A Kuruc.infót ajánlják a societasos trollok
2010. január 20. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A Kuruc.infót ajánlják a societasos trollok

  A megmaradt baloldali ifjúsági mozgalmárok minap meghirdetett internetes trollversenyén megérkezett az első feladat Patek Gábor kampányfőnöktől: a hadüzenettel nettó trollhadjáratba kezdtek az unatkozó ifjúszocialista számítástechnikusok és kommentkatonák.

„Amialatt a Fidesz pártsajtó azzal foglalkozik, hogy a baloldal hozzájuk hasonló módon netes kampánycsapatot szervez arról próbálják meg elterelni a figyelmet, hogy a nyugdíjrendszert olyan módon kívánják kormányra kerülésük esetén módosítani, hogy csökkenjenek a nyugdíjak, illetve 70 éves korig kelljen dolgoznia mindenkinek!

A Jobbik és a Fidesz is működtet ilyen hálózatokat, elég belenézni a blogokba. Miközben a párt támogatottsága folyamatosan nő, és a választásokig elérheti a Fideszét, a jobboldali bérkomentelők ellepik az internetet. Ez egyáltalán nem tükrőzi a valós helyzetet!

Terjeszd az indexen ma megjelent hírt, amely szerint a Fidelitast megszűnteti Orbán Viktor!”

  Patek azt tanácsolja az olvasóknak, újonnan regisztrált emailcímükkel reklámozzák a kuruc.info portált, és használjanak arra jellemző kifejezéseket pl.: „Gyurcsótány, Maszop, Zsidesz”.

  Pártutasításba adni a Gyurcsótány, Maszop, Zsidesz kifejezések használatát, ez tényleg felülmúlhatatlan. A hiányos helyesírási felkészültséget tanúsító feladat, melyben a kitüntető első helyen szerepel a Mandiner, PDF-ben itt olvasható.

Frissítés: Elértük Patek Gábort telefonon, aki cáfolta, hogy ez a levél tőle származna. Ugyanakkor megerősítette, hogy a korábban megjelent köszöntőt és a játékszabályt ő írta.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr451687101

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mienk a bronzérem 2010.01.20. 13:02:34

Gyerünk srácok, húzzunk bele, még nem szeretnek minket eléggé a szocik. Csak a harmadikak vagyunk a listájukon: Új feladat még figyelemelterelés céljából beépülni a kurucokhoz.Messze még a tavasz, hol a legalja?

Trackback: Kapjátok be Tik is Jobbikok! 2010.01.20. 11:28:20

Vona jaffája elég sok helyen kiverte a biztosítékot, hogy az Orbán-Bajnai paktumot, már ne is említsem. Ezért “kapjátok be ti is” felkiáltással csavarok még egyet az oroszlán bajszán.   Mefisto kommentjének helyt adva szabadjára e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.20. 14:31:43

@Loxon: Baszki, én nem látom át. Ön merénylet, vagy kései kármentés a szocik részéről?
. )

Tehetetlen Dodó 2010.01.20. 14:32:26

@Pisti, az aragorn:
Dehogynem: az egy márkás svájci óra, persze Gábor nélkül.
Biztos az lesz a pontgyűjtés fődíja.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.20. 14:37:47

@Pisti, az aragorn: tessék, a szakállas majom az:

http://209.85.135.132/search?q=cache:WQQZ5ILrb5MJ:www.gondola.hu/cikk.php%3Fszal%3D34776+Patek+Gábor&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.20. 14:40:51

@gloire: Gloire, ennyire nem lehet rosszindulatú. Hogy lennék már szoci? Röhögtetni akar?

Balance Of Power 2010.01.20. 14:43:47

Nem tudom, ki hogy gondolja, de mivel a blog tkp. szemelyesen meg lett szolitva, szerintem mindenkeppen kellene erre reagalni Patek fele es a levelezest posztban kozzetenni. Felteve hogy a masik 2 blog szerkesztoi nem eddig nem kontaktaltak a faszit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.01.20. 14:52:52

@gloire:

Ez a P. egy virtigli leninfiú:-( Tudja az MSZP, hogy kire bízza a piszkos munkát.

ü
bbjnick

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.20. 14:59:52

Patek telefonon cáfolta, hogy ő írta volna a levelet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.20. 15:01:36

@TuRuL_2k2:

Elég meglepő lett volna, ha bevallja. De persze ki tudja. Érdekes, hogy trollok még sehol. Keveslik a bögrét?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 15:02:13

@TuRuL_2k2: Én pl. azon lepődtem meg, hogy "Patek" gyakorlatilag ingyenreklámot nyom a mandiner.hu-nak azzal, hogy első helyen említi a mandiner.BLOG.hu helyett.
Na, mindegy...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 15:05:52

Na igen, indul a kampányidőszak, nyakig fogunk úszni a szétdobált kakihegyekben... shit happens.

ILLED 2010.01.20. 15:11:32

A Rákóczi szabadságharcban a kurucok rajtaütéseik során sokszor játszották el a labancokkal, hogy kevesen vannak, és elmenekültek, mire azok üldözőbe vették egymást, és besétáltak a csapdába, majd az új módszer az lett, hogy kevesen mentek rájuk, és nem kellett félniük az üldözéstől, noha már nem volt csapda, majd erre is rájöttek a labancok, és megint lett csapda, és így tovább.

Ilyen kontra-rekontra végtelent képzeltem most e mögé a levél mögé. Lehet, hogy csak a Societast járatják le, lehet, hogy a Societas akar úgy csinálni, mintha az aljasok lejáratnák, lehet, hogy a Mandíner szeretne úgy csinálni, mintha az aljas Societas akarna úgy csinálni, mintha aljasok lejáratnák stb. :-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.01.20. 15:14:31

@Talon Karrde:
Azért egy trollkodási utasítás nem a legkedvesebb ingyenreklám: alapesetben kevés emberhez jut el, akik viszont szétbarmolják a kommentfolyamot.
Nekem is voltak kételyeim, bele is írtam a vezérkommentbe: 'A kurucinfó-ajánló feladatról olvasva először gyanakodtunk, hogy ez valami átverés lesz, de többszörös ellenőrzés után is úgy tűnik: a levél valódi.'
Lehet, hogy mégsem az. Van ilyen.

vlinder 2010.01.20. 15:19:40

A Fidesz a nyugdíjat nem csak el akarja venni a nyugdíjasoktól , hanem visszamenőleg be is akarja velük fizetettni a Fidesz pártkasszába, azonkivül, 92 évre emeli fel a nyugdíjkorhatárt és ez nemtől függetlenül mindenkire: igen!
A Fidesz azokat, akik nem tudnak eleget tenni a 92 éves korig kötelező munkavégzésnek, csupán azért mert hamarabb meghalnak, azzal bünteti, hogy nem engedi eltemetni őket.

Most csak ennyit , majd még hozok a híreket!

Jelen levelem kapják:
- kijelölt közösségi protálok, fórumok
- blogok
- sajtófórumok
- napilapok Olvasói oldal
- SOCIETAS Bérszámfejtés
- irattár

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 15:21:14

@TuRuL_2k2: Ami ugye önmagában nem oszt, nem szoroz.

Konspiráció on:

Feltételezem, hogy a lehető legnagyobb alapossággal leellenőríztétek az infót, mielőtt kijött ez a poszt - tehát ha ez az utasítás kamu, akkor valaki nagyon ügyesen csinálta. Minimum megfelelő belső infókkal rendelkezik a Societas belső műküdéséről, az információs csatornákról és a potenciális stratégiákról.

Tehát ha ez tényleg hamisítvány, és mindez kiderül, akkor a kitervelőjének nagyjából az lehetett a célja, hogy az a történet kerüljön nyilvánosságra, hogy "jobboldali körök a saját médiáikat dezinformálják a szocik befeketítése érdekében".

Ez lehet egy ügyes próbálkozás, de a "kinek az érdeke" elv alapján az egész visszahullik a szocik fejére.

Konspiráció off:

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.20. 15:21:27

@Loxon: Én tudom, hogy te nem vagy szoci, de valószínüleg fáradt, vagy indiszponált, az igen . )
Félszavakból mi, úgytűnik nem értjük meg egymást, de mindegy, sokkal komolyabb az ügy annál, mintsem viccelődéssel el lehetne ezt ütni, úgyhogy innen kezdve csak komolyan!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 15:23:52

@TuRuL_2k2: Mármint az nem oszt nem szoroz, hogy szóban cáfolta.

Republikánus Péter 2010.01.20. 15:24:58

Karrde: hány pontnál tartasz?

zooborg 2010.01.20. 15:25:06

@nyg:
Értelmező (analizáló) képességed alapján, meg a betűjegy szerint nyugger vagy ugye?
Az a fazon akinek ha azt mondják: NEM a Zorbán lopta el a Zországot, juszt is azt érted: a Zorbán lopta el a Zországot (hatalmat, dicsőséget...)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 15:25:51

@laspalmas: Ha az első levél valódi, akkor a mozgósítás megtörtént, csak még nem értek ide. Ez a második levél szempontjából nem releváns.

Vagy az is lehet, hogy gondban vannak a regisztrációval, fene se tudja... :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 15:26:32

@Republikánus Péter: Külföldre sajnos nem küldik el a nyereményt, nem indulok a versenyen...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.20. 15:27:22

Nyiháó, elébb szervezett ez a szakember egy netmozgalmat, majd azt valaki üstöllést meghekkelte, hogy ezt az állevelet szerteszanaszéjjel küldhese, vagy hogy kell ezt az updétben foglalt félbeismerést elgondolnunk? Mondjuk a Rea...bassz...Mandíner is küzdhetne kicsit, hogy ne csak holmi PDF-e legyen, hanem az a mél is, amiben jött.

Republikánus Péter 2010.01.20. 15:31:35

"Külföldre sajnos nem küldik el a nyereményt..."

Nem? tuti? megérdeklődtet?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.20. 15:33:58

@gloire: Hát jó. Végülis mit gondolsz, kedves Glorie? Én még egyszer, röviden a következőket:

1. A levélből az derül ki, hogy a (valóságos vagy állítólagos) ukáz nem más, mint egyszerre támadni a Fideszt és a Jobbikot.

2. A levél lehet hamisítvány, és ekkor pedig annak függvényében derül ki belőle valami, hogy ki hamisítota.

Tehát semmi olyan következtetést nem lehet levonni belőle, hogy mondjuk Jobbik = MSZP, amit néhány olvasó, úgy tűnik, levont.

A kuruc.info és szerepe: az egy bonyolultabb kérdés. Ha azt mondják, hogy szoci trükk, hát ezt mondják a hungaristák is. :>

Valószínűbb, hogy „Jobb híján MDF-es”-nek (aki remélem, csak iróniából használja ezt a nevet) valamelyest igaza van. A Societas arra építhet(ne), hogy a kuruc szóhasználatával megegyező dolgokat iktat be nyilvánvalóan primitív kommentárokba. Ennek hatékonysága kétséges, ugyanis olyan blogokon, mint a Mandíner, legfeljebb azt érné el vele, hogy a Fidesz erősödik meg, nem pedig az MSZP.

No, ért már?

arlequin 2010.01.20. 15:35:06

@mefisto: az is lehet hogy fidelitasszosat beépítettek a zifjúszocikba tavaly, most meg bilit borít...

Republikánus Péter 2010.01.20. 15:35:13

"A Jobbik és a Fidesz is működtet ilyen hálózatokat, elég belenézni a blogokba. ... A jobboldali bérkomentelők ellepik az internetet."

Szegények! egyszerűen nem fér a fejükbe, hogy egy átlag baloldali szavazó be se tud kapcsolni egy számítógépet, nem hogy kommenteljen...

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 15:50:14

@arlequin: Ez nekem inkább tűnik szoci akciónak, mint jobboldalinak. Végülis a gyurcsányizmus egyik döntéshozatali sémája, hogy a lehető legváratlanabb lépést kell meglépni. Ez valahogy egy inverz Ockham-borotva: a legvalószínűtlenebb megoldás a jó megoldás.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 15:54:41

@Republikánus Péter: Szerintem ne erőszakoskodj, mert csak te fogod megszívni. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.20. 16:10:26

@Loxon: A félreértését gondolom _életem első helyesírási hibája_ okozhatta: az "Ön merénylet..."
helyesen önmerénylet lett volna!

Egyébként azt gondolom, hogy a dagi ifjúszoci írta a cuccot, akármit mond . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.01.20. 16:14:35

@Loxon: Ja, és a céljuk nem túl bonyolult, egyszerűen tele akarják szemetelni a blogokat izléstelen, álszéljobbos dumákkal, hogy utána mutogathassanak rá.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.01.20. 16:22:10

@gloire: Valóban, az "Ön merénylet" vagy az "önmerénylet" homlokegyenest ellentétes értelmű. :>

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.20. 16:32:12

Ha ez a szoci PATEK meg a fideszes PHILIP(pe) közösen hirdetnének ilyen kampányt, én versenybe szállnék a nyereményekért, persze csak ha a név kötelez. Éjjel-nappal csak kommentelnék baszki. ;D

vizipipa 2010.01.20. 16:50:36

A Mandiner (blog/hu) vagy bármely blog számára persze kellemetlen a troll támadás, résen kell lenni, de emileket/nikkeket gyorsan is lehet kitiltani.

A célt - a választási eredményt - nem fogja olyan nagyon befolyásolni. Eddig is volt a pártoknak önkéntes/szervezett bérkommentelő csapata. Emlékeztek Rózsa Misire? Na, és hol van most a szadi?
Butaság azt hinni, hogy a háború ezen a csatamezőn dől el. Fontos a jelenlét, a szinten tartás - meg a sulyok "el nem vetése" (nyelvtanilag milyen korrekt ez, kár hogy magyartalan).

Patekről Szanyi is megemlékezik:
kapcsolat.hu/blog/a_patek

Valamint mazochistáknak: Molnár Csabának is van új bejegyzése a kapcsolat.hu-n.

Izé, Patek, én a kapcsolat.hu-t reklámozom itt, ezért dupla pont jár!
A piros USB kulccsal szemezek...

tempetőfi 2010.01.20. 17:17:02

@vizipipa: Egy piros franciakulcs, az jár neked:)
Belenéztem ebbe a kapcsolat.hu-ba, súlyos. Ha azok a kommentelők lepik majd el ezt a csúf jobboldali felületet, akkor inkább a Kiskegyedet fogom olvasni az Őrtoronnyal keverve. Legalább szövegtestben, szerkesztés után kapom a textust.

Várkonyi 2010.01.20. 17:32:34

Na és hol vannak azok a kommentelők?

Megijedtek, hogy lebuktak?

Mondjuk az jellemző lenne a gerinctelen gyáva hazaáruló bandára.

Persze még lehet, hogy felbukkannak...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 17:34:03

Az utolsó levél egy nagyon gyenge hamisítvány
Összehasonlítottam a PDF-eket és az első kettő (LEVÉL - Köszöntő 20100112.PDF és VERSENYKIÍRÁS - Netkampány 20100112.PDF) Letter méretre van szerkesztve egy bizonyos "iusy" által (Author).
Ezzel szemben a harmadik (Societas-elsofeladat.PDF) nevének formázásában is más, A4 méretre van van szerkesztve és nincs benne Author.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.01.20. 17:37:37

@vizipipa:

"Butaság azt hinni, hogy a háború ezen a csatamezőn dől el."

Kombináld bele, hogy a blogszféra jó gyakorlóterep a lakossági fórumok előtt, no meg önmagában is tud dominó-dőlést indítani. A sok commentelő, troll, olvasó véleményét tudja ám befolyásolni (ha nem is okvetlenül gyökeresen megváltoztatni) a fene nagy digidiszkurzus és ezt mondják tovább a családnak, ismerősöknek. A fiatal generációk számára meg eleve a net a námber 1 forrás, innen nem nehéz kikombinálni, hogy honnan lett pölö a Jobbiknak a várt 1 helyett hirtelen 3 mandátum az EP-ben. A rétegjelenség bloggerkedés egyre inkább hétköznappá válik, nem elhanyagolandó.

Szintén egyre többször bukkannak fel a politikai nagyágyúk beszédeiben olyan szófordulatok, amik a neten fogantak (Abszurdisztán).

Nem lebecsülni, ami a neten történik...

Republikánus Péter 2010.01.20. 17:40:45

@Talon Karrde: eszemben nincs! Az igazi jó elvtársak egyébként sem pontokért csinálják, hanem önként dalolva. Úgyhogy csak hajrá, előre a Bumeráng megmentéséért! Höhehe.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 17:46:13

@Republikánus Péter: háát öcsikém... egyszerű vagy, mint egy barlangrajz.

Várkonyi 2010.01.20. 17:55:16

...vagy csak kamu az egész. Én kb. 80% esélyt adok rá.

Republikánus Péter 2010.01.20. 17:56:36

@Talon Karrde: hé, ez lopás!

De nem írtad, mennyivel bővül momentán az iwiwes trollklubod létszáma óránként... érdekelne.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2010.01.20. 18:02:45

Nebassz, megvan a Patek Gábor száma? Nem teszitek közzé?
(szmájli)

Republikánus Péter 2010.01.20. 18:14:40

@Talon Karrde: jól van, jól van! Akkor hagyjuk. (Pedig még azt is meg akartam kérdezni, hogy hallgatod-e az új Bumerángot, de ha nem, nem. Én nem erőszakoskodom.)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 18:18:32

@Republikánus Péter: Nem hallgatom, Kiss FM-et szoktam, de csak ritkán.

Alfőmérnök 2010.01.20. 18:22:39

Na, zsideszes hülyegyerekek, kis kikapcsolódásnak ajánlom az alábbi, rendkívül romantikus írást:

kuruc.info/r/6/53913/

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 18:44:13

@latin szerelő: ez ojan lyó polyén, gyakkraban kelenne elsüsed!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.20. 18:46:51

kapcsolat.hu/blog/a_patek
A Patek
Patek Gábor baloldali fiatalokat szervez internetileg. Tök igaza van, továbbá ez a dolga is. Szerintem pokoli jól csinálja. Igen, pont így kell baloldali mozgalmat építeni! Hajrá Gábor, gyerünk balos fiatalok, "pofozzuk" ki a nárcisztikus náci-imitátorokat a magyar net világából! :)
SZANYI TIBI BÁ

sergei 2010.01.20. 18:50:06

@-dobray- (dszg): Azért ez dob valamicskét a dokumentum hitelességén...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 18:51:36

@sergei: több dokumentum van, melyikre gondolsz?

ÁrPi 2010.01.20. 18:54:07

@Talon Karrde:

Gyenge hamisítvány lenne a harmadik, a zelsofeladat??

Tán lakonikusan kell mondanom:

Lehet hogy két (konspirációs!) gépük van!

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.20. 19:03:14

haha! Elképzelem ahogy egy lelkes mszp-s nyanya először látogat a Kurucra, majd beleolvas a szocikról írott cikkekbe és agyvérzéstől összeroskadva azonnal visszaadja a lelkét Lenin elvtársnak! Micsoda rettenetes halál!

Republikánus Péter 2010.01.20. 19:03:42

@Talon Karrde: hiába, magas labdát adott az anyaszervezetetek. Pedig csak segíteni akartak, de ezek után még nehezebb lesz maszopdroidkodni. Kegyetlen a világ.

tewton 2010.01.20. 19:05:17

@Alfőmérnök:
ez a pompás hitleres Kiskegyed el fog itt süllyedni a mocsokban.

"Adolf Hitler szigorú erkölcsi elveket vallott, elítélte a „kalandokat”, a „flörtölést” (ezenkívül soha nem ivott, nem járt kocsmába, a „züllés” minden formája ellenszenves volt a számára), sőt az utcai ismerkedést sem tartotta helyénvalónak. Soha nem káromkodott, és sikamlós tréfákat sem engedett meg magának."

sose inni, sose káromkodni ... ez a vezér nem az én vezérem :(
de a régi magyaroknál is alkalmatlan lett volna:

"Minden szitkozódások az férfiaknak, uraknak, nemeseknek, alábbvaló rendnek ez volt: Aha bustya vére, lelketlen kurva fia, pogány kurva fia, szamár kurva fia. Az asszonyoknak penig ez volt: Aha hamis életû, tûzre való, tûz kénjára való; most penig férfi, asszony, leány, ifjú legény széltiben az adtát, teremtettét, hunczfutot, ördög szánkázzék az szegény lelkedene stb. még az gyermek is mikor szólani kezd, azokot tanolja legelsõbben meg."

Alfőmérnök 2010.01.20. 19:17:56

@tewton: Erről az jut az eszembe, hogy Sólyom László saját bevallása szerint még egyszer sem volt bebaszva. ;)

Tehetetlen Dodó 2010.01.20. 19:23:26

@Alfőmérnök: Akkor már értem, miért nem lett belőlem köztársasági elnök.

tewton 2010.01.20. 19:29:46

@Alfőmérnök: nézze, ilyet én se vallanék be, hogy a hátam mögött mindg ott a sarokban a köztársasági trikolór :)

különben is, a "bebaszás" már minősített eset. Én a "kellemesen spannolt" állapotig merészkedek publikus helyeken :)

Alfőmérnök 2010.01.20. 19:30:18

@Tehetetlen Dodó: Hál' Istennek nekem nincsenek is ilyen ambícióim. :)

picur3ka 2010.01.20. 19:31:14

Gyerekek! Nem lehetne valami kis szint adni ennek a jajjdefeher hatternek, igen szemronto.

tewton 2010.01.20. 19:33:34

@picur3ka/beleallos kampany:
pauszpapirt elétenni.
próbáltad már? :)

picur3ka 2010.01.20. 19:36:30

@tewton:

O, probaltam en mar sok trukkot eletemben, sok trukkot, trukkok szazait, ezeret, de ezt emg nem.

sergei 2010.01.20. 19:36:58

@Talon Karrde: A felhívásra, amiről a posztban screenshot van.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 19:47:19

@Republikánus Péter: Mindezt a rédiós posztbéli kommentjeim alapján következtetted ki brilliáns módon rólam?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.20. 19:48:03

"Varga László, a Societas elnöke a Hírszerzőnek elmondta: az e-mail hamisítvány, jogi lépéseket terveznek az ügyben. Patek Gábor kampányfőnök "szánalmasan gyenge" hamisítványnak nevezte a levelet."
www.hirszerzo.hu/cikk.gyurcsotany_maszop_zsidesz_-_hamis_ifju_szoci_e-mail_terjed_a_neten.137497.html

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 19:48:56

@picur3ka/beleallos kampany: pl. lehetne fekete a háttér és feher a zírás! höhö

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.20. 19:51:30

@sergei: Szerintem semmit sem dob ezén, amaz kettőén igen, de EZÉN???
@laspalmas: helló, képzeld @Republikánus Péter: asziszi, hogy MASZOP-droid, vok! Ez olyan LOL!

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.01.20. 20:09:03

@Republikánus Péter:

"Kegyetlen a világ."

Ideje elhagynia néhány egyednek, könnyebbüljenek! LMPVS.hu

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.20. 20:40:43

Turul,

Milyen bizonyítékotok volt arra, hogy Patek írta a levelet ?? Azontúl, hogy valaki elküldött nektek egy pdf filet.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.01.20. 20:49:08

kurvára nem érdekes, hogy patek írt-e vagy sírt, vagy sírt ásott, vagy árkot, vagy spagettit főzött meg a többi szar ...

egy a lényeg: maszop-os, tehát meg kell őt cipőzni :DDDD

www.youtube.com/watch?v=F8rWAaaMmC8

rognork 2010.01.20. 21:25:47

@tewton: hunczfut, vagyis hundsfott, ami németül Hunds Fötze, vagyis kuyap*na. nagyon durva sértés volt.

Tehetetlen Dodó 2010.01.21. 07:14:01

@rognork: Majdnem pontos: Fotze, ékezet nélkül.

fogd a pénz és kuss 2010.01.21. 09:27:20

gyurcsótány, maszop, zsidesz, olvass kurucot
gyurcsótány, maszop, zsidesz, olvass kurucot
gyurcsótány, maszop, zsidesz, olvass kurucot

hehe ez megvan vagy 12 pont!

picur3ka 2010.01.21. 10:13:33

@Tehetetlen Dodó:

Azert verjuk meg, mert sapka van rajta...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.21. 15:08:26

kepviselofunky.blog.hu/2010/01/21/a_vilag_legkommunistabb_nyitokerdese

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában maga Patek Gábor kampányszervező mesélte el büszkén, hogy de, ők tényleg ilyenek. És ez még mind semmi ahhoz képest, hogy felütésként Bánó András elkövette Minden Idők Legkommunistább Nyitókérdését, ami nekünk annyira tetszett, hogy le is írtuk betűhíven az utókornak:

Mizantró Pista 2010.01.21. 16:06:52

Kedves Barátaim,Honfitársaim!

Lassan elérkezik az idő ,amikor kezébe veheti újra a MAGYAR EMBER a sorsát,amikor megrázhatja magát, és azt mondhatja ELÉG VOLT!
Ezen súlyos történelmi időkben , minden egyes választópolgár a jövőjéről dönt, és ez kérem több mint egy egyszerű választás,hiszen itt Magyar emberek millióinak sorsáról ,gyermekeink eljövendő boldogulásáról van szó!

Isten szabad akaratot adott az embernek , és csakis rajta múlik,hogy ezt mire fordítja.Ez egy lehetőség, de egyben súlyos felelősség is! Lehetőség , mert kezünkbe vehetjük életünk irányítását és jobbá tehetjük önmagunkat , és ezzel a világot! Súlyos felelősség is ,hiszen könnyen az önsorsrontó tévelygések útjára léphetünk ,ami nemcsak a saját sorsunk alakulására hat ki ,hanem gyermekeink,nemzetünk és világunk sorsára is.
Mennyország és pokol!Mindkettő bennünk rejlik és rajtunk múlik melyiket választjuk!

Az emberfiának értelem adatott,hogy megtalálja a helyes utat és megtalálja a kulcsot ,saját sorsának nyitját !A kulcs bennünk van és ezt a kulcsot úgy hívják :Választás!
Választás! Óh ,milyen egyszerű , és közeli ,és mégis milyen nehéz ,és távoli a megoldás !
Szemünk előtt minden titkok nyitja, és mi mégis oly messze vagyunk tőle és oly távol keressük azt!
Bonyolult rendszerekben,elvont eszmékben keressük létünk értelmét , pedig a kulcs nagyszerű egyszerűségében itt rejlik bennünk! VÁLASZTÁS!

Én véreim !Vigyázó szemeitekkel önmagatokban keressétek hát létetek értelmét, de vigyázzatok,hisz mikor úgy érzitek,hogy közel van hozzátok mennyország ,annál közelebb van a pokol is!
A fenevad mindenhol ott leselkedik és azt várja,hogy rosszul válasszatok!
Soha ne feledjétek,hogy Lucifer valaha isten egyik legkedvesebb angyala volt ,de engedett a sötétség kísértésének , és rosszul választott ! Ezek után pediglen minden lelket arra csábít ,hogy rosszul válasszon ,hogy majdan amikor eljő az idők végezete, minél több lelket a markában tartson!

Soha ne feledjétek a fenevad közel van és annak egyik száma 88!
Soha ne feledjétek ,a fenevad közel van és annak egyik neve JOBBIK!

MAGYAROK!MENNYORSZÁG VAGY POKOL?

RABOK LEGYÜNK VAGY SZABADOK?
EZ A KÉRDÉS VÁLASSZATOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mizantró Pista 2010.01.21. 16:10:13

Kedves felebarátaim,netkommandósok,aktívisták és trollok!
Kérlek benneteket,hogy terjesszétek az elöző írást,hogy megakadályozzuk a démoni Jobbik előretörését!!!

Gandalf Garaboncias 2010.01.21. 16:36:59

"Nyakó István, az MSZP szóvivője csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy az anyag egy szélsőjobboldali portálról indult "hódító útjára a médiában", ám az egyszerű hamisítvány, "szemenszedett hazugság".

"Nem mi írtunk, nem mi rendeltük. Valószínűleg egy szélsőjobbos web-terrorista csapat készítette és etette meg a magyar nyilvánossággal" - fogalmazott Nyakó István, hozzátéve: sajnálják mindazokat, akiket az MSZP nevében fellépő, rossz helyesírású szélhámosok megtévesztettek."

(MTI)

hvg.hu/itthon/20100121_mszp_level_netaktivistak.aspx

Atyaég, Nyakó még azt sem tudja, hogy hol jelent meg először az anyag... hozzáteszem, az MTI sem okosabb.

picur3ka 2010.01.21. 17:49:13

@Antanténusz Szorakaténusz:

Bimm-bamm-bumm!

Menj orszagot gondolt talan, kiejtes szerint, kisse atirvan a klasszikusokat?

PS: A szocietasban mindenki leadta a magyar nyelvtant 3. osztaly korul?

Mizantró Pista 2010.01.21. 18:14:56

picurka sajnálom,hogy nem érted ,hogy ez is a taktikánk része.Bum!

NRG44 · http://althir.org 2010.01.22. 06:26:30

Ekkora csavarhoz én túl egyenes vagyok, csak azt nem értem, hogy adhatja el valaki még a véleményét is. :-)

sensei 2010.01.23. 23:30:31

@Loxon:

Fasza! A fidesz, mint egy nyeretlen kétéves, bambán besétált a szocik csapdájába. Nekiment a Jobbik szíve-csücske Kurucnak. Gratula, ismét (-3%). Még jó, hogy rövidebb lesz a kampány...
Nem igaz, hogy nem érzik, mit nem érzik?- nem tudják, hogy közös "kondérban" fő a "boszorkánykonyhán" ellenük a "szurkos lé". Senki nem látja közülük a "nagykoalíciót"?

bz249 2010.01.23. 23:37:09

@sensei: "Gratula, ismét (-3%). Még jó, hogy rövidebb lesz a kampány..."

????

median.hu/galeria-popup.ivy?artid=91a2d6d4-214c-4f47-9734-5a21ffcf0476&pos=2

Telibe ugyanott van az állás, ahol tavaly ilyenkor... illetve az MSzP 1%-kal rosszabbul áll, de az hibahatáron belüli elmozdulás.

sensei 2010.01.24. 08:32:43

@bz249:
"????"

A Jobbik - óvatlanul elkövetett - "combosítására" próbáltam volt utalni...
süti beállítások módosítása