Amikor gyerekkoromban egy-egy kiadósabb grundfoci után kölyökkutyákat megszégyenítő módon lefetyeltem a vizet az otthoni csapról, még nem sejtettem, hogy a a H₂O-t meg a hozzá tartozó elemeket műanyag palackba is lehet zárni. És láss csodát: valamikor a kilencvenes évek elején hirtelen túl sok lett a klór a csapvízben, sokgyerekes anyukák tonnaszám húzták haza a csomagolt vizet bevásárlótaligájukban. A bubis vizet még megértettem, de a csendest??? Talán nekem van vasgyomrom, de vízügyben a mai napig nem vagyok finnyás: szürcsölök a csapról, töltöm a kancsóba, főzöm a teát vele. Ha tehetem, hegyek közt járva iszom a patakból, viszek a forrásról. Mit nekem pillébe zárt nyomelemek meg káliumtartalom, hegyi patak megmarketingelt érintése. Persze azért elismerem a Szentkirályi ásványvíz nagyvilágban szerzett érdemeit, de a falicsap terméke egyelőre megfelel (értsd: valamivel olcsóbb is).
Adva van egy ausztrál falu, Bundanoon. Alatta jó nagy vízkészlet, amellyel a lakosság leginkább csak mosogat, egy palackozócég meg palackozza. A cég kinyerés után kétszáz kilométerre viszi palackozni, onnan meg a faluba szállítja vissza eladni. Az ottani jóemberek meg jól megveszik finom ausztrál dollárokért. Bundanoon polgija most nagyot gondolt, és a világon valószínűleg elsőként megtiltotta a pillés víz árusítását a helyi kereskedéseknek. Ehelyett Bundy-víz feliratú palackokat osztogat, ezzel indulhatnak a júzerek a falu több pontján beüzemelt közcsapokhoz.
Egészségükre!
