Cseh Tamás Lánchíd - A magyarok Istene dala olyan aktuális, hogy nagy kérdés, valóban elmúltak-e azok az idők, amelyeknek az énekes krónikása volt. Magányos, remény- és gyökérvesztett emberekről énekel, akik nem találják  helyüket a számukra ismeretlenné váló világban. A Kádár-kort a kiszámítható reménytelenség jellemezte. Tudható volt, hogy a kiválasztott kevesek kivételével mindenkinek a változatlanság reménytelensége jut. Ma nekünk a kiszámíthatatlanság reménytelensége. Az eredmény ugyanaz: a Cseh Tamás által megénekelt szétporló, szétfolyó világ.

  Szegény Herakleitosz! Nekünk sikerült ugyanabba a folyóba többször is belelépnünk.

Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd meg a vén folyót, megvan-e még,
hisz ma az ember még azt is csudálja,
hogy el nem vették már rég mindenét,
nézz csak utána apádnak, anyádnak,
asszonyod vizsgáld, hogy asszony-e még,
másodpercenként kell ellenőrizd,
hogy a tiéd-e még, ami tiéd.

Gondosan leltározz éjt nappá téve,
zsebedbe nyúlj, hogy a pénz ott van-e,
elvették múltadat és a jövődet,
míg félrenéztél vagy három hete,
és emlékezz volt még egy óvatlan perced,
engedted magadnak hogy félrenézz,
s már arra ébredtél, hogy nem vagy férfi,
ember, hogy lehettél ilyen merész?

Volt még egy Istened, egész jó Isten,
s könnyelmű percedben feledted őt,
s felnéztél, láttad hogy ő is másé,
vicceket mesél a gondviselőd.
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd csak a vén folyót, hogy viszi szét
apádat, hazádat hogyan dobálja,
s maga sem tudja, hogy megvan-e még.

Vagy tudod mi; ne is nézz le a Dunára,
szemedet féltsed, hátha kisül,
így maradj inkább már, így félrenézve,
anyátlan, Dunátlan, nemtelenül,
Csakis a, csakis a szemedet őrizd,
ne is nézz már oda, hátha kisül,
vigyék csak kapkodják, nézz te csak félre,
s várj másik istenre, aki becsül.