18:54:23

@Spirál:

Erre én is kíváncsi lennék: milyen egy liberális keresztény? Kacsacsőrű emlőst láttam már (fényképen, filmfelvételen), de liberális keresztényhez még nem volt szerencsém:-(

Ez most akkor hogy?

ü
bbjnick

sorokinV 2010.01.25. 18:55:31

@bbjnick:

Liberális keresztény az, aki magnóval megy misére a kampányidőszakban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 18:56:33

@bbjnick:

"milyen egy liberális keresztény? Kacsacsőrű emlőst láttam már (fényképen, filmfelvételen), de liberális keresztényhez még nem volt szerencsém"

én sem láttam a maga faszát, mégis elhiszem, hogy férfi! :)

tewton 2010.01.25. 18:58:40

no, a kósás képre ráharaptak a rágcsálók:
nol.hu/belfold/sej-haj__kosa_huszar__sej-haj_

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 18:59:51

@sorokinV:

:-D

Engem tényleg érdekelne, hogy hogyan rakta ezt össze @Spirál:-) Mert valahogy csak gondolja, ha mondja:-)

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.01.25. 19:01:09

@tewton:
a dolog érdekessége az, hogy kácsor, aki egy egyébként azonnal kitelepítendő alember, milyen korrekten ír a dologról. ezek már félnek. ez jó. :)

tevevanegypupu 2010.01.25. 19:01:53

@tewton:
"no, a kósás képre ráharaptak a rágcsálók"

Hat nem csodalom mar ne is haragudjon, en is visitottam mikor meglattam!(((:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 19:03:38

@tewton:

Kiss Ulrich Németországban született (1945-ben), 1990 után jött Magyarországra, iskolában tanulta a magyar nyelvet, rondán raccsol és töri a magyart:-)

ü
bbjnick

tewton 2010.01.25. 19:09:26

@bbjnick:
hihetetlen, hogy ezek a jezsuiták mit meg nem tesznek a hatalomért! ilyen idősen megtanul magyarul, hogy elnyomja a szabadság gyermekeit!

muhaha :)

sorokinV 2010.01.25. 19:12:18

@tewton:

Ráadásul muzulmán vallású a mai napig nem lehet náluk tag! Többek között! Fasiszták, no!

Shulc 2010.01.25. 19:17:36

"A Loyolai Szent Ignác által alapított szerzetesrendnek volt egy olyan rendelete, amely szerint a jezsuiták felhagynak korábbi szokásukkal, és többé nem vesznek fel soraikba olyan keresztényeket, akik frissen tértek át az iszlámról, illetve a zsidó vallásról katolikusnak."
hu.wikipedia.org/wiki/Loyolai_Szent_Ign%C3%A1c

Most már boldog vagy?

"Igen. És ha én állok egy talpalatnyi földön, te máris nem állhatsz oda."

Nem érted. Ez azt jelenti, hogy ha mindenkit meg akarunk váltani, akkor csak egy vallás létezhet: a miénk.

Az iszlám is ezt csinálja, sikerrel, a keresztények is ezt csinálnák, ha lenne hozzá hatalmuk. De attól hogy perpill nincs hatalmuk, még veszélyesek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 19:20:58

@Grift:

@Spirál férfiasságában én sem kételkedem (mivel nem is foglalkoztat), pedig én sem láttam még @Spirál...:-) Ez a liberális keresztény dolog ez annál inkább pikáns ötlet:-)

ü
bbjnick

Google 2010.01.25. 19:22:24

Tótának a magyar ősvallás miatt fáj a feje. A katolikus körlevél miatt.
Nem állíthat vajon keresztet magának?

sorokinV 2010.01.25. 19:23:12

@Shulc:

"akik frissen tértek át"
Tokody méretű öngól volt ez, barátom!

Alfőmérnök 2010.01.25. 19:26:42

@bbjnick: "a liberális keresztény dolog ez annál inkább pikáns ötlet"

Rövid kérdésem ezzel kapcsolatban: miért?

Alfőmérnök 2010.01.25. 19:31:14

@bbjnick: Különben ha nem lett volna liberalizmus, vallási tolerancia, lehet, hogy már nem lenne pöcsöd.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 19:33:25

@Alfőmérnök:

Ha elfogadom, hogy Jézus Krisztus keresztáldozata megváltotta az emberiséget, elfogadom, hogy Ő Isten fia, elfogadom, hogy Ő alapította az Egyházat, elfogadom magamra nézve kötelezőnek az Egyház tanítását, akkor hogyan gondolkodhatnék liberálisan a hit és az élet kérdéseiről?

ü
bbjnick

tistedur 2010.01.25. 19:33:35

@teknős: @Shulc: A zsidókat és mórokat diszkrimináló belső rendi szabályzatukat a jezsuiták a legutóbbi és leghevesebb zsidóüldözések idején, 1943-ban változtatták meg, majd 1946-ban nyilvánosan eltörölték. A jezsuita rend nem vezet semmiféle statisztikát a rend tagjainak faji alapú származására nézve, de az általános katolikus gyakorlatnak megfelelően, papi pályára, illetve szerzetesi rendbe csak azok léphetnek, akik tagjai a katolikus egyháznak, illetve, ha megtértek (konvertiták), legalább három évig aktívan gyakorolták vallásukat.

Pelso.. 2010.01.25. 19:35:19

@Tehetetlen Dodó: Akkor, mindketten látjuk a különbséget a liberális meg az úgynevezett (önmaga által aposztrofált) liberális között.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.25. 19:40:42

parakovács menjen a kurva anyjába ne böjtéhez,.
meg az összes ilyen fikácó geci.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 19:43:24

@rognork:
@Tündér_Lala:
@bbjnick:

Köszi a fantasztikus beszámolókat!
Komolyan mondom, jobb ilyeneket olvasni, mint meghallgatni:o))) Ahány ember, annyiféleképpen színezi ki:-)

Google 2010.01.25. 19:46:40

@vero:

Maga miért ilyen mérges? Hogy ne mondjam, intoleráns?

Alfőmérnök 2010.01.25. 19:51:23

@bbjnick: Kicsit ízetlen tréfa volt, de Te meg hülyeségeket beszélsz(szerintem). Persze a mai liberalizmusra(vagy még inkább liberálisokra) talán igaz, de a klasszikusra értelemben vettre nem.
Magadra nézve mindenképpen kötelező, amit az Egyház előír, másra nézve nem. Ezen a ponton nem mond ellent a liberalizmusnak (még a térítési szándékkal együtt sem) a kereszténység.

Alfőmérnök 2010.01.25. 19:58:13

@Alfőmérnök: "másra nézve" (=aki nem tagja az Egyháznak)

Alfőmérnök 2010.01.25. 19:59:11

@Alfőmérnök: "másra" (=aki nem tagja az Egyháznak)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 20:00:17

@tewton:

"ilyen idősen megtanul magyarul, hogy elnyomja a szabadság gyermekeit!"

Bazmeg, ahhoz héberül is meg kéne tanulnia!:o))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 20:03:49

@bbjnick:

A liberális az pont annyira lehet keresztény, mint ahogy a hitgyülisek is keresztényeknek tartják magukat.

Tényleg, Tóta, aki most kibaszott neofita emdéefes lett, legutóbbi posztjában a hitgyülit is fikázza, vagy az ilyenkor kivétel szabályerősítőnek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 20:04:56

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76):

A katolikus teológián tanulnak hébert. Nekem volt olyan plébánosom, aki folyékonyan írt-olvasott óhéberül:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 20:09:21

@Alfőmérnök:

No, akkor azt mondd meg nekem, ha én mint katolikus keresztény is és liberális is vagyok, akor hogyan gyakorolhatom az igazságosság erényét?

ü
bbjnick

rognork 2010.01.25. 20:11:48

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76): ennél bővebbet nem bírtam böffenteni, elég volt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 20:13:03

@bbjnick:

ha én mint katolikus keresztény is és liberális is=ha én mint katolikus keresztény liberális is
akor=akkor

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.25. 20:16:22

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76):

Tóta valószínűleg olyan "liberális", hogy önmagától sem várja el a koherens gondolkodást: egyszer így gondolja, másszor úgy és mindig igaza van:-(

ü
bbjnick

józan' 2010.01.25. 20:22:52

Ulrich atya szerencsére előhozta a kedvenc témámat is, miszerint hogy lehet az, hogy vannak emberek, akik epét hánynak amikor valaki megsérti a politikai korrektség szabályait, ellenben a keresztényezéssel semmi bajuk sincs, sőt, általában pont ők a legnagyobb kereszt-haterek.
Vagyis hogy lehet az, hogy ekkora a kettős-mérce a liberál oldalon.
Erre mi volt az IQ-bajnok tótavé válasza?
"Én nem vagyok a PC zászlóvivőve"
:-D
Hát persze. Nyilván nem. Idióta.

Alfőmérnök 2010.01.25. 20:28:14

@bbjnick: Most akkor a kereszténységről beszélünk, v a katolicizmusról? És melyik liberalizmusról. :)
Na megyek, most nincs időm (sajnos).

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.25. 20:44:44

"mintegy 50 egyetemistával, akik közül sokan az alapítvány segítsége, és a keresztény szellemű nevelés nélkül még az általános iskolát sem tudták volna elvégezni."

Ergé, már bocs, de a fenti mondatod hülyeség.
Addig OK, hogy az alapítvány segítsége, de a keresztény szellemű nevelésről nem hiszem, hogy megkérdezték őket.
Ne értsd félre, ezzel a dologgal en bloc nincs bajom, semmi sincs ingyen, az egyház is "kér valamit cserébe". Qiud pro quo.

(Vagy szted mondhatták volna szegény árvák, hogy "a segítséget hálásan fogadom, de imádkozni inkább nem szeretnék?" Naugye.)

Mégegyszer: a jelenség OK. Inkább egy kis lightos indoktrináció, mint hogy hómleszként vergődjenek ezek a gyerekek.

Amit írtál, az viszont hülyeség.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.25. 20:50:33

@Google: nem mérges. csak nem hiszek benne, hogy az ádáz ellenséget szép szóval meg lehet győzn. ez süket libsi szólam. még ha a kmersztények mondják is.
meg egy kicsi be is vagyok állva.

tewton 2010.01.25. 20:56:29

@Shulc: "többé nem vesznek fel soraikba olyan keresztényeket, akik frissen tértek át az iszlámról, illetve a zsidó vallásról katolikusnak."

ehhez képest komoly lazulás, hogy szoci és mszmp-s arcok beléphetnek a templomba (különösen az éjféli misén).

amúgy meg teljesen igazuk volt. a kényszerből kikeresztelkedett zsidók mindig is gyanúsak voltak. ezek titokban gyakran titokban zsidó szokásokat tartottak, amivel gyakorlatilag megtagadták a látványosan felvett keresztény hitüket. a korabeli zsidó oldal persze hősként kezelte őket, és nem találta képmutatásnak a dolgot.

továbbra se értem a dolgot. ha én akarnék rabbi lenni, én nem vinnyognék azon, hogy nem zsidóként nem lehetek rabbi első körben. sőt. szaros betérő gójként én és az első generációs leszármazottaim is elég más elbírálás alá esnék jogilag is, mint a nativ zsidók. meg is vannak különböztetve szépen.

persze valahol fura, hogy pont a jezsuiták felvételijén görcsölsz. ez olyan, mint ha innen be akarnék jutni a Nagy Világszabályzó Zsidó Összeesküvés Igazgatótanácsába, lehetőleg balról a második székbe.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.25. 21:12:02

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76): tóta akkor lesz hiteles, ha majd magát fikázza.
nem csak megfontolt, hanem egértelmű is. a befogadás ideje nem a háború ideje.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.25. 21:12:03

@józan':

Mondtam már másutt.

Nem mondom rájuk, hogy baloldaliak meg PC vitézek, mert kisiklanak az ilyen kategorizálás alól, ugyanis nem használnak világos fogalmakat. Én úgy hívom őket, hogy független értelmiségiek, javaslom a kategória használatát. Ennek ők örülnek, mert azt hiszik, hogy megtiszteljük őket ezzel. Pedig nem. El kéne jönni annak az időnek, hogy ki merjük jelenteni: az öntörvényű, a dolgok egyedüli mércéjéül szolgáló értelmiségiről szóló legendák társadalmi alapvetésként használhatatlanok. Ezek az értelmiségi héroszok saját maguk szolgálnak ennek legjobb igazolásául, mivel sem mintákat, sem magyarázatokat, sem irányokat nem tudnak mutatni senkinek. Ismerik ugyan a technikákat, hogy aktuális agyrémeiket hogy kell lenyomni a társadalom torkán, de legnagyobb hiányosságuk éppen abban áll, hogy ők csupán manipulációs technikák használói, amit mondanak, annak valójában nincs tartalma.

Ha az emberek megkérdezik, merre van az előre, arra nem válasz, hogy ne verd orrba a másikat, ha szánt szándékkal hamisan énekel. Ez nem cél, ez még egy viselkedési szabályzat ötödrendű alpontjának is silány, nem utolsó sorban marhaság.

blerocs 2010.01.25. 21:35:35

A materializmus egyrészt tisztességes abból a szempontból, hogy abból próbálja felépíteni a világképet, amit tapasztal.
Másrészt a materialisták nincsenek vele tisztában, hogy a kereszténység mennyire meghatározza a nyugati világ arcát, hogy bármilyen szembehelyezkedés a fennálló renddel csakis a keresztény kultúrkörben jöhetett létre, éppen annak az újító erőnek a következtében, ami Krisztussal eljött az emberek közé (ha prédikálhatok egy kicsit.) Krisztus erő, ami a valódi egyéniség erejeként is megnyilatkozhat, ezért ellentmondás kicsit, ha valaki nagyon önállónak érzi magát, és szembehelyezkedik vele. A katolikus egyház és az egyházi nevelés ehhez képest valóban valami más, vannak képmutató és kevésbé képmutató iskolák.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.25. 21:41:13

Végre valami értelmes "visszavágás".

kondi2005 2010.01.25. 21:51:36

Pontosításként, mivel felmerült: a katolikus egyház tanítása szerint a teremtett világot vizsgálva bárki eljuthat Isten felismeréséig és ezáltal az üdvösségre. Akár az egyház nélkül is. Csak nem könnyű :) Bár sokszor az egyházi intézményrendszer is tesz ellene bőven.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 21:54:37

@Sebastian Knight:

Köszi meghallgattam.
Kiss U. jó volt, de szvsz aki tótista módon libsi, annak valszeg ő a meggyőzőbb.
Egy átlagembernek viszont nem hiszem, ugyanis érezhető volt, h még az egyébként nem konzi műsorvezető is inkább K.U. véleményét osztja.

Nagyjából egy réteg alkothatott olyan véleményt, h Tóta helytállt a vitában, az igazság az ő oldalán:
a Bp-i, 40 alatti, ateista, értelmiségi, értéktagadó (illetve az értékeket relativizáló) libsi.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 21:56:51

@vero:

"meg egy kicsi be is vagyok állva."

Az alkohol tömör fogalmazásra sarkall!:o)))

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 22:02:04

@vero: Igazad van: régi tapasztalat, hogy közepes alkoholos befolyásoltság alatt lehet legjobban gyalázni az ellent.
Megyek, benyomok én is egy felest.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.01.25. 22:18:40

@Elpet: Na ez az. Nem az első alkalom, hogy négykilences egyetértésemet kell jelezzem feléd :-)

rianás 2010.01.25. 22:19:22

@Shulc: komplett hülyeség, fogalmad sincs, miről beszélsz!

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.01.25. 22:20:01

@Tehetetlen Dodó: részemről egy pohár bor :-) Egészségünkre!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.25. 22:28:14

@Tehetetlen Dodó: az <in vino veritas> nem csak azt jelenti, hogy az ember olyanokat mond ki, amit színjózanul nem, hanem azt is, hogy
olyan gondolatforrások erednek, amelyek aszályban egyszerűen nincsenek, vagy elapadnak.
mondom ezt már szárazon.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.25. 22:33:00

most így visszaolvasva magamat ezt azért nem nevezném gondolat csermelynek :o))
de kétségkívül egyértelmű és határozott. de talán nem is kell több.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.25. 22:34:20

@Tehetetlen Dodó:
@vero:

A borral az a baj errefelé, h jó nagy savat csinál, azt meg nem lehet elnyomtatni mással, csak jóféle házipálesszal, de utána meg semmi sava az embernek...

tewton 2010.01.25. 22:37:33

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76): érdemes valami munkát adni annak a bornak, kis pörköltöt csipegetni hozzá, például :)

Tehetetlen Dodó 2010.01.25. 22:41:26

@Mihint: @vero: @malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76): @tewton:
Tudjátok, az én ifjúkoromban, a reménytelen kádárizmusban járta az a mondás, hogy magyar értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2010.01.25. 22:44:27

@Tehetetlen Dodó: Igen(emlékszem jaj), én pl most a harmadikat keresem :o)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.25. 22:49:18

@malac69 nemigazországi hisztidetektor (centi=76): ördögi kör :o))
nekem csak a bolti palackosokkal van ilyen bajom, azok közül is a vörösekkel. kevés a nem mű.
@Tehetetlen Dodó: igen, megvan. sajnos most is hivatkozzák és talán aktuális is.

suski 2010.01.25. 23:53:46

én csak azt nem értem, miért kell mindenféle böfögésre azonnal ugrani. Ki nem szarja le mit pofáznak ezek a hülye rádiójukban?

suski 2010.01.26. 00:04:14

@negeev: "Régebben még letölthetőek voltak a HírTV honlapjáról a műsorok. Most már nem. Nem értem, hogy mégis miért visszafelé fejlődik az az oldal."

dehogynem:
www.hirtv.hu/multimedia?sp=Civilkaszino

-lyla- 2010.01.26. 01:13:22

@caralho voador: a születési név rovatot majd minden második iwiwes félreolvassa...

ha te ezt nem vetted észre, akkor még az atyánál is felületesebb vagy...

egyébként elég érdekes a minősítési rendszered...

9gui99 2010.01.26. 01:21:13

Remélem azért Máriusz megkérdezte Böjte atyát hogy ráér e/akar e ezzel a két idiótával foglalkozni.

suski 2010.01.26. 02:02:08

@bbjnick: "Kiss Ulrich Németországban született (1945-ben), 1990 után jött Magyarországra, iskolában tanulta a magyar nyelvet, rondán raccsol és töri a magyart:-)"

a végén a smiley azt jelenti, hogy ez csak poén volt, vagy miarosseb?

1 perc google után:

"született 1945. február 19. Berlin

Iskolái 1951-56 Városmajor utcai Általános Iskola (Budapest)
1956-59 Áldás utcai Általános Iskola (Budapest)
1959-62 II. Rákóczy Ferenc Fiúgimnázium (Budapest)
1962-63 Goethe Gymnasium (Frankfurt/Main)
1963-64 Németországi Magyar Gimnázium (Kastl)
1964 Érettségi"

parbeszed.com/blog/?page_id=2

tewton 2010.01.26. 02:02:48

@-lyla-:
well.
szerintem majdnem minden férfi félreolvassa. a mi esetünkben ugyanis nincs túl sok értelme a "születési név" rubrikának. A születési évnek meg van :)

bár ki tudja, hogyan is lesz ez a dolog a bejegyzett élettani kapcsolattal:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.26. 02:40:39

@suski:

Értem, hogy szerinted hülye vagyok, csak azt nem értem, hogy szerinted miért vagyok az.:-)

"Berlinben születtem, '56-ban lettem magyar, anyanyelvem ugyanis német, és az iskolában hatévesen tanultam meg magyarul."

www.kek.org.rs/hu/ulrich.php

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.26. 02:42:57

@Alfőmérnök:

És melyik Jézusról?!:-(

Mt 10.32
Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.
Mt 10.33
De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.
Mt 10.34
Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.
Mt 10.35
Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával.
Mt 10.36
Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége.
Mt 10.37
Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.
Mt 10.38
Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.
Mt 10.39
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.
Mt 10.40
Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött.
Mt 10.41
Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.
Mt 10.42
S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.

ü
bbjnick

suski 2010.01.26. 03:05:36

@bbjnick: na ja, csakhogy az elsô kommentedbôl az következik, hogy a faszinak 90-ig semmi köze nem volt Mo-hoz, az arra adott válaszkommentben is van, hogy " szép, hogy ennyi idôsen megtanult.." Az apja magyar és aki 6 évesen tanul meg magyarul és magyar iskolába jár, az anyanyelvi szinten beszél. Az nettó hülyeség, hogy töri magyart. Szeretném én úgy "törni" a németet vagy bármilyen nyelvet, ahogy ô "töri" magyart... és ugye az sem bontja ki a valóság minden részletét, hogy 90 után jött Mo-ra, mert az egész gyerekkorát itt töltötte.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.26. 06:44:29

@suski:

Igazad van. Egy egymondatos hozzászólásban nem sikerült a valóság minden elemét kibontanom. S, mi több, még azt az egy mondatot is félreérthetően fogalmaztam meg. És, igen, nem töri a magyart, csak annyira raccsol és olyan erős az akcentusa, hogy emiatt nemritkán nagy figyelmet igényel szavainak megértése.

Esetleg még valami? Szeretnél beszélni róla?

ü
bbjnick:-)

Viktus 2010.01.26. 08:52:49

Az a baj Para Kovi meg a másik bohóc gondolom még ezért is pénzt kérne annyit meg nem érnek inkább adják a gyerekeknek ...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.26. 09:29:03

@reality: @Szt. Ahanov: @tewton: Köszi!

@bbjnick: Jelzem van egy heroinista ismerős aki Jobbikra szavaz. Én sem értem :)

Bummer 2010.01.26. 09:29:48

@Úlfhéðinn:
Jól sejtem, hogy nem találkoztál még ilyen dévai családdal?

Én eléggé kétlem, hogy keresztény nevelés nélkül, szimpla "humanizmussal" családonként 10 fiút az utcáról egyetemig el lehet vinni.

Ezt támasztja alá a magyarországi egyházi középiskolák kiemelkedő hozzáadott értéke: a szülők szociokulturális hátterét figyelembe véve, az ország 20 legjobb középiskolájából 5 egyházi.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.26. 09:51:45

@Bummer:

"keresztény nevelés nélkül, szimpla "humanizmussal" családonként 10 fiút az utcáról egyetemig el lehet vinni."

Ja, vallásos felfogással - ez akár a judaizmus is lehet - lehet csak, mert vallásosság nélkül nem valószínű a 10 gyermek bevállalása.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.26. 09:54:46

Eddigi legjobb téma a mandineren. Grats!

egy_vélemény 2010.01.26. 10:02:47

Egy kérdés vagyok a jobbklikkről. Lenne egy javaslatom, csak egy kis fáradozásba kerülne. Batyuzzanak föl a tájékozatlanok, kétkedők, mocskolódók. Menjenek el Tusnádfüdőre (például). Kopogjanak be a Szent Ferenc Alapítvány ottani árvaházába. Minden városi igényt kielégítő vendégszobájuk van. Amijük van, megosztják az odalátogatókkal a felújított Zakariás kastély kis lakói, nevelői. Ez a legtávolabbi otthon, ahol élőben lehet megtapasztalni azt, hogy oltalom-é a kereszténység a nyomor, a züllöttség, a széthullás, a civilizált divatőrület, a farkastörvények ellenében.
Pár napos együttlét kölcsönösen előnyére válik az odakényszerülteknek és az odalátogatóknak.

Bummer 2010.01.26. 10:16:22

@Jobb híján MDF-es:
Csak éppen a judaizmus, a zsidó vallásosság szinte nem is létezik sajnos.

suski 2010.01.26. 15:06:54

@bbjnick: nincs akcentusa...nem tudja pörgetni az r-t. Hogy ez attól van-e, hogy elôször németül tanult meg, vagy egyébként se tudná, nem tudom.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.26. 16:15:36

@Bummer:

"Jól sejtem, hogy nem találkoztál még ilyen dévai családdal?"

Persze, jól sejted.

"a magyarországi egyházi középiskolák kiemelkedő hozzáadott értéke: a szülők szociokulturális hátterét figyelembe véve, az ország 20 legjobb középiskolájából 5 egyházi."

Mit értesz pontosan azon, hogy: "a szülők szociokulturális hátterét figyelembe véve"?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.26. 16:33:47

@Úlfhéðinn:

"a szülők szociokulturális hátterét figyelembe véve"

Azokat a gyerekeket gyakorlatilag nem kell tanítani, mert már otthonról hozzák a tudást, az iskola meg learatja a babérokat.

Bummer 2010.01.26. 17:09:28

@Úlfhéðinn:
Bővebben itt:
hvg.hu/itthon/20050111kozepiskolasorrend/page3.aspx

(1999-2004 összesített adatok)

A felvételi arányokat súlyozzák a gyerekek szüleinek anyagi, tanulmányi, környezeti helyzetével. Így ugyan a pesti felvételi rangsort a Fazekas vezeti,javarészt értelmiségi, jól szituált szülők gyerekei viszik oda a gyerekeiket.
A pesti piarista gimnázium viszont, amit a katolikus egyház tanításra alakult szerzetesrendje visz, az abszolút rangsorban is igen jó eredménnyel 17., de a hozzáadott érték rangsorban is 9.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.26. 17:42:03

@józan':

"Erre mi volt az IQ-bajnok tótavé válasza?
"Én nem vagyok a PC zászlóvivőve"
:-D
Hát persze. Nyilván nem. Idióta.

tóta meg a pc? muhaha.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.26. 17:48:45

Ja, felvetődött más kontextusban is tóta. talán idézzük őt magát:

"De ha már benne vagyunk a lecsóban, hadd meséljem el, mitől is undorító a politikai kereszténység."

éééérted? politikai.

lásd még: w.blog.hu/2009/04/12/baratok_kozt_18

Shulc 2010.01.26. 19:16:31

Sokan "válaszoltak" a felvetéseimre, én akkor is azt mondom, hogy akárhogy csavarjátok a dolgokat, a kereszténység akkor is kirekesztő vallás marad.

Egyébként lényegtelen, a hatalmatok szerencsére jelentéktelen, sosem lesz már csak negyedakkora sem, mint a Horthy-fasizmus idején volt.

Az időtök lejárt, csak még nem vettétek észre.

gyz 2010.01.26. 19:31:16

@Shulc: ebből látszik, hogy egy lófaszt sem akarsz, csak kötözködni.
idézőjelbe teszed a válaszolni szót, ezzel elutasítva és egyben összemosva azok tartalmát (mintha mind ugyanaz, egyszersmind hülyeség is lett volna), és egyben felmented magad az érvekkel alátámasztott vita alól.

azért jöttél, hogy behányd a véleményed, másé nem érdekel. Mondjuk ezzel nem rísz ki a fórumozók többsége közül - ha akarsz, lehetsz büszke is rá.

tewton 2010.01.26. 19:37:17

@Shulc: nem sokat értesz az egészből.

annyit azért megtanulhatnál, hogy a keresztényezés a liberálisok antiszemitizmusa.

Tehetetlen Dodó 2010.01.26. 20:24:49

@Shulc:
A te időd bezzeg nem jár le.
A hülyeség örök életű.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.26. 20:37:17

@Shulc:
Hopp, egy fonál, vegyük csak fel!

"Sokan "válaszoltak" a felvetéseimre, én akkor is azt mondom, hogy akárhogy csavarjátok a dolgokat, a kereszténység akkor is kirekesztő vallás marad."
Muhaha.

"Egyébként lényegtelen, a hatalmatok szerencsére jelentéktelen, sosem lesz már csak negyedakkora sem, mint a Horthy-fasizmus idején volt."
Nyihaha.

"Az időtök lejárt, csak még nem vettétek észre. "
Nyöhehe.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.26. 20:41:05

@Shulc: A kereszténység annyira kurvára kirekesztő vallás, hogy Haiti-ba csupa-csupa keresztény szervezetek mentek azonnal segíteni, amint megtörténty a baj. Mondanál pár "nem-keresztény" segélyszervezetet amelyik ott van, vagy volt az elmúlt két hétben?
Köszi a választ előre is.

tewton 2010.01.26. 20:43:15

@Talon Karrde: Maga nagyon optimista, hogy itt valamiféle dialógusban reménykedik :)

de megnyugtató, hogy akkor itt mégse lesz weimar, gettó, sárgacsillag-viselés:)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.26. 21:08:56

@Bummer:

OK, kösz a linket. Ez így korrekt, értem amit mondasz.

teknős 2010.01.26. 21:17:32

@Shulc: Szerintem meg te nem érted.

Micsoda ostobaság azt feltételezni, hogy követhető egy olyan vallás, amelyik azt hirdeti magáról, hogy tulajdonképpen tök mindegy, hogy az ő útmutatásai szerint élsz, vagy bármely más vallás szerint.

A másik, hogy nem kötelező a disznótor. Ha nem akarsz üdvözülni, senki sem fog rá kényszeríteni.Ez csak a te zavaros elmédben létező erőszak.

teknős 2010.01.26. 21:22:20

@Shulc: Arról meg sem emlékezem, hogy a frissen nem lehet és a nem lehet között azért van egy kis különbség.

Bár elhiszem, hogy annak, akinek ekkora katyvasz van a fejében, annak ez biztosan gondot okoz.

teknős 2010.01.26. 21:43:20

@Shulc: Íme a hős, aki megküzdött a keresztényekkel!
süti beállítások módosítása