Nyári beszélgetések II: Magyar-magyar párbeszéd
2009. szeptember 08. írta: AgentUngur

Nyári beszélgetések II: Magyar-magyar párbeszéd

  A jobbikos beszélgetések közül az első némileg drámaiabb körülmények között kezdődött, mint a szoci középvezető  embertani (copyright Lola) vizsgálata.

  Színhely: Szombatról vasárnapra virradó hajnal, 6-os villamos, valahol a Margit-híd és a Moszkva tér között.
 
  Kissé illumált állapotban, és ennek megfelelő jó hangulatban szálltam fel reggel 5 óra tájt a 6-osra. Mögöttem egy négy fős társaság üldögélt, szintén jó hangulatban. Arra lettem figyelmes, hogy két roma lánynak reklámozzák a Jobbikot: de hát mi nem vagyunk cigányellenesek. Csak a liberálbolsik keltik itt a hangulatot... Próbáltam visszafojtani a röhögést, ami kb. úgy sikerült, mint itt.  Elég gyorsan szétbaszta ez a csí-met azonban, és amikor hangos "I hate the jews"-ba kezdett az egyikük. Azt, hogy miért angolul reklámozta a nézeteit a kolléga, nem tudom, de gondoltam tanulok valamit, és megkérdezem. Ilyen kis érdeklődő típus vagyok.

  Odamentem, hogy akkor most ez mér? Közölte, mer ez neki jól esik, és lefele kopás. Szó szót követett, és miután fizikai retorziókkal fenyegetett meg, gondoltam megtanítjuk a jobbikos kollégáknak, hogy nem mindenki hallgatja végig csendben, lehajtott fejjel az efféle handabandázást. Azok a szockók és liberók, akiket ismerek, valószínűleg kushadva végigülték volna azt is, ha a Gárda pogromot kezd a 6-oson, hogy utána összehívjanak egy rendőrileg jól biztosított tüntetést „te is más vagy, te sem vagy más” címmel. (Nos, ez az a híg fos, ami az elmúlt nyolc évben idejuttatta ezt az országot.) Maga a harci jelenet elég érdektelen volt egyébként. Miután a sofőr jelezte, hogy rendőri erőket fog hívni, és a Moszkván bizony tényleg ott állt egy járőrkocsi, leálltunk és röviden átbeszéltük a kérdést. Nem értette szegény, hogy jobboldali, fehér, nem zsidó (és zsidó felmenőket is teljességgel nélkülöző) magyarként mi a bajom vele. De hát mi ugyanazon az oldalon állunk – szajkózta meglepetten, amikor képbe került.

  Ugyanez volt négy hölgyismerősöm (korábban hárman Fidesz-szavazók, ketten Fidesz-tagok voltak, egyről nem tudom) véleménye is. Voltaképpen a Fidesz és a Jobbik úgymond ugyanazt akarja, csak a Jobbik picit keményebb, tovább megy. Ez kell, oda kell csapni a multikra, az EU-ra, a cigányokra. Mindenkire, aki eladta, kizsákmányolja, rombolja a Magyarországunkat. Ha felhívtam arra az egyébként intelligens, sikeres, csinos, magasan kvalifikált értelmiségi hölgyek figyelmét, hogy a Jobbik semmiféle olyan megoldási javaslattal sem állt elő, ami valóban meg is valósítható, egymástól függetlenül kísértetiesen hasonló választ kaptam: Nem akarjuk mi a Jobbikot kormányra segíteni, kormányozzon csak a Fidesz, a Jobbik majd segít és felügyel. Az igazi döbbenet azonban akkor jött, amikor a Gárdára terelődött a szó:  A Magyar Gárda  csak jót tesz, megvédi a magyarokat, az pedig hogy az egyenruha, a bakancs, a masírozgatás emlékeztet picit valami másra is: rossz az, aki rosszra gondol…

  A „jobbikos beszélgetések” során a legfurcsább az volt, hogy a cigányozás, zsidózás, uniózás, multizás tengerében milyen apró hely jutott annak a hárommillió magyarnak, akikkel elméletileg egy nemzeti radikális pártnak elsősorban foglalkoznia kellene. A Jobbik szavazók jelentős részét, különösen azokat, akiket az MSZP-től vettek el, a téma egyszerűen nem érdekli és ezt tudják Vonáék is. Csak mellékesen beszélnek róla, nem hiszem, hogy azért, mert a Jobbik kemény magjának ne lenne szívügye a kérdés, hanem politikai opportunizmusból. Nem akarják az ütős „cigánybűnözés” vonalat megzavarni ezzel.

  Taktikai szinten tehát nem rosszak a fiúk, stratégiailag azonban nullák. Régen nem értekeztem már jobbikos vezetővel, de az hasonló volt a nyári beszélgetéseimhez: indulat, tenniakarás, valós problémára adott rossz válasz (romakérdés - Gárda), nem is létező problémára adott hisztérikus baromkodás (a magyar zsidóság állítólagos törekvései a magyarság palesztin sorra juttatására). Túlbuzgó hit, és semmi realitásérzék. A Jobbik belső ellenségeket kreál mániákusan, pedig azok kívül vannak. Meg kell, hogy mondjam, még így sem érzem annyira idegennek a Jobbik provinciális, nyomasztó, nagyon is valós erőszakkal pettyezett világát, mint az MSZP teljes hit és léleknélküliségét. Vannak bizonyos dolgok, amiket meg lehet érteni. Orbán Viktor, aki a szellemi radikalizmus nagyon sok kijelentésével egyet tud érteni, ám a politikai radikalizmussal semmiképpen, azonban ezúttal a lelkemből beszél. Az érzések szintjén, bizonyos dolgokban lehet rokonság, de a stílusban és gyakorlatban semmiképpen sem. Annak, (azaz a politikai radikalizmus), mélyén ugyanis mindig félelem, sötét gyűlölet húzódik meg, és ez politikailag értelmes cselekvésre nem ad lehetőséget

  Bizonyára lesznek, akik ugyanúgy megsértődnek a fentieken, mint a számomra kedves hölgyek és az edzőpartner a villamoson. Kérném őket, és mindenkit, akit negatív előjellel teszi fel a kérdést, mit hoztak Magyarországra a külföldi befektetők, vagy éppenséggel mit is adott nekünk az Európai Unió, nézze meg jól ezt a videót. Aki pedig ártatlan jelenségnek tartja a Gárdát, ami (külsőségeiben biztosan) a magyar jobboldal legszégyenletesebb hagyományait eleveníti fel, az olvassa el Márai Sándortól a Szabadulást. Kínos hasonlóságokat fog felfedezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr991368559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.09.08. 14:44:59

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heima (törölt) 2009.09.10. 15:58:08

@thetriggerhappy: lófaszt. Magyarországon rendezettek a kisebbségi jogok, ami ma Magyarországon kisebbségvédelem/jogvédelem címen folyik, az nem a kisebbség jogainak védelme, hanem a kisebbség többletjogának melletti harc, üres seggnyalás.

Mondjuk a szlovák példánál maradva, ha a szlovákoknak kötelező lenne magyarul tanulniuk.

Alfőmérnök 2009.09.10. 16:01:12

Tudtommal a zsidókat nem rekesztik ki sehonnan. Hacsak nem a Miép (ma már Jobbikos) kocsmákból. Egyszer engem is kiküldtek, mert zsidónak néztek, azóta nem járok arra a helyre.
Olyanról viszont tudok, hogy bizonyos helyekre/körökbe könnyebb bejutni zsidóként, mint nem zsidóként.
Szerintem a buziknak sem sok félnivalójuk van, hacsak nem provokálnak.
Cigányokkal szemben valóban van diszkrimináció.

Arma Gedeonka 2009.09.10. 16:01:45

@tevevanegypupu:

linkeltem Shahak könyvét, azzal indít, hogy a "zsidó állam" definíció, alkotmány és minden szerint a kirekesztésre épül. A zsidó vallás és identitás a Talmud kora óta a kirekesztésre és gojgyűlöletre épül, máig érvényesen. Kivételek egyrészt a Talmudot elvető zsidó irányzatok, illetve olyan zsidó közegbe született egyének, akik ebből nem kérnek, mint Shahak, vagy itthon pl. a néhai György Lajos. Attól tartok, hogy az Agentungur által állítólag (?) megtámadott szerencsétleneknek fogalma sincs mindazokról a tényekről, amikről Shahak ír. Amit ők sejtenek, az csak a jéghegy csúcsa, vagy ilyesmi. Ettől még elég marhaság nyilvánosan zsidózni.

Agentungur pedig úgy látom, látta az Inglorious Bastards c. filmet és mint a kamasz hazafelé a karatefilmről, egyből utánozni kezdte. Skalpot vajon vitt haza?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.10. 16:06:00

"..annyit kívánna minden magyar zsidó, amennyit a szlovákiai magyarok vagy a homoszexuálisok: egyenlő jogokat, a kirekesztés és megkülönböztetés megszűntetését.."

EGYENLŐ JOGOKAT!

Muhaha! és LOL!

Tudnál mondani egy példát arra, amikor téged _joghátrány_ ért Magyarországon a zsidó származásod miatt?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 16:07:28

@thetriggerhappy: ott gyenge az érvelése, hgy nem tud magyar állami törekvésről, törvényről, amely a kisebbségeket kisebbségi voltuk miatt büntetné.
Mondjuk, senki nem írja elő a buziknak, hogy hetero kapcsolatokbn éljenek.

Amit sérelmezhet, hogy a szemééyes kapcsolatok szintjén van megkülönböztetés. De ez kölcsönös - van kisebbségi rasszizmus, van homintern, stb. Erről is sokat lehetne mesélni :(
És a személyes kapcslatok szintjén működő megkülönböztetést az életben nem fogja politikai eszközökkel megszüntetni.

tevevanegypupu 2009.09.10. 16:07:41

@thetriggerhappy:
Ciganynak lenni nem jo lenni bizonyos korulmenyek kozott az ketsegtelen. Viszont ez nemcsak a magyarokon mulik, mindket oldalnak kompromisszumot kell kotni, ugy szoktak a tervek sikerulni. De vannak nagyon sokan akik azert eleg jol boldogultak, ugy elnek mint a magyar atlag, az eletszinvonal alatt, de bekessegben, nyugalomban es dolgozva.
Zsidok, homoszexualisok pedig ugy tudom es latom, hogy ott vannak a kulturalis, politikai, gazdasagi elet magas es legmagasabb pozicioiban a tobbiek kozott. Naponta szerepelnek, nyilatkoznak, vendegloik vannak, negyeduk van, (homoszexualisoknak nincs ugy tudom, de barjaik vannak, oda mar betevedtem)
gyonyoru zsinagogaik, fesztivaljaik, ujsagjaik, szinhazuk..Beszelhetnek a nyelvukon - mar aki tud - es ugy altalaban kulonben legtobbunknek a hetkoznapi emberekbol fogalmunk sincs, ki zsido es ki nem, leszamitva azokat akik megmondjak, hogy ok azok.
Szlovakiai magyarok helyzete nem hasonlithato ossze ebben a kerdesben semmikeppen sem.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:11:41

@heima:

nem is az aktuális helyzet ellen beszélek. a gond azzal van, hogy ezt sokan szívük szerint megváltoztatnák. nekik jobb lenne ha nem lenne bejegyzett élettársi kapcsolat, sokan vízioonálnak numerus clausust és járnának el en bloc a cigányokkal szemben.

ami itt folyik max az eddigi, a nálunk szerencsésebb történelmi országokéhoz képest még mindig elenyésző jogok és tolerancia védelme. tudom, ez sokakat zavar.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:14:45

@Alfőmérnök:

a rabbiképzőbe valóban egyszerűbb zsidóként bejutni, másról én nem tudok.
szerintem inkább ne próbáld ki, hogy milyen lehet a visszajelzés ha melegként uúgy próbálsz élni a pároddal mint heteroként. én nem szeretnék magyarországon meleg lenni.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:17:57

@gloire:

ott volt a "kirekesztés" szó is, pont a hozzád hasonló szőrszálhasogatók kedvéért.

és egy aktuális példa egy tökös és civilizált válasszal:

robertkarpati.com/ny.html

sajnos ez nem az első hasonló sztori amit hallok.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:20:36

@tölgy:

dehogynem. ha a pártok, a közéletben résztvevők kifejezik az ellenérzésüket a kirekesztőkkel kapcsolatban, ha odaállnak pld jelen esetben a melegek mellé, akkor ezek a dolgok idővel megváltoznak.

nézd meg angliát a hetvenes években. paki és gay bashing mint az akkor valódi erőnek tetsző nf és elvtársai napi gyakorlata. és mi van ma? uezt az utat kellene nekünk is bejárni, csak a szándék hiányzik, meg az a kis idő, amitől az angol gyep is zöldebb.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:23:04

@tevevanegypupu:

a szlovákiai magyarokat sem piszkálja senki, amíg nem akarnak magyarul ügyet intézni, amíg nem akarnak magyarul tanulni, stb, stb. akarja őket bki is internálni? akarja őket bki is elgázosítani? akkor meg mit sírnak?

ugye nem kell nagybetűvel feltüntetnem azt, hogy ez irónia?

bz249 2009.09.10. 16:25:56

@thetriggerhappy: ja tehát egy konkrétan MEGVALÓSULÓ jogsérelem és egy másik jogsérelem LEHETŐSÉGE az egy és ugyanaz.

Fel is jelentelek a rendőrségen, hogy egy potenciális tolvaj vagy, mert ugye van két kezed (adott a lehetőség), enni is szoktál (azaz motiváció is van), szóval akár el is lophatod a kaját a boltból.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:28:42

@bz249:

nem is uazt a választ várnánk el: itt a veszélyre hívják fel a figyelmet, ott orvosolni kell a már megtörtént jogsérelmet.
de szerintem a párhuzam elég érthető, csak sokan szeretnék ezt nem elfogadni.

tevevanegypupu 2009.09.10. 16:29:19

@Arma Gedeonka:
En is lattam a filmet, Brad Pitt nagyon meggyozo volt.
Izrael zsido allam es passz, ez mindent megmond. Joguk volt alapitani egyet, aztan hogy hogyan sikerult nekik boldogulni az elmult fel evszazadban, az egyelore vitatott kerdes. Az egesz vilagban.

bz249 2009.09.10. 16:34:44

@thetriggerhappy: a legtöbbet félremagyarázott Bibó idézetet nem írnám ide... amíg a jogsérelem veszélye alapjában véve csak elméleti, addig érdemesebb inkább bízni a rendszer önkorrekciós képességében és nem rettegni.

thetriggerhappy 2009.09.10. 16:48:16

@bz249:

ha nem bíznék benne, nem itt lennék. ettől ugye azért még lehet beszélni a rendszer hibáiról és azok lehetséges következményeiről? attól még ugye észre lehet venni egy sajnos nagyon nem szép tendenciát a közbeszédben?

heima (törölt) 2009.09.10. 16:49:18

@thetriggerhappy: szerintem meg van egy réteg Magyarországon, akik MLK-nak képzelik magukat 2009-ben, de mivel az emberi és polgári jogok törvényi szinten biztosítva vannak, így a tevékenységük az említett kisebbség (főleg cigány/zsidó/buzi) fétisben merül ki, ez pedig joggal szúrja a többség szemét. De ez nem azt jelenti, hogy ki akarja rekeszteni a többség a kisebbséget.

Teljesen meg tudnám érteni az átlagszlovákot az ellenkezésért, hogy ha az lenne a kormányzati mantra, hogy tanuljanak meg a szlovákok magyarul, mert a kisebbségnek joga van anyanyelvén beszélni bárhol az országon belül.

Mert ugyan ez egy feltételezett példa, de pl ha nem is ilyen tág körben, de volt már ilyenre példa Magyarországon. És ezért tudom megérteni az átlagmagyart.

Vagy például nem egy vérszomjas nép a magyar, nem szereti senki a gyilkosokat, örül emberek halálának. De ha a kormányzat, a holdudvar, a sajtó (a mainstream) a cigányok által elkövetett gyilkosságokat elhallgatja, egyszerű bűnesetként kezelik őket, sőt a bűnözők személyiségi jogaival van elfoglalva, amikor pedig cigányok az áldozatok, nyíltlevél megy a köztársasági elnökhöz, a kormány ott lebzsel a temetésen, hirtelen lesz pénz, paripa, fegyver stb stb akkor abból jó nem fog születni.

Jogegyenlőség, ez az ami hiányzik, és nem a kisebbségnek van már kevesebb joga, hanem a többségnek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.09.10. 17:05:11

@thetriggerhappy: maga következetesen nem akar tudomást venni a törvénnyel szankcionált megkülönböztetés és a magánéletben gyakorolt között.

Amikor pedig úgy tesz, mint aki nem tud a kisebbségeknél is megtalálható kirekesztésről, hátrányos megkülönböztetésről, akkor vagy naiv, vagy vicces, vagy hazudik. Vagy provokál :(

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:10:16

@heima:

azért csak kibújt a szög a zsákból. nem lep meg, ha szlovákként te is úgy gondolkoznál, ahogyan azt slota vagy fico teszi.

senki nem mondja, hogy buzulj, csak azt kérik a melegek, hogy fogadd el őket. senki nem kéri, hogy holnaptól hanukázz karácsony helyett, mindössze annyit, hogy ne mocskos zsidózz és fogadd el ha valaki hanukázik karácsony helyett.

a cigánygyilkosságokra pedig ott van malina hedvig. ha hedviget a tárcájáért ütik le, senki nem ismeri a nevét, de őt azért verték meg, mert magyarul beszélt. uez igaz a cigányok által elkövetett bűncselekményekre és a cigányok levadászására. ha megértetted a két dolog közti különbséget, akkor szólj és folytatjuk!

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:11:51

@tölgy:

dehogynem. a gond az az, hogy a magánéletben sokan, illetve egy nem olyan régen már az establishmentbe is bekerült párton keresztül hivatalosan is szeretnék a törvényes megkülönböztetést....

bz249 2009.09.10. 17:13:18

@thetriggerhappy: "senki nem mondja, hogy buzulj, csak azt kérik a melegek, hogy fogadd el őket. senki nem kéri, hogy holnaptól hanukázz karácsony helyett, mindössze annyit, hogy ne mocskos zsidózz és fogadd el ha valaki hanukázik karácsony helyett.
"

Azért ne tessék már a véleményszabadság nevű alapjogot megkérdőjelezni.

Mindenkinek joga van mocskos buzizni és büdös zsidózni, amíg ebben kimerül a cselekmény.

Tolerancia, fogadd el, hogy mások utálják a homoszexuálisokat/zsidókat/pirézeket. Nem kell szeretned ezeket az embereket, sőt jogodban áll utálni is őket. Egyet nem tehetsz meg: nem korlátozhatod a véleményszabadságukat.

bz249 2009.09.10. 17:20:27

@thetriggerhappy: 61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

Nincs semmilyen alpont, kitétel, kivétel, speciális eset. Ez van benne a Magyar Köztársaság Alkotmányában. Mindenkinek jogában áll szidni a zsidókat/szlovákokat/kékszeműeket/...stb. Ha nem tetszik meg lehet próbálkozni

a.) forradalom, a köztársaság megdöntése
b.) mivel a mi Alkotmányunknak nincsenek megváltoztathatatlan pontjai, ezért járható a jogi út is 2/3-os többséget kell szerezni az Országgyűlésben az adott ügy mögé

Ha ezt elintézed akkor egy polgárjogi harcossal számolhatsz is a jövőre nézve.

heima (törölt) 2009.09.10. 17:39:59

@thetriggerhappy: szép összemosási kísérlet, de ide kevés. Abból, hogy megértem az átlagszlovákot abban, hogy nem akarna magyarul tanulni, nem következik az, hogy megértem az átlagszlovákot, amiért a magyarokat akarja szlovákra kényszeríteni. De tudod te ezt nagyon jól.

Na mert a cigányok egymáshoz mennek betörni meg gyilkolni, véletlenül sem a magyar nyugdíjasokhoz.

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:45:23

@bz249:

de ők sem másokét....én nem tiltanám le a kurucot, de ha rajtuk múlna, én már lámpavason lógnék, ugyebár.....
senki nem akarja nekik megtiltani, hogy bunkó prolik legyenek, csak ne ez legyen az általánosan elfogadott viselkedési minta, jó?

heima (törölt) 2009.09.10. 17:47:22

@thetriggerhappy: és azt kéne megérteni, hogy nem a kisebbségi jogok ellen (ezt maximum csak az MLK kórban szenvedők képzelik), hanem a kisebbségi többletjogok/többletjogok iránti kampány iránt van ellenszenv.

Pl. én nagy ívben leszarom a buzikat, cigányokat, zsidókat. De azt nem szeretem, amikor Mari nénit 82 évesen szó nélkül meg lehet erőszakolni, összeverni, szurkálni, majd beleállítani a baltát a hátába, aztán otthagyni a padlón kivérezni, ha meg állítólag megvernek egy zsidót, akkor miniszterelnöki szintre ugrik rögtön az ügy.

Ebben semmilyen jog nincsen, ez szimpla szeretem-nemszeretem megkülönböztetés, amit az MLK kórosok kedvenc hobbija. Még ezzel sem lenne semmi baj, mindenki alanyi jogon lehet balfasz, csak akkor ne akarjuk emberi és polgárjogi harcnak eladni a dolgot. Mondjuk ki, hogy imádjuk a buzikat/cigányokat/zsidókat, a többséget meg utáljuk, oszt jónapot.

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:48:33

@heima:

te meg tudod nekem mondani, hogy mennyivel szárnyalja túl a cigányok által magyar kárára elkövetett bűncselekmények száma a cigányok által cigányok kárára elkövetetteket?

egyebekben a tolvaj oda megy lopni, ahol pénzt sejt. szerintem logikus, hogy egy betörő nem a rokonához tör be elsősorban. aki ebben faji indítékot lát, az egy barom.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 17:51:05

@thetriggerhappy:
Bazmeg, te szégyelled, hogy zsidó vagy, és saját frusztrációd kivetüléseként kisebbségi ombudsmant alakítasz. Úgy teszel, mintha érdekelne a cigányok sorsa, miközben csak a zsidóságod miatt eszed a kefét. Selejt vagy.

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:51:26

@heima:

nem írom le, amit már leírtam korábban. lsd malina hedvig és a délvidéken a magyarságukért megvertek ügyei.
vagy te tudsz minden szlovákiában előforduló esetről, amikor megruháznak egy fiatal lányt és uilyen tisztában vagy a szabadkai, újvidéki éjszakai élet verekedéseivel is? azok is címlaposak lesznek itthon vagy csak, amikor magyart vernek a magyarságáért?

bz249 2009.09.10. 17:53:57

@thetriggerhappy: amire heima utalni próbált, hogy ne legyen mentség és polgárjogi ügy, hogy ha egy bűnöző cigust elkapnak. Ez ugyanis egy arra merőleges szempont.

Ha egyet értünk abban, hogy a véleményszabadság alapjog, akkor a következő kérdés. Kötelező-e oldalt választania egy politikusnak egy tüntetés-ellentüntetés ügyben?

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:54:10

@Mr Falafel:

te hülye vagy. miért szégyelném? nem én kompenzálok kettőnk közül. zsidó származású magyarként pontosan átérzem, hogy milyen a melegek vagy a cigányok helyzete, ahogyan azt átérezheti egy erdélyi vagy felvidéki magyar is.
magam miatt pedig nincs miért aggódnom. ha aggódnék, nem lennék itt.
a selejtségről pedig nem egy a saját fajtáját mocskoló frusztrált ügyvédbojtárttól kell, hogy tanuljak, ugye?

thetriggerhappy 2009.09.10. 17:56:26

@bz249:

ne legyen. ebben egyetértünk, viszont eddig nem erről volt szó. senki nem mondta, hogy azért mert vki cigány, meg kellene úsznia bmit is, de szerintem ez nincs is így.

vannak kérdések, amikben szerintem igen. ahogyan meg kell nyílvánulni a nyelvtörvény kapcsán, úgy meg kell nyílvánulni a melegek kapcsán is. németországban ott vonul a polgármester, minden párt, miniszterek, stb és egy pártnak sem jut eszébe távol maradni. ezzel is demonstrálják, hogy mi a hivatalos álláspont. itthon sunnyogás van, meg ékes ilona....

Google 2009.09.10. 18:04:49

@thetriggerhappy:

Tudod te, kivel van vitád (jogosan egyébként), mégis itt kopogtatsz. De nem baj.
Az establishmentbe is bekerült pártról van szó, mondjuk ki a nevét: Jobbik, na, ők tényleg rendesen mérgezik a kutat.
De azért teszik, mert úgymond a magyarokat védik. Bár ne tennék!

bz249 2009.09.10. 18:08:14

@thetriggerhappy: ott ezzel lehet szavazatokat szerezni, itten meg más problémák foglalkoztatják az embereket. Gondolj bele a németeket például az üvegházhatású gázok kibocsátása is érdekli, a bangladesieket meg nem! Micsoda érdekességeket produkál a világ.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 18:10:04

@thetriggerhappy:
Nem, te nem kompenzálsz, hanem projektálsz. De nem baj, majd jön a Jobbik, és meggyógyít.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:15:15

@thetriggerhappy: igen, megtudom: nagyságrendekkel.

De a mainstream hozzáállását a két fajta bűncselekményekhez még inkább meg tudom mondani: sok-null a kisebbség javára.

És mielőtt kifordítanád: nem azt akarom, hogy a cigánybűnözők nagyobb büntetést kapjanak, mint a magyarok, vagy fordítva, vagy nem azt, hogy a cigányok elleni bcskkel nem kell foglalkozni. Egyenlőség, ízleld a szót.

"egyebekben a tolvaj oda megy lopni, ahol pénzt sejt. szerintem logikus, hogy egy betörő nem a rokonához tör be elsősorban. aki ebben faji indítékot lát, az egy barom."

A falusi magyar kisnyugdíjasok arról híresek, hogy felveti őket a pénz. Említett Marika nénitől egy rezsót vittek el ha jól emlékszem, értéke kb 8 ezer forint. És látod ez a baj, feltételezed, hogy a cigányság nem lehet rasszista, csak a magyar.

tewton 2009.09.10. 18:16:20

@thetriggerhappy:
"úgy meg kell nyílvánulni a melegek kapcsán is."

muhaha,
elképzelem, amint a _köztudottan_ nagycsaládos ÉS heteró ÉS nem-elvált OV elmegy demonstrálni a sodómita-parádéra, a latex-srácok közé...

három (vagy hány) gyerek?
heteró partner?
házastársi státuszban?
egyházi esküvővel?

micsoda provokáció lenne ez!
micsoda felelőtlen, megbocsáthatatlan, kirekesztő gesztus a büszkén "más" kisebbség felé! mennyire nem-európai, mucsai bunkóság volna ez!

:)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 18:17:53

@Google:
Inkább száz trógerhepi, mint egy Jobbikos náci, igaz-e?

tewton 2009.09.10. 18:21:15

@thetriggerhappy:
"azért mert vki cigány, meg kellene úsznia bmit is, de szerintem ez nincs is így."

vidéken kérdezősködj, falvakban, kisvárosokban. meg fogsz lepődni. az életelleneseket talán nem ússzák meg, de a 19.999Ft-osokat azért igen, plusz a befenyített rendőrök vállvonogatása és hümmögése.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:21:31

@thetriggerhappy: aha, és a szerb és szlovák média tele volt baráti hangnemű cikkekkel az ügyekkel kapcsolatban, nyílt leveleket írtak vezető szlovák/szerb értelmiségiek, a szerb/szlovák miniszterelnök másnap éles hangon elítélte a magyarság elleni erőszakot, mindeközben a vidéki szlovákságot/szerbséget terrorban tartja a magyar kisebbség, és erről aki szólni mer, az rasszista?

heima (törölt) 2009.09.10. 18:24:51

@thetriggerhappy: és szerinted ma Magyarországon olyan a helyzete egy zsidónak, mint a Felvidéken, Erdélyben egy magyarnak? Komolyan nincs szabad zsidó felsőoktatás, egyház, civilszervezet, blog, kulturális hetek, kormányzati seggnyalás, gigazsinagóga, kártérítés, holokauszt múzeum, emléknap, megemlékezés, anyámkínja?

mégis mi a faszom kellene még?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 18:31:38

@heima:
Ennek a fajtának az sem lenne elég, ha naponta homokot szárnánk a fejünkre, és bűneink elévülhetetlenségét mantráznánk közben. Azt hiszi, ezzel elmúlna a frusztrációja. Selejt, már megmondtam.
Ellenben ezt érdemes megnézni:

www.youtube.com/watch?v=uzGyYC9O6h8

Google 2009.09.10. 18:37:38

A nyelvtörvény és a homoszexuálisok jogai két nagyon különböző ügy, már csak azért is, mert az előbbi esetben egy tiltásról van szó. Büntetésről.
Az, hogy nem szólalhatsz meg az anyanyelveden, nagyobb felháborodást szül mindannyiunkban, nagyobb gondot okoz, sőt, jóval nagyobbat, mint az, hogy a homoszexuálisok élettársak, avagy házastársak legyenek-e.
Ezt azt hiszem, elfogadod.
Aztán amikor még a gyerek örökbefogadás is szóba kerül, akkor kezdődnek csak igazán a bonyodalmak. Mert egyáltalán nem biztos, hogy akkor, ha a gyerek választhatna, két férfit, vagy két nőt választana szülőnek.
Lehet, a hagyományos, régi-módi férfi-nő szülőpárost részesítené előnyben, mert mégis csak valamit tud a nő, és valami mást tud a férfi egy-egy családban. Egyik sem fölösleges, mindkettőjükre szükség van. És a gyerek érdekei az elsők, nem? Mert előtte a jövő.

Tehetetlen Dodó 2009.09.10. 18:40:54

@Mr Falafel: Na, a liberálbolsik aztán nem szeretik Vámost, marhára zavarja őket, hogy kilóg a kánonból.
Egy ilyen trigger biztos vért hány tőle.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:43:30

@Tehetetlen Dodó: én bevallom őszintén, naivan megnyitottam a videot, de amikor megláttam ezt a fejet, megijedtem és villámgyorsan zártam is be a tubeot :D

Google 2009.09.10. 18:43:45

@Mr Falafel:

Nem választás kérdése. Együtt kell élnünk egyikükkel és a másikukkal is. És nekik is velünk.
De a kibeszélés sokat segít.
Inkább a megbeszélése a problémáknak, mint az asztalcsapkodás, nem?

heima (törölt) 2009.09.10. 18:46:35

@thetriggerhappy: de most komolyan, miért nem rögtön a szomáliai nők, a rhodesiai fehér farmerek, kongói gyermekkatonák vagy a burmai ellenzék helyzetével egyenlősítjük a magyar melegek=zsidók helyzetét? Mert ennyi erővel kisebbség-kisebbség, ugyanaz.

tewton 2009.09.10. 18:49:39

@Google:
a gyerek érdeke tényleg a legjobb érv az ügyben, talán az egyetlen vitathatatlan. elvégre nem kisnyuszit, plüssmacit akarnak dajkálni, hanem egy leendő embert, akinek a szocializációja alkalmasint elk_ródik.

Már az általános iskolában is. "Kisfiam, a szülői értekezletre küldd be az apukádat". És megint az a mocskos, érzéketlen társadalom lesz a bűnös.

heima (törölt) 2009.09.10. 18:55:14

@tewton: "És megint az a mocskos, érzéketlen társadalom lesz a bűnös."

A legújabb, hogy a buziknak nem tetszik, hogy a hetero házaspárok jegygyűrűt hordanak. Én már várom, hogy betiltsák, mert nem PC.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.10. 19:15:12

Szeptember 4-én, fényes nappal két cigány agyonrugdosott egy idősebb férfit, mert megkísérelte megvédeni azt az eladónőt, akit éppen inzultáltak. Olaszliszka visszatér!
Többen is végignézték, az esetet, de senki nem mert segíteni, vagy rendőrt hívni. Önvédelem magyar módra. Amikor a férfi vérbefagyva feküdt mozdulatlanul, a boltos mentőt hívott. Sztojkáék kocsin menekültek. Sztojka a környék rettegett cigány gengsztere.

tewton 2009.09.10. 19:25:18

@heima:
"nem tetszik, hogy a hetero házaspárok jegygyűrűt hordanak"

Én a következő pontokat nem értem:
1) ki osztott az efféle arcoknak lapot? miért gondolják, hogy kinyithatják a szájukat?
2) vajon kiket képviselnek? mert nem hiszem el, hogy minden homoszexuális ilyen mozgalmár-arrogáns nyomorult. Hányan állhatnak mögöttük? vagy csak egy-két önjelölt nyominger égeti az összeset?
3) azért a heteró házaspároknál a dolog nem csak a szexről meg az érzelmekről szól, hanem a gyerekekről is, extra kiadásokról, generációs perspektíváról, stb, ami valamivel több, mint két individuum meddő pajkoskodása.

Amúgy meg nagyszerű, pompás. Folytassák csak így, és lesz kollektív buzigyűlölet a kollektív semleges viszolygásból. Annak örülök, hogy ez a radikalizálódásos folyamat tisztábban lesz majd látható, mert nem lesznek olyan támadható-vitatható fogalmak, mint "buzibűnözés." Tiszta, ideológiai harc lesz, a Sárdobáló majd arról publikál, hogy milyen undorító, hogy egyesek különbséget tesznek a "normális" buzik meg a "nem normális" buzik közt, stb, lesz auschwitzos-buziüldözéses tematizálás, meg minden.

Van még játéktér, na.

heima (törölt) 2009.09.10. 20:16:10

@tewton: hát, majdnem, nem a sárdobáló, hanem magyarinfo.blog.hu/2009/09/08/radikalis_buzulas :D

Van egy ilyen tipikus mozgalmár réteg, főleg (de nem csak) Budapesten. Nincs rájuk jó szó, feltűnhetnek liberális, baloldali, humanista, kommunista-szélsőbaloldali, feminista sötétzöld, civil stb stb színekben. Az egyszerűség kedvéért legyenek mondjuk az LMK kórosak.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:35:56

@bz249:

elég szomorú, hogy itthon az egyszerű, demagóg válaszokkal lehet szavazatokat szerezni. ebbe bele kell törődni, vagy sem?

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:42:13

@heima:

gondolom alá is tudod ezt támasztani valamivel.....

szerinted csak gazdagtól lehet lopni? szerinted az a cigány nem azért megy oda lopni, mert ez a kézenfekvő és ha választania kell, akkor pusztán a származás alapján teszi? az meg sem fordul a fejedben, hogy a környéken lakó cigányokat ismeri, oda nem tör be, a magyarokat pedig nem, így ez a logikus választás? szerinted a piti bűnözők pusztán faji alapon választanak áldozatot?
mert ha ezt elhiszed, elmehetsz kuruc szerkesztőnek is, olyan sötét vagy.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:44:06

@tewton:

heteró vagyok, nemsokára születik az első fiam, soha nem volt meleg kapcsolatom, de én is fontosnak érzem, hogy ott legyek.
ja, és nem zavarna ha a fiam meleg lenne ha felnő. szabadon dönt, ha ő így lesz boldog, akkor egészségére.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:45:24

@tewton:

ez nincs is jól, de ez megint nem faji, hanem közbiztonsági kérdés.
sem a cigány bűnözőnek, sem a rokkant helyre parkoló kopasz magyarnak, sem a milliárdokat síboló politikusnak nem szabadna megúsznia semmit, de ez egy ilyen ország.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:46:05

@heima:

tényleg felesleges neked magyarázni, soha nem fogod megérteni.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:47:49

@heima:

mondjuk a büdös zsidózás abbafejezése? nem kell törvény, nem a jelenlegi szalonképes pártokkal van a probléma (bár nekik is van saruk ebben), hanem a jövőképpel.

de ezt is leírtam már.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:48:30

@Mr Falafel:

most zsidóként beszélsz többes szám egyesben vagy náciként?

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:50:53

@Google:

nem fogadom el. egy melegnek ez a gond, én a magam részéről nem rangsorolnám, mert akkor jöhetne darfúr, a csecsen helyzet, tibet, stb, stb.
egyébként miért zárja ki egymást a két dolog? tiltakozunk a surmó nyelvtörvény ellen és közben elfogadjuk (nemcsak törvényi szinten, hanem a való életben) a melegeket. nálam ez a két dolog összefér.

heima (törölt) 2009.09.10. 21:51:20

@thetriggerhappy: persze, hogy alátudom, a valóság elég lesz?

"szerinted csak gazdagtól lehet lopni?"

ki is írta ezt? :"egyebekben a tolvaj oda megy lopni, ahol pénzt sejt."

"szerinted az a cigány nem azért megy oda lopni, mert ez a kézenfekvő és ha választania kell, akkor pusztán a származás alapján teszi?"

szerintem a cigányok között jelenetős a magyarokkal szembeni rasszizmus, különösen az élősködő létformát folytató cigányok között. nyilván vannak praktikus okai is, hogy miért a magyar kisnyugdíjasok az áldozatai (idősek, védtelenek, takarékosan és dolgosan élnek, tehát a szegénység ellenére is lesz mit elvinni) a piti cigányterrornak, de hidd el, hogy élvezik, ha a magyarnak lehet szívni a vérét.

thetriggerhappy 2009.09.10. 21:53:23

@heima:

pontosan, csak azok kevésbé foglalkoztatnak. tudod, abban a nemzetközi konfliktusban, amiben nem vesznek részt a zsidók, semmi jópofa nincs....
pont olyan vicces, amikor egy a meleg tüntetés megdobálásáról hazatérő hazaffy fakad ki a nyelvtörvény ellen, mint amikor pld tomcat nyomja az álságos free tibet és krisna dumát.

heima (törölt) 2009.09.10. 21:56:13

@thetriggerhappy: és mégis, melyik törvény rendelkezik a büdös zsidózásról, mint támogatott/elvárt viselkedésről? vagy most komolyan bünteti kéne bárkit is a véleménye miatt, mondjuk mert nem szereti a zsidókat? és mi lesz a következő, elvisznek, mert nem szeretem a sóletet? olvasd újra, amit tölgy írt.

(egyébként nem lehet hogy a saját portán kellene körülnézni, ha meg akarod szüntetni a büdöszsidózást?)

heima (törölt) 2009.09.10. 21:58:12

@thetriggerhappy: aha, szóval egy burmai ellenzéki pont annyira el van nyomva, mint egy magyar buzi.

és akkor csodálkozol, hogy féregnek néznek? ha az MLK zsidók tovább hergelik a népet az ilyen faszságokkal, akkor valóban nem lehet fényes jövőképre számítani.

heima (törölt) 2009.09.10. 22:00:50

@thetriggerhappy: "közben elfogadjuk (nemcsak törvényi szinten, hanem a való életben) a melegeket"

ez már nem is MLK, ez már Jézus-kór :D

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.09.11. 08:40:41

@Mr Falafel:

"Körmük alá lesz nézve."

Ez egy elszólás? Magyarul körmükre nézés lenne, vagy előbb körmöt tépne?

Amúgy a szlovákok, románok, szerbek részéről is lenne igény arra, hogy a magyarok felülértékeljék a nemzetállami történelmüket és magukba szálljanak, hogy tényleg mindig korrektek voltak a velük élő népekkel és a permanens trianonozással is le lehetne állni.

Mérjünk egyforma mércével.
A múlt személyes összefonódások miatt hat a jövőben is, nem csak a zsidóknál, mindenkinél!

w2k 2009.09.11. 09:03:11

Kedves Agentungur!
Vegyél vissza magadból és ne állj neki kötekedni a buszon csak nagyon alapos indokkal, de ez csak jó tanács.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 09:11:35

@Jobb híján MDF-es:
Nem keversz valakivel? Hol írtam, hogy a körmük alá lesz nézve?

Félévszázadon át kussolás volt trianonról, szomszédaink tetű viselkedését is eltűrtük, a II.VH vesztesei közül egyedüliként még ma is naponta kell bocsánatot kérnünk a holokausztért, több zsidó ünnepet köszönt a magyar kormányfő, mint magyart. Mire mentünk azzal a mentalitással, amit te is képviselsz? Eredmény?
Az időtök lejárt. Én ugyan kinyírnálak titeket önvédelemből, de ez egyelőre kivitelezhetetlen. Ej, pedig be szép is volna a fajtádat lámpavason lógva látni!

merre? 2009.09.11. 09:22:53

falafel
vedd be a gyógyszered és takarodj vissza a csatornába náci patkány

thetriggerhappy 2009.09.11. 09:27:50

@heima:

igen. tök felesleges neked magyarázni.

thetriggerhappy 2009.09.11. 09:30:04

@Mr Falafel:

neked miért kell bocsánatot kérned? a bevagonírozott családtagjaidért? amikor bocsánatkérés van, te melyik oldalán állsz a fütyinek?

btw, a kommunizmus egyik nagy hibája a 2.vh-beli szerepünk elmismásolása a la ndk. nem véletlen, hogy ott is rajzanak a hozzád hasonló náci patkányok, míg a volt nszk-ban valamiért túl tudták magukat tenni már az egészen és szépen lassan még az egészséges nemzettudatuk is helyreállt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 09:40:49

@thetriggerhappy:
Nemzeti identitástudattal rendelkező, a történelmet legalább a rendszerváltozás után megismerő magyar ember nem kér senkitől bocsánatot.
Az "egészésges nemzettudat" a te fajtád legnagyobb ellensége. Minél több a ti ellenségetek, annál biztosabb az emberi faj túlélése, amit ti komolyan veszélyeztettek.

Egy dologban egyetértünk, etnikai kisebbségi. A II.VH-ban betöltött szerepeteket kommunistává avanzsálásotok után szépen elmismásoltátok. Mostanában demokratává avanzsáltatok, és a kommunizmusban betöltött szerepeteket mismásoljátok el. Ha eljön a számonkérés, az fájni fog.

thetriggerhappy 2009.09.11. 09:47:22

@Mr Falafel:

csak ismételni tudom magam: vicces, amikor egy bevagonírozott ősökkel rendelkező zsidó származású náci etnikai kisebbségiz le.
ez a kis magyar abszurd, nem?

Éhesló 2009.09.11. 10:51:00

@Oli bácsi: Figyeljen rád a hóhér. Mihamarabb.:)

Szentgáli 2009.09.11. 11:23:51

@thetriggerhappy:
Abszurdnak elég reális. Ezt a torzszülöttet újdonsült cimborái is lenézik, de felhasználják, mert mégis pikáns dolog, ha egy hasadt tudatú zsidó benácul. Lámpavassal pedig akkor fog találkozni, ha a régi cimborái azt felsegítik neki, ahol ő szereti, merthogy szerintem igencsak rosszul hiszi ez a kis önkéntes kápó, hogy anonim módon van jelen a neten.

Bajkon úr 2009.09.11. 11:52:38

@heima: és mégis, melyik törvény rendelkezik a büdös zsidózásról, mint támogatott/elvárt viselkedésről?

A Büntető törvénykönyv (Btk.) közösség elleni izgatásra vonatkozó paragrafusa.

heima (törölt) 2009.09.11. 13:09:38

@thetriggerhappy: hát igen, nagyot lendített volna a kommunikáción, ha visszatérsz egy kicsit a valóvilágba és mellőzöd egy picit az MLK kórt.

heima (törölt) 2009.09.11. 13:10:35

@Bajkon úr: aha, szóval a BTK nevesíti a zsidózást, mint támogatott és/vagy elvárt viselkedési formát?

ez nekem új :D

thetriggerhappy 2009.09.11. 13:30:02

@heima:

van egy pont, ahol már teljesen felesleges a kommunikáció, mert úgysem érted meg, amit mondok. szerinted a cigányok rasszizmusból fosztogatnak pont magyarokat, szerintem ebben pedig semmi rasszizmus nincs, egyszerűen nekik több van, egyszerűen együtt élnek, így ők válnak áldozattá. ennyi.

jellemző módon egy szót sem vesztegettél arra, hogy malina hedvig megverése miért érdekesebb egy mindennap előforduló egyszerű támadásnál, amiből szerintem egy hétvégén 2 tucat is előfordul magyarországon és véletlenül egy szóra sem méltattad, hogy miért lesz híradó anyag abból ha valakit újvidéken vernek meg a magyar beszéde miatt vagy ha pár hülye magyarok a duná mögé feliratot fúj x helyre.....

majd ha rájössz és meglátod a párhuzamot ezek és a cigánygyilkosságok között, akkor szólj és kommunikálhatunk!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 13:46:29

@thetriggerhappy:
Azt feltételezni, hogy a kisebbség nem rasszista, csak az európai fehér többség, súlyos rasszizmus.
Szokták mondani, hogy az antropológia a fehér ember lelkiismerete. Az európai fehér ember alkotta meg a diszciplínát, amelynek fogalomkészletét tevebaszó fajtád használja, csak éppen nem érti.

Egy hete két cigány ismét agyonvert egy magyart a XX. kerületben. Nem volt hír. Naponta megesik, mégsem hírértékű. Tudod, miért? - Mert a médiát ti, etnikai kisebbségek felügyelitek. Ha véletlenül előfordulna, hogy magyar ver cigányt, abból Európára szóló botrányt kreálnátok.
Kisebbségi, nektek jár a lámpavas.

thetriggerhappy 2009.09.11. 14:08:37

@Mr Falafel:

tessék, te díszfasz, itt van a saját dugád, most beledőlhetsz:

kkbk.blog.hu/2009/07/26/magyarveres_3

ismerős az oldal? egy "verésből" ekkora ügyet csinálni?

az agyonverésnél te tudod, hogy cigányok voltak? és másik x bűncselekménynél is, amikor nem cigányok, hanem szép, szőke magyarok vernek, ölnek meg bkit, így felháborodsz?

senki nem gondolja, hogy egy kisebbségi nem lehet rasszista. dehogynem. a kérdés az volt, hogy vajon van-e rasszista indítéka a piti bűnözésnek, a vidéki bajoknak, az általatok olyan szépen elnevezett "cigánybűnözésnek". szerintem nem, de ezt már leírtam.

a tevebaszó fajtád ugye az, akiket bevagoníroztak anno? nagypapád, nagymamád tevebaszó lenne? megint kompenzálsz, kis frusztrált zsidóm. megint csak az a kérdés, hogy a fütykös melyik oldalán is állsz most akkor, hasznos idióta?

heima (törölt) 2009.09.11. 14:21:24

@thetriggerhappy: és mégis mi alapján zárod ki, hogy egy cigány nem lehet rasszista? látod ez a baj, a bántóan egyoldalúság.

reagáltam az elkúrt példádra, de akkor még1x, ha nem ment volna át: Szlovákiában, Szerbiában a magyarság konszolidált életvitelt visz, még csak nem is szóbeszéd tárgya a "magyarbűnözés", kormányzati/politikai propaganda meg egyáltalán nincs. A felmerülő vádak általában az elszakadás igénye, azaz, hogy meg akarják csonkítani a nagy szerb/szlovák birodalmat > klasszikus kisantant szindróma. A magyar kisebbséget nem hogy tolják kormányzati szinten, mint itthon, hanem alapvető jogaikban korlátozzák, gáncsolják ahol érik, nem volt olyan, hogy a magyarverések másnapján a szerb miniszterelnök magához rendelte az ügyet és száz szerb értelmiségi nyílt levelet fogalmaz meg a magyarok védelmében, a szerb elnök sem ment jópofizni a kórházba.

Tehát míg Szerbiában, Szlovákiában a magyar kisebbség jogait érdemben korlátozzák, elnyomják őket, pedig nem tartanak rettegésben komplett kistérségéket, nem folytatnak deviáns életmódot, addig Magyarországon a cigányok segge ki van nyalva, minden létező törvényi védelemben részesülnek, a MEH még a köztisztviselőket is meg akarta tanítani cigányul, az általuk többségében lakott kistérségek nettó haszonélvezői a mindenkori költségvetésnek, miközben terror alatt tartják a vidéki, főleg idős megmaradt magyarságot, és teljesen deviáns viselkedési formákat követnek tömegesen.

Érzed már a leheletnyi különbségeket? Érzed már miért rettentően önző bunkóság a teljes törvényi védelem, sőt többletjogok birtokosaként összevetni a magyar kisebbségek helyzetét a ténylegesen elnyomottakkal?

Kb annyira, mint sírni, hogy csak reggelire meg ebédre jutott bélszín, vacsira már csak csirke maradt, és ez mekkora éhezés, mert csirkével nem laksz jól, mindezt összevetve persze a kongói menekülttáborok lakóinak helyzetével. Éhezés-éhezés!

heima (törölt) 2009.09.11. 14:24:24

@heima: "a magyar kisebbségek helyzetét" > "magyarországi kisebbségek helyzetét", mert kétértelmű lehet

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.11. 15:11:40

@thetriggerhappy:
Az elkövetők egyikét Sztojkának hívják. A magyaroknál nem divat falkában agyonrugdosni valakit.

Egyre idegesebb vagy, kisebbségi.

Bajkon úr 2009.09.11. 15:12:36

@heima: Hát ha te írnád az Alkotmányt, akkor valószínűleg konkrétan támogatná.

Bajkon úr 2009.09.11. 15:13:57

@Mr Falafel: Kisebbséginek nevezed? Dehát te is az vagy. Többszörösen is.

Bajkon úr 2009.09.11. 20:05:47

@heima: Ásítani minden hülye tud.

Bajkon úr 2009.09.11. 20:10:36

@Mr Falafel: Nem mindig ezt a szerepet játszottad. Pár éve a melegjog-védelmet, a cionista propagandát, meg az MSZP dicsőítését nyomtad. Legközelebb mi jön? Most már több nicked van, mint Ságvárinak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.09.13. 09:23:43

@Bajkon úr:
Én most is védem a melegek jogait. Annak semmi köze a buziparádéhoz. Neked a melegjogok egyet jelentenek a gusztustalankodással, mert egy szellemi éhenkórász vagy. A cionista propagandát sosem preferáltam, azt elítéltem mindig. Izrael államot egyetlen pillanatig sem ismertem el életemben. Joghoz értőként a jogbiztonságot, jogegyenlőséget, jogállamiságot tartom a legfontosabbnak. Mindig eszerint fogok szavazni. Eddig is ezt tettem. Sosem dicsőítettem az MSZP-t, én mindig a hatalmat gyakorló párt hibáira való rámutatást tartottam fontosnak. Nem használok több nicket, csak ezt. Amikor kényszerűségből másikat használtam, azt publikussá tettem. Sokszor leírtam már, nekem fontos, hogy tudja ki vagyok, akinek a mocskos pofájába mászok.

heima (törölt) 2009.09.13. 12:14:28

@Bajkon úr: Sőt, még a nem hülyék is tudnak!

Cypriánus 2009.09.14. 15:49:43

Arma Gedeonka!

Shahak időnként érdekes forrás (is tud lenni) , de ne feledd hogy olyan szélsőbalos, mint az állat. Kb. egy izraeli TGM.

amúgy szép példa arra, hogy Izraelben vidáman professzor lehet valaki úgy, hogy saját államát fikázza. (Palesztinában már a családját is zsákbavarrták volna hasonló palesztin nemzettudat-, vagy iszlámkritikájért .) Egyéként a Hamászt is förtelmesen utálta, elég korrekten le is írja, hogy miért.

Google 2009.09.15. 17:13:12

@Alfőmérnök:

Hát valahogy így kell ezt csinálni.
(Bocs, hogy belekotyogtam.)