A magyarok Istene
2009. október 12. írta: betyár (törölt)

A magyarok Istene

  Cseh Tamás Lánchíd - A magyarok Istene dala olyan aktuális, hogy nagy kérdés, valóban elmúltak-e azok az idők, amelyeknek az énekes krónikása volt. Magányos, remény- és gyökérvesztett emberekről énekel, akik nem találják  helyüket a számukra ismeretlenné váló világban. A Kádár-kort a kiszámítható reménytelenség jellemezte. Tudható volt, hogy a kiválasztott kevesek kivételével mindenkinek a változatlanság reménytelensége jut. Ma nekünk a kiszámíthatatlanság reménytelensége. Az eredmény ugyanaz: a Cseh Tamás által megénekelt szétporló, szétfolyó világ.

  Szegény Herakleitosz! Nekünk sikerült ugyanabba a folyóba többször is belelépnünk.

Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd meg a vén folyót, megvan-e még,
hisz ma az ember még azt is csudálja,
hogy el nem vették már rég mindenét,
nézz csak utána apádnak, anyádnak,
asszonyod vizsgáld, hogy asszony-e még,
másodpercenként kell ellenőrizd,
hogy a tiéd-e még, ami tiéd.

Gondosan leltározz éjt nappá téve,
zsebedbe nyúlj, hogy a pénz ott van-e,
elvették múltadat és a jövődet,
míg félrenéztél vagy három hete,
és emlékezz volt még egy óvatlan perced,
engedted magadnak hogy félrenézz,
s már arra ébredtél, hogy nem vagy férfi,
ember, hogy lehettél ilyen merész?

Volt még egy Istened, egész jó Isten,
s könnyelmű percedben feledted őt,
s felnéztél, láttad hogy ő is másé,
vicceket mesél a gondviselőd.
Nézz le a Lánchídról a vén Dunára,
nézd csak a vén folyót, hogy viszi szét
apádat, hazádat hogyan dobálja,
s maga sem tudja, hogy megvan-e még.

Vagy tudod mi; ne is nézz le a Dunára,
szemedet féltsed, hátha kisül,
így maradj inkább már, így félrenézve,
anyátlan, Dunátlan, nemtelenül,
Csakis a, csakis a szemedet őrizd,
ne is nézz már oda, hátha kisül,
vigyék csak kapkodják, nézz te csak félre,
s várj másik istenre, aki becsül. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr71442495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2009.10.12. 18:27:28

Az egész "Új dalok" album aktuális, elejétől a végéig.

bryan 2009.10.12. 20:24:06

OFF OFF OFF OFF
Bocs, hogy ide írok, de nem találtam webmester, vagy ilyesmi linket. Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a reakció megnyitásánál szignifikánsan gyakrabban fagy le a böngészőm, mint bármi más megnyitása esetén.
Ráadásul ubuntu 9.04-et használok firefox 3.5-ös (Shiretoko) böngészővel. Ha el tudná juttatni valaki problémámat az illetékeshez, majd moderálná a kommentemet azért igen hálás lennék.
Köszönöm.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.12. 20:52:01

ha nem a nóta van berakva, akkor inkább hangozzék el Bereményi neve, nem? :)

Szt. Ahanov 2009.10.12. 21:18:24

Cseh és Bereményi minden egyes szava, akkordja aktuális most és mindörökké, ámen.

betyár (törölt) 2009.10.12. 21:30:02

@szamárfül:

A dalt a you tube-on találtam, ott csak Cseh Tamás volt feltüntetve szerzőként. Ezért gondoltam, hogy a szöveg is az övé. Ha tévedtem, elnézést, főleg mert korábban ugyanezt tettem szóvá én is.

bryan 2009.10.12. 21:37:46

@TuRuL_2k2: Akármilyet, változó, rss-ről jövet, vagy bookmarkból, ugyanúgy előfordulhat, de az a legidegesítőbb, hogy nem tudom mikor fog működni és mikor nem. Nincs köze a megnyitott tabok számához, sem a flashhez, szívesen adnék crashreportot, de mivel az egész rendszert odavágja, ilyenkor az sem mentődik.
reakcio.blog.hu/2009/10/12/a_magyarok_istene_1#comment-form
Most pl. a radarról jöttem. Lehet nálam hardware probléma, viszont valami akkor sem kóser, mert a fagyást 10-ből kilencszer a reakció oldala okozza. Remélem van valami orvosság erre, előre is köszi a segítséget.
Bocs hogy szétzilálom a topikot, valami ilyen hibajelentő mailcím jól jönne.

bryan 2009.10.12. 21:45:48

Ha radarról jövök akkor például ilyesmit: reakcio.blog.hu/2009/10/12/a_magyarok_istene_1#comment-form
Most erről jöttem, de előfordul ugyanez ha bookmarkból jövök (reakcio.blog.hu/), vagy ha rss-ből akkor is. Nem függ a flash mennyiségtől, a megnyitott tabok számától semmitől. Egyszer csak megakad az egér, aztán jöhet a reset. Ehhez valszeg valamilyen hardveres problémának is köze van, de az oldallal sincs minden rendben, ha a fagyást tízből kilencszer itt tapasztalom.
Bocs, hogy szétoffolom a topikot.
Kösz a segítséget.

Alfőmérnök 2009.10.12. 21:47:28

@betyár:
Egészen biztosan tévedtél. Ráadásul a dal feltehetően a rendszerváltás után született, legalábbis egy 90es évek elején megjelent albumról való. Érdemes végighallgatni egy szomorú őszi estén.

bryan 2009.10.12. 21:58:48

És persze néha nem jelenik meg azonnal a kommentem, ilyenkor küldöm el mégegyszer. :)

Bell & Sebastian 2009.10.12. 23:54:45

MUSE - Hyper Chondriac Music (B-side from Hullabaloo)

www.youtube.com/watch?v=hmTJmxQboCA

Your golden skies feed my role
In this forgotten space race under my control
Who's returned from the dead?
Who remains?

You wanted more than I was worth
You think I was scared yeah
And you needed proof
Who really cares anymore?
Who restrains?

I don't love you and I never did
I don't love you and I never will

törzsmókus 2009.10.13. 01:23:21

OFF
@bryan: nekem pont azóta nem csinál ilyeneket, mióta Ubim van...
másik videodriverrel próbáltad már?
a 9.04 ubuntudon minden friss?
X. 29-én kijön a 9.10, lehet h az is megoldja. (pl abban alapból 3.5 van, nem csak belehegesztve)
/OFF és bocs

betyár (törölt) 2009.10.13. 09:23:06

@Alfőmérnök:
Az albumot nem találtam meg, de azt igen, hogy valóban Bereményi a szerző. Én is úgy gondoltam, hogy rendszerváltás utáni, ezért íródott a poszt, erről szól.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.10.13. 09:48:58

Érdekes, hogy egy ilyen régen megjelent album még most is ennyire kifejező és pontos. Nem változott volna semmi? Vagy változott, csak visszatért a kilencvenes évek eleje?

betyár (törölt) 2009.10.13. 11:12:04

@disab:
Ó, ezt az oladlt én is megnéztem, ezek szerint a szememet szúrta ki:((

nénike · http://mandiner.hu 2009.10.13. 11:14:38

Most, ezen a fázós, szeles napon itt egy másik Cseh Tamás dal, (Csengey Dénes szöveg) ami szintén működik.

Pulóveremben illatod...

bryan 2009.10.13. 13:20:44

OFF
@törzsmókus:
A driver frissítést kipróbálom köszi.A többi rendben van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.14. 01:17:16

tényleg, miért ez az azték emberáldozatos kép az illusztráció? vicslipocstli hogy jön össze a dalszöveggel?

betyár (törölt) 2009.10.14. 13:31:29

@mavo:

Mert emberáldozatot ábrázol. A mi nagy áldozat felmutatóink is ilyenek.

Ha elolvasod a posztot is, világossá válik:((

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.14. 14:01:53

@betyár:

"A mi nagy áldozat felmutatóink is ilyenek."

ne kímélj már, mondd, ugyan kik ezek?

betyár (törölt) 2009.10.14. 21:01:52

@mavo:
Mit szeretnél, kik legyenek?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.14. 22:16:31

@betyár:

talán elmesélhetnéd. csak így egyszerűen: "ezek meg ezek, nekem ez véleményem, nem szégyellem".

de persze játszhatjuk a megszokott fórumdroid köröket, hogy én visszakérdezek a visszakérdezésre, és/vagy mellébeszélek valamit, aztán te is még mellébeszélsz, meg mindenre visszakérdezel jó pár körön keresztül, aztán te elmondod, hogy szerintem ki, én meg elmondom, hogy szerinted ki, és nagyjából 10-20 kör után végre nagy nehezen kijövünk a farbával, hogy a másik egy buzi/narkós/alkesz/idóta/faszista/bolsi/zsidó/náci, a kívánt(ak) aláhúzandó(k).

aztán persze van olyan, hogy megmondod, te erre nem akarsz válaszolni. mert csak. vagy mert büdös a pofám, vagy mert sajt.

nos?

betyár (törölt) 2009.10.15. 08:06:09

@mavo:
Na de hát hiszen pontosan ezt akarod: te tudod, hogy én kikre gondoltam, de rákérdezel, bár azt is tudod, hogy nem szükséges mindig mindent kimondani, aztán én mégis válaszolok, aztán jöhetnek a szokásos körök:((

De ha nagyon akarod: a komenistákra. Ha részletesebben akarod: a rohadt komenistákra és kíséretükre. Ha még részletesebben akarod: Kádárra és az mszmp-re, Hornra, Megyóra, Ferire és az mszp-re és mindarra, amit tettek velünk és amit még sajnos tenni fognak. Amitől az ember úgy érzi magát ebben az országban, ahogy Cseh Tamás énekli tekintet nélkül arra, hogy a '80-as, 90-es vagy az ezrdeforduló utáni években él.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.16. 13:45:15

@betyár:

nem _tudtam_, csak felmerült, mint lehetőség, azonban ez soha nem biztos. Mi van ha tévedek?

tudod, én nem szeretek úgy vitatkozni, hogy háhá, Az _biztosan_ azt gondolja.

kellemes illusztráció a válaszod első mondata, "[n]a de hát hiszen pontosan ezt akarod", amelyben annak ellenére tartasz rosszindulatúnak, hogy a lehető legóvatosabban próbáltam elkerülni egy kétes szituációt, amit a te visszakérdezésed képzett. Ha egy kicsit is jóindulatúan állsz hozzá, ezt egyszerűen lehagyod, és csak a tényleges választ írod meg.

De nem, oda kell szúrni Az Ellenségnek, hogy háhá, te utálsz engem és szívatni akarsz.

Holott csak feltettem egy tökegyenes kérdést. De mellé kell beszélni, járni a köröket, mert Az A Másik Gonosz, és sátáni kacajjal fog nekem esni, ha ki merem mondani, amit egyébként gondolok.

Van egy véleményed, ennyi. Nekem más. Az meg annyi.

Amíg ilyen a társalgási kultúra, sok esélyünk nincs a párbeszédre. mármint nekünk (meg még sokaknak).

Hacsak legközelebb nem válaszolsz, ha kérdezek. Csak úgy egyszerűen, ahogy ember embernek szokott.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.10.21. 09:37:14

@betyár:

Az Ellenség "ügyes". Jó tudni.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.05.30. 23:16:09

„A színükvesztett madarak lassan elvesztik a formájukat is. Olyan kétszínű, pókszerű életmódra szorultak, hogy messzire hajítom a kesztyűmet. Fekete ujjú, sárga kesztyűim egy síkságra hullanak, amit törékeny harangláb ural. Erre aztán összefonom a karjaimat és lesbeállok. Meglesem a nevetést, ami a földből árad és azonnal kivirágzik, ernyős umbella. Megjött az éjszaka, akár a viola víz tükrén a ponty, amikor fürdik – és az idegenszerű babér bokrai összefonódnak az égen, ami a tengerből ereszkedik alá. Az erdőben meggyújtják a rőzsekötegeket és a nő, avagy tündér, aki a vállára veszi, most úgy látszik: repül, amíg a pezsgőszín csillagok viszont egy helyben állnak. Egyik cseppjében sárga hídon átkelő, lila cigánykordé van; egy másikban, ami utána következik, könnyű élet és kocsmai kicsapongások. Délen, egy öbölben a szerelem rázza árnyakkal teli sörényét és kedvező hajó jár körbe a tetőkön. A víz gyűrűi azonban egymás után törnek össze és az éjszakai tájak magas rétegeire egy ujj hajnalt helyez. Az utcalány dalba kezd, ami kacskaringósabb a friss patak folyásánál a megszegecselt Szárny országában – mindazonáltal ez nem egyéb mégsem, mint hiány. Egy igazi, a csillagok dicsőségére felkent liliom kitárja a tűz combjait, az erre felébred, majd az így alakult csoport a tengerpart felfedezésére indul. Ám a másik asszony lelke patyolat tollakba burkolózik s ezek gyengéden legyezgetik. Az igazság a Végtelen matematikai nádszálaira támaszkodik; Aquila, a sas rendjének megfelelően: hátrafelé történik a haladás – amíg a növényi hajóhadak Géniusza összeüti tenyerét és folyékony elektromos halak írják az orákulumokat.”
süti beállítások módosítása