Kommentszűrés
’09 aug
26
13:31

Ki menti meg a lakáshiteleseket?

Írta: nénike

  Majd a Tanács, az. Ez a csodálatos válságkezelés egyik fundamentuma. Döbbenetes, hogy a kereskedelmi bankok és egyéb hitelintézetek 2008 végéig összesen 800 ezer lakáscélú hitelt passzintottak el a nagyobbra, szebbre, jobbra vágyóknak. A számadatokat tovább böngészve azért a mélymagyar hülyeség / tájékozatlanság tengerén is át kell úsznunk (a lakáshitelek 38 százaléka forinthitel, 3,4 százaléka euró alapú hitel ám a többi 58,6 százaléka egyéb deviza, jellemzően svájci frank), hogy lássuk, mi az alapállás. Hát ez.

  Gizi néni, aki a házra meg az új Wagon R-re már rég „felvette az OTP-t” Molnár Gyula polgármester mai közlése szerint már meg is jelent az önkormányzatnál, hogy hallotta a rádióban, a Tanács segít. A XI. kerület első embere meg már lelkendezik is, hogy a település ingatlanhoz jut, aminek értéke feltehetően emelkedni fog.

  Fogalmunk sincs, hogy mi ütött ebbe az okos szocialista emberbe, de azt nem tudtuk nem észrevenni, hogy a helyhatóságok épp már saját vagyonelemeit, jelentős részben lakóingatlanait értékesítik évek óta, hogy a működési költségeiket fedezhessék, törvényben előírt kötelező feladataikat elláthassák. Ne feledjük azt sem, hogy nemég az önkormányzatok 120 milliárdos visszavágásáról zenélt a kormány a Valutaalapnak. A válságért nagyobb részt nem a boci szemű miniszterelnök hibáztatható, de hogy még ezzel a remek elővásárlási rendszerrel is rúgott egy nagyot az önkormányzatokon, az biztos. Ki ne hallott volna a települések adósságspiráljáról? Most kaptak még egy lehetőséget, hogy – ezúttal a MFB-től, persze nagyon kedvezményesen – újabb hitelt vehessenek fel.

  Kíváncsian várom, hogy a XI. kerület, mint az MSZP utolsó budai bástyája, él-e elővásárlási jogával és megveszi-e Gizi néni kéróját, s ezzel önkéntesen befekszik-e a jelentkezők lavinája alá, nem mellesleg több milliárd forinttal megterheli-e saját büdzséjét, vagy további finomításokra való hivatkozással eltemeti a dolgot. Ha Molnár (én ezt tartom valószínűbbnek) egyszerűen csak szájkarate bemutatót tartott, teljesen érthető kormánypárti álláspontra helyezkedett, de felelős politikus nem asszisztálhat a felelősség ilyetén helyi szintre delegálásában. Gizi néni hogylétének és a japán jen árfolyamváltozásának összefüggésrendszere, valamint az ebből adódó károk enyhítése egyelőre még nem az önkormányzatok feladata.

Címkék: válság lakáshitel

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr711339250

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán és Perez; Izrael; Nemzetgazdaság 2009.08.27. 11:34:31

Míg az egész "jobbos médiának", Reakciónak és a Konzervatóriumnak az orosz befolyás fáj leginkább (érdekes módon csak ez); addig minekünk beszélnünk kell egy olyanról, amit csak a náczik emlegetnek. Ugye mindannyian emlékszünk simon perez, li...

Trackback: Kivérezteti a kormány az önkormányzatokat? 2009.08.26. 18:35:10

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke mai nyilatkozatában a 800 milliárdra rúgó önkormányzati adósságállomány (állami) konszolidációját sürgette, hasonlóan a kilencvenes évek bankkonszolidációjához. Az önkormányzatok hitelállomá...

Trackback: Bacher Iván az MSZP-ről 2009.08.26. 15:00:57

Bächer az MSZP-ről: "Ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek?" A szerző hozzájárulása nélkül közölte a Magyar Hírlap Bächer Ivánnak, a Népszabadságban rendszeresen publikáló író-újságírónak a cikkét, amelyet a Népszabad...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.26. 14:03:56

nem kötelező feladat, de önként vállalt lehet. ettől ÖNkormányzat, független költségvetéssel. ha bármilyen legális forrást tud hozzá mozgósítani csuklás nélkül megteheti.

nénike · http://mandiner.hu 2009.08.26. 14:26:24

Épp erről írtam. Hogy mit szól majd az a sátoraljaújhelyi Rezső, akinek a szobakonyha paneljét nem veszi meg az önkormányzat (mert se pénze, se ravasz lakásbiznisz víziója, hiszen a kecó egy tál sárlevest sem ér), miközben azt látja, hogy mondjuk Budapest XI. kerülete vásárol.
Megmondom mit szól, hogy az a szemét Szamosvölgyi Péter nem segít, bezzeg a Gyula. Sérül az egyenlő bánásmód elve, és a különböző települések vezetőit is (pártállástól függetlenül) lehetetlen helyzetbe hozza.

Miért nem veszi meg az MFB közvetlenül a kereskedelmi bankoktól a lakásokat? Miért kell ebbe a helyhatóságokat belerángatni?

Tehetetlen Dodó 2009.08.26. 14:31:07

Buli ez.
Így lehet majd Újbudán olcsón lakást venni.
A Havannán nem fog előállni a helyi "Tanács", ne féljetek.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.26. 14:39:19

@nénike: szerintem inkább molnár magánakciója esetlegesen utólagos kormányzati rábólintással.
ha nem lesz mégse pénz, akkor sima pr bepróbálkozás maradt.
molnár szerintem van kb. olyan erős, mint anno toller lehetett - míg mint gyf. potenciállal bíró belső ellenzéke egy klassz. személy-teher balesetben nem annullálódott. hogy mik vannak?!
molnár - valljuk be - nem kispályás. nem csak kormányzati, hanem kormány közeli forrásokat is tud (hat) mozgósítani.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.26. 14:55:33

@nénike: közvetlen kormányzati forrást nem fognak adni, mert imf bácsival nem merik összeakasztani.
közvetve, kormányoldali önkormányzatok gazdálkodásának leple alatt valahogy elmehet, nem csak korm. forrásokból (kampány van!) az ász meg kinyalhatja, ahogy eddig is.
szerintem inkább molnár magánakciója lehet, utólagos rábólintással. ma molnár van olyan erős az mszp-ben mint toller volt anno, amíg meglehetős potenciállal gyf. belső ellenzékeként nem vett részt egy klasszikus teher-szemény közúti szeánszban.
hogy mik vannak?!

érdektelen 2009.08.26. 14:55:55

Pedig egyszerű ez. A kormány átadja a bedőlő lakáshitelek gondját az önkormányzatoknak. Lehet kire mutogatni, náluk van a lehetőség, tegyék meg.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.26. 14:56:37

hát így jártam. döglődik a blogmotor.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.26. 14:57:23

@leila iron: igen, igen. nálunk épít, náluk farag. lesz így még 20% is! + náczik!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.26. 15:00:09

apropó! nem kell minden lakást megvenni. csinálnak egy rendeletet, abban meghatározzák a jogosultságok (csak torkosborzéknak jár az opció) a többiek mehetnek a lecsóba.
végeredmény: mi segítettünk, statisztikák, grafikonok, sajtó, napkelte ... híííírtévé... stb.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.26. 15:36:34

Szerintem jobb menőöv lenne az, hogy meg kéne adni a lehetőséget az adósnak, hogy ő adja el a lakást, ne legyen árverés. Akkor legalább az önrészt nem bukná el, vehetne egy kisebb, olcsóbb lakást máshol.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.26. 15:37:02

Gyulaúr úgy véli, hogy megveszik Mari néni kecóját, aztán majd jó drágáért eladják 4+ év múlva, amikorra megint visszamászik valahogy az ingatlanpiac a pöcegödörből. (Gyulaúr már régóta csak az ingatlanok eladásából tud elképzelni bevételt. Megakadt a tű a lemezen.)
2010-2014 között meg kit érdekel az önkormik helyzete, azt a négy évet ő Hawaiin fogja kibekkelni. Esetleg a pincében üzemelő illegális röpiratnyomdában.

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 15:52:29

Idézet a cikkből "tájékozatlanság tengerén is át kell úsznunk (a lakáshitelek 38 százaléka forinthitel, 3,4 százaléka euró alapú hitel ám a többi 58,6 százaléka egyéb deviza, jellemzően svájci frank)".
Anno volt egy egész jó cikk az indexen, mely azt taglalta, hogy ha már devizában adósodik el az ember, akkor miért racionális döntés a svájci frank (kb. azonos kockázat melletti kisebb kamat).
Arról nem is beszélve, hogy ha nem jöhetett szóba a támogatott forinthitel, akkor a kb. fele akkora kamat szintén racionális döntés tud lenni, ha nem túl nagy az árfolyamkockázat. Modjuk aki 230-240Ft-os eurónál vett fel devizahitelt, az tényleg futóbolond.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.26. 18:44:15

@nénike: "de azt nem tudtuk nem észrevenni, hogy a helyhatóságok épp már saját vagyonelemeit, jelentős részben lakóingatlanait értékesítik évek óta, hogy a működési költségeiket fedezhessék, törvényben előírt kötelező feladataikat elláthassák."

Ez nem nagyon igaz. Trackbackeltem egy korábbi posztomat, hogy mi is látszik az önkormányzatok finanszírozásából. A valóság az, hogy az adósságaikat nem a működési költségeik finanszírozására veszik fel, hanem beruházásokra és pénzügyi befektetésekre. Az önkormányzatok összvagyona nem csökken, hanem nő (kivéve a kistelepüléseket, rájuk igaz, amit mondasz.)

"Ne feledjük azt sem, hogy nemég az önkormányzatok 120 milliárdos visszavágásáról zenélt a kormány a Valutaalapnak."

A 120 milliárdos elvonás pariban van az idei GDP-csökkenéssel. Az önkormányzatok állami támogatása a GDP arányában az elvonással marad korábbi évek 5,3%-os szintjén, különben nőne.

Az önkormányzatok tényleg maximálisan kihasználják a hitelfelvételi lehetőségeket, a "kúrd el babám" jegyében természetesen lehetőleg devizában. Aztán államapapírokat vesznek belőle és nyereségre tesznek szert. Legalábbis ez ment az elmúlt három évben Úgyhogy lesz pénzük ingatlanokat vásárolni.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.26. 18:50:14

Ja, hogy a lényeghez is szóljak: bár nincs hiteles összesített statisztika, de a pletykák szerint devizahitelesek kb. 5%-a lehet nagy szarban (akik állami vagy önkormányzati segítségre szorulnak), a többiek 270-es euró mellett inkább tekintsék tanulópénznek a veszteségeiket.

Mélymagyar hülyeség: éveken át téptem a számat IRL és a neten, hogy ne adósodj el barom, devizában, hacsak nem abban kapod a fizetésedet. Tudod, mit mondtak? Letették elém a két konstrukció törlesztőrészleteit. Ugyanaz a tőke, ugyanaz a futam, havi húsz rugó különbség. Ezzel nehéz vitatkozni.

Meg különben is, ha Oszkó Péter CHF-ben adósodott el, akkor az a hülyeség nem csak mélymagyar, hanem magasmagyar is. Vagy nem hülyeség, hanem pech.

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 19:16:17

@Kettes: Ha 10 milliót vesz fel az ember 10 évre, akkor:
6 %-os kamat esetén a havi törlesztőrészlet 111 ezer, 12% esetén 143 ezer. Állandó kamatok mellett a szívás akkor áll be, ha a deviza árfolyama tartósan 30%-kal emelkedik meg (egyszeri Ft leértékelés).
Az emberek ott tolták el, hogy azt nézték, hogy mennyi az a maximális hitelösszeg, amelynek a jelenlegi törlesztőrészét még épp bírják törleszteni, és fel sem merült bennük, hogy a forint gyengülhet.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.26. 19:18:17

@evil overlord: Pont ezt mondom. Felmerült bennük, keresztet vetettek, aztán felvették a devizahitelt, akkor előnye volt a forinthitelhez képest.

X Y kronosz óra 2009.08.26. 19:26:04

@Kettes:

Én úgy tudom,hogy működésre nem is kaphatnak az önkormányzatok hitelt, kizárólag fejlesztésre és beruházásra. És ez még ésszerű is.

váév építők (törölt) 2009.08.26. 19:34:53

miért kéne megmenteni őket?

saját maguk döntöttek úgy, hogy hitelt vesznek fel..

engem ki ment meg...-nincs pénzem ferrarira!!! most mi lesz velem???

a lakáshitelesek megmentése olyan, mint a gázártámogatás - soha nem fűtöttem gázzal, tehát én nem kaptam soha.
szóval vagy mindenki kapjon pénzt az államtól vagy senki!

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 19:35:50

@Kettes: Ha bírják fizetni a megemelkedett törlesztőrészletet, akkor lehet, hogy még mindig jól járnak a devizahitellel. Ez persze (leginkább) attól függ, hogy milyen árfolyamnál vették fel hitelt (meg attól, hogy még mennyi idő van hátra a törlesztésből).

Hattory Hanzo 2009.08.26. 19:46:49

@evil overlord:

Ráadásul árfolyamgaranciát is lehetett kötni a CHF hitel mellé, persze költség, de így visszatekintve piti tétel. Aki hülye, az meg így járt. Ez olyan, mint az ingatlanszövetkezet volt: aki elhiszi, hogy kétszer annyi kamatot lehet behúzni, mint a bankban, az ne sírjon később: kockáztatott, vesztett, ennyi. Ja, hogy ennyi pénze volt összesen? Hát, nem tartottak pisztolyt a fejéhez.

Walter Melone (törölt) 2009.08.26. 19:52:39

"Ki menti meg a lakáshiteleseket?"


Gondolom az, aki majd pénzt ad azoknak, akik nem vettek fel hitelt.

Nehogy már azt dotáljuk aki felelőtlen pénzügyi döntéseket hoz, annak a kárára, aki megfontoltan cselekszik!

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 20:04:06

@Hattory Hanzo: Na igen.
@Walter Melone: Azonban az sem jó, ha túl sokan veszítik el egzisztenciájukat emiatt. Hogyan lehet a kettő között komprimusszumot kötni?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.26. 20:35:37

Igazából az a kérdés, hogy egy lakás reális bérleti díja lényegesen alacsonyabb-e, mint a fizetni nem bírt törlesztőrészlet. Ebben nem vagyok biztos. Én úgy gondolom, hogy nettó bérleti díjként a lakóingatlan forgalmi értékének 10%-át meg kellene kapni évente. Ez egy 24 milliós ház esetében havi 200e. Ezt könnyebb fizetni?
Egyéb esetben a különbözet az önkormányzatokat terheli.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.08.26. 20:40:05

@Walter Melone:

"Nehogy már azt dotáljuk aki felelőtlen pénzügyi döntéseket hoz, annak a kárára, aki megfontoltan cselekszik! "

Ez már elkésett.:( Az egész rendszer kb. 70%a egy róóóbin húúúd adó...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.26. 20:52:10

@evil overlord: valójában még most is előnyösebb (lenne) a devizahitel, mint a forint, csak nem/nehezen lehet felvenni.

evil overlord (törölt) 2009.08.26. 21:02:59

@Kettes: Az járt jól, aki idén tavasszal vett fel devizahitelt (már ha kapott) :))).
Amúgy elég röhelyes (igazából siralmas) amikor huszonsok százalékos forintalapú személyi hitelt úgy hirdetnek, hogy nincs árfolyamkockázata.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.26. 21:03:10

@Elpet: Pénzügyileg a bérleti díj nem más, mint a lakás értékének megfelelő tőke örökjáradéka. Ebbe azért bekavarnak az ingatlanpiaci ármozgások, az adók, az amortizáció, az ingatlan fejlesztése stb., illetve ezek jövőbeli bizonytalansága, de valahogy így kéne kinéznie a modellnek.

A másik, hogy ha az adósság nem éri el a lakás értékét, az önkormányzat által fizetett vételár adósságvisszafizetés utáni része a tulajdonosé. Ennek a tőkének a hozama részben fedezi a bérleti díjat.

Arról persze szó sincs, hogy a polgár jól jár. Nem is lehet cél, hogy arbitrálni lehessen egy segéllyel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.26. 21:09:28

@Kettes:

A közvélekedés érdekesen gondolkodik. Mindenki elfogadja, hogy a boltban fizetni kell az áruért, azonban az adósságtörlesztést hajlamos méltányossági alapon szemlélni. Pedig a két dolog közt alapvetően nincs különbség. A boltos és szállítója meg akarja kapni a pénzét az áruért, a bank betétese pedig szeretné visszakapni a betétjét.

Kenguru 2009.08.26. 22:10:22

@Kettes: Nem az a baj hogy svájci frankban adósodtak el, ez sajnos húsz eves futamidőre a jelenlegi forintakmatok mellett is racionális lépés volt.

Az volt a baj, hogy kicentizték a törleszőrsézeletet, és nem tartlékoltak mellé semmenyit.

Ha mindeki úgy vett volna föl hitelt, hogy előre kiszámolja hogy mennyi lesz a törlesztőrészlete, majd ezt az összeget EGY ÉVIG A HITELFELVÉTEL ELŐTT mindem hónapban félreteszi, sokkal jobban állnánk.

Így lenne egy jelenős tartaléka kamatemelkedés+munkanéküliség esetére, plusz ha ezt a pénzt a kamataival együtt évente újra lekötné, a húsz év végére egész szép összeg lenne.

Az a tragikus hogy csak arról van szó még most is, hogy " s aok hülye milyen bután eladósodott" arról meg nem, hogy hogy kellett volba ezt okosan csinálni.

Takika 2009.08.26. 23:02:23

Engem az egyeb devizak (CHF, japan jen, stb) aranya, valamit a hozzajuk tartozo kamatperiodusok erdekelnenek. Ugye a hiteltorlesztok emelkedesenek egyik oka csak a valutaarfolyamok valtozasa, a masik az, hogy a kamatperiodus lejartaval a bankok megemeltek (teljesen jogszeruen) a nekik mar gazdasagtalan hitelek kamatait.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.26. 23:05:03

@Kenguru: Ha lakásról van szó, az emberek hisztis picsákká válnak. Nem akarok várni!!!! Nekem az jár! Most! MOST!!! Azon csodálkozom, hogy még nem esett be senki azzal az érvvel, hogy albérletbe nem lehet gyereket szülni.

Bell & Sebastian 2009.08.26. 23:11:50

Hát emberek, itt nem találkozott senki a Szirénnel?

Aki azt tanácsolta, ha van tehermentes lakásod, vegyél föl rá hitelt, azt meg rögtön hagyd is ott, befektetik az ingatlanpiaci boomba, a különbözet pont kiadja a rezsit!

Mikor újra találkoztam a Szirénnel, meg is kérdeztem, hogy is volt ez egy évvel ezelőtt?
Azt mondta, akkor az volt a feladata, most meg más!

Más idők - más kukacok! Hamm!

tevevanegypupu 2009.08.27. 00:07:59

@Kettes:
Egyebirant egy normalis lakas tenyleg jarna minden embernek es rohej, hogy ez manapsag meg problema. Nem alberlet, nem lyuk, nem a tuzfalra nezo kis szobacska vagy saletromos, peneszes falak.. Emberhez melto elet az azert a XXI. szazadban mar jo lenne. Europa kozepen is. Tokeletesen ertheto, ha valaki hisztizik, mert a fizetesebol keptelen venni egyet. Rohadt sok kolcson, kuncsorgas es megalazkodas kell egy normalis lakas megszerzesehez, fiatal vagy idosebb embereknek is. Nem jol van ez igy.

Bell & Sebastian 2009.08.27. 00:20:56

@tevevanegypupu:

A fiaztató-ketrecben (lakótelepi), szoci szavazó terem, zöldövezeti-családiban nem.
Tényleg nincs ez így jól!

tevevanegypupu 2009.08.27. 00:39:46

@Bell & Sebastian:
Van eppen eleg zoldovezeti palota-lako is, aki a szocikra szavaz..Nem is beszelve azoknak a lakasarol, akikRE szavaznak. Ugy tunik kulonben, hogy nalunk a milliardosok a szocialistak.(:

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.08.27. 03:23:31

@Takika: Meg hogy az ún. frankhitelek nem mind és/vagy nem teljesen frankhitelek, az euróhitelek nem mind és/vagy nem teljesen euróhitelek s í. t.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.27. 07:24:42

@tevevanegypupu: Köszönöm a szemléltetést. Pontosan ezekkel az érvekkel győzték meg magukat az emberek arról, hogy miért hagyják figyelmen kívül a kockázatokat, és aztán ezért érezték méltánytalannak, amikor mégis bekövetkeztetek.

Hogy ez szoci/lakótelepi mentalitás lenne, az talán elkapkodott következtetés. A pártpreferenciák változnak, a mentalitás állandó.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2009.08.27. 08:16:05

Van néhány ingatlanközvetítő, aki meghallván az idő szavát, arra specializálódott, hogy a bajbajutottaknak megadja a kegyelemdöfést.:)
Hát ilyenek vagyunk.

tevevanegypupu 2009.08.27. 08:49:51

@Kettes:
azt hiszem az egyik legnagyobb kockazat Magyarorszagon mondjuk 30 millio forint hitelt felvenni, peldaul 15-20 evre. Egy kozepes hazra es egy autora. Ezt pedig eleg sokan megprobaljak. Nalunk mar itt kezdodik a vallalkozas. Es akkor meg nem is beszeltunk egy kisebb uzlet vagy akarminek a megnyitasarol es elinditasarol. A lakas mellett.
Ezek igy egyutt olyan kockazat, amirol batran elmondhatjuk, hogy
nalunk tobben jatszanak dupla vagy semmit mar most, a sukoroi kaszino megnyitasa elott is.

Arma Gedeonka 2009.08.27. 10:28:51

Elképesztő, itt senki nem látja a fától az erdőt. Nem a szerencsétlen hülye prolik adósságai visszafizethetetlenek, hanem a világ pénzügyi rendszereének össz hitelállománya globálisan vissazfizethetetlen!
A hülye proli nem minőségileg hülyébb, mint mondjuk a nagy légitársaságok igazgatótanácsai, vagy a Magyarországot, egyes településeket eladósító vezetők. Illetve más országokat, városokat, cégeket, bármiket.
A világ jelen pénzügyi rendszere egy nagy pilótajáték, miért pont a magyar hülye kisember bűne lenne, hogy ő is bekapta a horgot?
Összedől az egész, az éhező tömmegeknek nyers, vagy utcai barikád tüzénél sült bankár- és politikushúsra fog a foga fájni belátható időn belül.

Kenguru 2009.08.27. 10:44:44

"Egyebirant egy normalis lakas tenyleg jarna minden embernek "

Az hogy a "jar" az a szocializmus logikaja.

De ez most mellekszal.
Az a baj, hogy nalunk a nyugodt lakhatas alapja az ingatlantulajodon.

Nincs rendes berlakasrendszer, igy nagyon sokan ugy kenytelenek hitelre ingatlant venni, hogy tulajdonkeppen nem engedhetik meg maguknak.

A rendes berlakasrendszeren azt ertem, hogy rendes ingatlakezelo altal fenntartott tarsahazak, eleve hosszutavu berbaadas szamara epitve, ennek megfelelo feltelekkel.

Arma Gedeonka 2009.08.27. 10:49:40

@Kenguru:

"Nincs rendes berlakasrendszer, igy nagyon sokan ugy kenytelenek hitelre ingatlant venni, hogy tulajdonkeppen nem engedhetik meg maguknak."

Ez a mondat egetverő marhaság. Nem hogy nem "kénytelen" senki olyat venni, amit nem engedhet meg magának, hanem egyszerűen KÉPTELEN, kivéve, hogy ott volt a bankszektor, amely teljesen tudatosan osztogatta a hitelt fűnek-fának, biztosra véve, hogy jókora részük nem fogja tudni visszafizetni. Mi a hitelfelvevő proli hülyeségi és felelősségi szintje a hitelosztogató MBA-kéhez képest?

Tehetetlen Dodó 2009.08.27. 11:40:20

@Kenguru: Rendes bérlakás-rendszert ott lehet fenntartani, ahol megfelelő kereseti szintek vannak.
A magyar 400-450 eurós átlagbérből ez a rendszer nem működik.

A bankok feleőssége pedig megkerülhetetlen: ők is a pilótajáték egyik láncszeme, elemi érdekük, hogy gerjeszzék a fogyasztást.
És mint látjuk, különösebb rizikó nélkül tehetik: ha baj van, mindig a segítségükre siet valaki, leginkább az adófizetők pénzéből.

De minden pilótajátéknak vége szakad egyszer. Ez törvény.

Kenguru 2009.08.27. 11:40:22

@Arma Gedeonka:
Ez nem ilyen egyszeru.

Nalunk az elbaszott adorendszer miatt, a kozeposztaly minimum fele adot csal.
Igy nem lehet pontosan megallapitani ki mekkora torlesztoreszlet elviselesere kepes.

Azonkivul a mostani kilakoltatottak joreszt olyan hitelezo cegek(nem bankok) ugyfelei, akik direkt olyan ugyfeleknek hiteleztek, akiket a bankok mar alutasitottak.
Ezek sokszor direkt arra mentek ra, hogy az ugyfel bedol, es olcson megveszik az ingatlant.


"Nem hogy nem "kénytelen" senki olyat venni, amit nem engedhet meg magának, hanem egyszerűen KÉPTELEN"

Megmagyarzom. Az hogy valaki a fizetesebol a honap vegen ep hogy kijon(a torelsztoreszlet befizete utan) az nem lehet egy normalis allapot.

Mindekinek tartalekolnia kene, veszhelyzetre oregkorara( az allami nyugdij felejtos), gyermeki tanittasara stb.

Ha valaki ezt nem tudja husz evig megtenni MERT lakahitelt torleszt, akkor az a hitelt nem engedheti meg maganak.

Kenguru 2009.08.27. 11:43:24

@Tehetetlen Dodó:
"Rendes bérlakás-rendszert ott lehet fenntartani, ahol megfelelő kereseti szintek vannak."

Ez nagyjabol igaz, DE a mai fizetesek mellett is lehetne ilyet csinalni, csak hosszabb megterulessel kell szamolni.

"A bankok feleőssége pedig megkerülhetetlen: ők is a pilótajáték egyik láncszeme"
Ez teny. Nem veletlenul kene oket kicsit jobban megszabalyozni.
Az nem normalis hogy az egesz regobon nalunk a legjovedelmezobb a bankrendszer, mikozben a realgazdasag meg doglodik.

Arma Gedeonka 2009.08.27. 12:25:57

@Kenguru:

Jól tudjuk, hogy a felelőtlen hitelezési gyakorlatot nem nálunk találták fel, a globális forrásbőség következtében először a dereguláció őshazájában, az USÁ-ban indult a BTK-ba ütköző hitelszédelgés a bankok részéről, a FED által nyjltan felhívva a keringőre és ez gyűrűzött be hozzánk, Izlandra, mindenhová.

Az irracionalitás foka a takarójuk végéig, illetve azon kicsit túlnyújtózkodó hazai kisembereknél nincs is akkora, mint a Greenspan kaliberű bankvilági fejeseknél.

Tehetetlen Dodó 2009.08.27. 12:28:32

@Kenguru: Panaszkodtak is, hogy tavaly csak kétszer akkora volt a jövedelmezőségük, mint mondjuk Ausztriában. Merthogy korábban háromszor akkora volt.

tevevanegypupu 2009.08.27. 12:36:42

@Kenguru:
A "jar a lakas" az ugy ertendo, hogy lehessen biztosra menni egy hitelfelvetelnel peldaul. Hogy a bankok ne egyoldaluan modosithassanak szerzodest sokszor ugy, hogy tulajdonkeppen nincs is szukseg ra. Ahogy nehany banknal igy utolag kiderult. Valsag ide vagy oda.
Berlakasok epitese pedig sok problemat megoldhatna, ha az onkormanyzatok lehetoseget kapnanak epitesukre. Persze ehhez megfelelo fizetes, es korrupciotol mentes tisztviseloi kar kellene. Ugyhogy egyelore nem aktualis.

Kenguru 2009.08.27. 12:45:32

@tevevanegypupu: Ez nem(csak) onkormanyzati feladat. Regen pl a maganyugdijpenztarak es epitettek berhazakat. Nemelyiknek meg most ott van a homlokzatan a volt tulaj neve.

Arma Gedeonka 2009.08.27. 12:46:39

@tevevanegypupu:

Nekem önkormányzat ne építsen bérlakást. Ha egy maszek épít rossz helyre és ráfizet, akkor ő és kollégái is megtanulják a leckét. Önkormányzat elvtársnak csak az számjt, hogy a haveri kör kivitelezze, drága lesz és nem lehet vele bukni. Amíg jön az apanázs állambácsitól, meg lehet kötvényt kibocsátani...

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.08.27. 12:48:06

Mától már elővásárlási joguk van az Önkormányzatoknak.

Arma Gedeonka 2009.08.27. 12:48:22

@Kenguru:

kimondottan piacrongálás a magánszektornak, ha az önkormányzatok (pénzén a polgi elvtárs és bandája) építenek bérlakásokat.

Kenguru 2009.08.27. 12:51:00

@Arma Gedeonka:
Az USA-ban azert egy fokkal sulyosabb volta helyzet, mert ott egyszer mar volt felelos hitelezes, csak elkurtak.

Jottek a demokratak(meg a Clinton eraban) azzal hogy mindekinek JAR a lakashitel, ezert a bankok elkezdetek a kockazatos hitelek kockazatat "kiszervezni" az ertepapirositassal, aztan ugy belejotek hogy abba se hagytak.

Radadasul a rosz a hitelek(illegalis bevandorloknak bazz) jeletos reszet kozvetitocegek csinaltak, akik persze csak a jutalekban voltak erdekeltek.

Es persze sokan voltak olyan hulyek, hogya zt hittek a fak az egig nonek, es rendes szakmalyuk helyett nekialltak ingatlannal spekulalni. Veszek tobb hazat es kiadom stb.
Ok dobtak be eloszor a turulkozot.

Aztan persze a legszebb volt hogy az egesz pont azzal elentetes eredmeny ert el mint amit anno clintonek szerettek volna.

Az olcso hitel(Thx to the FED) miatt emelkedtek a lakasarak, es a szegenyebbek pont ugy nem jutottak normalis lakashzo mint elotte.
Szopas.

Arma Gedeonka 2009.08.27. 12:58:07

@Kenguru:

igen, de ők a Nagy Tanítómestereink, akiket behívtunk az akármiváltáskor, hogy kényszerítsék ránk a társadalmi rendszerüket, mint Moldova jelezte előre a Magyar Atomban. Csak hadüzenet és Magyar Atom nélkül. Vagy keverem? Mindegy, a lényeg, hogy most a nyugati Moszkvában basztak el valamit nagyon és most is utánoztuk az aktuális Moszkvát.

tevevanegypupu 2009.08.27. 16:25:17

@Kenguru: @Arma Gedeonka:
Hat igen az onkormanyzatoknal a korrupcio mindeddig kikerulhetetlen volt. Ez nem konnyiti meg a feladatot, es onkormanyzattal pereskedni rossz minosegi lakas miatt orok eletre szolo atok lenne. Magannyugdijpenztaraknal pedig manapsag szinten problemas. Ez a fajta lehetoseg varat meg magara, pedig ha rendesen szabalyoznak a berlakasokra vonatkozo torvenyeket, ez megoldas lehetne. Nem mindenki ragaszkodik csakis sajat lakashoz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.28. 13:49:47

"a helyhatóságok épp már saját vagyonelemeit, jelentős részben lakóingatlanait értékesítik"

korrektorra nem fussa

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.28. 14:07:12

@tevevanegypupu:

"Egyebirant egy normalis lakas tenyleg jarna minden embernek es rohej, hogy ez manapsag meg problema."

Ha már, akkor ne szarozzunk: lakást az afrikai éhezőknek is!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.28. 14:09:06

@Bell & Sebastian:

kérdés ezután, hogy pl. Debrecenben miért a fidi nyer, ha tudod, hogy az ott lakók úgy fele panelben él.

Manyizga (törölt) 2009.08.28. 14:54:25

Forinthitel kamata átlagosan mennyi is most?

Valaki2 2009.08.28. 16:05:19

Hogy tisztában legyetek a bérleti árakkal: 30nm kb. 50e + rezsi, 45nm kb. 80e + rezsi Pesten.

Ilyen árak mellett akinek megvan a szükséges alaptőkéje, természetesen hitelt fog felvenni, mert a bérleti díj fizetése valójában kidobott pénz.

A másik, az önkormányzati bérlakásokkal szembeni idegenkedésem az, hogy az ilyen bérlakásokat azoknak adják oda, akik nem érdemlik meg, tipikusan C kategóriás, segélyből élőknek. Namost, tudjátok, ki a franc akar egy házban lakni?

Aztán a szoci=lakótelepi, kertvárosban lakó=polgári témát el kellene végre felejteni, mert butaság.

Továbbá jó lenne, ha valaki megmondaná, hogy a bejelentett, leadózott fizetéséből egy középosztálybeli fiatal (30 éves mondjuk) hogyan szed össze mondjuk 30 millió forintot egy családi házra? Mert szerintem sehogy.

Valaki2 2009.08.28. 16:06:32

@Kenguru: ezzel tökéletesen egyetértek!