Múlt vasárnap nagyot nyert a Jobbik – és nagyot vesztett a baloldali liberális értelmiség. A bejegyzés címe rájuk utal, ők a Rosszabbik. Arra a mérhetetlen rövidlátó ostobaságra, amit az elmúlt körülbelül húsz évben elkövettek. Arra ahogyan, szándékosan vagy nem de egészen biztosan ellehetetlenítették a politikai közbeszédet. És aminek a végén elvesztették maradék hitelességüket.
Ez az a baloldali értelmiség, amelyik rendszeres munkával tönkretette és ellehetetlenítette a korrekt közpolitikai párbeszéd lehetőségét. Ez a csapat nevezett antiszemitának vagy éppen fasisztának nevezett mindenkit, nemre fajra, származásra – és nem utolsósorban világnézetre való tekintet nélkül, akivel csak egy kicsit is nem értett egyet. Antall József, akinek ártatlanságáról paradox módon a kommunista titkosszolgálat folyamatos megfigyelésének jóvoltából lehetünk teljesen biztosak, nem az egyetlen példa. Emlékszünk ugye amikor a konzervatív politológust ÉS olvasói levélben próbálták meglincselni a közelmúltban? És meg mennyi farkast láttak a fiúk...
Ugyanez az értelmiség volt az, amelyik lelkesen odaállt tapsolni a tényleges kérdésekből aktuálpolitikai cirkuszt gyártók mellé. Emlékszünk a Hollán Ernő utcára? Ahol egy liberális és konzervatív tüntetésből próbált napi politikai cirkuszt gyártani a politika - a baloldali értelmiségi lelkes asszisztenciája mellett. Az áldozat megint csak a racionális és tisztességes közbeszéd volt. Rosszabbik, bizony.
Az egész ostobasághalmazt mintegy megkoronázta a 2006 októberi rendőri túlkapások gátlástalan elhallgatása és az áldozatok lelkiismeretlen hibáztatása. Ha hinnénk az összeesküvés-elméletekben azt mondanánk, hogy ekkor teremtette meg a baloldali-liberális értelmiség és sajtó a hiteles szélsőjobboldalt. Mert – bármennyire is nem tetszik – 2006 októbere kapcsán a leghazugabb tényferdítgetést a magyar baloldalon sikerült megvalósítani. Itt veszett el a maradék hitelesség is.
Hosszú és szívós munka áll a Rosszabbik cím kiérdemlése mögött. A komolytalanság magasiskolája volt.
Legalább ilyen hosszú és szívós munka kell ahhoz, hogy a baloldali értelmiség elveszett hitele visszatérjen. Hogy nevetgelés vagy szörnyűlködés igénye nélkül is el lehessen olvasni egy ÉS vagy éppen egy Népszabadság publicisztikát. Ez még nagyon messze van.
Nem bántásból, inkább féltésből írom ezt. Sokkal szívesebben élnék egy olyan országban, ahol tisztességes közbeszéd és politika van. Ahol hiteles baloldali, konzervatív és liberális vélemények ütköznek – boszorkányüldözés és kiátkozás nélkül.
Ehhez viszont lépni kell a Rosszabbiknak. Első lépésben jól jönne egy kis önreflexió mondjuk a farkast kiáltozásról, a megélhetési fasisztázásról. Talán érdemes lenne az ártatlanul besározottak nevét is tisztázni. Igen, még akkor is, ha soha nem vettük komolyan ezeket az írásokat. Nem azért, mert a feddhetetlen egyetemi tanárnak szüksége van a zugfirkászok bocsánatkérésére. Hanem azért, mert az újságoknak és az újságíróknak – pártállástól függetlenül - szüksége van a hitelességre.
Ugyanígy érdemes lenne elgondolkodni és vitát folytatni 2006 októberéről a baloldali-liberális oldalon. Haszonelvűen el lehetne gondolkodni azon, hogy mennyire sikerült segíteni a szélsőjobboldalt a bornírt és átlátszó hazugságokkal. Kicsit emelkedettebben bocsánatot kellene kérni azoktól az áldozatoktól, akiket folyamatosan lekicsinyeltek és szenvedéseiket kinevették. Megint: ez nem a szélsőségesek érdeke, hanem a józan középé. Pontosabban a józan baloldali-liberális középé. Ugyan ki venné komolyan azokat, akik szerint a politikai ellenfelekkel szemben megengedett az erőszak?
Ha ezek mennek, lehet még lépni tovább is. Mi lenne, ha a Népszabadság megengedne magának és olvasóinak egy korrekt cikket a családpolitika kérdéseiről – az aktuálpolitikai érdekektől függetlenül? Konkrétan leírná azt, amit a kutatók mondanak a riportereinek? Ugye mindjárt nem lenne olyan nehézkes a szakmai közbeszéd.
A fentiek még nem történtek meg. És amíg nem történnek meg, itt marad köztünk a Rosszabbik. Nem lesz közpolitikai párbeszéd és vita. Lesz helyette napi politika és cirkusz.
Ezt akarjuk?
Ha nem, tessék lépni.
