Rosszabbik
2009. június 12. írta: Tory

Rosszabbik

 Múlt vasárnap nagyot nyert a Jobbik – és nagyot vesztett a baloldali liberális értelmiség. A bejegyzés címe rájuk utal, ők a Rosszabbik. Arra a mérhetetlen rövidlátó ostobaságra, amit az elmúlt körülbelül húsz évben elkövettek. Arra ahogyan, szándékosan vagy nem de egészen biztosan ellehetetlenítették a politikai közbeszédet. És aminek a végén elvesztették maradék hitelességüket.

 Ez az a baloldali értelmiség, amelyik rendszeres munkával tönkretette és ellehetetlenítette a korrekt közpolitikai párbeszéd lehetőségét. Ez a csapat nevezett antiszemitának vagy éppen fasisztának nevezett mindenkit, nemre fajra, származásra – és nem utolsósorban világnézetre való tekintet nélkül, akivel csak egy kicsit is nem értett egyet. Antall József, akinek ártatlanságáról paradox módon a kommunista titkosszolgálat folyamatos megfigyelésének jóvoltából lehetünk teljesen biztosak, nem az egyetlen példa. Emlékszünk ugye amikor a konzervatív politológust ÉS olvasói levélben próbálták meglincselni a közelmúltban? És meg mennyi farkast láttak a fiúk...

 Ugyanez az értelmiség volt az, amelyik lelkesen odaállt tapsolni a tényleges kérdésekből aktuálpolitikai cirkuszt gyártók mellé. Emlékszünk a Hollán Ernő utcára? Ahol egy liberális és konzervatív tüntetésből próbált napi politikai cirkuszt gyártani a politika - a baloldali értelmiségi lelkes asszisztenciája mellett. Az áldozat megint csak a racionális és tisztességes közbeszéd volt. Rosszabbik, bizony.

 Az egész ostobasághalmazt mintegy megkoronázta a 2006 októberi rendőri túlkapások gátlástalan elhallgatása és az áldozatok lelkiismeretlen hibáztatása. Ha hinnénk az összeesküvés-elméletekben azt mondanánk, hogy ekkor teremtette meg a baloldali-liberális értelmiség és sajtó a hiteles szélsőjobboldalt. Mert – bármennyire is nem tetszik – 2006 októbere kapcsán a leghazugabb tényferdítgetést a magyar baloldalon sikerült megvalósítani. Itt veszett el a maradék hitelesség is.

 Hosszú és szívós munka áll a Rosszabbik cím kiérdemlése mögött. A komolytalanság magasiskolája volt.

 Legalább ilyen hosszú és szívós munka kell ahhoz, hogy a baloldali értelmiség elveszett hitele visszatérjen. Hogy nevetgelés vagy szörnyűlködés igénye nélkül is el lehessen olvasni egy ÉS vagy éppen egy Népszabadság publicisztikát. Ez még nagyon messze van.

 Nem bántásból, inkább féltésből írom ezt. Sokkal szívesebben élnék egy olyan országban, ahol tisztességes közbeszéd és politika van. Ahol hiteles baloldali, konzervatív és liberális vélemények ütköznek – boszorkányüldözés és kiátkozás nélkül.

 Ehhez viszont lépni kell a Rosszabbiknak. Első lépésben jól jönne egy kis önreflexió mondjuk a farkast kiáltozásról, a megélhetési fasisztázásról. Talán érdemes lenne az ártatlanul besározottak nevét is tisztázni. Igen, még akkor is, ha soha nem vettük komolyan ezeket az írásokat. Nem azért, mert a feddhetetlen egyetemi tanárnak szüksége van a zugfirkászok bocsánatkérésére. Hanem azért, mert az újságoknak és az újságíróknak – pártállástól függetlenül - szüksége van a hitelességre.

 Ugyanígy érdemes lenne elgondolkodni és vitát folytatni 2006 októberéről a baloldali-liberális oldalon. Haszonelvűen el lehetne gondolkodni azon, hogy mennyire sikerült segíteni a szélsőjobboldalt a bornírt és átlátszó hazugságokkal. Kicsit emelkedettebben bocsánatot kellene kérni azoktól az áldozatoktól, akiket folyamatosan lekicsinyeltek és szenvedéseiket kinevették. Megint: ez nem a szélsőségesek érdeke, hanem a józan középé. Pontosabban a józan baloldali-liberális középé. Ugyan ki venné komolyan azokat, akik szerint a politikai ellenfelekkel szemben megengedett az erőszak?

 Ha ezek mennek, lehet még lépni tovább is. Mi lenne, ha a Népszabadság megengedne magának és olvasóinak egy korrekt cikket a családpolitika kérdéseiről – az aktuálpolitikai érdekektől függetlenül? Konkrétan leírná azt, amit a kutatók mondanak a riportereinek? Ugye mindjárt nem lenne olyan nehézkes a szakmai közbeszéd.

 A fentiek még nem történtek meg. És amíg nem történnek meg, itt marad köztünk a Rosszabbik. Nem lesz közpolitikai párbeszéd és vita. Lesz helyette napi politika és cirkusz.

 Ezt akarjuk?

 Ha nem, tessék lépni.

(Tory blogja)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr221180413

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csucsu - REFLUX 2009.06.14. 10:31:58

A vihar kapujában"Hogy állunk a csodafegyverekkel?" "Jönnek. Jönnek." (A tizedes meg a többiek, 1944/45 telén) Szakad a barna eső, és a pályaudvar restijében hárman sakkoznak magukban. Reform vagy halál Nem értem. Egyszerűen nem értem…

Trackback: Ifj. monarchista 2009.06.13. 16:21:29

A Jobbikkal felborult a hazai pártpaletta, de valami hiányzikAz EP választások nyomán látványosan felborult a hazai pártok eddig jól leírható felállása. Önmeghatározásuk átalakult, választóik megváltoztak. De feltárult egy ordenáré hiány is. Mert milyen p…

Trackback: Kettős Mérce 2009.06.12. 10:16:43

Gondolatok, a Jobbik jelenségrőlMi vezetett a Jobbik előretöréséhez és ilyen arányú megerősödéséhez? Kikből áll a Jobbik tábora? Kit terhel a felelősség (ha van ilyen ember) és mi a teendője most? A 2006-os parlamenti választásokon a Jobbik 2 százaléknál…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.12. 12:42:10

@Viktus: na várjál, eléggé eltértünk a kiindulóponttól. Nem arról van szó, hogy miért lett bankja/igazgatói állása XY zsidó személynek,hanem arról, hogy antiszemitizmus-é pl. a "brooklyni zsidó bankárok", vagy sem.
"Roman Arkadyevich Abramovich is a Russian Jewish billionaire" (wikipedia)
most akkor a wiki (nem a zorbán, azt tudjuk hogy az! :P) is antiszemita ???
Ha valami papucs orrán pamutbojt, akkor nevezzük azt papucs orrán pamutbojtnak, szoktam mondani. Ami ami, az az. Nem kell belemagyarázni azt ami nincs ott.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 12:42:46

@indus:
Nézze egy bizonyos kor felett ( kb. 16 év) már nem mosolygunk az emberi székleten. Elfogadjuk hogy van. Tudná ezt hanyagolni egy kis időre? Megköszönném!

tevevanegypupu 2009.06.12. 12:42:48

Hat furcsa ez az egesz..az ember megszuletik es ha szerencseje van, akkor egeszen kicsi koratol fogva nem citaljak neki allandoan, hogy mi a vallasa, nepe mit szenvedett erte, es nem es eszerint kell mit es hogyan cselekednie. Valaszthat kesobb..Nem hiszem el, hogy nehezebb zsidonak lenni mint mondjuk buddhistanak vagy muzulmannak. A baj az, hogy a zsidok akik eletformanak valasztottak vallasukat meglehetosen elkulonulnenek mar evezredek ota a tobbiektol, a muzulmanok pedig mindenfelekeppen teriteni, integralni akarjak azokat, akik maskeppen Istenfelok.Ket kulonbozo szemlelet, de a vegeredmeny ugyanaz..hagyjanak beken! Es ha megsem, akkor elobb-utobb ellenszenvvel tekint rajuk az ember.
A keresztenyek is megszenvedtek, megszenvedtettek kornyezetukkel es sajat magukkal vallasukat. De ugy tunik legtobben tanultak belole es nem forszirozzak mar. Mindenesetre inkabb lennenek egy adott tarsadalmon belul szinte mindegy hogy hol, mint azon kivul, es nehany szocialdemokrata vallasgyakorlon kivul sokkal kulonbnek sem erzik magukat az atlagnal. (:
A zsidok es a muzulmanok tobbsegerol (kisebbsegerol?) mindez egyelore nem mondhato el..Tamadnak, es ha sajat fegyverukkel visszatamadjak oket megsertodnek. Ha valaki egy vallason, es egyetlen ideologian keresztul kulcslyukon at nezi a vilagot, elobb-utobb nagyon elszigeteltnek, sebezhetonek erzi magat, de nem a kornyezet hibajabol.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.12. 12:44:26

@civilkontrol:
10/10 pont, bullseye, telitalálat.
Eddig a nácizás mindig bejött nekik, de most hoppá, kicsit túlfutott a szekér. Lefogadom, hogy még mindig töprengenek rajta, hogy hol rontották el.
Ha egyátalán képesek felfogni, hogy ők kúrták el, és nem valamiféle nagyon fondorlatos átverés szenvedő alanyai.

indus 2009.06.12. 12:45:06

@krüger:

No comment! egy a mai napig dogmatikus sztálinistát hitelesnek nevezni!

figyelj, mert az irásod minősít!

(nézzük hány konzervativ értékrendü commentelő kapja fel a viszet egy "hiteles Thürmer" kijelentésre)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 12:46:50

@indus:
Mi itt kérem halál nyugodtak vagyunk ( "nem kapjuk fel a vizet"). Ezt a magatartást javaslom önnek is ;)

indus 2009.06.12. 12:47:47

@Admiral William Adama:

Szar arc! válaszolj a felvetésre és ne háárits!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 12:50:11

@indus:
Minél idegesebb, mi annál jobban szórakozunk. De ezt tudja jól :D .

wladyslawsky (törölt) 2009.06.12. 12:53:39

@indus: ugyan miért ne lenne Thürmer hiteles? komcsi vót, ma is komcsi, hónap is az lesz. Mi ez ha nem hitelesség ? :))

bandeirante 2009.06.12. 12:55:17

@indus: Thürmer miért éppen sztálinista? Miért nem kádárista?
Szerintem nem sztálinista.
Amúgy Sztálin baloldali volt.

És nem azt írtam, hogy hiteles, hanem azt, hogy hiteles baloldali. Nem mindegy!!!
És igen, sokkal hitelesebb baloldali, mint Gyurcsány vagy teszem azt Lendvai Ildikó. Bizony.

indus 2009.06.12. 13:01:41

Ok azt hiszem itt nem lesz megegyezés,

de ha már a hitelességnél tartunk, nézzük akkor:

Orbán Viktort mint jobboldali keresztény konzervativ politikust!

vároma hozzászolásokat:
össze lehetne szedni értékrend és mit tett táblázatba

bandeirante 2009.06.12. 13:01:51

@Viktus: Azért határozottan úgy gondolom, hogy ha a privatizáció haszonélvezőinek igen nagy része zsidó, amely etnikum / vallás máskülönben a Szovjetunió lakosságának csak egy kis töredékét alkotta, ráadásul sokan közülük izraeli állampolgárok is, akkor ezt legalábbis nem kell agyonhallgatni, és nem kell úgy csinálni, mint ha lényegtelen vagy érdektelen volna.
Mert máskülönben képmutatás.

heki 2009.06.12. 13:02:42

@tevevanegypupu:
szerintem nehezebb lenni zsidónak, mint buddhistának.

Az alaptézis ugyanis az, hogy te a Kiválasztott Nép tagja vagy.
A Kiválasztottság egyrészt küldetés, de inkább az Isteni Hatalomból való részesülés.
Ezt nagyon nehéz feldolgozni, megtagadni, felülbírálni, felnőni benne, megreformálni -egyáltalán viszonyulni hozzá.
Ugyanis oly meredek kijelentés, hogy nem lehet közömbösen elmenni mellette.
Nem vonhatom meg a vállam, hogy na igen, és?

"Ha valaki egy vallason, es egyetlen ideologian keresztul kulcslyukon at nezi a vilagot, elobb-utobb nagyon elszigeteltnek, sebezhetonek erzi magat, de nem a kornyezet hibajabol."

Ez a mondat pedig akkor lenne igaz, ha a vallásos, (ortodox zsidó, mohamedán, katolikus stb.) népek valóban ezt éreznék, pedig nem, pont a fordítottját...

heima (törölt) 2009.06.12. 13:03:10

mivel a baloldal soha nem tudott értékalapú programot felmutatni, csak az osztogató-fosztogató módszertant, így ehhez kapcsolódóan mindig negatív emberi ösztönökre, tulajdonságokra játszottak/játszanak rá. Klasszikusok az irigység, a "tőkések" elleni hergelés, a lustaság, a lógj az állami csecsen... a széljobbal való riogatás is egy ezek közül. mondjuk semmi köze a dolognak politikai nézetekhez, egyszerűen a létbiztonságra (annak féltésére) játszanak rá aljas módon: utcai harcok=anarchia= veszélyben a nyugdíj, a segélyke=széljobb.

Remekül működött ez, de csak a bevételi oldalon, drága cigányaink ugyanis tettek róla, hogy költségoldalon máshol csapódjon le az a jövedelem, tehát a létbizonytalanság ugyanúgy létrejött.

Értékek nélkül nem lehet politizálni.
(és az se működik, ha emberi ösztönöket, öncélú nulla dolgokat hazudunk értéknek. így nem lehet más a politika)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 13:04:00

@indus:
Magának miért szednénk össze? Ön miért parancsolgat? Szereptévesztésben van . És miért csapong ennyire? :D

heima (törölt) 2009.06.12. 13:04:11

@indus: OV és a Fidesz már rég kinőtt az izmusokból. nem eszményképeknek kell megfelelni, hanem a nemzeti érdekeknek.

bandeirante 2009.06.12. 13:04:20

Amikor a zsidókat pozitív kontextusban említik (színészek, Nobel-díjasok, tudósok, stb.), akkor senki nem szokott antiszemitázni. Ha viszont negatívban, akkor mindjárt jön a felhördülés. Na ez a kettős mérce, ebből van elege olyan sok embernek.

heki 2009.06.12. 13:08:39

@krüger:
ne félj, lesz antimagyarizmus is, mert lassan felnő majd egy nemzedék, akik megküzdenek azzal a problémával, hogy Jézus, mint pártus herceg, valójában magyar volt, nem beszélve az ősember nyelvéről, amely Varga Csaba óta tudjuk, szintén magyar.:)
Látom a jövőt!

indus 2009.06.12. 13:12:08

@krüger:

Öszintén válaszolja a kérdésre:

Szerinted hajós alfréd, teller ede, szilárd leó, neumann, Magyarok voltak, akire az egész nemzet büszke lehet???

indus 2009.06.12. 13:13:13

@heima:
Mi a nemzeti érdek?

heki 2009.06.12. 13:13:43

hajós alfréd csalt amikor győzött mikor ő úszott kiszivattyúztattta a vizet a zsidó haverjaival a tengerbűl

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 13:13:50

@indus: Legalább tisztelje már őket annyira, hogy nagybetűvel kezdi a nevüket. Minimális dolog lenne...

wladyslawsky (törölt) 2009.06.12. 13:14:19

@Viktus: amit írtam ("az orosz az egy népcsoport, a zsidó az meg egy népcsoport"), azt tényszerűen nehéz lenne vitatni, az hogy bonyolult vagy sem, ezen nem változtat.

Te figyu, nekem az eddigi kommentjeidből (vastagbőrös, stb.) inkább valami vérjobbikos attitűd jött le, most meg itt úgy érvelsz mint egy harcos szdsz aktivista! :P Összetévesztelek valakivel, vagy kompenzálsz,mint Orbán Viktor ? xD
(ha igen, akkor bocs)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 13:17:32

@indus:
Szókrátész módszere volt ez a folyamatos kérdezés. Ő ezt bábáskodásnak hívta. Gyakorlatilag tudta a válaszokat csak azt szerette volna elérni, hogy a válaszadó maga jusson el az igazsághoz.
Nagy megtiszteltetés, hogy egy mszp-és Szókrátész megtisztelt minket ! :D

indus 2009.06.12. 13:17:32

@Admiral William Adama:

Jajj ne csináld már csak mert azt irtam hogy aszar a szádban még nem kell ennyire megsértődni és a távolságtatás végett magázodni! válszolj a felvetésekre, vagy cáfold meg öket de az hogy büszkeségből itt kikérsz mindent magadnak mint egy ficsur uracska a mult századból,

indus 2009.06.12. 13:18:49

@Admiral William Adama:
tudtam hogy akérdés megválaszolása helyet ujabb háritaás jön, most a nyelvtani szabályok képében,

Válszolj a kérdésre

indus 2009.06.12. 13:18:59

@Admiral William Adama:
tudtam hogy akérdés megválaszolása helyet ujabb háritaás jön, most a nyelvtani szabályok képében,

Válszolj a kérdésre

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 13:22:40

@indus:

Nem tud viselkedni, akkor ne lepődjön meg, ha kinevetik csak...

bandeirante 2009.06.12. 13:23:07

@indus: Magyarok voltak, akikre büszkék a magyarok ÉS zsidók, akikre büszkék a zsidók. Sőt, ha Landesmann rabbi híres mondására gondolsz (tudod, bőgatya, fütyülős barack), akkor még azt is mondhatod, hogy a zsidók csak a magukénak érzik őket.

És egyébként igen, én is álságosnak érzem, hogy amikor a sok magyar Nobel-díjasra hivatkozunk, akkor nem tesszük hozzá, hogy közülük Szent-györgyi volt az egyetlen, aki nem sváb vagy zsidó volt. Ez is képmutatás.

teknős 2009.06.12. 13:31:00

@Xor: Mondjuk szellemi fogyatékosnak kellene lenni, hogy ne értse az ember. A képlet világos és két eset lehetséges: vagy nem tud a Jobbik mit kezdeni a saját maga által felvetett problémával, vagy nagyon is tudja, csak nem illik bele a "demokratikus Jobbik" koncepcióba.

A cigányság felmérése körül pedig sok a homály . 10 évente népszámlálás van , ott mindenkinek lehetősége van nyilatkozni a származásáról, ami ad erre támpontot.

A cigánybűnözés azóta van, amikor is egyszerre a Jobbik a többségi oldalról, a cigányvezetők a cigány oldalról, 2006 nyarán és őszén nekiláttak a munkának.

Ezeket az eseményeket, no meg az őszödi beszédben vázolt koncepciót összevetve, nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a Jobbik bizony erősen Gyurcsány szolgálatába állt. 2006 őszén személyes beszélgetésen erről meg is győződtem. Vona pontosan tudta, hogy mit csinál.

Egyre nem lesz képes, összetartani a széljobbot. Mert arra senki sem képes. Ezért lesz a Jobbik az MSZP utódja.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.12. 13:36:25

Érdekes meglátások antiszemitizmus ügyben (is),meg annak gerjesztéséről zsidóktól:

Vámos György, volt MAZSIHISZ sajtófőnök a Velencei-tó partjára tervezett izraeli befeltetéssel kapcsolatos lakossági fórumon:

www.youtube.com/watch?v=rp9eeXJ8inE

"...mindig egy félelmet érzek a polgári oldalról, hogy jajj mit fognak szólni, ha rárontunk a [V.Gy. szerint trükkös izraeli befektetések] témára.... a legjobban az zavar, hogy süket fülekre találok állandóan"


Reiner Péter Magyar Gárda alapító zsidó ember:

sargahaz.freeblog.hu/archives/2007/08/31/MAGYAR_ZSIDO_a_garda_mellett/

"Antiszemitizmus mindenhol van. Nem is ez a lényeges. A lényeges az, hogy most folyik az ország kirablása. Ehhez leginkább arra van szükség, hogy maga a folyamat rejtve maradjon. Ilyenkor mindig kell valami, amivel a hatalommal szemben állókat meg lehet bélyegezni. Erre a legjobb dolog az antiszemitizmus vádját elővenni. Ha az antiszemitizmus növekszik, akkor az csak egy gerjesztett folyamat eredménye lehet, a hatalom érdeke"

bandeirante 2009.06.12. 13:39:54

@indus: Épp ez az. Ha azt mondom, hogy a magyar írók, költők, tudósok között sok volt a zsidó, akkor az ugye evidens, és nyugodtan lehet hangsúlyozni. Ha viszont azt mondom, hogy az AVH-sok között sok volt a zsidó, akkor ugyebár antiszemita vagyok.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.12. 13:45:12

@teknős: durva amit írsz... nem mondom hogy nincs benne logika, de nekem egy kicsit sci-fi... :))

A CB tényleg akkor került be igazán a közbeszédbe, de ez nem jelenti azt, hogy a C helyzet nem romlott volna folyamatosan az utóbbi 20 évben (főleg). Az érintettek pontsan tudták hogy egyre durvább dolgok mennek, meg hogy 10-15-20 éve ilyen nem volt. Csak annyi történt azóta, hogy a nem érintett területeken élők is jobban képben vannak az áldatlan állapotokról.

"2006 őszén személyes beszélgetésen erről meg is győződtem"
ezt ki tudnád fejteni bővebben?

heima (törölt) 2009.06.12. 14:06:05

@indus: biztosan nem a deviánsok reklámozása és az államcsőd

Xor (törölt) 2009.06.12. 14:06:46

Teknős egy kommentben állította, hogy a Jobbik Gyurcsány teremtménye, az MSZP utódja, ugyanakkor(!!) valóban szélsőséges, mert kiirtaná a cigányokat, csak nem meri ezt nyíltan kimondani. Az miért maradt ki, hogy a Jobbikot az oroszok hozták létre? :)

A Jobbik az egyetlen párt, ami valamilyen lehetséges megoldást felvázolt. A többi vagy hallgat, vagy azt mondja, hogy minden pont jó így. Ehhez képest azt állítja, hogy a Jobbik nem tud mit kezdeni a problémával...

Mindegy, maradjon csak a páncéljában.

indus 2009.06.12. 14:11:35

@Admiral William Adama:

A tiszteletnek semmi köze nincs a kis és nagybetükhöz, legfeljebb a pál utcai fiukban!

indus 2009.06.12. 14:23:28

@krüger:

Nagyon jó! végre kapizsgáljuk a lényeget!
Ha valaki itt születik, vagy a határon kívül, és magyar az anyanyelve akkor MAGYAR EMBERRŐL van szó, tök mindegy hogy milyen a vallása, vagy az ükapja honnan jött.
Ennek kéne az alapnak lennie!
És igen rengeteg iró, költő, nobel dijas, ÁVH-ás, kommunista, fideszes, mszp-s, jobbikos, mondhatja el hogy van a családjában zsidó vallású!

De most ugy öszintén: KI A FASZT ÉRDEKel ez az egész?

miert kell erröl egyáltalán beszélni, és mindenféle összesküvéseket gyártani, bünbakot keresni, majd mindeféle bizonyitékokat találni az eszement elméletekre!

tevevanegypupu 2009.06.12. 14:26:51

@heki:
Igen..a kivalasztott nep viszont elfelejti, hogy Isten tortenlmuk folyaman azert mar joparszor figyelmeztette oket arra, hogy nem mindig jol hasznaljak fel az altala adott kivaltsagot es talentumot..Valamint arra sem akarnak gondolni, hogy kozben jott valaki, aki esetleg VALOBAN az a Messias volt akit vartak, csak eppen nem azt mondta amit elkepzeltek. Sokkal nehezebb teljesiteni mint a Torvenyt betartani. Bar ketsegtelen, hogy mi keresztenyek a Megvaltonk altal hirdetett szeretet neveben rombolunk mar szinten eleg regota..

indus 2009.06.12. 14:30:17

@tevevanegypupu:

A különbség nem sok!
mint amilyen értelmetlen a büdös keresztény, legalább akkora faszság a büdös bibsi kijelentés!

meg amugy is ezek a rohadt babtisták!

tevevanegypupu 2009.06.12. 14:37:07

@indus:
kegyed ma nagyon jo formaban van..Ilyenkor mikor ilyen jo kedve van, lehetne kicsit belatobb is valunk szegeny orbanimadokkal..es huzodjon vissza a terfelere, kulonben duhbejovunk kommunista vegleny!!((:

indus 2009.06.12. 14:44:40

@tevevanegypupu:

na már megint témánál vagyunk, jobb hijján jön a komcsizás, ezen azert emelkedjünk felül, mert rohadtul nincs kedvem a szintre leereszkedni, és bösz nácizásba fogni!

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 14:50:07

@indus:
Fogjon nyugodtan! Attól sem fogjuk elsírni magunkat. Csak tessék ;)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 14:52:04

@tevevanegypupu:
Ön meg egy független vendéget ne gyanúsítson meg semmivel! Vannak fideszesek, vannak jobbikosok, meg vannak a függetlenek...:D

bandeirante 2009.06.12. 14:52:41

@indus: Hogy ki a faszt érdekel?
Khm. Pl. Landeszmann rabbit.
Vagy mondjuk Kertész Imrét, amikor azt mondja, hogy a magyarsággal semmiféle sorsközösséget nem vállal.
Vagy mondjuk azokat a Magyarországon felnőtt izraelieket, akik felháborodva tiltakoznak az ellen, ha valaki magyarnak nézi őket.
Szóval ne mismásoljuk el a dolgokat.

indus 2009.06.12. 15:00:38

@Admiral William Adama:

Ez aztán ütős válasz volt! Jól odamondtad!

rognork 2009.06.12. 15:03:34

@indus: babtista, mi?

tetszett vóna a kapa mellett maradni. bár ez sértő kijelentés a parasztokra nézve. elhatárolódom önmagamtól.

indus 2009.06.12. 15:08:01

@krüger:

Na és? Ki a faszt érdekel ennek meg annak a rabbinak a véleménye,

Egy holokauszt tulélőnek meg lehet hogy joga van elhatárolodni MO tól.

Ami viszont nagy hiba hogy ezen példák alapján egy általános képet alakítsunk ki a zsidókról, haza és nemzetelnesnek bélyegezni öket unblock kollektiven,

Ugyan ezert szar és megvetni való a Benes dekrétumok, és a trianoni döntés ahol a magyar népet kollektiven kezelték bünösnek és felelősnek a háborúért!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.12. 15:14:03

@weisz manfréd huba:

te, huba, te milyen párbeszédről beszélsz? senki nem akar itten párbeszédet. majd a kihallgató tisztjeikkel bonyolódhatnak olyanba.

indus 2009.06.12. 15:14:46

@Admiral William Adama: @rognork:

Csak ennyire durván ne szopassatok!

rognork 2009.06.12. 15:16:45

@Admiral William Adama:
figyeld mán: unblock! nyíljék meg a föld!
:)))

bandeirante 2009.06.12. 15:24:05

@indus: Hát most pont nem a holokauszt-túlélőkre utaltam, hanem mondjuk azokra, akik 20 éves korukban választják Izraelt a hazájuknak. Vagy pl. azokra, akik a köztörvényes Kunos bankár perében antisztemitáztak ("magyar Dreyfus). Vagy Landeszmann rabbira.

indus 2009.06.12. 15:29:53

@krüger:

Még midig ez a rabbi téma, Kertésszel meg hogyan nem akartál a holokauszt tulálőkre utalni.

A lényeget meg még mindig nem érted:

Egy pár azonos felekezethez tartozó ember tettéből nem lehet a többi felekezeti tag tettére kollektiven következtetni!

Vagy akkor hegedüs Lorantból kiindulva minden református antiszemita!

kapizsgálod máár?

tevevanegypupu 2009.06.12. 15:41:20

@indus:
ne izgassa magat, maradjon szepen csendben es akkor maradhat..Uljon a sarokba es figyelje mit beszelnek muvelt emberek. Ne szoljon kozbe, ne zavarja a kulturalt tarsalgas menetet..Tanuljon, okosodjon, nojon fel a polgari tarsadalom tagjai koze!

@Admiral William Adama:
indus egy kommunista baptista, nehez lesz tole megszabadulni..((:

Cypriánus 2009.06.12. 15:54:42

bocs, Landeszman ex-rabbira. Tudtommal emlékezetes nyilatkozata után Amerikába távozott, de miután SZOMBATON (!) autóbalesetet szenvedett a szeretőjével (!) kirúgták...ennyit róla.

indus 2009.06.12. 16:04:02

@Cypriánus:

érzem én van itt káröröm a javából,
hogy ilyen kis pitiáner esetekkel foglalkozzunk,

8 keresztyén papot meg pedofília miatt rugtak ki!

DE HOL A HIRÉRTÉK?

indus 2009.06.12. 16:05:50

@tevevanegypupu:

se kommunista, se baptista a megszabadulásomról meg még ne is álmodozzatok!

Cypriánus 2009.06.12. 16:07:09

Indus, rosszul érzed.

Cypriánus 2009.06.12. 16:10:36

Pont hogy arra céloztam, hogy Landeszman a saját közösségében egy periférikus bukott pöcsnek számít, így az ő mondásai mint "az éteri zsidó vélemény" , nem alkalmazható.

reality 2009.06.12. 16:12:41

@indus: Most meg mi bajod a baPtistákkal? Vagy csak viccesnek akartál tűnni? :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 16:17:37

@tevevanegypupu: Csak szeretetre és megértésre vágyik. Legyen elnéző.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 16:23:07

@tölgy:
Pont ezt akartam írni :). Egy új közösséget keres, próbál beilleszkedni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.12. 16:25:03

@indus: Ha nem köpköd, káromkodik és kiabál hely van, elfér...

reality 2009.06.12. 16:27:26

@Admiral William Adama: Próbál beilleszkedni! Muhaha
Milyen lehet, ha ellenséget akar szerezni magának!? :D

bandeirante 2009.06.12. 16:39:03

@Cypriánus: Én úgy tudtam, hogy Izraelbe távozott. Csak azért hoztam példának, mert nagyon valószínű, sőt biztosra vehető, hogy nem a saját véleményét mondta, hanem egy olyan véleményt, amit legalábbis sokan osztanak.

bandeirante 2009.06.12. 16:41:40

@indus: Nem tetszik a fölényeskedő-leereszkedő-vállonveregető stílusod. Nem hiszem, hogy okot adtam volna rá.

Nos, EGY ember véleményéből nem lehet következtetni. Kettőéből sem. Ami viszont NEM jelenti azt, hogy azért ne lehetne valamiféle kollektív lelkületet meghatározni, ami van a németeknek, a magyaroknak, a szerbeknek, a görögöknek, stb. stb. A zsidóknak is - zsidó szerzők tömegét tudnám idézni ebben a témában.


Az meg erős csúsztatás, hogy a zsidókat mint felekezetet a reformátusokkal veted össze, hiszen mindenki tudja, talán te is, hogy a zsidók nem (csak) felekezet, míg a reformátusok igen.

bandeirante 2009.06.12. 16:43:43

@Cypriánus: De azt még te sem állíthatod, hogy pusztán a saját véleményét mondta volna. És azt sem hiszem, hogy az idézett megállapítása miatt marasztalták volna el (legfeljebb azért, mert kikotyogott valamit, amit nem kellett volna)

Egyébként néha megjelennek idézetek izraeli magyar nyelvű, vagy magyarokkal foglalkozó kiadványokból, hát azokban is számos olyan részletet találni, amelyek lényegesen vadabbak Landeszmann rabbi szövegeinél.

bandeirante 2009.06.12. 16:45:05

@indus: Nem Kertésszel kapcsolatban írtam. De azért Kertésztől is érdekes, hogy azért a Nobel díjat mégiscsak magyar íróként kapta, miközben arról beszél, hogy a magyarokkal semmilyen közösséget nem érez.

Hát persze, hogy joga ilyeneket mondom, nekem meg jogom van erről véleményt formálni.

Cypriánus 2009.06.12. 17:21:27

Krüger, azok jó része holokauszt túlélő, mégis mit várnál tőlük? A rokonaik jó részét kiírtottaák, majd jelentős részüknek az tette be végleg a kaput , hogy hazajőve a lágerből mások ültek a lakásban, és nem tudták visszakapni a szomszédaik által gondosan széthordott bútoraikat.Ezután húztak el inkább "a nemzetet építeni ősi földjén lapáttal és puskával". Egy poszttraumás közösségtől túl sok ép észt elvárni enyhe túlzás. De az idő vasfoga ezt nagyjából megoldja, mivel meghalnak.

Kertész meg még saját magával sem érez közöséget, végül is erről szól a könyve. :)
amúgy attól hogy hülyeségeket beszél, a könyv többek közt a Kádár-rendszer gyilkos kritikája (ahol az Auschwitz jelképezte Rákosi korszakkal áll szemben a "kedves virágos " Buchenwald, Kádár apánk országa. Hogy Kádár-ellenes a könyv, maga Kertész mondta. )

tevevanegypupu 2009.06.12. 17:43:09

@indus:
nem is fogsz egyhamar megszabadulni, elobb atnevelotaborba kerulsz!

@tölgy:
na persze mind ugy kezdi..aztan egyszercsak ott ulnek a szalonban a kedvenc fotelunkben es megeszik az utolso szelet csokitortat!

bandeirante 2009.06.12. 18:30:14

@Cypriánus: Nem azokra gondoltam, hanem olyanokra, akik a kilencvenes években hagyták el Magyarországot, és kikérik maguknak, hogy valaki is magyarnak nevezze őket. Egyébként régebben azt lehetett hallani, hogy Izraelben több mint 250 ezer magyarajkú zsidó él. Ha ezek jó része holokauszt-túlélő, akkor matematikailag, na mindegy.

Thulsa Doom (törölt) 2009.06.12. 18:46:47

@teknős:

"A cigánybűnözés azóta van, amikor is egyszerre a Jobbik a többségi oldalról, a cigányvezetők a cigány oldalról, 2006 nyarán és őszén nekiláttak a munkának."

Idióta-e vagy? Vagy csak orbánhívő?

zozo001 2009.06.12. 19:38:26

egy kicsit lazítsatok fiúk, nem kell túl komolyan venni az életet és a politikát ugyan nem.

videa.hu/videok/film-animacio/homer-a-jobbikra-szavazott-ep-valasztas-humor-vRy9LnGJ71yK3f0b

Pelso.. 2009.06.12. 19:39:47

Jó írás..
Nem lehet nem észrevenni egyik fontos üzenetét: pl. a ballib értelmiség okozta a Jobbik létrejöttét, térnyerését, a kezdeti, de elkerülhetetlen újrapozicionálási folyamatot..
Persze, az a Jobbik, amivel, mint tudjuk, nem kell foglalkozni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 20:25:03

@Pelso..: A MIÉP pl. 1998-ban jutott be az OGY-be.

osborne 2009.06.12. 20:34:55

és 2002-ben részben megint megnyerte a választást a szoclibeknek

Pelso.. 2009.06.12. 21:35:26

@tölgy:

Így van. Aztán hétfő után kedd lett.

Itt és most pedig:
"marad köztünk a Rosszabbik. Nem lesz közpolitikai párbeszéd és vita"

Jó kis ellenségkép gyártás, ennyi.

Old Syg 2009.06.12. 22:58:43

@Admiral William Adama: Úgy vélem, Indus nem fogta fel, hogy egy olyan emberrel próbál hadakozni, aki 4 háborús éven át az emberiség élén állt, a szélsőséges Zarekkel és a cylonpártiakkal szemben is, azon túl, hogy basestarokat szedetett le a dradisről. De úgy látom, a Galactica ágyútüzében megsemmisült. So say we all.
(elnézést az offért)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.13. 11:00:10

@Pelso..:
Ez nem üzenet, hanem tény. A balliberális oldal radikalizálódó retorikája a Fidesz-fikázásban, a legocsmányabb hangvételt tette általánossá. Kommunikációtok fő csapásvonala a magyarság identitástudatának, nemzeti szimbolikájának becsmérlése minden kontextusban. Nektek mindenről az jutott eszetekbe. Habzó szájjal csaholtatok a a Fideszre. Az meg visszahúzódott és védekezett, visszahúzódott és védekezett, míg nem volt hová. Ahol a legnagyobb volt a nyomás, ott visszacsaholtak az ocsmány pofátokba, és láthatóan beszartatok. Ti azt gondoltátok, hogy az erősebb kutya baszik, hát most jól megbaszunk titeket, bolhás korcsok.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.13. 11:56:13

@Pelso..: Így van, köszönöm a megerősítést. Valóban, kedd csak hétfő után lehet. Hétfő nélkül kedd sem lenne.

Google 2009.06.13. 18:05:59

A Rosszabbik egy kicsit átalakult Jobbikká,Makó egy kicsit Jeruzsálem lett.
Várom, hogy Dávid is támogassa az Új Erőt. Az Erő őt meg szokta hatni. Főleg, ha új.

Pelso.. 2009.06.13. 21:46:04

@tölgy:

Pénzről van szó, sokról.
Makacs dolgok a számok; teljesen mindegy, hogy bal-, vagy jobboldali értelmiségi érdekcsoportok lopják a közpénzt.
Ezért is értelmetlen a fenti irányú bélyegzés, cimkézés.

Pelso.. 2009.06.13. 21:54:00

@Mr Falafel:

A hazai torz identitástudat díszpéldánya vagy. A józan hazafiság eszmeiségét mocskos aktuálpolitikai aprópénzzé aláztátok,ennyi.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 00:15:21

Mire eljött az ideje, hogy az SZDSZ jól megérdemelt helyére került, valahogy már el is ment a kedvem a gyalázásától. Új rablói vannak a nyárnak, kinek kell tegnapi újság, meg ilyesmi.

Egy dolgot szeretnék azért megemlíteni, amely jelenség talán a leginkább szembeötlő a számomra.

Ez pedig az SZDSZ végtelen igénytelensége.

Egy darabig működött a nagy találmány, az SZDSZ csodafegyvere. Olyan provokációkat indítottak a magyar társadalom és a jobboldal ellen, melyre adott, teljesen kiszámítható válaszok alapján a kriptonácizmus, xenofóbia, rasszizmus és hasonló csúfságok vádjaival bunkózták agyon a politikai ellenfeleket.
Egy darabig ment ez nagyon, olyannyira, hogy az Antall-kormány vesszőfutására emlékezve Horn Gyula már meg sem próbált nélkülük kormányozni. Hihetetlenül felvirágzott az üzlet.
Aztán elkövették azt az alapvető hibát, hogy úgy gondolták: ez most már mindig így lesz, és a csodafegyver éle soha nem csorbul ki. Lemállott az értelmiségi vakolat, maradt a nyers hatalomgyakorlás szikár váza. Igénytelenség és mások lenézése, jó ideje már semmi más nem jellemezte ezt a pártot.
Az SZDSZ mostani fuldoklása a kloákában mindenki számára legyen mementó: ide vezet a végtelen gőg és elbizakodottság. Legyen valakinek bármilyen hatásos eszköze a hatalom megszerzésére, hogy azt megtartsa, vagy megmaradjon akár csak bizonyos respekt övezte tényezőként, ahhoz eredményeket kell letenni az asztalra. Őket annyira lefoglalta az ellenfeleik folyamatos megalázása fölött érzett perverz örömük, hogy közben elfelejtették azt, mi is egy politikai erő igazi feladata. Igénytelenség és mások lenézése.
Bukásuk fölött nem érzünk igazi örömöt, az undor megkeseríti ezeket a pillanatokat.

hacsaturján 2009.06.14. 06:42:39

én például sehol nem keresek nácikokat, mert nem is kő. mindenhol beleugatnak a pofámba s lefőképpen sértődötten, hogy ők nem is azok. ez persze nem jelenti azt, hogy félnék, csak éppenséggel kicsit szomorkás lesz a hangulatom a proletaiátus felemelkedésének színvonalát illetően.

countrystudy 2009.06.14. 07:48:40

@Elpet: így van.az ország szégyene,h csak most került rá sor.örülni nincs okunk,én pezsgőt sem bontanék,mindenki nézzen körül saját környezetében,hová jutottunk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.14. 10:34:25

@Pelso..: Ha így van, és valaki úgy is lopja a közt, akkor már inkább én, ha lehetne.

Google 2009.06.14. 13:00:25

Ezeknek a Rosszabbikoknak azt se felejtsük el, hogy az MDF-kormányzás paravánja mögött szétprivatizélték az egész országot.
Bár a kormányzást színleg átengedték, de a gazdaság ütőeréről a kezüket azóta sem vették le.
Azért is állunk úgy, ahogy. Szellemileg és fizikálisan is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.14. 14:39:55

@Pelso..:
Te lennél a józan hazafi? És melyik haza fia?

Pelso.. 2009.06.14. 20:57:51

@Mr Falafel:

Itt születtem, a felmenőim is.
Mindehhez, semmi közöd.

Viktus 2009.06.15. 00:07:01

Sajnos tévedtem ez a Vona mégsem olyan profi ... ennyire hülye azért mégsem lehet:

Együttműködésben állapodtak meg a 'nemzeti radikális' mozgalmak; a Jobbik, a Magyar Gárda és Budaházy György mozgalma. Abban nem jutottak még dűlőre, hogy 'a jelenlegi helyzetet az utcán vagy a parlamenten belül' kell-e megoldani, a melegfelvonulást mindenesetre együtt akarják megakadályozni.

-

Budaházy basszus vicc ...

megöltem 2009.06.15. 06:35:31

Nagyon szomorú vagyok.
Ez a cikk ugyanabból a pártos hozzáállásból született, mint amit kifogásol. Ugyanúgy egyoldalúan mutat be kétoldalú dolgokat, és elhagyja azokat, amiben a másik oldal felelőssége nagyobb.
Ez itt izrael-palesztin, előrelépés sohanem lesz. Szerepek cserélődnek fel és le, és mindenki sziv.

(talán csak annyit tennék hozzá, hogy aktuálisan mindig a kormanyzó oldal felelőssége a nagyobb)

merre? 2009.06.15. 09:31:35

A cikkírónak teljesen igaza van, a baloldali értelmiség rendszeres munkával tönkretette és ellehetetlenítette a korrekt közpolitikai párbeszéd lehetőségét. Példát vehetnének a jobboldaltól:
Itt van például egy részlet 1 korrekt elemzésből (vezércikk !!) tegnapelőttről, a jobboldali sajtó fősodrából, nem akárkitől, a Magyar Hírlap, a Hír Tv és az Echo Tv első számú csillagától. A szerző mintha csak megerősíteni akarná cikkíró postját:

Mert ez a kétszázalékos támogatottságú lepra párt még mindig zsarol. Most valószínűleg a kormányzó szocik számára létkérdést jelentő költségvetési és adótörvények megszavazását kötötték össze Magyar Bálinték haza- és nemzetáruló gazemberségeinek támogatásával.
Mert bizony itt az idő nem kertelni! Ez a javaslat az oktatás és iskolarendszer átalakítására haza- és nemzetárulás!

A cikk címe "Két százalék Lepra" és itt található, csak ajánlani tudom minden olvasni szerető embernek:

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=170451

Szibarita 2009.06.16. 09:27:50

En dolgoztam wall streeti cegnel es 4-5 evnyi tevekenykedes kozben egyetlen egy zsidot lattam.

Undoritoak ezek a feher keresztenyek, akik kizsakmanyoljak a szegeny zsidosagot.

Bar a jobbik vagy a kurucosok szerint valszeg en is zsido lennek (ugye ha tokes vagy bankos, zsido), eszerint a definicio szerint persze ott mindenki zsido volt.

A Fideszben is van naci, sajnalom hogy Bayer Zsoltot meg sem emlitik ebben a cikkben.

Nem igaz, hogy a magyar jobboldal teljesen kinotte atiszemita hagyomanyait.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.06.16. 10:41:31

@Szibarita:
Attól, hogy a bankban ülsz, még nem leszel bankár. Még ha ott dolgozol, akkor sem. Még ha pénz is keresztül megy a te munkafolyamatodon akkor sem. Szdsz - beképzeltség a neved...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.16. 10:45:30

@Szibarita:
ott ültél a pultnál és kisügyfelekkel foglalkoztál. és csak gójt láttál, jó még egy mesüge kajmánt is. csodálkozol?
lol

Szibarita 2009.06.16. 13:06:31

Befektetesi bankban nincsenek kisugyfelek, bankar meg mindenki, aki a penzugyi kinalat oldalan van, beleertve a takaritokat is. Ti mennyit dolgoztatok a goldman sachsnel hogy ilyen jolertesultek vagytok?

cumbiero 2009.06.18. 21:03:24

@elGabor: ritka jó film az biztos. De Magyarországon nem készülhetne el mert antiszemitának bélyegeznék.