Orbánnal reklámoz a Jobbik
2009. december 04. írta: TuRuL_2k2

Orbánnal reklámoz a Jobbik

  Egy kedves olvasónktól, Istvántól kaptuk az alábbi szórólapot: 

  Felhívta a Jobbikot, hogy megkérdezze, mi is ez pontosan, de ott (némi zavart követően) annyit mondtak, hogy nem ők szervezik, és a Magyarok Világszövetségéhez irányították. Az MVSZ-nél viszont határozottan állították, hogy a Jobbikkal közösen szervezik a rendezvényt. Ezután újra a Jobbikot hívta, ezúttal már úgy, hogy ugye ők is a rendezők között vannak, mert csak akkor megy el, az MVSZ-t komolytalan szervezetnek tartja - így már örömmel mondták neki, hogy persze, ott leszünk.

  Igaz, végülis meghívott előadóként bárkit be lehet harangozni, legfeljebb nem lesz ott.

Frissítés:

  Megvan a megszólalók listája. Nagyjából jól sejtettem, sima Jobbik-kampányrendezvény, nem lesz Böjte, Duray, Orbán, de még Vona se: Dobos Attila, dr. Hegedűs Loránt, Kiss Róbert, Patrubány Miklós, Pápai Szabó György, Rácz Sándor, Toroczkai László, Szegedi Csanád.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr781572991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 12:05:35

"a nyílvánvalóüan ügynök patrubány, a megjósolható végeredményre játszva, megbízásból tette, amit tett"
nekem is van egy ilyen érzésem.

feliguresvagyfeligtele 2009.12.04. 12:10:21

néphazugság:
"kövér - vona
létszámellenőrzés Sümegen

ugyanabban az időpontban, de más helyszínen tartott lakossági fórumot kl és vg ..."

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 12:10:40

@fakk blog.hu in di essz: egyeztetés, szóismétlés... ej de korán van

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 12:11:54

Jó, és szerintetek a 9% MSZP-szavazón kívül kire lesz hatással ha a Népszabi erről kezd cikkezni?

reality 2009.12.04. 12:12:41

@szpal: Te honnan tudod, hogy mit tesznek ki vagy sem a honlapjukra? Látod a jövőt?
Ja, egyedül csak a jobbikot érdekli a határon túliak. Meg hogy a médiacirkuszhoz felhasználják őket.

statez 2009.12.04. 12:13:09

Na csak ezt tudja meg Nyakó: Összenő, ami összetartozik. Szegény Szijjártót nem irigylem, lesz mit magyarázni...

reality 2009.12.04. 12:13:43

@fakk blog.hu in di essz: Már adott egyszer Madonna koncertet, nosza akkor plakátoljunk, hogy megint itt lesz.

feliguresvagyfeligtele 2009.12.04. 12:18:04

@fakk blog.hu in di essz: nem 9% az mszp szavazók aránya, igazából fogalmunk sincs mennyi. Egyre több a bizonytalan, és ez az egy biztos. A bizonytalanok mind a Fideszt támogatóktól esnek le. Az mszpénél és a szadinál nincs aljasabb brigád a földön, amint láthattuk, néhány cigány élete sem számított nekik.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.04. 12:20:26

Szóljon valaki Böjte Csabának, hogy nem biztos, hogy jó helyre megy...

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 12:27:25

@reality: előbb hívd meg :D
@feliguresvagyfeligtele: ahogy arról sincs fogalmunk, hogy van-e még szavazó Magyarországon, akit az elrongyolódott nácikártya bármilyen hatással van.

gyaloghartur 2009.12.04. 12:30:51

Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta. . .
(Márai Sándor)

A Magyar Mikulás,
nem jött onnan,

Ahol északfény, s selymes hó van:
Nem a kedélyes Santa Claus,
Akin fehér a szakáll, s bajusz,
Nem érkezett rén-vonta szánkón,
Úgy jött, mint csörgősipkás clown,
Orosz Gyed Moroz magyar klónja,
Vicc-értő nemzet Nagy Bolondja,
Aki Szent-Miklós Nap szombatján,
Birkát ugrasztott pásztorbotján.

Bégető nyáját összeterelte,
A bitang jószágot meg kiverte:
Nem kell ide idegen falka,
Csak az igazi magyar tarka,
Mely összebújik, mindig ahol
Langymeleget ad az akol-
Ki hagyja, róla, zsíros gyapját,
Később a bőrét is lekapják-
De ezért ma még senki se bántsa,
Megvan napi kórója, bogáncsa!

A zörgő füvű Hortobágyra,
Ereszkedne Kárpátok nyája,
S ahol a zöld rét mind felégett,
Odahagynák a Délvidéket ,-
Terelőjük, mind gonosz pásztor,
Legelőt találhatna máshol,
Mégis akarja, hogy a kára,
Kerüljön a magyar nyakára.
Hirdeti, hogy ez az ország,
Övé is volt, amíg meglopták!

Ha volt, vigyázott volna jobban,
Hogy ne adják el Trianonban!
Unalmas a sok siralmas nóta,
Zümmögik 90 év óta,
Hogy ők már nem sokáig bírják,
A gyapjok idegenek nyírják.
Hoznának mindent: túrót, sajtot ,
Csak nyítorítsák meg az ajtót,
Amin titkon besomfordálnak,
S beállnak magyar állampolgárnak!

Hirdeti fennen a koldusfajzat,
Szép szónál nem több, mit akarhat:
Csak arra megy ki a sok sírás,
Magyarságáról legyen írás.
Aztán, ha lesz pecsétes papírja,
A jámbor birkát mind kitúrja:
Nem ismer sem gátat, sem gáncsot,
Lelegel kórót és bogáncsot,
Elől rág a jugó, szlovák, román:
A hazai juh csupán a nyomán.

Mindezt elmondta halkan, bölcsen,
A Jó Pásztor, s táncikált közben.
Amíg meggyőzőn magyarázott,
Nem szakállat, csak csörgőt rázott,
Mert jól esik a felnőtt embernek,
Lélekben lehet még pólyás gyermek,
Akinek nincsen semmi gondja,
S ha volna is Télapó megoldja:
Így Pannon-földön, akárhol van,
Szendereghet, mint langy akolban.

Ne bántsa a boldog kérődzőt,
Ha elküldik a bekérőzőt:
Maradjon otthon, a cipőt,
Tegye ott ki, hol azelőtt.
És attól is lehet már boldog,
Ha kaphat egy újabb kék foltot:
Ne nyúljon a keze hiába,
Télapó tömött batyujába!
Elkergeti, ha ez a szokása,
Magyarok Morózus Mikulása!

Bitang juh odakinn fagyban szenved,
Várja az Utolsó Fagyosszentet,
Könnyes szemével előre látja,
Ahogy az Új Gazda megváltja:
Mert most még túl a jászol rácson,
Nem neki világol karácsony.
Húsvétra, vagy talán pünkösdre,
Testvére lesz ki kilökdöste-
S akik a telet, addig kibírják
Kezesbárányok lesznek, nem birkák !

feliguresvagyfeligtele 2009.12.04. 12:42:28

@fakk blog.hu in di essz: Szerintem sajnos még működik ez az alantas módszer. A Fidesz annyira hallgat, azt hiszi mindenki, hogy valami átütő, elképesztő dologra készülnek. Mindeközben szerintem fogalmuk sincs mi történik körülöttük.

Google 2009.12.04. 12:54:17

A Jobbik is olyan kezd lenni, mint a visszautasított kérő; a végén még azt mondja, ő nem akarta!
Szánalmas társaság, így lehet nekik hinni, ahogy ennek a plakátnak, megvezetnék az embereket, hogy valahogy becsődüljenek már.
Horthy bevonulása nem jött be, újabb trükkök következnek?
A szegény határontúliakat ürügyül felhasználni pedig több mint gusztustalan. Ennyi lenne a tudományuk?

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 13:02:54

@Google: vegyél vissza, több újság is megírta már hogy volt, mi volt. Amatőrizmusról van szó, nem többről. Azért az vicces hogy egy Patrubány-kaliberű alak a Jobbikot és a Fideszt is át tudja ejteni, más-más módszerrel. Mintha nem figyelnének erre az ürgére egyik pártban se.

reality 2009.12.04. 13:12:09

@fakk blog.hu in di essz: Mit írtak meg az újságok, hogy mi volt?
Még ha marketing fogásnak vélted volna, akkor elfogadnám, de hogy amatörizmus, hmm..

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 13:34:03

@reality:

"Anyaország
2009-11-29. 12:13 Nyomtatóbarát változat
Megosztom!
December 5-ére emlékezik hazafias szervezetekkel az MVSZ - hívták Orbánékat is, de visszautasították
(...)"

Amatörizmus, nem tudják kezelni a patrubányi kavarást. De az öreg szekus is jó kis csapdát állított: a Jobbik nem teheti meg hogy elutasítson egy ilyen remek felkérést, mondjuk arra hivatkozva hogy azon Orbán is megjelenik.
Ha meg nem utasítja el: látjuk mi van, kavarog a szar, mindjárt a Népszabi is megírja hogy összenőtt ami összetartozik.
Hatása most nyilván nem lesz, de a mechanizmus működik, figyelni kéne erre a vörös olájra.

Google 2009.12.04. 13:34:07

@fakk blog.hu in di essz:

Miért vegyek vissza? A Jobbik csak provokációkkal látja bebiztosítottnak a saját szebb jövőjét és most Patrubányra mutogat?
És mit csinál az NBH?
Ha jól tudom, Szilvásynak a Jósdája ugyanabban az épületben működött, ahol Patrubány is főzött.
Mi a kérdés?

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 13:41:03

@Google: hű, és mikor is került ez a Patrubány az élre? Táncsak nem 98-02 között? deérdekes... sajnos mindhárom pártot elő tudjuk szedni ha szóba kerül az mvsz. bonyolultabb ez a fazon mint te gondolod a fekete-fehér, fidesz-komcsik logikáddal.

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 13:47:14

@Google: "A Jobbik is olyan kezd lenni, mint a visszautasított kérő; a végén még azt mondja, ő nem akarta!"
Nem tudom miről beszélsz, nem kétharmada, hanem négyötöde lesz a két pártnak együtt, ha a piac megfelelő szegmenseit célozzák és nyerik meg. Titkon reménykedek benne, hogy a látszólagos ellenségeskedés, revolverezés is csak egy ilyen taktika része, Gábor és Viktor még benne vannak egymás telefonjában.

Google 2009.12.04. 13:58:21

@fakk blog.hu in di essz:

Titkon reméled.
Támaszkodjon csak mindkét párt a saját maga erejére, a választóknak is jobb ez így. Legyenek világos határvonalak a pártok között.
Többpártrendszer van, nem kell mindenkinek ugyanabban hinni, gondolkodni. És ez a legszebb az egészben.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.12.04. 14:19:31

Lehet hogy ezt a szórólapot a szocik gyártották, hogy aztán mondhasák: lám-lám, megmondtuk mi, hogy a Fidesz a szélsőségesekkel kokettál...

IHCS 2009.12.04. 14:19:36

Az index címlapján a blogajánlóban a következő alcímmel hozzák a post-ot:

"Viktor fiam, ha közel állsz a klotyóhoz, rád is fröccsen a szarból."

IHCS 2009.12.04. 14:20:39

az index címlapján a blogajánlóban a következő alcímmel hozzák e postot.

"Viktor fiam, ha közel állsz a klotyóhoz, rád is fröccsen a szarból."

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.04. 14:20:57

A jobbik ilyen egyszerű kis cselekkel lopkodja a "fidesz-issue"-kat, amelyekről azt hitték, már sikeresen zsebre rakták. Csak az nem esett le, hogy mindent lehet fokozni. Ez az ügy biza szopó.

Aiasz 2009.12.04. 14:22:10

Ez valami kamu szórólap vagy a beküldő kretén. A jobbik honlapján van ilyen esemény, de nem ezekkel a nevekkel.

tölgyes 2009.12.04. 14:23:19

Mindig mondom: a Jobbik maszopos találmány...azért hozták létre, hogy gyengítse a fideszt...csak arra nem számítottak, hogy le fogja győzni az MSZP-t...Így Gyurcsány lesz a harmadik erő...

gauche caviar 2009.12.04. 14:28:26

@Gery.Greyhound: egyértelmű, hogy ez csakis komcsi ármány lehet. de szerintem inkább zsidók, hogy végül mindenki drogos és buzi legyen. Liberál cselszövést orrantok én itten, nem vitás, hogy a cigánybűnözés a hibás és Kádár alatt azért mennyivel jobb volt.

Esetleg valami szervező csinovnyik nagy ügybuzgalmában írta rá a szórólapra, mert még nem tájékoztatták, hogy a polgári körös idők, meg a "jobbik jóbarát" idők elmúltak, és most a fidesz a jobbikkal áll harcban. Izé, a Fidesz mindig is a Jobbikkal állt harcban. Duplaplusszosjólgondoló.

Netán az utolsó előtti módosítást adták le a hazafias copygeneralba.

kristofnagy 2009.12.04. 14:29:35

Rettenetesen felháborodtam ma, ezzel a plakáttal végignyomták az ELTE BTK épületét belül, például a tanszéki hirdetőtáblákat. Hogy képzelik, hogy politikai plakátot tesznek az egyetemre??!!
szánalmas
u.i.:bár ahol például Foucault és egy Balázs Béla neve közé került vonáé, az kicsit vicces volt
nem tudom, nem fél-e, hogy ilyen kétes:) elemek közé keveredik?

Google 2009.12.04. 14:36:57

Vajon lesz-e ennek a plakátnak gazdája, vagy ebben az országban már mindent lehet?
Ami még érdekes, Romániában holnap kampánycsend, elnököt választanak.
Ebből a komoly témából nem kell nemzetközi bonyodalmat kreálni, mert ki mit vár attól, hogy a Kossuth téren összegyűl pár ember?
Lesz a román szélsőségeseknek témája.

OftF 2009.12.04. 14:37:57

Na most így került a Jobbik Basescuval egy platformra :))))

Alfőmérnök 2009.12.04. 14:42:45

@kristofnagy: A tanszéki hírdetőtáblákról le kell venni, mert az nem a politikai plakátok helye. Amúgy mi a baj? Be vagytok szarva?

Muad\\\'Dib 2009.12.04. 14:43:42

@kristofnagy:
Persze gondolom azon is fel voltál háborodva, amikor a néphazugságot osztogatták az egyetemeken, ami tudvalevőleg nem épp jobboldali orgánum. Ha esetleg mégsem, akkor a mostani háborgásod tárgytalannak tekinthető.

Alfőmérnök 2009.12.04. 14:49:44

@Muad\\\'Dib: Sejtésem szerint az inkriminált folyosón található György Péter szobája is. Garantáltan politikamentes övezet. :)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.12.04. 14:50:47

Nem értem a csodálkozást.

Orbán Viktor és Vona Gábor közösen lépett be azonos polgári körbe! EZ TÉNY!

Lehet ott döntötték el, hogy e körök helyett, jöjjön inkább egy új párt, a Jobbik!
A polgári körök már csak emlék. (Hazudik, aki azt állítja, hogy működnek.)
Helyette van Jobbik. :)

Mindkettő OV köpönyegéből bújt elő, és a Fidesz-média futtatta fel. Pl. a Reakció.

Francois Pignon 2009.12.04. 15:08:23

@IHCS: Húha, ez még egy kisiskolás lapban is kínos lenne, de mindenkinek lehet rossz napja ;)
@Spirál: Tetszetős elmélet, de mindez nem jöhetett volna létre az elmúlt évek áldozatos kormányzati munkája nélkül.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.12.04. 15:19:40

igen a Jobbik nagyon szimpatikus, csak nem tudjuk, hogy honnan jönnek ezek a srácok..

volt itt már minden variáció; mszp-, fidesz-, moszad-, kgb-kreálmány, minden volt már..

jó lenne, ha végre kiállnának és elmondanák, hogy tiszta forrásból erednek és ezt bizonyítani is tudják..

olyan arcokat szeretnék ott látni, akik nem mutyizgattak, nem sütögettek együtt semmiféle pecsenyét egyik régi párt emberével sem, és nem szaladgáltak moszkvába sem.. hanem tisztességes, becsületes, feddhetetlen, értelmes magyar embereket szeretnék végre látni, akikkel lehetne csinálni egy rendes, igazi rendszerváltást, mert ez a 20 évvel ezelőtti nem az volt.

Samott 2009.12.04. 15:19:48

"Viktor fiam, ha közel állsz a klotyóhoz, rád is fröccsen a szarból." - Allat ez a beharangozo, de a temahoz nem durva egy kicsit?

gaston 2009.12.04. 15:23:22

Remélem, Orbán nem megy el, mert az hiba lenne, ha együtt mutatkozna ezekkel a vonagáborokkal meg torockaikiafaszomtudja nevű söpredékkel és egyebekkel. Ez csak vicc lehet!

Blackrock (törölt) 2009.12.04. 15:27:29

@Bukowszky: ezt hívják közhelynek...amúgy meg ha nem lett volna ez rendszerváltás, te most nem a net előtt ülve osztanád az észt.

amúgy meg a jobbik nagyon nem szimpatikus.

Muad\\\'Dib 2009.12.04. 15:27:46

@gaston:
Én is remélem, mert gáz lenne, ha Vona együtt mutatkozna egy orbánpityesz szintű söpredékkel, aki a birkalegeltetésen kívül másra nem volt képes az előző 8 évben.

escéhá 2009.12.04. 15:28:59

Herpai Sándor tud beszélni is? Asztem csak dobolni. Mert ha inkább dobolna, amihez nagyon ért, akkor még el is mennék. :-)

Blackrock (törölt) 2009.12.04. 15:29:16

@Muad\\\'Dib: mi az a "néphazugság"? ha nem tetszik, akkor nézd a hírtv-t, meg az echot, olvasd a MN-t. Azok "hitelesek" és "pártatlanok"...

midnight coder 2009.12.04. 15:30:57

@Samott: Valójában elég szépen mutatja a Jobbik lényegét. Az MSZP kreálmánya a jobboldal megosztására és lejáratására. Az már más kérdés hogy öngól volt, és az átlag MSZP szavazók közül sokkal többet vitt el. Ez is csak azt mutatja hogy a mostani MSZP vezérkar mennyire nem ismeri a saját szavazóbázisát.

Muad\\\'Dib 2009.12.04. 15:30:58

@Blackrock:
Nem azok. Viszont pont e dolgok miatt lenne is nagy csinnadratta a baloldalon, ha az egyetemeken azt osztogatnák. Furcsa, hogy az említett esetben mély kuss volt...

Blackrock (törölt) 2009.12.04. 15:31:21

@Muad\\\'Dib: miért, vona mire volt képes? ja, hogy bizniszt csinált a mocskolódásból. Az máááás.

Keresztezd a végtelen ostobaságot az agresszióval és kapsz egy vona gábort. Kicsit náci, kicsit ürülékszagú, kicsit bűnöző. De a Tiéd!.:))

mikipeti 2009.12.04. 15:31:39

@Bukowszky: "tiszta forrásból erednek és ezt bizonyítani is tudják.."

nooormális vagy?

Blackrock (törölt) 2009.12.04. 15:32:53

@Muad\\\'Dib: Pontosan hol és milyen egyetemeken osztogatták a népszabit? amúgy a népszabi még mindíg milliószor hitelesebb, mint egy hír vagy egy echo tv, ahol félg írástudatlan, nyammogó vénemeberek hánynak bele a mikrofonba. grat hozzá.

Blackrock (törölt) 2009.12.04. 15:33:46

@midnight coder: aha, persze...ki, hol és mikor bizonyította ezt?

Muad\\\'Dib 2009.12.04. 15:33:52

@Blackrock:
Az a szomorú tény, hogy a Jobbik több korrupciós ügyet tárt fel az utóbbi 1 évben, mint a Fidesz az előző négyben.

Muad\\\'Dib 2009.12.04. 15:36:35

@Blackrock:
Ja, tehát te azt mondod hitelesebb. Hát ez így mindjárt más fórumhuszár. Megnyugodtunk mind.
Hát én pl. a Bánkin kaptam belőle kilóra, igaz annak van már jó pár éve...

Blackrock (törölt) 2009.12.04. 15:37:29

@Muad\\\'Dib: mint pl. milyen korrupciós ügyeket?

Amúgy egyenlőre az a helyzet, hogy a jobbik pártfinanszírozási ügyei körül már MOST és szép nagy köd terjeng(ajánlom figyelmedbe a hvg ide vonatkozó cikkét). Bár tudom, a nácik nem bírják a kritikát. Amúgy a jobbik parlamentbe való kerülését követő 1 év múlva, ezeknek a "becsületes" embereknek a stiklijeitől lesz hangos az ország. Kb., mint a miép.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.12.04. 15:40:35

Már az is egyhetes hír, hogy nem jön el OV... Úgy érzem, időcsapdába kerültem...
kuruc.info/r/23/51633/
kuruc.info/r/2/51198/

borboja 2009.12.04. 15:41:02

Hogy milyen hülyék itt egyesek. A következő hónapokban egyre több olyan dolog fog következni, amikor maga a Jobbik fogja önmagához közelebb húzni a Fideszt. De ez csak a mocskos komcsik ármánykodása, hogy lejárassa a Fideszt. Mit gondoltok, ez tetü drazsé miért mondott le. Nyilván azért mert a háttérből sokkal jobban fogja tudni szervezni a volt III/III-as bandájával ezt a provokációt.

Blackrock (törölt) 2009.12.04. 15:41:05

@Muad\\\'Dib: Ha a Bánkin "jó néhány éve" kaptad, akkor miről beszélsz???? Te elmebajnok...anyám borogass.

Vagy ezt a nyilatkoznivalót adta ki neked a jobbik az internetkommandó felkészítőjén?:)))

A fórumhuszárságot meg inkább ne említsd, mert nem ez az első alkalom, hogy azt látom, hogy osztod a hülyeséged a különböző fórumokon.

Veér Farkas 2009.12.04. 15:41:26

Newm lehetne egy atomot dobni a térre, amikor a felsoroltak mind ott vannak?

Az ország, sőt, egy nemzet nagyon sokat nyerne vele.

brekkk 2009.12.04. 15:42:54

mér bassza ez az indexes bibsik orrát?

Muad\\\'Dib 2009.12.04. 15:45:58

@Blackrock:
Ki a kurva élet vagy te, hogy eldöntsed mi a hülyeség? Teljesen normálisan reagáltam mindenre, amíg te meg nem jelentél és kijelentetted, hogy így-úgy mindenki hülye, csak te nem.
Plusz védelmezed azt a "független" újságot, ahol szegény Teller halálában üzenget Magyarországra...
De tudod mit, igazad van, most jól megmondtad, érvekkel alátámasztottan kifejtetted miért is van igazad.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.04. 15:46:14

Ez a videó is Orbánnal támogatja meg a Jobbikot. Ügyes :D

www.youtube.com/watch?v=vR3N4Up5U7Y

Joseph Adama (törölt) 2009.12.04. 15:46:39

@Blackrock: "ahol félg írástudatlan, nyammogó vénemeberek hánynak bele a mikrofonba. grat hozzá."

Te ezt miből tudod megítélni?
Szóval "mindíg", nehéz szó... :D :D :D

Samott 2009.12.04. 15:47:31

@midnight coder: En speciel a kettosallampolgarsag es a felvezetoben arra asszocialt klotyora gondoltam, es talaltam durvanak. Hogy mit ertenek szar alatt az nem volt ketseges.

Tehetetlen Dodó 2009.12.04. 15:50:41

@Blackrock: Csak a rend kedvéért közlöm, hogy idén nyáron az ELTE diplomaosztóján ügyes kis reklámszatyrokat osztogattak a résztvevőknek, bennük némi propaganda-anyaggal és friss Népszabadsággal.
Azt persze nem értem, hogy az osztogatók miért vették zokon, hogy fennhangon megköszöntem a nagylelkű ajándékot, mondván, hogy a legjobbkor jött, úgyis a klozetra indultam.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.12.04. 15:52:07

@Blackrock: így van ahogy mondod, ha nem lett volna rendszerváltás, akkor nekem most lenne munkám. több mint valószínű, hogy a szakmámban, nem ám holmi vattaemberként. szar ügy.

mélységesen ki vagyok ábrándulva a mi kis demokráciánkból, amely lényegében nem más, mint 10 millió ember asszisztálása néhány tízezer gazember gátlástalan szabadrablásához.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.12.04. 15:55:25

@Blackrock: így van ahogy mondod, ha nem lett volna ez a csoda rendszerváltás, akkor nekem most lenne munkám.. a szakmámban.. nem ám holmi vattaemberként. szar ügy.

mélységesen ki vagyok ábrándulva a mi kis demokráciánkból, amely lényegében nem más, mint 10 millió ember asszisztálása néhány tízezer gazember gátlástalan szabadrablásához.

Ybl 2009.12.04. 16:00:43

Micsoda ócska primitív írás ez. Gyönyörűen minősíti a szerzőjét is.

frompearly 2009.12.04. 16:16:07

A belem forog tőletek ,"kedves" reakciósok...Sarazni ,fikázni tudtok ,sejtetitek az olvasókkal a komcsi propagandát fidesz=jobbik ,SZÁNALOM! Inkább arról irogassatok ,mit tettetek annak érdekében ,az ország érdekében eddig?!
Inkább oknyomoznátok ,lenne miről ,de gondolom azért nem jár pénz, csak a szart kenegetitek másra persze...

frompearly 2009.12.04. 16:17:02

az ország érdekében...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.12.04. 16:21:14

@frompearly:
Ha az Index-kiajánló mondat miatt fröcsögsz, akkor olvasd el a posztot is. Nincs itt semmi fideszjobbikozás.

frompearly 2009.12.04. 16:25:29

@Bukowszky: mit vársz amikor az mszp-s képviselők 85%a benne volt az mszmpben?a maradék 15% már meghalt csak azért nem,tagjai a parlamentnek,ha kádár élne ő lenne a miniszter???!amikor a hazugság az egyenlő az igazsággal ,amikor bauer,meg gerő félék oktatnak minket a hitgyülis atv-s csatornán a demokráciáról ,amikor mónikashown joshibaráton ,plázákon nőnek fel úgy generációk ,hogy nem tudják mikor volt a honfoglalás és mit jelent és jelentett MAGYARnak lenni!!! ,mert nem is kell ...mert itt ez a lényeg ugye kedves elvtársak?!

frompearly 2009.12.04. 16:32:43

@TuRuL_2k2: tudod van aki csak azt nézi meg ,mert már nem érdekli (nem magamról beszélek) és azok bizony arra fognak asszociálni..meglátásom szerint ... na ezért fröcsögök...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.12.04. 16:35:09

@frompearly:
De a blogoknak az égvilágon semmi közük ahhoz, hogy milyen ajánlóval kerülnek ki.

frompearly 2009.12.04. 16:36:38

@TuRuL_2k2: tehát a kék az zöld..oké ,bocs

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.04. 16:39:36

91 évesen nyilván magától TALÁLTA KI ezt a sok hazug starságot.

A TÖKÖM TELE VAN A MINDENKIT HÜLYÉNEK NÉZNI AKARÓ POFÁTLAN, BOSSZÚVÁGYÓ, PÉNZÉRT SÍRÓ

OCSMÁNY HAZUG ZSIDÓKBÓL:

index.hu/tudomany/2009/12/04/becsempeszte_magat_auschwitzba/

egyittlakó (törölt) 2009.12.04. 16:40:10

@tölgyes: "Mindig mondom: a Jobbik maszopos találmány..."

Hát persze, te meg egy hülye vagy, ami nem baj, csak hogy ragályos... Szerintem te is ott voltál abban a birkahadban, amelyet Orbán vezír a parlament elé rendelt csörgővel a nyakában... :-)
Ha nem tudnád, a vona nevű náci köcsög Orbán Viktor polgári körének tagja volt. Ezek a "polgári körök" meg a régi szovjet sejtek mintájára készültek, ahogy azt anno Lenin elvtárs kérte (minden hatalmat a szovjeteknek!). Szóval, ezt kár erőltetned, a náci és fasisztoid csürhe előbukkanása, a blokádozás és a randalírozás mind a fityesz műve. Ne akard elferdíteni az igazságot. Ezt úgy sem hiszik el, csak a hozzád hasonló barmok.

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.04. 16:43:41

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t:

kiszökök az egyik táborból

NYILVÁN az első dolgom lesz

BEszökni egy másik táborba.

Pofátlan mocskos hazug szarházi

HULLARABLÓ ZSIDÓK.

egyittlakó (törölt) 2009.12.04. 16:44:48

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t:

hülye náci, fordulj fel
eladtátok Magyarország két harmadát
kár több szót pocsékolni rád

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.04. 17:12:37

Milyen szép is lenne:

Összeterelni a Hortobágyon
egy nagy karámba egy újholdas éjszakára

a Jobbik+Gárda+NemzetiŐrsereget
a cigányokkal
meg a zsidókkal.

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 17:25:11

"Támaszkodjon csak mindkét párt a saját maga erejére, a választóknak is jobb ez így."
Erről beszélek, de szerintem az is kurva jó lenne ha nem folytatódna ugyanaz a húszéves polgárháború, immár harmadik szereposztással. Én még mindig hiszek benne hogy a lövészárok egy, csak két másik végén állunk benne. Ettől még nem kéne azonnal egymást lőni, ahogy gyöngül a másik oldal tüze.

Ja és látom a kommenteken hogy címlapos lett a poszt, szóval sziasztok én lelépek.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.04. 17:25:41

@TuRuL_2k2:

"Lásd a frissítést! :)"

Pedig simán logikus lett volna, hogy valódi. A spin doctorok ennél jóval csúnyábbakat is tudnak húzni.

asz_tapasz (törölt) 2009.12.04. 17:27:17

"Orbánnal reklámoz a Jobbik Vona, Toroczkay és Orbán egy színpadon?"

i.

Google 2009.12.04. 17:41:49

Érdekes társaság ez a Jobbik Gyülekezete.
Egyik szájával elszámoltatni, másikkal a színpadra ráncigálni szeretné a Fideszt, Orbánt.
Akárcsak az MSZP; szűznek szeretnének látszani, de bordélyt tartanak fenn.
Egyesítsük erőinket - ezzel Medgyessy is próbálkozott, amikor kilátástalan helyzetbe került/lavírozta magát.

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.04. 17:43:41

@Google:

elszámoltatni színpadon kell, csak úgy van értelme

kossuth térre kalodát az MSzP-frakciónak

hogy le lehessen köpni őket

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.12.04. 17:50:01

@Úlfhéðinn:
A szórólap & a plakát valódi, csak nem igaz.

bitadani 2009.12.04. 18:24:25

@TuRuL_2k2: Látom :) Így rendben is van, az igazi fellépők listája pedig erősen emlékeztet az öt éve azon az estén ugyanott egybegyűltekére. A két nagy hiányzó: Beregszászi Olga és Molnár Tamás. Előbbi akkor Sasvári Sándor közreműködésével elénekelte az autósatlaszos számát (különböző településnevek hosszan és random egymás után), majd a határon túliak iránt érzett fájdalma arra sarkallta, hogy koncertjegyeket kezdjen el árulni a színpadról. Molnár utóbb nyilvánosan eltüzelte az útlevelét, és már akkor Orbán Viktort hiányolta - mondván, ha ott lenne híveivel, indulhatna a forradalom. Ők hozták a showt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.04. 18:41:53

Vidéki középiskolánkban megrendezzük az egy japán matematikus, Okosan Kamuzok emlékére, az Okosan Kamuzok középiskolai Matematikai Versenyt.

Meghívott vendégek:
Lovász László
Lax Péter
Gerőcs László

Magas díjazás! A díj átadásra felkérve:
Dávid Kornél

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.04. 18:44:25

@egyittlakó:

Mi van hülyegyerek, most ideküldtek pártutasításban?
No megállj csak, mitugrász kisgyurcsány, rád fog járni a rúd alighanem, és addig örülj (no nem miattam), amíg csak szavakban....

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.04. 20:14:21

@egyittlakó: a "szovjet sejt" teljesen értelemtelen. Azt hiszem, magának lövése se nincs a bolsevizmus történetéről.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.12.04. 20:41:55

@tölgy: A szovjet sejt az kérem nem "értelmetlen", hanem ÓÓÓÓÓÓÓRIÁSI! .)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.04. 21:21:57

@elGabor: ja, hogy az valami falánk zabáló-pusztító sejt megnevezése a biológiában?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.12.04. 21:57:37

@gyaloghartur: Ezt rendesen megadta. Van még tovább is?

bunko_jobbos 2009.12.05. 17:08:33

"Kampányolt-e annak idején teljes gőzzel a kettős állampolgárság megadása mellett a Fidesz? Nem. Csak úgy immel-
ámmal, hogy mindenkinek megfeleljen."

Az összes szélsőjobbos ezzel a szöveggel jön! B*sszátok meg! Kinek rohadt le a lába a sok mozgósításba? Otthon a melegben vakartátok. Csak kell egy kis idő, és már lehet mondogatni. Ha még egyszer egy Jobbikos ezzel jön, biztos fejbe bszom egy csákánnyal.

hoplita 2009.12.06. 12:59:55

@Veér Farkas:
Ha lenne időgépem most nagyon kreatívan tudnám használni.....beleülnék, visszamennék, megkeresném anyádat és rábeszélném az abortuszra.
Piszok jól járnánk mindannyian.:DDD

cserenkov 2009.12.06. 14:03:59

Na most akkor ott volt OV vagy Böjte Csaba, mert egy nappal az események után erről nem írnak.

Várkonyi 2009.12.06. 22:20:05

Gyerekek, gyerekek...
Néhány napig nem vagyok, erre már megint a Jobbikot fikázzátok.

Kell ez?

Annál is inkább, mert ez az egész egy szánalmas provokáció, a betegesen érdeklődők képzeletére bízom, hogy melyik táborból...

A fityesz sokkal többet is megtehetett volna 2004-ben, igenis csak ímmel-ámmal (hallod, bunkó barátom?) mozgósított, abban bízva, hogy ez majd milyen sok szavazatot fog hozni neki 2006-ban, hogy megnyeri ezt a PR-mutatványt, merthogy biztos minden magyar hazafi és fityesz-szimpatizáns. Nem nyerte meg, és 2006-ot is beszopta.

SZAR ÜGY.

Szerencsére eleget mérgezte az emberek agyát azzal a süket dumával, hogy Magyarország a legszarabb a világon, aminek természetesen volt is némi alapja, csak hát nem pofázással kell tenni az ország jobbrafordulásáért...
Az emberek elhitték, hogy tényleg nagyondeszar a helyzet, ki is vándorol az értelmiség, csupáncsak 3 millió szenvedélybetegünk van, de semmi gond, mert jön ov, a messiás, a kibaszott imf - hitellel, és mindent megold.

Úgyhogy bevált a stratégia, már csak a glória hiányzik viktor-viktor feje köré, na meg a KIÁBRÁNDULÁS, ami 2010 után fog jönni. Sebaj, lassan tanul a magyar, de legalább jó irányba megy.
süti beállítások módosítása