Mol helyett OMV - Ilyen ország pedig nincs CCVIII.
2010. január 05. írta: TuRuL_2k2

Mol helyett OMV - Ilyen ország pedig nincs CCVIII.

  Idén az OMV-nél tankolnak az állami szervek, legfeljebb évi 50 millió liter benzin erejéig. A döntésben az osztrák társaság által ajánlott, 2-3 forinttal kedvezőbb literenkénti ár volt a meghatározó, a kúthálózat csak 10%-os súllyal bírt a tenderben (a Molnak körülbelül 400, az OMVnek 170 kútból áll a magyarországi hálózata).

  Mennyit is takarít meg ezen a beszerzésen az állam? Szollár szerint literenként 2-3, azaz (a teljes keret lehívása esetén) 100-150 millió forintot. Csakhogy a benzin adótartalma körülbelül 60%-os, azaz 60-90 millió forint ebből így is, úgy is visszakerülne a költségvetésbe, a valós megtakarítás tehát 40-60 millió forint (és akkor még nem számoltunk a kisebb kúthálózat miatti többletköltségekkel, azzal, hogy egyes esetekben tíz-húsz kilométert kell majd megtennie . 

  Ezért a 40-60 millió forintért csökkenti a magyar állam tízmilliárdos nagyságrendben a magyar írányítású Mol, s növeli az osztrák (31,5%-ban állami tulajdonban lévő) OMV idei árbevételét. Annak az OMV-nek, ami az elmúlt években mindent elkövetett a Mol feletti irányítás megszerzéséért, majd egy baráti lépéssel orosz kézre adta a Mol részvényeinek 21,2 százalékát. Bájos.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr521647462

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZP-s politikus OMV-kútjai 2010.01.06. 14:40:03

Laboda Gábor szocialista képviselő két OMV-s benzinkutat üzemeltet.

Trackback: Miniriport Szollár Domokos kormányszóvivővel 2010.01.05. 13:35:51

KáPé, a riporter: Szollár úr, ön szerint normális dolog az, hogy a magyar rendőrség az államilag védett MOL helyett, jövőre az osztrák tulajdonú OMV kútjain tankol? Szollár Domokos: Nem.

Trackback: Bezinfront: MOL-otovozás és árrobbantás 2010.01.05. 09:41:11

Nem értem, miért mondják, hogy megint felment a benzin ára? Ma is pont ötezerért tankoltam! Az első szál Emberek, ez már tudatos! Ilyen balfarokság nem lehet a véletlen vagy az

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heima (törölt) 2010.01.06. 09:40:59

@mavo: ne próbáld inkább kitalálni hogy hogyan gondolkodik a MOL menedzsmentje, mert számodra bármilyen hihetetlen, ott nem agyhalottaknak fizetik a nagypénzt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 10:05:37

@zoli29:

"A Hír TV-ben bemutattak konkrét pédákat, ahol a rendőrörstől vagy a kapitányságtól 40-60 km-re van a legközelebbi OMV-kút, miközben a MOL a település határában is megtalálható."

A Hörr tévé ismét túl tájékozott. :)

____

Az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetõleg alapvetõ biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintõ vagy különleges
biztonsági intézkedést igénylõ beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. §-a
a következõ új (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A rendvédelmi szervek, továbbá a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter által kijelölt,
nemzetbiztonsági védelem alá esõ szervek üzemanyagot csak nemzetbiztonsági védelem alá esõ szervtõl
szerezhetnek be.”
____

Vagy a rendőrség nem rendvédelmi szerv?

zoli29 2010.01.06. 10:16:21

@mavo:

És ez ugye nem egydimenziós gondolkozás, hogy csak mert a Hír TV-ben mondták, biztosan nem igaz? LOL

Az általad idemásolt jogszabály pontosan az, amit a kormány nem vett figyelembe a pályázat elbírálásakor. Köszi a referenciát! ;)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 10:25:58

@heima:

bizony, csúnyán elbasztak egy halom dolgot, ezt senki sem tagadja, max aki agyhalott

csak csendben tettem hozzá, hogy a hibát 7 hónapig a fidesz zseniális szakemberei sem fedezték fel, csak miután a mol bukta a tendert

persze ez csak a vak véletlen műve

a kutak dolgában. lehet, hogy naív vagyok, de ha a mindössze +17 kút állítás nem lenne igaz, a mol már kapálózna mindenütt, hogy nem is. eltelt majdnem egy hét, a mol kussban van. miért?

szóval várjuk ki, amíg a mol megtámadja a tendert. utána lehet jönni az újabb tippekkel

Bummer 2010.01.06. 10:35:17

@heima:
Az a mondás, hogy az OMV kártyával az AGIP-nál és az Avantinál is lehet tankolni, így már 345 kútjuk van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 10:38:24

@zoli29:

"És ez ugye nem egydimenziós gondolkozás, hogy csak mert a Hír TV-ben mondták, biztosan nem igaz?"

mindössze annyit mertem megjegyezni, hogy az érvényben levő rendelet alapján a hörr tévé egy nem létező problémával riogat

"Az általad idemásolt jogszabály pontosan az, amit a kormány nem vett figyelembe a pályázat elbírálásakor."

ez az _érvényes_ rendelet. továbbá azt hiszem, se te, sem én, nem tudjuk, a kúthálózatból mennyit és milyen elhelyezkedéssel ajánlott fel az omv illetve a mol. annyit tudunk, a kormány mondott egy különbséget, és a mol nem kapálózik, hogy ez nem igaz. egyelőr. ha kapálózni fog, majd lesz új infónk

pardon. te _tudod_

másként hogyan lehetnél olyan magabiztos? naugye.

(teljesen zárójelben: pár hónapja teljesen értelmesen tudtunk vitatkozni. történt valami?)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 10:39:08

@Bummer:

"Az a mondás, hogy az OMV kártyával az AGIP-nál és az Avantinál is lehet tankolni, így már 345 kútjuk van."

ez komoly? forrás?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 10:41:27

@heima:

elég kínos lenne, ha megjelenne malac baller troll megfelelője, és azzal üldözne, amivel engem a hibbant tantóbácsi

a szar az, hogy kicsit élvezném :)

na jó, ne vedd a szívedre, nem olyan nagyon :-D

Bummer 2010.01.06. 10:41:29

@mavo:
www.vezess.hu/hirek/mol_rol_omv_re_valt/22067/
shadowblogja.blogspot.com/2010/01/havi-hulyesegadag.html

Persze lehet, hogy az Avanti meg az Agip még nem tud róla, de majd intézkednek, a lényeg itt úgyis a Mol szopatása.

zoli29 2010.01.06. 10:47:17

@mavo:

"pár hónapja teljesen értelmesen tudtunk vitatkozni. történt valami?"

Úgy látom, nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 10:53:11

és nem tudom, hol lehet tippet adni, de ha már a kúrmányt kell basztatni, itt egy _valódi_ (vagy legalábbis nagyon annak tűnő) korrupciós sztori az indexen

index.hu/velemeny/jegyzet/2010/01/06/mukodeskeptelen_tortenet/

na ez _valódi_ botrány, gyenesei pofátlansága egyszerűen hihetetlen, az ilyeneket _tényleg_ bíróság elé kellene vinni

greybull 2010.01.06. 11:02:32

skacok: az OMV fő tulajdonosa egy olyan orosz cég, amelyik 1001 szállal kötődik Utassy-hoz (nem a kis mesemondóról szólok, hanem a Putyin-ról!! he-he-he...). Naná, hogy hótkorrució az egész, de nem látom be, hogy a MOL már miért lenne nemzeti vállalat?, csak azért, mert a nevében ott a "magyar" szó, vagy hogy elvileg én is vehet(nék) MOL részvényt? Ez egy nemzetközi, jelenleg még - ideiglenesen - Magyarországon állomásozó multi, oszt passz. Nyugodtan p...án lehetne rúgni mindkettőt, oszt alakítani - persze némi államosítás és szívfájdalom nélküli konfiskálás után - mondjuk egy Szkíta Olajipari Trösztöt (ez most poén - igaz csak félig - volt!).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 11:14:50

@zoli29:

elnézést, akkor az én hibám lehet, de kicsit élesebbnek érzem a reakcióidat

én örülnék, ha nem így lenne, korábban (szerintem) jókat vitáztunk

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 11:21:10

@Bummer:

első link:

"A 95-ös benzin és a normál gázolaj esetében nettó 11,2 forinttal olcsóbban adja az üzemanyagot az OMV, míg a 98-as illetve a téli prémium gázolaj esetében 16 forint kedvezményt nyújt a konkurenséhez képest."

ez a kedvezmény nagyon soknak tűnik. nem, nem sok: rengeteg. nem tudom elhinni becsszóra sem. tuti a forrás?

a második forrásod speciel éppen cáfolni igyekszik az infódat, nem baj? :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 11:22:34

@greybull:

megneveznéd ezt a "fő tulajdonos"-t? :)

segítek, jelenleg 3 tulajdonosa van az ömv-nek

Viktus 2010.01.06. 12:14:17

@mavo:

Az egyik az osztrák állam ... nem kótyavetyéltek el mindent, mint mifelénk dívik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 12:21:15

@Viktus:

"Az egyik az osztrák állam ... nem kótyavetyéltek el mindent, mint mifelénk dívik."

ez hogy passzol az emlegetett orosz érdekeltségű fő tulajdonossal,amire rákérdeztem?

és 69% nem osztrák tulajdon ezek szerint nem kótya-vetye?

Viktus 2010.01.06. 12:23:00

@mavo:

Orosz tulajdonos? a mai világban semmiről nem lehet tudni a sokadik szálon ki van az ügylet mögött ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 12:39:15

@Viktus:

még szerencse, hogy ebben a "mai világban" ott áll kősziklaként a mol, mint betonbiztos magyar multi mindennemű orosz érdekeltség nélkül

Viktus 2010.01.06. 14:32:40

@mavo:

Erre nem vennék mérget :D

teknős 2010.01.06. 16:15:35

@mavo: Ezek szerint csak azt vitatod, hogy a kormány (Szollár) hazudozik?

No, meg, hogy a Fidesz nem figyelt föl valamire időben?

heima (törölt) 2010.01.06. 16:27:49

@mavo: igen persze, "hibák" csak úgy van, hát megesik az ilyesmi, és persze köcsögfidesz, mert nem veszi észre :D

odáig kéne eljutni, hogy egy ilyen tender praktikusan nem érdekel senkit, az elmúlt 20 évben egyszer nem volt ez ír, hogy hol tankol az állam, valahogy mindig el tudták intézni, idén akart ebből nagy médiaszenzációt keríteni a kormányzat, de hát ennyire futja.

Nem naív vagy, csak agy nélkül élsz. Tény, hogy kétszer annyi MOL kút van, mint OMV, és sokkal egészségesebb elosztásban, de okos matematikus elvtársak bármikor kiírják neked úgy a tendert, hogy 17 kút legyen a különbség. Pont ez a baj, mert egy nemzeti kormány meg pont h nem a sógorék olajcégére fogja szabni a pályázatot.

heima (törölt) 2010.01.06. 16:28:38

@mavo: hát ez így elég beteges.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 16:42:16

@heima:

"idén akart ebből nagy médiaszenzációt keríteni a kormányzat"

de a fidesz kurva rendes volt, előzékenyen beelőzött, és felfújta a kb. nulla hírt

wow

rendes ez a fidi a maszoppal

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 16:56:03

@teknős:

1. a felajánlott kutak számáról nincs pontos infónk. persze veheted a +17-et tényleges infó nélkül is hazugságnak, de az max téged jellemez

2. amikor a szóvivő nyilatkozott, az ominózus kiegészítés már élt, ergo abban nem hazudott. elbaszták, korrigálták, ennyi

+1 a májusi kormányrendeletet elég nyilvánvaló, hogy ismerte a fidesz sok kiváló szakpolitikusa. ha nem ismerték, akkor mégse olyan remek szakpolitikusok

tudták, hogy lesz tender, és mivel a tender elvben attól tender, hogy nem _csak_ a mol nyerhet, 7 hónapjuk volt beszólni, hogy ez fasság

a, azért nem tették, mert ők sem vették észre. gratulálok, hülyék

b, észrevették, de direkt nem szóltak be. gratulálok, alattomos kis szemétládák. akkor is ezt teszik, ha legközelebb katasztrófa lehet belőle?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 16:58:10

@heima:

a folyamatos személyeskedésed bezzeg tök egészséges

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 17:16:47

@heima:

"okos matematikus elvtársak bármikor kiírják neked úgy a tendert, hogy 17 kút legyen a különbség"

lol. tehát nem a mol meg az omv adott számokat, hogy ennyi meg annyi kútról van szó, hanem az "okos matematikus elvtársak" már a tenderbe jóelőre beleírták, hogyaszongya: "mol x kút, omv x-17 kút"

odáig oké, hogy a politikus lopcsalhazudik, és mint a fentebbi linkből is kiderül, tényleg tudnak mágiázni a _másoktól kapott_ számokkal (település támogatások, ugye, ismétlem, ott a link feljebb, én adtam meg), na de előre? és olyan könnyen lebuktatható dologban, mint hogy iksz darab kút, vagy nem iksz darab kút?

mindegy, én megyek vásárolni, további kellemes hazaárulózást

teknős 2010.01.06. 18:23:10

@mavo: Először is: a kutak száma mellékes dolog, lehet, hogy nemzetbiztonsági szempontból nem megfelelő a többi.
Másodszor: éppen ez volt a baj, hogy Szollár szemrebbenés nélkül behazudta, hogy nem kúrták el (MR1 Kossuth-on hallottam az első reakcióját), pedig nyilvánvaló volt, hogy elkúrták, tehát óvodás szintű hazudozást művelt Szollár.

Harmadszor: Igen, csak elvben és formálisan volt tender, mivel csak a MOL-nak van nemzetbiztonsági átvilágítása és épeszű kormányzat nem nyit lehetőséget konkurrens, ellenséges támadásnak, így nem vélem akkora bűnnek, mint azt te láttatod.

Persze, lehet, hogy neked van igazad és EZEKRŐL nem szabad azt hinni, hogy bármit a világon az ország javára és ellenében tesznek, vagyis de facto állítod, hogy hazaárulók...

teknős 2010.01.06. 18:25:04

@teknős: ellenében előtt ki maradt egy nem szócska...

heima (törölt) 2010.01.06. 18:43:38

@mavo: tanítóbácsinak nézek ki vagy mi? ne legyél már ennyire kőegyszerű, minimális beleélési képességgel el lehet képzelni a sztorit, amikor az elvtársak vért izzadnak, hogy milyen szempontok szerint számolják a kutakat. Mert igen, csak a kétbites droidok képzelik azt, hogy nem csak meg kell számolni és kész, súlyozás meg mint olyan nem létezik.:D

heima (törölt) 2010.01.06. 18:45:28

@mavo: hú bazdmeg az ellenzék ellenkezett, veszélyben a demokrácia, reagálni mertek egy kormányszóvívói sajtótájékoztatóra, egyszerűen hihetetlen lépés egy köztársaságban!

heima (törölt) 2010.01.06. 18:46:35

@mavo: tudom hogy kényelmetlen h a szemedbe mondják hogy agy nélkül élsz, de tudod inkább szűk baráti körben, minthogy a nyílt utcán döbbenj rá!

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.06. 18:54:03

egeszen biztos az, hogy az OMV nyerte a tendert ?? nem lehetseges az, hogy harom ceg osszeallt egy konzorciumma, az egyik csak az OMV, es egyutt lett 369 kutjuk ?? olvasok itten egy kommuniket, es nekem ebbol ez jott le.

Tehetetlen Dodó 2010.01.06. 19:16:25

Apropó Szollár. Néztem a fiút, amikor ebben a témában hazudozott a szokásos buzgalommal. Szerintetek ez már a kampány része, hogy nagyjából úgy nézett ki, mint egy hajléktalan?
Hasonulni akar az átlagpolgárhoz, hehe.
Csak a spáros füles cekker hiányzott a kezéből, hogy elindulhasson az üvegvisszaváltó felé.

elfelejtette 2010.01.06. 19:18:16

Egeszen kivalo, ahogy ezt megszerveztek:

www.stop.hu/articles/article.php?id=587350

Ha a vegen karteritest kell fizetni az OMV-nek, az tenyleg felrakja a sporolasi i-re a pontot.

Tündér_Lala 2010.01.06. 20:55:52

Van egy történetem. Németországban esett meg, hogy egy háromnapos eső érte el az országot. Egy - az autósztráda mellett telepített benzinkutas - háromszoros áron adta az ablakmosó folyadékot. Az emberek megvették, mert kényszerhelyzet volt, de mindenki számlát kért és 700 db feljelentés érkezett a közlekedési minisztériumba, hogy a fickó disznó és nyerészkedik. OTT visszavonták a kutas működési engedélyét, mert tisztes haszon mellett szolgáltatási kötelezettsége van és a fennti magatartással veszélyezteti a közlekedés biztonságát. (Az ablakmosó ott is szabad áras termék természetesen.)

Azt gondolom, hogy rendkívül tanulságos a dolog.
A piaci magatartás nem jelenti azt, hogy a kényszerhelyzetben levő embereket szabadon ki lehet zsebelni.
Az állam ilyen esetben nem hunyja be a szemét, nem mismásol és ködösít, hanem megköveteli a tisztességes magatartást. Ettől nagyon sok függ. Kiszámíthatóvá teszi az életet (élhetővé teszi az országot) az emberek bíznak a törvényekben és a mindenki által betartott iratlan törvényekben és szabályokban is. Ez vonatkozik a munkaadók és munkavállalók korrekt viszonyára is és az élet szinte minden területére.
A Mercédeszt a BMW-t stb. tulajdonosi hátterétől függetlenül német cégnek tekintik, a magán emberek és az állam vásárolja a termékeiket és a cégek korrekten járnak el vásárlóikkal. Igenis előnyben részesítik a saját cégeiket. Valamiféle szabad piacra hivatkozva garantáltan nem hagyják ki őket jelentős üzletből, viszont ennek fejében szponzorálják a sportot a kultúrát stb.
Tanulni kellene tőlük mentalitást és önbecsülést és el kellene felejteni a sok neoliberális ostobaságot, amit betöltöttek a fejekbe.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 21:24:27

@heima:

továbbra sem bírod felfogni, hogy a számokat az ajánlattevők adták, tehát a mol és az omv?

heima (törölt) 2010.01.06. 21:29:18

@mavo: jussál már el odáig, hogy nem csak az abszolút kútszámot lehet kérni a pályázati kiírásban, hanem úgy súlyoznak ahogy akarnak (így akartak).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 21:34:56

@teknős:

1. a kutak számának jelentéktelenségét ne nekem mondd :)

2. a kormányszóvivő egy felolvasógép.elé tesznek egy paírt, felolvassa, oszt jóccakát. szar meló, az igaz, de gondolom kap érte bőven zsét

3. jó lenne tudni, mennyi idő az átvilágítás, és hogy a _valóságban_ mi volt a tenderben. addig csak kotorászgatunk a zavarosban

+1 nem tudom, kik lennének azok az EZEK, de én egy pártról sem hinném, hogy hazaáruló lenne. mindegyik párt tömegével csinált már elkúrásokat, oszt csá. a hazaárulózás egy ilyen piti ügy kapcsán ölég otromba, már megbocsáss

én rühelltem az első kormányunkat, de maikor az ukrán alapszerződés kapcsán őket hazaárulózták le, én azon is megdöbbentem

továbbá ismétlem betettem egy linket arról hogyan osztogatta pofátlanul az illetékes tárca a rászoruló településeknek szánt pénzt a haveroknak, az élen gyenesi pistikével

na az _valóban_ felháborító és velejéig korrupt. és mivel nyilvánvalóan rászoruló falvak estek el így a pénztől (ott is egy példa: ivád), az még valódi kárt is okozott

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 21:38:39

@heima:

látod, ezt sem vagy képes felfogni. úgynevezett irónia

ellenben, ha már kajabált a fidi, akkor kellett vona, amikor a szar rendelet kijött. akkor ugyan most nem forgathatnák a szemüket, hogy jaj, jaj, ellenben nem kellene azon tipródni, hogy akkor most perel-e az omv, vagy nem

ha ülök egy sofőr mellett, aki át akar hajtani a tiloson, akkor szólok neki, és nem a utólag, a kórházban kajabálok neki, hogy háhá, de hülye vagy

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 21:49:50

@heima:

oké, ezt a vitát(?) hagyjuk abba, meg sem próbálod megérteni, amit írok, láthatóan csak arra koncentrálsz, hogy elég sokszor leírhasd ugyanazt, és két válaszodból legalább egy klaszikus argumentum ad hominem legyen

utolsó kísérlet: a + 17 kút az egy konkrét szám volt, ami a a két ajánlattevő által megadott számok különbsége. nem súlyozás után 17, hanem az előtt. és 17 kút pluszt ha csak 100 kutat mondott a mol és 83 kutat az omv, akkor is igen magas súlyozással kell értékelni, hogy a drágább ajánlat nyerjen. most az olyan finomságokról, mint kedvezőbb lefedettség, már ne is beszéljünk

elképzelhető, hogy ezek az adatok nem igazak, de akkor nem azt kell verklizni, hogy mondani, hogy denemigaz, denemigaz, meg hogy decsaltak, hűdecsaltak, hanem megadni a _valós_ számokat, amik a pályázatokban voltak. ja, hogy arról viszont fingod sincs, vagyis marad a levegőbe beszélés. ha csak úgy nem

részemről a kutak számáról _veled_ folytatott vita(?) lezárva. ha akarod, vedd úgy, hogy nyertél, eléggé leszarom

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 21:52:38

@Tündér_Lala:

"A piaci magatartás nem jelenti azt, hogy a kényszerhelyzetben levő embereket szabadon ki lehet zsebelni."

nyitott kapukat döngetsz. van gvh, és egyre durvább büntetéseket osztogat - sajnos időnként elég későn

sajnálatos módon az ekkora méretű korrupció kádári örökség, mindenütt látom magam körül

heima (törölt) 2010.01.06. 21:55:02

@mavo: milyen irónia te miről beszélsz, a hülyeség dőlt belőled csak, iróniához némi agy kéne először.

milyen szar rendelet, ne kavarjad már a szart, volt kb 6 munkanap a szerződés aláírás és a szollári (btw egy kormányszóvívőnek kurvára nem az a feladata, amit te elképzeltél) nagyelőadás között, nehogy már nem látező idősíkokat vizionálj.

a rendvédelmi szerveknél kiosztották az omvs kártyákat, majd kivették a szerződés hatálya alól, értsd nincs érvényes közbeszerzése ez évre ezeknek a szerveknek. elkúrták, de meg véded a szart, ennyi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 21:56:34

@teknős:

elnézést, ez felett elsiklottam

"Először is: a kutak száma mellékes dolog, lehet, hogy nemzetbiztonsági szempontból nem megfelelő a többi."

ha a tender úgy általában nem törődött nemzetbiztonsági szempontokkal (és erősen úgy tűnik, hogy nem), és az omv nincs is átvilágítva tehát nagy eséllyel a kútjai sem

akkor konkrétan ki is foglalkozott azzal, melyik kút milyen nemzetbiztonsági veszélyt jelent? :)

heima (törölt) 2010.01.06. 22:00:21

@mavo: de szerencsétlen lúzer fasz, értsd már meg, hogy ha úgy súlyozzák a kutak számát, hogy nem számít X kmen belül levő kút, autópályás duplakút stb stb azaz eleve kizárnak X kutat az elfogadottak közül, akkor hiába van kétszer annyi kútja a MOLnak, rögtön 17-re olvad a különbség. Csak legalább olyan ügyesen kell kiírni a pályázatot, mint a Szakértői Reformerkormány.

"most az olyan finomságokról, mint kedvezőbb lefedettség, már ne is beszéljünk"

Hát nem jönnél ki jól belőle, megértem ha nem akarsz beszélni róla.

"ja, hogy arról viszont fingod sincs, vagyis marad a levegőbe beszélés. ha csak úgy nem"

agy kéne bazdmeg hogy felfogd hogy miről van szó, szénné szopatnak minden konkrét ügyben ami túlmutat a fideszgyűlületen, de meg lelkesen benyeled tövig az összes kormányzati faszkodást.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 22:00:23

@heima:

halkan megsúgom, a két 29-én módosított rendelet 2009 áprilisi és májusi

a linkelt közlönyben vannak ám adatok is, és érdemes megnézni, mielőtt leírod a tutit :)

ja, és a konkrét tenderről továbbra sincs tuti infónk se neked, se nekem. mondjuk én nem is csinálok úgy, mintha lenne :)

mondom, hagyjuk, unom a fingreszelést, meg hogy kábé az egyetlen érved az, hogy nincsagyad, nincsagyad

abba is hagyom a trolletetést, csá

heima (törölt) 2010.01.06. 22:04:19

@mavo: és végre előjött a kádári kisember, hagyjuk a politikát a politikusokra, hát mink nem érthessünk a dolgokhoz!

gigalol

teknős 2010.01.06. 22:07:25

@mavo: Ezt nem a tenderre értettem, hanem az eredményre. A MOL is francishe rendszerben üzemelteti a kútjait, vagyis előfordul, hogy a MOL már csak ezekkel pályázott megszokásból, de igazad van, nem tudunk részleteket.

Egyébként meg mellébeszélsz. EZEK, azok, akik elkúrták. Nem kicsit, nagyon.
Ebben Szollár is szem a láncban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 22:08:11

halihó bácsi! lehet, hogy nem esett le, ismétlem, de ezentúl csak a magad örömére írogathasz a témában "válaszokat" nekem

és nyugodtan kitehetsz a faladra egy bazi nagy oklevelet, hogy nyertél, mert leszarom, kedves fekete lovag

na megyek zsugázni, az lényegesen jobb és hasznosabb foglalatosság, mint veled "vitázni"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 22:13:18

@teknős:

bazzeg, írtam, hogy nem kúrták el? nem írtam, sőt, többször is leírtam, hogy elkúrták. akkor milyen mellébeszélést kérsz tőlem számon?

szollár meg csak egy szócső, akit ezért fizetnek, és csá, hozott anyagból dolgozik. valaki tényleg elhiszi, hogy szollár tényleg végigolvasta a tendert, tényleg fejből tudja a sztorit, és a saját verzióját adja elő? szollár nem szollárszóvivő, hanem kormányszóvivő, bakker! mint céloztam rá, biztos kell hozzá gyomor, de ha megfizetik, akkor biztos jó neki, én nem vállalnám, de az meg én vagyok

benkő is gyomorforgató, amióta nem lant- hanem faszművész, de ha megfizetik és az megéri neki, hát legyen neki öröme

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 22:16:08

@mavo:

az autós példára visszatérve.

amikor azt mondom, hülye, aki nem szól a barom sofőrnek, hogy ne menjen át a tiloson, azzal egy pillanatig sem próbálok arra kilyukadni, hogy a sofőr nem egy oltári nagy balfasz. de, igen, az

heima (törölt) 2010.01.06. 22:16:30

@mavo: agy nélkül, egy 3 éves gyerek lelkivilágával. igazán nyerő kombó :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 22:32:56

@mavo:

sőt, eszembe jutott konkrét példa is.

ott volt a faja kis maszop-szadesz ingatlanpanama a hatodikban. nos annak kapcsán tettek ki egy videót a mittom milyen civil bigyó üléséről, ahol a helyi fideszes képviselő azzal védekezett, hogy de hát ők lesavazták.

és ennek kapcsán mondta az egyesület, vagy mi a bánat embere, hogy tényleg úgy gondolták-e, helyi fideszék hogy ezzel a dolog letudva? hogy miként lehetséges az, hogy nem az elvben ellenzéki fidesz robbantotta ki a botrányt és vitte a végsőkig az ügyet, hanem ott kussolt, és a civileknek kellett pattogniuk, hogy végre lelepleződjön a maszop-szadesz korrupció

ezen érdemes lenne egy picikét elgondolkodnia pár embernek ...

teknős 2010.01.06. 22:36:15

@mavo: Mellébeszélsz. Nagyon hosszasan és sokat beszélsz mellé.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 22:55:36

@teknős:

a "mellébeszélsz" (mint riposzt) kábé a "nincs agyad" szintjén van. hangzatos, és azért cáfolhatatlan, mer a valóságban nem állít semmit. mellébeszélsz.

hol, mikor, miben, hogyan, ezek hol maradtak?

a mellébeszélsz itt, meg ott, így meg úgy - na az valóban bír jelentéssel

csak hát az hosszú. és fárasztó

ma eddig egész tűrhetően elvitázgattunk, ez itt a végén nem túl biztató. :(

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.01.06. 23:01:49

Az, hogy az állami hivatalok a MOL-nál vegyék az üzemanyagot, szimbolikus kérdés, és alapvetően evidencia kellene legyen, ahogy világos volt, hogy Adenauer Mercedessel járt, de Gaulle meg Citroennel.

users.atw.hu/mb-w108/kepek/history/1.%20resz/W_189_Adenauer.jpg

farm1.static.flickr.com/185/414501963_b1f5af8f1e.jpg?v=0

Az a kifogás, hogy a MOL nincs többségi magyar tulajdonban, ezért ne reklamáljunk, az milyen már? Pont az ilyen szemlélet miatt nincs többségi magyar tulajdonban.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.06. 23:13:36

@Elpet:

"Az, hogy az állami hivatalok a MOL-nál vegyék az üzemanyagot, szimbolikus kérdés, és alapvetően evidencia kellene legyen, ahogy világos volt, hogy Adenauer Mercedessel járt, de Gaulle meg Citroennel."

:-)

a citroen _valóban_ francia cég volt, a mercedes meg _valóban_ német.

a baj, hogy ezek az idők elmúltak. ha egy cég részvényei többé-kevésbé szabadon megvásárolhatóak külföldieknek is, akkor az a cég már nem "nemzeti", hanem egy multi a sok közül

lehetne azon rugózni, hogy a magyar elnök meg járjon lovon, mert lám, horthy is lovon járt, csak azok az idők elmúltak.

de másfelől nézve: milyen tender az, amelyiknek mindig ugyanaz kell, hogy legyen a győztese? hazug.

sokkal őszintébb, ha azt mondjuk, legyen a mol az örökös királyi beszállító

nem helyesebb, de legalább őszintébb

nota bene, az omv, mint osztrák "nemzeti" cég németországban finomított üzemanyagot forgalmaz ausztriában :)

heima (törölt) 2010.01.06. 23:23:17

@mavo: nem muszáj tudnod hogy mitől nemzeti/hazai egy cég a gazdaságpolitikai szakirodalomban (saccoljuk meg hány szakkönyvet, tanulmányt, elemzést olvastál a témában, az én tippem egy szép 0), de hogyha kurvára nem értesz hozzá, akkor miért próbálsz meg okoskodni a témában?

Tehetetlen Dodó 2010.01.07. 07:39:51

@mavo: "de másfelől nézve: milyen tender az, amelyiknek mindig ugyanaz kell, hogy legyen a győztese? hazug."

Ezt olyan szép tőled hallani.
Két hónapja hasábokat sírtál tele, mikor a hülye Bocskorékat végre kinyomták az örökös hitbizománynak hitt frekvenciájukról.
Szabályos tenderrel persze, haver.

(Nekem is van otthon olyan collstokom, amelyiknek az egyik felén centi van, a másikon coll.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 10:19:03

@Tehetetlen Dodó:

nem tudom, feltűnt-e, de

1. az általam szívből utált danubiusért is felemeltem a szavam

2. nem azért reklamáltam, mert vesztettek, hanem ahogyan a nép orra előtt, teljesen nyíltan előadott pártmutyival nyert a két új adó. valami elsőfokú ítéletről is csiripelnek a verebek.

+1. jelen ügyben eddig a tender eredményét kábé azzal az "érvvel" tudták támadni, hogy hazaárulók, meg hogy nem is 17 a 17.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 10:19:54

@mavo:

aprdon, az adu ász "de a mol az nemzeti cég" lemaradt

Tehetetlen Dodó 2010.01.07. 10:25:21

@mavo: Ne beszélj mellé.
Az egyik tender tetszik, a másik nem?
Próbáld mindkettőt egyformán értékelni: vagy mindkettő dilettáns mutyi volt vagy mindkettő korrekt szabályszerű eljárás. Na?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 12:35:36

@Tehetetlen Dodó:

"Próbáld mindkettőt egyformán értékelni: vagy mindkettő dilettáns mutyi volt vagy mindkettő korrekt szabályszerű eljárás. Na?"

óbazmeg ... ez már komolyan kezd kabaréba fordulni.

szóval két egymástól teljesen független tendert ítéljek meg úgy, hogy kötelezően vagy mindkettő szar, vagy mindkettő jó :) és persze kizárólag a kurva jó és a kurvaszar a két osztályzási lehetőség :)

eszednél vagy? :(

ha a boltban szar a zsömle, akkor kötelezően szar a mosópor is, vagy mi a szent szart akarsz ebből kihozni?

Tehetetlen Dodó 2010.01.07. 13:01:24

@mavo: Jaj, ma nagyon tompa vagy, kisöreg.
Bár már megszokhattam, hogy mindent szó szerint értesz, tehát ez az én hibám.

De most az egyszer még kivételt teszek, elmagyarázom részletesen:

tehát:
1) mindkét esetben tendereljárás folyt,
2) mindkét esetben megszületett egy végeredmény,
3) ne vizsgáljuk egyik esetben sem, hogy voltak-e külső befolyásoló tényezők vagy sem,
4) abban az esetben, amikor tetszik neked a végeredmény, hozsannázol és a többieket hülyézed,
5) abban az esetben, amikor nem tetszik neked a végeredmény, telebőgöd a blogot,
6) ezt nevezik kettős mércének,
7) a végén még nem is érted,
8) ráadásul még szemtelenkedsz is,
9) amivel csak a saját butaságodat árulod el,
10) remélem, így érthető volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 15:57:10

@Tehetetlen Dodó:

1. húbazmeg, tényleg?

2. na ne mondd

3. ha neked ez így tetszik, legyen

4. tetszik az eredmény? az üzemanyag
tender eredménye nekem tetszik? gondolatolvasás numero uno.

a. se kutyám, se macskám az omv, a mol pláne nem, az eredmény egész egyszerűen nem érdekel

b. leírtam, hogy az üzemanyagtenderben volt elkúrás. ha olyan kurvára el lennék ragadtatva az eredménytől, biztos írok ilyet? viszont a két ajánlat közt kicsi, elfogadható különbségek voltak, látszólag teljesíthetők. gőzöm nincs (van egy olyan érzésem, hogy neked se. de ha igen, majd jelzed), korábban mekkora súlyozása volt a kutak számának, de 17 kút nem az a horribilis különbség, cca. 300 valamennyi kút esetén kevesebb, mint 6%

c. a frekvencia tender "picit" másként alakult. a 12% kontra 50% az baromi nagy különbség, ráadásul teljesíthetetlennek tűnik, és egy pályázatot pontosan ezzel az indokkal kukáztak.

5. nem bőgtem tele semmit, az eljárást tartottam gusztustalannak. teljesen nyilvánvaló, volt, hogy bochkorék nem fognak éhen halni, oszt csá, én nem a rádióba sírva betelefonáló nénike vagyok, se nem a részvétkoncertjükön pityergő mittomki

b. ha a sláger eltűnik, hát eltűnik, nekem a bumeráng (és csak az) bejött, de az életem nem függ tőle és bokros lajossal sem estem szerelembe. a danubiust meg kifejezetten szarnak tartottam. ha nincsenek a gyanús körülmények (teljesíthetetlennek tűnő ajánlatok, ugyanazzal az indokkal egyik pályázatot, kidobják, a másikat meg nem) _telibeszarom_ magát az eredményt. a két úja adó küzül kiválasztottam egyet, most azt hallgatom, hú, nagy etwas

(amúgy sokan kezdhetnek visszafogni a nagy örömből, a neón lesz bumeráng, ismét lesz magyarságromlás meg kultúrterror, meg amit akartok, juj, jaj, huhú)

6. kettős mérce akkor lenne, ha az üzemanyag tender is látványosan mutyiszagú lenne. de nem az. elkúrták, nem kicsit, de nincs mutyiszaga. majd a mol ugrál, ha baja van, eddig nem tette

én nem az a fajta primitív idióta vagyok, aki ugyan bevallja, hogy az eljárás szerinte is több, mint gyanús, de az eredménytől azért elsült a farka

7. dettó a gondolatolvasás minősített esete.

8. leszarom, mit tartasz szemtelenkedésnek, és leszarom az érzékeny lelkecskédet. baj? te speciel hülyeségeket akarsz a számba adni, ezerrel próbálsz gondolatolvasni, márpedig azt meg én nem szeretem. és azzal meg te nem törődsz, ergo még ha szemtelenkedésnek is hiszel tőlem bármit, maximum kvittek vagyunk

9. argumentum ad hominem, klaszikus troll érv, telibeszarom

10. az értéssel eddig sem volt gondom. na jó, egy valamit leszámítva: azt valóban nem értem, mi a faszra jó neked, amit csinálsz vita címszó alatt. jelzem, nem először.

na pá!

teknős 2010.01.07. 17:35:43

@mavo: Kicsit nehéz veled vitázni, mert úgy látom, hogy mindenki egy ellen harcot folytatsz.

Azért írtam, hogy mellébeszélsz, mert amikor válaszoltál nekem, akkor nem is nekem válaszoltál.(@teknős: )

Sokat írsz, hosszan és soha (bocs, fogalmazzunk úgy: én nem vettem észre) sem térsz ki arra a felvetésre, hogy nemzetbiztonsági szempontból veszélyes, hogy kiadják a stratégiai ágazatok mozgásának térképét vagy esetedben fogalmazzunk pontosabban: a tankolási szokásaikat.

Ezért gondolom igaznak az ebben a topicban született első gondolatomat. Ezek korruptak és buták is. Mint az az idióta, aki nem veszi észre, hogy amíg az ötforintosokat szedegeti lehajolva, addig a húszezresek hullanak utána.

Tehetetlen Dodó 2010.01.07. 17:37:54

@mavo: Igazad van.
Teljesen felesleges egy zavaros fejű grafománnal "vitába" szállni.
Ígérem, többé nem teszem.
Ég áldjon.

is 2010.01.07. 17:39:41

na, itt vannak további adatok, távolságról, kútszámról. lasanként az összes számban hasraestál, Turul, marad a sima hangulatkeltés, mert adat alá nem támasztja, amiket itt összehordtál. bájos vagy, mint mindig.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/07/a_kormanynak_nincs_takargatnivaloja_a_benzintender_ugyeben/

Tehetetlen Dodó 2010.01.07. 17:45:34

Milyen érdekes, hogy pont máma derül ki, hogy az AGIP meg az Avanti kutaknál is lehet tankolni.
Miért is kellett akkor visszavonni tegnapelőtt az OMv-s kártyákat?

Ezek a lúzerek még rátetttek a hülyeségre egy lapáttal.

elfelejtette 2010.01.07. 17:50:35

@Tehetetlen Dodó: A mentoknek is kuldtek meg "nehany" rendororsre is OMV-s kartyat, de visszavaltjak ingyen! :D Kesz vagyok. Persze utolag kiderult, hogy vegulis ki tankol itt, meg ki tanko,l tovabbra is a MOL-nal, remek.

Ez a szerencsetlen banda egy benzintendert nem kepes lezavarni problema nelkul, es meg ezek akartak egeszsegugyi reformot, kormanyzati negyedet, meg tudomisen, mifele turot bevezetni. A meglevo kozigazgatasi rendszert sem tudjak kezelni, tenyleg rajuk fer mar egy kis pihenes.

Google 2010.01.07. 18:16:42

Na, ez tényleg egy komoly tender lehetett, mindennap csavarnak rajta egyet, bővül a szereplők köre még így utólag is, mindenki a MOL ellen, vagy mi?
Szégyellem, hogy ebben az országban lenézik a hazait, legyen az bár magáncég is.
Minden tisztességes helyen a sajátjaikat segítik, nálunk ez annyira felfoghatatlan?
Magától értetődőnek kellene lennie, hogy az állami cégeket a MOL látja el, nem más.
Ahogy Elfelejtette mondja: jó pihenést! Már nagyon rájuk fér.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 19:23:47

@Tehetetlen Dodó:

"Milyen érdekes, hogy pont máma derül ki, hogy az AGIP meg az Avanti kutaknál is lehet tankolni."

olvass vissza a kommentek közt ott van linkelve, a hír korábbi

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 19:27:51

@teknős:

lásd az is által linkelt cikket

amiből arra lehet következtetni, hogy

1. senki se számolt azzal, hogy nem a mol nyer

2. a tender tehát ebben a formában elkúrt tender volt, mert így csak a mol nyerhetett

3. mégsem a mol nyert

4. a szerződéskötés után, de még az életbe lépés előtt erre rájöttek maguk is, és üléseztek egy faszántosat

5. javították

6. kitört a hiszti. és ismétlem, ha a drágább ajánlatot tevő mol nyer, 90%, hogy ugyanúgy kitör a hiszti

PS. ha egy neked szóló választ valóban nem neked címeztem, elnézést kérek, elrontottam

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 19:30:59

@Google:

"bővül a szereplők köre még így utólag is"

olvasd már el is linkjét, az omv _eleve_ így adta be a tendert: "az OMV ajánlatában azt vállalta, hogy az Agip és az Avanti kútjainál is tankolhatnak az állami szervek"

heima3 (törölt) 2010.01.07. 19:34:52

@mavo: igen, 20 éve a MOL nyer, 20 évben mindig hatalmas a hiszti :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 19:54:52

@heima3:

"20 éve a MOL nyer, 20 évben mindig hatalmas a hiszti"

:)

ugye az a fránya kontextus, az ne lenne

"ha a _drágább_ ajánlatot tevő mol nyer, 90%, hogy ugyanúgy kitör a hiszti"

érted? drágább. nem azért törne ki a hiszti, mert a mol, hanem mert drágább ajánlattal nyert volna. menne a műsor, hogy a kormány herdálja a Zemberek pénzét

mondom: nem 100%, de biztosan nem nulla. és persze _ha_, tehát túl sokat rágódni ezen nagyon nem érdemes.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 19:57:09

és nem kötözködésként, hanem pontosításként: a mol csak bő két és fél múlva, 2012 október elsején lesz húsz éves ;-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.07. 20:18:50

OFF

ha már privatizácó szóbakerült, kicsit matattam, és véletlenül ráleltem egy kis cikkecskére arról, hogy 1994 és 2003 közt összesen 3 kormány is milyen fasza kis ügyleteket csinált pakson, dunaújvárosban, illetve az ápv rt-nél

www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=8948

dagonya ez bakker, toccs-toccs

ON

heima3 (törölt) 2010.01.08. 08:54:00

@mavo: persze, mindezt azért mert te elképzeled.

elképzelted azt is, hogy tulajdonosok alapján kell megállapítani egy cégről, hogy hazai vagy nem, hogy egy kormányszóvivőnek csak fel kell olvasni amit elé raknak, hogy mibe van a MOL menedzsment, de most látom hogy azt is sikerült elképzelni, hogy nincs olyan hogy jogelőd. néha irigyellek, nincs így semmi para, csak elképzeled h milyen jó minden és még el is hiszed magadnak :D

Oblomov 2010.01.08. 13:00:45

@Google: is-nél a link, h. bármely önkormi veheti a drágább benzint a MOL-tól, hazaszeretetét bizonyítandó.

Kecske is jóllakik, káposzta is megmarad. /Kopjás/ ;)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.01.08. 13:16:29

Molnár Csaba szerint 9906-9882-ra nyert az OMV konzorcium. 24 ponttal. Az 0.24 százalék. Ez valóban elég hülyén néz ki. Olyan ország nincs a világon ahol a hazai monopolcéget állami tenderen 0.24 százalékponttal verik meg. Vagy 5-10 százalékkal verik meg, vagy nem verik meg :)))

Google 2010.01.08. 16:01:15

Love me tender
Molnár Csaba szerint a megtakarítás (már!) félmilliárd forintos.
Zsenik ezek; sokan továbbra is a MOL-tól vásárolnak majd, mégis a megtakarítás mértéke napról-napra, óráról órára nő.

www.nol.hu/belfold/benzintender__hatarozatkeptelen_volt_a_rendeszeti_bizottsag

A szocialisták miért nem jelenetek meg a bizottsági ülésen?
Hisz 1) nincs takargatnivalójuk,
2) élnek-halnak a tényfeltáró
bizottságokért.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.08. 18:01:37

Megy a szarfűrészelés a magyar-nem magyar, illetve a több-nem több kérdésben, holott megvan a lehetséges korrupciós szál.

Na innen kezd az egész büdös lenni:

"Laboda után Kránicz László MSZP-s politikusról is kiderült, hogy OMV-kutak üzemeltetésében érdekelt, olajtermékek forgalmazásával is foglalkozó, ötven százalékos tulajdonában álló cégének székhelye ugyanis megegyezik a soproni OMV-kút címével."

Ez így már kurvára büdös.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.08. 18:02:53

Eleve hogy a picsába indulhat olyan cég, amelynek iksz darab kútját parlamenti képviselő üzemelteti. Ez önmagában korrupció gyanús.

elfelejtette 2010.01.08. 19:24:11

@Google: 150 mrd-rol beszeltek, es az eredeti kiirashoz kepest csokkent az OMV kutaknal tankolok kore. Arrol nem is beszelve, hogy a sporolas kiszamitasahoz a megtett ut is szamit, mivel a kutak eloszlasa megvaltozik. Ehhez a szamitashoz egy kis matematikai apparatus nem art, de azert nem olyan bonyolult ez.

Szoval megneznem, hogyan jott ki ez az osszeg.

Ami az OMV kutas szocikat illeti, szerintem mellekszal, itt en mast gyanitok tovabbra is. Tul filleres ugy ebben a formaban, ezert kockaztatni ilyen balhet, hogy par szoci kutasnak vastagabb legyen a tarcaja, ez nekem igy nem kerek.

Google 2010.01.08. 19:53:07

@elfelejtette:

Mellékszál, persze, de jellemző, hogy a benzinkút is ott van a hátsózsebben, sosem lehet tudni.
Az MSZP, mint szervezet, mint család, összefonódott a multikkal, együtt Magyarország ellen, ha már nem lehetnek ők hatalmon.
Személyes sértésnek veszik, ha elfordulnak tőlük a népek, és jaj, ha ők megsértődnek.
Köszönjük, Domokos!

teknős 2010.01.08. 20:14:31

@mavo: Most fogadd őszinte elismerésem! Napok óta ezerszeres túlerővel szemben ragaszkodsz az álláspontodhoz, hogy aztán magadtól átállj!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.09. 06:58:28

@teknős:

átálltam?

lószart. ment a demagógia, a hazaárulózás, a formai hibák milliószoros felnagyítása ezerrel, azokat továbbra is kiröhögöm, azt viszont simán el tudom képzelni, hogy a maszop kúttulajdonosok kedvéért kicsit pöccintettek rendszeren.

a baj az, hogy maszop politikusok érdekeltek a tender végeredményében, ami száomra nehezen elfogadható. ez nem feltétlenül jelenti, hogy valóban korrupció történt, de több, mint gyanús, mert (szerintem) megvalósult az összeférhetetlenség. nem dönthetek (na jó: nehezen dönthetek) elfogulatlanul úgy tenderről, ha a haverom akármilyen kis százalékban, de érdekelt az egyik pályázónál.

ennyi és nem több. még mindig nem 100%, hogy korrupció történt, de innen kezdve nehezen mossa ki magát előttem a döntéshozó

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.09. 07:01:41

@Google:

"Mellékszál, persze, de jellemző, hogy a benzinkút is ott van a hátsózsebben, sosem lehet tudni."

értem. a politikusnak ne legyen cége.

mert miért is ne? kaptlzmus van bazmeg,alig találsz politikust, akinek ne lenne befektetése

"Az MSZP, mint szervezet, mint család, összefonódott a multikkal, együtt Magyarország ellen, ha már nem lehetnek ők hatalmon."

nevetséges kis hülye vagy. a multik,amint összefonódtak a maszoppal, na ez a hónap vicce. ja, tényleg: a mol multi. azzal nincsenek összefonódva?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.09. 07:03:39

@mavo:

upsz, plusz szempont: ha kiderül, hogy két másik maszopos fasznak meg mol kútja van, akkor ellenben érdektelen lesz az omv-s kút, onnan kezdve az erősebb lobbi nyert, oszt csá, a korrupciós szál esmeg ejtve.

Google 2010.01.09. 12:07:55

@mavo:

A szebb jelen érdekében válaszolj is magadnak a nevemben, hogy ne kelljen nevetséges kis hülyékkel társalognod.

Sláger, Danubius, Omninvest és ÖMV - vannak ilyen örömök az életben.

heima (törölt) 2010.01.09. 14:52:51

@Google: olyan jól összefonódott a maszop a multikkal, hogy üldözi őket ezerrel.

heima (törölt) 2010.01.09. 14:55:41

@teknős: hagyjad már, csúnyán beégett szegény, kellett neki ez a két szoci kút mint egy falat kenyér, hogy maradjon valami az arcából :D

Pelso.. 2010.01.11. 22:11:33

Ha történt mutyi, akkor valami más van a háttérben. Csupán 2 vidéki kút miatt nem lehet ekkorát kockáztatni.

heima (törölt) 2010.01.20. 23:45:21

és mennyire igazam volt, lássuk mit is írtam:

"hogy ha úgy súlyozzák a kutak számát, hogy (...), akkor hiába van kétszer annyi kútja a MOLnak, rögtön 17-re olvad a különbség. Csak legalább olyan ügyesen kell kiírni a pályázatot, mint a Szakértői Reformerkormány."

a drága sajtó kiderítette, hogy mi volt a trükk:

"A kiírásba ehhez bele kellett írni, hogy „nem régiónként” kell számításba venni a benzinkutak számát, hanem „egy folyamatos vonalra fel kell fűzni egymás után a töltőállomásokat”, és ezek távolságát kell átlagolni. Ha egy településen több kút van, azokat is figyelembe kell venni. Márpedig a főként nagyobb városokra koncentráló OMV-nek (és a vele együtt induló olasz Agipnak) sok kútja van egy-egy helyen, egymáshoz közel, a Mol viszont sok hazai kistelepülést is ellát benzinnel. Így vált honi földön az előny hátránnyá, és veszítette el a Mol a tendert az osztrák OMV-vel szemben, noha a vak is látja, hogy a magyar hálózat területi eloszlása kedvezőbb."

hetivalasz.hu/reflektor/kiderult-ezert-veszitett-a-mol-az-omv-vel-szemben-26483/

hát így. és hihetetlen lelkesen beszopta itt az összes droid amit be kell, meg az okoskodás agy nélkül. mavo ezért a teljesítményért nem jár bögre!

Tehetetlen Dodó 2010.01.21. 07:19:05

@heima: Hogyne járna. Annyi hülyeséget összeírt, hogy a reakciókkal együtt lehet már vagy 5000 pontja.
Piros esőkabát, piros bögre, piros pendrájv, pirospozsgás ábrázat.

elfelejtette 2010.01.21. 07:33:45

@heima: Szamomra nem az volt a kerdeses idaig sem, hogy az OMV-t akartak kihozni gyoztesnek vagy sem, inkabb azt nem ertem, hogy milyen megfontolasbol.
süti beállítások módosítása