Az a latin temperamentum, hajh.

  Nemrégiben újra felborzolódtak a román-olasz kedélyek. A (most szombaton véget ért) Velencei Filmfesztiválon mutatták be Bobby Păunescu Francesca című filmjét, amelyben egy fiatal román lány Olaszországba készül dolgozni, és hát az egyszeri román is a médiából tájékozódik. A médiának meg nincs ideje szociológiai tanulmányokra (kérdés, hogy az olvasók/nézők igényelnék-e egyáltalán), így nem csoda, hogy az ismerősök aggódnak, „Non hai sentito quella puttana della Mussolini che vuole morti tutti i romeni?”, kérdezi az apa (ha hihetek a román nyelvtudásomnak, akkor szabadfordításban: „Te nem hallottál arról a Mussolini [nevű] kurváról, aki minden románt holtan szeretne látni?”). Illetve elhangzik egy másik minősítés is: „sindaco di Verona di merda” („az idióta veronai polgármester”).

   Alessandra Mussolini parlamenti képviselőnő (Benito unokája) rögvest köhögni kezdett, Verona polgármestere, Flavio Tosi (Északi Liga), aki állítólag „románmentes övezetté” nyilvánította városát, még arra is képes volt, hogy a román főkonzul köszönőlevelét lobogtassa, amelyben a diplomata gratulál Verona „vendégszerető légköréért és azért, hogy a románokkal szemben nem xenofóbok”.

   Naná, hogy érzékeny pontra tapintott első nagyjátékfilmjében a rendező, 2007 óta nem telik el olyan hónap, hogy valami botrányszagú híradás ne érkezne a napsütötte Itáliából (a leghíresebb az ún. Mailat-ügy), és anno gyakorlatilag emiatt szűnt meg az EP-ben a Függetlenség, Hagyomány és Szuverenitás nevű képviselőcsoport.

   Az olasz szélsőjobb románozik és cigányozik ezerrel („Az Olaszországba érkező románok oly módon keveredtek a cigányokkal, hogy az olasz állampolgárok már nem tudnak különbséget tenni a dolgozó román és a bűnöző cigány között. Nem akarjuk a cigányokat többé ebben az országban!” - mondta akkoriban Alessandra), a románok pedig vagy védik a mundér becsületét, vagy pedig nemes egyszerűséggel cigányoznak, és az EU nem létező romaintegrációs programját fikázzák.

  Most bíróság előtt az ügy, ha hátrányos döntés születik, akkor meg kell változtatni az ominózus mondatokat (pl: „quella santa donna della Mussolini che vuole uccidere tutti i romeni” - ironizált az olasz forgalmazó, vagyis „szent Mussolini asszony, aki holtan szeretné látni az összes románt”). A fesztiválon nagy volt a siker, megtapsolták annak rendje s módja szerint.

  A rendező, saját bevallása szerint, igaz történetek alapján forgatta a filmet, az olyan haverek, volt licistársak mesélték, akik futottak egy kört idegenben.

  Hát, futott egy kört 2007 decemberében az Academia Caţavencu (a legjobb román szatirikus hetilap) újságírója is, őt idézzük: „»Igen, anya, me’ mindenféleképpen baszok, de még enni is akar a kibaszott férfija. Kellett nekem a digó fasz, hogy basznék szájba minden férfit a világon, me’ jön, hogy megfojtsam mindegyiket!« Ilyesmiket üvöltött egy szőke és finomka, Bákó melletti moldvai lyány az anyja fülébe, hogy csak úgy zengett Eminescu nyelve a 702-es buszon Ardeatina körül, Róma déli részén.”

  Hm, szőke és finomka. Na, mindegy, mi ne cigányozzunk/románozzunk.

  Mindez azért vált ennyire fontossá számomra tegnap, mert egy kissé unatkoztam, és eszembe jutott, hogy régebben, Kolozsváron ilyenkor szoktam megnézni a mozik kínálatát. Jelenleg is olyan városban élek, amelyikben van egy mozi. (Adalék: Romániában alig 80 mozi jut 22 millió lakosra, és a 42 legnagyobb városból hétben egyáltalán nem működik vetítőterem.)

  A mi mozink multiplex, és ilyen filmeket (a belinkelt cikk a román újhullámról szól, ajánlom figyelmetekbe!) nem szoktak ott vetíteni.

  Zárásképp idézzünk hosszabban a fentebbi cikkből:

  „Egy délután Porumboiuval meg szerettük volna látogatni a legnagyobb bukaresti mozi vetítőtermeit. A bejáraton a 4 hónap plakátja díszelgett, ám az őr nem akart beengedni. A mozi zárva volt, Porumboiu hiába magyarázta, hogy New Yorkból érkező vendégének szeretné megmutatni az épületet.

  Arra gondoltam, a »Do you know who I am?« (tudod, hogy ki vagyok én?) kérdésnek talán nem létezik román fordítása – ez lett volna az első dolog, amit egy amerikai rendező mond hasonló helyzetben. Vagy talán ez egy kétélű metafora: Bukarestben manapság semmi különös nincs egy Cannes-ban díjat nyert rendezőben.”