Magyarország a kilencvenes évek elejétől folyamatosan rosszul használja ki azt a nagyszerű adottságát, hogy a sors különös kegyelme folytán épp egy medence közepén, nagy folyóvíz mellett, évezredes közlekedési utak kereszteződésében található. Tudom, rettentő összegekbe kerül a nyomorult M0-ás körbezárása. Budakalász-Üröm térségében, ahol valóban egy domb alá kellene buktatni a budai oldalra kiütköző Megyeri-híd forgalmát, na ott tényleg fúrhatnának valamit az M6-os alföld-alatti autópálya építésén megfáradt beruházók. Tudom, nagyon sok aszfalt kell, hogy mind a hét szomszéd ország határát elérje a 2x2 sáv (Nyíregyháza-Beregszász, Miskolc-Kassa, Debrecen-Nagyvárad, talán Pécs-Eszék). Tudom, ez se lenne elég, mert a baráti népeknek onnan tovább is kellene  építeni az utat. Tudom, Trianon úgy vágta át a vasúti vonalainkat, hogy a keletkezett szárnyvonalakat ma már nem is lehet, nem is nagyon érdemes összekötni a túloldaliakkal (lennének persze kivételek, de a MÁV-ot nem interrégiós vasutazásra találták ki). 
De most inkább a légiközlekedésről.

  Sokszor szóba kerül, hogy milyen jó is lenne, ha végre a ferihegyi repülőtér kelet-nyugat kapujává, átrakodóhellyé válna, divatosan gateway vagy hub lehetne... Mert hát kelet és nyugat között szélesre tárt vesztegzár a magyar puszta, lásd a román, szerb, satöbbi kamionok tömött sorát az M0-ás bármelyik irányában. Csak míg közúti közlekedésünk úgy-ahogy begyűjti térségünk országainak tranzitforgalmát, vízen és levegőben teljesen más a helyzet. Időközben sem Ferihegy, sem Budapest, sem pedig Magyarország Elmés Kormányzói nem vették észre, hogy nemzeti légitársaságunk giga-agóniája árnyékában azért nem lett volna érdemtelen fejleszteni légiközlekedésünk rendszerét. Eközben a környező országokban egyre több regionális nemzetközi reptér lép ki a légiközlekedési nagyszínpadra.

  Amíg Pécs a pogányi reptér (amely hivatalosan Ideiglenes Nemzetközi Repülőtér csúfnéven fut) fejlesztéséről álmodik, addig Eszék testvérváros Horvátország alulfinanszírozott hátsó udvarán már a Ryanair járatai előtt is nyitva áll. Igaz, hogy leginkább kitántorgó horvát vendégmunkásokat szállít, de ez már más kérdés. Persze hiba volna azt hinni, hogy a kassai, pozsonyi, temesvári, és nem utolsósorban az eszéki repterek önerőből fejlesztettek. Legfeljebb jobban odafigyeltek a külföldi nagytőke kopogtatására. A nyugati légitársaságok jóvoltából üzemelő repterek viszont végre felrajzolják a tágabb környéket a nyugat térképére. Mindenesetre az eszéki üzemeltetőn látszik, hogy még nem nagypályás az üzleti életben. A honlap angol nyelvű verziója finoman szólva hiányos, a Fotogalerija meg úgy néz ki, mintha ráripakodtak volna a legelső utasra, hogy: „Fotózd, amit látsz a betonon, de el ne üssön valami gépmadár!”

  Míg hazánk kormányai nem támogatták a regionális repterek fejlesztését, legfeljebb a Ferihegy 2 projektbe tolták a lovettát, addig például Románia nagy összegeket rakott Temesvárba, és lám-lám, ott ma már három légitársaság negyven úticélja között válogathatunk. Temesvár az utóbbi években mellékesen (és a reptértől függetlenül) a külföldi befektetők mekkája lett, több olasz zászlót látni az ipari parkokban, mint románt, pedig az már nagy szó. Mindezen váratlan és érthetetlen események következtében Szegeden már rég elszálltak egy regionális gazdasági erőközponthoz fűzött egykori remények: leginkább most már csak egy Temesvár felé vezető gyorsforgalmi út lenne aktuális, hogy az ottani repteret könnyebben elérjük. Üdítő kivétel a kulcsrakész Debrecen Airport a Kósa Lajos Élménypark (azaz Debrecen) határában, amely azonban mindeddig nem találta fel magát a puszta közepén. A válság persze most egyenesre tarolja az európai fapados légiközlekedés terepét (ld. a SkyEurope buktája), és ezen kellőképpen röhög a Ryanair meg a Wizzair. Apropó, Wizz: új magyar márka születik? Érdemes lesz figyelni erre a lila égi szekérre. Meg arra az érdekességre, hogy feltűnően nagy átfedés van a Ryan meg a Wizz tulajdonosi hátterében, fura módon nincs is nagyon olyan reptér, ahol egyszerre mindketten előfordulnak.

  De szegjük fel fejünket, és nézzünk északra! A most tavasszal gründolt szlovák Danube Wings egyelőre nevetségesen kicsike cég a maga kettő darab légcsavaros ATR-72-esével, de a pályára lépés mindenesetre hű tükre a Tátrai Tigris vállalkozókedvének. Majd elválik, tanultak-e a csődbe ment Sky-tól. Sovány vigasz, vagy épp vigasszal vegyes büszkeség, hogy a minicég kereskedelmi igazgatója egy felvidéki magyar srác. Kassán is alakulnak a dolgok, a vidám miskolci vendégmunkás akár onnan is repülhet a szerencsésebb történelmi fejlődésű nyugat felé.

  Szomszédaink, a huszadik század nyertes államai szó szerint belakják (és persze a maguk orcájára formálják) életterüket, kiteljesítve a Monarchia széthullása utáni szétfejlődés elméletét. Legtöbbjük olyan szépen veszi a kanyarokat a mi kis civakodó, apróra szabdalt Közép-Európánkban, hogy öröm (lenne) nézni, ha mi is hozzájuk hasonlóan egészségesen büszke nép volnánk, és legalább elemi szinten összehangolnánk regionális terveinket, de ez Bős-Nagymaros óta nem nagyon megy. Bajnai most éppen egy Komárom melletti négysávos hídról álmodik, mikor elődei egy nyomorult Ipoly-hidat sem tudtak összehozni. A medence közepén, a nagy vákuumban továbbra is állni látszék az idő.