Fasiszták és homoszexuálisok a Fradi elnökségében
2009. október 05. írta: Novák Tamás (spanyol)

Fasiszták és homoszexuálisok a Fradi elnökségében

  Jaaaj, szegény Fradi! Jaaaaj, szegény Fradi! - visszhangozta tízezernyi torok szombat este a Megyeri úton. (Újpest-Fradi 2-1, aki nem tudná, vagy aki tudja, csak kezdené elfelejteni!) De most nem erről akarok írni. Hanem a mocskos kommancsokról.

  Augusztusban Szamárfül már ajánlott egy nagyon jó könyvet, ami a kommancsokról és a Fradiról szól, ezúttal pedig  Fackyeahkadarrendszer osztotta meg az alábbi linket a tumblren. Katona Csaba és Majtényi György kutatásaiból kiderül, hogy a kommancsok kiemelt figyelmet szántak a Fradinak, '56 előtt és '56 után is. Sőt, a zöld-fehérek párthűségével sem voltak megelégedve. Idézet a jelentésből:

„Ismeretes, hogy a felszabadulás óta a Ferencvárosi Torna Club körül reakciós elemek tömörülnek és felhasználva a Club népszerűségét, a szocialista rendszer ellen izgatnak. A belügyi szervek nemrégen vizsgálatot folytattak és megállapították, hogy az ellenséges elemek a Club vezetésében is beépültek, kihasználva elvtársaink ébertelenségét, illetve a klub-sovinizmusból fakadó politikai vakságát.

A Belügyminisztérium dokumentált és tanúkkal bizonyított jelentése szerint az FTC-ben jelenleg 45 olyan személy van, aki reakciós, fasiszta szemléletű, büntetett előéletű, vagy erkölcstelen életet él. Kiemelkedő közülük {név anonimizálva} az FTC elnökhelyettese és egyben pártalapszervezetének titkára, aki a múltban fasiszta szervezetek tagja volt, jelenleg is fasiszta magatartást tanúsít és egyébként homoszexuális kapcsolata van egyes sportolókkal.
A KB Párt és Tömegszervezetek Osztálya ez ügyben megbeszélést tartott a MB, az MTSH, az ÉDOSZ, a Bp. IX. kerületi Pártbizottság képviselőivel és az alábbi intézkedéseket látja szükségesnek:”

  Hát, ilyenek voltak ezek a mocskos kommunisták. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr421427225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.10.05. 09:00:28

Akkor ez a buzináci kategória volt?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.05. 09:22:26

nahát! micsoda újdonság! és ez tényleg így volt? :)))

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.10.05. 09:31:14

"Hát, ilyenek voltak ezek a mocskos kommunisták."

:-)

Zetek 2009.10.05. 09:39:20

És akkor mi van? Akkor még a focihoz képest ez csak bulvár körítés volt. Ma már nincs foci, így jobb híján ezzel foglalkoznak. A történetnek, amúgy van tanulsága? Szerintem nincs.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.10.05. 09:52:43

@Zetek:
márhogy a komcsik és a kgb vezényelt szolgálatainak működése, az egész rendszer fennállása, elhanyagolható bulvárkérdés a foci nagyszerűségéhez képest? téged furkósbottal kéne ápolgatni! :)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.10.05. 10:19:59

nehogymár csak komejnisták liberálosok szocialisták meg zsidók legyenek buzik a magyarok közül??!!! a nácista fasiszta szemléletüeknek is meg kell adni ezt a lehetőséget.

buzi liláK!

hiba 2009.10.05. 11:22:13

ööö... én egy biciklibelsőben élek, úgyhogy ezért kérdezném, hogy a kiskép a posztcímet illusztrálja -e?

Novák Tamás (spanyol) 2009.10.05. 14:02:34

@hiba: nem, az az Újpest-Fradira utal. amit ugye 2-1-re megnyert az Újpest. mondjuk ezt is feltehettem volna:
www.youtube.com/watch?v=3FkK7b1tKUU
vagy ezt
www.youtube.com/watch?v=B5NOBFtwuCo&feature=player_embedded
:DDD

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.10.05. 14:41:30

@Novák Tamás (spanyol):

"mondjuk ezt is feltehettem volna"

Igen, és akkor nem kellett volna a vateráról(!) képet nyúlni. LOL.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.10.05. 17:53:54

"... Hát, ilyenek voltak ezek a mocskos kommunisták..."

szerintem, nem indokolt a múlt idő mindaddig, amíg lendvaibotokszosildikó ott van, ahol van
süti beállítások módosítása