A Panoráma-interjú készítése közben
2009-ben ünnepeljük az 1989-es romániai forradalom kitörésének 20. évfordulóját. Az elmúlt napokban a forradalmi emlékhét ünnepségsorozat keretében Temesváron járt Lech Walesa Nobel Béke-díjas volt lengyel államfő, Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, Marcus Meckel, az NDK egykori külügyminisztere, Emil Constantinescu, Románia volt elnöke és még sokan mások. Üzenetben méltatta Temesvár és Tőkés László szerepét Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, James Baker volt amerikai külügyminiszter, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, Joseph Daul, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Bajnai Gordon jelenlegi magyar kormányfő. Az utóbbi évtized szokásától eltérően a román országos sajtó és hírügynökségek idén ismét teljes figyelmet szenteltek a Temesváron 1989. december 15-én, Tőkés László kilakoltatása ellen tiltakozó magyar református hívek élőláncából előbb városszintű népfelkeléssé, majd országos méretű forradalommá terebélyesedő eseményeknek.
Tőkés László 2009. december 15-én Traian Băsescu újraválasztott román államfőtől megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Románia Csillaga Érdemrendet, december 16-án az Európai Néppárt Robert Schuman-díjjal tüntette ki, december 17-én Budapesten a Terror Házában Gabriel Andreescu román emberjogi harcossal együtt átvehette az idén alapított Petőfi-díjat a közép-európai népek szabadságáért. A romániai forradalomra emlékező Reakció-összeállításunk első részeként Tőkés Lászlóval készült interjúnkat olvashatjátok.
- 1989 decemberében néhány napot töltött történelmen kívüli időben. December 17-én hajnalban a Szekuritáté emberei behatoltak a temesvári templomba, és erőszakkal elhurcolták a Püspök urat és feleségét egy szilágysági kis faluba, Menyőbe, ahol a következő napokban folyamatos kihallgatásoknak vetették alá. Mit remélt, gondolt akkor?
- Menyői elszigeteltségünkben, mondhatni, deportálásunk idején – mert formájában és szellemében beillett egy deportálásnak – döntő fontosságú volt, hogy nem szakadt meg a kapcsolatunk a külvilággal. Érdekes módon abba a nagy teherautóba, amelybe bedobigálták a holmijainkat, bútorainkat, az edényeinket, a mosógéptől elkezdve az asztalokig, mindent, amit értek, a konyhában lévő táskarádiónk is bekerült. Így nekünk Menyőben a feleségemmel lehetőségünk nyílt rádióhallgatásra. Előbb azt hittük, hogy tévedésből került a csomagok közé a rádió; utólag azt gondolom, hogy ügyet sem vetettek rá. Félve kapcsoltuk be a rádiót, halkra állítva – feltételeztük, hogy lehallgatnak minket –, nehogy elvegyék tőlünk. Esténként, amikor elcsigázódva hazakerültünk az egésznapos tortúrából, hallgattuk a rádiót. Még a kihallgatások alkalmával is óriási előny volt, hogy hallhattuk azt, ami a nagyvilágban történik. Ebből következően az is világossá vált előttünk, hogy késélen táncol a helyzetünk. Hogy élet vagy halál. Hogy minden attól függ, mi fog következni. Amíg Bukarestben nem történt meg a döntő fordulat, addig halálraváltan mentünk minden reggel a kihallgatásra. A feleségemet külön hallgatták ki a szilágyszegi községháza épületében, engem a rendőrségen – mindkettőnk kihallgatását egy egész bizottság végezte. A főkihallgató valami magas rangú, ráadásul intelligens szekus volt (mai napig sem tudom, ki lehetett) – a kihallgatások szigorából is érzékeltük, hogy végig az életünkért harcoltunk. Mondtuk, amit lehetett, nem tagadtam azt, amit nem lehetett tagadni, a tényekkel alapvetően amúgy is tisztában voltak, lényegében csak kiegészítették a képet. Még hittük azt, hogy ha jól szólunk, akkor az az ártatlanságunkat bizonyítja. Nyilvánvaló, hogy vissza kellett utasítanunk azokat a vádakat, hogy külföldi titkosszolgálatok ügynökei vagyunk, vagy hogy felelősek vagyunk az emberek "fellázításában" a rendszer ellen – egyenlőtlen harc volt a vádlók és a markukban lévő áldozatok között.
Petre Moţ temesvári polgármesterrel közös ablakjelenetük
- Legutóbbi sajtótéjékoztatóján az Ön által kapott díjakat értékelve azt állította, hogy most, a 20. évfordulón megtörtént Temesvár rehabilitálása.
- A legnagyobb gond az eltelt húsz évvel kapcsolatban az, hogy a rendszerváltozás elakadt, kisiklott, eltorzult, lelassult. Meghatározóan fontos, hogy a rendszerváltozás végképp ne valljon kudarcot. Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a kommunizmus posztkommunizmusban testet öltő folytonosságával szemben a rendszerváltozás folytonosságát kell képviselnünk, más szóval: a rendszerváltozás befejezetlen. Folytatni kellett a harcot és ezt a munkát. Például a román-magyar viszony temesvári szellemben való újjáéledésében, vagy a román nacionálkommunista irányvonalnak a korrekciójában reménykedhetünk azáltal, hogy most a legmagasabb román kitüntetéssel elismerik: a magyaroknak, nekem, Temesvárnak része volt, sőt, kezdeményező szerepet játszottunk a romániai népfelkelés kirobbanásában – ezek olyan jelek, amelyek bizakodással töltenek el, hogy új lendületet vesz a rendszerváltozás.
Menyőben
- Ehhez kapcsolnám a december 15-i, temesvári Gálaesten tett kijelentését, miszerint az elmúlt húsz évet jól jellemzi, hogy Orbán Viktorral még mindig ellenzékben vannak. Mi történhet, ha Magyarországon egy jobboldali kormány kerül hatalomra?
- Tegnap [2009. december 18-án - Temp. megj.] egy olyan – másik – gálaesten vettünk részt Temesváron, amelyet a temesvári önkormányzat szervezett a népfelkelés 20. évfordulója alkalmából, és amely még a régi politikai diskurzust tükrözte Temesvárral kapcsolatban: ortodox egyház, Opera-tér*, magyarokról szó sem esett, teljesen kimaradt a képből az, ami Băsescu elnök jóvoltából, Barack Obama amerikai elnök üzenete, valamint az európai parlamenti kitüntetés révén változni látszott. Nyilvánvaló számomra, hogy ez a meccs még nincs lejátszva. Nyilvánvaló, hogy a volt kommunisták és a román politika alakítói nem fogják olcsón adni a bőrüket, és nem egykönnyen engednek teret a rendszerváltozás folytatásának. A romániai elnökválasztás és kormányalakítás körülményei szintén egy zavaros, átmeneti képet mutatnak, tehát nem fog könnyen menni az, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Hogy az értékek rendje kerekedjék felül az érdekek kuszaságán. Hasonlóan ítélhetjük meg a magyarországi helyzetet, noha ott már azért lejátszottnak néz ki a mérkőzés: a nemzeti és a rendszerváltoztató erők minősített győzelmére számíthatunk a küszöbön álló választáson, és ez nagyon nagy mértékben kedvez az erdélyi magyarság, a határon túli magyar közösségek számára. Éppen ezért nagyon fájdalmas, hogy idehaza, Romániában egy ilyen, enyhén szólva, felemás magyar érdekképviselet kizárólagosságra törekedve tartja kezében továbbra is a magyarság képviseletét. Ebben az ellentmondásos, többszörösen bonyolult helyzetben kell nekünk megtalálnunk az útját a tényleges nemzeti érdekérvényesítésnek, a veszélybe került magyar összefogásnak. Úgy vélem, hogyha Magyaroszágon bekövetkeznek az előrelátható kedvező változások, akkor könnyebbé válik a rendszerváltozás folytatása. Noha még sok feladat áll előttünk, a változást már nem tudják feltartóztatni.
Amikor hírét vették a győztes forradalomnak
- EP-képviselőként hogyan látja, mi dolgunk Európában?
- Érdekes együttállásban jelenik meg a kisebbségi ügy a jelen pillanatban, ugyanis koncentrikus formában három fajta rendszerváltozásban lehet gondolkodni. Egyfelől elengedhetetlenül szükséges – és ezt már 2007 óta szorgalmazzuk – a romániai magyar kisebbségpolitika felülvizsgálata és átalakítása. Másodsorban egy nemzetpolitikai rendszerváltozásra van szükség, és ez az ügy is jó ideje érlelődik. Nem utolsó sorban pedig ennek az előző kettőnek elengedhetetlenül szükséges keretét képezné, ha az európai kisebbségpolitikában is gyökeres változás történne. Újabb öt évre nyertünk mandátumot az Európai Parlamentbe, és azon dolgozunk, hogy eddigi periférikus helyzetéből az európai kisebbségpolitikát a legfontosabb európai politikák sorába emeljük. Ennek a lehetősége, úgy érzem, megteremtődött, gondolok itt a Néppárt bonni kongresszusára, ahol egy általános határozat született egy kisebbségvédelmi rendszer támogatására, vagy hogy újraalakult a kisebbségvédelmi frakcióközi csoport (intergroup) Gál Kinga vezetésével – a magyar ügy, közvetve, vagy követlenül, sokkal nagyobb érdeklődést, vagy mondjuk úgy: sokkal kevesebb ellenérzést vált ki, mint megelőzően. Az évfordulóval kapcsolatos fejlemények is azt mutatják, hogy a Berlini Fal leomlásával megindult rendszerváltozató folyamatok részévé lehet tenni a kisebbségpolitikai rendszerváltozást. Tehát európai kontextusban nézve a dolgot, kellő összpontosítással, és a háromféle rendszerváltó politikai törekvés kellő összehangolásával európai üggyé válhat a magyar ügy.
Az Európai Parlamentben
- Két sikeres EP-határozat egyik kezdeményezője volt: az elsőben a kommunizmus bűneit ítélte el az EP, a másik Kínát marasztalta el emberjogi és kisebbségvédelmi szempontból. Mennyire értik a nyugat-európaiak ezt a harcos és következetes kommunistaellenességet?
- Ez két oldala az éremnek. Egyik a kommunizmus örökségével való szembenézés és leszámolás Kelet-Közép-Európában, a másik pedig a töretlenül továbbélő kommunizmus esete Kínában, Észak-Koreában, Kubában és számos más országban. A kettő kiegészíti egymást: ne áltassuk magunkat azzal, hogy ha a kommunizmus örökségétől szabadulni fogunk, akkor befejeztük a munkát, mert a továbbélő kommunizmus globális kihívást jelent az egyesült Európa számára is. Ilyen szempontból korszakos jelentőségűnek is nevezhetjük ezt a két mértékadó európai parlamenti határozatot, melyek kijelölik a továbbfolytatandó munka és harc irányát.
* Az előző években sulykolt narratíva szerint (már amennyiben egyáltalán szó esett Temesvárról a forradalom kapcsán, és nem csak a bukaresti eseményekre emlékeztek kétes összefüggésekben), a népfelkelés kezdetét és helyszíneit előbb a Mária-térre, majd az ortodox katedrális elé "vitték", a magyar református gyülekezet kiállásáról "megfeledkezett"a hivatalos történelem.
