A marhák éve - 2009 a Reakció TV-n (3. rész)
2010. január 06. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

A marhák éve - 2009 a Reakció TV-n (3. rész)

  2009 második felében egyrészt a Magyar Gárda feloszlatása, másrészt az aggasztóan erősödő antifasizmus határozta meg az utcai alaphangulatot. Először az Erzsébet téri oszlatásnál, majd a Meleg Méltóság Menete idején tüzelődtek fel az indulatok, de aztán a jó kis brüsszeli fizut kapó - és némileg kikerekedett - Morvai Krisztina helyét átvette Debreczeni József, aki nem kevésbé hisztérikus alkat, viszont jóval bajszosabb. De Debreczenin, gárdistákon, melegeken kívül láttunk még feministákat, Ságvári-rajongókat és Kossuth téri tüntetőket is. Íme 2009-es visszatekintésünk befejező része, amely egyben a Reakció TV legeslegutolsó adása is. Az ég áldja Önöket, jó volt együtt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr611650630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valandil 2010.01.06. 08:20:52

"az aggasztóan erősödő antifasizmus" - ez mindent elmond 2009-ről.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.06. 08:27:56

"amely egyben a Reakció TV legeslegutolsó adása is."

Gondolom ezen a néven, azért nem szabadulunk meg tőletek, úgy sejtem.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.06. 08:29:39

@Valandil:

"erősödő antifasizmus"

Szlovákiával szemben! :-)

„Amit rólunk elmondtak, a nürnbergi törvényektől kezdve a rasszizmusig, népirtásig, holokausztig, fasizmusig és az Európai Parlamentben folytatott iszonyatos gyűlöletkampányig, félelemmel tölt el engem a magyar társadalom jelenlegi állapotát illetően, ahogyan azt a magyar média és értelmiség bizonyos tükörként vagy barométerként jelzi” – jelentette ki Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter.

Rikki Harcos 2010.01.06. 09:25:08

hogy a fenébe lehet debrecenijózsefet Morvai Krisztinával összehasonlítaniű
MK jó nő, debreceni meg nem jó nő

miért nem inkább a Bokrossal?

meg baj, hogy MK Brüsszelben is dolgozik? leéget valakit? a szerelőmellényes alak az igen, de Morvai? na meg a Herzog Edit felszólalása, őt cikizzétek

Krisztina egy csodás MILF

gyaloghartur 2010.01.06. 09:47:05

Vicc Romániából( a Fidesz figyelmébe ajánlom!):
Boc miniszterelnök jelenti Basescu elnöknek a választások előestéjén:
Elnök úr van egy jó, s egy rossz hírem. Melyiket mondjam előbb?
Hát a rosszat.
Geoana 60%-on áll a közvélemény kutatások szerint...
Hűhhh, akkor mi lehet a jó?!
Ön 70%-on áll....

Preskin 2010.01.06. 09:49:52

@Rikki Harcos:

Rákérdezek :
Sunáznád ?
mer'hogy azé' !!
!-)

gyaloghartur 2010.01.06. 09:56:38

(Szerk. megj.:A kazárok felvették a mózesi vallást. Arthur Koestler, vagy ahogy ő nevezte magát Koestler Artúr szerint a kelet-európai zsidóság tőlük származna... Vagyis az alávetett alánoktól.)

Gy. magiszter, az áldott emlékű Kúrchan vezír országlásának blogpergámen körmölője, írja eztet a palimpesztet:
Történt penig az Úr megtestesülésének 2009edik esztendejében, s a Szkíthiából való béjövetel, tudja a Magasságos hányadik évében ( mert ugyí vótak a hunok, s avarok-innen mindenféle zavarok...), hogy a kalandozó magyariak igencsak elkalandozának, s egy részük eljutott a csipkés Brüsszel városába, mely neve penig onnan vagyon, hogy Vond vezír lova elprüsszentette magát a frankusok háj-szénájától, euroszkeptikus lévén.
De ekkorra már annyira kiveszett a szittya virtus, hogy csak válogatott vitézeket, s asszonyi állatokat küldtenek Napszentületre.Azokat sem paripákon, fényes szablyákkal, csak gépszekereken, alázatosan, mint a balfácán Szvátopluk szolgáit, kik mostanára nagyon elszemteledének.
Szolgált penig a Nemes Magyari Nemzetség Universitásán (bezony, már nem csak Sorbonnán lehet okulni!) a hírös Ménmarót nemzetségének asszony-állati leszármazása, ki formára elég kapós, természetében nem kikapós, tudományában igen járatos vala.Anyai ágon Kazár vérből jöve, de azt megtagadá később, holmi szerecsenyek védelmiben, kiket is kazárjai nagyon szorongatának.
Felvevé ezért ezen hamis asszony a fekete mentét, s kiméne két szórasemérdemes gyalogvitéz társaságában álnok Brüsszel városába, hogy megvédené csonkult Pannonföld érdekeit...
De kérdem én Öregistent-hívő, Boldogasszonyt-imádó táltosokat -követő szittya véreim, lehet-e igaz magyari a félkazár némber, ki még a rút Tarkán férjit se dobá el? Vajh nem kazár véreinek játszodná át Duna-Tisza közit, könnyebben, mint lába közit, mit is oly nagy áldozattal, egy egészen jó állapotú fehér kancáért, aligkopott nyeregért ás szinte ép zabláért nyerénk....
Szvátopluk, Szvátopluk, de megfogott az átkod, hogy aszongya:"Idegenek uralgjanak Árpád származékai felett, kazárok csalják ki giffes-indás tarsolyából csörgő aranyait, s a szolganépek úgy megnyomorgassák mint Áttila maradékait..."

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.06. 10:10:39

"Szvátopluk, Szvátopluk, de megfogott az átkod, hogy aszongya:"Idegenek uralgjanak Árpád származékai felett,"

"Szvátopluk" a saját szláv származékait átkozhatta így meg, mert Árpád származékai kihaltak/beolvadtak, "Szvátopluk" utódai meg részben elmagyarosodtak és elment az a csöpp eszük is. :-(

greybull 2010.01.06. 10:10:43

Ami most megy, azt ballibsimadöf oldalról nézve röviden csak Villon egyik művének címével lehet jellemezni: Haláltánc ballada (legjobb Mészöly Dezső fordításában, és nem Faludy átköltésében!...). Iszonyatos a besz....rás azon az oldalon a tavaszi választásoktól, a pikszis teljes elvesztésének reális félelme (apropó: biztos, hogy reális ez a félelem, elvégre 1998-2002 között a Fidesz nem a Demokratának, hanem a Magyar Narancsnak, meg a Hócipőnek, meg az Élet és Irodalomnak adott megmentő állami támogatásokat! Hoppá!)miatt. Félek a Fidesz is csak fél-Bourbonok lesz: semmit nem tanultak de mindent (mármint rosszat, ami velük, s részben miattuk velünk történt) elfelejtettek. Én már készülök a 2011 tavaszi előrehozott választásokra (ez az optimista forgatókönyvem), vagy a polgárháborúra (ez meg a pesszimista forgatókönyvem - utóbbival kapcsolatban még annyit, hogy: elkezdtem gyűjteni a pezsgősüvegeket, petróleumot, meg a kócot...)

greybull 2010.01.06. 10:13:19

@Jobb híján MDF-es: igazad van. genetikai vizsgálatok szerint két nép van ajrópában legközelebb egymáshoz a markerek tanúsága szerint: a magyar (nak mondott), meg a szlováknak (mondott). Ez azt jelenti, hogy a szlovákoknak minden más szláv néptől a genetikai markerek alapján nagyobb a távolsága, mint a magyartól. Egy testvér nép vagyunk magyarok és tótok. Nem is csoda: mindig a testvérharc a "legszebb"...

Téglagyári Megálló 2010.01.06. 10:35:03

@greybull:

Az egy illúzió, hogy külön ország vagyunk.

Szori 2010.01.06. 10:51:56

a marhák országa vagyunk.. ááá nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek a sok hülye miatt.
Hogy nevezheti magát a Jobbik kereszténynek, ha az alapvető krisztusi tanításokat leszarja?

greybull 2010.01.06. 10:52:55

@Téglagyári Megálló: igazad van honfitársam! Mi egy IMF-gyarmat vagyunk. És a gyarmatosító még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább ne egy ukrán (Irina Ivasenko) p...csát nevezzen ki helytartónak, meg ne egy továbbsüllyesztőt (Moresink a másik "Pilátus" neve - angolul úgy is érthető, hogy: more sink, azaz továbbsüllyed, süllyeszt) nomen est omen mondja a művelt kazár, ha tud külföldiül..

gyaloghartur 2010.01.06. 10:59:42

@greybull:

Ballada tűrt idők kormányfőiről

Mondjátok hol van, hová lett
a daliás cölöpverő,
ki annyi embert lóvá tett,
a három-hatvannal nyerő.
Gyulánk, arasznyi nagy menő,
határt nyított. Ezt annyiszó
hallhattuk, mily felemelő!
De hol van a tavalyi szó?

És mondjátok, hol a Péter,
a Dé kettőszázkilences,
szavát elnyelte az éter,
talán piacokat keres.
Ha nem talál sem ideges,
bár utja elágazodó,
szándéka, s őse is nemes !
De hol van a tavalyi szó?

És mondjátok, hol a Fletó,
ki viháncolt hat éven át.
Katus anyó, gondos kotló,
nekünk költötte a fiát,
lebírja Orbán-maffiát.-
Őszödi lőréből iszol,
amíg ő nyal bolgár pi-át !
De hol van a tavalyi szó?

Ajánlás I.
Jó hercegem, bájos Gordon,
ha eljön kettőezertíz,
nem lesz kordon, nem lesz pardon
sün-alakzatokban se bízz.
Az idő, mint a folyóvíz
elmos, Nagy Libausztató!
Tán visszafogad a Wallis.
De hol lesz a tavalyi szó?

Ajánlás II.
Kopogtat kettőezertíz,
lekerült szakáll és bajusz:
ilyen a magyar Aramis,
aki bíborosságra húz.-
Hiszi, hogy eképpen megúsz
párviadalt, Zuschlag-asszót:
hogyha új arculatba bújsz,
nem ér el a tolvaji szó!

ValleyFloydRoad 2010.01.06. 11:14:15

4:12-nél "Árokásó" Krausz Tamást tisztelhetjük? A "Szent Ügy", amit a Szovjetunió képviselt!? Erről megkérdeztem volna másokat is a helyében. De aki a 20 millió ukrán ember kiéheztetését és éhenhalását is a rossz időjárási viszonyoknak tudja be, attól mit lehet elvárni? Asszem, ha valaki ilyet mondana a "másik" oldalon, akkor azért börtön járna egyes országokban. Ez a faszi meg egyetemen tanít, meg mindez idáig parlamenti képviselő volt.Eszméletlen. 4:36-nál az a fröcsögő csaj meg csak nem Tehetségtelen Bach Szilvia, aki humoristának mondja magát? Szónoknak is iszonyú, nem csak az eredeti foglalkozásában az. Persze a másik szélen is voltak kegyetlen arcok, de azok eléggé a periférián vannak, viszont ezt a két díszpintyet elég sokat foglalkoztatja a média, reméljük nem sokáig.

Viktus 2010.01.06. 11:19:00

A reakció tarthatna egy szintet az szdsz helyére igyekeztek vagy mi? :D

zoli29 2010.01.06. 11:19:17

Csaj a Jobbik-gyűlésen 7:09-nél nem gyenge, és lássuk be, a melegfelvonuláson is erős volt a felhozatal.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.06. 11:23:15

@zoli29:

Tényleg szép zsidó/cigány/ősmagyar/palesztin? lány.
Keleti szépség. :-)

Viktus 2010.01.06. 11:29:10

@zoli29:

Ja elmerokik helyett a jó csajokat mutogathatnák inkább :D

plastik02 2010.01.06. 11:29:55

@Rikki Harcos: hogy MK leéget e valakit? :D
láttál már közvetítéseket Morvai EP-s monológjairól?

zoli29 2010.01.06. 11:32:15

@Jobb híján MDF-es:

Őszintén szólva fogalmam sincs, miről beszélsz. Nekem nem tűnik se cigánynak, se palesztinnak, ősmagyar nővel pedig még nem találkoztam.

Viktus 2010.01.06. 11:34:32

@plastik02:

Sokkal gázabb a többi ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 11:37:49

"1998-2002 között a Fidesz nem a Demokratának, hanem a Magyar Narancsnak, meg a Hócipőnek, meg az Élet és Irodalomnak adott megmentő állami támogatásokat"

ezen akkor én most elég durván röhögök. az oké, hogy a fideszes legendáriumból kitörlődött a 99-es vérbaj és becsület móka (a fidesz kormány alatt sohanem), meg a 2006 februári 14. havi törvényjavaslat módosítással együtt kétszer benyújtva ( a fidesz sohanem 14. havit), de hogy így utólag már a narancsot is igazából agyontámogatta a fidesz, az már elég durva

kurvára nem érdekel, mi történet a hócipővel, meg az éi-vel, de a narancs alól elég konkrétan kirántották a sámlit (soros és az előfizetések tartották fenn kb. 99-ig, utána kezdtek szállingózni a hirdetések), plusz beperelte a nevéért mondván a magyar narancs a fidesz védjegye

állami támogatásnak ez egy "kicsit" erős

zoli29 2010.01.06. 11:41:08

@Jobb híján MDF-es:

Engem meg nem érdekel, milyen. Jól néz ki, oszt' kész.

gyaloghartur 2010.01.06. 11:43:26

@greybull:

... pedig a 2011ik esztendő március idusán, hogy a Bitorlót nagyon kifütyülték. Símaszkos focistái alig tudták kimenteni a fradi-mtk egyesült szurkológárda kezéből, miután csak szaros 12%os dzsídípí növekedést tudott felmutatni szinte egy teljes évi "kormányzás" után...
De addigra már a Nagy Sátán szénája is agyaglábakon ázott. Ó bá' ne mentünk vóna Afganisztánba, Irakba, Vazírisztánba, stb., óbégatta Obama.
Persze a perzsa háború is teljes kudarc: még Perszepolisz romjait sem sikerül lebombázni... Gáza felszabadult, Morvai Iszláma (ex Krisztina !)fehér teveháton kocsikázott be az ünneplő tömeg szívébe.
Most bánhatta meg Európa, hogy tesze-tosza vezetői Nukleáris Védernyő alá húzodoztak. Annyit sem ért mint a Maginot- vonalon eleresztett postagalamb! Elseperték az Akbár I.,II., III. típusú orosz-francia licenc alapján gyártott fúrófejek...(Vive la République Islamique Francais!)Mert hogy Teherántól Tell Aviv-ig fúrtak. Igaz, eredetileg Jeruzsálemet célozták...
Elsőként Románia fordította meg fegyvereit: letartóztatták a NATO mind a 13, országban tartózkodó magasrangú vezérőrmesterét. A NATO u.i. Magyarországre koncentrált, de a Zorbán kormány vacillált, így odalett Békés (Bichis), Csongrád (Ciongradea), Hajdú-Bihar (Haiducii Bihorului)...
Ekkor tört ki Pesten az iszlám forradalom: a kettőskeresztet kettős félholdra cserélték (u.n. telehold), Kövért meg félholtra pofozták.Szerencsére a bajusza felfogta...Ő nem, hogy miért?!
Ezekután Ghábri-hell bin Vhona fővizír, Morvai Iszláma meg Ahmanidezsád kedvenc háremhölgye lett.Baló pedig eunuch...maradt.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.01.06. 11:46:19

@zoli29:

Nekem is tetszik. Én is dicsértem. Én így dicsérek, nálam a zsidó/cigány/ősmagyar/palesztin nem szitokszó. Már az is baj, hogy észrevettem, hogy egy árnyalattal barnább a bőre, mint az átlagnak? Ne legyél már ennyire PC! :-(

Viktus 2010.01.06. 11:48:05

@Jobb híján MDF-es:

Te mutatok neked egy újkori találmányt:
csibefasz.com/wp-content/uploads/2010/01/01-87.jpg

Bokros Laliék nem hallottak még róla?

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.01.06. 11:55:18

Tíz helyet jött előre Magyarország, így a huszadik legélhetőbb ország (International Living)
2010.01.06 11:42

Franciaország immár ötödik éve az a hely, ahol a legjobb élni, a második helyet átvette Ausztrália, majd Svájc és Németország következnek az életminőséget széles körűen vizsgáló International Living felmérés szerint. Magyarország 10 helyet lépett előre, és immár a harmincadik hely helyett a huszadikat foglalja el a 194 ország rangsorában. A régióból viszont több ország is sokat esett vissza, így kilenc helyet Csehország, tizenhét helyet Szlovákia.

zoli29 2010.01.06. 11:56:04

@Jobb híján MDF-es:

Lehet, hogy kicsit barnább a bőre, igazad van.

zoli29 2010.01.06. 11:57:48

@Ne szavazz a 4 mutyi pártra, Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz:

Remélem, nem LMP-s vagy, mert maga a mozgalom nekem szimpi, de ez a nick...

Seres Máriára tippelek, talált?

chevrosanyi 2010.01.06. 12:05:57

Antifasizmus az, ha a parlamentbe gépfegyverrel mennék be? :D

Drága gyerekek, csak egy kérdés:
20 év alatt haladt ez az ország?

plastik02 2010.01.06. 12:14:10

@chevrosanyi: amíg nem nyit meg az első starbucks, addig nemleges a válasz...

Viktus 2010.01.06. 12:16:45

@chevrosanyi:

Ó igeeeeeeeen, igen, igen :D

Google 2010.01.06. 12:56:20

@gyaloghartur:

Maga hol volt eddig? - kérdezném.
(Mindegy, jó, hogy egy ideje már itt van.)
Emelem kalapom, vállát veregetem!

Ha egy ajtó becsukodik, (általában) kinyílik egy másik.

Dr. Shit Pál (törölt) 2010.01.06. 13:08:33

Hogy jöttök ti ahoz, hogy Morvai Krisztina politikusunk nevét a szátokra (klaviatúrátokra) vegyétek? Mit képzeltek magatokról? Tavasszal majd megnézhetitek magatokat ti agymosott, hazaárulók!!!
Aki itt kommentezik, mind a Dunába lessz lővve! Miattatok olyan ez az ország, mint amijen! Magyarisztán!

Szebb Jővőt!

I-brahi 2010.01.06. 13:51:58

@Vona-Kodó: Először tanulj meg helyesen írni magyarul, aztán beszélj arról, hogy mennyire vagy magyar. Primitív, ostoba fajankó...

Rókakígyó 2010.01.06. 13:52:11

Morvai Krisztina nem egy csodálatos milf. Ez milyen sületlenség.

Rókakígyó 2010.01.06. 13:52:58

@Vona-Kodó: :::))))) Több nap, mint kolbász.

Dr. Shit Pál (törölt) 2010.01.06. 14:01:55

@I-brahi:

Gyenge vagy mint az algopirin. Csak ez elgépelésbe tudsz belekötni, ahelyett hogy érvelnél. Zsidó vagy mi Ibrahim?

Mennyél igyál egy kis kóser pálinkát!

Dr. Shit Pál (törölt) 2010.01.06. 14:12:11

@I-brahi:

Tudod van eggy mondás: az a cigány, akinek sok a pénze, az a zsidó! Így jártál! Az ország szégyene vagy!!!!

Rikki Harcos 2010.01.06. 14:24:36

@plastik02: róla még nem láttam, de Herzog Editről itt:
www.youtube.com/watch?v=0vBqyG6qYXE#t=6m15s botrányos

@Rókakígyó: MILF = Mothers I would Like to F*ck

plastik02 2010.01.06. 15:32:04

@Rikki Harcos: shameful shit, ahogy Clay Davis mondaná.
ettől függetlenül bármelyik Morvai-interjú hasonló kvalitásokkal bír. bár kétségtelenül szalonképesebben néz ki és kevésbé bárgyú. máshogy szar, na! :D

off:

itt volt még anno felháborodás hogy mekkora kommunista Andor László.
-> www.fn.hu/makro/20100106/nem_tunt_kommunistanak_andor_laszlo/

asz_tapasz (törölt) 2010.01.06. 16:26:02

"az antifasizmus az a kapu, amelyen keresztül az út a fasizmushoz vezet" :D

Várkonyi 2010.01.06. 19:43:57

Bizony, az évértékelős reakció-cikkekből eddig mindháromban volt szó (minő véletlen) Morvai Krisztináról.

A cikkiró sekélyesen undorító véleménye: hisztis, kikerekedett, kikukázott, stb, egyetlen utalás NÉLKÜL arra, amit mond, illetve képvisel.

Mindenki nézzen meg egy akármilyen interjút Morvai Krisztinával. Az alapján el lehet dönteni, hogy érdemes-e ebben a nőben, és az általa (is) vezetett mozgalomban megbízni.

Morvai Krisztinát köztársasági elnöknek!

Szebb jövőt!

Baltasar Espinosa 2010.01.06. 22:36:36

"...mert ha nem történik meg, akkor nemzet elveszett!"
Nemzet egy személy?

tewton 2010.01.07. 00:40:18

@Baltasar Espinosa: persze, ahogyan az állam én vagyok.

X Y kronosz óra 2010.01.07. 12:28:30

@Vona-Kodó:

Azért a te érveid súlya alatt sem rogytam össze :)
süti beállítások módosítása