A félelem bére: 6 milliárd
2009. november 04. írta: nénike

A félelem bére: 6 milliárd

  6 milliárd forint. Körülbelül ennyi közpénzből vásárol 6 millió ampulla H1N1 vakcinát az EÜ kormányzat.

  A tárca 4 millió ampulla átvételére kötött szerződést  az Omninvesttel, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet pedig további 2 millió adagot rendelt meg. Ez utóbbiból kerül vakcina piaci forgalomba (már, ha eljut a gyógyszertárakba). Állam bácsi 1000 forintért/db. áron alaposan betankolt, neked majdnem kétszeresébe kerül, ha nem vagy célcsoport.

  Csakhogy az a nyomorult vírus, házon belül alig vert le valakit a lábáról, igazán combos járványról tehát nem nagyon beszélhetünk, így nem meglepő, ha alig fújt be valakit a gyógyszertárba a ragály rémisztő szele. (Eddig 306 megbetegedés volt itthon, hatvannégyen kerültek kórházba, öten haltak meg.) Ukrajnában körvonalazódik ugyan influenza járvány (dominánsan nem H1N1) és a Lajtán túl is hapciznak páran, többen viszont már meg is gyógyultak betegségükből. Úgy néz ki mindez Magyarországon túlzó immunreakciót váltott ki, s azonnal létrehozta a Pusztai Erzsébettől Székely Tamásig ívelő vírusváró koalíciót. Még maga Herényi Károly és Bajnai Gordon is beoltatta magát, csak hogy felnyíljon már végre a szemünk.

  6 milliárd már költségvetési szinten is értelmezhető összeg, az Omninvest számára pedig különösen az. A mérleg másik serpenyőjében természetesen ott a kockázat. Két orvost is megkérdeztem, beoltatta-e magát és gyermekeit. Az egyikük azt mondta, igen, mert ők ingyen jutnak az oltóanyaghoz, ártani valószínűleg nem árt. A másik azt monda, hogy nem, mert a H1N1 vírus – ha meg is fertőz valakit – általában nem okoz súlyosabb megbetegedést, mint az évente jelentkező egyéb vírus. Néhány nap fekvés, citromos tea, azt’ hahó.

  Véletlenül sem állítjuk, hogy a vakcina nem hatásos vagy egyenesen káros, ilyen állami nagybevásárlásnak viszont megvan az a kockázata, hogy a hűtőkamrákba szárad végül az egész cucc. Ha az országos balhét el akarja kerülni a tárca, kénytelen lesz a készleteket felhasználni, azaz leoltani szelíd erőszakkal a fél országot. Az ÁNTSZ már el is kezdte a „pandémiás influenza elleni kampányoltást” az iskolákban, Cser Ágnes pedig egyenesen arról beszél, hogy zsarolással kényszerítik ki az egészségügyi dolgozóktól, hogy oltassák be magukat. Jó lenne hinni, hogy mindez nem pótcselekvés, nem pusztán egy fölösleges kiadás nyomainak eltüntetése.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr431495968

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Influenza-para - 8. 2009.11.09. 17:28:05

Régóta lóg a levegőben a korábbi ígéretem, hogy kicsit behatóbban is foglalkozunk az aktuális influenza vírussal és azt hiszem a mostani hisztériánál keresve sem lehetne jobb időzítést találni. Természetesen egy sorban is el lehetne intézni, hogy most a…

Trackback: WHO ajánlás a H1N1 influenza elleni védőoltásról 2009.11.06. 10:53:15

Az elmúlt napokban a médiát és a blogoszférát is uralták a H1N1 oltással kapcsolatos vélemények, félelmek. Több mint 400 kommentet ért a Reakció, 200 felettit a Vastagbőr e témában készült bejegyzése. Megszólalt az ÁNTSZ (bénán és néha felháborítóan), ...

Trackback: A nemzetközi közösséghez fordul az MSZP! 2009.11.04. 21:15:23

A szocialisták a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén mutatták be bizonyítékaikat a Fidesz atomprogramjáról, amelyről rövid értesítést küldtek az IAEA számára is. Sajtóértesülések szerint a bemutatott bizonyítékok között szerepel többek között a felc...

Trackback: Az országos tisztifőorvosnak tökmindegy 2009.11.04. 17:57:22

Komolyan azt gondolta valaki, hogy ebben az országban pont 6 000 000 ember beoltása fog gördülékenyen és zökkenőmentesen megtörténni? De mókás ... :-) Komolyra fordítva az írást: Falus Ferenc országos tisztifőorvos adott egy szép és nagy interjú...

Trackback: Oltás 2009.11.04. 15:29:42

Ma délelőtt az üzemorvossal beoltattam magamat a H1N1 vakcinával. Eredetileg a szezonális vakcinát is szerettem volna kiváltani, de az éppen nem volt az irodánk melletti patikában, sőt, a piac mellettiben sem, így azt majd legközelebb szerzem be. Már h...

Trackback: Oltás miért van? 2009.11.04. 15:01:57

Vírusok mindig is voltak. A vírus támogatja az evolúciót, támogatja az alkalmazkodást, fejben és testben is kondícionál. Amíg nem tudta az ember, hogy mi az a vírus, addig nagyjából az erősebb élt túl, aki kibírta a betegséget. Ma már tudjuk, hogy léte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.11.04. 12:33:40

Ez a legkevesebb. Ha van ~20 milliárd digitális táblára, akkor legyen már 6 milliárd arra, hogy egy esetleges tömegjárványt megelőzzünk.

Ez olyan mint a hadsereg, azt sem azért tartjuk fennt mert valószínű hogy a következő tíz évben háború lesz, hanem a "mivan akkor ha..." gondolatmenet alapján.

plastik02 2009.11.04. 12:35:14

ez a "két orvost már megkérdeztem" meg "Cser Ágnes szerint" igazán hiteles forrásnak hangzik.

én ma hallottam egy virológust nyilatkozni (azok közül is mindegyik mást mond), aki szerint itt nem a H1N1 betegség lefoyásának a súlyossága a veszélyforrás, hanem a hihetetlen gyors terjedési volumen és a mutáció. ergo, nem az a para, hogy ez a vírus keményebb mint a többi, hanem hogy kurva gyorsan terjed. persze lehet hogy ez is faszság.
ami egyértelmű, az a nemzetközi tanácstalanság H1N1 téren.
egy valami biztos, ha van szérum, akkor miért is ne oltassam be magam?
biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne ekkora készlet, már hatalmas volna a zaj, hogy bizony a magyar kormány el akarja veszejteni az országot az újabb kórságban.

X Y kronosz óra 2009.11.04. 12:37:19

Milyen cég má' ez az Omninvest... Falus Ferenc válaszol:

- Miért nem tisztázza az állam azt a híresztelést, hogy egy titokzatos, ismeretlen tulajdonosi hátterű cég gyártja a vakcinát?

- A Kőbányai Gyógyszergyár tulajdonosi háttere kit érdekel?

- A Kőbányai Gyógyszergyár tulajdonosainak adatai könnyen tisztázhatók, de az Omninvestről nem lehet ugyanezt elmondani.

- Soha nem kérdeztem, hogy a kávét, amit iszom, milyen tulajdonosi háttérrel készítették. Csak az érdekel, milyen a kávé. Ez a vakcina jó, a gyártója tizenhat éve szállít oltóanyagot kiváló minőségben, pontosan.

- Rendben, de ha ez az akadálya, hogy a lakosság bizalmát az állam elnyerje, akkor miért ne lehetne megosztani ezt az információt?

- Nem ismerem a cég tulajdonosi hátterét, de ez nem is a tiszti főorvos dolga, mert az ÁNTSZ-nek nincs szerződéses kapcsolata velük.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.04. 12:37:22

Én beoltatnám magam, de nem fogok sorba ülni a háziorvosnál egyszer a receptért, utána meg a beadásért. Miért nem adják oda a patikák recept nélkül a cuccot? Vagy TAJ kártyára?

kispufi 2009.11.04. 12:40:06

@br: Nono, hadseregünk már csak elméletben van. A gyakorlati rész költségeit megtakarítottuk és vakcinára fordítottuk.
Megjegyzem, a "vakcina piaci" szavakat, ha egymás mellé írjuk, elsőre lehetetlen nem vakpinának olvasni.

kispufi 2009.11.04. 12:43:20

@X Y kronosz óra: "Soha nem kérdeztem, hogy a kávét, amit iszom, milyen tulajdonosi háttérrel készítették. Csak az érdekel, milyen a kávé. Ez a vakcina jó, a gyártója tizenhat éve szállít oltóanyagot kiváló minőségben, pontosan."
Ha rossz az a kávé, legközelebb nem iszom ilyet. Ha rossz az a vakcina, legközelebb nem oltatom magam vele. Csak az első esetében kereshetek jobbat, a másodikban nem biztos, hogy lesz rá alkalmam.

plastik02 2009.11.04. 12:44:02

@Őrnagy Őrnagy: melyik oltóanyagot adták oda eddig vény nélkül?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.04. 12:46:44

@plastik02: Szerintem a kullancsos agyhártya gyulladásost igen.
De miért nem elég a TAJ-kártya? Azt is lehetne regisztrálni, hogy csak egyet vegyenek per fő.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.11.04. 12:49:07

@Őrnagy Őrnagy:
na, pont így. tegnap beadattam az orvossal a normál influenza ellenit, kérdeztem ad e a túlhiszterizált szar ellen is. azt mondta, menjek a körzeteihez, fel kell íratni. nem megyek. menjenek a picsába. és közben rémisztgetik a népet az ukrán ügyekkel.

a témába:
www.metazin.hu/node/1918

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.11.04. 12:52:26

Amúgy elmehet a francba a tisztifőorvos.

Jórészt a teljesen hiteltelen, felkészületlen és töketlen hozzáállásának, a zsigerből "feljelentgetünk rémhírterjesztésért" című paródiának köszönhető hogy az emberek teljesen bizalmatlanok az oltással szemben.

Ez akkor lesz nagy probléma ha tényleg telibe kapjuk ezt az influenzát, amire így Ukrajnát nézve meg is van az esély.

Morbus_Hungaricus 2009.11.04. 12:56:37

A Lánchíd rádióban volt nemrég egy oltasd_be_magad propagandaműsor, és a tegnapi Magyar Nemzet is terjedelmes anyagban riogat az influenzajárvánnyal. Ez kíváncsivá tesz, hogy a FIDESZ sleppje vajon mennyire van benne az oltóanyagbizniszben. A Mikola családról nincs valami hír?

Cook kapitány 2009.11.04. 13:00:18

"Eddig 306 megbetegedés volt itthon".

Na ez qrvára nem igaz. Max. 306 megbetegedést regisztráltak, de nagyságrendekkel többen kapták el. A vizsgálat 15000 HUF, ergo nagyon kevesen végzik el, inkább kifekszik a betegséget anélkül, hogy tudnák milyen influenzájuk van.

Én is két orvost kérdeztem meg, az egyik ráadásul járványüggyel foglalkozik (és nem MSZP-s), mindketten határozottan azt állították, hogy oltsam csak be magam. Azt is mondták, hogy az a gáz a H1N1-el, hogy nem az idős, gyengye szervezetekben alakul ki szövődmény, hanem az egészséges, fiataloknál is. Erre is perszre kicsi az esély, de nagyobb mint a szokásos influenzánál.

Egyébként meg a jótanács: Beteg? H1N1 almát!

Szt. Ahanov 2009.11.04. 13:14:39

Tel van a fülem a H1N1 hisztériával, magam miatt nem is paráznék, de a várandós anyákkal mi lesz? Hogy döntse el egy átlagember, hogy a vírus és szövődményei veszélyesebbek-e rájuk és a magzataikra nézve, vagy az oltás, amit értelemszerűen nem teszteltek várandós anyákon. :(

Tehetetlen Dodó 2009.11.04. 13:23:10

@br: Az okfejtésed jóm, csak a hasonlat nem: a hadsereget már sikerrel felszámolták.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 13:29:22

Témába vágó RÉGI kurucos cikk:
kuruc.info/r/4/48752/
Botrány Németországban: más oltóanyagot rendeltek az "elitnek"

Akinek fáj az ujja rákattintani, annak:
www.mti.hu/cikk/431914/
Botrány Németországban az új típusú influenza elleni oltóanyag körül

orsi00 (törölt) 2009.11.04. 13:43:26

Még mindig sokkal jobb az egészségügy vezetőinek hozzáállása a járvány magyarországi kialakulásához, mint a gazdasági vezetőké volt a válsághoz.
Lásd: index.hu/gazdasag/blog/2008/09/17/kiraly_a_hitelvalsag_magyaroszagot_nem_razza_meg/ .
És ezek a „nagy tudású” egyének még mindig pozícióban vannak! Nem csodálkozom az ország helyzetén.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.04. 13:47:41

"6 milliárd forint. Körülbelül ennyi közpénzből vásárol 6 millió ampulla H1N1 vakcinát az EÜ kormányzat."

Jól teszik. Inkább arra menjen a közpénz, mint kibaszott választási plakátokra.
Ostoba post.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.11.04. 13:56:39

Lehet, hogy ez túlzott óvatosság, de járványügyben nem árt a túlzott óvatosság.

Inkább fizessünk egy el nem terjedő járvány fel nem használt oltóanyagáért, minthogy egy év múlva minden délben ott üljünk a felrobbantott Lánchíd lábánál, és utolsó pestiként Will Smith nyomdokain golflabdákat ütögessünk a Dunába.

pounderstibbons 2009.11.04. 14:01:52

@Szt. Ahanov:
"Hogy döntse el egy átlagember, hogy a vírus és szövődményei veszélyesebbek-e rájuk és a magzataikra nézve, vagy az oltás, amit értelemszerűen nem teszteltek várandós anyákon."

tipp:
www.antsz.hu/portal/down/kulso/aktualis/ujinfluenza/Gyakran_feltett_kerdesek_valaszok_20091103.pdf

Szt. Ahanov 2009.11.04. 14:16:32

@pounderstibbons: Kösz a linket, beleolvasgattam, bár megnyugtató választ ebben sem találtam.

A heti válasz cikke pedig rátapintott a lényegre: Ez az általános bizalmatlanság nem magától alakult ki, nagyon sok más mellett ezt is megköszönhetjük az elmúlt évek zseniális kormányzati tevékenységének.

beelah 2009.11.04. 14:23:25

@pounderstibbons & @Szt. Ahanov:
"Hogy döntse el egy átlagember, hogy a vírus és szövődményei veszélyesebbek-e rájuk és a magzataikra nézve, vagy az oltás, amit értelemszerűen nem teszteltek várandós anyákon."

inkább ezt:
www.tenyek-tevhitek.hu/higany-es-oltas.htm

f.m.j. 2009.11.04. 14:23:52

Ez az egész bűzlik a mutyitól...
Meg aztán milyen bizalomgerjesztő nem, amikor a politika beleszól (NBH) az ilyenekbe.
Számomra már eleve ellenszenves, hogy a Bajnai beoltatta magát, sajnálom, de felvettem a szemellenzőmet, evvan :)

Dorian.Gray 2009.11.04. 14:28:01

Szerintem is túl sok a propaganda meg a félelemkeltés és túl gyanúsak a pénzügyi botrányok.

Kíváncsi lennék egyébként, hogy Bajnai is ÚGY oltatta-e be magát, mint Székely?

Nevezetesen SZÍNLEG, hiszen a felvételen tisztán látszik (youtube a barátod), hogy a fecskendőről le sem szették a védőkupakot, csak eljátszották az oltást.

Ez nem tűnt fel senkinek?

gorillka 2009.11.04. 14:29:01

Külföldi út miatt az ÁNTSZ-nél védőoltásokat kaptunk (vettünk), kérdeztük, mi legyen a H1N1-el. Nem látták indokoltnak, pedig simán lehúzhattak volna még pár ezer forintra.
Viszont a bizniszben mindkét oldal benne van. Jobboldali vezetőségű kisvárosban a suliban a gyerekek ingyen kapják és komoly propaganda folyik.
Az, hogy a kávé milyen tulajdonosi háttérrel rendelkező cégtől származik, addig nem érdekes, amíg otthonra veszem a saját pénzemből. Akkor már érdekes, ha extra nagy készletet veszek az állam pénzéből.
Jobban örülnék, ha a HPV elleni védőoltást támogatná egy kicsit az állam és nem kerülne 90.000,-Ft-ba a védettség.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 14:31:32

Tavaly a madárinfluenzával riogattak. Abból se lett semmi különös.
Idén eleinte sertésinfluenzának hívták, de a finomkodó köcsögöknek az nem volt elég cuki, úgyhogy lett új típusú.
Kíváncsi vagyok, jövőre mit fognak kitalálni. Legújabb típusú influenza?

Hatmilliárdot meg le kell nyúlni valahogy, legalább évente egyszer, azért ezt lássuk be, elvtársak. Ez igazán nem összeg. (A többihez képest.)

paledi 2009.11.04. 14:33:22

Ma oltattam be magam mind kettő ellen. Házi orvosunk biztosította a vakcinát, mint mindenkinek ki hozzá tartozik és nem kért érte semmit.
Összesen 15 perc elfoglaltságomba került.
Nem agitál, csak felkészült rá és csinálja.

Scala 2009.11.04. 14:35:39

Ha ránk marad, majd átcsomagolják, új címke, és megkapod jövőre (azévi infl. változatra)

+ megy az ENSZnek Afrikába (csak az a fontos, hogy a fotó elkészüljön a kamion előtt, onnantól a segélyszervezetesek lesz**rják). A lejárt gyógyszerek, mint veszélyes hulladék szerintetek hol végzik?

A pénzt már az állami beszerzésből, - - akit illet - megkapta.

(+ nem azt adták be a bajnainak, hanem vitamint. Pl. d-vitamin kitűnő immunerősítő vírus ellen.)

Cinikus voltam, bocs, de ez a véleményem.
Tisztán biznisz ez, semmi köze Hippokrátészhoz.

Machiavelli 2009.11.04. 14:35:58

Omninvest ciprusi offshore cég és nem egyéb, mint az elvtársak bukszája, mert ne feledkezzünk meg a madárinfluenzáról sem, ami csekély 3 millárd forintba került, bár ott nem óhajtottak mindenkit oltani.

Az oltóanyag nincs tesztelve rendesen, 10 gyermek említésétől égnek állt a hajam.

De a legnagyobb baj, hogy "EZEKNEK" már azt sem hisszük el, amit kérdeznek.

akak 2009.11.04. 14:36:20

elég gusztustalan az a kampány, melyet a jobboldal csinál H1N1 ügyben.
gondolom, majd a járvány megáll az ukrán határnál, hiszen "házon belül" úgysem kapta még el senkit sem.
tipikus ez a cikk is: hogyan politizáljanak át egy egészségügyi kérdést.
gusztustalan ez az egész.

kackia 2009.11.04. 14:36:52

Én nagyon félek, nincs mandulám, 15 éves koromban kikapták a filtert a torkomból, mondjuk azóta a halszálka sem akadt soha a torkomra, mint ez korábban oly gyakran előfordult,viszont minden influenza fertőzés nálam hosszútávú légúti szövődményeket okozott,hetekig köhögök, krákogok stb , de most különösen félek, mert valaki azt mondta , hogy legyek óvatos mert akinek nincs mandulája annak könnyen a heréire is ráhúzódhat a H1N1.
Vagy valamit most félre értettem?

Dorian.Gray 2009.11.04. 14:37:22

@mókusfüles bukósisak: Youtube-on hirtelen nem találom, de a vonatkozó cikket igen. A II. kerületi helyi lapban jelent meg: www.helyitema.hu/2009102825153/A_het_temaja/Nag%AD%ADy_buli_a_vakcinabiznisz.html

akak 2009.11.04. 14:38:03

@kackia: majd ha megkapod vagy a családodból valaki, nem leszel ennyire vicces.

Scala 2009.11.04. 14:40:00

@kackia: Ezen most nagyot jó röhögtem. :-DDDDDDDDD

pokesz70 2009.11.04. 14:40:23

Két hét kell, hogy a vakcina védelmet biztosítson. Ha már hapciznak a családban, felesleges lesz a gyógyszertárba szaladni oltásért. Megelőzés nem egyenlő kezelés.
Ha kellő számban (többmillióan) beoltatnánk magunkat az országban, nem is lenne járvány. Így ki tudja mi lesz? Lehet, hogy hapci, citromos tea, szipogás, lehet, hogy valami teljesen más. Mindenesetre a WHO eléggé aggódik.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 14:40:45

@akak: Ja. Ez is pont olyan szörnyű lesz, mint tavaly volt a madárinfluenza.

Gilderoy 2009.11.04. 14:41:40

@X Y kronosz óra: "Soha nem kérdeztem, hogy a kávét, amit iszom, milyen tulajdonosi háttérrel készítették.". Attól még más persze megkérdezheti.

akak 2009.11.04. 14:41:49

@kafferbivalybalamber: a németek 60 milliót rendeltek meg. nyilván Gyurcsány és a gyógyszerlobbi "hatására".

pokesz70 2009.11.04. 14:41:57

@kafferbivalybalamber:

A madárinfluenza nem terjedt emberről emberre. Ez igen. Elég fontos különbség ám.

polgári per 2009.11.04. 14:43:05

nénike,

A spanyolnátha egy H1N1 altipusú influenza volt, és megölt mondjuk ötvenmillió embert. A magas halálozás oka a hypercytokinemia volt ami egy veszedelmes immunreakció. A madárinfluenzában is ez volt a veszélyes. Jelenleg azt gondolják, hogy a mostani H1N1 törzs nem okoz ilyen immunreakciót tömegesen, de ez nem zárható ki. És nem mondhatsz olyat, hogy ilyen olyan eséllyel ez fog bekövetkezni. Azt tudják, hogy a reprodukciós száma (átlagosan hány embert fertőz meg egy ember) magasabb bizonyos országokban mint a szezonális influenzának. Megér Magyarországnak 6 milliárd forintot az, hogy a lehető legnagyobb eséllyel kerüljön el valami komolyabbat, vagy nem, ez a kérdés. Senki sem állithat olyat, hogy ez a törzs bizonyosan veszedelmesebb mint más törzsek. De van ami arra mutat, hogy ez egy komolyabb veszéllyel járó törzs. Nézd meg hány vakcinát rendel Kanada, Nagy Britannia, nézd meg az amerikai egészségügy minisztérium oldalált (www.flu.gov)
majd gondolkozz el azon, hogy kb. mennyit tudsz a virusfertőzésről. Én mondjuk szinte semmit. Nem is irok róla sok embernek posztot. Felelőtlenség lenne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 14:43:12

@plastik02:

mondok rosszabbat. már megvolt a pampogás, hogy jaj, hol az oltóanyag

"Nemzetközi adatok alapján feltehetően a lakosság 20-30 százaléka fog megbetegedni, ez Magyarországon 2-3 millió embert jelent, és feltehetően a megbetegedettek 1-2 százaléka fog kórházba kerülni, ez hazánkban közel 30-40 ezer embert jelenet. Van-e forrás a kórházak működtetésében arra, hogy ezt a pluszterhet elbírják és ellássák? - kérdezte Pesti Imre, hozzátéve: a kórházak normális működéséhez sincs már megfelelő finanszírozás."

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=136836

kackia 2009.11.04. 14:43:25

@akak: @Scala: Normális férfiember nem szokott a heréivel tréfálkozni.:):)
Hacsak, nincs már túl a harmadik gyerekén.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 14:44:34

@pokesz70: Ja, fontos különbség.
Akkor miért kezelték a madárinfluenzát is ugyanúgy, mint most ezt a disznót?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.04. 14:46:39

Azért azt vágjátok, hogy az szar azért nem annyira újkeletű vírus.
Érdekes módon közel 80 évig nem riogatot vele senki.
Miért pont most? Most kell a válság miatt a gyógyszeripart megmenteni? Ez csak egy paranoid fikció.

akak 2009.11.04. 14:46:40

@mavo: eddig az volt a baj, hogy az Omninvest gyártja..
mindig más a "baj" politikailag, de a lényeg az, hogy a kormányt baszogatni lehessen...

Alf (törölt) 2009.11.04. 14:47:20

Ha fegyvergyártók lobbiznak, háború lesz, ha gyógyszergyártók, akkor járvány.

ennyi

blerocs 2009.11.04. 14:47:54

Az a lényeg, hogy lehessen választani, a kötelező/erőltetett oltásokat veszélyes dolognak tartom, hadd döntse el mindenki, minek veti alá magát/a gyerekét.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 14:48:01

@kackia: Télleg.
de ha jobban belegondolok, azért van különbség. Egyrészt a tavalyi oltóanyagra csak valami hárommilliárdot síboltak ki a közpénzből, másrészt tavaly levágtak egy csomó csirkét, kacsát, valamint libát.
Idén meg már tilos a disznóvágás, úgyhogy a röfik megúszták.

Szt. Ahanov 2009.11.04. 14:49:20

@gorillka: HPV-ügyben teljesen egyetértünk. Azt miért nem propagálják? Ismeretségi körömben egyre többen szenvednek tőle, és az aztán csöppet súlyosabb tüneteket okozhat a magas láznál...

Dorian.Gray 2009.11.04. 14:50:03

@Noname Cowboy: Így van. Teljesen látványos a mesterséges hisztériakeltés, ami különösen a TV-kben folyik. Én nem is értem, hogy felnőtt embereknek hogyan nem tűnik fel, hogy olcsó manipulációról van szó!!!

Székelyt pedig sokan megvádolták vele, hogy csak színleg oltatta be magát, ugyanis a fecskendőn rajta maradt a védőkupak. Ezt egyesek vitatják, de elgondolkodni érdemes lehet rajta...
Itt a kapcsolódó cikk linkje: www.helyitema.hu/2009102825153/A_het_temaja/Nag%AD%ADy_buli_a_vakcinabiznisz.html

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 14:51:25

@akak: bizony + 200.000 másfajta oltóanyagot az "elitnek"

akak 2009.11.04. 14:53:07

@Talon Karrde: az már lebukott.
de ha jól értem, a vakcina beadása politikai kérdés, b.komcsi beadatja, tökösjobbos ellenáll...
idáig jutottunk, bazmeg.
garulálok mindenkinek.

changebug (törölt) 2009.11.04. 14:53:27

Arra lennék kíváncsi, hogy ha történetesen tényleg kitörne egy járvány (most lesz még csak tél - influenzaszezon) és történetesen megbetegedne 3-4 millió ember és ebből meghalna 1.000 (lakosság 0.01 százaléka) mondjuk ettől a vírustól amire ez a vakcina készült mit mondana a sok lelkes politikus, agitátor, blogíró, orvos akik vagy kifejezetten ellenzik vagy legalábbis képtelenek arra hogy valamilyen közös állásfoglalásra jussanak.
"Járulékos veszteség" lenne az 1000 ember meg a fél ország munkából való kiesése... Na most az ilyenért demokráciában is főbe lőnék embereket.
Ha valami ártani nem árt legfeljebb nem használ mert a nyomorult vírus mutálódik közben minimum hallgasson.
1000 ft/állampolgár az pedig nem pénz.

kackia 2009.11.04. 14:54:28

@kafferbivalybalamber: Ez már igaz és micsoda embertelen mészárlást vittek végbe ezek az érzéketlen démonok.
A parasztok sírtak az együttérzéstől, látva hogyan dobálják egymásra a szerencsétlen jószágokat.Az volt ám a SHOA!

paráznabillegető 2009.11.04. 14:55:06

én aszondom, ha isten úgy akarja, hogy elkapjam, mi több, bele is haljak, akkor elkapom és belehalok.
ha meg nem, akkor nem.

szóval hit kérdése az egész.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 14:55:24

Cser Ágnes érdekes arc amúgy. :)

kaboca36 2009.11.04. 14:56:50

a rém hireknek azért van alapja is,nem kevés. és akkor még szoba se jött a pénz utvonala.

A timarosal-t több helyen betiltották,mert nem biztosak a mellékhatásában. Ugyanekkor érdemes megjegyezni hogy aki gyártja és aki a tesztett végzi egy és ugyanazon cég (tulaj), másik hogy tavaly még a virus gyenge hatása nem indokolta volna a vészhelyzet ilyen foku tartását, de mint tudjuk a WHO 6-os szinten tartotta a készültséget ami ugye ahoz jo mert nem kell tesztelni az oltóanyagot. na akkor olvasd el a CIDRAP Nov 2, 2009 (CIDRAP News)
oldalán a teszt eredményt amit terhes nökön végeztek,ott kiderul hogy az az oltoanyag nem tartalmaz timersalt,mercuryt. na akkor miért is higyek nekik????????

a többit meg rátok bizom,

Dorian.Gray 2009.11.04. 14:57:11

@lemonlyman.com: Itt nem egy kis gyógyszeripari cégről van szó. Ha nem tűnt volna fel, ez az ostoba H1N1 hisztéria nem csupán hazánkra terjed ki és konzekvens módon, nem csupán az OMNINVEST érintett. A GlaxoSmithKline és a BAXTER valamivel nagyobb cégek, az USA meg Németország meg nagyobbak.

kackia 2009.11.04. 14:57:51

@mavo: Nagyon jó kis bringa lehetett fiatalabb korában.

pounderstibbons 2009.11.04. 14:58:08

@Dorian.Gray:
@beelah:

Helyi témában volt a kupakos oltásról, ott egy név nélküli orvos annyit mondott, hogy kupak maradt a fecskendőn VAGY EZ EGY NAGYON HOSSZÚ FECSKENDŐ.

Tegnapelőtt oltottak egy MARHA HOSSZÚ FECSKENDŐBŐL.

Különben próbál már valaki egy kupakos fecskendőt betolni a bőre alá? Sok sikert hozzá...

ÁNTSZ statisztika alapján:

Oltás miatt: egymilkó oltásból egynél van allergiás reakció. Ssóval az "áldozatok" (nem halott, csak valamilyen (akár időleges) eü problémával küzdő) emberek száma 60%-os oltottságnál 6 fő lesz kb.

Influenza miatt, ha nem oltatja be magát senki:
Minden ötödik ember elkapja. 1.000.000 fő.
Kórházi kezelésre szorul: 10000 fő
Intenzívre kerül: 2500 fő
Meghal: 1000 fő

A származékos költségek (kieső munkaórák, ápolás költsége, kegyeleti költségek) Jóval magasabvbak lesznek személyenként 2000 forintnál. A gyógyszergyártók ha olyan erkölcstelenek lennének,, mint amilyennek egyesek gondolják, simán nem csinálnának gyógyszert és dörzsölnék a tenyerüket.

Az olyan összeesküvéselméletek híveitől, akik szerint meg a túlnépesedés ellen vetették be a H1N1-et megkérdezném: ÉS HA ÍGY VAN, TE NEM KÉRSZ AZ ELLENANYAGBÓL????

Szendy cikk, meg elég árulkodó:
"Megjelent az első vizsgálat, amely alátámasztja a higanytartalmú oltások veszélyességét"
Húúú, szóval eddig minden vizsgálat ezzel ellentétes volt?

A vizsgálat konklúziója mellesleg:
"A szerzők végkövetkeztetése, hogy egyetlen oltás is idegrendszeri fejlődési zavarokat okozhat. A vizsgálatból egyértelműen nem vonható le következtetés arra, hogy a higany, az oltás, vagy a kettő együtt okozta-e a károsodást. Jelen vizsgálatból az sem szűrhető le, milyen későbbi károsodások következnek be az oltás hatására."
Mindezt 13 makákó majom beoltása után. Ehhez képest a többszázfős emberi influenzavakcina vizsgálatot meg nem tartják az oltás ellenzői alaposnak.

Kettőőősméééérceeee....

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.04. 14:58:10

@lemonlyman.com: E: kis gyógyszeripari cég?
Azt sem tudjuk kik is tulajdonolják!!!!

Scala 2009.11.04. 14:59:59

@changebug: immunerősítés, váltott vízű zuhany esténként, naponta fél óra a friss levegőn, sose fázzon a lábad, és D-vitamin.
Nem kapod el, nem halsz bele stb.
Csak a vakcina drágább, és kényelmesebb. Ezt szereti a 'modern' ember.
És ilyenkor eljutok oda, hogy -
ismét cinikus leszek - Éljen a természetes szelekció!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 15:00:02

@akak:

"eddig az volt a baj, hogy az Omninvest gyártja"

a sláger politikai elkötelezettségére azt a bizonyítékot hozták fel, hogy az eü miniszterrel beszélgettek telefonon a h1n1ről, meg az oltásról

:-D

akak 2009.11.04. 15:00:02

@Dorian.Gray: a lényeg az, hogy a "jó erők" által gyártott vakcinát adják be és a HírTV-EchoTV-Helyi Téma propagálja a beadását....

budipa piroska 2009.11.04. 15:01:31

én speciel leszarom ezt az egészet. megyek is.

akak 2009.11.04. 15:01:32

@mavo: de most már a Sláger is a "jó erők" kezén van, illetve lesz :D

csacsacsa 2009.11.04. 15:01:40

Megmagyarázná valaki, hogy az vakcina szállítási szerződést miért kellett 10 évre titkosítani?
Talán ez lenne a bizalom erősítő intézkedés?

Josef (K.) 2009.11.04. 15:02:29

"s azonnal létrehozta a Pusztai Erzsébettől Székely Tamásig ívelő vírusváró koalíciót. Még maga Herényi Károly és Bajnai Gordon is beoltatta magát, csak hogy felnyíljon már végre a szemünk."

Kedves Nénike!

Ugye azt csak teljesen véletlenül hagytad ki, hogy Pesti Imre (a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa) is beoltatta magát?

Sokkal korrektebb lett volna, ha azt írod: "Még maga Pesti Imre, Herényi Károly és Bajnai Gordon is beoltatta magát, csak hogy felnyíljon már végre a szemünk." Nyilván csak véletlenül felejtetted ki Pesti Imrét...

KÁ72 2009.11.04. 15:03:01

Nénike,

Az a baj, hogy minden újságíró, vagy egyéb médiamunkás azt vitatja, hogy kell-e védőoltás, mekkora üzlet, stb.
Micsoda tanácstalanság van, mert az egyik orvos ezt mondja, a másik meg azt, a kormánynak meg elvből nem hiszünk.

Vehetné már valaki a fáradtságot, hogy végre elolvassa az Infektológiai Szakmai Kollégium hivatalos állásfoglalását.
www.eum.hu/hirek-esemenyek/hirek-kozlemenyek/infekt-szakm-koll-okt
Különösen azokat a részeket, amiket nem húzott alá a miniszter. Azokból ugyanis kiderül, hogy hol hazudott és hol voltak pancserek:

1.Terheseket nem szabad oltani ezzel a vakcinával
2. A terheseket kellene oltani és létezik is számukra megfelelő vakcina
3. Ez a fajta vakcina Magyarországon nem elérhető és tudtommal nem is akarunk beszerezni belőle (valószínűleg nem is tudnánk már)

A botrány pedig az, ha valaki gyógyszerkisérletnek vet alá terhes nőket, pusztán azért, mert nem volt képes legalább az ő számukra elegendő split vakcinát beszerezni, pedig tudja. (A felnőtteknek és a legalább 1 éves gyerekeknek jó a mostani is)
Az is botrány, hogy meg sem próbálnak terheseknek való vakcinát beszerezni, pedig tudják, ők vannak leginkább veszélyben.

Dorian.Gray 2009.11.04. 15:03:43

@akak: Szerintem NEKEM egyáltalán semmilyen vakcinát nem kellene beadni, mert ez nem politikai, hanem személyes egészségügyi kérdés.

Aki meg bedől ennek a bántóan átlátszó hisztériakeltésnek, az bátran választhat tőlem jobbos meg balos vakcina közül.

csacsacsa 2009.11.04. 15:05:38

@pounderstibbons: Te tudod miért titkos a szerződés?

Bergeroth 2009.11.04. 15:05:48

Mikor is hallottunk először erről a h1n1-ről? Ha jól emlékszem több mint 3 hónapja igaz? Akkor most kérdem én, ha ez tényleg ilyen veszélyes, akkor hogyan lehetséges az, hogy csak olyan országokban jelent meg, ahol sok ember beoltatta magát?
Lószar ez semmi több, nem lesz itt semmilyen járvány. A paráztatás megy csak ezerrel, hogy vegyél-vegyél-vegyél.
Inkább szedjetek vitaminokat, sok D-vitamint, immunrendszer erősítőket. Sokkal jobban jártok vele mint egy ilyen kétes eredetű bevizsgálatlan szarral.
Biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon érdekes dolgok derülnének ki, ha egy független labor bevizsgálná ezeket az oltásokat, hogy ugyan mégis miket tartalmaz.

Kósza 2009.11.04. 15:06:39

@Machiavelli: remek, csak így tovább, ezek beoltatják magukat, nem betegszenek meg, és majd elmennek szavazni EZEK-re, AZOK meg jól elvesztik a választást! Ilyen nick névvel hogy nem jöttél még rá erre az összesküvésre?!

Terézágyú 2009.11.04. 15:07:24

Én sem fogom beoltatni magam, mert nem szoktam - de ezeket az ellenkampányolókat rettentően buta embernek és rettentően nagy faszkalapnak tartom.
Vagy politikusnak, ami ma Magyarországon egyenlő a fenti két jelzővel.

Hangulatjavító Intézkedéscsomag · http://polir.blog.hu 2009.11.04. 15:07:42

@Dorian.Gray: egy komoly érvelési hiba van abban amit te, s abban, amit a poszt is ír.

a vakcina nem akkor kell, amikor megbetegedtél, esetleg meghaltál. hanem előtte.

megelőzés, prevenció. biztos hallottál már ezekről a frányaságokról. amikor 3 hónapos van, a gyermekbénulás elleni oltást sem akkor kapod (kapja a gyereked), amikor lebénultál. hanem azért, h ez ne következzen be.

akak 2009.11.04. 15:07:51

@KÁ72: állítólag a Fluval korrekt készítmény, az EU-ban kapható 3 split vakcinával kapcsolatosan sem mindenki hurráoptimista. Szerintem túl gyorsan csinálták meg ezt a vakcinát, dehát a járvány is gyorsan terjed.

csacsacsa 2009.11.04. 15:08:44

@lemonlyman.com: Bocs mindenkitől de lemon-nak os felteszem a kérdést: miért titkos 10 évig a szállítási szerződés?

Szt. Ahanov 2009.11.04. 15:09:54

@KÁ72: Köszönöm, itt van amiről beszélek: Várandós nők oltása:
ÁNTSZ: Kell, kell, kell, akár az első trimeszterben is!
Infektológiai Intézet: Nem szabad, nem szabad, nem szabad, főleg nem az első trimeszterben!
1 : 1
Most akkor az ÁNTSZ maszopos az Infektológiai Intézet meg fideszes, vagy, mi van?

akak 2009.11.04. 15:13:10

@csacsacsa: nyilván valamelyik szoci keres rajta durván sokat, azért, ez tuti.
De azért ez más dimenziójú kérdés, mint az, hogy szükségünk van-e egyáltalán erre az oltásra vagy hogy a H1N1 valódi veszélyt jelent vagy csak a gyógyszerlobbi mesterkedése.

Roy 2009.11.04. 15:14:27

Remélem a politikusok ingyen kapták, nem úgy mint a pórnép.
Amennyiben annyira tartanak a járványtól, akkor miért pénzért adják. Nagyon sok embernek ez megfizethetetlen. Különösen akiknek javasolják (krónikus betegségben szenvedők)akik amúgy is 10.000 -ket költenek havonta gyógyszerre, ha tudnak. Csodálkoznak, hogy szinte nem fogy az oltóanyag. Nem beszélve az oltóanyag körül kialakult helyzetről.
Rosszul kommunikált az egész a kormány részéról, mint minden egyéb.
Sajnos még azok az orvosok sem tudnak semmit akiknek be kellene adni a védőoltást, így csodálkozik az egészségügyi miniszter, és az ANTSZ, hogy miért ez a nagyfokú ellenállás.
Bravó ezt így kell csinálni.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.11.04. 15:15:01

@Dorian.Gray: Amúgy egyáltalán nem személyes kérdés.

1. Egészségügyi személyzetnél sír a Cser Ágnes hogy őket zsarolják (!). Ugye az influenzának van egy lappangási időszaka és ha az eü. dolgozó nem oltatja be magát azzal a legyengült állapotú pacienseit veszélyezteti. Ha ilyen okokból meghal valaki akkor a minimum az, hogy elveszti az állását, de büntetőjogi következménye is kellene hogy legyen a dolognak gondatlanságból elkövetett emberölésért.

2. Társadalomban élünk, nem buborékban. A vírus is társadalomban "gondolkodik". Egy populációban az adott fertőzöttséggel és immunitással rendelkező arányok sokmindent meghatároznak. Vagyis ha nem oltatod be magad, akkor potenciálisan terjeszted a kórt, ami nem személyes ügy hanem más emberekre is súlyos hatással van.

Szt. Ahanov 2009.11.04. 15:15:04

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ez az, hogy nem. Én épp ezért vagyok kétségbe esve, mert én tisztában vagyok vele, hogy kurvára nem tudom eldönteni, kinek van igaza.

Szt. Ahanov 2009.11.04. 15:16:20

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ez az, hogy nem. Én épp ezért vagyok kétségbe esve, mert tisztában vagyok vele, hogy kurvára nem tudom eldönteni kinek van igaza.

KÁ72 2009.11.04. 15:16:39

@Szt. Ahanov:
Ha figyelmesen elolvasod az Infektológiai Szakmai Kollégium állásfoglalását, láthatod, hogy az is azt mondja: Kell védőoltás a terheseknek. DE nem ez. Terheseknek split vakcina kell.

Ha abból indulunk ki, hogy NINCS split vakcina, akkor elgondolkozhatunk azon, hogy melyik a nagyobb rizikó. Teszteletlen gyógyszert használni, vagy megbetegedni. De hát létezik tesztelt gyógyszer is, csak éppen nálunk nem lesz kapható.

Bergeroth 2009.11.04. 15:16:43

@Hangulatjavító Intézkedéscsomag:
Nem összekeverendő egy fiatal szervezet egy felnőtt "tapasztalt" szervezettel. A kettő között ég és föld a különbség.
Mellesleg én sem fogom beoltatni magamat. Főleg mert nincs semmilyen járvány, akárki akármit mond. A másik dolog pedig, hogy ez az egész ügy csak annyiról szól, hogy ne maradjon rajta a "vakcina" azokon, akik kifizették a gyártását. Nekik érdekük, hogy eladják. Ha kell hát kitalálnak hozzá egy jó sztorit is, ami jelenleg a h1n1 vírus, ami igazából, valószínűleg nem is létezik.

Szt. Ahanov 2009.11.04. 15:17:08

Igen, igen, éljen, sikerült megint kommentet duplikálnom, elnézést kérek mindenkitől, aki szereti...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.11.04. 15:17:58

@Szt. Ahanov: Áldott állapotban lévőket soha nem oltottak influenza ellen. Most meg hirtelen lehet?

akak 2009.11.04. 15:18:05

@Roy: kb. 3 ezer forint, ennyit elbagóznak sokan pár nap alatt. Sok, de mégsem sok. A szívgyógyszerek jelentős része ennél drágább.

Szt. Ahanov 2009.11.04. 15:18:16

@KÁ72: Értettem én, csak nem bonyolítottam. De köszi a pontosítást.

akak 2009.11.04. 15:18:59

@Őrnagy Őrnagy: Qurcsány áll a háttérben vagy Kun Béla, bazmeg.

KÁ72 2009.11.04. 15:20:14

@akak:
Semmi bajom a jelenlegi vakcina korrektségével. Én is beoltattam magam és a 3 évesnél idősebb gyerekeimet is be fogom. De a várandós feleségemet nem, mert neki ez a fajta nem alkalmas. Ha tudnék szerezni split vakcinát, akkor azzal őt is beoltatnám. Mivel terhes a feleségem, ezért érintett vagyok és különösen dühít, ezügyben a hazugság a kormány részéről. Tekintettel arra hogy a feleségem a veszélyeztetett csoportban van.

akak 2009.11.04. 15:20:19

@KÁ72: de ha teszteled, akkor meg "kísérletezel emberekkel", ugye?
vagy elegendőek a patkányok?

Roy 2009.11.04. 15:20:20

@Terézágyú: Azért kampányolnak ellene, mert még az összetételét sem tudni, a mellékhatásairól nem is beszélve. Sajnos azok az orvosok sem akiknek be kellene adni. Tesztelve sem lett normálisan. Nem várták meg azt, hogy mi lesz a beoltott emberekkel, hanem azonnal elkezdték a gyártását.
Akik ellene kampányolnak pont nem a buta emberek közé tartoznak.

Virus Marketing 2009.11.04. 15:21:03

Nagynéném virológus, mikrobiológus. Soha nem nyaggat, hogy oltassam magam a szezonális influenza ellen, annak ellenére, hogy magának azt is beadja. Most a H1N1 kapcsán változott a helyzet: külön kérte, hogy oltassam be magam.

De miért? - Kérdeztem, és a jól ismert statisztikákkal érveltem, miszerint alig halnak bele ebbe a betegségbe. Íme a válasz.

Az új H1N1 vírus a szezonális influenzával szemben képes teljesen egészséges immunrendszerű embereket leölni. Ez újdonság, a normál influenza az idősebbek, a legyengültebbbek között szelektál. Mivel a H1N1-nek a jelek szerint hozzáférése van a teljes (és egészséges) lakossághoz, törvényszerűen növekedni fog annak virulenciája: a megbetegedések egyre gyakoribbak, súlyosabb lefolyásúak és mind gyakrabban halálhoz vezetőek lesznek. A mostani még csak a bemelegítő karközés: a 2. és 3. hullám lesz majd az igazán kemény. (A 2. hullám a napokban elérte el Kanadát...)

Mindez megelőzhető oltással, mert ha a vírus olyan populációt talál, amiben van valamiféle védettség, akkor a virulenciája csökken és végül teljesen el is tűnhet. Pontosan ez zajlott le a pestisjárvány idején is: egyre durvább lefolyású volt a betegség, míg az életben maradottakban már nem érezte jól magát a vírus és szépen eltűnt.

Az is ijesztő még ebben a vírusban, hogy itt a fiatalokat kell félteni inkább, nem az időseket. Én beoltattam magam, semmi mellékhatást nem tapasztaltam. Lehet, hogy baromi jó üzlet ez sokaknak, de csak annyira, mint a napfogyatkozás néző napszemüveg. Tényleg káros a Napba hunyorogni egész délelőtt. És tényleg komoly a veszélye annak, hogy megbetegszünk - ha nem most, akkor a következő hullámok idején, amikor már jóval veszélyesebb H1N1 vírussal találkozunk. Oltassátok magatokat légyszíves, ezzel véditek azokat is, akik nem jutnak oltáshoz.

vénkujon 2009.11.04. 15:21:06

bírom, h egy politikai témájú blog foglalkozik ezzel.:) kúúrvára hitelesek vattok, bazmeg. hihetetlen, hogy ebben a témában is sikerül a jobb-bal gecizés. a faszom kivan veletek.

akak 2009.11.04. 15:21:24

@KÁ72: én németországból akartam hozatni, de nem jött össze, mert ott is oltóközpontok szállítják a családorvosoknak, stb.
jobb lenne a split vakcina, ebben igazad van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 15:21:49

@beelah:

te komolyan tudsz hinni egy olyan cikknek, amelyiknek az egyik legelső mondata az, hogy "Laura Hewitson és munkatársai mit sem sejtettek arról, hogy Magyarországon könnyen körözött személyekké válhatnak"?

Egyébként Laura Hewitson nem tűnik kóklernek.

A témára rákeresve feltűnt, hogy csak a safeminds.org-szerű oldalakon kereng a történet egyértelmű kauzalitással (Mercury-Containing Hepatitis B Vaccine Causes Brain Damage ), illetve állítja, hogy "Mercury in vaccines is unnecessary".

Az első oldalas találatok közt levő egyetlen nem ilyen oldalon (MNBC: Pitt Study Explores Possible Link Between Vaccine Ingredient) már közel sem ez a hangvétel. Ott már úgy szerepel az anyag, mint "long been a source of controversy", "Laura Hewitson said her study shows something caused the monkeys to have problems", "Hewitson said she _suspects_ thimerosal, which contains mercury, caused the delays in the monkeys", az unnecessary kifejezés nem szerepel benne, továbbá "Hewitson said she will continue studying the monkeys to see if there are long-term developmental delays"

Nem kicsit más tehát, mint ami a "felvilágosító" oldalon található.

A végére egy baromi hosszú blog bejegyzés, amiben érdekes dolgokat olvashatunk erről az egész higanyos ügyről.

scienceblogs.com/insolence/2008/05/some_monkey_business_in_autism_research.php

akak 2009.11.04. 15:22:32

@Roy: nem. azért kampányolnak ellene, mert "ezek" kampányolnak mellette.
csak az a baj, hogy a járványok nem válogatnak.

Dorian.Gray 2009.11.04. 15:22:34

@Hangulatjavító Intézkedéscsomag: Tisztában vagyok ezzel, ezért hívják VÉDŐOLTÁSNAK, nem pedig GYÓGYSZERNEK.

Azt viszont a védőoltás kockázatai (amelyek vannak, a mértékéről lehet vitatkozni) és az előnyei (hogy lehet, hogy nem kapok meg egy olyan influenzát, aminek mind valódi elterjedtsége, mind veszélyessége nagyon is vitatott) mérlegelésével el lehet dönteni, hogy kinek éri ez meg.

Aki kevésbé birka, annak azért feltűnik az irtózatosan átlátszó médiahype, az ellentmondó szakvélemények, na meg a háttérben álló pénzügyi érdekek és ezek mentén újraértékeli az álláspontját.

Ha valamit nagyon reklámoznak, az bűzlik. Bár ez leegyszerűsítés. Én a magam részéről alaposan utánanéztem a dolognak, tájékozódtam és úgy döntöttem, hogy H1N1 esetében nem éri meg sem a pénzt (bármilyen kevés vagy sok), sem a kockázatot (legyen ez bármekkora) a védőoltás. Természetesen ez más betegségek esetében nem feltétlenül van így.

De mintha a a polio (gyermekbénulás) elleni vakcina valahogy reklám meg mesterséges félelemkeltés nélkül is elfogadott lenne, nem?

Na vajon ennek mi lehet az oka?

nyg 2009.11.04. 15:22:46

Aki fél az oltástól, vagy (joggal) bizalmatlan az egészségügyi kormányzattal, és ismeretlen hátterű szállítójával szemben, de védeni szeretné magát, igyon fehér bort. Ez nem vicc!
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-313091

Roy 2009.11.04. 15:23:24

@Bergeroth: A vírus valóban létezik, de járvány egyenlőre valóban nincs.
Évente a hagyományos influenza járványban többen betegednek, és halnak meg.

csacsacsa 2009.11.04. 15:24:20

@akak: "Nyilván"(?) ez is kiolvasható lenne a szerződésből. Talán az is ki miben mesterkedik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 15:24:49

Pardon, most olvasom a végén, hogy Laura Hewitson mégsem annyira tiszta. Na mindegy.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.11.04. 15:24:56

@Bergeroth: Sajnos ez az ára annak, hogy teljesen hiteltelen az egész kormányzati és állami szféra.

Divatosak az összeesküvés-elméletek.

Ha idén megússzuk a járványt az nem azért lesz, mert elegen beoltatták magukat.

De őszintén szólva eléggé meg vagyok lepve azokon az embereken akik fel merik tenni az életüket és sok millió ember életét arra, hogy biztos nem lesz a járvány durva és biztos nem kell a vakcina.

Mert ha akár 5% esély is van arra, hogy 1-3 millió hullát hagy maga után a H1N1, akkor azért érdemes lenne azt megakadályozni.

Ha fizetsz biztosítást, érted az elvet. Lehet, hogy nem fog jönni egy földrengés, tűz, vulkán vagy légitámadás, de csak fizeti a biztosítási díjat sok ember, mert HA mégis történik valami akkor mindennek vége.

pounderstibbons 2009.11.04. 15:25:22

@csacsacsa:

Fingom sincs, de nem mondom, hogy nem érdekel. Na meg a vakcinák beadása és kiszállítása is elég botrányosra sikeredett.
A gazdasági háttér feltárása is fontos, csak azzal nem lehet életet menteni/halált megspórolni. (Kivéve ha átszámoljuk lélegeztetőgépre...:)

Ja, nem írtam, hogy a védettség kialakulása az injekció beadásától számítva 2 hétre alakul ki, szóval aki arra vár, hogy majd ha nagyobb járvány lesz, majd akkor beoltatja magát, az könnyen ráfaraghat.

Én szóltam.

Terézágyú 2009.11.04. 15:26:07

@Roy:
"Tesztelve sem lett normálisan. Nem várták meg azt, hogy mi lesz a beoltott emberekkel, hanem azonnal elkezdték a gyártását."

Mivel itt a nyakunkon a vírus. Meddig kellene tesztelniük?

"Akik ellene kampányolnak pont nem a buta emberek közé tartoznak. "

Akkor csak simán faszkalapok? Végülis lehetséges...

Roy 2009.11.04. 15:26:14

@akak: Hol van járvány?
Egyenlőre még sehol. nem értem miről beszélsz. Arról a néhány betegről aki elkapta. A hagyományos influenza sokkal nagyobb tömegeket dönt le a lábáról.

KÁ72 2009.11.04. 15:26:44

@akak: Abban nem vagyok biztos, hogy jobb lenne-e. Terheseknek biztos jobb. Felnőttek esetében én a teljes vírusosat érzem jobbnak.

Kósza 2009.11.04. 15:26:55

Az Országos Készletgazdálkodási Intézet szállít a gyógyszergyáraknak, eddig direkt fizetés ellenében, most bizományba, ergo semmiképpen sem ingyen. Tehát marad 4 mio db ampulla, á 4000 Ft/db, összesen 4 Mrd. 4 Mrd közpénzről hirtelen Tompika elhíresült stadion beléptető rendszere jut eszembe, ami azóta is raktárban porosodik. Mindenki döntse el, melyik 4 járda ment el jobb helyre. A post ostoba konjunktúralovaglás, semmi egyéb.

szépmező 2009.11.04. 15:27:26

kamu az egész.

kergemarhakór - madárinfluenza - sertésinfluenza.

mellébeszélés az egész. a baloldalnak jól jön, hogy ezt lehet a címoldalra tenni az oltári botrányok helyett.

a madárinfluenzánál is eltűnt néhány milliárd Kóka vonalán. akkor Gyurcsány Ferenc még hattyút is boncolt.

Kósza 2009.11.04. 15:27:33

gyógyszergyár=gyógyszertár

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 15:28:12

@Virus Marketing: Nocsak, vannak VALÓSNAK vélhető érvek is. Az azért igen mert csak és azért nem mert csak érvek mellett remélem mások is elolvassák a tiedet.

csacsacsa 2009.11.04. 15:30:34

Nyilván nem értek a szakmai részhez. De miért higgyek a hivatalos Eü. kormányzatnak, ha a zt a szerződést titkosítják.
Nektek ez miért nem probléma?

Terézágyú 2009.11.04. 15:31:07

@Roy:
"Te is az vagy B+ "

Akkor ezt megbeszéltük. Ismét előrelépett kis hazánk a "társadalmi és politikai kultúra" cimkéjű lépcsőfokon.
Most vagyunk a -5234-ediken.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 15:31:28

Ja és annak ellenére így gondolom hogy csak ez az egy kommentje van a blog.hu-n.

Terézágyú 2009.11.04. 15:33:19

@csacsacsa:
" Nyilván nem értek a szakmai részhez. De miért higgyek a hivatalos Eü. kormányzatnak, ha a zt a szerződést titkosítják.
Nektek ez miért nem probléma?"

De probléma.
De az nem függ össze azzal, hogy kell-e az oltás, illetve, hogy lesz-e járvány.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 15:34:03

@kackia:

az lehet, de az életútja ... nem kicsit kacskaringós. ja, épp nemrég tolta át a szakszervezetét gaskóék ligájához, pedig az előzőben alelnök volt ... nyamm :)

akak 2009.11.04. 15:34:59

@Roy: Ukrajnában alakul a helyzet, olvassál világsajtót, ha nem hiszel az MTI-nek.

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.11.04. 15:35:41

TV2-n reggel az Ukrán határról jelentkeztek
Próbálta odamenni az emberekhez a riporter és kérdezgette őket, hogy tényleg pánik van-e Ukrajnában, mondták, nem, nincs. Kérdezte, hogy valóban maszkban járnak-e az emberek, mondták, hogy nem.Kérdezte, hogy de ugye óriási sorok állnak a gyógyszertárak előtt, mondták, hogy nem, nincsenek sorok...

Egyetlen eg félelmet sem sikerült igazoltatnia az emberekkel, pedig nagyon rajta voltak a pánik keltésen!

Azt gondolom mindenütt leírták már, hogy A-B vírusban többen halnak meg évente, mégsem tukmálják az emberekre a vakcinát. Mert attól senki sem fél.Eladhatatlan termék. Ki kellett találni valami rémísztőt...

Jujj :))

csacsacsa 2009.11.04. 15:35:43

@Terézágyú: De honnan tudod mi van leírva a szakmai részben? Miért is nem akarja a gyártó az eu-ba is bevezetni? Miért mondják azt, hogy 2 évig tart? És ha így van akkor hogy csinálták más gyártók akik eu szinten árulják a vakcinájukat?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.11.04. 15:35:52

@nyg: ez klassz:))

bár télen jobban esik a vörösbor

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 15:36:25

@Terézágyú: Hát de, összefügg. Aki nem lop, az egy ilyen szerződést mi a fenének titkosítana? Ennél közérdekűbb kiadás nemigen tud létezni.
Aki meg lop, az hazudik is. Most épp harmadszor kiabálnak farkast, először volt a marhakór, aztán a madárinfluenza, most meg ez a disznóinfluenza.
Osztán így harmadjára már nem annyira tűnnek hitelesnek. :)

Dorian.Gray 2009.11.04. 15:36:44

@Talon Karrde: Nem annyira valósak azok az érvek.
Ellenzésül felvetem annak a lehetőségét (számos szakember rámutatott), hogy a H1N1 ugyanúgy mutálódni fog vagy el fog tűnni, ahogy ez a madárinfluenza esetében történt.
Sok ember most beoltatja magát, (most hagyjuk, hogy ezzel milyen kockázatot vállal) és azt fogja hinni, hogy védett. Aztán 6 hónap múlva esetleg jön egy tényleg komolyabb járvány és akkor okos virológusok kijelentik, hogy erre már nem jó az az oltás, kispajtás, amit fél éve toltál, másféle kell.
Innentől 3 félét kérjél: egyet a hagyományos influenza, egyet a H1N1 (biztos, ami biztos, még visszatérhet), egyet meg az új H1Nx vírus ellen.

Még mindig gyanús a médiahype.

pounderstibbons 2009.11.04. 15:37:45

@csacsacsa:
Higgy a külföldi eü-nek akkor. Elő a nyelvtudást és irány az eü.eu. :)

Vakcinákat nem ördöngősség gyártani, elég régóta az egészségügy alapjai nemcsak nálunk, hanem máshol is.

Ha nem tetszik a magyar, szerezz külföldit és hagyd ki a láncból Qrcsányékat, csak ne tüsszögd össze a gyerekemet, mert akkor hirig lesz.

KÁ72 2009.11.04. 15:37:50

@Talon Karrde:
Csatlakozom!
Mindenki olvassa el Virus Marketing kommentjét. A mi családunk is teljesen szkeptikus volt, de képes voltam felfogni, hogy ez miért más eset, mint a normál influenza. Annyit tennék még hozzá, hogy az orvos bátyám az infektológus előadása után a terhesek esetében azt mondta, hogy ne oltassák be magukat ezzel a védőoltással, viszont a környezetük mindenképpen, ők pedig ne menjenek emberek közé. Furcsa volt hallgatni, mert egyáltalán nem viccelt és elég ijesztő volt, amikor a várható jövőt vázolta.

Terézágyú 2009.11.04. 15:38:18

@csacsacsa:
"De honnan tudod mi van leírva a szakmai részben?"

Fogggalmam nincs, hogy mi van oda leírva. Nem vagyok orvos, sőt bioszból se voltam valami jó.

Viszont ez nem is orvosi blog...

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 15:38:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Azt nem mondták, hogy vörösbort ne igyál. A fehér az orvosság, a vörös meg mert jólesik. :)

Haloperidol 2009.11.04. 15:38:50

Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy miért van az, hogy a Fideszes média egy oltás ellen kampányol. A Helyi Téma a LEGALJA az egésznek:

www.helyitema.hu/2009102825153/A_het_temaja/Nag%AD%ADy_buli_a_vakcinabiznisz.html

A cikk alcíme:
"Tisztességes orvos nem olt"

Én immunológus vagyok, úgyhogy van szakirányú tapasztalatom. A hasonlóan nyilatkozó orvosoktól szerintem és kollegáim szerint el kellene venni a diplomát.

Régóta esedékes egy influenza pandémia a világon, és akár a H1N1 is lehet az. Ha a rendelkezésre áll a vakcina, egy csomó embernek ingyen, akkor mér kell azt nyomatni, hogy ne oltassák be magukat???

A posztíró is hülye: azért, mert MA MÉG nem tombol a járvány, csak Ukrajnában és nyugaton, mi a biztosíték, hogy nem fog több 10ezer ember megbetegedni 1-2 hét múlva?

Ha MOST valaki beoltja magát, a védettség kb. 2 hét múlva alakul ki.
A posztíró által megkérdezett orvos is vaszeg nagy szakértő: a jelenlegi H1N1 genetikai készlete JELENTŐSEN megváltozott, éppen EZ jelenti a nagyobb fertőzőképességet és virulenciát, mint az eddig fertőző törzsek. (Az eddigiekkel már nagyon sok ember immunrendszere találkozott, védettség alakult ki bennük. A jelenlegi H1N1-el szemben még szűz az immunrendszer. HACSAK...nem vakcinált az illető.

Kurva jó, amikor önjelölt "szakértők" nyilatkoznak marhaságokat. Még jobb, ha egy oltásból politikai kérdést csinálunk.

B...tok meg.

Gabo1000 2009.11.04. 15:39:02

@akak: Tegnap hívott, egy Németországban lakó ismerősöm, hogy tudok e neki és a gyerekeinek szerezni magyar oltóanyagot, mert az övéké nagyon megbízhatatlan, és mindenki teljesen mást mond róla. Mondtam neki, hogy megnézem mit tehetek. Ma reggel 9 kor beállított a családjával.
Szerinted? Talán nem kéne a külföldi példákat hozni...

pounderstibbons 2009.11.04. 15:40:22

@Dorian.Gray:
Jah, viszont még élsz fél év múlva, és a 2000 ismerősödből sincs kórházban öt, illetve lélegeztetőgépen kettő, akikből az egyiket te fertőzted meg.

Tudom, szenyó vagyok, de nagyobb rá az esély, hogy így legyen, mint hogy az agyad bedugul a vakcina higanyától.

akak 2009.11.04. 15:40:59

@Gabo1000: náluk sokkal kifinomultabb vakcinákat is árulnak, többféle splitet. Valószínűleg ott is megosztja a társadalmat az, hogy kell-e oltani, mivel, stb.

csacsacsa 2009.11.04. 15:41:06

@pounderstibbons: Még nem tudom ezt teszem-e.
Ennek ellenére még itt élek és az érdekel a mi itt történik.

Terézágyú 2009.11.04. 15:41:41

@kafferbivalybalamber:
"Aki meg lop, az hazudik is."

ja, annak idején a komcsi tanárom is mindig ezt hangoztatta... :)

"Most épp harmadszor kiabálnak farkast, először volt a marhakór, aztán a madárinfluenza, most meg ez a disznóinfluenza.
Osztán így harmadjára már nem annyira tűnnek hitelesnek. :)"

???????? Ezt nem értem. Most az a baj, hogy annak idején a madárinfluenza miatt MÉGSE haltak meg tömegesen a magyarok????
Hát örülj neki!!!
Vagy szerinted ott is fölösleges volt minden védekezés, állatleölés, fertőtlenítés???

csacsacsa 2009.11.04. 15:44:13

@Terézágyú: Talán ha elolvashatná egy orvos elmagyarázhatná.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 15:44:24

@Terézágyú: Higgy a komcsi tanárodnak. Igaza volt.
Szerinted mi a ráknak kellett ezt a szerződést titkosítani?

tomi888 2009.11.04. 15:44:30

Óóóó bazmeg. Erre az írásra nem is szeretnék érdemben reagálni. Miért kell belehozni a politikát ebbe az egészbe? Egy járvány ellen talán a megelőzés a legjobb módszer, nem az utólagos reakció, amikor már "elegen" meghaltak...
Egyszerűen hihetetlen. Miért vannak ekkora köcsögök ebben az országban?

Dorian.Gray 2009.11.04. 15:45:34

@pounderstibbons: Lehet, hogy kevés az ismerősöm (bár nem így gondolom), de majd ha nem csupán a médiában hallok a H1N1-ről, hanem lesz legalább 1 ember az 5000 fős cégnél, ahol dolgozom, aki megbetegedik H1N1-ben (azonnal elterjedne), akkor talán változik az álláspontom.

Egyelőre H1N1-ről még csak a médiában hallottam, pedig sok emberrel állok napi kapcsolatban.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 15:45:50

@Terézágyú: Ja, és a madárinfluenza, megt a marhakór: a kutya nem oltatta be magát ellenük. Marhakórra nem is volt oltóanyag.
Oszt mégse volt járvány, csak hiszti. :)

KÁ72 2009.11.04. 15:46:52

@Dorian.Gray: Az infektológus azt mondta, hogy ellentétben a hagyományos influenzával ennek a vírusnak a génállománya teljesen ismeretlen az embereknek. (Kivéve a 60 év felettiek, mert nekik volt esélyük valami hasonlóval találkozni) Abban igazad van, hogy mutálódni fog és akkor nem lesz jó a mostani vakcina, de aki beoltatta magát, vagy még most átesett szerencsésen a betegségen, annak nem lesz teljesen ismeretlen a mutáció sem és a szervezete a szokásos 1 hét után már le tudja gyártani az antitesteket és fog tudni védekezni ellene. Ez lényegesen jobb kiindulópont, mint a teljes védtelenség. Azt is mondta, hogy a génállományában vannak még inaktív részek, amelyek pár éven belül várhatóan aktiválódni fognak és akkor a vírus várhatóan virulensebb és veszélyesebb is lesz. Különleges még azért is a vírus, mert képes 3 különböző fajt is megfertőzni (sertés, madár, ember) és a fajokon belül is terjed, és afajok között is.
(A madárinfluenzánál az volt a félelem tárgya, hogy madárról emberre át tudott menni és ha sok ember elkapta volna, akkor várható lett volna olyan mutáció, ami már emberről emberre terjed. Szerencsére ez nem történt meg akkor)

Szt. Ahanov 2009.11.04. 15:46:55

@KÁ72: "a terhesek esetében azt mondta, hogy ne oltassák be magukat ezzel a védőoltással, viszont a környezetük mindenképpen, ők pedig ne menjenek emberek közé."
Na, kurva jó. Feleségem pedagógus. Írassa ki magát a következő hat hónapra? Megnyugtattál.

kackia 2009.11.04. 15:47:38

@mavo: Hát ez történik,ha már fiatalságukban elhanyagoljuk magyar asszonyainkat. Megbízhatatlan, sapongók lesznek.:):)

Terézágyú 2009.11.04. 15:47:58

@csacsacsa:
"Talán ha elolvashatná egy orvos elmagyarázhatná."

Egy orvos? Melyik orvos?
Hány orvos mondta már, hogy kell az oltás? Pl. Czeizel.
Meg pl. azok akik már meg is kezdték az oltásokat.

@kafferbivalybalamber:
"Szerinted mi a ráknak kellett ezt a szerződést titkosítani? "
Mert a politikusok hülyék. Az ellenzékiek is.

Dorian.Gray 2009.11.04. 15:48:04

Ha ennyire bedől mindennek a birka nép, akkor 5 év múlva már hatféle influenza elleni oltást fog kapni mindenki az időközben "megjelent" újabb és újabb vírustörzsek miatt.
Ezek a vírustörzsek szintén csak a médiában fognak számottevő mértékben megjelenni, a valóságban csak elszigetelt esetek fordulnak majd elő.

A 6 védőoltás meg biztos jót tesz mindenki egészségének. Meg a gyógyszergyárak nyereségének is.

pounderstibbons 2009.11.04. 15:48:59

@csacsacsa:
OK, ami itt történik, az az, hogy egyesek halállottót rendeznek és cirka ezer (ezer!) felebarátuk halálától való félelemmel szemben azt hozzák fel, hogy az alátámasztott orvosi statisztika szerint 6 (HAT!) személy allergiás reakciókat fog mutatni és valaki ellop annyi pénzt, amennyit a BKV lenyel minden második héten.

xenuka 2009.11.04. 15:49:17

Magyar törvények szerint EGYSZERRE 20.000 embernek kell megbetegednie ahhoz hogy járványt hirdessenek ki.

Ha majd lesz EGYSZERRE összesen 20 beteg, akkor elértük az egy ezrelékét a 20.000-nek.

KAMU HOAX ÁTBASZÁS PÉNZLOPÁS

Terézágyú 2009.11.04. 15:50:06

@kafferbivalybalamber:
"Ja, és a madárinfluenza, megt a marhakór: a kutya nem oltatta be magát ellenük. Marhakórra nem is volt oltóanyag.
Oszt mégse volt járvány, csak hiszti. :)"

Hát én nem emlékszem hisztire. Ellenintézkedések voltak.
Hiszti az, amit te csinálsz.

Dorian.Gray 2009.11.04. 15:53:02

@xenuka: Maximális egyetértésem.

Terézágyú 2009.11.04. 15:53:53

@xenuka:
"Magyar törvények szerint EGYSZERRE 20.000 embernek kell megbetegednie ahhoz hogy járványt hirdessenek ki."

És kihirdették már a járványt? NEM. Mert még valóban nincs.

De az influenzaszezon csak most kezdődik. December meg január.

@Dorian.Gray:
"Ha ennyire bedől mindennek a birka nép"

Már ki tudja hányadszor használod, hogy "birka"... :))) Milyen jó, hogy bezzeg te nem vagy az... te nem szopsz be semmit, amit hallasz/olvasol... ugye?

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 15:54:22

@Terézágyú: Nem emlékszel hisztire? Rossz a memóriád.
Bár, ha szemmel láthatólag nem tudod megkülönböztetni a szkepticizmust a hisztitől, akkor nem is csodálkozom, hogy nem emlékszel rá. Nem lenne könnyű. :)

Karcolt lendület 2009.11.04. 15:54:52

@br:
Nemcsak a kormányzati és állami szféra: az azzal szembeni bizalmatlanságot nem erősíti, ahogy intézték az egészet, hogy offshore cégtől titkosított szerződéssel rendelték meg az oltóanyagot. A beoltatás bonyolultsága jellegzetesen bürokratikus: ha közérdekről van szó, ne nekem kelljen már fel-alá mászkálni a városban és kb. háromszor sorban állnom. (Kinek van erre ideje munkanap napközben, ha a kevés megmaradt szabadságának megvan már a funkciója? A magyar állami szabályozás tipikus példája: az állampolgár idejét azt lazán pazarolják mindenféle rossz szervezésből adódó bonyolult ügymenetekkel.) Ahogy olvastam, az sincs tisztázva, hogy ki viseli a felelősséget az esetleges mellékhatásokért.
Szóval sikerült ezt is elég szarul megszervezni: talán nemcsak az offshore gyógyszercégnek kellett volna elpattintani rengeteg pénzt, hanem akkor már oltóközpontokat felállítani, aki TAJ-kártyával bemegy - ott befizet -, azt megszúrják és kész is van, azaz egy ebédidőben elintézhető művelet lenne.

A bizalmatlanság másik fele a (bulvár)médiának szól: miután abból rettenetes felhajtást tudnak csinálni, ha két szerencsétlen néger az Egyenlítő környékén meghal máshol nem is életképes kórokozó által okozott vérzéses lázban. A min. két-három évig folyó madárinfluenza-hiszti (ami gyakorlatilag tyúkólban lakó, egészségügyi ellátással gyakorlatilag nem rendelkező emberekre volt veszélyes a madarakon kívül) okozza azt, hogy most egy csomóan azt mondják, ez csak felfújt médiahiszti már megint. Nem tudom én sem megítélni, mi a helyzet, mennyire veszélyes a dolog...

Remélem elég sokan beoltatják magukat nem lesz járvány és megúszom. ;-) Vagy hogy már valójában átestem rajta, csak nem tűnt fel. :-)
Addig meg iszom csillagánizzsal is ízesített forralt fehérbort meg teát...

KÁ72 2009.11.04. 15:55:06

@Szt. Ahanov: Alternatíva, hogy elmész külföldre split vakcináért, aztán pedig ha már a gyerek elmúlt 1 éves, vagy vége van a szoptatásnak, akkor megkapja a feleséged a teljes vírust tartalmazó oltóanyagot. (1 év fölött már a gyerek is megkaphatja)

beelah 2009.11.04. 15:55:10

@mavo:
Szendi stílusát szokni kell... :)
de az nem tűnt fel neked, hogy a német "elit" a higanymentes vakcinát rendelte magának? :)

Nekem ez az egész H1N1 hype nem tetszik...
www.tenyek-tevhitek.hu/influenza-oltas.htm

Nem állítom, hogy Szendinek igaza van, de amit mond, az nem ellenkezik sehol sem a világról meglévő tudásommal...

Dr. Bí.

pounderstibbons 2009.11.04. 15:57:23

@Dorian.Gray:
Írtam már korábban, hogy a gyógyszegyárnak az lenne a jó, ha 1.000.000 ember lebetegedne és nyelné a lázcsillapítót-köptetőt-antibiotikumot- vitamint-mittoménmit.
Te most ezen dolgozol. Gratulálok.

Nyugi, mivel 60%os oltottságot terveznek (ami egy másik botrány, de 3%-nál még ne ez zavarjon minket) majd jól össze lehet vetni az oltott é oltatlan populációk halálozási statisztikáit. Ha az nem győz meg, akkor majd nem kéred a következőt.

De ha mindenki beoltatná magát és a vírus kihalna, vagy legalábbis visszaszorulna, az azért még szerinted is jobb lenne, mintha végigtombolná magát a társadalmon és lenne annyi ideje-táptalaja mutálódni, hogy aztán tényleg féltucat oltással kezdjünk minden szezont.
Igen, te ezen is dolgozol jelenleg. Ismételten gratula.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 15:57:42

@szépmező:

Tehát a világon azért semmisítettek meg milliószámra madarakat, öltek le ezernyi marhát, hogy a mostani kormánynak segítsenek.

Ez akkor egy világösszeesküvés, ugye?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 15:58:56

@beelah:

Ez ugyanaz a cikk, erre válaszoltam szendinek.

Terézágyú 2009.11.04. 15:59:10

@kafferbivalybalamber:
"Nem emlékszel hisztire? Rossz a memóriád."

Te viszont hisztire emlékszel, hiszen már akkor is a szocik kormányoztak.
Akkor csak hiszti lehetett.

"Bár, ha szemmel láthatólag nem tudod megkülönböztetni a szkepticizmust a hisztitől, akkor nem is csodálkozom, hogy nem emlékszel rá. Nem lenne könnyű. :)"

Az a szkepticizmus, hogy "hátnemtom, a szocik eddig mindent elkúrtak, biztos itt is van suskus, én nem hiszem el nekik a járványt se"...???? :)

ha valaki azt mondja, hogy "az eljövendő Orbán-kormány még jobban tönkreteszi az országot", akkor arra te mit mondasz? arra is azt, hogy ez "szkepticizmus"? :)

KÁ72 2009.11.04. 16:00:36

@Dorian.Gray: A minden évben beadott influenza elleni védőoltás nem biztos, hogy jó. Ebben egyetértünk. Ugyanis a higany nem ürül ki, hanem halmozódik. De most nem erről van szó, hanem arról, hogy legalább egyszer bemutass a szervezetednek egy számára teljesen ismeretlen vírust. Utána a mutációkkal már valószínűleg el fog boldogulni segítség nélkül is.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.11.04. 16:02:54

@Roy: Azért nincs még járvány, mert nincs még itt az ideje: pontosabban ilyentájt kezdődik és aztán egész télen tart majd, azaz hónapokig. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy hullani fogunk, mint a legyek, ez nyilván hülyeség.

Szerintem két dolgot lehet állítani:
1) Mivel "új" vírus van, az átlagosnál több ember fogja elkapni.
2) Nem tudjuk, mennyire lesznek súlyosak a mellékhatások, az ezzel kapcsolatos kockázatok a bizonytalanságból fakadnak.

Szerintem ez azt is jelenti, hogy nyomosabb okok vannak a H1N1 oltás mellett, mint a szokásos influenza esetén.

Fedup Sári 2009.11.04. 16:03:24

Aki azért gondolja, hogy semmi szükség az oltásre, mert milyen kurv erős az immunrendszere, az legyen kedves legalább az elejét elolvasni ennek: www.origo.hu/tudomany/20091103-h1n1-uj-influenza-vedooltas-vakcina-20-es-50-ev-kozott.html

Röviden: pont az erős immunrendszerűek szívnak legnagyobb arányban, ha jön a h1n1.

Dorian.Gray 2009.11.04. 16:04:04

@pounderstibbons: Honnan veszed ezt az 1 millió embert? Hány betegedett le eddig? Beszélhetünk egyáltalán járványról, aminek 20ezer egyidejűleg lebetegedett ember a hivatalos kritériuma?
Akkor ki dolgozik itt kinek?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:07:19

És íme az "ismeretlen", "offshore" Omninvest:

www.omninvest.hu/influenza/index.html

Magyarul ez egy sima Kft. ami lassan húsz éve gyárt oltóanyagokat.

Dorian.Gray 2009.11.04. 16:07:45

@KÁ72: Én azt hiszem, hogy ez a vírus az én (meg Mo. 99%-a) szervezete számára ismeretlen is fog maradni.

Ha baj lesz, az másik vírus miatt lesz, ami ellen ez az oltás nem fog védeni.

Ha majd 20 ezer ember bizonyíthatóan emiatt betegszik meg egyidejűleg (a járvány hivatalos kritériuma), akkor még nem késő úgy döntenem, hogy kell az oltás.

Dengue-láz ellen sem oltatom magam csak azért, mert valaki akár be is hozhatja a trópusokról és elterjedhet.

Terézágyú 2009.11.04. 16:10:52

@Dorian.Gray:
"Beszélhetünk egyáltalán járványról, aminek 20ezer egyidejűleg lebetegedett ember a hivatalos kritériuma?"

Beszélhetünk, MOST nincs járvány. Nem is mondja ezt senki.

"Ha majd 20 ezer ember bizonyíthatóan emiatt betegszik meg egyidejűleg (a járvány hivatalos kritériuma), akkor még nem késő úgy döntenem, hogy kell az oltás."

Vagy mégis késő, mert idő kell míg kialakul a védettség... :)

Egyébként lehet, hogy addigra meg elfogy az oltóanyag - és te leszel a legjobban felháborodva emiatt :)

Terézágyú 2009.11.04. 16:13:03

@Dorian.Gray:
"Dengue-láz ellen sem oltatom magam csak azért, mert valaki akár be is hozhatja a trópusokról és elterjedhet."

:)))))))) A trópusi járványok a trópusokon terjednek. Az nálunk nincs. Az influenza viszont kifejezetten a hideg évszakban. Az viszont van.
Úgyhogy ez jó példa volt.

Dorian.Gray 2009.11.04. 16:13:55

@Terézágyú: Dehogy fogy el. Berendeltek itt annyit, hogy az orvosok meg a gyógyszerészek térdig fognak járni a felhasználatlan vakcinákban.

Ígérem, ha hivatalosan is járvány lesz (20 ezer beteg egyidejűleg), akkor azonnal beoltatom magamat és 2 hétig, a védettség kialakulásáig itthon maradok a saját szabadságom terhére. Így jó?

Szerintem nem leszek rákényszerülve...

Terézágyú 2009.11.04. 16:15:58

@Dorian.Gray:
"Dehogy fogy el. Berendeltek itt annyit, hogy az orvosok meg a gyógyszerészek térdig fognak járni a felhasználatlan vakcinákban."

Térdig, mert a magadfajták minden erővel azon vannak, hogy lebeszéljék az embereket.

pounderstibbons 2009.11.04. 16:16:22

Én az ÁNTSZ honlapjáról veszem az influenza statisztikát és a vakcináét is.

Te honnan veszed a vakcinák veszélyességéét?

Hát a H1N1 veszélytelenségéét?

Hát a jövő hatféle védőoltását?

Én csak azt látom, hogy 20000 idióta már most biztosan van (közvéleménykutatás 73%) aki nem akarja beoltani magát. Ha ez nem változik, akkor a 20000 beteg secperc meglesz.

Igen, te továbbra is a halál és gyógyszerlobbi szekerét tolod, miközben a hátadon egy "NE OLTSD BE MAGAD, MERT VESZÉLYES!" táblát viselsz.

KÁ72 2009.11.04. 16:17:58

@Dorian.Gray: Azért nem jó, mert ha a lakosság 60%-a beoltatná magát, akkor nem lenne járvány és a feleségem is megúszná a dolgot. (Mivel terhes, split vakcinát meg nem tudtam szerezni) Viszont mivel nem fogják beoltatni magukat az emberek, lesz járvány és nem biztos, hogy őt elkerüli

Dorian.Gray 2009.11.04. 16:18:07

@Terézágyú: Nem akarok én lebeszélni senkit. Elmondtam a magam álláspontját és arra buzdítok mindenkit, hogy több forrásból nézzen utána a dolognak, ne az esti híradó pánikkeltését higyje el fenntartások nélkül.

Mert ha szted én lebeszélni akarom őket, akkor az egész televíziós média meg igencsak leplezetlenül és olcsó eszközökkel rábeszélni!

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 16:18:32

@Terézágyú: Nem azért volt hiszti, mert a szocik kormányoztak. Azért volt hiszti, mert ok nélkül riogattak.

A szkepticizmus meg nem az. Látom, nem egészen vagy tisztában a fogalommal: segítek. Szkepticizmus (például) az, hogy ha már kétszer riogattak járvánnyal, vagy bármi egyébbel, akkor harmadszorra már kissé kétkedve fogadom, eszembe jut a farkast kiáltó pásztorfiú meséje, és nem annyira riadozok.
Ha még emellé 10 évre titkosítják azt a szerződést, amivel az én adóforintjaimat költik el (nem is egészen értem, hogy bármilyen közpénzről szólót milyen alapon titkosítanak előlem, aki a közpénzt adja, de mindegy), akkor aztán ez csak fokozódik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:19:34

@Dorian.Gray:

"Ha majd 20 ezer ember bizonyíthatóan emiatt betegszik meg egyidejűleg (a járvány hivatalos kritériuma), akkor még nem késő úgy döntenem, hogy kell az oltás."

peched van, akkor már késő. Pont azért, mert a vakcina csak megelőz, és egy idő kell, mire hat, és addigra te simán megkapod a nem leölt vírust.

Ha már a nyakunkon a járvány, nincs mit megelőzni, akkor már a gyógyítás folyik.

"Dengue-láz ellen sem oltatom magam csak azért, mert valaki akár be is hozhatja a trópusokról és elterjedhet."

Tekintsünk el attól, hogy a Dengue moszkítókkal terjed, az meg nincs Magyarországon. Ellenben ahol Dengue van, ott Dengue elleni oltást kapnak az emberek, és irtják ezerrel a moszkítókat, és aki odamegy, annak is kötelező az oltás, tehát nem hoz be virulens kórokozót. hol pedig Dengue van és még sincs oltás, oda pár elvetemültön kívül senki sem megy.

Egyszerűen sejtelmed sincs, mire való és mire nem való az oltás.

Évtizedek óta nem volt himlőjárvány Magyarországon, mégis mindenki kötelezően kap ellene oltást.

A vakcinamaffia miatt, ugye?

Dorian.Gray 2009.11.04. 16:20:32

@pounderstibbons: Jó, hát valamiből meg kell élnem. Egyébként meg óránként 500 forintot fizetnek a bérfórumozásért, úgyhogy nyomathatom itt az okosságot egész nap 8 órán át, amire megkeresem az oltás meg a beadásának 4 ezer forintos árát.

Dorian.Gray 2009.11.04. 16:23:40

Bocs, de jött is az utasítás a "fülesbe", hogy át kellene mennem támogatónak egy másik topikba, mert rosszul áll a BIG PHARMA ügye.

bz249 2009.11.04. 16:24:33

@mavo: "Évtizedek óta nem volt himlőjárvány Magyarországon, mégis mindenki kötelezően kap ellene oltást.

A vakcinamaffia miatt, ugye? "

Legalabb husz eve biztosan nem, en ugyanis nem kaptam.

pounderstibbons 2009.11.04. 16:24:33

@Dorian.Gray:

Na akkor szerintem megkerested az árát, nyomás a patikába!:)

De tényleg.

Fizetett hirdetést hallottak.

Aki nem oltja be magát az IS megfizeti az árát.
Üdv:
A gyógyszergyárak

Szt. Ahanov 2009.11.04. 16:25:59

@KÁ72: Tudsz esetleg arról valamit, hogy ehhez a split vakcinához hol, mikor lehet a lehető legközelebb hozzájutni? Elolvastam az általad belinkelt dokumentumot teljes egészében és most tényleg remeg a gyomrom az idegességtől. :(

Terézágyú 2009.11.04. 16:26:12

@Dorian.Gray:
"Nem akarok én lebeszélni senkit. Elmondtam a magam álláspontját és arra buzdítok mindenkit, hogy több forrásból nézzen utána a dolognak, ne az esti híradó pánikkeltését higyje el fenntartások nélkül."

Esti híradó = pánikkeltés??

"Mert ha szted én lebeszélni akarom őket, akkor az egész televíziós média meg igencsak leplezetlenül és olcsó eszközökkel rábeszélni!"

Hát persze! Mivel ez államérdek/gazdasági érdek stb. stb.
Arra is próbál rábeszélni a híradó, hogy menjél el szavazni!

@kafferbivalybalamber:
"Nem azért volt hiszti, mert a szocik kormányoztak. Azért volt hiszti, mert ok nélkül riogattak."
És te akkor megijedtél és ezért vagy dühös rájuk???

Komolyan mondom nem értem. Ha valaki odaáll a szakadék szélére, és mondja neki valaki, hogy "le fogsz esni", de az illető nem esik le, akkor ez riogatás???? Ha odaállsz kétszer és nem esel le, az meg pláne riogatás?

Egyébként tényleg butaságokat beszéltek, mert az ÁNTSZnek meg a többi szervezetnek teljesen egyértelműen a legrosszabbra kell gondolnia!!! Ha az ántsz vezetője azt mondaná, hogy "áááá, ússe lesz itt járvány, minek itt kapkodni", akkor aztán jól néznénk ki.
Neki az a dolga, hogy odaszóljon ha az a szakadék szélén áll, és nem arra gondolnia, hogy "biztos nem esik le, miért is esne"...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:28:44

@Dorian.Gray:

"Ha ennyire bedől mindennek a birka nép"

nem is merek arra tippelni, mennyire fel voltál háborodva a kurvaországon ... :-O

h734790 2009.11.04. 16:30:11

Nem vártam volna a Reakciótól ezt a cikket, itt az értelmesebb írásokhoz vagyok szokva. Annak azért örülök, hogy a hozzászólások közt vannak józanabb hangok. Egy járványra nem lehet úgy felkészülni, hogy azon utána a média ne tudjon csámcsogni. A kormány nem jósda, gyanítom, nem lehet előre kiszámolni, hogy egy vírus mennyire veszélyes és milyen mértékű járványt okoz a jövőben. Ha a kormány olcsón és takarékosan semmit se tett volna, akkor arról cikkezne a sajtó, nevetséges.

Netuddki. 2009.11.04. 16:31:54

"Jó lenne hinni, hogy mindez nem pótcselekvés, nem pusztán egy fölösleges kiadás nyomainak eltüntetése."

Nos, én arra lennék kíváncsi, hogy ez a 6 milliárd hova tűnt. Értsd, ok kifizették oltóanyagra, de abból ki mennyit kapott? Mert ez qrva nagy üzlet volt az előállító cégnek így válság idején az tuti.
Sajnos megintcsak azt kell hinnem, hogy pár ember aprópénzért egy csomó pénzt dobott ki az ablakon.

mikrovp 2009.11.04. 16:31:57

A hiteltelenségbe fullad bele a kampány is meg az ellenkampány is. Nem csak nálunk, az egész világon. Kézzel fogható a káosz és azt gondolom, ez is a végső cél. Aztán aki ebben a szituban állva tud maradni, túléli. A szó minden értelmében. Uff.

kiscsillag001 2009.11.04. 16:32:07

Úgy látom a pánikkeltés, médiahadjárat megtette a hatását..Az MR1-en minden reggel leg. 1 riport erről szól, h milyen felelőtlenek az emberek (merthogy egy felmérés szerint a lakosság 70%-a nem akarja beoltatni magát), és hogy a cél a lakosság 60%-ának beoltása lenne. Igaz, most legutóbb hozzátették h csak tájékoztatni szeretnének, nem pánikot kelteni. Most meg adómentessé tennék a cégek számára. Ebből az egészből számomra az jön le h ez valakiknek - nem tudom melyik politikai oldalnak, egyáltalán kötődik-e vmelyik párthoz, nem is érdekel - baromi nagy üzlet, és nem számít semmi más csak a profit. Nem számít h ebben (is) van higany, h senki sem tudja még mik lehetnek a mellékhatások, h csecsemőket is beoltatnának, holott ez egy hatalmas pofon az immunrendszernek (mint ált. minden védőoltás). Vannak ismerőseim Szlovákiában, ott sokkal normálisabban kezelik a dolgot, nincs ez a hisztériakeltés.
Lenkeivel abszolút nem szimpatizálok, de figyelemreméltó dolgokat ír erről is: (aki gondolom nem tekinthető jobboldali szimpatizánsnak)
lenkeidoktor.hu/?p=263

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:34:57

@bz249:

elnézést, jogos 1980 körül minősítette a WHO (fekete)himlőmentesnek a Földet.

De tudod, hogy mire gondoltam, írhattam volna a diftériát vagy a szamárköhögést is.

evil overlord (törölt) 2009.11.04. 16:35:06

@kafferbivalybalamber: A variáns Creutzfeldt–Jakob kór (a BSE - kergemarhakór által okozott emberi betegség) elég szar módja a halálnak. Nem létezik rá semmilyen terápia (és még egy ideig nem is valószínű). Ezért egyáltalán nem volt indokolatlan a félelem. A potenciálisan fertőzött marhák kiirtásával, valamint a feldolgozási eljárások módosításával nemcsak a humán, hanem a későbbi állati fertőzések számát is jelentősen csökkentették.
Eddig bizonyítottan 214 ember halt meg vCJD-ben, de még mindig előfordul néhány új eset.

Netuddki. 2009.11.04. 16:35:07

@h734790: Szerintem meg rosszul látod a dolgot. A napnál világosabb, hogy nem szakmai döntés született. Lehet túl jól lobbizott az oltóanyag előállító. A lobbiba pedig sajnos Magyarországon sok minden beletartozik.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.11.04. 16:36:01

@kiscsillag001: Dr. Lenkei "Egy orvos, aki szembeszállt a gyógyszermaffiával"

biztos nem elfogult

MazdásPali 2009.11.04. 16:37:12

@Virus Marketing: Egyetértek. Ne magunk miatt kérjük az oltást, hanem azon honfitársaink miatt, akiknek nem javasolják az oltást. Sok életet menthetünk meg így. Szerintem egy kicsit már el vagyunk késve az oltással, hiszen az immunválasz, amit az oltás generál legalább 1-2 hét!

h734790 2009.11.04. 16:37:59

Kanadában is biztos pánikkeltés folyik, ugye?
www.origo.hu/nagyvilag/20091103-kanada-megrohantak-a-patikakat-a-h1n1-oltasert.html

Ha a tévében azt mondják, 1+1=2, akkor azt is szocialista propagandának, vagy a nagyvállalkozó matematikuslobbi trükkjének tartjátok?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:38:24

@bz249:

plusz adalék, hogy bárányhimlő és rubeola (rózsahimlő) ellen még van kötelező oltás, de ezek nem olyan veszélyesek, mint a feketehimlő.

Netuddki. 2009.11.04. 16:38:46

@kiscsillag001: Ajánlom kötelező olvasmánynak Michel Crichton "Félelemben" című művét.

Abban nagyon jól boncolgatja az író hogyan lehet a félelemkeltést gazdasági érdekeknek kihasználni. Ellenben amíg a könyvben a rossz elnyeri méltó büntetését, addig ez a valóságban legtöbbször nem.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.11.04. 16:39:25

@h734790: a világ egyesült proletárjairól még nem hallottál?:)

hapcika 2009.11.04. 16:41:15

Mocskos Bajnai! A védőoltással kinyírja az ellentábort és így nem fog senki ellenkezni, ha elindul a választásokon.
Egyébként a világon minden új influenza ellen kikisérletezett védőoltást a WHO nem tudja időben leellenőrízni. Így volt ez a madárinfluenza idején is. Akkor senki nem lázadozott a védőoltás ellen.

Netuddki. 2009.11.04. 16:41:46

@evil overlord: Szerintem meg az orvos "tudomány" még annyira gyerekcipőben jár, hogy egy komolyabb ÚJ járvánnyal nemigen tudnának mit kezdeni. Mint ahogy jópár ismert betegséggel sem.

mikrovp 2009.11.04. 16:43:42

Egy technikai jellegű kérdésem van a Szakértőkhöz (minden pejoratív él nélkül tessenek érteni): miért van az, hogy ha jön egy járvány, pl. sima influenza, akkor az nem fertőzi meg a teljes népességet?

_wood_ 2009.11.04. 16:44:49

ez a "hűtőkamrában szárad" remek szófordulat volt...

Netuddki. 2009.11.04. 16:45:41

Aki meg már annyira pánikol nézze meg a "The Invasion [2007]" című filmet. Lehet, hogy így alakítják át idegenné aki beoltatja magát. ;)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:49:54

@kiscsillag001:

Lenkei egy kókler, és konkrétan abból él, amivel másokat vádol: felesleges mennyiségű vitamint árul nekik, ráadásul csupa olyat, amit bármely patikában lehet kapni, csak más összetételben, névvel, stb. És háborog,amikor nem engedik neki, hogy gyógyszerként reklámozza a C vitamint.

vércseharcsa 2009.11.04. 16:50:21

VÁLASZTÁSI PÉNZ BESPÁJZOLÁS!!!!!!!!!!!!

Amúgy a kurva anyját a jellemtelen, féreg, tolvaj politikusoknak.

Azaz az összesnek!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:52:25

Ja, a konkrét esetben Cser Ágnes elmegy a jó kurva anyjába. Pont az egészségügyi dolgozók azok, akiknek nem kérdés, hogy kötelező az oltás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 16:53:38

@mikrovp:

"miért van az, hogy ha jön egy járvány, pl. sima influenza, akkor az nem fertőzi meg a teljes népességet"

csak nem a védőoltások miatt?
hűha, mik vannak!

tommybravo 2009.11.04. 16:54:01

@kiscsillag001: Ha ez a Lenkei megegyezik a dr. Lenkei vitaminos csókával, akkor a kérdése is hazugság a szcientológus bizniszmennek. És szcientológus.

szobatars 2009.11.04. 16:56:03

Gyógyszergyártó rokonokkal rendelkezve...az 1000 Ft-os vakcinát valójában a töredékébe kerül előállítani...

Itt egy Murphy-törvény érvényesülését látjuk: Kelts fel egy igényt, majd elégítsd ki!

A járvány körüli hisztéria "jól jön" a gyógyszerlobbynak...és (sajnos) a kormánynak is... (sajnos, mert a közállapotok romokban és ez jó elterelés)... közben pedig ott motoszkál az ember fejében a BKV, a Napkelte, a MÁV..és más hasonló doldok, no meg a kampány is itt van, arra is kell a pénz..valahonnan...

Járványt meg valóban akkor hitdetnek, ha van legalább 20000 ÚJ megbetegedés egy héten...szóval senki sem szidná a kormányt, ha erre felkészülve rendelne kb. 150-200.000 adagot és opciót kötne ki X millió további darabra... de itt előre odaadták a lóvét (ezt a hírekből tudjuk)...szóval nehéz átgondolt és felelős döntésnek tekinteni az ilyet itt, Mutyisztánban...

de majd ezt is titkosítják 82 évre...

miskagyerek 2009.11.04. 16:56:22

Azzal egyetértek, hogy ez nem feltétlenül és elsősorban kéne, hogy politikai kérdés legyen(bár abban a tekintetben, hogy egy ország vezető ereje nem teheti ki magát annak a helyzetnek, hogy nem készül fel egy esetleges tömeges katasztrófa megelőzésére, az bizony politikai kérdés is)
Vannak viszont körülmények, amik csúnyán elrontják az összképet:
Egy gyógyszernek számító termék bejegyzése általában másfél-két év. Itt még akkor is igen gyorsnak tűnik a bejegyzés, ha meglevő vakcina módositott formájáról van szó, és sürgősségi eljárás alá vették.
A gyártó nem kívánja bejegyeztetni a terméket Európában, "mert az több tízmillió forintba kerülne". "Meg ott már úgyis ott van három-négy nagy gyártó" Hát, nem tudom, ez itt picit sántít: a hatmilliárdból jutna (ha jól számolom, 0,1% lenne a bevételből), a nyugati TB-k meg boldogan vennék az olcsó Omninvestes terméket a drága multi termékek helyett. És az sokszor hatmilliárd üzlet lenne.
Keletre, azt igen. Ott nincs szigorú bejegyzési rendszer, meg termékfelelősséggel se bíbelődnek.
Végül az sem bizalomkeltő, ha már ilyen szintűre dagadt nyilvánosságot kap a dolog, hogy nem hajlandók elárulni, kik az Omninvest tulajdonosai? Mi itt a titok?
Ebben a helyzetben- minden tiszteletem a vakcinát megvédő hozzászólóknak- de ne csodálkozzunk, hogy gyanakvás és Európa szerte kétely övezi a védőoltást.
Tényleg az a legegyszerűbb érv marad : ha nem árt és ingyen van, vagy csak olcsó, miért ne adassam be? Csakhogy ez gyógyszer esetében nem hangzik túl meggyőzőnek, és főleg nem orvostól, ha igaz, amit a cikkíró írt.
Ha nagyon politikát nem keresgélünk is, az üzlet valahol tetten érhető, és sajnos, itt a politikai erők (mindegy melyik oldal) azon kívül, hogy közpénzből a vakcinákat beszerezték,bizony üzletet támogattak és attól kezdve mindössze látványosnak szánt demonstrációs fellépéseken reklámozzák a védőoltás fontosságát, ahelyett, hogy igazi, közismert szakemberekkel tetetnék ezt.
Itt a baj.
Mielőtt gyalázkodni kezdene valaki: nem árulom el, hogy oltatok-e, és azt sem, hogy mi a véleményem a vakcináról. És nem fogok senkit biztatni a védőoltás ellen, vagy mellette. Legyen ez az egészségügyi hatóság felelőssége.

Google 2009.11.04. 17:01:23

Először az volt a baj, miért nem oltatják be magukat az emberek (Török Zsolt szerint ebben is a Fidesz a ludas), kisvártva kiderül, nincs elég oltóanyag.
Hogyan lehetne ennek a kormányzatnak bármit is elhinni?

evil overlord (törölt) 2009.11.04. 17:03:07

@mavo: Tudtommal nem létezik tözskönyvezett Dengue vakcina.

KÁ72 2009.11.04. 17:04:04

@Szt. Ahanov: Sajnos rossz hírem van. Split vakcina nem lesz Magyarországon. A gyártó cég még a saját itteni dolgozóinak sem biztosít. Ennek a legnyomósabb oka, hogy a gyártókapacitást Anglia és Franciaország lekötötte több évre. Magyarország tőlük vehetne, ahogy Ukrajna vesz tőlünk a feleslegünkből. (Van ilyen felesleg, mivel tőlünk nyugatra sem dúl az oltási hajlandóság) Viszont ehhez tárgyalni kéne az adott országokkal, és siker esetén be kellene vallani, hogy hazudtunk és az eddigi vakcina valóban nem adható terheseknek, de végre sikerült szerezni nekik is. Szerinted ennek a forgatókönyvnek mennyi az esélye? Meg egy ilyen vallomás után hány ember maradna, aki bármit is elhisz a vakcináról?

márvesztes 2009.11.04. 17:05:47

Hát pont tőletek nem vártam volna oltásellenes propagandát. Az hittem ez egy felvilágosult konzervatív oldal.
Nem én mondtam, ti írtátok, hogy 306 itthoni betegből 5 meghalt. Tudjátok, hogy ez mennyire durva arány? százezerből 1630-nak reszeltek.

cingár feltaláló 2009.11.04. 17:06:58

@mavo: bárányhimlő ellen nincs kötelező

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 17:07:05

@Terézágyú: Ezt meg miből gondoltad, hogy én megijedtem? (Már ha továbbra is inkább a lelkivilágom boncolgatása érdekel, ahelyett, amit mondok. Tulajdonképpen ez is egy érdekes téma lehet. :)

Hogy nem érted, azt meg látom. Megpróbálom nagyon egyszerűen: nem hiszem el, hogy komoly veszély lenne. Egyrészt az eddig kétszeri vaklárma miatt, másrészt a titkosítás miatt.

Ez a szakadék szélére állás meg érdekes. Állt a fene oda, nem csináltam én semmit. Aszonták jön a járvány, kétszer is, oszt nem jött. Egyszer se. Pedig nem oltottak ellene senkit, bár próbálkozás az volt már tavaly is. Akkor se oltatta be magát gyakorlatilag senki, és mégse kotkodácsoltunk. :)

tommybravo 2009.11.04. 17:09:12

@miskagyerek: "Egy gyógyszernek számító termék bejegyzése általában másfél-két év. Itt még akkor is igen gyorsnak tűnik a bejegyzés, ha meglevő vakcina módositott formájáról van szó, és sürgősségi eljárás alá vették."

Az oltóanyagok egészen más tesztelésen mennek keresztül a világban, mint a gyógyszerek. Olvas el ezt: www.ogyi.hu/enged%C3%A9lyezesi_eljaras/

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.11.04. 17:09:23

Én ezt az egészet nem értem! A régióban szinte egyedül valamiben mi sem vagyunk rosszabbak. A kiba*ott vakcina évek óta ugyanaz, csak a kibaszott vírust cserélgetik benne..eddig is tudtuk hogy ez a kormány - többek között - szarul kommunikál. De hogy ennyi naiv és korlátolt ember éljen kicsiny hazánkban, az megdöbbentő. Mindenki eldönti magában hogy beoltatja-e magát vagy sem, nyilván minél többen teszik meg, annál kisebb lesz a járvány. De vegyük már észre hogy a nem bulvár, illetve nem elvakult szélsőjobbos sajtót kivéve - minden normális helyről az az üzenet, hogy be kell oltatni magunkat, ez nem is kérdés. Aki mégsem szeretné ezt, az ne tegye, de féligazságokat - főleg butaságokat írogatni, pláne mindezt politikai célra felhasználni annyira kiábrándítóan szánalmas, hogy el is ment a kedvem...:-)
@Dorian.Gray: neked mi a bajod? az hogy nincs járvány? Hát örülj neki! Remélem nem is lesz. Inkább bukjunk kibaszott 4milliárdot, ba*meg...minden ország parázik hogy nincs meg a védőoltása, nekünk megvan, mi ezért parázunk...szánalom...még szép hogy a média nyomja minden irányból hogy be kell oltatni magunkat, hát ba*od ez a nemzet érdeke, hogy ha baj van, ne makkanjunk meg...mi olyan kibaszott bonyolult ezen? Nem kell hinni politikusoknak - ezt aláírom - de azért a fél világ szakmai szervezeteinek vezetőinek érdemes szerintem....

Szt. Ahanov 2009.11.04. 17:10:29

@KÁ72: Kösz a választ. Azt levettem, hogy Mo.-n nem lesz, de mivel azt javasoltad, menjek külföldre split oltásért, gondoltam erről esetleg tudsz valamit. Németországig még el is mennék érte, vagy méginkább beszereztetném az osztrák-bajor határon élő rokonokkal, de Angliába vagy Franciao.-ba kiruccanni már rázósabb.

Akkor hadd tegyek föl egy személyes kérdést: Te hogy véded a várandós feleséged, leszámítva, hogy magadat, gyerekeidet beoltatod? Hogy oldja meg pl., hogy ne menjen emberek közé? Kösz a választ előre is.

sovesztomesz 2009.11.04. 17:10:33

20 év alatt kifingott itt nálunk a közszolgálati hozzáállás - ha volt is egyáltalán olyan. Így aztán ma már minden kőkemény üzleti (politikai) érdekek alapján történik. Ez a H1N1-védőoltás is ilyen. oltassa be magát, aki akarja én akkor sem hiszem, hogy ez az egész az én érdekemben történik. Hány példa van az elmúlt 20 évből, amikor vmit, nem a mocskos pénz- és hatalomvágy motiváltak. De nem vagyok hajlandó gyűlölni ezért senkit; az "ördög" bennünk lakozik, ahogy az "angyal" is. Tessék boldognak lenni minden probléma ellenére! Hapci!!!

tommybravo 2009.11.04. 17:10:50

@szobatars: Jó hírem van: nyilvánosságra hozzák a szerződést:
"A bizalom erõsítése érdekében a kormány nyilvánosságra hozza az influenza elleni védõoltások gyártójával, az Omninvest Kft-vel kötött szerzõdéseket. A miniszter szerint eddig azért voltak titkosak, mert gyártási technológiákat is tartalmaznak."
www.origo.hu/itthon/20091104-h1n1-vedooltas-nyilvanosak-lesznek-az-omninvest-szerzodesei.html

Joseph Adama (törölt) 2009.11.04. 17:12:11

@mavo: Soha nem voltam influenzás. Még nem oltattam be magam ellene egyszer sem.
Mik vannak !:)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.11.04. 17:13:30

@Google: répafej...a gyógyszertárak nem rendeltek, mert olyan kibaszottul felkészültek...féltek hogy benne marad a pénzük...hogy rohadjanak el, bezzeg kibaszott Vichyből több világégésnyi készletük van...nehogymár ezt a kormány nyakába varrd...bénák azok maguktól...de ez nem az ő hibájuk...a gyógyszertárak nem állami tulajdonban vannak...

Josef (K.) 2009.11.04. 17:13:37

@tommybravo:

"Jó hírem van: nyilvánosságra hozzák a szerződést"

Nyugi, most majd belekapaszkodnak másba a kedves reakciósok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:14:20

@evil overlord:

"Tudtommal nem létezik tözskönyvezett Dengue vakcina"

mondjuk ez igaz, csak tesztelgetnek, és asszem malária dettó. De a lényeg változatlan: hogy ha egzotikus helyre mész kapsz egy halom oltást, hogy ne kapd el és ne cipeld haza.

KÁ72 2009.11.04. 17:16:29

@Szt. Ahanov: Nem tudok jobbat sajnos. Tehát próbálom nem nagyon engedni emberek közé. Egy kollégám felajánlotta, hogy hoz Angliából, de sajnos legálisan nem lehet behozni. Amúgy ha mész Németországba, szerintem ott is kapható, a kulcsszó a split vakcina. Viszont hűtést igényel, tehát síma táskában nem hozhatod. Beadni orvosnak kellene, ha van ismerős, aki megteszi

Google 2009.11.04. 17:16:50

@Legelő Őse:

Nem kell hinni politikusoknak, de az egészségügyi kormányzatban azért jó lenne bízni. Ehhez képest mi van?
Az fn.hu-n van egy szavazás, a szavazók 62%-a azt mondja, a megérzése szerint oltatja, vagy nem be magát.
Hát normális helyzet ez, hogy nem bízhatunk az egészségügyi felsővezetésben?

Josef (K.) 2009.11.04. 17:16:50

@márvesztes:

"Hát pont tőletek nem vártam volna oltásellenes propagandát. Az hittem ez egy felvilágosult konzervatív oldal."

Tévedni emberi dolog.

mikrovp 2009.11.04. 17:19:09

Miért nem jelenik meg a kommentem???

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:19:59

@Joseph Adama:

"Soha nem voltam influenzás. Még nem oltattam be magam ellene egyszer sem."

ha figyeltél volna, észrevetted volna, hogy nem kell mindenkit beoltani, hogy ne legyen járvány.

Ez a klasszikus játékelméleti dilemma: a tisztességtelenül játszóknak a többségben levő tisztességesen játszók fizetik a nyereményt.

mikrovp 2009.11.04. 17:20:26

Natehát: eredetileg mavo-nak címeztem. Ha jön egy standard akármilyen járvány, párszázezren beoltódnak, ugyanannyian elkapják, de a népesség java nem. Ez miért van?

Google 2009.11.04. 17:21:54

@Legelő Őse:

Ja. Nem rendeltek a gyógyszertárak, vagy úgy.
Akkor miért nem a háziorvosokhoz vitették ki?

Josef (K.) 2009.11.04. 17:23:47

@Google:

A háziorvosok rendeltek?

BigKahuna · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/354-honda 2009.11.04. 17:24:35

és még hány milliárd megy majd el a kampányolásra hogy ezt a sok szart ránksózzák... nevetséges műbalhé az egész.

Google 2009.11.04. 17:25:55

@Josef (K.):

Jó azoknak, akik nem kételkednek, csak hisznek. Világi dolgokban.

Szt. Ahanov 2009.11.04. 17:26:34

@KÁ72: Köszi. Még egy kérdés: Egy sima hűtőtáska megteszi?

evil overlord (törölt) 2009.11.04. 17:27:08

@mavo: A bárányhimlő elleni vakcina nem kötelező, az amúgy nem túl veszélyes rubeola terhesség első trimeszterében viszont csúnyán helybenhagyja a babát (congenitalis rubeola syndroma).

Epokit Drive 2009.11.04. 17:27:44

@LION_heart:
Egy idézet az Indexről:
"Mit tartalmaz az új influenza elleni vakcina?
A vakcina elölt, teljes (A)H1N1 vírust tartalmaz. Tudományosabban: a pandémiás influenza elleni monovalens vakcina embrionált tyúktojáson elszaporított influenza vírustörzsek tisztított és koncentrált, formaldehiddel inaktivált, alumíniumfoszfát gélhez adszorbeált szuszpenziója. A monovalens oltóanyag adagonként 6 mikrogramm A/California/07/2009-szerű NYMC-X-179A reasszortáns törzset tartalmaz."
Forrás: index.hu/belfold/2009/09/29/influenzaoltas_kerdesek_es_valaszok/

E szövegből ugyan nem derül ki kifejezetten, de más portálok beszámolóiból igen: egy 1930-as vírustörzs elölt változatából készült. Ez pedig azt jelenti, ha jól gondolom, hogy a vírus nem a jelenlegi, hanem az 1930-as influenzavírus ellen ad igazi (mondjuk, 100%-os) védettséget. Persze, nyilván ez ellen is véd, meg jobb félni, mint megijedni, meg minden ilyesmi, viszont egymás mellé rakva sok tényt, egy laikus a következőket látja (hátrafelé haladva az időben):

1. Nincs járvány. Néhány tüsszögő, a nagyon lepukkantak belehalnak (ahogy sokakat egy tüdőgyulladás visz el, nem a rák), de a halálozási ráta nem magasabb (vagy elég magas, hogy megijedjünk).
2. Az állam egy magáncégnél bazi sok pénzért rendel vakcinát, amiről orvosok nyilatkoznak pro és kontra. Egyszerűen nem lehet tudni, ténylegesen milyen is a cucc.
3. Azt mondják, letesztelték, de kiderül, hogy azért mégsem annyira, várandósoknak és 3 év alattiaknak mégsem javasolják, pedig korábban mintha azt is mondták volna.
4. A világsajtó is világjárványról fantáziál, címlapon hoznak minden egyes H1N1-halálesetet, amiről sokszor később kiderül, hogy nem is. Érdekes, az autóbaleseteket nem hozzák egyesével a címlapon, pedig a fél világ minden reggel kocsiba ül, és százzal megy, ami veszélyes.
5. Egyre többet írnak egy új influenzáról, ami igazából semmit nem csinál. Érdekes, a H5N1 sem akart annyira mutálódni, pedig ott aztán lett volna gáz, és hányszor, de hányszor elmondták, hogy Isten ne adja, hogy mutálódva emberről emberre legyen képes terjedni. Hát nem is lett képes, Isten nem adta, de nem lett több orvos hívő ettől.
6. A kergemarhakór miatt állatok millióit vágták le, valszeg teljesen feleslegesen. Ez, éhező harmadik világ mellett, a mi, modernnek mondott civilizációnk mélységes szégyene.
7. Nyilvánvaló, hogy valakik jól élnek abból, hogy vannak járványok, amik megelőzhetők egy szurival. És ismerjük a marketing alaptörvényét is: kelts fel egy igényt, és elégítsd ki.

Akkor most csodálkozol, hogy néhány agyament barom még csipeket is belevizionált az oltásos összeesküvésbe? És neked áll feljebb, hogy a saját szakmád nem képes elmondani világosan, túlzások nélkül, hogy mi a helyzet? Tessék szégyellnie magát minden orvosnak is, mert ez elsősorban szakmai kérdés lenne, és legutoljára politikai, de ha az orvosok ilyen hihetetlen béna faszok, akkor baszd meg te, azt javaslom, és ne engem, laikust hibáztass. Két gyerekem van, ha azt hiszed, nincs felelősségem a döntésben, tévedsz. De nincs meggyőző érv az oltás mellett, és a szülők jelentős része egyszerűen kivár. Már ha nem zsigerből tiltakozik.

Ed

dávidzoli 2009.11.04. 17:31:15

@kafferbivalybalamber: A BSE-t prion okozza, pillanatnyilag egyetlen prion okozta betegség ellen sincs oltóanyag. Járvány viszont volt az emberek között, a crauzfeld-jacobs variáns pár évig többszörös szinten kulminált, mint szokott, egész pontosan a britteknél. A madárinfluenza járványt pusztán járványtani és állatorvosi igazgatásügyi intézkedésekkel sikerült megelőzni, szóval ezért nem okozott gondot. üdv

Josef (K.) 2009.11.04. 17:31:57

@Google:

Lehet, hogy jó azonak. Azt viszont nem tudom, hogy mi köze ennek a kérdésemhez, meg ahhoz az állításodhoz, hogy "nincs elég oltóanyag".

Joseph Adama (törölt) 2009.11.04. 17:32:07

@mavo:
Aha, értem. Világos ! ;) Semmmi köze a tiszasághoz, egészséges életmódhoz, sporthoz. ;)

paledi 2009.11.04. 17:33:08

@akak: Az én házi orvosom a jobbik helyi szervezetének egyik vezetője. Ő ajánlja, térítésmentesen (anyag+munka díj) beadja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:34:14

@KÁ72:

"be kellene vallani, hogy hazudtunk és az eddigi vakcina valóban nem adható terheseknek"

feljebb van egy link, de újra kirakom:

www.antsz.hu/portal/down/kulso/aktualis/ujinfluenza/Gyakran_feltett_kerdesek_valaszok_20091103.pdf

benne van, hogy nagyobb a _kockázat_ terhes nők esetében. de aki nem tudja, mi a különbség a nagyobb és a nagy kockázat között, az meg is érdemli.

Earthq 2009.11.04. 17:34:19

Én nem oltatom be magam, de ez mindenki egyéni döntése, Anyum be fogja őt sikerült megijeszteni... Ő fontosnak érzi, hogy beoltassa magát, és egy percig nem jutott eszembe lebeszélni róla. Van vakcina, elérhető áron... Megveszi, beoltatja magát, és pont :)

Kár politikai kérdést csinálni a dologból, sohasem hittem a szociknak a többségüknek még a szemük is rosszul áll, de még ha nem lennék másik oldalon akkor sem, hiszen az elmúlt években mindig mindenhol felsülnek, azt a kevés jó ötletüket, és jó szándékukat is maguk ellenfordítják ami bennük van...Kiégtek, nem megy már a nép etetése a mutyizás a hazudozás mint régen. :D

sovesztomesz 2009.11.04. 17:36:01

@Epokit Drive: korrekt volt és tárgyilagos, én a 7. pontra hegyezném ki elsősorban, de a többi pont is rendben.
Emlékszem 1X nemrég híresztelték, egyik ismert fájdalomcsillapítónkat vénykötelessé teszik; 2 napon belül "mindenki" rohant vásárolni. Aztán most meg, hogy nincs elég vakcina! No, ettől majd jól be leszünk szarva és majd önként megyünk könyörögni, hogy ""jöjjön vissza casco-t akarok kötni"", stb, stb.

akak 2009.11.04. 17:36:05

@paledi: szerintem ő titkos mszp-s:D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:36:19

@Joseph Adama:

lehetsz akármilyen tiszta, ha valaki a pofádba köhög az utcán egy nagy adag vírust

az egészséges életmód kockázat csökkentő tényező, de nem teljes védelem

a járvány pedig nem úgy működik, hogy megjelenik, aztán varázsszóra mindenki megkapja a fertőzést

ha így lenne, már nem élne ember a földön

evil overlord (törölt) 2009.11.04. 17:36:51

@kovi1970: WTF?

@mavo
"mondjuk ez igaz, csak tesztelgetnek, és asszem malária dettó. De a lényeg változatlan: hogy ha egzotikus helyre mész kapsz egy halom oltást, hogy ne kapd el és ne cipeld haza."
A malária ellenes vakcina szintén elég nehéz ügy, de erre legalább van gyógyszer (szemben a dengue lázzal). Aki trópusokra megy, vakcináktól kezdve gamma-globulinig mindent kap, de hát akinek erre a perverzióra van igénye...

akak 2009.11.04. 17:38:37

@Epokit Drive: "de más portálok beszámolóiból igen: egy 1930-as vírustörzs elölt változatából készült..."
nem tudni, miből készült pontosan

márvesztes 2009.11.04. 17:40:14

Vegyük már észre, hogy ez sima matek. 6 mrd áll szemben azzal, hogy mondjuk megbetegszik 1 millió ember, legtöbbjük gyerek, mert ők jól össze vannak zárva napközben. Mind megkapja a Tamiflut, 200 ezret kórházban ápolnak, ezek a közvetlen költségek.

Anyuka vagy apuka otthon marad, nem termel. Bezár az isi, még több apuka marad otthon, leáll a tömegközlekedés, mert fél felszálni mindenki, leáll egy csomó gyár, meghal ezek szerint mintegy 16000 ember, stb.

Ha ennek több a költsége, mint 600 mrd, akkor 1 százalékos bekövetkezési valószínűség mellett jó boltot csinált a kormány, függetlenül attól, hogy mekkorát kaszált Pilisborosjenő. Ha 10 százalék a bekövetkezési valószínűség, akkor már 60 mrd-s költség mellett is ez a helyzet.

Szerinem egy ilyen forgatókönyv költsége lényegesen magasabb, mint 600 mrd. 26000 mrd a GDP, az munkanaponként cirka 110 mrd. Ok nem áll minden, de a közvetlen költségeket akkor is kiegészíti napi 50 mrd, ha csak a fél ország áll le.
Én oltok.

Google 2009.11.04. 17:40:27

@Josef (K.):

Azt mondta, ha a szerződést feloldják a titkosítás alól, majd másba kötünk bele.
Ha szükséghelyzet van, miért kell arra várni, hogy valakik rendeljenek?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:40:36

@KÁ72:

"az orvos bátyám az infektológus előadása után a terhesek esetében azt mondta, hogy ne oltassák be magukat ezzel a védőoltással"

érdekelne, az infektológus miért nem említett ilyet. és az is érdekel, a bátyád infektológus, vagy mondjuk bőrgyógyász-e. ha nem infektológus, érdekel, miért hiszel neki kevésbé

Karcolt lendület 2009.11.04. 17:40:48

@Legelő Őse:
Az oltóanyagot egy rövid időszakon kívül nem fogják tudni eladni, ennek most van szezonja és a következő 60 évben megint nem lesz. A Vichyvel némileg jobb a helyzet.

Talán nem kellene egy állami feladatnál elvárni, hogy annak segítése kapcsán magánvállalkozásoknak üzleti kockázata legyen. De ezt már leírtam, függetlenül attól, hogy az oltóanyag kell/nem kell, jó/nem jó, ez az egész ügy megint kib..tt szarul lett menedzselve és nem tisztán a kommunikációra értem: mindenkitől, a gyógyszerésztől a háziorvosokon keresztül a magát beoltatni kíváni honpolgártól el van várva, hogy extra pénzt, időt, energiát (felelősségviselést) fektessen az egészbe, aztán meg megy a a sírás, hogy nem oltatják magukat a népek. Hát basszák meg, ha olyan qrva fontos, leírtam már: oltási centrumok, ahol van oltóanyag is, nővérke is, egy helyen befizet az ember és megkapja az oltást, nem kódorog fel-alá a városban (ugye egy ablakos ügyintézés).

Joseph Adama (törölt) 2009.11.04. 17:41:01

@mavo: Aha, értem. Szóval akkor nem "játékelmélet". Köszönöm dr. Mavo ! ;)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.11.04. 17:42:04

@Google: de kik miért nem a háziorvosoknak vitték ki? Te az egészet nem érted szerintem...tényleg baj hogy azt hitték a nem profi politikusok, hogy a társadalom elég felnőtt...ehhez képest a valódi kép: nem felnőtt társadalom, nem profi politikusok, a szakma a vitáit a nyilvánosság előtt vitatja meg=a társadalom nem felnőtt+berovázik, ráadásul a bulvármédiának semmi sem drága csak hajrá botrány...+ politika, például egy ilyen blog mint ez itt...szerintem ez így együtt okozza azt hogy itt tartunk..SZÁNALMAS!!!
@Epokit Drive: csupán a pontjaid előtt felvázolt állításban nincs igazad, így a többi teljesen felesleges, de nem is itt nekünk kell hogy igazunk legyen, mert Te sem értesz hozzá, és Én sem...ettől függetlenül a józan ész azt diktálja hogy azért ekkora badarságokat ne írjunk már...1930-as vírus? Mi van veled???

márvesztes 2009.11.04. 17:45:02

Kedves Index, az anyátok!
Nálatok van a magyar kormány pandémiás forgatókönyve egyszer írtatok már róla, abban minden le van vezetve, hogy mekkora a kár, stb. Poroljuk mán le, oszt írjunk róla egy szájbarágót pliz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:49:00

@evil overlord:

"az amúgy nem túl veszélyes rubeola terhesség első trimeszterében viszont csúnyán helybenhagyja a babát (congenitalis rubeola syndroma)"

nem véletlenül kötelező a 11 éves lányok rubeola elleni újraoltása ...

mikrovp 2009.11.04. 17:50:53

A már egyszer megjelent hsz-em is eltűnik. Mi van itt, emberek?

evil overlord (törölt) 2009.11.04. 17:51:08

@Epokit Drive: "E szövegből ugyan nem derül ki kifejezetten, de más portálok beszámolóiból igen: egy 1930-as vírustörzs elölt változatából készült."
Nem sok értleme van egy 70 éves vírussal vacakolni.

"6. A kergemarhakór miatt állatok millióit vágták le, valszeg teljesen feleslegesen. Ez, éhező harmadik világ mellett, a mi, modernnek mondott civilizációnk mélységes szégyene."
Lehet, hogy téged nem zavar, ha szétrohad az agyad, és a tünetek megjelenése után kb. 1 évvel elhüyülve patkolsz el. Az éhezők úgysem kaptak volna ebből a húsból, tehát nem kell hüppögni.

mikrovp 2009.11.04. 17:53:38

Megint nekifutok: hogy lehet az, hogy egy standard járványnál párszázezret beoltanak, kb. ugyanannyi elkapja, de a nagy többséget nem érinti a betegség sem így, sem sehogy?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:54:31

@Joseph Adama:

pedig de.

0. ez az oltás ugye pénzbe kerül az emberek többségének.

1. aki nem oltatja be magát, az nyer X forintot, cserébe nincs védettsége

2. ha senki sem oltatja be magát (1.pont), akkor ha valóban elér ide a vírus, csinos kis járvány lesz belőle, és a többség veszít.

Pont mint a tömegközlekedés esetében.

0. a jegy és a bérlet pénzbe kerül.
1. aki tehát bliccel az X forintot nyer.
2. ha mindenki bliccel, tönkremegy a tömegközlekedés és mindenki megszívta

és nyugodtan ringasd magadat abba a tévhitbe, hogy az egészséges életmód önmagában megvéd a fertőzésektől. és egyél mindennap almát, mert az egyenesen csodagyógyszer!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 17:57:44

az oltás ellen hápogóknak egy klasszikus Dr. House bonmot: az aranyos kis koporsók árusítása is lenne olyan jó biznisz, mint az oltás

Josef (K.) 2009.11.04. 17:58:35

@Google:
Most nincs szükséghelyzet, reméljük nem is lesz.

@mavo:
Alma? Olvashattad, a fehér bor még inkább csodaszer!

Németh András 2009.11.04. 17:59:48

Én múlt héten du 6-kor elkezdtem belázasodni, este 8-ra felment 39.5-re majd élfélre viszament 36.5-re.

Lehet hogy túl is vagyok a H1N1-en :D

Ennél már csak akkor volt jobb sztorim amikor pár éve a madárinflú pánik alatt (tudjátok ami miatt már meg kellett volna hogy haljunk, ha hiszünk a "szakértőknek"), elmentünk kócsagfiókát gyűrűzni a tökig érő mocsárba, és mivel az szarik meg lehány (szóval nem gusztusos alapból sem), ezért eldöntöttük hogy ha visszaérünk akkor megmosakszunk alaposan (nehogy mán meghóljunk véletlenül), csak menetközben találtunk egy fagyizót, így megáltunk ahogy voltunk és csak a fagyi közepén ugrott be valakinek hogy épp mit csinálunk. Hát azon egy jót nevettünk, szóval fej a fejjel ebbe sem halunk bele, de legalább valakik meggazdagszanak :)

beszélő 2009.11.04. 18:01:43

Ki ez a B.G. a libatolvaj ?
És H.K. a bogárirtó ?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.11.04. 18:03:53

@Karcolt lendület: bocs hogy azt mondom, de állami feladat ez csak fálig igaz - az állam rendelkezésre bocsát, de nem kényszerítheti az embereket. Ez egy ki*aszott influenza járvány, azért mert nagyon javasolt beoltatni magunkat, túldimenzionálni sem. Oltási centrumok? dehát ez nem az előző rendszer, itt felnőtt emberek élnek. A patikák pedig magánkézben vannak. Ettől függetlenül az orvosok kapnak támogatást minden oltás után. Ennél többet mit lehet tenni? Most komolyan? A kommunikáció eddig is szar volt, most sem vártam mást...de azért ennyire lent az ellenzék sem reagált eddig..

mikrovp 2009.11.04. 18:07:26

@mavo: na ezt vártam. Akkor kezdjünk el behelyettesíteni a képletekbe. És akkor hová kell itt 6 millió embert beoltani? Melyik az a terjedési eset?

emzperx 2009.11.04. 18:07:49

@Úlfhéðinn: Borzasztó naív vagy! Gondolod emiatt arra nem fognak költeni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 18:11:10

@cingár feltaláló:

"bárányhimlő ellen nincs kötelező "

bocs, jogos

Dorian.Gray 2009.11.04. 18:12:00

@Legelő Őse: Nem vagy te normális, öregem, hogy politikai és nem egészségügyi kérdésnek tartod a H1N1 vakcina kérdéskörét.

Én pl. (és szerintem a nagy többség) sz0rik bele, hogy a kedvenc pártja (ha van neki olyanja) milyen álláspontot képvisel a kérdésben.

Lehetőségeihez képest informálódik (ez valakinél csak a pánikkeltő és szenzációhajhász TV-s bejátszások megnézését jelenti), majd eldönti, hogy neki és a környezetének szerinte mi a legjobb. Ennyi. Ez nem politika, nem Maszop, Szadesz, Fidesz vagy Jobbik kérdés. Kár is lenne azt csinálni belőle.

Pelso.. 2009.11.04. 18:12:43

Azt számolta már valaki, hogy a fertőzöttek ellátása mennyibe kerül?

Különben, a Nemzetőr c. valamiben is írták, hogy mikrochip van az ampullában, bizony..

Balaint 2009.11.04. 18:14:20

Vazze. Lásd a Heti Válasz cikkét. Ennek a bagázsnak már semmit sem hisznek el az emberek. Nagy Britanniában 100.000 emberből 300-an haltak meg. Az 3 ezrelék. Egy átlagos influenza halálozási aránya 1,5-2% azok közül akik elkapták. (perzse elsősorban az egyéb komoly betegségekkel küzdők közül). Az egész egy média hiszti amiben jól járnak a gyógyszergyártók (különösen az Omninvest) az emberek meg rosszul.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 18:14:48

@mikrovp:

sajnálom, de többet nagyon nem tudok segíteni neked, ugyanis nem véletlenül adnak meg képleteket és nem konkrét értékeket. a fertőzés terjedése ezer dologtól függ. nem véletlenül különböztetünk meg például ragályos és nem ragályos fertőző betegségeket.

emzperx 2009.11.04. 18:17:51

Tetszik amikor valaki azt mondja: szarul lett menedzselve ez az egész ügy.

Na ja, mint a lebukott tolvaj esetében mi? Az omnivestes kurvaannyukat azt!

mikrovp 2009.11.04. 18:21:07

@mavo: egyetértünk. Szerintem sincs ember a földön, aki egy bármilyen betegség terjedésére jó modellel rendelkezne a jövőre nézve. És ez itt a gond. Ha azt kezdik el kommunikálni, hogy x országban 8% a bizonyítottan ebbe belehalók aránya és a lakosság 50%-a elkapta a betegséget, senkit nem kellene zavarni oltásért, tülekednének a népek. De mivel ilyen adatok, de ezeknek még a töredéke sincsen, sem érvényes terjedési modell, stb, ezért van a bizonytalanság. Mert azért a zemberek nem teljesen hülék.

wagabound 2009.11.04. 18:25:14

Határozottan emlékszem, hogy amikor a vírus Mexikóban felütötte a fejét, másnap Mikola (gy.k.: a nemzet orvosa) habzó szájjal kérte számon a kormánytól, hogy miért nem megy oda vírust gyűjteni !), hogy azonnal nekiláthasson a vakcinatermelésnek.

Megvan az oltóanyag, a járvány még nincs itt, tehát jó helyzetben vagyunk. Mikola úr, most miért nem jár a pofája?

És a jobboldalnak miért jár a pofája? Tényleg ennyire nem számít semmi, még a lakosság egészsége sem, csak belekötni mindenbe, mindenhol, mindenért, egymásnak ugrasztani, akit csak lehet, hogy nehogy valami, amit a baloldal (véletlenül) jól csinál, az normálisan működhessen?

A jó k@rva anyátokat!

Joseph Adama (törölt) 2009.11.04. 18:32:14

@wagabound:
Neked nem h1n1 oltás kell, hanem egy barátnő ! :)

vasziljevics 2009.11.04. 18:33:25

majdnem írtam egy hsz-t, de wagabound kb szóról szóra azt írta, amit én akartam. na mindegy...

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 18:33:43

@wagabound: Épp most hallottam a rádióban (MR1 Kossuth, ki volt az az MR1 barom, na mindegy) hogy a Mikola beoltatta magát, meg a két unokáját is, és mindenkit ugyanerre buzdít.

Na, most akkor erről mi a véleményed? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 18:33:44

@mikrovp:

csak tudod a gáz az, hogy pont ezért van szükség ezekre a megelőző védőoltásokra, hogy legalább abból ne legyen járvány, amiről tudunk.

a pestis sem minden évben aratott (sőt), de amikor igen, akkor jó alaposan. az az 1347-1351-es európai móka például igen-igen fajin volt

fogadjunk, hogy ha kiderülne, beüthet még, akkor is sokan fanyalognának, hogy á, minek ellene oltás (már ha létezne)

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 18:35:57

@vasziljevics: Hát akkor tőled is kérdezem, ha már szórul szóra.
Mi a véleményed erről, hogy a Mikola az beoltatta magát, meg az unokáit is, és hogy rajta, mindenki oltassa be magát? :)

vasziljevics 2009.11.04. 18:40:44

nem feltétlenül konkrétan a mikoláról van itt szó, hanem magáról a jelenségről - ha nem lenne 6 millió oltóanyag, akkor persze folyamatosan menne a nyálverés, hogy "de méé nem intézkedik má a kóórmány?! mert ALKALMATLAN!" egyszerű ez, mint a faék: az aktuális ellenzék ekézi az aktuális kormányt, lehetőleg úgy, hogy az bármit csinál, bele lehessen kötni. ez a szomorú :)

Joseph Adama (törölt) 2009.11.04. 18:44:23

@vasziljevics: "Megvan az oltóanyag, a járvány még nincs itt, tehát jó helyzetben vagyunk. Mikola úr, most miért nem jár a pofája?"
Ezzel értettél egyet. Vagy nem olvastad el ? :)

Josef (K.) 2009.11.04. 18:44:51

@kafferbivalybalamber:

Már egy korábbi hozzászólásomban is írtam, hogy Pesti Imre (a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa) is beoltatta magát. Persze Nénike erről véletlenül hallgatott, és kiváló iróniával csak azt írta "azonnal létrehozta a Pusztai Erzsébettől Székely Tamásig ívelő vírusváró koalíciót. Még maga Herényi Károly és Bajnai Gordon is beoltatta magát, csak hogy felnyíljon már végre a szemünk." Egy cseppet korrektebb lett volna azt írni, hogy "Még maga Pesti Imre, Mikola István, Herényi Károly és Bajnai Gordon is beoltatta magát, csak hogy felnyíljon már végre a szemünk." Nyiván csak véletelnül felejtette el megemlíteni, és nem azért, hogy @beszélő: (lásd: "Ki ez a B.G. a libatolvaj ? És H.K. a bogárirtó ?") tipusú emberkék napi igényeit kielégítse.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 18:47:59

@vasziljevics: Ez az agyirokkant.blog.hu ez egy jó cím. :)

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 18:51:10

@Josef (K.): teljesen természetes, hogy az agymosott zombik bármiről is legyen szó, az ellenzéket (nem elfelejtkezve Orbán Viktorról, a cigány szőlőbányászról) szapulják.
Én meg itt röhögök nagyokat. :)

Ámbár ez az orbánozás, ez csak majd most jön, ha jobban belegondolok. Mi az, hogy a patás eddig hallgatott? És mi a helyzet vele? Ő vajon beoltatta magát, meg az öt purdét?

vasziljevics 2009.11.04. 18:51:20

@Joseph Adama: nem igazán találom a hírek között az aktuális fidesz-sajtótájékoztatót, ahol is elismerőleg nyilatkozna bárki arról, hogy a kormány (nagyon helyesen) beszerzett stratégiai mennyiségű oltóanyagot. ez mondjuk egy gesztus lehetne, vagy valami ilyesmi. a célközönség nagyrésze másnapra úgyis elfelejtené a "félrelépést". de emlékeim szerint hasonló gesztus nem nagyon esett meg az országban az elmúlt 20 évben.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 18:52:22

@vasziljevics:

"ha nem lenne 6 millió oltóanyag, akkor persze folyamatosan menne a nyálverés, hogy "de méé nem intézkedik má a kóórmány?! mert ALKALMATLAN!""

nem _lenne_, hanem már meg is volt. ismétlés következik a fidesz "szakpolitikusától"

"Nemzetközi adatok alapján feltehetően a lakosság 20-30 százaléka fog megbetegedni, ez Magyarországon 2-3 millió embert jelent, és feltehetően a megbetegedettek 1-2 százaléka fog kórházba kerülni, ez hazánkban közel 30-40 ezer embert jelenet. Van-e forrás a kórházak működtetésében arra, hogy ezt a pluszterhet elbírják és ellássák? - kérdezte Pesti Imre, hozzátéve: a kórházak normális működéséhez sincs már megfelelő finanszírozás."

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=136836

Bergeroth 2009.11.04. 18:53:56

@mavo:
" "miért van az, hogy ha jön egy járvány, pl. sima influenza, akkor az nem fertőzi meg a teljes népességet"

csak nem a védőoltások miatt?
hűha, mik vannak! "

Akkor valószínű azok, akik a középkorban túlélték pl. a pestisjárványokat, ők biztos időutazók voltak...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 18:55:34

@Josef (K.):

te is tudod, ha eddig eljut a post írója, akkor kénytelen rádöbbenni, hogy nincs alapanyag a posthoz.

na mindegy, hagyjuk. sajnos a reakció sem jutott még el a "nem túl fontos, hogy ki mondja" örök alapigazságig

pepin_nymburk 2009.11.04. 18:56:11

Valaki kérdezte, kik az Omninvest tulajdonosai...megnéztem, és a többségi tulaj természetesen ciprusi cég...

SUMPTER Pharmaceuticals Limited, cím: CY Larnaca Cyprus Arch. Makarios III Avenue

vasziljevics 2009.11.04. 18:57:08

@kafferbivalybalamber: sokat törtem a fejem, hogy mi passzolna igazán a személyiségemhez... :)

Lord_Cica (törölt) 2009.11.04. 19:00:46

Nagyjából 100-200 ezer ember fogja beoltatni magát. Mi a faszért vettek 6 millió ampullát?

wagabound 2009.11.04. 19:02:38

Aki meg az Omninvest miatt veri a nyálát, attól tisztelettel megkérdezném: a Fidesz-kormány alatt melyik cég gyártott vakcinát? Na?!

Bergeroth 2009.11.04. 19:03:50

Mert abból lett volna kb. olyan 12.000.000.000-nyi bevételük, amiből mondjuk olyan 8-9.000.000.000 mehetett volna zsebbe. Tudod, aki megérzi a pénz szagát, az többet nem tud leszakadni róla.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:04:48

@Bergeroth:

na, az újabb járványtani szakértő.

igen, a nagy pestisjárványt valóban túlélték emberek

ezek azok voltak, aki nem haltak meg abban az időszakban, amíg az immunrendszer még nem lépett, de a tünetek már jelentkeztek

ez az akkori populáció nagyjából egy harmada volt.

mintha a mai Magyarországon kb. 3-4 millió ember maradna életben valami hasonló járvány után

természetesen "az orvostudomány fejlődése" miatt nem lenne ennyi áldozat, "csak" mondjuk pár százezer ("csak" a lakosság néhány százaléka), de én a magam részéről annak sem örülnék felhőtlenül.

nem tudom, te hogy vagy ezzel

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:06:21

@Bergeroth:

ja, igen, közben leesett, mi zavart ennyire a beírásodban.

a kedvedért ismétlem: a védőoltás nem gyógyítja a fertőző betegséget, hanem megelőzi

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:08:20

@Lord_Cica:

nem tudom, mennyinek kellene lennie a beoltottak arányának, de hogy nem egy-két százaléknak, hanem x×10 százaléknak, az biztos

ami 10 százalékonként 1 millió ugye.

Bergeroth 2009.11.04. 19:10:49

@mavo:
Mhm...nézdcsak, nála is megelőzte, sőt, úgy megelőzte, hogy szerencsétlen egy életre nyomorék marad!

vodpod.com/watch/2401254-cheerleader-crippled-for-life-after-h1n1-vaccine

Szerintem állj le a "vegyetek oltást" kezdetú propagandáddal, mert hányinger amit művelsz, komolyan.

herut 2009.11.04. 19:11:21

@mavo: Teljesen igazad van!
A többi csak duma.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:12:49

@pepin_nymburk:

az Omninvest 1995 óta készíti és szállítja az influenza oltóanyagot egész Magyarországra

öt forintos kérdés: ki másra kellett volna bízni az újabb influenza vakcina elkészítését?

Bergeroth 2009.11.04. 19:13:27

Amúgy erről van szó, ezt váltotta ki a csajszinál a h1n1 oltás. Erről vajon mit gondolsz?
hu.wikipedia.org/wiki/Diszt%C3%B3nia

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:22:32

@Bergeroth:

ja bocs, azt hittem, hogy tényleg szeretnél valamit megtudni, és nem pedig csak ugatni.

a többikenek:

ilyen alapon ne szedjen senki fájdalomcsilapítót sem, ugyanis annak is hasonló arányban vannak (gyakran nagyon súlyos) mellékhatásai. természetesen ahogy az oltásnál, a gyógyszereknél is függ a konkrét készítménytől

a megelőzött járvány több százezer ember életét követelhetné, és az csak a halottak száma lenne, az egy életre munkaképteleneké sem lenne túl kevés

te melyiket választod?

(most gondolok bele, mennyire optimista voltam a néhány százalékos becsléssel: eleve lehetetlen lenne külső segítség nélkül az összes fertőzöttet ellátni. nem véletlenül mennek a járványok helyszínér az egész világból orvosok, ápolók, és visznek tonnaszám orvosságokat, gyógyító eszközöket)

xenuka 2009.11.04. 19:23:26

Magyar törvények szerint EGYSZERRE 20.000 embernek kell megbetegednie ahhoz hogy járványt hirdessenek ki.

Ha majd lesz EGYSZERRE összesen 20 beteg, akkor elértük az egy ezrelékét a 20.000-nek.

KAMU HOAX ÁTBASZÁS PÉNZLOPÁS

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:26:39

@xenuka:

na, csak megjött az újabb idióta, aki nem tudja, hogy az oltás megelőz és nem gyógyít

xenuka 2009.11.04. 19:28:49

@márvesztes:
Nincs egymillió gyerek Magyarországon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:29:27

és mindenkinek ajánlom, elő a fájdalomcsillapító mellé adott kísérőt, és lehet számolni a mellékhatásokat

Haloperidol 2009.11.04. 19:33:04

@Epokit Drive:

Hello Ed,

1. A Fluval P a Kaliforniában, 2009 májusában izolált H1N1 törzsből készült. Ez a WHO adja oda MINDEN VAKCINÁT gyártó cégnek. Szóval nem az 1930-as influenza ellen véd, hanem a 2009-es ellen. Nem tudom, hogy honnan szedted ezt a marhaságot. Link?

2. A kormány kommunikációja valóban katasztrofális. De szerintem, amit néhány Fideszes orgánum művel, az szerintem a legalja. Lásd a belinkelt Téma cikket. Bazz, ehhez képest még a Kacsa magazin is minőségi sajtó!

3. Nem szégyellem magam kollégáim nevében. Én immunológus vagyok, értem a szakmám. Mindig kiálltam a vakcinácó mellett, mert hiszek benne. Hogy egyes orvosok mikre vetemednek, arról ÉN nem tehetek. Ők szégyelljék magukat.

4. Az oltás biznisz, ahogyan az aszpirin, és a Béres csepp és a Viagra is biznisz. Én nem tehetek róla, hogy a kormány a vakcinagyártási jogokat eladta egy offshore cégnek. Ezt a szar bandát dobta a gép. Én nem szavaztam rájuk, B+! A vakcina, amit gyártanak viszont biztonságos és hatékony. Nem látom okát, hgy miért is ne oltassam be magam, és biztassak erre másokat is, amikor ez a SZAKMAI meggyőződésem.

5. A H5N1 ből nem lett pandémia. Örüljünk neki! Eléggé szopás egy pandémia. Én inkább rászánok párezer forintot egy vakcinára, minthogy jöjjön a pandémiás vírus, ami teljesen ismeretlen az immunrendszerem számára, és otthon nyomjam az ágyat 1-2 hétig lázasan. Nekem ez megér ennyit.

5. Azt viszont kurvára utálom, hogy egy orvosi kérdésből politikai kérdés lesz. Ehhez pedig többek közt a reakció cikkei is hozzájárulnak.

@Bergeroth:
Az influenza oltásról eddig a nemzetközi szakirodalom PERIFÉRIÁS idegrendszeri (agyon és g.velőn kívüli idegek) mellékhatást említ (Utánanézhetsz az EMEA vagy a CDC oldalán is) A dystonia KÖZPONTI IDEGRENDSZERI betegség (tehát NEM perifériás!!) Szóval a csaj esete FAKE. Ennyi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:33:57

@xenuka:

"1 millió ember, legtöbbjük gyerek" =/= 1 millió gyerek

ettől függetlenül is rosszul tudod, ugyanis több, mint egymillió van (14 éves korig bezárólag, 18 éves korig meg még több)

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 19:34:31

@wagabound: Inkább azt mondd meg, mit szósz ahhoz, hogy a Mikola beoltatta magát.
Most mondd meg, biztos ezzel is szeretett Kormányunkat és Pártunkat akarta lejáratni valahogy. Há' nem?

xenuka 2009.11.04. 19:35:32

@mavo:
Tudom, hogy az oltás ELVILEG megelőz valójában meg vagy kell vagy nem.

Amíg kevesebb mint 10 ember beteg EGYSZERRE miről beszélsz?

Több embernek van gennyes hereherpesze egyszerre ma az országban, mégsem akarnak mindenkit beoltani ellene MEGELŐZÉSBŐL.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 19:37:41

@LION_heart: Úgy nézem, te értesz hozzá.
Egészen komolyan, és minden nagyonhülye politikust valamint sajtómunkást elfelejtve: Miből gondolod, hogy járvány lesz? (Ha ezt gondolod.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:39:15

és még sokaknak:

egy offshore tulajdonú cég nem offshore. Nagyon nem az.

Az Omninvest egy teljesen szabályos Kft, tehát a Kft-k működésére vonatkozó összes szabály vonatkozik rá, míg az offshore cégekre nem. Az offshore cég nem itt adózik, a kft meg igen, itt kezdődik az egész.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:41:48

@xenuka:

a herpesz nem halálos, te nagyon hülye

tíz beteg ... ilyen alapon egy oltást sem kellene adni Magyarországon ... azok se kellenek?

mondjuk az oltásellenes barmok szerint az sem. aztán a gyerek úgy egy éves korától csak azt nem kap el, ami nincs is

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:42:50

@kafferbivalybalamber:

ráadásul ezzel a nem eu szabványos, higannyal telített szarral

ha meghal, a komonisták saját mártírjuknak tekinthetik

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.11.04. 19:43:04

@mavo: Csókolom mavó bácsi!

Ezér' a droidkodásért pénzt is teccik' kapni'?

vomit 2009.11.04. 19:44:30

Take Your Damm Flu Shot-The Elites Are Laughing At You
www.youtube.com/watch?v=yqYuyx8U9_g

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 19:45:01

mellesleg a fidesznél most éppen az a pártdirektíva, hogy a komonisták miatt nem fogy eléggé az oltóanyag

én szóltam kedves reakciósok :)

tistedur 2009.11.04. 19:46:59

@xenuka: mert a védettség eléréséhez kell két hét.ezért nem a járvány kellős közepén kell védőoltásért rohangászni

xenuka 2009.11.04. 19:47:17

@mavo:

ez az idiótázás, hülyézés nem valami színvonala

olyan, mint a hozzászólásaid szakmaisága

a herpesz következménye lehet szepszis, amely akár 30-50 % halálozással jár.

ezt se kell tudnod

Google 2009.11.04. 19:48:50

Beviszik a politikát ebbe a kampányba, kamera előtt oltatják magukat -Gyurcsány hattyút is vizsgált anno -, pedig csak egy elvárás lenne pillanatnyilag, az, hogy az egészségügyi kormányzat korrekten tájékoztasson; hitelesen elmondja, miért nincs oltóanyag, ha nincs; ha van, miért nem jut el oda, ahova kell; miért ilyen körülményes a hozzáférés, háziorvos és patika, megint háziorvos ; az unióban bevizsgálták-e ezt az oltóanyagot, ilyesmik.
Teljesen mellékes, hogy melyik pártból ki hogyan oltatta be magát, vagy nem.
Csak nem aszerint oltatjuk be magunkat, hogy mit mond x,y párt vezére, alvezére?
Felnőttek vagyunk, az MDF is megmondta, nem? Csak úgy is kellene velünk bánni, de ez nagyon nem jellemző.

xenuka 2009.11.04. 19:56:25

@tistedur:
Hol van járvány?

Nincs megyénként 1 beteg sem!

De, ha nem oltatja MINDENKI be magát ELŐRE akkor majd JÁRVÁNY is lehet belőle ESETLEG!

Josef (K.) 2009.11.04. 19:56:47

@Google:

"Teljesen mellékes, hogy melyik pártból ki hogyan oltatta be magát, vagy nem."

Teljesen egyetértek ezzel. Légyszi, ezt a gondolatot jutasd el a post írójához, Nénikéhez is, aki pont azon pörög, hogy ki hogyan oltatta be magát (a fideszeseket "véletlenül" kihagyva).

Szt. Ahanov 2009.11.04. 19:58:17

@Google: Felnőttnek felnőttek vagyunk, csak nem mind virológusok, ez itt a probléma. Én laikusként továbbra is totálisan képtelen vagyok eldönteni, hogy ebben a hülye vitában, ahol mindkét oldalon elképesztően ostoba, színvonaltalan nyilatkozatok, illetve meggyőzőnek tűnő szakmai érvek egyaránt elhangzanak, mégis kinek van igaza. Úgy érzem nem állunk sokkal jobban, mint az említett pestisjárvány idején. A különbség az, hogy akkor nem tudták, mibe halnak bele, mi meg nem tudjuk eldönteni, mibe haljunk bele. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 19:59:47

@xenuka: ha pedig esetleg te vagy az egyik kedves ismerősöd döglik bele, az pech, akarom mondani Pech!

naszvad53 2009.11.04. 20:10:24

@Earthq: Teljesen igazad van, hogy egy orvosszakmai kérdésből nem kellene politikai ügyet kreálni.
Viszont tisztelettel kikérem magamnak, hogy sértegess ismeretlenül: nem láthattad még, hogy nézek ki, milyen jogon mondod, hogy a szemem se áll jól?
Másrészt éppen a te politikai oldaladról indult az orvosi kérdés átpolitizálása.
Imádott vezéretek vállalja majd az erkölcsi felelősséget, ha a normális esetben elvárhatónál több megbetegedés, netán haláleset történik az elbizonytalanított és így magukat be nem oltató emberek körében? Kizártnak tartom, ilyen - remélem, csak feltételezett esetben - majd ismét fordít egyet a köpönyegen és a tehetetlen egésségügyi vezetést okolja majd mindenért.

tistedur 2009.11.04. 20:12:30

@xenuka: mikor nem volt influenzajárvány az utóbbi 20 évben?

Bergeroth 2009.11.04. 20:12:51

@mavo:
Hát...az mondjuk érdekelne, hogyha valaki szembesít az általad oly nagyon ajnározott dolog negatív oldalával, akkor ahelyett, hogy válaszolnál, miért válsz egy primitív bunkó fasszá?

(a kérdés költői volt, nem kell válaszolnod, leléptem.)

Barom.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 20:31:41

@naszvad53: Mondom én.
De mi van Bölcs és Szeretett vezérünkkel, Orbán Viktorral és az ő purdéival?
Oltattyák magukat, vagy nem oltattyák?
És ha nem, akkor majd vállalja a felelősséget a törpefűrer?
Ez itten a kérdés, elvtársak.

Ököl 2009.11.04. 20:32:34

Miért nem kötelező az oltás?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.11.04. 20:36:20

@Szt. Ahanov: Mondjuk az egyik oldalon áll az egészségügyi kormányzat, tele oltásokban járatos szakemberekkel. A másik oldalon nem nagyon látok szakembereket.

Látok egyes háziorvosokat, akik nem szakértői a kérdésnek (és nem mellesleg - okkal, amúgy - tele van a hócipőjük a kormányzattal korábbi ügyek kapcsán), látok bio/natúr/multivitamin/stb. üzletekben érdekelt feleket, akik burkoltan azt üzenik, hogy "ne oltásra költsd a pénzed, hanem az én csodaszereimre", meg látok sok laikust, akik egyszerűen beveszik a városi legendákat.

Ezzel nem akarom azt mondani, hogy az egészségügyi kormányzat mindent jól csinál: a kommunikációt szerintem is elszúrták, mint ahogy a vakcina terjesztésével is láthatólag vannak problémák. De azt nem látom, hogy az oltással kapcsolatos szakmai érveik hibásak lennének.

Google 2009.11.04. 20:38:36

@Josef (K.):

Mit jutassak el Nénikéhez?
Éppen azt mondom, visszatetsző, ahogy nagy nyilvánosság előtt oltatják be magukat.
Kiírta nekik a háziorvosuk, kivették a patikából és a kamerák elé batyogtak, oszt beadatták maguknak. De szép!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.11.04. 20:40:07

@Ököl: Szerintem azért nem tették kötelezővé, mert akkor ingyenessé is kellett volna tenni.

Ez nem azt jelenti, hogy az oltás nem hasznos. Csak éppen nem találták annyira nagynak a veszélyt, hogy az mindenképp kötelező legyen. Sok ilyen ajánlott, de nem kötelező oltás van, pl. gyerekeknek a bárányhimlő, vagy a kullancs által okozott agyhártyagyulladás elleni oltás. Ja és ilyen a normál influenza is.

Ököl 2009.11.04. 20:43:23

@promontor: nem kötelező, mert drága lenne?
nem kötelező mert a betegség nem veszélyes?

Ezek oltásellenes szavak!

café 2009.11.04. 20:52:33

Az oltáspártiak tábora túl nyúlik "a Pusztai Erzsébettől Székely Tamásig ívelő" koalíción: Mikola István és Pesti Imre ugyancsak beoltáspárti nyilatkozatokat tesz. Még közös Kökény és Mikola fotó is van a tárgyban.

Mi a szederjes fenéért nem tud ez a portál legalább annyiban törekedni a tárgyilagosságra, hogy ilyen tényeket nem retusál. Ez ugyanis nem érintené a szóban forgó üggyel kapcsolatos szkepszisét (indokolt-e az oltáspárti kampány, mi lesz az oltóanyaggal, ha nem veszik igénybe), azt viszont igen, hogy nem lehetne megint egy szimpla hülye a kormány cikket írni, hanem ki kellene térni kedvenc párta is.

is 2009.11.04. 20:53:45

tényleg csak pár gondolat helyrepofozása, és máris kissé más kondanivaló jön ki:

- nem Magyarországon van túlreagálva, hanem egész Európában, minden ország milliónyi vakcinát rendelt. tehát kedves posztíró hiába próbál valami magyar korrupciós és összeesküvéselméletet gyártani. ha a WHO betűcsoport, annak fél éves riadója és egyéb nemzetközi információforrások nem ismeretlenek, akkor lehetett volna alaposabb, és helyesebb jellemzést is adni a helyzetről.
- ez az egész már egy éve folyik, egy éve senki nem tudta, hogy mekkora lesz a baj. akkor indították a kutatást, a gyártást, az engedélyezést, akkor adták le a rendelést. könnyű így utólag okosnak lenni. egy éve tetszett volna olyan posztot írni, hogy 'ugyan már, nem lesz ebből semmi, mert kiolvastam a kristálygömbből'.
- már sok éve folyik annak várása, hogy jön egy kurva nagy, és komoly influenza járvány. hogy lesz majd egy olyan mutáció, ami tényleg milliókat öl meg. a spanyolnátha pontos működését a mai napig nem tudjuk, tehát van okunk félni. jobb félni, mint megijedni. de persze buta posztíró terjeszti a 'minek féltek, beszariak vagytok' mondókát. hát lelke rajta.
- nem az állam adja neked 2000Ft-ért, hanem a patikus. tudod: odavitte egy teherautó, benzinnel, sofőrrel, amortizációval. kiárulta neked egy patikus munkabérért, boltjának világításáért, egyéb költségeiért. megmondom neked, mert láthatóan nem tudod: a tesco polcokon látható cuccokat a tesco feleáron veszi meg a termelőktől. érdekes, hogy ő is pont kétszer annyiért adja, ugye? Rákosi kommunizmusában van olyan gondolat, hogy a cuccokat neked az állam adja (ja, meg a FIDESZnél adja az egészségügyet az állam). ezt a gondolatot érdemes lenne a kommunistáknál előadni, nagyon megtapsolnának.

Unommáazegészet 2009.11.04. 20:57:18

Oltsa be magát Bajnai hápogás és pislogás ellen.

Oltsa be magát Vadai Ágnes, hogy kisebb legyen a hangja és a melle.

Oltsa be magát Szekeres Imre alkoholizmus ellen.

Oltsa be magát gyurcsány - mindennemű idegbetegség ellen.

oltsa be magát a kormány a hazugságok ellen.

Ne legyen offshore cég a vakcina gyártója.

Stb, stb.

Unommáazegészet 2009.11.04. 20:58:20

Oltsa be magát lendvai ildikó öregedés ellen. Ezt kihagytam.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 21:00:59

@café: Ez a portál itt nekem se ingem, se gatyám, de.
Nem retusáltak a világon semmit. A Mikola, bármennyire is bosszant téged, hogy lukra futottatok, csak estefele nyilvánult meg. Ők meg itten délbe írták a cikket.
Nem tudom, érzed-e a probléma lényegét, valamint a "retusálás" kifejezés helytelenségét. (Nem mondom hogy aljas köcsögség, mer hátha csak tévedtél. Van ilyen. Persze érdekes módon mindig csak a kormánypártiaknál, de ti különös anyagból vagytok gyúrva, mint tudjuk, ezért aztán ez érthető.)

nénike · http://mandiner.hu 2009.11.04. 21:03:12

@kafferbivalybalamber:

A posztot egész pontosan tegnap írtam.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 21:05:00

@kafferbivalybalamber: A posztíró nem mágikus (örök) tintával írta a posztot, létezik olyan hogy UPDATE, vagy lehúzom a hülyeséget és odaírom az új infót. Csak be kellene ismerni, hogy "elkúrtuk", nem GyF, hanem mink, az erekció.

Szt. Ahanov 2009.11.04. 21:05:49

@promontor: Igazából én most csak érintettként a várandós anyák szempontjából nézem a kérdést, mert egyébként saját jogon magasról sz@rnék az egész történetre. Korábban sosem oltattam magam önként semmi ellen, hál' Istennek nem is volt komolyabb fertőzésem. Most viszont, hogy feleségem az első gyermekünket várja, kicsit más a helyzet. És a várandós anyákról a fentebb belinkelt Infektológiai Szakmai Kollégium dokumentuma a kormányzatétól némileg eltérő véleményt fogalmaz meg. Sőt, ahogy olvasom, állítólag ebben a kormányzat is hajlamos ellentmondani önmagának. Nem lehet elég okos az ember.

Google 2009.11.04. 21:06:00

@is:

Tescoról jut eszembe, miért nincs ott a polcon?
Azzal házaltak nem is olyan régen a szocik, hogy a hipermarketek polcain is lehet majd gyógyszert venni. Reform.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 21:13:09

@nénike: Az mindegy. Fasznak köllött retusálni, meg ilyenek. Az egész csak azért van, hogy Pártunk és Kormányunk nemes, tiszta népboldogító szándékait aljas nácifasiszta aknamunkával aláássad. Tuggyuk mink aztat.
Vazzeg. :)

zauberpferde (törölt) 2009.11.04. 21:13:24

@kafferbivalybalamber:

Ne aggódj Oviék egészsége miatt. Oltat az egész família, csak sumákol a papa, ahogy szokott. Nehogy már már valamiben egyetértsen.
Egyébként ő megállítja Nagy-Magyarország határainál a vírus terjedését néhány dakota közmondással.

café 2009.11.04. 21:14:34

@kafferbivalybalamber: Ez most bizonyára egy vicc. Mikola hétfőn (két napja) beszélt az oltás fontosságáról a parlamentben. Kökénnyel közös sajtótájékoztatóját vagy két hete tartotta.

Mi abban a kormánypártiság, hogy idegesítő a végtelenségig, hogy a cikk arról szól, hogy a kormány pánikol, miközben az ellenzék egészségpolitikusai ugyanazt mondják? Az a helyzet, hogy egészségpolitikai szinten egység van. Nyilván nehéz ezt a hadigépzetben feldolgozni, de ez van.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 21:15:15

@Talon Karrde: Ja. Oda kellett volna írni, hogy már a Mikola is. De ezek ilyenek, nincs mit tenni.
És akkor arról még nem is esett szó, hogy mi van a cigány minidúcséval?
Az gyanúsan hallgat. Fogadjunk, azt se fogja apdételni ez az erekció. Kocsogok ezek, meg nácifasiszták.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.11.04. 21:15:49

@Ököl: Hát nézd, én beoltattam magam, mert szerintem hasznos, de ez nem jelenti azt, hogy egy világ omlana össze bennem, ha mások nem az én példámat követnék.

Nekem csak az nem tetszik, amikor egyértelmű hülyeségekkel jönnek olyanok, akiknek vagy gőzük sincs róla, vagy ugyan pontosan tudják, hogy hazudnak, de érdekből keverik a szart.

"nem kötelező mert a betegség nem veszélyes?"

Ezt így nem mondtam. Az influenza nyilván veszélyes, csak nem annyira, mint mondjuk a diftéria (ami ellen ugye kötelező oltani). A H1N1 influenza meg annyiban veszélyesebb, mint a normál influenza, hogy új vírus, nem tapasztaltunk még H1N1 járványt, ezért kevesebbet tudunk róla.

tistedur 2009.11.04. 21:16:22

@Google: nem vényköteles szereket lehet is.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 21:16:52

@zauberpferde: Tudtam, tudtam! Sunyi szőlőbányász, oltatja a purdékat, de persze lapít mint szar a fűben, hogy ne kelljen elismerni Pártunk és Kormányunk népet megmentő végtelen bölcsességét!
Ilyen ez.

Google 2009.11.04. 21:17:19

A kormány szlovák terroristákkal is riogatott, és milyen adós maradt a válasszal, hol is vannak azok a fránya terroristák. Aztán 23 millió románnal is, madárinfluenzával is, szóval a riogatás jól megy, a nyugtatással van a baj. Az késik.
Teljesen mellékes, mit csinál az ellenzék ebben az esetben, itt az eészségügyi kormányzatnak lenne dolga. Valamint az Egészségügyi Világszervezetnek. Most tőlük, nem mástól várjuk a becsületes állásfoglalást.

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 21:19:08

@café: Na de eddig nem oltatta magát! Ott válik el a szar a májtól, ugye. Mer Bajnai Elvtárs is csak beszélt egy darabig, de oltatni azt csak tegnap oltatta magát. Addig meg ugye azért egy halvány kételkedés azért mégiscsak megmarad, bármennyire is szavahihető politikus.

Pszt! 2009.11.04. 21:19:28

Arra lennék kíváncsi, ha nem lenne vakcina, vagy a népnyúzólibsikomcsizsidó kormány nem akarná oltatni a népet, akkor milyen habzószájú blogbejegyzések születnének jobboldalról. Valószínűleg mindenki szentül meg lenne győződve, hogy óriási járvány tombol, de a komcsizsidók ki akarják irtani a magyarságot, meg amúgy is mindent elkúrnak.

Google 2009.11.04. 21:19:41

@tistedur:

És ez miért vényköteles?
Vajon mit csinálnánk vele, többet vennénk be, mint amennyit lehet, vagy mit?

daito 2009.11.04. 21:24:14

Srácok, hülyén nézitek. Nem összeesküvés oldalát kell mindennek figyelni.

Fogjátok fel úgy, mintha valaki biológiai fegyvert akarna bevetni, gyakorlatilag egy pusztító vírusjárvány az.

Az elsődleges szempont a kormányzat oldaláról, hogy az egészségügyi szervezetek dolgozói be legyenek oltva, megfelelő felszereléssel legyenek ellátva, lévén, ha kitör egy járvány, náluk csapódik le. Ha az egészségügy betegekkel találkozó, gyk. harcoló rétege (kórházak, sztk-k dolgozói, háziorvosok) egy durva járványnál összeomlik, az jelenti a problémát.

Nem az, hogy te, a buszsofőr/hentes/irodai dolgozó/diák/munkanélküli sz*rul érzed magad, otthon vagy 2 hétig, vagy netántalán elpatkolsz.

Ergo bontsuk fel a témát. Az egészségügy dolgozói kapják meg az oltást, akármekkora járvány lesz, ők találkozni fognak vele, és nem kaphatják meg majd akkor és ülhetnek otthon 2 hétig.
Ugyanezt mondom a rendőrökről, tűzoltókról, katonákról, katasztrófa védelem embereiről, fontosabb közművek dolgozóiról.

Nem az egyén kérdése az, hogyha tényleg történik valami, akkor ezek az emberek ne dőljenek ki, hanem a társadalomé, az országé.

A dolog másik oldala pedig a szkeptikusság. Lehettek azok. De ha meghallgatjátok a virológus szakembereket, ők azt szajkózzák évek óta, hogy lesz világjárvány. De azt is elmondják, hogy az a baj, hogy nem tudják megmondani, mikor. A világjárvány olyan, hogy nem jósolható meg előre, egyedül a különféle megelőzések segíthetnek, mint pl. a védőoltások, karantén, állatok leölése.

Gondolom mindenki felettébb elégedett hozzászólásokat írna és dicsérné a kormányzat munkáját, ha egy deka oltóanyag nem készült volna. És a most szkeptikus orvosok volnának a legboldogabbak a minisztérium szakmai munkájával.

Idióták.

Amikor Mexikóban kitört az első járvány és jó páran meghaltak (nem többen, mint más influenzánál), az emberek MINDENT felvásároltak. Gyógyszereket, lázcsillapítókat, vitaminokat, maszkokat, még a kesztyűket is. A gyógyászati eszközök forgalmazói kifogytak a készleteikből. Haverom kézfertőtlenítő mosószerből eladta pillanatok alatt az éves készletét és lett volna még igény.
Ott le is lőtték volna akkor azt, aki nekiállt volna szkeptikusan okoskodni az oltóanyaggal kapcsolatban.
De nem volt ilyen probléma, mert nem volt oltóanyaguk.

Nem is csodálkozom, hogy ekkora vitát generál ez a dolog nálunk.
Hiszen látom, amikor a szülők betegen elküldik iskolába a gyereküket, vagy ők maguk betegen bemennek dolgozni. Mert féltik a munkahelyüket; meg különben is, a lakosság oly sötét, hogy nem tudja, fertőző vírusos légúti betegség esetén nem kell emberek közé menni és fertőzni.

A lakosság zöme olyan droid, amikor kitör rajta az influenza, lázas és köhög, akkor elmegy a háziorvoshoz, sztk-ba, kórházba. Azok szépen tele lesznek beteg emberrel, megfertőzik a többi, még nem beteg embert, jó esetben a személyzetet is. (Sőt, valahogy el is kell oda jutni, mondjuk busszal.)

Miközben az orvos nem fog tudni mit kezdeni az influenzával, mivel vírus, arra nincs gyógyszer, pihenni kell, sok folyadékot inni, lázat csillapítani. A doki csak a szövődményekkel tud mit kezdeni; azokkal a beteggel, akiket az influenza mellett más is elkap, vagy akik nagyon legyengültek.

Viszont, mivel tele van a rendelő nagyon hasonló tüneteket produkáló beteg emberek tucatjaival, jó eséllyel a túlterhelés miatt nem veszi észre időben azt, akivel TÉNYLEG foglalkoznia kell; neadja Isten, az orvos is beteg, és ő fertőz vagy nem tudja kezelni az emberek.

Na, ha van védőoltás, akkor az ilyen öngerjesztő baromságok miatt érdemes használni. (S ha mér ilyen érdekes dolgot írok le, akkor pont ilyen vírus járványok idején óriási nagy sz*rság az, hogy a diáknak, dolgozónak orvosi igazolás kell a betegsége miatt hiányzásról, sokan csak ezért mennek el a dokijukhoz.)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.11.04. 21:26:58

@Szt. Ahanov: Aha, akkor nyilván ebben a kérdésben Te jobban tájékozott vagy a probléma részleteit illetően. Viszont ha jól emlékszem, a terhességet sokkal konzervatívabban kezelik az orvosok mindenféle gyógyszerezés szempontjából, tehát ez nem H1N1 vakcina dilemma, hanem pl. a normál vakcina esetére is gondolom ugyanúgy igaz.

Mindenestre nem irigyellek. Azért remélem, rendben lesztek! Sok szerencsét!

fvipera 2009.11.04. 21:31:43

@Joseph Adama:

lehet, hogy a járvány kicsit zárja majd az ollót a szimpatizánsok arányát tekintve. ilyen vagy olyan okból.

Cuburka 2009.11.04. 21:34:46

Én túl vagyok rajta.
3 napig tartott.
Magas láz, torokfájás.
Az eddigi influenzákhoz képest szokatlan izületi fájdalmak.
És gyógyulás után 2 hét száraz köhögés.
Ennyi.
Oltás nem volt.

(A család 6 tagú, nem fertőztem meg senkit)

tistedur 2009.11.04. 21:35:14

@Google:pl. felvásárolod és elviszed ukrajnába.anyagilag jól járnál.egyébként be tudod magadnak adni?
tudod,hogy hogyan kell?

zauberpferde (törölt) 2009.11.04. 21:39:53

@Pszt!:
Hogy fogják verni a tam-tamot, ha beüt a krach.

Dorian.Gray 2009.11.04. 21:44:11

Hány beteg is van jelenleg az országban?
Nem a már gyógyultakat értem, hanem aki konkrétan a mai napon a H1N1 tüneteitől szenved és/vagy fertőzőképes.

Mekkora nagyságrendről beszélhetünk?

Akkor járvány van?

Ha nincs és mégis kéred az oltást, akkor biztos, ami biztos, az összes védőoltást, ami a világon létezik, be kellene adatnod magadnak, bizonyára jót tenne az egészségednek.

Hátha lesz járvány...

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 21:47:25

@zauberpferde: Ez aljas fidesznácifasiszta rágalom. Meg jobbikos is.
Bajnai Gordon elvtárs, Népünk Jótevője, az sose csinálna ilyet. Meg Gyurcsány Elvtárs se.
Méghogy kizárólag üzleti alapon. Ilyet mondani.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 21:50:55

@kafferbivalybalamber:

ezt nagyon nem kellene csinálnod ... :(

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 21:52:32

@Cuburka: még egy idióta (már volt ma pár). Voltál orvosnál és tutkó hogy pont ezen a típusú influenzán vagy túl? Ha voltál orvosnál akkor visszavonom az idiótát, a többie továbbra is érvényes.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 21:53:16

@Dorian.Gray: nézd már meg azt a kurva képet Dorian, szerintem már megdöglött

Thulsa Doom (törölt) 2009.11.04. 21:56:13

Én túléltem a 'madárinfluenzát' ezért nem 'ótatom' be magam a H1N1 sertésinfluenza ellen sem. Néhány hónap múlva úgyis itt a H2N2 lóinfluenza aztán meg a H3N3 nyúlinfluenza ...
Ja és mi van a 'világhírű' magyar madárinfluenza elleni védőoltással, amire annak idején még maga Gyurcsók mester adott több milliárd állami támogatást? Sőt! Mi van a madárinfluenzával? Az már nem menő?

kafferbivalybalamber 2009.11.04. 21:57:00

@mavo: Kicsit tartok is tőle, hogy jön értem a gárdisták kommandója, de az igazság, az akkor is igazság.
No pasaran!!!

Dorian.Gray 2009.11.04. 21:58:31

@Thulsa Doom:

"Én túléltem a 'madárinfluenzát' ezért nem 'ótatom' be magam a H1N1 sertésinfluenza ellen sem. Néhány hónap múlva úgyis itt a H2N2 lóinfluenza aztán meg a H3N3 nyúlinfluenza ...
Ja és mi van a 'világhírű' magyar madárinfluenza elleni védőoltással, amire annak idején még maga Gyurcsók mester adott több milliárd állami támogatást? Sőt! Mi van a madárinfluenzával? Az már nem menő?"

Akár én is mondhattam volna. Nincs is mit hozzátennem.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.11.04. 21:59:10

@Dorian.Gray: Fel kell, hogy homályosítsalak, hogy te is részesültél egy rakás kötelező védőoltásban olyan fertőző betegségek ellen, amelyek hála az oltásnak, ma már nem járványosak. Tény: a hülyeség ellen nem oltanak.

Unommáazegészet 2009.11.04. 22:01:47

@Thulsa Doom: nem beszélve az ocelotinfluenzáról! az lesz a legveszélyesebb!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 22:08:09

@nénike:

én sok beírásodat kifejezetten kedvelem.

de ismeretlenül is tudok a problémádra orvosságot.

megnyitod az admin felületet, majd szépen odaírja, hogy ápdét, és leírod, hogy tévedtél. persze lehet így is, a sorok közt megbúvó kommenttel, csak nem elegáns.

az más kérdés, hogy ha vetted volna a fáradságot, és körülnézel a tőletek azért olyan túl messze nem álló fidesz. hu-n, öt perc alatt megtalálod, hogy a fidesz "szakpolitikusa" már a post megjelenése előtt 10 (tíz) nappal többször is azzal basztatta a kormányt, hogy nem propagálja eléggé a vakcinát (www.fidesz.hu/index.php?Cikk=140366).

akkor talán maga is beláttad volna, mennyire szánalmasan manipulatív a Semmire Se Jó, Ám Kurva Drága Oltás propagálását a maszop és annak Aljas, A Fideszt Eláruló Csatlósa, az mdf nyakába varrni

így meg ez jött ki a kezed alól.

még korrigálhatod. az én szememben ezzel nőnél, de mondjuk ez nem szempont.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 22:14:53

@Talon Karrde:

hagyd a fenébe, az ilyen nem tanul semmiből (ebből a szempontból neked viszont jár a pont). 79 előtt már egyszer volt egy kis haddelhadd Pompeiben (földrengéssel fűszerezve), de amikor másodszorra kezdett el mozgolódni a Vezúv, a többség legyintet, hogy ugyan, pánikra semmi ok, és különben is a vagynunk elvész, ha elköltözünk.

mondjuk a vagyonukkal utána sok gondjuk nem akadt, tehát ha úgy veszem, még igazuk is volt

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 22:16:33

@kafferbivalybalamber:

elég átlátszóan csinálod a műsort, de te tudod ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 22:22:13

@Cuburka:

"A család 6 tagú, nem fertőztem meg senkit"

mármint azt hiszed. ha egyáltalán influenza volt ez az egész

a lappangási időn fogalmának azért majd nézz utána. ami ha nem létezne, az orvosok ülve nyalnák a holdat a boldogságtól

az nélkül ugyanis akin kijönnek az első tünetek, csak gyorsan el kellene különíteni, és a fertőzés továbbterjedése sokkal nagyobb eséllyel lenne letudva

Thulsa Doom (törölt) 2009.11.04. 22:24:58

@Unommáazegészet:
Ja, az ocelotinfluenzától már én is tartok egy kicsit...
Én egyébként a homeopátia híve vagyok, így a sertésinfluenza ellen sült oldalassal és fokhagymás, sült tarjával védekezem. A madárinfluenza ellen meg sült kacsacombkezelést alkalmaztam belsőleg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 22:29:18

@Dorian.Gray:

csak annyit megtennél, hogy ráfordítanál úgy fél órát egy kis guglizásra a témakörben, de a wikipédia olvasgatása is megteszi, és a végén szomorúan vallanád be (ha másnak nem is, legalább magadnak), hogy fogalmad sem volt, miről irkáltál olyan hihetetlenül magabiztosan.

de ne tedd meg: a tévedés beismerése halálos betegség és nincs ellene gyógyszer

Dorian.Gray 2009.11.04. 22:30:44

@Thulsa Doom: Jól teszed, én is hasonlóképpen védekezem. Csak az a fene testmozgás ne kellene hozzá (védőoltásként), hogy formában is tartsam magamat...

Pelso.. 2009.11.04. 22:38:29

@mavo: Vagy 15 éve a WHO már felhívta a figyelmet: a 21.század a virusok elleni küzdelem időszaka lesz.
Egyébként, az embereknek fogalma sincs a mutációs lehetőségekről, illetve annak gyors lezajlásáról. Talán jobb is.

Dorian.Gray 2009.11.04. 22:39:11

@mavo: Hidd el, nem fél órát, hanem alsó hangon 24-et szántam erre a témára, alkalmam volt megismerni pro és kontra az érveket.

Ezért fájlaltam különösen, hogy pártállás függvényében nyilatkoztak meg az emberek. Nekem akár a Jobbik, akár a Maszop mondhatná, hogy jó ez az oltás, nem kellene.

Lehet, hogy más dolgokat olvastunk, sajnálom. Pánikkeltő cikket én is pont eleget találtam, de ehhez elég TV-t nézni is. Egyértelmű a tudatos manipuláció. Pártállás ide vagy oda.

Hol a járvány?

Mi határozza meg (védőoltásról lévén szó, amiről értem, hogy nem az utolsó pillanatban kell beadatni), hogy mi az a pont, amikor már indokolt?

Milyen tanulmányok szólnak arról, hogy tényleg hatékonyak az oltások?

Olyan tanulmányokat tudok linkelni, amelyek arról szólnak, hogy jónéhány ember megkapta a szezonális influenzát, aki ez ellen előzőleg védőoltást is kapott. Olyat is, amelyek arról szólnak, hogy kellemetlen (sőt, rosszabb) hatásokat eredményeztek a védőoltások.

Akkor meg miről beszélünk?

Dorian.Gray 2009.11.04. 22:42:37

@Pelso..: A WHO már 15 éve szerette volna, hogyha így lett volna, mivel valamivel indokolnia kell(ene), hogy miért van szükség a mesterségesen felduzzasztott 120 ezer főt foglalkoztató bürokrata szervezetére...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 22:44:12

@Dorian.Gray: javaslom megnézni a ZEITGEIST című filmet, nagyon fog tetszeni.

Dorian.Gray 2009.11.04. 22:45:45

@Talon Karrde: Láttam a sima Zeitgeist című filmet és az Addendumot is. Kifejezetten nem tetszett. Az Addendum 2. része egyenesen elborzasztott.

Miért ajánlod?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.04. 22:48:30

@Dorian.Gray: "Mi határozza meg (védőoltásról lévén szó, amiről értem, hogy nem az utolsó pillanatban kell beadatni), hogy mi az a pont, amikor már indokolt?"

a tűzfal nem olyan hogy akkor kell elkezdeni építeni mikor már látszik a tűz de még épp elég idő van (talán) felépíteni

a kurva PC-n is (számítógép) a víruskereső felrakja a frissítéseket akkor is ha nem vírusos a cég, iskola, bármi gépeinek a 10%-a

Pelso.. 2009.11.04. 22:52:31

@Dorian.Gray: Felbecsülve a kockázatokat, a 120e alkalmazott simán belefér.

Pelso.. 2009.11.04. 22:54:14

@Dorian.Gray: Felbecsülve a kockázatokat, 120e foglalkoztatott simán belefér.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 22:56:03

@Dorian.Gray:

alapfogalmakkal nem vagy tisztában, ez a baj.

1. az oltás nem nyújt száz százalékos védettséget, csak majdnem. az általad oly magabiztosan említett egészséges életmód ennek ugyan csak a töredékét biztosítja, de te abban jobban hiszel, mert csak

2. valóban nem számít az, melyik faszparaszt párt mit művel ebben a témában. simán píározzák magukat, pont ezért gáz a post szelekciója a sok baromközt

3. pánikkeltő cikkeket speciel én eddig az oltások ellenzőitől olvastam, úgy tűnik, felétek az Interneten más a tartalom.

a viccet félretéve: az egyes forrásokat kizárólag kritikai olvasással lehet befogadni. tipikus példa a kommentek elején a majmos kísérletekről szóló rész, valamint az egyik droid által betett cheerleader videó. ha nem nézel utána, vagy nem néz valaki más utána helyetted, és benned nincs meg az erő, hogy felülbíráld magadat, akkor úgy is érzelmek, hit alapján fogod eldönteni, a sok egymásnak ellentmondó forrás közül melyik ír a valósághoz jobban ragaszkodva. pedig egy kis tapasztalattal elég könnyű válogatni. a majmos cikkben is ott van a típusos paranoia összes jele, ami az ilyen "alternatív" tudományos cikkek sajátja 90%-ban. valódi tudományos cikk soha (értsd soha) nem említ szubjektív tényezőket cikkben, és soha (értsd 99%-ban) nem írja egy kutatásról, hogy az száz százalékos biztonsággal bebizonyított egy statisztikailag csak nagyon nagy mintán igazolható feltevést egy tucat majom vizsgálatával, és így tovább. látszatra apró jelek, de együtt kiadják a képet.

tökéletes ellenpélda a tisztiorvosi szolgálat FAQ-ja az oltásról. leírja, hogy kockázatos, azt is, hogy terhes nőknél ez a kockázat jóval magasabb, holott az ellenoldal logikájából kiindulva ez neki tilos lenne, azt kellene leírnia, hogy az oltás száz százalékosan hatásos, és nulla kockázata van.

mindegy, hagyjuk

Morten Harket (törölt) 2009.11.04. 23:04:03

@mavo: "egy offshore tulajdonú cég nem offshore. Nagyon nem az.
Az Omninvest egy teljesen szabályos Kft"

Szóval miért is érdekes, hogy off-shore tulajdonú az Omninvest? Leginkább azért, mert ugyan Magyarországon az Omninvest Kft teljesen törvényesen működik, de mindössze annyit tudunk róla a cégnyilvántartásból, hogy a tulajdonosa pld. a Kalifaszi Ltd amit mondjuk a Britt Virgin szigeteken jegyeztek be.
Miért érdekes ez az egész? Azért, mert gyógyszerkutató cégek nem szokták elrejteni a tulajdonosaikat a nyilvánosság elől, hacsak nincs nyomós okuk rá.
Mi lehet ez a nyomós ok? Pld a tulajdonos egy nemzetközi gyógyszergyár, amelyik nem óhajtja felfedni magát, mert kockázatos fejlesztéseket folytat és ha félresikerül a vakcina, akkor a gyatyáját is leperlik róla, mig egy off-shore céget senki sem perel.
Vagy mondjuk a tulajdonos a magyar egészségügy minisztériumban dolgozik és meglehetősen korrupció gyanús lenne az eset, ha kiderülne, hogy a saját cégével kötött a minisztérium nevében szerződést.
Hát ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az Omninvest off-shore tulajdonú cég. Mert hatalmasat kaszált a H1N1 megrendeléssel és igazán érdekelne, hogy hová megy az a sok pénz. (És a közbeszerzési eljárások átláthatóságát nem is emlitem).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 23:06:47

@Pelso..:

ha már utánad felvetették az informatikai vírusokat, nem véletlenül analóg a helyzet.

hihetetlen, mennyi felhasználóval volt dolgom, aki nagy magabiztosan elhitette magával, hogy a vírusvédelem csak egy mocskos biznisz, riogatják, aztán leveszik a júzereket az évi zsére, az ikszipszilon is megmondta neki, márpedig ikszipszilon nagyon ért hozzá. És különben is, ő olyan oldalakat nem szokott nézegetni,és csak megbízható cuccokat tölt le (ez egy az egyben az egészsége életmód emlegetésével analóg) aztán egy sokáig elhúzódó éjszaka végén szépen leperkálta nekem (ha nagyon nagy szerencséje volt) mindössze egy antivírus szoftver éves díját, és nem többet, és közben nagyon, de nagyon boldog volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 23:17:19

@Morten Harket:

ebben mindben sok igazságod van, de

1. az említett offshore cég egy másik offshore cég részének megvásárlásával lett (akkor még csak rész) tulajdonos úgy 93-ban, tehát még mielőtt a vakcinabiznisz igazából beindult. többségi tulajdonos 97 körül lett, amikor viszont már két éve volt hivatalos magyar influenza elleni vakcina beszállító.

2. egy offshore cég tulajdonában levő kft továbbra sem offshore, és mivel mostanság az offshore (a fidesznek hála) szitokszó lett (holott az offshore _önmagában_ se nem törvénytelen, se nem erkölcstelen), ezért nyilvánvaló, hogy az ügyben ez szimpla hangulatkeltés.

Thulsa Doom (törölt) 2009.11.04. 23:22:39

Még egyszer kérdem, mi van a rettenetes madárinfluenzával? Hogyan élhettük túl védőoltás nélkül? Mikor 2006-ban minden arról szólt, hogy most aztán itt a szuperhalálos ragály, aki alacsonyan szálló madarat, vagy prüszkölő embert lát, az fejvesztve meneküljön! Akkor is milliárdokat költöttek oltóanyagra. Akkor is beoltatta magát az akkori egészségügyi miniszer. Nem is kapta el! Igaz más se...

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2009.11.04. 23:26:19

Általában laikusok hirdetik, hogy felesleges az oltás. (Az orvos és a gyógyszerész is laikus a virológushoz és az immunológushoz képest.) Virológusok és immunológusok kivétel nélkül helyeslik az oltást. Akár professzorok nyilvánosság előtt, akár az ismeretségi körömben nézem. Hülyeség szakértők véleményét szembeállítani laikusokkal.

Egyébként a spanyolnátha (szintén H1N1) 10-20%-os mostalitással elég nagy ritkítást végzett. Ez elég ok az óvatosságra.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2009.11.04. 23:29:27

@Thulsa Doom:
- A madárinfluenza emberről emberre nem terjedt.
- Az oltást csak azoknak javasolták, akik madarakkal voltak érintkezésben.
- Ha megjelent volna olyan variáns, mint ez esetben a sertésinfluenzából, akkor abból is általános oltókampány lett volna. Ilyenkor jól jön egy már kész vakcina.

playgorro 2009.11.04. 23:30:32

Elképesztő, hogy ennek a koszlott ország nyavajás lakosainak semmi sem jó! Ha felkészülnek rá, nem jó, pénzkidobás úgyis, ha mégis beüt, akkor miért nem készültek fel rendesen. Remélem egyszer beüt egy igazi járvány, és amint a szátokat elhagyják a "pénzkidobás!", "meggazdagszik az oltásgyáros!" szavak, mondatok, meg is döglötök! :-)))))))

playgorro 2009.11.04. 23:31:52

Hű, és most olvasom, mennyi egészségügyi szakember van van itt is. Birkák :-)))))

öööö...izé 2009.11.04. 23:32:27

Valaki kérdezte, hogy ez járvány-e egyáltalán, vagy mifene.

Ezen senki ne gondolkodjon, mert vannak, akik megteszik helyettünk, szakmailag két szervezet van, akinek a szava járványügyben 99%-ban megkérdőjelezhetetlen, az a www.who.int és a cdc.gov

A WHO nem egyszerűen azt deklarálta, hogy járvány van (epidemic), hanem azt, hogy világjárvány (pandemic).

Szóval a kérdésre az egyszerű válasz: Igen. Járvány van. Mindenütt. Magyarországon is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 23:35:03

@mavo:

de szedjük össze az ügy hatásvadász elemeit - fenntartva, hogy ettől még lehet szar a palacsintában, csak éppen nem a hatásvadász elemek okán.

1. nincs elég vakcina. na jó, mégis van, de nincs tájékoztatás, és különben is az eü miniszter nem is adatta be magának

2. a vakcina szar, mert higanyt tartalmaz. a vakcina szar, mert 70 éves vírustörzsből állították elő (ez az egyik legmókásabb, ez tetszett: ha már hoax, legyen igazán ütős), a vakcina szar, mert egy szívbeteg nő a beadása után iksz nappal meghalt szívrohamban, és szar a vakcina, mert németországban (na jó, egy tök másik vakcina körül, de ez kit érdekel) botrány volt, és mintha ott is emlegettek volna valami higanyt, és a higany köztudomásúlag mérgező, és a majmok is autisták lesznek tőle. éberség, elvtársak!

3. a vakcina gyártó cég a semmiből került elő és offshore cég, _mert_ offshore cég a tulajdonosa, és semmi tapasztalata nincs vakcina előállításban (hisz alig 14 éve csinálja ezt folyamatosan), és 6 milliárd, úristen, egy ezres darabonként, úristen, na jó, ez így már nem is ütős, bélám ezt töröljük.

4. mi az hogy nincs elég? mi az, hogy hatmilliót állítottak elő, amikor százezer bőven elég lenne? mi az, hogy miazhogy? és nehogy már higgyünk a komcsikormánynak, hogy ez hatni fog! kuss bélám, a hívek nem fogják észre venni, hogy hetek óta mi is ezt szajkózzzuk! és ne hogy már a kormány nem képes megfelelően kommunikálni, hogy ez hatni fog! bélám, ne ugrálj, tudom, hogy mi is minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a Zemberek bizonytalanságban maradjanak, de ezt el ne merd köpni a sajttájon, mert nem kapsz még egy felügyelő bizottsági tagságot!

és így tovább, és így tovább. manipuláció, ráadásul elég átlátszó

de mindig van, aki beszopja

pounderstibbons 2009.11.04. 23:37:36

@Dorian.Gray:
"Olyan tanulmányokat tudok linkelni, amelyek arról szólnak, hogy jónéhány ember megkapta a szezonális influenzát, aki ez ellen előzőleg védőoltást is kapott. Olyat is, amelyek arról szólnak, hogy kellemetlen (sőt, rosszabb) hatásokat eredményeztek a védőoltások."

Na akkor az utóbbira ha betennéd a linkeket. Nem egyes anekdotikus, orvosilag nem ellenőrzött eseteket, hanem tanulmányt. Elő velük.
Ha nincs ilyened, "Akkor meg miről beszélünk?"

Dystoniás nőszemély videóját én is láttam vakcinaellenes jajszavakkal fűszerezve a bambagyáron.(Ami ugye már lehet egy intő jel)

A videóból annyi derül ki, hogy 10 nappal az oltás után kezdte a ritka és súlyos Dystonia jeleit mutatni a leány, ami egy sokmillió beoltottal rendelkező országban(USA) akár törvényszerűnek is tekinthető.

Ha beoltanak valahol hárommillió embert évente, akkor abból egy valószínűleg megbetegszik valamilyen ritka betegségben az oltását követő rövid időn belül. Semmilyen direkt kapcsolatot nem mutattak ki eddig dystonia és oltás között. Tegye fel a kezét akinek már oltották influenzával, akármivel rokonát ismerősét.
Na ebből hány lett dystoniás?

Ugyanez a matematika állhat az állítólagos autizmust okozó vakcinákra, amiket pont abban az időben adnak be a gyereknek, amikor már kimutatható az autizmus. Szülő beadja a gyereknek az oltást január elején, hó végén meg megállapítják az autizmust, szülő meg az "utána, tehát miatta" logikai hibába esik.

öööö...izé 2009.11.04. 23:38:19

@öööö...izé: mellesleg nem is maszatolnak a mennyiségekkel, nyilvános, hova mennyit vittek, mennyi van raktáron...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.04. 23:41:46

gyűlnek az igazán hiteltelen figurák oltásügyben:

Lenkei, Demecs, meg a többi vitaminos szcientológus és egyéb marhaságok

Cser Ágnes, akinek tökmindegy mi történik, de a kormány biztos gonosz

A névtelen "praktizáló orvos" aki kupakot vízionál a Székelynek beadott vakcinára.

Doktor Hamer meg az újmedicína, akik az idei slágert kitalálták a nanorobotokról.

...

Hihetetlen, hogy a legtöbb forrás képes egy lapon hozni ezeket értelmes virológusokkal.

bretman 2009.11.04. 23:44:02

@Cheradenine Zakalwe:

Olyannyira, hogy néhány napja egy körinterjúban megkérdezték a Fidesz több képviselőjét is, beoltatják-e magukat vagy sem. Navracsics és Szíjjártó nagy szájjal mondta, hogy nem. Az orvosok meg közölték, hogy már rég beadatták magukat. Hadd idézzem Pesti Imrét, aki nem szokott Omninvest-párti lenni: "Már túl vagyok az oltáson, és a családomat is az elsők között oltattam be. Mindig minden védőoltást megkaptam. Hiszek benne, a védőoltás az orvostudomány sikere."
Néhány napja meg Mikola szónokolt a parlamentben az oltás ellen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 23:46:03

@öööö...izé:

konkrétan két hírt tudok frissen

1. nagyjából szétszórták a patikákban

2. a tojásra allergiások kocogjanak el, mert esetükben nagyon fontos az orvosi felügyelet az oltás beadása után.

főleg ez utóbbi jelzi,milyen aljas módon titkolja az eü az oltás mellékhatásait. fúj!

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.04. 23:46:21

@pounderstibbons:

az autizmus-sztori ennél kicsit kacifántosabb: maga a betegség viszonylag frissen diagnosztizálható, előtte simán értelmi fogyatékosnak diagnosztizáltak olyanokat, akiket ma autistának. Ezzel egyidőben jelent meg egy oltás, és aztán valakinek feltűnt a statisztika, hogy mióta ez az oltás van, nagyon megnőtt az autisták száma.

A bűnbak az a higanyvegyület lett, amelyik immunválaszt erősít. A legtöbb amerikai gyártó ki is vette, mert a páciensek bizalma fontosabb a józan észnél arrafelé. (főleg mert ez utóbbiból van kevesebb). Ezt pedig beismerésként tekinti a mai "jólértesült" oltásellenes ember.

bretman 2009.11.04. 23:46:39

Bocsánat, elrontottam: természetesen Mikola az oltás mellett szónokolt.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.04. 23:47:40

@bretman: Még Mikola is az oltás mellett volt legutóbb. Lehet, hogy nem az Omninvesté mellett, mégiscsak durcás lehet, hogy nem ő kapta a hozzá járó háttérlóvét :)

pounderstibbons 2009.11.04. 23:47:59

Akinek meg mindenképpen összeesküvéselmélet kell ahhoz, hogy jólérezze magát, annak itt van egy saját gyártmány:
A tudjukkik lévők utolsó kísérlete a hatalom megtartására, hogy a tudjukmifajtákat a H1N1 vakcina ellen hangolja azok sajtójának ördögi manipulálásával, így a tavaszi választáson az időközben elpatkolt és beteg szavazóik hiányában csak egy picivel lesznek 50% felett.

Esetleg alatta, mint az elmúlt két választáson...

Makes perfect sense.:)

Thulsa Doom (törölt) 2009.11.04. 23:50:06

@Cheradenine Zakalwe: "Ha megjelent volna olyan variáns....Ilyenkor jól jön egy már kész vakcina."
Szóval akkor nem jelent meg az emberről emberre terjedő variáns. Mégis milliárdokat öltek az oltóanyag kifejlesztésébe, ami természetesen szart sem ért volna egy mutálódott, valóban járványt okozó vírus ellen.
Gratulálok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 23:52:54

@flugi_:

Demecsről nem tudom és most fáradt vagyok utána nézni, de Lenkei és Cser konkrétan galaktikus muhaha, aki nekik képes hinni, az még simán hisz a Mikulásban.

Korábban bírtam: normális országban az eü dolgozok mindenki más előtt, kötelezően kapják az oltásokat, mert ők aztán végképp kényszerűen érintkeznek potenciális áldozatokkal, Cser pedig ennek kapcsán zsarolásról hablatyol. És ő volt az OEP főnöke valamikor. És akkoriban az OEP volt az atyaúristen maga. és ezt hornéknak köszönhetjük. és megyóék majdnem minisztert csináltak belőle.

brrr.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 23:55:01

@bretman:

csodálkoztam is. minden hibája ellenére mikola valahol orvos. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.04. 23:55:40

@mavo:

"Korábban bírtam"

:-)))

Korábban írtam ...

bretman 2009.11.04. 23:57:42

És néhány félreértés a postban (ha mások már leírták, elnézést, 400 hozzászólást nem akarok végigolvasni).

1. "Eddig 306 megbetegedés volt itthon, hatvannégyen kerültek kórházba, öten haltak meg." Nagy baj lenne, ha 306 betegből öten haltak volna meg. Az azt jelentené, hogy a h1n1 halálozási aránya több, mint 1 százalék, több, mint tízszer annyi, mint az erősebb influenzavírusoknak. A 306 az ellenőrzött és pozitív minták száma. Csakhogy a betegek elsöprő többségétől nem vesznek mintát.
2 "Csakhogy az a nyomorult vírus, házon belül alig vert le valakit a lábáról". Ja, csakhogy éppen csak véget ért október. Már október második hetében több, mint tízezer influenzás beteg volt. Tessék felmenni az ÁNTSZ honlapjára: ezt a számot januárban szoktuk elérni. NINCS SZEZONJA még az influenzának, de már itt tartunk. Mi lesz, ha szezonja lesz?
3. "A másik azt mondta, hogy nem, mert a H1N1 vírus – ha meg is fertőz valakit – általában nem okoz súlyosabb megbetegedést, mint az évente jelentkező egyéb vírus." Szerencsére, a H1N1-ben a mexikói kezdetekkel szemben nem a magas halálozási arány a baj. Hanem az, hogy sokkal többen kapják meg, mert a szervezet nem ismeri.

bretman 2009.11.05. 00:04:23

És még valami: aki szerint az egész a szoci kormány ostoba (és/vagy aljas) pénzköltése, az valahogy magyarázza meg, hogy vette rá ugyanerre Bajnai Angela Merkelt meg Obamát.Nyilván ördögi játék: az egész világ a magyarok kiírtására játszik és ők is csak azért hirdetnek vészhelyzetet vagy rendelnek több tízmillió oltást, hogy részt vegyenek a hazug magyar kampányban.

frontember76 · http://kemenyebbkeverek.blog.hu/ 2009.11.05. 00:05:21

@is:

ha tényleg nem látjátok, hogy ez az egész a gyógyszeripar és a kormányok biznisze, akkor oltassátok magatokat nyugodtan. Meg várjátok a kurva nagy influenzajárványt, amiben meghal százmillió ember. Nincs ilyen. Nem lesz ilyen. A SARS-ra is ezt mondták. A madárinfluenzára is ezt mondták. A kettőben együtt meghalt kb 1.000 ember. A sima egyszerű influenzában minden évben kb 200.000 ember hal meg szerte a világon. Csak az mindig van, nem lehet neki ilyen pánikra alapozott hatalmas marketinget csinálni, amire minden kormány azonnal tízmilliós nagyságrendben rendelget. A kormány nem azért rendelget, mert ő aztán szakértő, és kurvára szívén viseli, hanem mert

a/ benne van a gyógyszerbizniszben, és amit a költségvetésből megvesz itt, annak a százszorosát nyeri meg ott.

b/ nem teheti meg, hogy a pánikoltatott lakosságának azt mondja, hogy nincs oltóanyag, hülyék vagytok, nem is lesz, mert nem kell.

Ez az egész hangulatkeltés azoknak jó, akik minden lószart beadnak maguknak azonnal, és mindent elhisznek.

Például azt, hogy egy 6 hónapja felfedezett vírustörzsre ki lehet fejleszteni egy működő vakcinát, miközben egy átlagos gyógyszerész megmondja neked azonnal, hogy minden gyógyszer kifejlesztési, kísérleti, tesztelési, engedélyeztetési ideje átlagosan 8-10 év(!!!). Erre itt hirtelen van madárra, sertésre mindenre külön vakcina. Te meg beveszed. Gratulálok.

Ja és a kerettörténet a legszebb: hogy aszongya azért veszélyes a sertésinfluenza, mert olyan még soha nem volt, hogy a sertés, a madár és az emberi infulenza együtt, egy helyen volt, és mutálódott egyszerre, egymásból.

Az úgynevezett parasztudvar paraszttal, disznajjal, meg tikkal az nyilván 2009-ben létezett először. Korábban soha, sehol nem volt együtt ez a 3 élőlény, tehát a betegségeik sem keveredhettek.

És ezt a sztorit el lehetett adni. Te például megvetted.

Uramisten, szentséges atyám mondd meg nekem, hogyan lehetséges ez?

Alapvető élelmiszer 2009.11.05. 00:09:49

@mavo: "Évtizedek óta nem volt himlőjárvány Magyarországon, mégis mindenki kötelezően kap ellene oltást."

Tévedés. 197x (vagy 8x) óta nem kapnak. Addigra ugyanis a himlőt hivatalosan kiirtott betegségnek tekintették, így a kötelező oltás is megszűnt ellene.

pounderstibbons 2009.11.05. 00:20:36

@frontember76:

Folytathattad volna nyugodtan valahogy így:
"És a 150 milkó áldozata a spanyolnáthának az mennyire nem történt meg igazából csak egy marhanagy biznic vót gecca..."

Szerinted a kormányunk a saját maga által keltett pánikra rendel oltóanyagot. Meg persze az összes többi is. Szakma meg nincs smögötte, mert az összes virológust megvették kilóra.

A következő mondatodat ha kifejtenéd:
"a/ benne van a gyógyszerbizniszben, és amit a költségvetésből megvesz itt, annak a százszorosát nyeri meg ott."

Gyógyszer és vakcina engedélyeztetés közti különbséget ha megvizsgálnád.

Mutálódási rátákra is vethetnél pillantást és akkor nem hiszed azt, hogy ahol disznó-tik-ember van ott rögtön új vírusok ütik fel a fejüket és terjednek el.

Asszem minden bekezdésedről látható hogy ostobaság.

"Uramisten, szentséges atyám mondd meg nekem, hogyan lehetséges ez?"

Dorian.Gray 2009.11.05. 00:22:24

@frontember76: Úgy, hogy néhányan csupán TV-t néznek és komolyan is veszik, ami ott látnak. A mesterséges pánikkeltés és a nagyon átlátszó propaganda elég volt nekik. Ez nagyon szomorú, de ez van.

Mivel a 10 különböző hozzászólásomban lényegileg pontosan azt mondtam, amit te, engedtessék meg, hogy teljes terjedelmében idézzem a hozzászólásodat:

"
És még valami: aki szerint az egész a szoci kormány ostoba (és/vagy aljas) pénzköltése, az valahogy magyarázza meg, hogy vette rá ugyanerre Bajnai Angela Merkelt meg Obamát.Nyilván ördögi játék: az egész világ a magyarok kiírtására játszik és ők is csak azért hirdetnek vészhelyzetet vagy rendelnek több tízmillió oltást, hogy részt vegyenek a hazug magyar kampányban.
Válasz erre
frontember76 · kemenyebbkeverek.blog.hu/ 2009.11.05. 00:05:21
@is:

ha tényleg nem látjátok, hogy ez az egész a gyógyszeripar és a kormányok biznisze, akkor oltassátok magatokat nyugodtan. Meg várjátok a kurva nagy influenzajárványt, amiben meghal százmillió ember. Nincs ilyen. Nem lesz ilyen. A SARS-ra is ezt mondták. A madárinfluenzára is ezt mondták. A kettőben együtt meghalt kb 1.000 ember. A sima egyszerű influenzában minden évben kb 200.000 ember hal meg szerte a világon. Csak az mindig van, nem lehet neki ilyen pánikra alapozott hatalmas marketinget csinálni, amire minden kormány azonnal tízmilliós nagyságrendben rendelget. A kormány nem azért rendelget, mert ő aztán szakértő, és kurvára szívén viseli, hanem mert

a/ benne van a gyógyszerbizniszben, és amit a költségvetésből megvesz itt, annak a százszorosát nyeri meg ott.

b/ nem teheti meg, hogy a pánikoltatott lakosságának azt mondja, hogy nincs oltóanyag, hülyék vagytok, nem is lesz, mert nem kell.

Ez az egész hangulatkeltés azoknak jó, akik minden lószart beadnak maguknak azonnal, és mindent elhisznek.

Például azt, hogy egy 6 hónapja felfedezett vírustörzsre ki lehet fejleszteni egy működő vakcinát, miközben egy átlagos gyógyszerész megmondja neked azonnal, hogy minden gyógyszer kifejlesztési, kísérleti, tesztelési, engedélyeztetési ideje átlagosan 8-10 év(!!!). Erre itt hirtelen van madárra, sertésre mindenre külön vakcina. Te meg beveszed. Gratulálok.

Ja és a kerettörténet a legszebb: hogy aszongya azért veszélyes a sertésinfluenza, mert olyan még soha nem volt, hogy a sertés, a madár és az emberi infulenza együtt, egy helyen volt, és mutálódott egyszerre, egymásból.

Az úgynevezett parasztudvar paraszttal, disznajjal, meg tikkal az nyilván 2009-ben létezett először. Korábban soha, sehol nem volt együtt ez a 3 élőlény, tehát a betegségeik sem keveredhettek.

És ezt a sztorit el lehetett adni. Te például megvetted.

Uramisten, szentséges atyám mondd meg nekem, hogyan lehetséges ez? "

Max. respect.

uninterested 2009.11.05. 00:22:29

Ez csak arra ( lett volna jó ), hogy újabb 6.000.000.000 Ft-ot húzzanak ki a zsebünkből.
Annyira azért nem jó fej az állambácsi, hogy önköltségen kapod a vakcinát. Neki kell a 100% haszon.
Ez most nem akaródzik bejönni, ezért ez a görcsös és szánalmas próbálkozás elhitetni az emberekkel, hogy a H1N1 az ördög maga.

bretman 2009.11.05. 00:23:57

@frontember76:

Azt szeretem, amikor valaki gondolkodás nélkül összeollózza a legostobább közhelyeket, beböfögi és kurva okosnak mutatja magát.

"egy 6 hónapja felfedezett vírustörzsre ki lehet fejleszteni egy működő vakcinát, miközben egy átlagos gyógyszerész megmondja neked azonnal, hogy minden gyógyszer kifejlesztési, kísérleti, tesztelési, engedélyeztetési ideje átlagosan 8-10 év"

Akkor hogy lehet, hogy a tavalyi vírusra is hónapokon belül volt oltás? Meg a tavalyelőttire is? Meg az azelőttire is? Az influenza vírusa minden évben (vagy minden második évben) más. Minden évben a WHO küldi el az országoknak a vírust, amire az oltást gyártani kell. Attól az oltás még ugyanaz, ugyanazokból az összetevőkből áll, csak a leölt vírus más benne. De nem azt kell tesztelni 8-10 éven keresztül, hanem a gyógyszer egyéb ható- és mellékanyagait.

És a madárinfluenzára soha nem mondták azt, hogy milliók halnak meg benne. A madárinfluenza ugyanis nem terjedt emberről emberre. Azt mondták, hogy meg kell akadályozni, hogy mutálódjon egy emberi influenzuavírussal, mert akkor majd fog.
Eddig ez nem történt meg, többek közt azért, mert a madárinfluenza lappangási ideje rövis, halálozási aránya nagy és általában csak nyers hús, tojás fogyasztásával kapták el.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.11.05. 00:27:30

@frontember76: Én ugyanezt mondom az árvízről!

A sok fasz ott pakolja a homokzsákot, pedig eddig még soha nem szakadt át a gát!

Hülyék ezek, mondom! Ha nem szakadt át eddig akkor nem is fog, ez nyilvánvaló!

Az egész csak arra jó, hogy valakik kurva jó áron vegyék meg a homokot és a zsákokat aztán a politikusok mehessenek oda fotózkodni meg PR-t csinálni az egészből.

szarkazmus off.

Dorian.Gray 2009.11.05. 00:32:10

@bretman: De azt sem bizonyította be senki, hogy van hatása az ilyen gyorsan kifejlesztett oltásnak. Mert eddig nem volt lehetőség rá. Vagy ha tudsz idézni "link" ilyen tanulmányt, nosza...

Van alapunk rá, hogy azt gondoljuk, a H1N1 elleni oltás hatásos????

tistedur 2009.11.05. 00:35:31

@Dorian.Gray: az összes szezonális influenza-elleni oltást így készítik el. ilyen gyorsan.

bretman 2009.11.05. 00:40:34

@Dorian.Gray:

www.medlist.com/HIPPOCRATES/I/5/265.htm

"Az influenza ellen leghatásosabb védelem az évenkénti, rendszeres oltás, ezért. szorgalmazni kell a veszélyeztetett populáció minél nagyobb arányú immunizálását.

Az oltás hatékonysága a kor és az immunállapot függvénye. A gyermekek és a fiatal felnőttek magas titerben termelnek ellenanyagot, míg idősebb korban, valamint idült betegségekben gyengébb az immunválasz. Másrészről meghatározó az is, hogy milyen fokú antigénrokonság van a vakcina törzs és az aktuális kórokozó vírus között. Optimális esetben a 65 évnél fiatalabbak között 70-90%-os védettség érhető el, míg az idősebb, egészségesekben az oltás 50-70%-ban előzi meg a megbetegedést, illetve a szövődményeket. Gyengébbek az eredmények az immunrendszer bármely eredetű károsodottsága esetén"

bretman 2009.11.05. 00:42:35

@Dorian.Gray:

Mivel a mostani oltásban 100 százalékos az antigénrokonság, hiszen az adott vírusra fejlesztették ki, ez az oltás hatékonyabb, mint a korábbi oltások.

bretman 2009.11.05. 00:45:15

@Dorian.Gray:

No, szóval előbb, kérésedre, belinkeltem, aztán kérdezek. Az mit jelent, hogy eddig nem volt lehetőség rá, hogy bebizonyítsák, hogy hatásos-e egy ilyen gyorsan kifejlesztett vakcina?

Eddig nem volt influenza? Vagy nem volt vakcina?

Dorian.Gray 2009.11.05. 00:56:19

@bretman: Álljunk már meg egy pillanatra. Azt kérdezem, hogy volt-e olyan ember, aki megkapta az oltást, 'oszt emiatt nem betegedett meg? Abban a járványban, ami nem is járvány...

Nem a gyógyszergyárak által szponzorált tanulmányokat kértem, abból magam is tudnék idézni 2 oldalnyit.

Csak mert olyan tanulmányt szintén 2 oldalnyit tudok linkelni, (peer-reviewed az összes) ami arról szól, hogy egyes emberek kaptak szezonális influenza ellen oltást, aztán ugyanúgy elkapták a szezonális influenzát. Tényleg meg vagytok győződve arról, hogy a védőoltás hatásos, csak járvány nincs egyelőre, de ha jön, akkor védve lesztek?

Nyomjam a linkekeket?

Dorian.Gray 2009.11.05. 00:58:57

Kanadában egyenesen azt írják, hogy a hagyományos influenza elleni védőoltás növeli a rizikófaktort a H1N1 esetében?
Akkor most érdemes?

Ja, a cikk: www.cbc.ca/health/story/2009/09/23/flu-shots-h1n1-seasonal.htm

bretman 2009.11.05. 01:07:09

@Dorian.Gray:

Ideje lenne, mert eddig még nem tetted meg, pedig már egy ideje ígérgeted. De ha lehet, ne szcientológus tanulmányokat.

És egyúttal igazolhatnád, hogy a családorvosok lapjában megjelent tanulmányt egy gyógyszergyár szponzorálta.

Ui: Állítólag ügyvéd vagy. Ez nem bíróság, így a primitív ostobaságokat mellőzd, ha lehet: "Azt kérdezem, hogy volt-e olyan ember, aki megkapta az oltást, 'oszt emiatt nem betegedett meg?" Természetesen tudod - mert nagy baj lenne, ha nem tudnád -, hogy az időgép feltalálásáig azt nem lehet igazolni, hogy valaki, aki nem kapott meg valamit, más feltételek esetén megkapta volna. Azt lehet igazolni, hogy a beoltottak között sokkal kevesebb a fertőzött, mint a nem beoltottak között.

pounderstibbons 2009.11.05. 01:08:43

@Dorian.Gray:
"Sorry, we can't find the page you requested."

Gratulálok, már harmadszor.

Egyszer már kértem tőled linkeket a vakcinák veszélyességét igazoló tanulmányokra, azok sem jöttek valahogy át.

Azt írod:
"Azt kérdezem, hogy volt-e olyan ember, aki megkapta az oltást, 'oszt emiatt nem betegedett meg?"
Te elolvasod azt amit írsz? Én sajnos igen és már egészen fájok tőle néhol.

tistedur 2009.11.05. 01:14:13

@Dorian.Gray: a szezonális influenza elleni oltás sem ad száz százalékos védettséget!!!!! 65 éves kor alatt 70-90 százalékos védettséget ad, e felett pedig 50-70 százalékosat. legyengült immunrendszer esetén rosszabb az arány.persze,hogy tudsz olyan linkeket hozni,ami olyan esetekről szól, hogy valaki oltás után is elkapta az influenzát

pounderstibbons 2009.11.05. 01:14:56

@Dorian.Gray:
Először is tanulj meg egy linket átküldeni merthogy egy "l" karakter lemaradt a végéről.

Másodsorban meg az általad ajnározott cikk egy nem megerősített kutatási eredményt közöl, és tartalma szerint a hagyományos influenza oltása HELYETT az általad megvetett H1N1 oltást ajánlja.
Gratulálok neked már vagy negyedszer.

bretman 2009.11.05. 01:15:52

@Dorian.Gray:

Hogy mi van? Ki mondta, hogy a hagyományos influenza elleni védőoltással oltasd be magad H1N1 ellen?

Mellékesen az általad közölt link nem létezik. A cbc egészségügyi rovatának legfrissebb cikke újabb 1,8 millió H1N1 vakcina szállításáról szól.Ezzel együtt már 8,5 millió elérhető. A cikket kisgyerekek oltásáról szóló képekkel illusztrálták.

www.cbc.ca/health/story/2009/11/04/h1n1-canada.html

Erősödik a gyanú,, hogy kamuzol.

pounderstibbons 2009.11.05. 01:18:27

@Dorian.Gray:
Ráadásul egy jelenleg a WHO által járványnak minősített vírus helyett te egy mindezidáig nem létező ("eljövendő") vírus elleni védekezésképpen ellenzed a H1N1 vakcinát.
És te beszélsz indokolatlan pánikkeltésről? Ez akkor miaf*sz?

bretman 2009.11.05. 01:56:03

@pounderstibbons:

Attól tartok egyébként, hogy a cikk az ok és okozat összekeverése. Valahogy annyi az értelme, mint annak az állításnak, hogy a színházba járás növeli a várható életkort, mert megállapították, hogy akik rendszeresen színházba járnak, tovább élnek, mint akik soha. :-)
A cikk kulcsmondata: "Researchers found people who had received the seasonal flu vaccine in the past were more likely to get sick with the H1N1 virus." Vagyis, hogy aki valaha megkapta a szezonális influenza elleni védőoltást, nagyobb eséllyel betegedett meg H1N1-ben, mint aki nem. Csakhogy a szezonális influenza ellen egészséges emberek nem szokták beoltatni magukat. Így oda jutottunk, hogy beteg emberek nagyobb eséllyel kapják meg a H1N1-et, mint egészségesek...

bretman 2009.11.05. 02:07:26

@pounderstibbons:

Na, akkor megpróbálom mégegyszer, mert eddig nem ment át.

A cikk kulcsmondata: "Researchers found people who had received the seasonal flu vaccine in the past were more likely to get sick with the H1N1 virus." Vagyis, akik valaha már beoltatták magukat szezonális influenza ellen, azok nagyobb arányban betegedtek meg H1N1-ben, mint akik nem. Csakhogy az egészséges emberek nem szokták magukat szezonális influenza ellen beoltatni. Így tehát oda jutottunk, hogy a beteg emberek nagyobb arányban kapják meg a H1N1-et, mint az egészségesek.

bretman 2009.11.05. 02:08:06

Na, tudtam, hogy kétszer fog átmenni. Bocs.

Dorian.Gray 2009.11.05. 02:08:55

@pounderstibbons: A CNN News spanyol mellékeltében megjelent arról egy hír, hogy április óta 114 gyermek halt mefg világszerte H1N1 influenzában, azonban 700ezer abortusz következtében.

A link: www.cnsnews.com/news/article/56511

bretman 2009.11.05. 02:18:09

@Dorian.Gray:

Sőt, a második világháborúban több, mint 60 millió ember halt meg, mégsem fejlesztettek ki ellen védőoltást...

Azt hiszem, Dorian Gray, te valójában oltáspárti vagy és azt akarod megmutatni, hogy az oltásellenesek mennyire hülyék:-)

bretman 2009.11.05. 02:32:12

@Dorian.Gray:

Egyébként mióta írnak a CNN spanyol mellékletében angolul?

Dorian.Gray 2009.11.05. 02:44:13

@bretman: Bocsesz, a CNS spanyol kiadása volt, de egyébként az olyat írják angolul is, pont az olyan emberek számára, akik - minő meglepetés - nem beszélnek angolul.
Ennek ünnepére a legfőbb orosz napilapokat is írják angolul, pl. Ria Novosti, címe: en.rian.ru/ vagy az izraeli lapokat, pl. a jeruzsálemi újságokat sem kizárólag héberül írják, hanem van a Jerusalem Post, a leginkább olvasott újság, ami online a www.jpost.com/ címen érhető el angolul.
Nem csupán a www.rtlklub.hu van ám, mint információforrás...

bretman 2009.11.05. 02:54:34

@Dorian.Gray:

Értem. Tehát - bár a CNN angol nyelvű -a spanyol kiadását is írják angolul, mert a CNN spanyol melléklete gondol azokra, akik nem beszélnek spanyolul. Igaz, ők el tudnák olvasni angolul is, hisz a CNN angol, de sebaj.

Egyre szánalmasabb vagy. Az a helyzet, hogy természetesen nem is a CNS spanyol kiadásáról van szó, mert ha van olyan, azt is spanyolul írják, hisz az angolul tudóknak ott a CNS eredti angolul.
Az a helyzet, hogy a Cybercast News Service nevű angol nyelvű ultrakonzervatív hírportált megpróbáltad CNN-nek hazudni, hogy hitelesebbnek tűnjön.

Ezen nem változtat az ostoba RTL-ezésed, hiszen eddig még nem idéztem RTL-t, mint hírforrást.

Na, gyere, írj még hülyeségeket, egyre többen oltják be majd magukat a hozzászólásaid miatt :-)

pounderstibbons 2009.11.05. 03:00:12

@Dorian.Gray:

Teljes mértékben bretmannel értek egyet, olyan mértékben oltod saját magad, hogy az már elvakult vakcinapártiság.

Ígértél linkeket tanulmányokra a vakcina károsságáról, a H1N1 veszélytelenségéről.

(Ha elfelejtetted volna, idézet tőled:
"Csak mert olyan tanulmányt szintén 2 oldalnyit tudok linkelni, (peer-reviewed az összes) ami arról szól, hogy egyes emberek kaptak szezonális influenza ellen oltást, aztán ugyanúgy elkapták a szezonális influenzát. Tényleg meg vagytok győződve arról, hogy a védőoltás hatásos, csak járvány nincs egyelőre, de ha jön, akkor védve lesztek?

Nyomjam a linkekeket?"

Erre
1. nem tudsz linkelni (másodszorra sikerült, juhé)
2. Nem érted amit olvasol, vagy kimazsolázod belőle azt ami neked jó, de a cikk tartalmát se tudod összefoglalni.
3. Olyan apróbb bakikat vétesz, hogy spanyol CNN-nek hiszed a CNS-t ami egy amcsi kő(korszaki)konzervatív nímandmédium. A 700.000 abortuszt meg USÁra írják a cikkben, de ez már tényleg apróság.
4. Nem vagyok káromkodós típus, de baszics, ha nem mutatsz egy releváns linket amit ígértél, akkor bizony te segget csináltál az ujjaidból amikkel gépelsz. És te azokal eszel. Hogy maradsz így higiénikus?

Így már értem hogy tölthettél több mint egy napot a témával és maradtál mégis tufa.

pounderstibbons 2009.11.05. 03:05:50

@Dorian.Gray:
Jah, ötödször is gratulálok neked.
És jelen kommentjeid tükrében meg kell jegyeznem, hogy minden egyes irányodba jelzett gratulációm szigorúan ironikusan értendő. Nehogy már ezt se fogd fel.

bretman 2009.11.05. 03:30:14

@Dorian.Gray:

No, most van az, hogy elmegyek aludni, mert hatkor kelek és két és fél óra alávás nekem is kell. Munka után izgatottan jövök vissza, milyen újabb hülyeségeket írsz. Ne okozz csalódást! :-)

Dorian.Gray 2009.11.05. 04:09:46

@bretman: Nem okozok csalódást. Sőt, indexes cikket hozok.

index.hu/bulvar/hirek/2009/11/05/nincs_megerositve_a_h1n1_elso_szlovak_aldozata/

A cikk szerint az 5.3 milliós Szlovákiában csupán 1 csecsemő (halálesetének oka nem bizonyított még) halt meg H1N1-ben. Más nem az 5.3 milliós országban.

Szlovákia lakossága több, mint fele Magyarországénak. És meghalt már egy csecsemő. Ugyan még más nem... Ugyan az sem bizonyított, hogy a csecsemő milyen betegségben halt meg, de emiatt iziben húzás a patikába, vegyétek a védőoltást, mert nem pénzről van itt szó, hanem tényleg a járvány megelőzéséről, meg a ti egészségetekről, a magyarság egészségéről.

Birkák...
Meneteljetek csak a vágóhídra...
Amit a média mond, az az igaz, mi?
Meg amit a Maúnika sóban hallatok...

Dorian.Gray 2009.11.05. 04:10:42

@bretman: Nem okozok csalódást. Sőt, indexes cikket hozok.

index.hu/bulvar/hirek/2009/11/05/nincs_megerositve_a_h1n1_elso_szlovak_aldozata/

A cikk szerint az 5.3 milliós Szlovákiában csupán 1 csecsemő (halálesetének oka nem bizonyított még) halt meg H1N1-ben. Más nem az 5.3 milliós országban.

Szlovákia lakossága több, mint fele Magyarországénak. És meghalt már egy csecsemő. Ugyan még más nem... Ugyan az sem bizonyított, hogy a csecsemő milyen betegségben halt meg, de emiatt iziben húzás a patikába, vegyétek a védőoltást, mert nem pénzről van itt szó, hanem tényleg a járvány megelőzéséről, meg a ti egészségetekről, a magyarság egészségéről.

Birkák...
Meneteljetek csak a vágóhídra...
Amit a média mond, az az igaz, mi?
Meg amit a Maúnika sóban hallatok...

Dorian.Gray 2009.11.05. 04:17:35

@bretman: Nem okozok csalódást. Sőt, indexes cikket hozok.

index.hu/bulvar/hirek/2009/11/05/nincs_megerositve_a_h1n1_elso_szlovak_aldozata/

A cikk szerint az 5.3 milliós Szlovákiában csupán 1 csecsemő (halálesetének oka nem bizonyított még) halt meg H1N1-ben.

Itt nálunk meg cseppet sem mesterséges pánikkeltésről van szó, ami arról szól, hogy be lett rendelve 6 millió vakcina és paráznak attól a minden valószínűség szerint előálló szitutól, hogy az orvosok térdig fognak járni a fel nem használt és szükségtelen vakcinákban, amit lehet majd ingyér' jótékonyságból Afrikába küldeni, ahol esetleg lesznek olyan marhák, akik be is adatják...

Erről szól a nagy gyógyszergyárak biznisze...

Szlovákia lakossága több, mint fele Magyarországénak. És meghalt már egy csecsemő. Ugyan még más nem... Ugyan az sem bizonyított, hogy a csecsemő milyen betegségben halt meg, de emiatt iziben húzás a patikába, vegyétek a védőoltást, mert nem pénzről van itt szó, hanem tényleg a járvány megelőzéséről, meg a ti egészségetekről, a magyarság egészségéről.

Birkák...
Meneteljetek csak a vágóhídra...
Amit a média mond, az az igaz, mi?
Meg amit a Maúnika sóban hallatok...

Mit tegyek még hozzá, ott az internetes link...???

pounderstibbons 2009.11.05. 04:47:52

@Dorian.Gray:
Csak ismételni tudom magam, merthogy továbbra felköpsz és aláállsz.

A cikk szerint 200 H1N1 esetből 40-et kell kórházban ápolni.
40 fő kórházi ellátása nem nagyobb biznisz a gyógyszegyárnak mint a vakcina 2000Ft/fős ára?

Indexes cikkek helyett meg a peer reviewed tanulmányokat linkeljed.
Tudod, amiket TE ígértél ezelőtt cirka 6 órával. Konkrétan:
"Dorian.Gray 2009.11.04. 22:39:11
... Olyan tanulmányokat tudok linkelni, amelyek arról szólnak, hogy jónéhány ember megkapta a szezonális influenzát, aki ez ellen előzőleg védőoltást is kapott. Olyat is, amelyek arról szólnak, hogy kellemetlen (sőt, rosszabb) hatásokat eredményeztek a védőoltások."

Akkor most kérem a linket (akár a szlovák nyelvű CNN-ét:)) amely szerint 40 embert ápolnak Szlovákiában kórházban a vakcina miatt, vagy a 40 ápolt jelentős része a magyar vakcinát két héttel ezelőtt beszedte és ennek ellenére betegedett meg, vagy pont az oltóanyag okozta azt.

Emlékeztetőül összefoglalnám utolsó 3 linked tartalmát:
-Adjunk be H1N1 vakcinát a H1N1 ellen, ne pedig hagyományos influ valókcinét, mert az az ellen nem véd.
-Több abortusz volt mint H1N1 áldozat, törődjünk inkább azokkal.
-Szlovákiában az igazolt H1N1-el fertőzöttek 20%-át kórházban ápolják és lehet hogy egy kisfiú ebben halt meg.

Mindez hol támasztja alá a vakcina veszélyességét, és a vírus ártalmatlanságát?
Megsúgom neked: sehol.

Magadra hagylak én is és nyugovóra térek. Neked is ezt javaslom.

Szt. Ahanov 2009.11.05. 06:17:43

@promontor: Kösz. Igyekszik tájékozódni az ember, és minél többet tájékozódik, annál nehezebb lesz a döntés. Mindenesetre érdekességként elmondanám, hogy várandós feleségemnek sem a háziorvos, sem a nőgyógyász nem javasolta az oltást. Legalábbis nem a magyar vakcinát, az ugyanis lórúgásnyi. Van ez a KÁ72 fórumtárs által említett gyengébb verzió, ún. split vakcina, amit viszont nálunk nem lehet kapni. A háziorvos kapott egy levelet egy másik gyógyszergyártótól, amelyiknek a szezonális vakcinái eddig nálunk is a legnépszerűbbek voltak. Ebben a levélben a gyártó azt állítja, hogy kormányközi megállapodások döntik el, hol melyik vakcina kapható, és ezen az alapon nem lehet majd Mo.-on a gyengébb verziót beszerezni. No, itt megint nem tudom persze laikusként eldönteni, hogy mennyi lehet igaz a történetből. Mindenesetre arra a döntésre jutottunk nagy nehezen, hogy én beoltatom magam, rájuk meg megpróbálunk nagyon vigyázni.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.05. 06:19:08

@Dorian.Gray: gratulálok annak az embernek aki azt sem tudja hogy kicsoda Dorian Gray.

Dorian.Gray 2009.11.05. 06:34:34

@Talon Karrde: Végre Te legalább felfogtál valamit. Azt nem is feltételeztem, hogy valaki rájön arra, hogy tegnap 16:00-tól 20:00-ig a védőoltások, meg a gyógyszerbiznisz mellett voltam, aztán hirtelen ellene lettem.

Egy ember volt, aki rájött...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.05. 07:16:37

@Dorian.Gray: ideje elmenni aludni mert továbbra is hülyeségeket beszélsz.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.05. 07:41:36

@Dorian.Gray: "Azt nem is feltételeztem, hogy valaki rájön arra, hogy tegnap 16:00-tól 20:00-ig a védőoltások, meg a gyógyszerbiznisz mellett voltam, aztán hirtelen ellene lettem."

Én ennek a posztnak minden kommentjét elolvastam (volt amit többször is), te soha egyetlen karaktereddel sem voltál a "védőoltások meg a gyógyszerbiznisz mellett".

Azt sem tudod hogy Dorian Gray egy Oscar Wilde regény főhőse (nem hogy azt miről szól maga a regény). Menj a picsába és etess másokat a hülyeségeiddel.

Volt poszt a fizetett kommentelőkről, én egyesek számára gyanussá váltam, nem tudom ezek az észlények most hol vannak, de Te megtestesíted (szerintem) a bérkommentelő típusát. Képes vagy egy egész éjszakát végigkommentelni és még véletlenül sem érzékelni a saját egetverő ostobaságaidat, azokat sem amire még fel is hívják a figyelmedet. Nem hogy elismerd hogy "itt-ott" (LOLmán) hiányosak az érveid de még le is nézed azokat akik ellent mernek mondani neked. Semmit nem látsz meg csak a CÉL lebeg előtted hogy bebizonyítsd (eszköz nem számít) NEM KELL OLTANI. Szerintem TE pont a gyógyszergyáraknak dolgozol, legyen beteg-lesz bevétel alapon.

Remélem van annyi eszed hogy nem válaszolsz és elmész a büdösbe.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.05. 07:45:53

@Dorian.Gray: "Azt nem is feltételeztem, hogy valaki rájön arra, hogy tegnap 16:00-tól 20:00-ig a védőoltások, meg a gyógyszerbiznisz mellett voltam, aztán hirtelen ellene lettem."

Kevered a blogokat és a fórumokat ahogy kommentelsz. Biztos vagyok benne hogy egy másik fórumon (vagy blogon) játszottad el azt a trükköt hogy 16-tól 20-ig "az ügy mellett vagy" majd látványosan megvilágosodva áttérsz arra az oldalra aminek az érdekeit valójában érdekedben áll védeni.

Szánalmas.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.05. 07:52:57

@Dorian.Gray:

meg kell állapítanom, hogy te a Gonosz Vakcinabiznisz beépített ügynöke vagy, aki úgy tesz, mintha ellenezné a Gonosz Védőoltást, de mindig lebukik, hogy mégse

a hajnali tevékenységedet pedig kérlek még majd ismételd meg, élőben röhögni jobb, mint utólag.

pounderstibbons 2009.11.05. 09:25:00

@Talon Karrde:
Egy olyan elméletem van csupán, hogy az Oscar Wilde műhöz hasonlatosan Dorian.Gray értelmesnek tűnik valahol máshol (egy messzi-messzi galaxisban), mi viszont a hülyülő kommentjeit (arcképét) láthatjuk a maguk valódiságában színről-színre.

Irigylem a másik galaxis lakóit.

melimeli 2009.11.05. 19:07:39

es ez itt a teteje
giulio.freeblog.hu/archives/2009/11/05/BOR_POFAN/
Az MSZP azt kéri, hogy a háziorvosok mondjanak le az új influenza elleni oltás után általuk beszedett oltási díjról.

plastik02 2009.11.08. 18:37:23

azért az vicces, hogy míg a hülye magyarok egy része politikai okokból nem oltatja be magát, addig a szlovákok már hozzánk járnak át érte.
remélem Navracsics azután is baromi büszke magára, hogy egy terhes nő már élet-halál határán van a vírustól...

Gabe2 2009.11.08. 19:04:01

@plastik02: baszod, most aztán megmondtad a tutit!

plastik02 2009.11.08. 19:43:43

épületes társalgás

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.09. 07:54:35

Tanácsok, amiket megtartva megelőzheted az új influenzát/a H1N1 vírusfertőzés. Egyszerű tanácsok és életeket menthetnek meg, állítólag egy jelentős amerikai orvos javasolja ezeket.
A vírus a szervezetünkbe csak az orrlyukakon vagy szájon át juthat be.

Egy globális járvány esetén - annak természetéből kiindulva – mindenféle megelőzés ellenére gyakorlatilag lehetetlen hogy ne kerülj kapcsolatba a H1N1 vírussal. Maga a H1N1-el való kontaktus nem akkora probléma mint maga a vírus tejedése.

Amikor még egészséges vagy illetve nincsenek H1N1 fertőzéses tüneteid, meg kell előznöd azt, hogy a vírus szaporodjon a szervezetedben. Ez azért is jó mert megelőzheti a betegség súlyosbodását illetve a másodlagos fertőzés (tüdőgyulladás) kialakulását.
Néhány nagyon egyszerű lépést kell csak követni, lépéseket amik sajnos hivatalos közleményekből hiányoztak. Könnyebb ezeket betartani illetve alkalmazni mint otthon N95 és Tamiflu készleteket felhalmozni.

1. Moss gyakran kezet. (ezt általában közölték hivatalosan is)
2. Tarts távol a kezedet az arcodtól… Ne éritsd meg állandóan az arcodat… Étkezésen és arcmosáson kívül tartózkodj az arc megérintésétől.
3. Gargarizálj naponta kétszer sós vízzel (használj Listerine-t vagy sós oldatot, ha nem akarsz sós vizet használni). A H1N1-nek kell 2-3 nap hogy a szervezet megfertőzése után (a torokból és az orrnyílásokból) továbbterjedjen és jelentkezzenek az influenza jellemző tünetei. A szimpla gargarizálás megelőzi a fertőzést. Az egyszerü sós víz hatása az egészséges szervezetre olyasmi mint a Tamiflu hatása a már megfertőzött szervezetre. Ne becsüld alá ennek az egyszerű és olcsó védekezési módszernek a jelentősségét.
4. Hasonlóan a 3. ponthoz tisztítsátok meg legalább egyszer naponta az orrlyukakat langyos sós vízzel vagy hydrogen peroxiddal. Ha kifújod az orrodat és utána sós vizes vattával kipucolod, jelentősen csökkented a víruspopuláció szaporodási sebességét.
5. Egyél C Vitaminban gazdag ételeket annak érdekében hogy erősítsd a saját immunrendszeredet.
6. Igyál minél több meleg italt (kávé, tea, …) A meleg italok lemossák a vírusokat a torkodból a gyomorba, ahol nem tud szaporodni, neked rosszat tenni.

Elnézést az esetleges helyesírási hibákért és bonyolultabb mondatokért.

Josef (K.) 2009.11.10. 18:53:22

@nénike:

Még mindig nem válaszolt, így ismét felteszem a kérdést:
Nénike, amikor azon élcelődik, hogy:
"azonnal létrehozta a Pusztai Erzsébettől Székely Tamásig ívelő vírusváró koalíciót" meg "még maga Herényi Károly és Bajnai Gordon is beoltatta magát, csak hogy felnyíljon már végre a szemünk",
akkor miért nem említi meg azt is, hogy pl. Mikola (az ország orvosa) és Pesti Imre (a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa) is beoltatta magát? Ez a kiegyensúlyozott blogírás à la Reakció?

nénike · http://mandiner.hu 2009.11.10. 19:07:23

@Josef (K.):

Azért nem említettem, mert amikor írtam, még nem oltatta be magát egyikük sem.

Josef (K.) 2009.11.10. 19:23:16

Egyébként lassan beindul a vakcinaturizmus Magyarország felé.

1) Vakcinaturizmus a román-magyar határ vidékén. Magyarországon szerzi be egyre több román állampolgár az új influenza elleni oltóanyagot, a magyarországi patikák romániai orvosi recept alapján is kiadják a vakcinát - írta az Új Magyar Szó. A megyei háziorvosok rendszeresen írnak vényt magyarországi oltóanyag vásárlásához, mert a román gyógyszeripar nem tudja fedezni a keresletet.
www.dunatv.hu/otthon/vakcinaturizmus_roman-magyar_hataron.html

2) Szlovák vakcinaturizmus. "Egyre élénkül a vakcinaturizmus. A határ menti gyógyszertárakban sorban állnak a vakcináért. Már nem csak a magyarok keresik az oltóanyagot, egyre több a szlovák vásárló is. Sokan 50, 60 vagy akár 100 kilométert utaznak a védőoltásért. A szlovákok háziorvosukkal íratják fel a vakcinát és vele is adatják be azt.
A Magyar Gyógyszerész Kamara elnökét nem lepte meg a vakcinaturizmus. Szlovákiában ugyanis nincs oltóanyag, ezért jönnek hozzánk a védőoltásért. Nálunk pedig - mivel uniós országról van szó - ha minden szükséges adat szerepel rajtuk, a szlovák receptek is érvényesek." www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=295539

3) Ukrán vakcinaturizmus. "Mivel Ukrajnában, a járvány által érintett megyék gyógyszertáraiban, patikáiban továbbra is hiánycikknek számítanak az influenzaellenes szerek, nálunk próbálnak gyógyszerekhez és védőoltáshoz jutni a ukránok, beindult a vakcina-turizmus – tette hozzá a nyugdíjas asszony."
www.boon.hu/hirek/szabolcs-szatmar-bereg/cikk/influenza-helyzet---kollegank-ukrajnabol-jelenti/cn/news-20091102-09561048
(Amúgy arra kiváncsi lennék, hogy ők milyen receptet mutatnak fel.)

Nyilván a Bajnai-kormány "hülyített be" a szomszédainkat is. Ugye, nénike?

Josef (K.) 2009.11.10. 19:55:38

@nénike:

"Azért nem említettem, mert amikor írtam, még nem oltatta be magát egyikük sem."

Mi van???????????
Most vagy maga hazudik vagy Pesti Imre!
Azt írta korábban, hogy a blogbejegyzés kedden (nov 3.) készült. (Aznap oltotta be magát Bajnai, erről írt is.) Ehhez képest Pesti Imre már majdnem egy héttel korábban is nyilatkozott arról, hogy beoltatta magát. Hallgassa meg Pesti Imrét (2009.Okt.29.) személyesen:
www.klubradio.hu/data/files/pestiimre_bolgarbol.mp3

A Reakciónál ilyen az újságírói etika? (Márha ez újságírás.)

Josef (K.) 2009.11.10. 20:42:17

@Josef (K.):

Vajon mi lesz a reakciójuk? Teljes hallgatás? Elkezdik védeni a mundér becsületét? Megjelenik egy basztató-személyeskedő reakciós brigád? Megpróbálják vicces megjegyzésekkel elterelni a figyelmet? Jön a szokásos "mit rugózol ezen, nem fontos" szöveg?

Esetleg kapok valami érdemi választ? (A remény hal meg utoljára.)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.11.11. 19:41:38

@zoli29

Amennyire én látom (nem vadászom ilyen hírekre, semmi különös: tv híradó, index, stb.) a pártvonal kb. az, mint amit ez a post tükröz.
Ettől tér el Mikola azzal, hogy (ha igaz, amit mondasz) "népszerűsíti" az oltást. Erre utalt a kommentem, és volt benne egy kis irónia (hint: körmös), de úgy látszik az ellen azért be vagytok oltva. ;]
A lényeg, hogy a post a faszság, Mikola csak mellékszál, nem én kevertem bele.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 20:06:40

Semmi érdekem nem fűződik ahoz hogy a FIDESZ-t védjem, de:
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=140964
Én ezt tekinteném hivatalos pártvonalnak.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.11. 20:14:33

Arra is kitérnék hogy www.fidesz.hu/index.php?Cikk=140366 itt azért fontos lett volna leszögeznie hogy márpedig ő be fogja olttatni magát ez által is oszlatandó a homályt legalább a FIDESZ-es választók fejében.

Josef (K.) 2009.11.11. 20:41:52

Egy érdekes (bár régi) adat:

"Körülbelül egy hónapja oltanak az új influenza ellen Magyarországon. Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint október 26-ig körülbelül 400 ezer ember kapott oltást. Ennél frissebb adat egyelőre nincs."

"Az valószínű, hogy a beoltottak száma ma már 400 ezernél magasabb, mivel az utóbbi egy hétben nagyobb érdeklődés mutatkozott az oltás iránt."

index.hu/belfold/2009/11/11/tobbszazezer_oltas_keves_mellekhatas/

Josef (K.) 2009.11.12. 00:20:25

@Talon Karrde:
@Úlfhéðinn:

Még egy sajnálatos hír (ez mai):

"Szerbiát is elérte a H1N1-járvány - jelentette be szerdán hivatalosan Tomica Milosavljevic egészségügyi miniszter. "
index.hu/kulfold/2009/11/11/ujinfluenza-jarvany_van_szerbiaban/

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.12. 08:03:05

WHO: nagyon jó minősítést kapott a H1N1 vírus elleni magyar vakcina

www.mti.hu/cikk/439274/

(azoknak a sznoboknak akik nem néznek TV-t)

Josef (K.) 2009.11.13. 00:39:59

@Talon Karrde:

Én azok közé tartozom :), így köszi a hírt.

Josef (K.) 2009.11.13. 00:56:09

Az országos tiszti főorvos véleménye (gyakorlatilag erre a posztra is vonatkozik):
'Kisebb regionális járványok már vannak, és az országosnak is érezni az előszelét. (..) Falus Ferenc szerint, ha nincs pánikkeltés, sokkal jobb állapotban lenne az ország, "ám azzal, hogy orvosok, szakértők, szakértőknek magukat kikiáltók összevissza beszéltek, és fúrták az oltóanyagot mára több iskolát is be kellett zárni'.
www.fn.hu/belfold/20091112/nyakunkon_orszagos_h1n1_jarvany/

Ha már iskolabezárások: most már Budapesten is bezártak egy iskolát.
'A rákospalotai Meixner Általános Iskolában összesen 157 gyerek tanul, közülük 80-an betegedtek meg, és rajtuk kívül nyolc tanár is megfertőződöt'
www.fn.hu/belfold/20091112/budapesten_is_bezart_egy_iskolat/

abandi 2009.11.13. 01:10:10

Falus rendjénvalónak tartja, hogy egy offshore cég gyártja a nemzetbiztonságot érintő oltóanyagot...
Mert az Antall kurmány hozta létre a céget és a megállapodást is...
Oké!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.13. 06:06:21

@abandi: Ne haragudj, de TOTÁLIS felelőtlenség POLITIKAI kérdést csinálni egy EGÉSZSÉGÜGYI kérdésből. A jobboldalnak is meg kellene tanulni disztingválni.

Jakab: jelentős és valós veszélyt jelent a H1N1 világjárvány
www.mti.hu/cikk/439620/

A fiatalokat fertőzi meg leginkább a H1N1-vírus
www.mti.hu/cikk/439544/

Ijesztő adatok a H1N1-vírus amerikai áldozatairól
www.168ora.hu/tudas/ijeszto-adatok-a-h1n1-virus-amerikai-aldozatairol-46540.html

Új vírus Nagy-Britanniában: javul a helyzet
www.hirszerzo.hu/cikk.uj_virus_nagy-britanniaban_javul_a_helyzet.130100.html

Josef (K.) 2009.11.18. 18:49:29

"Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi főosztályának vezetője egy szerdai budapesti konferencián elmondta: a legfrissebb adatok szerint a 46. héten 22 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. (A járványküszöb a heti 20 ezer megbetegedés.)"

www.hirszerzo.hu/cikk.osszekap_a_h1n1_miatt_a_fidesz_es_az_mszp.130813.html

Josef (K.) 2009.12.02. 19:51:09

1.) A helyzet:(

"Tombol az influenzajárvány: majdnem ötödével több a beteg, mint egy héttel korábban. Az egészségügyi miniszter szerint Európában vakcinahiány van, nálunk viszonylag jó a helyzet. (...) Összesen 40 300-an fordultak orvoshoz az előző heti 34 100-hoz képest."

index.hu/belfold/2009/12/02/szekely_tamas/

Emlékezzünk vissza nénike mondataira:
"Csakhogy az a nyomorult vírus, házon belül alig vert le valakit a lábáról (...) és a Lajtán túl is hapciznak páran, többen viszont már meg is gyógyultak betegségükből. Úgy néz ki mindez Magyarországon túlzó immunreakciót váltott ki..."

Ezek szerint inkább gyenge volt az "immunreakció".

2.) Egy érdekes cikk az Omnivestről, amelynek az "elmúlt 14 évben legalább 15 milliárd forintot pengetett ki a költségvetés":

index.hu/velemeny/jegyzet/2009/12/01/a_nagy_omninvest-svindli/

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.02. 22:26:18

Egyébként sokan most kezdtek el durván parázni. Csak mondom.
Elég gyakori a kérdés, hogy "most akkor egy hét vagy két hét múlva leszek védett, ha beadatom?". Hirtelen sürgős lett.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.02. 22:45:56

@Úlfhéðinn:
A sok tudatlan barma nyugodtan dögöljön meg. Az életképtelen egyedekre nincs szükség.
Némi adalék: A szteroidok időlegesen súlyosan legyengítik az immunrendszert. Ilyenkor a szteroid tartalmú szereket kapó betegek, sportolók fokozottan ki vannak téve a vírusfertőzéseknek. House doktor is megmongya, csak figyelni kell. A bodysok ősszel kezdik a vastagító kúrát, tehát tele vannak, mint a déli busz. Az immunrendszerük támadható. Mégsem ilyenek hullanak. A médiákban azt harsogják, hogy a kismamák azért halnak meg, mert terhesség alatt az immunrendszer legyengül. Mega kurvaanyátokat aszt! A csecsemő immunrendszere az anyaméhben alakul ki, és a mamájától kapja, vagyis nemhogy csökken ilyenkor az immunvédelem, de egyenesen turbó üzemmódban működik. Mégis ők látszanak veszélyeztetettnek. A H1N1 olyan kitenyésztett vírus, amely szélsőségesen agresszív. Amennyiben egy intelligens vírus lenne, érthető volna, ha az emberszaporulatot próbálná megakadályozni.
Ez nem összeesküvés-elmélet, csak alapszintű biokémia.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:02:00

@Úlfhéðinn:

Én meg telibeszarom, nekem időben megvolt az oltás. Meg az egész családomnak, mert nem vagyunk ostobák. Aki hülye, az pedig megérdemli.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:05:39

@nénike:

lassan itt lenne az ideje, hogy megjelenjen egy "bocs, tévedtünk/tévedtem" beírás. Nem szégyen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:07:53

@Talon Karrde:

"Ne haragudj, de TOTÁLIS felelőtlenség POLITIKAI kérdést csinálni egy EGÉSZSÉGÜGYI kérdésből. A jobboldalnak is meg kellene tanulni disztingválni."

Ott a pont.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 06:52:39

Persze, hogy kértem, sőt, más is rajtunk kívül. Tényleg egyszerűen elképesztő.

Ráadásul nem először fordul elő, hogy a (még a maszopnál is jobban gyűlölt, "áruló") emdéef ekézése kedvéért nettó baromságokat képesek leírni.

Ja, és ami a csattanó: az Omninvest 14 éve az álam hivatalos influenza vakcina szállítója. Amíg a fidesz nem kezdett el hisztizni, a kutya nem törődött vele, évente százezrek olttatták magukat omninvestes cuccal.

De a fidesznek természetesen semmi köze semmiféle balhéhoz.

Mert mint itt a reakción hivatalosan beis jelentették, az mszp naggggggyon mocskos kampányra készül, sőt, már csinálja is, fúj. a fidesz nem. az soha. a fidesz ott áll ártatlanul és szűzen, szemben A Gonoszokkal.

És félek, ezt reakcióék még el is hiszik.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.03. 07:49:39

@mavo:
Kreténke, nem az kérdés, hogy az Omninvest mióta beszállító, hanem az, hogy mióta vonult illegalitásba, mióta tulajdonolja egy ciprusi fantomcég.
Na, és itt jön a lényeg, rühes!
Az Omninvest Development Kft., amelyik ezt mostani oltóanyagot készítette 2005. decemberben jött létre, és fontos változások voltak benne 2009-ben is. Ebből következik, kretén, hogy a Fidesz kormány ettől a cégtől kibaszottul nem rendelt meg semmit, soha. Ééérted, te narkós köcsög?
Az Omninvest Development Kft, - vagyis az oltóanyagot készítő cég - tulajdonosa jelentős befolyással az Omninvest Oltóanyagtermelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft. Ennek a kft-nek a tulajdonosa a SUMPTER Pharmaceuticals Limited nevű fantomcég 2009. óta. A cég (Omninvest Oltóanyagtermelő) maga 96-ban alakult, tehát a Fidesz éra idején is létezett, csak más tulajdonosi körrel. A jelenlegi felügylőbizottsági tagok (strómanok, hajléktalanok) 2008-ban kerültek a cégbe.
Nem tudom, érted-e te szellemi éhenkórász? Mi köze mindehhez a Fidesznek?
Forrás:
www.e-cegjegyzek.hu
keresés: cég elnevezése szerint
két cég van egyazon címen bejelentve (Pilisborosjenő, Fő u. 7)
A pofázás helyett érdemes a tények ismeretében bocsánatot kérni a fidesztől. muhahaha
Kurvaanyád, te is dehülye vagy!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 10:09:45

@Mr Falafel:

bazmeg, ennyi tárgyi tévedést rég olvastam egymás hegyén-hátán.

Az Omninvestet 1991-ben alapították, talán kezdjük ezzel. Nem, nem 96-ban. 91-ben. Laza öt év tévedés. 1995 óta készítenek vakcinákat, akkortól, amikor szerinted még nem is létezett.

Az mennyire durva, hogy a szerinted 96-ban alapított cégnek a liechtensteini/svájci Tucona 1993-tól volt tulajdonosa (még nem is létezett, de már külföldi főtulajdosa volt? ez azért elég durva), és 97 júniusában vette meg a tőkerészt a Tuconától a Sumpter. 1998-2001-ben (állítólag akkor bizonyos Orbán Viktor volt a miniszterelnök) kb. egymillió vakcinát szállítottak le évente. És a fidesz akkor még nem rinyált, hogy jaj, offshore.

Az Omninvest székhelye amúgy 1995 (nem, nem 2005 óta, hanem 1995 óta, a nem létező cég még költözött is, egyre durvább ez a dolog) Pilisborosjenő, Fő u. 7, és hú, mik vannak! hát nem a Szatmár utcai az eredeti székhely? Tán ez lehet magyarázat arra, hogy a cégjegyzékben mindkét cím szerepel? Vagy inkább valami ördögi összeesküvés áll a háttérben?

Kaftános pajeszos keresztényvérivó bácsik is vannak benne, biztosan.

Aki a pomogácsinfóból "tájékozódik", azzal mi a faszt kezdjek?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 10:15:34

Ja, és az is faszság, hogy

"A cég (Omninvest Oltóanyagtermelő) maga 96-ban alakult, tehát a Fidesz éra idején is létezett, csak más tulajdonosi körrel."

A gonosz Sumpter ugyebár 1997 óta 90%-ban tulajdonos.

Legjobb tudomásom szerint 1997-ben még nem fidesz-kormányunk volt. persze tévedhetek.

Most nézem, a 96-ban alapított cég 1991-92-es tulajdonrész változásai is pikánsak ám.

Hogy egy nem létező céggel mik nem tudnak történni, öt évvel az alapítása előtt, az azért durva.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.03. 12:40:52

@mavo:
A STUMPER tagi jogviszonya 2000.10.11-től él, de nem abban a kft-ben, amelyik az oltóanyagot gyártja, hanem abban, melyik tulajdonos abban a kft-ben, amelyik az oltóanyagot gyártja. Ééérted, narkós? Amelyik cég az oltóanyagot gyártja, csak 2005-ben alakult jogelőd nélkül, nyalom a hangod.
2008-tól lett a főtevékenysége a gyógyszerkészítmény gyártása.
Valóban, az Omn. Oltóanyagtemelő Kft 92-ben lett bejegyezve, 91-es alakulással. A tulajdonosi szerkezet változott 96-ben. ezt benéztem. Viszont nem hozható összefüggésbe egy 2005-ben alakult céggel 98-2002 között.
Továbbra sem tudom, hogyan hozod össze az Omninvestet a Fidesszel, ostoba narkós. A gyógyszert készítő Omninvest Development 2005-ben alakult. A kurvaanyádért nem érted?
Mondjuk necces a korábbi Omninvest tulajdonlása körüli balhé, de a jelenlegi vakcinát előállító cég a Fidesz bukása után alakult. Az Omninvest Development Kft nem jogutódja a korábbi Omninvest Oltóanyagrtermelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft-nek. Vágod, skizoid narkós?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 13:09:07

na, végre tombolhatsz drágaságom
csak így tovább

ismétlem: az omninvest 1995 óta fejleszt és 1997 óta szállít oltóanyagot. kár, hogy ez a két tény "kicsit" ellentmond a hagymázas képzelgésednek

az omninvest developmentnek annyira kibaszottul nincs köze az omninvest kft-hez, hogy

1. a székhelyük (2097 Pilisborosjenő, Fő u 7.) azonos

2. tök véletlenül az omninvest development egyetlen (1/1) tagja bizonyos "OMNINVEST Oltóanyagtermelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft., 2097 Pilisborosjenő, Fő u. 7."

jópofa mi? Természetesen ettől a két cégnek az égadta világon semmi köze nincs egymáshoz, hát hogy a picsába is lehetne, ha te azt állítod, hogy nincs

tudod amióta a cégadatok nyilvánosan elérhetőek, a hozzád hasonló idióták zagyvaságainak tíz perc feláldozásával utána lehet nézni, aztán és aztán jókat röhögni

zsidó világösszeesküvés leleplezését azért folytasd, nyilván abban a témában is ugyanennyire "ragaszkodsz" a "tényekhez" :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 14:51:13

(ez most visszatért az ő kedvenc bibsijeihez, vagy a céginfó kezelése ilyen nehéz?)

Josef (K.) 2009.12.03. 15:53:19

@mavo:

"lassan itt lenne az ideje, hogy megjelenjen egy "bocs, tévedtünk/tévedtem" beírás. Nem szégyen."

Bizony, itt az ideje. De az a gyanúm, hogy Godot előbb érkezik meg, mint nénike beismerése.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 18:49:38

nekem az a doktor bácsi a kedvencem, aki ugye természetesen nem engedett a "zsarolásnak", aztán egy szép napon hipp-hopp, h1n1 fertőzött lett.

amiben ugye az a jó, hogy

1. akkor most őt helyettesíteni kell
2. ki tudja hány páciensét fertőzte össze a lappangási idő alatt

Josef (K.) 2009.12.03. 18:55:14

@mavo:

A 2-es a durva. :(

Olvashattad, nénike egyik orvos ismeröse is azt mondta, hogy nem oltatja be magát, hiszen "néhány nap fekvés, citromos tea, azt’ hahó."
Remélem nem szülész-nőgyógyász volt az illető...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:00:28

@Josef (K.):

sajna az orvos is csak egy szakma, köztük sem mindenki dr. house :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:04:48

@Josef (K.):

egyébként az efféle járványokban (tudtommal) nem maga az alapfertőzés a durva, hanem a szövődmények, lásd a tüdőgyulladással lélegeztető gépen tartott terhes anyuka

a járvány miatt bezárt oskolákról most hadd ne is beszéljek

"néhány nap fekvés, citromos tea, azt’ hahó."

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.03. 20:06:18

@mavo:

"Én meg telibeszarom, nekem időben megvolt az oltás."

Mindenkinek a saját döntése, a cucc elérhető, mérlegelni lehet (még), hogy kell-e, vagy nem. Én nem mondok semmit se pro, se kontra. Azt sem mondom meg, hogy én igénybevettem-e. Magánügy.
Az viszont szánalmas, ha valaki magát beoltatja, de másoknak az oltás ellen beszél. Na, az az alja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:06:50

ja, és mert lehet, hogy lesz, aki szerint a h1n1-es fertőzött orvos kacsa, direkt "rendes" média linkjét adom meg:

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-317358

Josef (K.) 2009.12.03. 20:36:58

@Úlfhéðinn:

"Mindenkinek a saját döntése, a cucc elérhető, mérlegelni lehet (még), hogy kell-e, vagy nem. (...) Magánügy."

Igen, általában az. Az egészségügyi dolgozók esetében azonban nem magánügy, hiszen ők naponta eleve több tucat más betegségben legyengült emberrel találkoznak. Remélem, egyetért ezzel.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 21:07:29

@Josef (K.):

ráadásul az eü dolgozóknak ingyenes a cucc, még azt sem mondhatják, hogy levágják őket

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.03. 21:57:26

@mavo: "sajna az orvos is csak egy szakma, köztük sem mindenki dr. house :)"

Ne tudd meg, hányszor villant át ez az agyamom az utolsó 2 hétben. :((((
Apósom 4 nap alatt távozott el 61 évesen ebből a világból és csak a boncolásnál jöttek rá az "orvosok" hogy akut vakbélgyulladás. :((((

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.03. 22:17:34

@mavo:
Nem nagyon érted, pedig egyszerű. Elkúrtad az agysejtjeidet, ostoba narkós.
Sosem mondtam olyat, hogy a két cégnek nincs köze egymáshoz. A "nem jogutód" kifejezés egy jogi kifejezés. Van értelme, de ez neked láthatóan magas. A H1N1 elleni oltást az Omninvest Development Kft készíti. Ez tény. Ha beoltattad magad, láthattad volna a dobozon és az ampullán. A "Development" szót tartalmazó Omninvest Kft magyar székhelyű, a gyártás is itt folyik. A cég 2005-ben alakult, tehát a Fidesznek vajmi kevés köze volt ehhez. Ennyi.
A korábbi Omninvest Kft 91-ben alakult, de nem oltóanyaggyártás volt a főtevékenysége. Ez a főtevékenység 2008-ban lett bejegyezve. A ciprusi bejegyzésű tulajdonos 2000.10.11-től van. Ergo ezt megelőzően a cég tulajdonosi köre NYILVÁNOS volt. Mint tudod, ezen van a hangsúly. Az a gond az oltóanyaggal, hogy balhé esetén nem elérhetők a felelős személyek. Tehát, ha a fidesz kötött szerződést az Omninvest-tel, nem gáz, mert nem volt még fantomizálva.
Mi ebben a bonyolult, nyomek?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 00:35:41

@Mr Falafel:

"Az a gond az oltóanyaggal, hogy balhé esetén nem elérhetők a felelős személyek. Tehát, ha a fidesz kötött szerződést az Omninvest-tel, nem gáz, mert nem volt még fantomizálva."

bazmeg, te tényleg idióta vagy.

a ciprusi offshore cég egy liechensteini/svájci offshore cégtől vette át egy az egyben a tulajdonrészt, amely off shore cég 93 óta volt tulajdonos, és az omninvest minden hülyeségedel ellentétben 97 óta szállít vakcinát, és fidesz kormány továbbra is 97 után volt, amikor már 4 (négy) éve a többségi tulajdonos egy offshore cég volt.

noch dazu liechensteini, ami nem eu tag, ergo még gonoszabb off shore cég, fúj. a te gondolkodásod szerint tehát 1993 óta "fantomizált" a cég. és a fidesznek az égadta világon semmi baja nem volt ezzel. és még a te verziód szerint is a fidesz országlása idején vette meg az egyik off shore cégtől a tulajdonrészt a másik off shore cég, de persze akkor még az sem volt baj.

és persze, mint minden 90 tájékán alakult cég, az omninvest is felvett a tevékenységi körébe tücsköt és bogarat - még épíőipari tevékenységeket is - ettől még a magyar állam hivatalos és egyetlen vakcina szállítója 1997 óta. 1998 és 2001 között több millió vakcinát szállítottak, aljas és fantomizált off shore tulajdonossal a háttérben.

ez nem fog attól változni, hogy azt verklized, nem az volt a fő tevékenységi körük

és hogy értsd: a nem jogutód kifejezés egyszerűen ÉRTELMETLEN egy olyan cég esetében, amelynek TULAJDONOSA a másik cég. amelyiknek nem jogutódja, ugye.

tény, abban igazad van, nem állítottad, hogy nincs közük egymáshoz, de a "nem jogutód" kifejezés verklizése kicsit megzavart, ugyanis teljesen értelmetlen faszság. ráadásul most néztem, te is észrevetted, hogy az utóbbi cég tulajdonosa az előbbi, tehát végképp totál nem értem, mit pampogsz jogutód/nem jogutód dolgában.

az meg a te bajod, ha azt hiszed, a narkós szó agyatlan verklizése érv bármire is

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.04. 08:02:09

@mavo:
Nos, általában szeretek a dolgok végére járni. Végeredmény: a Fidesz hazudik. Pontosan tudják, kik a tulajdonosok. Tudniuk kell, mivel a ciprusi cég és a vaduzi tulajdonosszerkezete azonos. Az e-cégjegyzékből ez nem jött le, de bátorkodtam alaposabb vizsgálatot folytatni. Ingerenciám van felbaszni a dokumentumokat a netre, de egy jó barátot veszítenék vele. Ő meg az állását. A Megyei Cégbíróságon egyébként bárki betekinthet a cég nyilvános dokumentumaiba. Már abból is lejön, hogy a Fidesz hazudik. Kurvára nem hittem, hogy ekkora buktába beleszaladnak. Ezek tuti nem akarnak kormányozni. A másik lehetőség, hogy tényleg ilyen kretének.
Hát, narkós barátom, baszottul igazad volt.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.04. 09:01:20

@mavo:
@Mr Falafel:
Még szeretnék sok ilyen vitát látni.
Kiváncsi vagyok ebből mikor lesz kurucos cikk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 11:29:56

@Talon Karrde:

én különösebben nem élveztem, de egynek elment

kuruc meg sajna nem színvonal

Josef (K.) 2009.12.04. 14:28:43

@Mr Falafel:

"Már abból is lejön, hogy a Fidesz hazudik. Kurvára nem hittem, hogy ekkora buktába beleszaladnak."

Milyen buktába szaladnak bele? Szerinted itt az embereket érdeklik a tények? És az mszp-fidesz közös mutyikról hitelesen számolnak be a médiumok? Lásd a rádiófrekvencia-botrányt. Mindegyik lap csak elbagatelizálta a történetet legyen az akár a magyar nemzet, a magyar hírlap, a heti válasz, a népszava, a népszabadság vagy az index [ők bagatelizáltak el ezt a legjobban :( ].

Alfőmérnök 2009.12.04. 14:33:54

jó kis időutazás, ha idekattintok, a délelőtti állást látom. hátha ez segít...

preston 2009.12.04. 16:29:10

@Dorian.Gray: megnéztem a linket, csak az elejét és a végét kell megtisztitani. azt mutatja, hogy nagyon fukaron bánsz az igazsággal. a cikk szerint felmerült valahol egy két még értékeletlen adat arról, hogy a egy körzet vizsgálata szerint lehetséges , hogy az un. szezonális és az ujinfluenza oltást nem célszerü egyszerre adani, inkább az ujinfluenza ellenit.,,Across Canada, public health authorities are debating the idea of shortening, delaying or scrapping their seasonal flu vaccination campaign in favour of mass inoculation against H1N1.azaz nincs szó arról, hogy ne adjanak oltást, esetleg előtt adják az ujinfluenza ellenit.

preston 2009.12.04. 17:13:33

@mavo: megnéztem a linket. nem gerjesztenek ott semmit. ha téged a vitamineladás érdekel,nyugi, az ellen sem mondanak semmit. csak hát a vitamin nem helyettesiti a védőoltást.
afrikában, ázsiában sokan kolával öblitenek gyerekáldás ellen. mert hogy a kóla kéznél van. tulajdonképpen nem árt, csak a spermiumot nem öli meg. de
több kóla fogy.

preston 2009.12.04. 17:32:21

@mavo: hát nem éppen. az ujinfluenzának keresztel baj nem csak szövödményeiben jelentkezik. egy orvos jobban elmagyarázza, de a helyzet az, hogy ez a virus direktben okoz tüdőgyulladást, ez abban jelentkezik, hogy a tüdő oxigénfelvevő képessége hirtelen lecsökken, a vese és máj és más létfontosságu szervek is érintve lehetnek és ezek együtt vezetnek az élettel össze nem egyeztethető összeomláshoz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 18:47:18

@preston:

kicsit olvass vissza. majd rájössz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 12:41:27

"A világ egyik legjobb vakcinája porosodik a polcokon, mert a mesterséges zavarkeltés miatt az emberek bizalmatlanok az oltóanyaggal szemben – állítja Mikola István. Az Országgyűlés szakbizottságának fideszes alelnöke a WEBBegetnek nyilatkozva az antivirális szerek fontosságára is felhívta a figyelmet."

(www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=88&menu=betegseg&news_id=6674&cim=H1N1---Interju-Mikola-Istvannal-a-vakcinarol)

szabad-e röhögni? :)

abandi 2009.12.05. 13:10:53

@mavo:
Fasza csávó vagy!
-Bebizonyítod, hogy a vakcinagyártó egy régóta működő pénzszivattyú...
-Arról hallgatsz, hogy maga a vírus még a kutatók számára is homályos...
-A vakcina összetételéről és hatékonyságáról/ártalmasságáról is vita van.
Kitartok a színtiszta gazdasági-politikai összeesküvés-elméletnél!
Jó "oltásfelvétet"!

Josef (K.) 2009.12.05. 14:57:42

@abandi:

Bandikám, a magyar vakcina a WHO-tól nagyon jó minősítést kapott. Ezek szerint a WHO is benne van ebben a "a színtiszta gazdasági-politikai összeesküvés"-ben? Akkor ez egy világméretű összeesküvés, Bandikám. További jó félelmet és reszketést!

Idézet és link:

"Nagyon jó minősítést kapott a H1N1 vírus elleni magyar védőoltás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) londoni laboratóriumában - közölte a világszervezet magyarországi irodája az MTI-vel szerdán."

"az eddigi klinikai tapasztalatok azt igazolják, hogy a magyar vakcina hatásos, biztonságosnak tekinthető, minden korosztálynak beadható 12 hónapos kortól, és nem okoz több mellékhatást, mint a szezonális influenzaoltás."

www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=75&menu=eletmod&news_id=6363

abandi 2009.12.05. 15:07:37

@Josef (K.):
Én leszarom.
Ez a szervezet, ahol a niggerek lopnak?
Egyébként:
"...nem okoz több mellékhatást, mint a szezonális influenzaoltás..."
Brávó!

Josef (K.) 2009.12.05. 15:27:18

@abandi:

"Én leszarom.
Ez a szervezet, ahol a niggerek lopnak?"

Mindent értek, meggyőztél.

abandi 2009.12.05. 15:31:01

Állítólag a TBC fertőzőbb...
És fertőz is.A halálozási mutatója...?baci.
Vagy a herpesz.
Semmit nem tudunk róla, tünetileg tudjuk kezelni...vírus.

bodzabokor 2009.12.05. 15:49:20

@abandi:
Megelőzni tudjuk,amit oltásnak hívnak!
A szövődményeit kezelik,ha valaki odáig jut,(ami lehet bacis és vírusos,ki mit kap be)ill.antivirális szerekkel a szaporodását gátolják,ha időben elcsípik!
A herpesz,most hogy jött ide?Nem amiatt fekszenek a kismamák lélegeztető gépen tudtommal...

abandi 2009.12.05. 16:00:13

@bodzabokor:
A herpesz egy tipikusan elterjedt vírus, amit nem bírnak kiírtani a gazdaszervezetből, bárhogy próbálkoztak eddig. Pedig nem is mutálós típus...
A vírus elleni oltás pedig csak az immunreakciót serkenti, vagyis a bakteriális felülfertőzésből adódó halálos kellemetlenségek ellen adhat egy menekülési lehetőséget...
Kinek rossz az immunredszere?

bodzabokor 2009.12.05. 16:49:13

A csecsemőknek még nincs kialakult immunrendszere,ők például kifejezetten veszélyeztetettek!Az immunrendszer nem véd meg a vírustól,max.más mértékben reagálsz.Azt senki nem tudhatja,milyen az a bizonyos reakció,lesz-e szövődményed vagy sem,mert te se vagy jövőbelátó!(Ha elutazol egy dél-amerikai országba,vagy afrikába,ázsiába, is ajánlottak az oltások,bizonyos betegségekre amivel még sohasem találkoztál.)Azért az nem elhanyagolható tény,h.november végén(ha csak magyarországot nézzük),már járvány van,hiszen az influenzaszezon január,február környékén szokott tombolni.Talán azt is be kellene látni,minél több ember betegszik meg,annál több is hal,illetve a veszélyeztettetek(terhes nők,gyerekek,egyéb alapbetegséggel küzdők)eleve több fertőzöttel lesznek körülvéve.A nyájvédettségről nagyon jó írást olvashat,akit érdekel:

criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2009/11/07/Influenza-para_-_8/

Nőként lehet máshogy gondolkozom,mint te,szerintem igenis fontos,h.megvédjük a terheseket és a piciket a nem olthatókat.Nagyon sok kismamának a kommentjét olvastam,akiknek jogos az aggodalma. Én megtettem,ami tőlem telik,beolttattam(több okból) magam.egyrészt fontos a munkám,másrészt voltam már influenzás és utálom.

abandi 2009.12.05. 16:55:23

@bodzabokor:
Sok szerencsét mindenkinek!

bodzabokor 2009.12.05. 19:06:49

@abandi:
A téligumik már fent vannak, az idiótákat hagyom előzni rutinból,de azért köszi:)

Josef (K.) 2009.12.05. 19:49:02

@bodzabokor:

"az idiótákat hagyom előzni rutinból"

Azért nem mindig hagyod ;). De most jó is volt, hogy nem tetted.

bodzabokor 2009.12.06. 10:06:40

@Josef (K.):
Nos igazad van, nem vártam meg,h.havazzon,akinek meg a karácsonyi csúcsban jut eszébe a gumicsere,az addig csúszkáljon ahogy jólesik,csak engem kerüljön ki!
Amúgy 5000-be került(számla nélkül),az oltás pedig 3500-ba(számlával).Nos még nem dőlt össze a ktsg-vetésem,bár a gumist sokallom a vakcinához képest!:D Asszem gazdasági elemzőkhöz folyamodok és párhuzamba állíttatom a két dolgot! ;)

preston 2009.12.07. 10:19:43

@abandi: honnan irod ki ezeket a zagyvaságokat? rossz brossurát vettél elő.
,,A vírus elleni oltás pedig csak az immunreakciót serkenti, vagyis a bakteriális felülfertőzésből adódó halálos kellemetlenségek ellen adhat egy menekülési lehetőséget...
Kinek rossz az immunredszere? ,,
oltás hiányában a virus elszaporodik pillanatok alatt a szervezetben és elsődlegesen mint virus okoz virusos tudőgyulladást, mint virus jut el a szervezet létfontosságú szerveihez és okoz rendkivül nezehez kezelhető megbetegedéseket ( mai hir, hogy egy gyerek agyát támadta meg a kór). az oltott és védekezésre betanitott immun rendszer ezt kivédheti. a másodlagos, bakteriális fertőzések akkor keletkeznek, akár virus nélkül is, ha az immunrendszer gyenge, mert beteg, vagy valami nagyon leterheli és bacik is bejutnak a szervezetbe.....

nénike · http://mandiner.hu 2010.07.22. 10:12:44

Megvan a mai Heti Válasz címlap?
Átverés volt a H1N1-riadó
süti beállítások módosítása