Lehet, hogy kezdünk betegek lenni, de amikor kedves kommentelőnk, Szpal felhívta a figyelmünket az alábbi programra, összepakoltuk a maradék zoknikat, bezártuk a pavilont, és átugrottunk a Bérkocsis utcába:
Az MSZP Józsefvárosi Szervezetének hírlevele
Kedves Barátaink!
Szeretném figyelmetekbe ajánlani, az MSZP Józsefvárosi Szervezetének az EP kampányhoz kapcsolódó záró rendezvényét, amelyen Göncz Kinga, az MSZP EP listavezetője, valamint dr. Furmann Imre, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettese vesz részt.
Időpont: 2009. május 25. hétfő, 17:00 órától.
Helyszín: VIII. ker. Bérkocsis utca 41. - Békatanoda, az Éhező Gyermekekért Alapítvány és a Magyarországi Gyermekbarátok Székháza.
A Békatanodában mintegy harminc ember gyűlt össze meghallgatni az MSZP EP-listavezetőjét, s a téma ezúttal - a Göncz Kinga köré kiépített imidzsnek megfelelően - nem a pártpolitika volt, hanem az esélyegyenlőség. A helyi szoci erők és a szokásos MSZP-s hölgyaktivisták mellett - akik megfeddtek minket, amiért múltkori posztunkban szerintük előnytelen fotókat tettünk közzé róluk - leginkább valóban szerencsétlen sorsú emberek voltak jelen, akik végre kipanaszkodhatták magukat a fontos embereknek. Göncz jó pszichológusként együttérzően végighallgatta őket, Furmann Imrével pedig sosem volt különösebb gondunk - az utolsó égő tekintetű rendszerváltónak tartjuk -, kár, hogy mögöttük ott dübörög a minősíthetetlenül szar és aljas ijesztegetős kampány, illetve az elmúlt hét év minden elkúrása. Egy kis hangulatvideó: