Magyarimázs - Get Engaged
2009. október 29. írta: politicus

Magyarimázs - Get Engaged

  Most másszunk le egy kicsit a politika egyre unalmasabb témáiról (jaj, mi lesz még itt áprilisig...) és nézzük meg azt a Magyarországról szóló rövidfilmet, amit naponta mintegy tízezren mások is. Íme:

  A filmet Madarász István sokszoros díjnyertes filmrendező készítette a Budapest Business Region megbízásából egy müncheni kiállításra, az Expo Real-ra. Természetesen nem állami szerv, hanem, ahogy magukról írják: „A Budapest Business Region Budapest száz kilométeres vonzáskörzetében megjelölt földrajzi egység, és egy ingatlanpiaci szereplőket tömörítő, az üzleti versenytársak összefogásán alapuló induló klaszter.”

  Miután mindenki megnézte legalább háromszor ezt az egyébként képi és zenei világában is egyedülállóan profi munkát (gratulálunk az alkotóknak és csak félve merjük feltenni a magunk reakciós kérdését: a Magyar Turizmus Zrt., az ITD Hungary vajh' miért nem tudnak legalább valami hasonlót összerakni?), adjunk egy kis muníciót a film készítőinek és szedjük össze a többi, a filmből kimaradt magyar találmányt! 

  Internetes keresőt tilos használni. Nézzetek körül a polcaitokon meg a gondolataitokban!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr211472683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.29. 11:37:36

Ez már ki lett tárgyalva a tumblr-en korábban, némi megjegyzés: teljesen igényes képi megjelenés, benne Budapest legjobb arcával, ez rendben van.

Érdekes, hogy Budapestet külföldi barátaimnak köszönhetően szerettem meg - mind el vannak alélva, hogy milyen jó ez a város, és sok mindenre ráébresztettek.

Ugyanakkor érdemes elgondolkodni azon is, amit asszem Tallián Miki írt, hogy ezekből a találmányokból mennyi született az utóbbi 50 évben (és mennyi Magyarországon?)

És a videóból jó lenne egy fél perces, sűrített változatot is megnézni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.10.29. 11:40:52

tanulságos továbbá a videó Youtube oldalán a kommentek olvasgatása. A kósza külföldieknek tetszik a videó, míg a magyarok egymást gyalázzák, zsidózzák, antiszemitázzák stb.

X Y kronosz óra 2009.10.29. 11:41:53

Atombombát miért nem dobtak a klipben?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.10.29. 11:52:28

@rajcsányi.gellért (ergé):

Erről már múltkor volt szó. A "találmány"-ok nem túl fontosak az ipar fejlődése szempontjából. Bármikor lehetne forgatni ugyanilyen klipet mondjuk Bukarestről (sugárhajtású repülőgép = Henri Coanda 1913), Szófiáról (számítógép = John Atanasoff 1943) stb. Mindennek rengeteg "feltalálója" van, csak éppen a magyarok a helikopter esetében Asbóthra szeretnek emlékezni és nem Cornura vagy Sikorskyra, a számítógép esetében meg Neumannra és nem a másik 650 névre.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.10.29. 11:54:33

Gömböc.

Gyakorlati alkalmazás még ismeretlen.
De akkor is.

:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.10.29. 11:55:32

@X Y kronosz óra: hö-hö.

@rajcsányi.gellért (ergé): külföldre mehet ilyen imidzs, csak belső fogyasztásra nem, még elszabadul az az izé, az a nacionalizmus. Itt nem csak Budapest, hanem a magyarok vannak eladva. Emlékezz az "Álmok álmodói" kiállítás körüli fanyalgás.

emzperx 2009.10.29. 12:09:08

Szerintem túlzásba visszük ezt a feltalálóalgebrát és nagyon komplexusszagú is. Az amcsikról például nem láttam még olyan videót amiben az űrtechnikai eredményeiken lovagolnának, pedig embert küldeni a holdra vagy megnyerni két világháborút fajsúlyosabb mutatvány.

heki 2009.10.29. 12:09:13

Hogy a poszthoz csatlakozzam asszem a vonalkód, meg az EU gondolata (közgazdaságilag) is magyar származék, neveket nem tok sajnos.

Leskelődő 2009.10.29. 12:11:47

@dzsucseharcos: @emzperx:
A klip jó, ne legyenek már örömrontók! :)

OFF
Elnézést az offért, Steiner Kristóf házassága bizonyára nagyon fontos hír, na de hogy kétszer szerepeljen a Mandíner hírek között... ööö... nem túlzás ez egy kicsit?

heki 2009.10.29. 12:12:39

@emzperx:
na ja, de ha megkérdel egy átlag amerikait, meggyőződéssel mondja, hogy minden jó Amerikának köszönhető, minden, érted.

Ehhez képest egy kis ország persze, hogy kompenzálna...
De szívesen megnéznék egy román vagy szerb, bolgár hasonló filmet, tényleg, mert kíváncsi vagyok.

Leskelődő 2009.10.29. 12:17:37

@tölgy: Dehogy, csak bigámia ellenes :)

_astronaut 2009.10.29. 12:24:16

Nem rossz, nagy respekt az operatőrnek és az utómunkásoknak! De a zene nekem nagyon nem. Főleg a BMW-s integetős résztől voltam ki (feka rap alatta), meg a lovaskocsin. Na azt nem vágtam volna be.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.10.29. 12:28:09

@Leskelődő: Persze hogy jó a klip. A legtöbb ember elhiszi a "találmányok" mítoszát, és egy reklámfilmnek nem "igaznak", hanem meggyőzőnek kell lennie.

Leskelődő 2009.10.29. 12:35:17

@dzsucseharcos: Egyetértünk.
(Úgyhogy megnézem még egyszer :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.29. 12:40:35

@dzsucseharcos: Na igen, sajna ez így van. Utoljára cirka 1905-ben lehetett olyan, hogy egy darab ember egyedül talált fel valamit a laborban/sufniban. Azóta a találmányok már annyira összetettek, hogy lehetetlen egyetlen ember tudásanyagára/eszközeire alapozva létrehozni bármi forradalmit.

Leskelődő 2009.10.29. 12:44:06

@tölgy:
Ne offoljunk, kérem!
(Egyébként, ha így Haladunk, esetleg a bigámia is hamarosan magánügynek fog minősülni, úgyhogy ne kiváncsiskodjon :P)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.10.29. 12:48:55

@Leskelődő:
.off

Ez sajnos a blog.hu feedolvasójának hibája, a Mandineren csak 1x szerepel a hír. :/

.on

Téglagyári Megálló 2009.10.29. 12:53:10

innováció, muhaha

másodrangú munka a bennszülötteknek, ez a valóság

Leskelődő 2009.10.29. 12:53:39

@TuRuL_2k2:
Értem és köszönöm.
Majd nem nézek középre :)

tewton 2009.10.29. 12:54:03

nagyon szép íve van a klipnek.

a végén lehetett volna egy esketés a Bazilikában, pálos atyák közreműködésével.
ha már magyar :)

és ennek a fantasymagyarok is örülnének :)

Téglagyári Megálló 2009.10.29. 13:04:46

@X Y kronosz óra:

Hidrogént akartál mondani? Az atomban nemmagyarok is részt vettek :-)

Steppenwolf 2009.10.29. 13:09:24

@Téglagyári Megálló: A hidrogénbombától is elég alternatív lett volna. :)

józan' 2009.10.29. 13:10:02

Mi köze van a Business-nek 100 éve feltalált dolgokhoz és feltaláóikhoz?
Mi köze van Budapestnek hozzájuk?
@rajcsányi.gellért (ergé):
Tallián Miklóssal értek egyet.

X Y kronosz óra 2009.10.29. 13:27:21

Téglagyári Megálló

Az autógyártásban is, oszt az mégis bekerült.

medve2 2009.10.29. 13:40:10

Jó ez a klipp összességében.

sHelf 2009.10.29. 13:44:15

A video valoban gyonyoru, bar az is igaz, hogy 5D-vel azert nem olyan nehez ilyen kepminoseget osszehozni. Kell ihlet is, meg tehetseg, de ez a keptisztasag a gep sajatossaga. :)

A celtalan almalogo szerintem gaz, persze hogy szebbek az Apple gepek, de profi munkaban ilyenkor azert leragasztjak a logot.

A zene jo, de porgosebb lenne az egesz, ha rovidebb lenne a video, es vele a zene. Ez igy majdnem 4 perc, szerintem masfel percbe beleferne minden, hiszen a talalmanyok kozott eleg sok ido eltelik.

De: mindez nem von le semmit abbol, hogy valoban a legjobb imazsfilm, amit eddig lattam Budapestrol. Ilyeneknek az allami megbizasokat!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.10.29. 13:46:58

Nagyon jó a videó!
Bevallom, néha még meg is borzongtam, talán túl szentimentális vagyok már....

Köszi, h betettétek!

halfi 2009.10.29. 14:22:08

Szerintem is nagyon jó!!!

Azoknak, akik fanyalognak, hogy mi maradt ki, meg milyen féligazság ez a "nagymagyarfeltalálók" mítosz felhívnám a figyelmét arra hogy mi a film célja:
REKLÁM!!!
Jelen esetbe egy városnak a reklámja. Senki nem mondta, hogy ez egy dokumentum film.

Ha valaki ebből a "mítoszból" (ami szerintem nem az)hiányolja a történelmi hűséget, az fogja fel úgy a dolgot, mint az Igazságos Mátyás kirlyról szóló legendákat.

józan' 2009.10.29. 15:03:24

@halfi: Igen, csak sajna ilyen mítoszokkal tele van már a padlás.
A valós helyzet meg pont a dolgoknak az ellentettje.
Ha egy külföldi megnézi ezt a videót, azt fogja hinni, hogy itt mennyi brilliáns elme lakik, milyen boldog ez az ország. És hát...valóban így lenne?

Böszörményi írt erről egy jó cikket: jobbklikk.hu/index.php?Cikk=491

a lényege:

"A koherencia problémája persze átfedést mutat az optimizmus-mantrával. Mert, hogy országmárka sincs önbizalom nélkül. Sosem működik a külső kommunikáció, ha káosz van a színfalak mögött. Nincs Patyomkin-falu. Az országmárkának előbb az itthoni fejekben kell megszületnie, túllépve paprikán, pusztán és huszárcsákókon, hogy parasztvakítás helyett hiteles legyen, és mi is elhiggyük, amit magunkról mondunk."

budai zöld 2009.10.29. 15:15:12

@X Y kronosz óra:
Az atombomba csak kisebb részben magyar. (A atomreaktor szabadalma van Fermi és Szilárd Leó nevén.)

Inkább a hidrogénbombára (Teller Ede)legyünk büszkék, tisztább és hatásosabb.

martonx 2009.10.29. 15:23:49

A klip szép,de most őszintén. Melyik külföldi fog ez alapján a fejéhez kapni, hogy te jó ég, én Magyarországra akarok menni jövő nyáron.

abandi 2009.10.29. 15:40:17

Kimaradt a holokauszt ...
Meg a rasszizmus...
mint magyari tlálmány.
Ja, hogy ez egy ingatlanos adok-veszek reklámfilm!
Oké, értem már...

Oblomov 2009.10.29. 16:17:53

c-vitamint találtam a polcon.

Ja, és zódavizet ki iszik tisztán?

abandi 2009.10.29. 16:37:38

@Oblomov:
Én! Másnaposan, csőretölve közvetlenbe szervezetbe!
Igaz, nem tisztán...mert még káromkodok is utána.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.10.29. 17:50:00

Azt tegyük hozzá, hogy a zene Balkan Fanatik, ahhoz a film alkotóinak nem sok köze van.

cingár feltaláló 2009.10.29. 18:01:05

@Szathmáry: úgy érted nekik kellett volna zenét írni? vagy aládúdolni?

abandi 2009.10.29. 18:24:35

Gondolom a magori zeneszöveg meg judea szerelmére utal...Betiltani!
A nigger repper szájfosása, meg alapból izlésromboló!

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.10.29. 18:43:55

@cingár feltaláló:
A poszt szövegében ez szerepel:
"Miután mindenki megnézte legalább háromszor ezt az egyébként képi és zenei világában is egyedülállóan profi munkát"
Ezért írtam

Bell & Sebastian 2009.10.29. 19:02:52

A parkoló-automatát melyik balfasz nem-magyar találta fel?
Csak mert ügyes!
Lesz még mellette tiszta levegő avtomat is, meglátjátok! Köztük egy ATM -mel.

kzgy 2009.10.29. 20:04:24

Azért jó lenne, ha hozzá tudnátok tenni, hogy mennyibe került ez a videó, és mondjuk megnéznétek, hogy mennyit költ ilyesmire mondjuk az ITD Hungary vagy az MT Zrt.

Ja, és én ezt kicsit közhelyesnek érzem már, a sok találmány és a romantikus Budapest. Blabla.

Thulsa Doom (törölt) 2009.10.29. 21:39:42

Kíváncsi lennék, az itt felsorolt emberek mire vitték volna, ha Budapesten maradnak...

abandi 2009.10.29. 22:10:30

No akkor:
"Ha te tudnád, amit én,
Ki babája vagyok én...
Te is sírnál nem csak én,
Keservesebben mint én..."

Ez a lényeg!
Becsempészte és szóródik, ha globálpolgár, ha nem a szarházi!
A nigger repp pontosan meghatározott mennyiségű ellenpontozást kapott!
Korrekt.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.10.29. 23:11:19

szép a klip, nem ezzel van bajom, hanem a klip eszmeiségével.

a probléma az, hogy ha ők valóban nagyon fontos és közismert feltalálok lennének, akkor sokaknak már máshol is feltűnt volna hogy "jé, mind magyarok". ez nincs így...

viszont így ez csak a "senki nem tudja, de mi aztán baromira zseniális nemzet vagyunk" kategóriában versenyezhet, sorry.

amúgy a jelenségre a románból átvett szakszó a protokronizmus lenne - azt állitani, hogy a Te nemzeted tagjai annyi mindenben megelőzték a világot, hogy csak na. (mellesleg Csau alatt majdnem hivatalos álláspont volt odaát meg persze Sztálin alatt a Szuban is...utána lehet nézni)

Bell & Sebastian 2009.10.29. 23:28:54

@francesco lorenzo:

Ez nyalván az anakronizmus ellentettje.
Olyan haladó izé...
Node mitől lesz itt nemzettudat?
Elvárnád, hogy kiírják a mekiben:
- A marhahús-pogácsába hányásgátlót kevertünk!?

abandi 2009.10.29. 23:58:23

@Bell & Sebastian:
Ingatlanos reklám, semmi több!
De a rendező azért adott a szarnak egy pofont, szerintem!
Rohadjanak meg...
P.s.:
Természetesen senkire sem akartam ráerőszakolni a véleményemet...

Bell & Sebastian 2009.10.30. 00:04:39

@abandi:

Holmi ingatlanok emlegetése erősen ráutaló magatartás a munka szabaddá tesz irányába.

abandi 2009.10.30. 00:35:13

Mert lenne benne kapcsolati munka-származás?
De hiszen ez már a kapcsolati tőkét feszegeti...
Amibül a rossz szándékúak azonnal....kommenistáznak...
Nem hiszek a többnyelvet beszélők okoskodásában, sőt...
Csak a szó-asszókban...
Itt is elszarakodunk egymással.

abandi 2009.10.30. 00:40:24

@Bell & Sebastian:
Ez burkolt tömeg utaztatással egybekötött táboroztatási ajánlat is lehetne?
Áh, dehogy!

civilkontrol 2009.10.30. 09:35:41

Marketing ügyileg hibátlan megközelités a találmányok bemutatása. Ha pl az átlag amerikait nézzük, aki jobb esetben összekeveri Bukarestet Budapesttel, a film láttán egyből a homlokára csap, hogy ezek volnának a magyarok?! Nagyon hatásos, remélem a külhoniak is ezt gondolják :o)

Ami a hazai visszhangot illeti, @rajcsányi.gellért (ergé):
"A kósza külföldieknek tetszik a videó, míg a magyarok egymást gyalázzák, zsidózzák, antiszemitázzák stb."
Azért ez több, mint érthető. A jelen helyzetben Budapestet úgy bemutatni, mint az 1000 mosoly városát... hát nem tudok csodálkozni azon, hogy a hazai közönség egy részénél kiveri a biztositékot. Ők nem azon gondolkodnak, hogy ez mennyi túristát fog idevonzani, hanem felkúrják magukat a paraszt vakitás tényén.
Nekem is pannon puma feelingem van a klipptől, csak elfogadom a film célját.

alhikmet 2009.10.30. 11:28:21

Igen: profi munka.
Igen: hatásos.
Igen: csak külhonba szól.
(Bár ez a zenei kíséret egy ideje már csépelődik. Ennek hallatára azt vártam, hogy képernyőmre mindjárt bekúsznak az m1-spotok és egyebek által giccsbe hajlított magyarnépmesék-féle indák.)

De: mit is értünk meg e film által ÖNmagunkból?
Értem én, hogy mindez kifelé, nem befelé szól, S hogy meggyőzőnek köll lennie, nem pedig igaznak (meg hogy ezt magán-, s nem közérdekeltségű szervezeteket szolgál).

Mégis az ilyen és ehhez hasonló kifelé mutatott arculatot karakteres, kompakt és életképes önképnek kellene megalapoznia. Ám efféle nem rajzolódik ki a mai Magyarországból. Rohad szét az egész.
Mindezt pedig nem BMW-ülésekből vagy Andrássy úti kávéház-asztaloktól meg mécses-fényes trattoria-teraszokról lehet majd összekapni.

Nem mondom, van ilyen Bp. és M.o. is. S kell is. De a többi tényleg néma csönd?

Nem ez a bezzeg-film tehát. (Cukormáz csak. Persze pontosan ennek kell lennie.)
Félreértés ne essék: nem valami plebejus düh szól belőlem. Nem anatémát kiálltok tehát. De az aránytévesztés hibáját.
(Ennek ellensúlyozására persze nem csupán a pápriká-gulás-puzta vadromantika vagy a beton-kutyaszar gettóérzés szolgálhatna ellenszeréül. Nem kizárólag a látni- és fogyasztani-való város képzete lehetne érvényes, hanem akár az élhetőé is.)

Vigyázat a hamis illúziókkal. Az imázs mögé józan számvetést is!

teemur · http://teemur.blog.hu 2009.10.30. 17:21:45

Nagyon igényes képi világ, ami nekem (a zenén kívül) nem tetszett, az az, hogy szerintem teljesen értelmetlen, mint reklámfilm. Miért javítaná Budapest imázsát, akár gazdasági befektetők szemében, akár turisták szemében, hogy 1850 és 1950 között volt egy halom magyar feltaláló?! — A téma elvétve, írná a tanárnő egy iskolai dolgozat alá. [Az most irreleváns, amit már más írt, hogy ezek a feltaláló zöme nem is Magyarországon alkotott, mert az úgysem jön le a filmből].

==T== 2009.10.31. 08:50:38

Ez a reklám azt mutatja meg, milyen lehetne Budapest ill. ez az ország az elmúlt évtizedek elqúrása és elqúrói nélkül...

==T== 2009.10.31. 08:51:15

Ja, kár azért a feka rap betétért. A népdal pont elég lett volna.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.10.31. 17:54:32

az, hogy a casting és a fényképezés rendben van, sajnos még nem tesz hatékonnyá egy reklámfilmet. ez a szpot a Budapest Business Region népszerűsítésére született. a tartalom pedig kb semennyire sem releváns egy üzleti döntéshozónak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.01. 08:14:25

Ez a "hihetetlenül profi" film (azon túl, hogy a megszokott mindentamagyaroktaláltakfel sztereotípián rugózik, és ezerszer elsütött reklámfilm sablonokkal dolgozik végig) tárgyi tévedéseket is tartalmaz. Petzvál pl. valóban végzett fejlesztéseket a lencsék csiszolásának és összeállításának területén, és volt pár tényleg komoly sejtése/felfedezése az optika területén, volt olyan, amire tényleg találmány is alapozódott (nem az övé, de akkor is) de hogy a binokulárt ő találta volna fel, az egész egyszerűen mese habbal.

és mint más is írta, ez, így irreleváns egy befektetőnek. nem rubik miatt fog valaki a budapesti régióba befektetni, de nem is asbóth vagy bíró miatt.
süti beállítások módosítása